Magyarság, 1925. szeptember (6. évfolyam, 195-219. szám)
1925-09-01 / 195. szám
1925 szeptember 1, kedd 11j. Előfizetési árak: Félévre 300.000 korona. Negyedévre 150.000 kor. Egy hóra 50.000 korona. Egyes szám ára hétköznap 2000 korona. Vasárnap 3000 korona. Ausztriában hétköznap és vasárnap 2500 osztrák. Felelős szerkesztő: Milotay István Ara 2000 korona Budapest, VI. évf. 195. (1373.) fa Szerkesztőség és kiadóhivatal, Budapest, VII. kerület, Miksa utca 8. szám. Teuton számok : József 68-90, József 68-91, József 68—92, Levélcím: Budapest 741, Postafiók 19. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. A marseillei kongresszuson Marseille, aug. 26 (A Magyarság kiküldött tudósítójától) Marseillera rámosolyog a Provence forró, tüzes napja és a szocialista kongresszus álmosan és ingujjban dolgozik. Az ingujjat szó szerint tessék venni. Az első, aki a példát megadta, Renaudel francia szocialista képviselő, aki az elnöki emelvénnyel szemben vetkőzni kezd. Ez a Renaudel valamikor mészáros volt és tagbaszakadt idomai általános elismerést keltenek. Kétségtelen intelligenciájával hamarosan az első szocialista sorokba küzdötte fel magát és Jaurés árnyékává szegődött. Amikor Jaurést megölték, Renaudelt tekintették a nagy francia szocialista utódjának. Ezt a szerepet azonban se a pártban, se a parlamentben nem tudta megtartani és ma már a vezérség teljesen átsiklott az ő kezéből Léon Blum-hoz, a francia szocialisták jelenlegi vezetőjéhez, aki így átvette Jaurés örökségét. Léon Blum intellektuel, valamikor bírónak készült és egy ideig bíráskodott is, ő a párt pénzügyi és diplomáciai politikájának elismert intézője. ha Renaudel ingujjra vetkőzik, Blum gondosan két gombra gombolja kabátját és kifogástalan ráncokba a nyakkendőjét. Léon Blum a francia szocializmus bandyje. Talán azért tapsolták meg az elvtársnők — akik különben aligha értették meg francia beszédét — olyan viharosan első felszólalását. A delegátusok között csakugyan feltűnő sok nő akad közöttük, inkább idősebbek — és csúnyák. Van, aki mégis tetszeni akar, mint például egy terjedelmes szőke hölgy, aki Henderson megnyitóbeszédének a kapitalizmust legszenvedélyesebben ostorozó részénél elővette kis kézitáskáját és annak tükre mellett készített egy kis szépséget magának, akárcsak egy burzsujdáma. Az elvtársitoknál a rövid haj természetesen túlnyomóan hódít és ugyancsak vigyáznunk kell, hogy egy-egy rövidhajú, csonthéjkeretű szemüveges, cigarettázó elvtársnőt össze ne tévesszünk az Internacionálé himnemű bajnokaival ... Igen sok szocialista családostul jött el egy kis nyaralásra Délfranciaországba. Mint vendég itt van Buchinger Manó feleségével és itt van még egy másik emigráns is Bécsből, Kunst Zsigmond, a volt népbiztos ugyancsak feleségestül. Kétly Anna a bizottságokban szorgalmasan képviseli a»dolgozó magyar nőket«. A különböző »magyar« szocialisták kongresszusi tevékenysége különben kimerül abban, hogy egymást jelentik fel a kongresszus elnökségénél, mint a munkásság és a szocializmus árulóit. Már céltudatosabban dolgoznak a csehországi német szocialisták, akik a kisebbségi kérdés ügyében memorandummal fordultak a kongresszushoz, melyben a nemzeti kisebbségek számára, mint minimális megoldást, az adminisztratív autonómia megvalósítását javasolták. Ezt a javaslatot az I. számú albizottság tárgyalta, amelyben, amint előrelátható volt, elsősorban a németek és angolok támogatták a javaslatot, míg a francia és természetesen a cseh szocialisták is igen tartózkodó magatartást tanúsítottak. Az elnöki emelvény felett a többi nemzetek zászlói között ott lobog a piros-fehér-zöldes magyar zászló is, de ezeket a nemzeti lobogókat hiába akarják az Internacionálé nagy vörös lobogójával vonni be. A tárgyalás egyébként három nyelven történik. A szónokok beszédét ugyanis rögtön lefordítják francia, német, illetve angol nyelvre. Ez az eljárás a tárgyalás menetét nehézkessé és unalmassá teszi. A fordítások alatt a teremnek kétharmad része nem figyel a szónokra és minden delegátus mással foglalkozik, így az egész kongresszus egyoldalú elméleti fejtegetések előadásává válik és inkább hasonlít egy szenvtelen tudományos kongreszszushoz (a »forradalom« szó alig fordul elő a kongresszus felszólalásában), mint a »világot megváltó« szociáldemokrácia nagy parlamentjéhez. A tolmácsok egyébként hiába fordítják le a beszédeket két más nyelvre. Az egyes nemzeti delegációk nem értik meg egymást. És ezen csak az csodálkozhatik, aki valaha is elhitte, hogy az Internacionálénak álmodozóktól és könyvapostoloktól kitermelt fogalma valaha is képes lesz háttérbe szorítani a nemzeti összetartozás öntudatát. Ez a kongreszszus mindennél jobban igazolta, hogy amikor a szociáldemokrácia elhagyja az elméleti talajt és gyakorlati kérdések megoldására vállalkozik, akkor rögtön kicsúszik lába alól az Internacionálé elméleti talaja és a nemzetközi szolidaritás gondolatát háttérbe szorítja a nemzeti (munkás) partikuláris érdekeire való ráeszmélés. Amellett — legalább is a külföldi szocialista pártok — letagadhatatlanul megőrizték karakterükben a nemzeti vonást. Különösen áll ez az angol szocializmusra. Ez a szocializmus épp oly kevéssé hasonlít a francia szocializmushoz (raisonneur, szónoki, elméleti finomságokra törekvő), mint a németre, szigorú katonai fegyelmezettségével. A kongreszszus az Internacionálé »enfant terrible«-jének tartja őket. A valóság az, hogy az angol munkásság képviselői egyúttal az angolszász fajiság képviselői is és hiába fordítják a német vagy francia szónoklatokat angolra, ők azokat mindig a saját nyelvükön értik. Egészen kétségtelen, hogy ez az angol delegáció sokkal közelebb állott az angol liberális világnézethez, mint az Internacionálé ideológiájához. Örökölte az angol inzuláris politika minden hagyományát, ünösségét, kizárólagos öncélúságát. A különbség csak az, hogy míg az angol polgári politikus azt mondja: az én nemzetem mindenekelőtt, az angol szocialista ezt vallja: mindenekelőtt az angol munkás érdeke! A kongresszusnak egyik albizottsága a nemzetközi munkátlanság problémáját tárgyalta. .A német szocializmus rögtön elméleti magasságba emelte a kérdést: a háború óta a termelési eszközök mindinkább tökéletesek. Parancsszóra írta: Erdődy Mihály (utinnyomán tilos) I. Balázs miután már mindent megpróbált, egy utolsó kísérletre szánta rá magát. — Sírni fogok... sírni, mint a záporeső... És hivatta a pincért.___ — Parancsol? — Virslit... reszelt tormával... de gyorsan ... Aztán kibámult az ablakon. Nézte az utcát. A tavaszi délután a szívébe hullt. Sütött a nap. Szemével felitta a fényt. És úgy érezte, hogy nagyon boldogtalan. Nők siettek el a kávéház előtt. Rámosolyogtak. Balázs elfordult. Valami dacos szomorúság gyújtotta ki. Magdára gondolt. — Sírni fogok... igen... És már ki is dolgozta a tervet. Megrajzolt előre minden részletet, öt órakor felmegy Magdáékhoz. Forró szavak... könyörgés... elcsukló hang, ami a szívből jön... jobbkezével egy óvatos gesztus a zsebkendőhöz... aztán: könnyek, könnyek.... A tormásvirsli már ott volt az asztalon. A virslit megette. Aztán körülnézett. Miután meggyőződött, hogy senki se figyel rá, gyors mozdulattal a reszelt tormát belecsomagolta a zsebkendőjébe. — Ezzel biztosítom a könnyeket. Életemben még sohase sírtam, így talán sikerül... II. Balázsnak ezt a bizarr ötletét, amellyel a könnyeit mintegy parancsszóra szabályozni akarta, csak az érti meg, aki a reménytelen szerelem gyötrelmein már átesett. A viszonzatlan érzelem a legképtelenebb dolgokra ragadtatja az embert. Nincs is azon mit csodálkozni, hogy Balázs reszelt formával akarta megindítani imádottja szívét. Neki el kellett készülnie minden eshetőségre. Hátha Magda úgy viselkedik vele szemben, ami mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy sírva fakadjon? Márpedig neki sírnia kell. Ez az utolsó kártya. Ezt még kijátssza. Megpróbálja. Becsöngetett. A szobalány nyitott ajtót. — Itthon van Magda kisasszony? — Igen. — Jelentsen be. Megtapogatta zsebkendőjét. Azután, mint a színész, aki a színfalak mögött a jelenését várja, leste, hogy a szobalány megadja a végszót. — Tessék. És belépett. Magda meglehetősen hűvösen fogadta. De ez nem lepte meg Balázst. El volt készülve rá. — Magda... könyörüljön rajtam ... — Ugyan kérem... hagyjon... — Magda... ha a szívembe látna... ha érezné... Magda... Amit én szenvedek... Az őszinteség sütötte át ezeket a szavakat, Balázs maga se tudta, honnan jön rá ez a nagy melegség, ez az égető forró szomorúság... csak érezte, hogy áthömpölyög rajta és hogy ez olyan jólesik. És egyre izzóbban ömlött szájáról a szó, kigyult, lázas mondatok perzselték a torkát, fojtogatta a keserűség, azt hitte, itt roskad le mindjárt. Magda csodálkozva nézte. Erről az oldaláról Balázst még nem ismerte. Arcán a vonalak felengedték. A hideg szögletek leolvadtak róla. A szeme megtelt melegséggel. — De nézze. .. Balázs ... — Magda... hát szánjon meg... hát szánjon meg végre... Magda... Balázs érezte, hogy a szeme héját valami égeti. Hangja elcsuklott. És hirtelen heves zokogás tört ki a melléből. Rázta a sírás. Könnye végigfolyt az arcán. Magda Balázshoz hajolt. A kezétkereste. Megszorította. És csöndesen csak annyit mondott: — Balázs... De ebben annyi ígéret volt, annyi biztatás... És akkor Balázs, a maga diadalmas fájdalmában megfelejtkezve mindenről, ösztönös mozdulattal a zsebkendőjéhez kapott. Kirántotta a zsebéből. A reszelt torma telehintette mindkettőjük arcát. Magda ijedten hátrált. — Mi az? — Semmi... — dadogta Balázs ■egy kis... torma az egész... Reszelt torma... igen... Magda a szemét dörzsölte. — De hogy került magához? Ez mégis csak furcsa. És milyen erős... Már én is könnyezem... lássa... És felkacagott. De ez a kacagás egyszerre megfagyasztott mindent. Balázs megérezte, hogy Magda most már az ő égő, igazi könnyeiben se hisz. Minden összeomlott. Elvesztette a csatát, pedig utolsó fegyverét, a könynyeket igazán vezényszóra szegezte Magda mellének. A hiba csak az volt, hogy ezeket a könnyeket nem a reszelt torma, hanem a szíve vezényelte ki.