Magyarság, 1925. április (6. évfolyam, 74-97. szám)
1925-04-01 / 74. szám
1925 április 1, szerda Lejtőn írta: Battorsich Kornél Szégyenpárban ég minden igaz horvát arca, mikor azt a beszédet elolvassa, melyet Radics Pál a belgrádi szkupstina március 27-iki ülésén tartott. Ez a gyászos szónoklat megtagadása mindannak, amit a szónok nagybátyja, a horvát nemzet vezére, hat éven át hirdetett és amiért minden horvát bizalmát és megbecsülését bírta, még olyanokét is, akiket tőle nagy elvi ellentétek választottak el. A most lezajlott választásokon a horvát nemzet vezére letartóztatása miatt nem vehetett részt. Ezt az alkalmat az a gyámoltalan és áruló társaság, mely 1918 december 1-én a horvát nemzet megkérdezése és felhatalmazása nélkül Belgrádnak szállította a horvát szuverenitást, arra használta fel, hogy Trumbics Antal körül csoportosulva, nyakába varrja magát a parasztpártnak, így sikerült nekik Radics jóvoltából hat mandátumot szerezniük. Ez a hat mandátum természetesen édeskevés arra, hogy "Belgrád őket komolyan vegye és behódolásukért nagyobb árt legyen hajlandó fizetni. A feladat tehát az volt, hogy egyrészt a parasztpártot minél szorosabban magukhoz csatolják, másrészt az, hogy megakadályozzák a parasztpárti mandátumok megsemmisítését, amit Pasics a bolsevizmus vádja alapján kilátásba helyezett. Trumbicsék a maguk szempontjából elég ügyesen oldották meg kettős feladatukat. Kijelentették, hogy teljesen azonosítják magukat a parasztpárttal. Ez önfeláldozásnak tűnt fel akkor, mikor Rádics egész pártja a bolsevizmus vádja alatt áll, éppen ezért bizalmat is keltett. Trumbics Rádics ügyvédje is volt, pártja a parasztpárttal közös parlamenti klubot alakított és ennek elnökévé megválasztatta Rádics Pált, aki nagybátyja kegyelméből Ids biztosítási tisztviselőből befolyásos képviselővé lépett elő. Ezzel a parasztpárti naiv képviselőket meggyőzte önzetlen odaadásáról. Hátra volt még a dolog másik fele: a hatvanegy parasztpárti mandátum megmentése. Rá kellett a hat év jelszavaitól kissé megbódult képviselő urakat hinni, hogy amit tegnap feketének láttak, azt ma fehérnek minősítsék. Az első lépés azt volt, hogy a parasztpárt belépett az Ellenzéki Blokkba, mely a szerb demokratákból, a szlovén klerikálisokból és a bosnyák muzulmánokból állott és mely blokkot Davidovics multévi rövid kormányzata idején a parasztpárt kívülről támogatott. Március elején a parasztpártnak a blokkhoz csatlakozásával megalakult a Nemzeti Megegyezés és Parasztdemokrácia Blokkja, mely Davidovics kormánynyilatkozatát fogadta el működése alapjául. Ezzel a jég meg volt törve. Hiszen Davidovics kormánynyilatkozata nemcsak a királyságot és az állam egységét hangoztatta, hanem a vidovdáni alkotmány alapján is állott, mindössze az új megyéknek ígért szélesebb önkormányzatot. Pasics ezt azonban nem tartotta elegendőnek, mert ezzel a parasztpárt csak felfüggesztette elveit, de nyíltan nem tagadta meg azokat. Erre a Nemzeti Megegyezés Blokkja a Radics-párti mandátumok megsemmisítése esetére az ellenzék kivonulásával fenyegetőzött. Ettől Pasics egyáltalán nem ijedt meg, mert ez esetben nem volna többé Pribicsevicsék támogatására utalva, miután a csonka parlamentben a radikális pártnak egyedül is többsége volna és így zavartalanul megalkothatná az új választójogot, mely a szerb hegemónia mellett, amely jelenleg is biztosítva van, hiszen ötmillió szerbet a mostani szkupstinában kétszáz, hétmillió más nemzetiségű polgárt száztizenöt ember képvisel — örökre biztosítaná a radikális párt többségét is. A teendő tehát az volt, hogy a parasztpártot tovább puhítsák addig, amíg RaJUMEMAA legalább aki sékeltebb, el fogaadtimHH^HJ» • » találja őket. Davidovics^WE^«L tett egy programot és ezt a l^r^Hj akceptálta. Ezzel nyomást akartak Pasicsra gyakorolni, aki azonban holmi kis udvari praktikáktól nem szokott megijedni és az igazolóbizottsággal, hol neki egy(!) szótöbbsége van, indítványoztatta mind a hatvanegy rádiesiánus mandátum megsemmisítését. Tehát a király által szentesített programot el kellett fogadtatni a köztársasági parasztpárttal, mielőtt a plénum a mandátumok ügyében dönt. A dolog kissé nehezen ment, de március 22-én Davidovics felolvashatta a parlamentben a blokk programját, mely ugyan semmiben sem különbözött az ő kormánynyilatkozatától, az újság csak az volt, hogy e programot most már minden fenntartás nélkül magáénak ismerte el a parasztpárt. Pasicsnak azonban ez sem volt elég. Azt kívánta, hogy a parasztpárt a parlamentben nyíltan tagadja meg eddigi elveit. Először Bazala Albert, a zágrábi egyetem Pribicsevics által törvénytelenül elcsapott filozófia-tanára, vállalkozott e munkára. Bazala Zágráb legünnepélyesebb cilinderével bevonult a szkupstinába, ott a radikálisok két pofont utalványoztak ki neki, mire ő bocsánatot kért! Bazalával Pasics nem érte be, hiszen ő nem parasztpárti, hanem Trumbics híve. Erre következtek a minőm m gentium parasztpártiak Kovácsevics, Uroics, Superina, de ez mind nem volt elég. Pasics lapja, a Szamouprava megírta, milyen feltételek mellett ad kegyelmet. El kell ismerniük a Karagyorgyevicsek királyságát, a tvidovdáni alkotmányt, meg kell ■igadniok pacifista programrameg kell szakítaniok minden összeköttetést Moszkvával és más külső faktorokkal, a szkupstinában legálisan részt kell venniök a törvényhozó munkában, el kell ejteniök Rádics Istvánt, mindezek fejében mandátumaikat igazolják, de a Rádics István és társai ellen folyamatban lévő eljárás zavartalanul folyik tovább. Pasics van olyan szerb hazafi, hogy ilyen kapitulálás esetén megtűri a parasztpártot a parlamentben, még ha ezzel árt is pártja pozíciójának. Davidovics ! Szőlővirágszerelem Irta: Kilián Zoltán (Utánnyomás tilos) Huszonnégy jobbágy fúrta Tárcái hegyében az ágas-bogas pinceutat, és odafent, a nap gyönyörű világában kibimbódzott a hárslevelű. A nap bogyóba fogant erejének vágtak érlelő, hüs helyet odalent a követ hasogató karok s fent a hegyen, a huszonnégy jobbágy felett élt, tobzódott a napcsókos szőlővirágszerelem. Senki sem tudta, senki sem látta, lángbaborult tőle a hegy. Kigyult odalent a szive s az aszú mamora töltötte el erre a boldog tűzre a vidéket. ____ Az emberek kiszaladtak az utcára. Nyughatatlanságot éreztek, valami különös, édes, furcsa zavart nevettek egymásra megfinomodottan és mindenki megszerette volna fogni valaki kedves kezét. Senki sem tudta, mi ezt? Kúriák, paraszti kunyhók egyszerre széppé, naggyá nőttek, mint a süldő lány hirtelen hajadonné borulása, és urak, parasztok szerették egymást bibliás megtalálással s a tornyokban megszólaltak a harangok. Lent a mezőkön felfelé nyújtózott kíváncsian a fűszálak üde óceánja s a búza felkacagott az aranyos égbe. És ekkor felkapta ezt az édes tarcali boldogságot a szellő. Vitte keletre, vitte nyugatra, délre, megkerülte vele a hegyet s szállt vele a sok völgybe. Simogatására felvetették az emberek a fejüket. A boruk illatát érezték ebben a különös levegőben, a borukét, mely a hülő szivek szerelme s a csókja csak annyira tüzes, mint a vágyó ajaké. — Tareal felől jön! — mondták az emberek a Hegyalja királyi dolgok termelésén megnemesedett emberei, s Tokajból Mádból, Tállyáról, Liszkáról szaladtak Tareal felé. A hegy nézte, mosolyogta a körülötte, rajta megelevenedett világot. Jóságos volt a hegy, mint ezeknek a nyughatatlan nyüzsgőknek az életet adó apja, és ifjú korának hánysvetiségén, rakoncátlankodásán is mosolygott. Erős volt ez a hegy, mert minden dolog erős, ami életet adhat, s az erős a gyengék zavarán mindig csak mosolyog ... — Földrengés! — kiáltották e szivet nem látó okosak, s utánuk mondta a többi. — földrengés__ Megindult a hegy! Megindult a világ! Jók és nemtelenek, asszonyok, emberek, papok és elkárhozottak megijedtek erre. — Végünk van! Tüzet okád újra a hegy! Birtokosokban, vincellérekben, borárosokban megdermedt erre a vér. A hegy felébredt, nem adja drága italát többet, a gyönyörű hárslevelűt elönti, tüzével emészti agyon! — Igyunk, ha megöl a hegy! — Ezt kiáltották keserűn víg urak s csapraverették kéznél levő hordáikat. — Nem terem többé az italból, minek akkor élni, minek javakra vigyázni?! Folyt bőven a bor, itta a jobbágy, itta az úr, itta az asszony, leány, gyerek is. Papok, kegyesek szaladtak közéjük. — Ne merjetek mulatni, kárhozatosak! Az Isten haragját ima, vezeklés hárítja el, nem a tobzódás! — Így beszéltek a papok. Az emberek rájuk is hallgattak ijedelmükben. Zsoltáréneklő csoportok alakultak, templomi zászlós körmenetek, s kétségbeesett emberek esdekeltek a hegy háláiért, hogy a maguk élete megmenekedjék. A hegy látta ezt az ijedelmet. Maga sem tudta, mi lelte; megszokta régen a hátát, belsejét szaggató népet s már nem akart hozzájuk hűtlen lenni soha. Megszerette volna nyugtatni őket. — Bolondok, nem mozdulok én, mit ijedeztek?! Bimbóból kifeslett már rajtam a szőlővirág s szerelme az idén meggazdagit benneteket! Borotokért áradni fognak mindenünnen a szekerek ... Ezt mondta volna a hegy, de kiverte megint valami édes láz. Tűz áradt benne, dobbant ismét különösen... s belebódult... - Odalent megrázkódtak az emberek. Boruk hirtelen százszorta jobbnak érzett s amint felszaladtak a nyugvást adó alkonyaiban a hegy oldalára, leborultak a hirtelen kivirágzás előtt. Most már mindenki érezte, hogy elmúlt a baj. Még beszéltek tudákoskodók, kegyesek, de a bukó nappal már elszállt a levegő szédítése s hazatért mindenki. — Mi volt ez? Mi volt? — A pinceásók most jöttek ki a mélyből. Ott felejtették őket s úgy csodálkoztak rájuk, mint a túlvilágiakra, amint szétszéledtek a faluban. Ők meg azon bámultak, ami idefent történt. Senki sem tudta, mi volt. Sem a hegy, sem az ember. Huszonnégy pinceásó fiatal jobbágy ért el magas-bogas utján a hegy szivéhez. És oda, ennek a drága hegynek a szivébe lopódzott le a huszonnégy pinceásó fiatal jobbágyhoz huszonnégy fiatal jobbágylány ezen a bimbóztató tavaszon. A nap bogyóba fogant; erejének hűs helyet vágó erős karok huszonnégy leány élésére ejtették el a szerszámot, s huszonnégy gyönyörű emberpár csókolt ott, abban a halottnak hitt hegyszívben. Ettől remegett meg a világ, ettől virágzott ki hirtelen a hárslevelű, ettől ért egyszerre sok esztendőt a bor. Mert mindenek életében ez a legnagyobb szépségű dolog. ára 2000 feOTOtta Budapest, VI. évf. 74. (1252.) szárak* Szerkesztéség és kiadóhivatali endszeresi arak * __ _ _ Budapest, Vll. kerület, Miksa utca I. szám, Félévre 340 Egykhára 40.000 korona, 120.000 kor. Felelős szerkesztő: Milotay István Telefonszámok: Botos számára hétköznap 2000 korona. József 08-90, József 68-SH, József 68-92. Vasárnap 3000 korona. levélcím: Budapest 741, Postaflók 19. Ausztriában hétköznap és vasárnap 2500 osztrák. Megjelenik hétfő kivételével mindennap.