Magyarság, 1925. május (6. évfolyam, 98-122. szám)

1925-05-03 / 99. szám

20 * (A Nemzeti Szalon u.i csoportkiállí­­tása.) Válogatott, szép kiállítás nyílik meg vasárnap a Nemzeti Szalonban, hat festőművész mutatja be esztendőkön át érlelt munkájának sorozatos ered­ményét, komoly akarás, erős felké­­szültségű tudás, becsületes meggyőző­dés jellemzi munkásságukat, mely ha robbantó erővel nem is vet fel új nagy értékeket, de megtartja művésze­tünknek azt a magasabb szintjét, ahová az újabb nemzedék tudásával és a maga keresésével felemelte. Nem vég­leges, kiforrott egyéniségek, nem is végső eredmények szólnak a sűrűn felf­aggatott falakról, de az a friss, becsü­letes és lelkes munka, mely az elért állomásokon mindig túl, mindig telje­sebb célok felé vezeti alkotóerejüket. Pordócz Árpád színekben gazdag Ducsu-ja, biztos rajza grafikája, dö­­ltönösen Budapestről készített igen szép akvareljes panorámás teljességben adják festői értékét. Baumhorn Olga tónusban előkelő, kifejezésben erős arc­képei és gyermektanulmányai mutatják leginkább hivatottságát. Győri Aranka, a fiatalon meghalt iparművésznő biztos vonalvezetésű grafikájával és egyszerű közvetlenségével árulja el leginkább azt az eredeti tehetségét, amely benne lakott. Teljes kibontakozásának korai halála vetett véget. Erin Jenő a tárlat legkomolyabb művésze. Küzdelmes, gyötrődő utakon jutott el külföldön is elismert nevéhez. Tökéletes rajztudása, kompozícióinak biztonsága és kifejező ereje grafikusaink legelső sorába emeli, nem kis eredmény, ha a magyar grafika Európaszerte való legújabb előretörését nézzük. Legutolsó rajzain az igen sokat akarásban némi bizony­talanság mutatkozik, vissza kell térnie önmagához, így adja legtöbbjét kivéte­les erejének. Marsovszkyné Szirmai Ili koloritban különösen szép festmé­nyeivel, és színes kompozíciós vázlatai­val zárja ki művészetének széles skálá­ját. Csak meg kell szabadulnia teljesen az iskolás idegen hatásoktól. Tarán Hacker Mária dekoratív gazdagsága képeinek legszebb értéke. Ezt kell még tökéletesebbre fejlesztenie, hogy telje­sen megtalálja legfőbb erejét, öröm végignézni ezt a nívós, szép kiállítást, most már csak a lelkes vevőket is! (m.­­.) * (A Budapesti Egyetemi Énekkarok harmadik hangversenye) Május 5-én, kedeten este fél 1 9 órakor lesz a Zene­­művészeti Főiskola nagytermében. Hazai és külföldi szerzők kiváló műveit szólal­tatja meg a külföldet többszörösen meg­járt testület. Az Énekkarok számait m­árialigeti Cseh­y Mária hangverseny­­énekesnő és Sonkoly István hegedű­­művész közreműködése teszi változa­tossá. Az Énekkarokat Kereszty Jenő orgonamű­vész vezényli. Jegyek korlá­tolt számban kaphatók még az Énekkar portásánál (VIII., Üllői­ út 12.) és a Zeneművészeti Főiskola portásánál. Gyomorbélzavaroknál, felfúvódás­nál, földöfögésnél, étvágytalanságnál 1-2 pohár természetes „FERENC JÓZSEF“ keserűviz alaposan kitisztítja az emésztés útjait. Közkórházi jelentésekben olvassuk, hogy a betegek a Ferenc József vizet nagyon szívesen isszák és általánosan dicsérik. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és filszerüzletekben. MAGYARSÁG Kacagó esték az Mpon­a-Színházban * (Munkácsy Mihály emléke.) Mun­kácsy Mihály halálának huszonötéves fordulóján kegyeletes emlékünnepet rendezett az Akadémia felolvasó­termé­ben a Szinyei-Merse Társaság. Az elő­­kelő közönség zsúfolásig megtöltötte a termet, a művészi és társadalmi vezető emberek és küldöttségek sorában a csa­lád részéről ott volt özv. Dróner Gusz­­távné és özv. Zsilinszky Mihályné. Leg­nagyobb festőnk emlékének szentelt ünnepséget Csók István mélyhatású elnöki megnyitója vezette be, amelynek során kimutatta, hogy a nagy magyar lángelmék sorozatában Munkácsy ott következik mindjárt Petőfi, Jókai, Ma­dách nemzeti és nemzetközi jelentőségé­ben. Úgy véli, hogy a nagy s a leg­nagyobb államférfiak alkotásai is el­múlhatnak, a világot átalakító rémes világháború következményeire mutat rá, melyekben a leghatalmasabb politi­kai alkotások is megsemmisültek, de oly alkotások, mint amilyent az iro­dalmi és művészeti lángelmék hoznak létre, azok csak a világ elmúlásával semmisülhetnek meg. Munkácsy szig­­vérig nagy magyar művész volt. Nem­zeti és igaz magyar. Olyan képeket, mint amineket Munkácsy alkotott, csak magyar géniusz hozhatott létre, oly alkotást, mint A siralomhoz csak ma­gyar művész teremthetett meg. A kö­zönség a lendületes, széli beszédet igen nagy tetszéssel fogadta. Utána Lázár Béla olvasta fel Munkácsyról szóló ér­tékes tanulmányát. Utána Hippi Hónai József mondotta el a maga megkapó közvetlenségével első találkozását és hosszabb barátságát Munkácsyval. De­rűs epizódok, jellemző művésztréfák, az akkori párisi élet, lakomák, kiállítások, vendégfogadás és utazások keretéből pompás élethűséggel rajzolta meg a bőkezű magyar urat és a kedves jó embert. A hallgatóság hálás tapssal köszönte meg az érdekes visszaemléke­zéseket. * (Jókai emléktáblája.) Megírtuk, hogy Jókai halála nappján, kedden, má­jus 5-én délelőtt fél tizenegy órakor lesz az Erzsébet­ körút 44. számú ház előtt az első Jókai-emléktábla leleple­zése. Ebben a házban élte Jókai utolsó éveit, ebben a házban halt meg 1904 május 5-én. Az emléktáblát Philipp Ist­ván szobrász tervezte. A felavató ünne­­pen az ünnepi beszédet a tudományos és irodalmi társulatok nevében Ib­rze­­viczy Albert fogja mondani. A Jókai­­centennáriumi bizottság részéről Rákosi Jenő beszél. * (Megalakult a Lafontaine-Társaság győri osztálya.) Győrből jelentik: Szer­dán műsoros est keretében tartotta ala­kuló gyűlését a Lafontaine-Társaság győri osztálya. A megjelenteket Farkas Mátyás polgármester üdvözölte, majd Schack Béla főigazgató, a társaság el­nöke hívta fel a győri közönséget a tár­sasághoz való csatlakozásra. Beszéde után kimondták a győri csoport meg­alakulását, melynek tisztikara a követ­kező: Elnök Farkas Mátyás polgármes­ter, társelnök Kuncz Jenő dr. alispán, osztályelnök Réthel-Prikk­el Marian, Lám Frigyes, Turóczi János, Kicska Sándor és Steiner György. Az alakuló gyűlés műsorán Garay Etta szavaló­­művésznő, Vikár Béla főtitkár, Gold­sand Pál, Hermann László, Lám Fri­gyes, 11. Prikkel Marian és Fodor Kál­mán vezényletével az evangélikus egy­ház énekkara szerepelt. * (Kérdezze meg szomszédját, ismerő­sét, barátját, rokonát, hogy tetszett neki a »Dolly« a Városi Színházban.) * (Az Országos Magyar Iparművészeti Társaság kiállításai.) Az iparművészeti kiállításnak előkészületei miatt a régi Műcsarnoknak félemeleti helyiségeit teljesen átalakítják, hogy alkalmassá tegyék művészeti intertenerök befoga­dására. A kiállításra kerülő szobaber­en­,­dezések tervezői: Kozma Lajos, Meny­hért Miklós, Lakatos Arthur, Bodon Károly, Gróf József és Tóth Gyula. A lakásművészeti rész mellett minden szá­mottevő iparművész és műipari mű­hely vehet részt a kiállításon, ha mun­káit a bíráló bizottság elfogadja. A kiállításra szánt műveket e hó 15-ig kell beküldeni a Társaság igazgatóságának (VI., Andrássy­ út 69.) A tavaszi kiállí­tás keretében külön színpadi művészeti csoport lesz látható, mely anyagnak összegyűjtésére a Társulat felkérésére Baja Benedek, a Magyar Színház ter­vezője, az e csoporttal kapcsolatos elő­adások és színpadi bemutasának pro­gramjának egybeállítását pedig Bál­­nóczy László dr., a Magyar Színház fő­rendezője vállalta magára, kik szíve­sen adnak felvilágosítást az érdeklő­dőknek. A Társulat állandó kiállítása, mely a Műcsarnok emeletére való köl­tözködése miatt pár napig zárva volt, ma­ ismét megnyílt és naponkint 9—2 óráig tekinthető meg. * (Puccini-est.) A Luther Márton Kör vasárnap este 7 órakor a Deák-téri isko­lák dísztermében (IV., Sütő­ utca 1., II.) Puccini-estet rendez, melyen az előadást Böhm Dezső dr. tartja. Énekszámokkal közreműködnek: Krepuska Zsuzsa, Do­bos Annus, Forgott Eszi és Nádosy-Rein­­hardt István. * (Uferini harmadik hete.) A Blaha Lujza Színház a nagy sikerre és érdek­lődésre való tekintettel immár harmad­szor hosszabbította meg Uferini és vi­lághírű társulata vendégjátékát. Ezen a héten is Uferiniék remek mutatványai szerepelnek a Blaha Lujza Színház szín­padán. Uferini artista-revüje új trük­kökkel bővül ezen a héten. Naponta két előadás, fél 7 és 9 órai kezdettel. Mozi­­helyárak. * (A színpadi szerzők a hátralékos írói díjakért.) A Magyar Színpadi Szer­zők Egyesületének legutóbbi ülésén el­határozták, hogy a szerzők ragaszkod­nak ahhoz a régebbi követelésükhöz, hogy a színházak ezentúl határidőnként számoljanak el a szerzőknek járó írói díjakról. Ebben az ügyben egyszer már átirattal fordultak a színigazgatók szö­vetségéhez, de erre még csak választ se kaptak. Ehelyett az igazgatók a sajtó útján a nagy nyilvánosság elé vitték az ügyet. Továbbra is ragaszkodik tehát az egyesület vezetősége a hivatalos fórum­hoz és átiratban fogja álláspontját a színigazgatók szövetségével közölni; a színigazgatók szövetségének adataiban téves és beállításában tendenciózus köz­leményét és ennek semmivel sem indo­kolható hangját legerélyesebben vissza­utasítja. * (Iparművészeti tanfolyam az orszá­­gos magyar kir. iparművészeti iskolá­ban.) Ez az intézet nyolchetes tanfolya­mot rendez a felsőruhavarrás és szabás, fehérneműszabás és varrás, könyvkötés és bőrdíszművesség, szőnyegtelan­kák és batikfestés, kalapkészítés elsajátítására. Az oktatás ideje: heti öt napon át dél­után 3-tól 6-ig. Felvesznek nőket és fér­fiakat, B-listásokat elsősorban. A tanulás díja háromszázezer korona, ezt jelent­kezéskor kell fizetni. A tanítást május hó 4-én kezdi az iskola. Beiratkozók je­lentkezzenek addig is az iskola igazgató­ságánál, IX. ker., Kinizsi­ u. 31., na­ponta 10 és 1 óra között. 1925 május 3. vasárnap * (A Pedagógiai Szeminárium Jókai* ünnepélye.) A Pedagógiai Szeminárium szombaton, május 9-én este, dísztermében Jókai emlékének áldoz nagyszabású ün­nepély keretében, amelyen Ozorai Fri­gyes főigazgató, Cholnoky Jenő egye­temi tanár, Császár Elemér egyetemi tanár, Decker Albert hirlapiró, Plóry Amnát hirlapiró, Germarcné­ Jókai Lenke írónő, Jókai Jolán, 36-ik Rá­cz Laci ci­gánykirály és zenekara, Rákos István igazgató, Széky Flóra zongoraművésznő, felvinci Takács Alice hegedűművésznő, felvinci Takács Zoltánné zongora­művésznő és mások szerepelnek. * (Ligeti Miklós művei a Hadim­ú­­zeumben.) Ligeti Miklós, kiváló szob­rászművészünk ötvenkét hadtörténelmi vonatkozású szobrának gipszmásolatát és világháborús hadvezéreink termé­szet után készült kézöntvényeit a Hadi­­múzeumban helyezte letétbe. Ez a sok­millió értékű anyag bizonyára haszno­sabb szolgálatot fog tenni új helyén, mintha a túlzsúfolt műteremben, vagy raktárban heverne. Beszédes, Lányi, Is­tók, Lukácsy, Kisfaludi, Strobl, Faragó, Sződi és most Ligeti példáját többi mű­vészeink is hamarosan követik. * (Orska Mária a Vígszínházban.) A legmodernebb német színművészet leg­kiválóbb reprezentánsa, Orska Mária, szombaton kezdi meg vendégszereplését a Vígszínházban. Vele jön a bécsi Kam­m­­erspiele együttese Geyer Siegfried igazgató vezetésével, amelyhez Eugen Jensen, Gurt von Lessen, Otto Schmoele, Rudolf Aicher és Marcell Benard tarto­zik. A­ nagy művésznő első este Franz G­edekind Musik című drámájában egyik leghatalmasabb tragikai alakítását mu­tatja be. Vasárnap és hétfőn vidám sze­repet játszik, Cypriennet, Sardou Wir lassen uns scheiden (Váljunk el) című vígjátékában. A jegyeket már árusítják. * (A »Halló, Amerika!« hete) lesz a Fővárosi Operettszínház jövő hete is. Minden este a nagyszerű revüt adják, amely pénteken, május 8-án éri meg a századik előadás jubileumát. * (137—144 »Szib­ül«.) 137—144-ik elő­adása lesz ezen a héten a Szibill-nek a Király­ Színházban, ahol esténkint táb­lás ház tapsol a legszebb magyar ope­rett legkitűnőbb előadásának. * (»Jöttem, láttak, győztem.«) így variálja Dolly a híres mondást, mert aki csak látta, mindenki elragadtatva beszél a Városi Színház bűbájos és ka­cagtató újdonságáról. A diadalmas ope­rett e héten ma, vasárnap este, hétfőn, szerdán, csütörtökön és szombaton sze­repel a műsoron, mindenkor Molnár Vera, Vigh Manci,­ Sziklai József, Fe­­renczi Károly, Érczkovi László, Sik Rezső, Szirmai Vilmos pompás együtte­sével. * (»Az ötórai vendég.«) Heinecoinn és Vbrber példátlanul mulatságos bohózata, a párisi berlini szezon legnagyobb si­kere pénteken, május 8-án kerül bemu­tatóra a Magyar Színházban. A re­mekművű bohózatot remek előadás in­terpretálja. M. Makay Margit, Gomba­szögi Ella, Csortos Gyula, Törzs Jenő, Báthory Gizii, Vágó Béla, Stella Gyula állnak a pompás vígjátéki együttes élén. Az ötórai vendég bemutatójáig hétfőn, kedden, csütörtökön Pásztor Ár­pád drámai remeke, a Magnetic, szer­dán pedig a népszerű Csibi kerül színre. ( Páratlan Könyvsiker ")) Második kiadásban most jelent meg Jack London leghatalmasabb és legszebb teozófmi árgija regénye ÜVöf csik­ Vécsey Leo művészi fordításában . Kapható minden könyvkereskedésben.— Meg­­y rendelhető a Magyarság kiadóhivatala útján. Színházak I ! heti műsora­­ Operaház (7) Nemzeti Színház ( 7) tanára-Szinház (0.8) áros! Színház te, 0.8) Vígszínház - (v,b) K­irályszinház te, 0.8) Magyar Színház tv, 0,8) .-övár. Operett­szinház (3, vs 8) Stenniss.Szinház 0­,4, V-8, Belvár. Színház (3, v,8) Blaha Lujza- Szinh. (0,7,9) T­erézköruti Színpad 01,0) -Süt a nap Vége­n szép n.v. Frasq­uita Csillagok Marica grófnő Altona A nóta s ka pu­. őszi szerelem Olasz asszony Uferini Uj műsor­­i |Vasar- teste) A «lenevér Magyar nabob -\ He*. iil.i a k Polly Fanny és a c­el­l Szibill Magnetic Halló, AmerikaMájusi muzsikaMariska, v. a h Uferini Uj műsor "i6tf 0— A vadkacsa Dolly Fanny é** a csel Szibill Magnetic Balló, AmerikaMájusi muzsikaMariska, v a h­. Uferini Uj műsor j Aeln pstej Ni­rnb. most. A velem., kaim. Kitartás i’osca Fanny a csel •Szibill Magnetic Halló, AmerikaMájusi muzsikaÉn már ilyen v. Uferini . Uj műsorr ' j azerua este? Hohem élet Az ember trag. Ki tartv a Dolly Fanny és a csel .Szibill Csibi Halló, AmerikaMájusi muzsikaMariska, v. a­l­. Uferini Uj műsor. i Jsutort este^ Traviat • Constant, abbéAz első látog Dolly Fanny és a csel. Szibill Magnetic Halló, AmerikaMájusi muzsikaÉli már ilyen v. Uferini Uj mn u soir l 'eine« estej Walk­er Juss Végre a szép n v.t­ajaz., Hangv.Fanny és a csel. .Szibill Az ötórai vend.Halló, AmerikaMájusi MuzsikaMariska, v. a k. Uferini •Uj műsor | StomD. este? A denevér 11. Richard K­itartás «Dolly Musik Szibill Az ötórai vend.Halló, AmerikaMájusi muzsikaEn már ilyen v Uferini Uj műsor­­......... tá.n.­ A ven­druzumi».Wire a szép n.v. b­riói diákok tiztistla­kodat. Marica grófnő Altona A n­ót­ás ka­pit. Waterlooi csataA nagys. assz.­Uj műsor" I"“ (esteikírsangi lakod. 11. Richárd Kitartás Dolly Wir­lassen uos Szibill Az ötórai rend.»Hallo, Amerika.Májusi muzsikaMariska, v. a h.j­efférini Új műsor

Next