Magyarság, 1925. november (6. évfolyam, 247-271. szám)

1925-11-24 / 266. szám

s — Széchenyi emlékezete Fehérváron. Székesfehérvárról jelenti a Magyarság tudó­sítója. A nagyszabású országos ünnepségek után most vasárnap Székesfehérvár és Fejér megye közönsége hódolt Széchenyi István emlékének. Délelőtt a Fejér megyei Széchenyi Szövetség rendezett ünnepséget, amelyre Budapestről Czettler Jenő dr. egyetemi ta­nár, az Országos Széchenyi Szövetség dísz­­elnöke és Vargha Damján dr. egyetemi ta­nár, a Magyar Tudományos Akadémia kép­viseletében utaztak le. Jelen voltak Prohászka Ottokár dr. megyéspüspök, nagymegyeri vi­téz K­aics Károly altábornagy vezetésével a vegyesdandár tisztikara, a betegenfekvő al­ispán helyett Balassa Sándor főjegyző, Szé­kesfehérvár város képviseletében Lipcsey Lajos helyettes polgármester, Csitáry fő­jegyző, Issekutz Aurél kerületi rendőrfőkapi­tány, Jónás Béla főtanácsos, Klautz György dr.­ kanonok, Liszkay Géza pénzügyigazgató, a cisztercita reálgimnázium tanári kara, Mátrai­ Rudolf címzetes főigazgatóval az élén, Nevetős Lajos királyi tanfelügyelő és még igen sokan. Mátray Rudolf főigazgató megnyitó beszéde után Czettler Jenő egye­temi tanár szólott nagy tetszés mellett Szé­chenyi István koncepciójáról, mely ma idő­szerűbb, mint valaha volt. Balassa Sándor főjegyző és Lipcsey Lajos helyettes polgár­­mester szavai után a reálgimnázium kórusá­nak énekével ért véget az ünnepség. Este a Vörösmarty­ Színházban estély volt, amelynek rendezésében a Fejérr megyei Szé­chenyi Szövetségen kívül Székesfehérvár vá­ros és Fejér megye, továbbá a második ve­gyesdandár tisztikara, a fehérvári irodalmi körök és múzeumi egyesület vettek részt. A termet zsúfolásig megtöltötte az előkelő, lel­kes közönség, amely az előadásokat mind­végig nagy figyelemmel és tetszéssel hall­gatta. Prohászka Ottokár dr. megyéspüspök tartott ünnepi beszédet. A novemberi ködből — mondotta — előlép ez a páratlan, semmi­féle íróval, költővel vagy államférfival össze nem hasonlítható óriás ember. Gondviselés­­szerűen jött a magyar sors távlatából, lebír­­hatatlan tetterő dübörgött benne és átélt­­e tragikus magyar sorsot. Hármas szeretetet sugárzott magából, a nemzet szeretetet, az ideális realizmus és az energikus munka sze­­retetét. Azzal fejezte be szavait, hogyha Kossuth tudott térdet hajtani a nemzet nagy­sága előtt, akkor a nemzet tudjon térdet hajtani Széchenyi fensége előtt. Prohászka után Milotay Itván dr., a Ma­gyarság főszerkesztője szólott Széchenyi Ist­vánról, szembeállítván Zrínyi Miklóssal és Kossuth Lajossal. A műsort magas szín­vonalú zeneszámok és Philipp István ciszter­cita főgimnáziumi tanár rendezésében Szé­­chenyi-élőkép egészítették ki. —Héjjas Iván súlyos beteg. Kecskemétről jelentik : Héjjas Iván tüdőgyulladásban súlyo­san megbetegedett, 40 fokon felüli láza is volt, de állapota már javult. Héjjas Iván betegsége az egész városban nagy részvétet és érdeklődést keltett. — A Nagypénteki Református Társa­ság ünnepségei. A Nagypénteki Református Társaság Erzsébetháza huszonötéves fenn­állása alkalmából november 22-én délelőtt 10 órakor a Szilágyi Dezső­ téri templomban hálaadó isteni tiszteletet tartott. Az isteni tiszteleten résztvettek Némethy Károly v. k. t. t., Benedek Sándor, a közigazgatási bíró­ság elnöke, Petri Pál kultuszminiszteri tit­kár, Preszly Elemér, Pest vármegye főispánja, Ravasz László református, Raffay Sándor evangélikus és Józan Miklós unitárius püs­pökök, Bilkei-Papp István teológiai tanár, Bakonyi Kálmán kúriai bíró, özvegy Pulszky Ferencné, Haypál Benő református lelkész, továbbá a kálvinista egyház szinejava. Haypál Benő imája után a Budai Református Női Énekkar Gluck Himnuszát énekelte el. Ezután Ravasz László püspök mondott ün­nepi beszédet. Az isteni tisztelet után kezde­tét vette a társaság jubiláris közgyűlése, amelyen Haypál Benő ismertette a társaság huszonötéves munkásságát, amely az árván­­maradt gyermekek megmentésére irányult. Némethy Károly v. b. 1.1. köszöntötte ezután a társaságot a budapesti református egyház nevében. Meleg szavakkal emlékezett meg az intézet lelkéről, Takács László főgondnokról és bejelentette, hogy őt közhasznú érdemes tevékenysége elismeréséül a kormányzó kor­­mányfőtanácsossá nevezte ki. Az ünnepi be­széd után a Budai Református Női Énekkar a Magyar Hiszekegyet adta elő. Ezután Raffay Sándor püspök tolmácsolta a buda­pesti ágostai evangélikus egyház, a bányai egyházkerület és a szarvasi Luther Társaság árvaházának üdvözletét. Józan Miklós püspök az unitárius egyház nevében méltatta a tár­saság nagy érdemeit a­­ gyermekvédelem te­rén. Az Országos Protestáns Árvaház nevé­ben Bilkei-Papp István teológiai főiskolai tanár köszöntötte a jubiláló társaságot és indítványozta, hogy a társaság két fő veze­tőjének, Takács László főgondnoknak és Haypál Benő lelkésznek érdemeit a diszülés jegyzőkönyvben örökítse meg. Majd Haypál Benő intézett buzdító szavakat az intézet növendékeihez. Indítványára a diszülés Da­rányi Ignác dr.-t és Ravasz László dr. püs­­püköt a társaság tiszteletbeli elnökeivé vá­lasztotta meg. A diszülés a Himnusz hangjai mellett ért véget. Este hat órakor a társa­ság ugyancsak a Szilágyi Dezső­ téri tem­plomban vallásos estélyt rendezett. RÁDIÓ-MŰSOROK Az országos postás zene- és kulturegyesü­­­let szerdán, november 25-én este 8 óraikor tartandó harmadik kísérleti rádióhangverse­­nyének műsora a következő: 1. Chopin: Fan­tasie-Impromtu. Zongorán előadja Dániel Ilonka zongoraművésznő. 2. a) Giord­ani: Caro mio ben. b) Kelen Hugó: Notturno. c) Gabrilowitsch: Wasserfahrt. Énekli Győr­y Pál dr. operaénekes, zongorán kiséri Róna Alfréd dr. 3. a) Popper: Nocturno. b) Davi­­doff: Am Springbrunnen. Gordonkán előadja Machula Tibor gordonkaművész zongorán kíséri: Pongrácz László. 4. a) Reger: Wal­deinsamkeit. b) Brams: Von ewiger liebe. c) Vavrinecz: Zene alatt. Énekli: K. Vavrinecz Márta hangversenyén­e­k­esnő. Zongorán kí­séri: Róna Alfréd dr. 5. Sarasate: Romanze An dato­use. Hegedűn előadja: Garay György hegedűművész; zongorán kiséri: Pongrácz László. 6. a) Saint Saens: Delila áriája a „Sámson és Delila“ című dalműből, b) Schu­bert: Du bist die Rub. Énekli Ekker Mária operaénekesnő. Zongorán kíséri: Róna Alfréd dr. 7. a) Schumann: Abendlied, b) Popper: Carneval Espagnel. Gordonkán előadja: Machula Tibor gordonkaművész, zongorán kíséri: Pongrácz László. 8. a) Verdi Leonóra áriája a „Trubadour“ című dalműből, b) Dienzl: Liliomszál. Énekli: Weixergörtnerné- Eötvös Olga operaénekesnő. Zongorán kiséri: Róna Alfréd dr. 9. Weliniawski: Souvener de Moscou. Hegedűn előadja: Garay György heegdűmű­vész. Zongorán kiséri: Pongrácz László. 10. a) Nicolai: Bordal a „Windsori vig nők“ című dalműből. b) Loewe: Tom der Reimer, c) Schubert: Der Tod und das Mödehen. d) Kurucz: Miért oly későn? Énekli: Székely Mihály, a m. kir. Operaház művésze. Zongorán kiséri: Revere Gyula. 11. a) Brahms: Szláv táncok, b) Lavotta: Szere­nád. Hegedűn elődala: Horty Sándor hegedű­művész. Zongorán kiséri: Steiiger Pál. Befe­jezésül a Himnuszt játszák. — A Magyar Asszony Széchenyi száma. A MANSz október—novemberi számát Széchenyi emlékének szenteli. Tolnai Vilmos egyetemi tanár Széchenyi s a magyar nő eszménye címen ír cikket. Szegfű Gyula, Klebelsberg Kuno gróf, Zichy Rafaelné grófnő s a felvidéki Madame sans Gene cikkei mellett kiemeljük Reményik verseit, egy érdekes közleményt a leánycserké­­szetről. A vaskos füzetben tíz aktuális kép és tíz ízléses divatkép van. A MANSz kitűnően Szerkesztett változatos lapja mindenütt kapható MAGYARSÁG 1925 november 24. kedd LEVENTE HÍREK A Szalkszentmártoni Ifjúsági Testedző Egye­sület vasárnap, 22-én délelőtt 10 óraikor ren­dezte zászló­szent­elését. Az ünnepség a s­aalk­­szentm­ártoni Petőfi­ téren folyt, le. Az ünnepi beszédet Csilléry Ferenc főjegyző mondta. Zászlószentel­és után Csónak Jenőné fővédnök­nő koszorúzta meg a zászlót. A fogadalom­­letételt Tomcsányi János szavalata követte. Déli 1 órakor társa sebes, este 7 órakor leventebál volt. ­ A Pátria Klub december első nap­jaiban költözik át új helyiségeibe. A Pátria Magyar Írók, Hírlapírók és Művészek Klubja tagjainak tájékoztatása végett közli, hogy az uj helyiségek (Vili, Rákóczi­ út 15.­­) átala­kítása javában folyik és a klub december első napjaiban uj helyiségeit már el is fog­lalhatja. Az átalakítási munkálatokat Báthory István, a kiváló építészmérnök vezeti, nagy gonddal és szeretettel törekszik arra, hogy az új helyiségeket minél kényelmesebbé és szebbé tegye. Az új klubhelyiségben kezdi meg hangversenyeit a Pátria Klub, továbbá a családi estéket és barátságos összejövete­leket, amelyek olyan nagy népszerűségre tet­tek szert. Fényes hangversenyterem várja itt a klub tagjait, amelyhez külön művésszoba csatlakozik. Az utcai fronton négy klubszoba nyújt alkalmat szórakozásra a tagoknak, újonnan átalakított étteremben tartják meg az ebédet és vacsorákat s ezenkívül az udvari fronton helyezték el azokat klubhelyiségeket, amelyekre az utcai fronton már nem jutott hely. A Pátria Klub az új helyiségben külön rádióállomással rendelkezik és az igazgatóság gondoskodni fog arról, hogy a tagok­­sűrűn élvezhessék a rádiót. Az átköltözés napját és az első hangverseny idejét a klub igazgató­sága külön fogja tudatni. — Az Országos Nemzeti Klub szerdai vitaestjei. Az Országos Nemzeti Klub az Országos Kaszinó emeleti zöld termében (külön feljárat a nyilvános étteremnél, Sem­­melweiss-u. 3) folyó évi november hó 25-én (szerdán) vita­estet rendez, melyen Preszly Elemér tart előadást „Optimizmus, vagy pesz­­szanizmus“ címen. A vacsora pontban 1/19 órakor, a szabadelőadás 1210 órakor kezdő­dik. December hó 2-án Ambrózy Gyula tart előadást „Reakció vagy megújhodás“ címen. — Lelkész beiktatás a kormányzó rész­vételével. Kenderesen, Horthy-család ősi fészkében vasárnap iktatták be Csánky Ben­jámin református lelkészt. A beiktatási ünne­pen Horthy Miklós kormányzó, Horthy Ist­ván lovassági tábornok, Baltazár Dezső ref. püspök és más előkelőségek is résztvettek. A Kábai Iparoskor estélye. A Kábai Ipa­roskor 28-án, szombaton és 29-én, vasárnap a Somogyi-vendéglőben műkedvelő előadást ren­dez. Előadják Csiky Gergely Nagymama című színdarabját. ELŐADÁSOK NAPTÁRA Kedd, november 21 Dékánii István szabadegyetemi előadása a „Kultúra folytonosságáról“ (Egyetemi II. sz. kémiai intézet (Esterházy­ utca 11—13), fél 6— 7 óra. Cholnoky Jenő szabadegyetemi előadása „Az Alpokról­“ (ugyanott) 7—fél 9 óra. Poll Imre előadása a Biztosítási Matema­tikusok összejövetelén. „A magántisztviselők nyugdíjbiztosításának valorizációjáról“ (Ke­reskedelmi Akadémia, Alkotmány­ utca 11­ 6 óra. A Magyar Közgazdasági Társaság ülésén Nádas László előadása a kartellügy közgaz­dasági jelentőségéről. Hozzászólnak: Mátyás Jenő, Bacher Emil, Krolopp Hugó, Aczél Ede. (Szerb-utca 21—23., I. emelet 6) 6 óra. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet geodéziai szakosztályának ülése. Traiber Ist­ván előadása Németország felmérési rend­szerének és térképészetének újításairól (Reál tanoda­ utca 13—15) fél 7 óra. A Magyar Meteorológiai Társaság ülése. Szolnoki Imre előadása a hónappárok időjá­rásának szakaszosságáról (Egyetemi Földrajzi Intézet, Múzeum-körút 6) 6 óra. Nagy Sándor előadása a Kálvin­ Szövetség­­ben. A zsidó-kérdés megoldása felé (Kálvin­ién református templom) 6 óra. Szerda, november 25 Göde Lajos előadása a Kálvin­ Szövetség­­ben. Leányaink Krisztus szolgálatában (Kál­­vin-téri református templom) 6 óra. Fodor Ferenc dr. egyetemi magántanár szabadegyetemi előadása Közép- és Délame­­rika gazdasági földrajzáról (Szerb-utca 23., I. 19.) 5—fél 7 óra. Farkas Géza dr. egyetemi tanár szabad­egyetemi előadása „Az emberi munka életta­náról“ (Eszterházy-utca 9.) 7—fél 9 óra. A budapesti Philológiai Társaság ünnepi felolvasó ülése. Némethy Géza egyetemi ta­nár hatvanéves születésnapja (a Magyar Tudományos Akadémia kistermében) 5 óra. Tárgyi sorozat. 1. Székely István: Geyza Né­methy LX. aetatis annum implevit. 2. Forster Aurél: Euhem­ereum. 3. Kerényi Károly: Ad­elmid. Am. I. 6. 4. Moravcsik Gyula: A Hevna és Faust-jelenet történeti kerete. 5. Marót Károly: Költészet és filológia. A Magyar Néprajzi Társaság felolvasó ülése. Szendrey Zsigmond dr.: Jókai, az etnográfus. Gulyás József dr.: Jókai és a népdalok. Hódossy Béla: Jókai és a népi dallamok (Nemzeti Múzeum tanácsterme) 5 óra. Zajti Ferenc és Sass Béla előadásai a Bethlen Gábor-ökör helyiségében (Vas­ utca 16., I. emelet) 6 óra. .— A nyugdíjasok országos gyűlést tartanak. A Közszolgálati Alkalmazottak Nemzeti Szövetségében csoportosult nyugdíja­sok, özvegyek és árvák országos szakbizott­sága, a Nyugdíjas Katonatisztek Országos Szövetsége, a Nyugdíjasok Országos Szövet­sége és a Nyugdíjas Fővárosi Tisztviselők Egyesülete november 29-én délelőtt 10 órai kezdettel a régi országházban (Főherceg Sándor­ utca 8.) országos gyűlést tartanak, hogy a státusrendezéssel őket ért sérelem orvoslása érdekében országos határozatot hozzanak. A gyűlésen csak arcképes igazol­vány, vagy más megfelelő írásbeli igazolvány felmutatása mellett lehet résztvenni. ­ Rablótámadás a lépcsőházban. A Wes­­selényi­ utca 64. számú bérház lépcsőházában vasárnap délelőtt egy züllött külsejű fiatal­ember megtámadta Simon Mária cselédleányt, a földre teperte és a nála lévő pénzt el akarta rabolni. A leány sikoltozására össze­szaladtak a házbeliek, mire a támadó futás­nak eredt. A járókelők üldözőbe vették, a házmester gépkocsin próbálta utolérni és izgalmas hajsza után az Erzsébet­ körúton végre elfogták a rablót. Előállították a fő­­kapitányságra, ahol kitűnt, hogy Szepesi Fe­renc rovott multú lakatos az illető, akinek lakásán a házkutatáskor több zsebórát, selyem­­zsebkendőt, retikült és más apróságot talál­tak. Szepesi beismerte, hogy ezeket a holmi­kat különböző templomokban lopta a templom­látogató nőktől. A rendőrség felszólítja azo­kat, akiket templomokban megloptak, jelent­kezzenek a főkapitányságon a II. emelet 155. számu­ szobában, ahol értékeiket átvehetik. HÁZASSÁG Vukovics Ferenc építész, eljegyezte Berczelly Etát Gyöngyösön. Csengery Géza MFTR hajósfőkapitány és neje szül. Berkitz Gizella leányát, Ilueit, Bu­dapestről eljegyezte Horváth Jenő dr. kör­orvos Győrvárról. (Minden külön értesítés helyett.) Gosztolnyi és krencsi Gosztonyi Tibor cs. és kir. kamarás és neje zágoni Szentkereszty Emma bárónő tudatják leányuknak, Erzsébet­nek Branyicskai Jósika Jenő báróval, néhai Jósika Andor báró és neje, néhai hadladi Wes­selényi Anna bárónő fiával november 24-én tartandó házassági egybekelését. — Előadás a szellemi munka taylorizálásá­­ról. A Magyar Külügyi Társaság közgazdasági szakosztályában, hétfőn délután Köttevényi Olivér elnöklésével ülés volt, melyen Kiss Ernő dr. tartott felolvasást. A szellemi munka taylorizá­­lása és ennek hatása Magyarország kapcsola­tára a külfölddel címen. ­ Az Ébredő Magyarok Egyesülete Orszá­gos Központja 25-én szerdán délután 7 órai kezdettel kerületközi szakértekezletet tart, me­lyen Eckhardt Tibor országos elnök fog be­szélni a Cusa-ügyről. Rákóczy Béla ügyvezető igazgató és Zsirkay János nemzetgyűlési kép­viselő az Ébredő Magyarság aktuális kérdéseiről. HALÁLOZÁS Megkésve érkezett hozzánk a hír, hogy, a magyar nyelvtudománynak egy érdemes munkása. Réthei Prikkel Mariann Szent Be­­nedek rendi tanár, a Magyarság táncai című mű­ kitűnő szerzője Balatonfüreden meg­halt. 1871-ben született és a pannonhalmi Szent Benedek-rend főgimnáziumaiban: Sopronban, Pápán. Esztergomban fejtett ki eredményes pedagógiai tevékenységet. Éle­tének nagy tudományos eredményei meg­­döntik azt a régóta hangoztatott tételt, hogy csak a fővárosban lehet tudományos kuta­tásokat folytatni. Réthei Prikkel Marián részletkutatásainak eredményei a Pray-kó­­dexről. Magyar táncnyelvről, a régi magyar énekesekről, igricekről, jakultátorokról, he­gedősökről és lantosokról sok szép régi ma­gyar kérdésre derítettek világot és nagy vesztesége a magyar tudománynak, hogy ily korán kiesett a toll a lelkes tervekhez, félig megfejtett problémákban gazdag, még sorcatigérő magyar tudósnak kezéből. Özv. Festetics Gézáné grófné Ráday Eszter grófnőt hétfőn délután temették el a kerepesi temető halottasházából. Az egyházi szertartást Ravasz László ev. ref. püspök végezte, meg­ hatván és felemelvén hallgatóságát magasan szárnyaló és közvetlen melegségü beszédével és imájával. A ravatalt az elhunyt hozzátarto­zói, tisztelői és barátai vették körül, kiknek sorában ott láttuk: Ráday Gedeonna grófnét, Ráday Mária grófnőt, özv. Pesthyné­ Ráday Zsuzsanna grófnőt, Ráday István grófot és grófnőt, Németh Józsefet, feleségét Ráday Ág­nes grófnőt és gyermekeiket, Festetics Pál grófot és grófnét, Pallaviciny Roger őrgróf­­nét, Hoiffy Pált, Bárczy Istvánt, Ripka Fe­renc főpolgármestert, Lamotte Károlyt és fele­ségét, Forgách Eszter grófnőt, Podmaniczky Horace bárót és bárónét, Couleguer József Holzvaldt Ferenc, Rétfalvit Jenő, Tomcsányi Gyula, Mihálffy Győző és Győrfi 1z Samu báró miniszteri tanácsosokat. A nemes emlékű ha­lottat elhunyt férje mellé tették örök nyuga­lomra. Veszprémi Városy György volt tart. huszár­­főhadnagy e hó 18-án Békésgyulán meghalt. Temetése Budapesten a farkasréti temető ha­lottasházából november hó 24-én délután fél­­négy órakor lesz. Sopronból jelentik: Tegnap temették el fő­úri pompával Kismartonban Esterházy Mitlós Antalné, született Andrássy Irma grófnő, Zita királynő utolsó főudvarmesternőjét. A teme­tésen részt vett Esterházy Pál herceg, Andrássy Gyula gróf és Sopron megye képviseletében Gévay-Wolff Lajos alispán is. Özvegy Kuczik Mihályné e hó 20-án 76 éves korában Debreczenben meghalt. Kuczik néni a debreczeni nemzetes civil-családok kö­rében igen nevezetes, népszerű asszony volt, a lakodalmak, névnapoik, eljegyzések alkal­mával Kuczik néni volt a főzőasszony és emberöltő óta remekelte az ínyenc magyar étkeket. Házasulandók és részletre vásárlók figyelmébe ajánlott cégek. E rovatra hi­vatkozók kedvezményben részesülnek! Már heti­­ 50.000 részletre szállítunk ebédlőszőnyeget, összekötőt, futószőnyeget, ügyelőt, sazlontakarót, függönyt Hermann Gyula Magyar Kosárfonó Részvény Társaság Budapest, V. ker., Lipót­­körút 15. szám Telefon 92—96 BÚTOR részletre készpénzárban, váltó nélkül 10 havi törlesztésre, 200­, előleggel, csak­ KARDOS TESTVÉREKNÉL, Budapest,VII., István­ út 22. Hernád-utca sarok Nappal sezron éjjel úgy hosszabbítható és széle­­síthető, legjobb kivitel" ben 1 millió koronától- Győrffy, mostan IV. k., Irányi-utca 25. szám. Hathavi részletre sezlonok, matracok, szalongarniturák, papla­nok, ebédlők, zutószőnyegek nagy választékban. Kárpitosnál, Budapest, VII., Wesselényi-utca 10. VII., Dohány-utca 33. Klauzál-utca sarok. Teljes lakberecsézek óriási választékban. 18275 Rendkivül olcsó árak!Vidékre gondos csomagolás Bútorcsarnok Részletfizetésre keményfahálószobák, kárpitos áruk, iroda- és egyéb bútorok készpénz­­árban jótállás mellett Hegedűs és Társánál VII., Dohány-utca 10, jobbra az udvarban. Válaszbélyeg BUTORHITEL készpénzárban! MALOMSOKY-gyár eladási vállalatánál, BALÁZS HENRIK-nál VII. ker., Károly-körút 3. félemelet (az udvarban) Közalkalmazottaknak különleges kedvezmények előszobaszekré­nyek, leányszo­______________________bál elsőrendű kivitelben STEINER asztalosnál, VI., Hegedűs Sándor­ utca 27, Izabella-u. sarok. Telefon: 23—35. Konyhabútorok Üzletáthelyezés miatt az összes bútorok minden elfogadható áron eladatnak. Vétel, csere, eladás. Lukács, VII.,Dem­­binszky­ u. 34. sz. Hernád-u. sarok, Tol. József 44-40.

Next