Magyarság, 1926. január (7. évfolyam, 1-25. szám)
1926-01-31 / 25. szám
1926 január 31. vasárnap Mit kíván Budapest környéke Beszélgetés Mátyásföld és Cinkota vezetőségével — A Maouarsáa tudósítóidtól. — Cinkota — hiszen ezt minden iskolásgyermek tudja — egy bőtorka kántornak köszöni történelmi hírét. A bölcs király parancsa, amely mindennemű más boritalmérő eszközzel szemben duplájára szabta kántor uram kercskéjét, persze ma már hatályát vesztette. Békeidőbeli rendelkezésnek számít, tehát nem hajtódik végre. Azok a gyengepénzű és költekező hajlandóságú utasemberek, akik néha betérnek a cinkotai ideéhez címzett vedlett csárdába, tökéletesen ki vannak elégítve a fröccsel, legfennebb a „házmester“-rel. Vasárnap legyen, ha engedélyezhetnek maguknak a srami-zene mellé egy kiadósabb hosszúlépést. Uram, — mondja a vendéglős — miközben vizes tenyerével néhányszor a combjára csapott és kezet nyújtott, nem is hiszek én már abban a híres iécében, ez is csak olyan úri kitalálás. A háború előtt, a fiatal Éman úr idejében, még csak ment valahogy a bőr, mendegélt, attólfogva megkövetem, erre is bekövetkezett a nehézség... A helyzet ilyetén vázolása után Bacchus isten famulusa kikísért a korcsma elé és beavatott a terepviszonyokba. Ez itt kérem, jobbkézről a barakktelep, szemközt Sashalom, azontúl Mátyásföld. Cinkotai? az jó félórajárás ide. Legjobb lesz, ha föl tetszik szállni a vicinálisra, az ötödik állomás, az már Cinkota. Az útbaigazításból ki-ki láthatja, hogy Cinkota az idők során eléggé eltávolodott címerének históriai díszétől. Dehát ebben kevésbbé a nemes község hibás, mint azok az újabb keletű falvak, amelyek Cinkota és az iccéje közé telepedtek. Az „anyaközség“-nek egyébként, ahogy Záborszky Zoltán főjegyző úr elmondotta, a szájhagyományon túl semmi emléke nincs, amelyik az Igazságos király idejéről szólna. Több bizonyíték áll rendelkezésére a falu törökkori életéből. A hódoltság alatt egészen kihalt magyar házakat a Felvidék két tót falujából, Benicéről és Micsinyéről népesítették be. Batthyány Ilona grófnőnek, a 48-as mártírminiszterelnök leányának, s a Beniczkyeknek van birtokuk a község határában. A földreform egyikből 110 holdat, a másikból 182 holdat vett igénybe, az utóbbit házhelyek céljaira. Ezenkívül a gazdák 530 káz. hold kishaszonbérlethez jutottak. Alig akad vagyonosabb gazda, bár a 8016 főnyi lakosság egyharmada őstermelő; a nyolcvan-kilencven holdas birtokos ritkaságszámba megy, a többiek legfeljebb, ha tizenöt holdon gazdálkodnak. Harmadéve még Sashalmot is Cinkotáról igazgatták, akkor Sashalom önállósította magát. Kárpótlásul január elsejétől a Csömör felé eső Anna- és Árpádtelepet csatolták Cinkotához; ez a két telepecske előbb Rákosszentmihályon fizette az adót, s most mintegy ezer fővel megszaporította a lélekszámot, körülbelül kétszázötven kataszteri holddal pedig a négyezerötszáz bolhás határt. A leventék fapuskája Akárcsak Pestújhelyen, itt is az iparosgyerekek szokták meg leghamarabb a leventeélet szépségeit. A gazdacsaládok fiai lassan melegszenek fel, de hamarosan annál tüzesebb levente válik belőlük. Valóságos legendákat hallunk a gödöllői járás főszolgabírájáról, vitéz Endre Lászlóról, fanatikus szorgalommal szedi rendbe a Pestkörnyék és a járás sportoló fiatalságát. Büszkén emlegetik a cinkotaiak, hogy a tavalyi leventeversenyen a járás többi falvai elől a második díjat vitték el. Alig esztendős az akció, a kicsiny községben már 316 működő leventét tartanak nyilván, s még csaknem kétszáz az olyan fiatalember, aki leventesor alá kívánkozik. Ezen azonban nincs is csodálnivaló. Soha akkora becsülete nem volt a cinkotai daliának, mint amióta vasárnaponkint beáll a csapatba s hetybe lépéssel elvonulhat az alatt a kis ablak alatt. Ami viszont azt illeti, a leányok sem igen rátartósak és — ez cinkotai specialitás — seregestül kisérik a gyakorlótérig a nyalka fiukat. És mivelhogy a meneteléshez taktus is szükségeltetik, a legények egyszeriben megtalálták a legidevalóbb nótát. A népeszerű „simongáti“-t éneklik, a helyi igényekhez alkalmazva: Lányok, lányok, cinkotai lányok, Van-e nektek levente babátok ' Persze, azt hitték a jámborok, hogy ez a kérdés olyan fogas kérdés, amire a „célbavettek'' nem tudnak megfelelni. Nos az történt, hogy addig lemérozták, szólitgatták Cinkota hajadonait, amíg csak gondoltak egyet — és maguk is leventecsapatba álltak: ne most vitézkedjetek, adta leventét! — Egyelőre sajnos, csak fapuskával gyakorlatozhatunk, mondják a leventék, de jövőre, ha másképp nem megy, magunk szerkesztjük össze a gépfegyvert. Mert hát azzal is közelebbről akarunk megismerkedni. Tervek, panaszok Cinkota egyébként éppen most szerkesztette meg instanciáját, melyben a kormánytól háromszázezer aranykorona kölcsönt kér. Ebből akarják felépíteni a vasúti állomás körül az új községházat, nyolcvanezer koronát szánnak kulturházra, százezret a levente-otthonra, e mellé tribünökkel felszerelt sporttelepet terveznek. A kulturház költségeire egyik külföldi alapítványból várnak hozzájárulást. Modern felszereléssel látják el a községi vágóhidat. Árpádtelepen iskolát, strandfürdőt kap, utcáit is rendezik. Cinkotán eddig két kisdedóvó, öt elemi, azonkívül polgári fiú- és leányiskola működik, s a község menedéket adott a Pozsonyból menekült, tanítónőképzőnek. Ebben százötven növendék tanul. A hősök emlékműve még hiányzik, de Istók János szobrászművésszel ezt is rövidesen megmintáztatják. Harmadéve emléktáblával jelölték meg a falunak azt a házát, ahol valamikor egy-két éjjelre Petőfi vendégeskedett. A társadalmi élet elevenebb lett, amióta a MANSz, az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga helyi csoportjai megalakultak. Hálával említik a község vezetői közül Blatniczky Pál evangélikus főesperes és Galla Ferenc dr. plébános, továbbá Kuharik Ferenc dr. községi orvos, s főként az angyali lelkű matróna, Batthyány Ilona grófné nevét, akinek minden iparos- és földmivescsalád személyes ismerőse, a legegyszerűbb házakba is eljár, esküvőre, keresztelőre és a lányoknak fáradhatatlan oktatója, második édesanyja. Mátyásföldön is baj van a HÉV-vel és a Phöbusszal Cinkotán is, Mátyásföldön is sokat panaszkodtak a helyiérdekű vasútra, meg a villanyvilágítást szállító Phöbus társaságra. A vicinális urai egyáltalában nem gondolnak azzal — mondották informátoraink, — hogy kitűnő fekvésénél fogva ez a vidék elsősorban volna alkalmas nagyarányú családi lakótelepek létesítésére. Minden úton-módon szinte elriasztják a lakosságot Mátyásföldről és környékéről, úgy, hogy télre, aki csak teheti, a városba húzódik, hogy megmeneküljön a villamos mizériáitól, s csupán néhány patrícius benszülött harcol tovább sorsával. A vonatok olyan ritkán járnak, hogy például reggel nyolc és kilenc óra között, a város fele csupán két villamos van beállítva. Mostanában felszerelték ugyan a villanyfuró berendezést, ennek a melege azonban a nagy hidegben alig érezhető. Mátyásföld és Sashalom három állomásán hiányzik a zárt, fűtött váróterem. A díjszabás is csaknem száz százalékkal drágább, mint a MÁV helyi vonalain s aki Mátyásföldről Gödöllőig vált jegyet, ugyanannyit kénytelen fizetni, mintha a keleti pályaudvarnál kezdte volna meg az útját. Emellett a villamosok végtelenül lassan cammognak: a nyolc kilométeres távolságot harminc perc alatt teszik meg. Évtizedek óta húzzák-halasszák a Ferenc József-laktanya előtti felüljáró megépítését s a sorompózással rengeteg munkaidőt vesznek el a tisztára tisztviselőkből, munkásokból álló utazóközönségtől. Több oldalról hangoztatják azt a kívánságot, hogy a HÉV alakítsa át nehézkes vonatrendszerű járatait megfelelő villamosjáratokká,, mint amineket a szükséglet régóta megkövetel s legalább Cinkotáig egyes, illetve duplakocsikat tartson forgalomban. De ezeket azután hat-nyolc percenkint indítsa, ahogy a BEESZKÁR teszi kültelki (kispesti, pesterzsébeti, pestszentlőrinci) kocsijaival. Rákosfalva, Rákosszentmihály, Sashalom, Mátyásföld, Cinkota s a többi érdekelt falvak közönsége — mivel a tapasztalatok szerint kevéssé bízhat benne, hogy óhajtásai meghallgatásra találnak — most azt szorgalmazza, hogy a rákoskeresztúri villamos Kőbányáról körforgalmi elágazást kapjon erre a vidékre. A háromezer koronás átszállójegy és a gyorsabb közlekedés fejében mindenki szívesen magára venné a villamos utazás esetleges hátrányait. A Phöbus lehetetlenül magas tarifája, amelyről már előbbi cikkünkben is szólottunk, régebben arra indítottak Mátyásföldet, hogy saját üzemében állítsa elő a villanyvilágítást. Jellemző, hogy még így a kisebb, tehát aránylag költségesebb berendező mellett is jóval olcsóbban adja az áramot, mint a túlsó oldalon egyeduralmat élvező Phöbus. Újpesttől Rákoscsabáig és Pécelig nyúlik a Phöbus hálózata s eddig, csodálatosképpen, minden mozgalom megakadt, amely a kormányt az árak hatósági lemérséklésére igyekezet rábírni. A részvénytársaság közvetlenül a háború előtti években valamennyi községnél monopóliumszerű szerződésekkel biztosította magát. Félévenkint tartanak ugyan ármegállapító üléseket, de itt ügyes taktikával formális rohamok indulnak meg a községi kiküldöttek ellen, úgy, hogy azok végül is boldogan mennek haza, mert legalább az új emelést sikerült elhárítaniuk. Sok ezer fogyasztó nevében hívjuk fel az 1155 koronás hektowatt-árra a kereskedelmi miniszter úr figyelmét. Tűrhetetlen, hogy a főváros tőszomszédságában egy üzleti vállalat nyerészkedő politikájával egyenesen útját állja a természetes fejlődésnek s kisemberek tízezereitől másfélszeresét erőszakolja ki annak az egységárban, amely mellett a fővárosi elektromos— A Magyarság tudósítójától — A Nemzeti Színház közönsége, mint megírtuk már, kérte, hogy a színházban engedjék meg a dohányzást. Jelentettük azt is, hogy a lovasi színházvizsgáló bizottság, amelynek tagjai jórészben maguk sem dohányosak első tanácskozásában úgy határozott, hogy a színházban a dohányzást nem szabad megengedni. A Nemzeti Színház hölgyközönségének egy része azonban szívósan kitartott követelése mellett. Mert először kizáróan nők kérték a dohányzás megengedését. Ám ennek különös története van. A színházlátogató hölgyek sokat panaszkodtak, hogy lehetetlen három óra hosszáig füst nélkül ülni a színházban. Engedjék meg hát, hogy a türelmetlenebb dohányzók felvonás közben elszívhassanak egykét cigarettát, vagy más szivarkafajtát. Hevesi igazgató előzékenyen hárította el magáról a felelősséget. Ő készséggel megengedné, dehát a színházvizsgáló bizottság... A szinházjáró asszonyok erre nagy és merész dologra határozták el magukat. Csoportot toboroztak — így beszélik szerte a városházán — és küldöttségben mentek el két — városatyához. Addig gyúrták aztán kedvesen a két városházi urat, amíg végre — az amazoni támadás elől meghátrálva — férfias szavukra megígérték, hogy a dohányzó nőn kérését teljes tekintélyükkel támogatják. Ennek eredményeképpen jelent meg ma — legalább is úgy beszélik — a soktagú bizottság ismét a Nemzeti Színházban. Egy fővárosi tanácsnok vezetésével egész szakértősereg vonult a Nemzeti Színház folyosójára. Hevesi igazgató, nehogy a dohányzó hölgytársadalom érdekében esetleg túlságosan exponálnia kelljen magát, Bálint Lajos titkárra bízta a kényes feladat képviseletét. A bizottság először a Rákóczi-úti kocsifeljáróhoz nyíló folyosót vizsgálta meg. Az egyik úr hivatalos komolysággal állott meg a keskeny benyíló közepén. — Ez, kérem, — kezdte felvilágosító előadását, — nem alkalmas dohányzás céljára. Kicsiny is, aztán meg a ruhatárhoz nyílnak innét ajtók. — Az nem volna baj, — vette át a szót egy alacsonyabb úr, — de minden ajtóhoz egyegy rendőrt kell állítani, hogy innét égő cigarettát senki ki ne vihessen. A színház képviselője elkomolyodott: — Három ajtó — három rendőr. Akkor inkább ... — Ide úgyse adhatunk engedélyt, — mondta közbe a legtekintélyesebbnek látszó úr, — mert innét beszivárog a füst a nézőtérre és akkor a nemdohányzók köhögni fognak... A bizottság most megindult a földszinti előcsarnok felé. A színház képviselője mindjobban az urak felfogása ellen érvelt: — A világon mindenütt dohányoznak a színházakban. Miért legyen kivétel éppen a magyar Nemzeti Színház. — No, no, — fordult feléje az egyik bizottsági tag, — a főváros a Nemzetivel szemben mindig előzékenyen viselkedett. — Azt nem is mondjuk. De a közönség érdekeit is figyelembe kellene venni. A színházi publikumnak mintegy fele dohányos. És ha szórakozni akarnak a színházban, akkor három órára le kell mondaniok megszokott élvezetükről. Valaki itt elsóhajtotta magát, hogy ha Antonius és Kleopátrát játsszák, akkor négy órára, ha pedig netán a Don Karlos-t adják, fél éjszakára kell aszkétának maradnia. — Az utcán lehet szipákolni — zárta be a vitát egy határozott hang. A főbejárat előcsarnokában kezdődött a második felvonás. Hasonló jelenetekkel, mint az előbb. — Erről lehetne beszélni, — kezdődött a nyitány. — Ez nem is veszélyes, — kapott a szóba titkár, — csupa kő itt minden. — A nézőtérre se surran be a füst... — Igaz, igaz... — helyeselt a tűzoltóié, parancsnok. — Csak egy baj van, — emelte fel a fejét egy komolyarcú úr. Tíz pár szem szegeződött rá kiváncsiam — Az a baj, ha ide megadjuk az engedélyt, akkor holnap hasonló kérelemmel jönnek a magánszínházak is. — De különben is, — toldották meg most már többen a beszédet, — itt nyílik két ajtó a ruhatárba, ott két lépcső vezet az emelet Ide kellene megint négy rendőr... — Eddig összesen hét... A színházi titkár elcsodálkozott: — Uraim! Ha itt tucatszámra állnak rendőrök, azt hiszi a közönség, hogy összeesküvésre készülnek a színházban! A bizottság hajthatatlan maradt. Ám néhány dohányos tag még bizakodott: — Az első emeleti csarnokban talán tehetne ... — Ott a színház nem engedheti meg, mert a mindennapi füstölés hamarosan tönkretenné a képeket és szobrokat... Új ötlete támadt az egyik bizottsági tagnak: — A színház kinyúló erkélyén, a szabadban megengedhetjük. — Öt ember fér oda, — legyintett a titkár. — Galambok tanyáznak rajta... — Meg veretnek! — Gyerünk tovább! — adta ki a jelszót a tanácsnak. És a szakértő bizottság átvonult az elsőemelet baloldali folyosójára. Pár négyszöglölnyi széles az egész. A bizottsággal tele te lett. Az urak tartósan körülnézdegéltek. — Itt már megengedhetjük. A rendőrkapitány felemelte figyelmeztető szavát: — Igen. De ide is kell két rendőrt állítani. Hosszas tanakodás következett, amelynek az lett a vége: a bizottság hivatalosan belemegy, hogy a Nemzeti Színházban a Rákóczi út felé eső első emeleti folyosón és az utcára nyíló három erkélyen megengedi a dohányzást. A bizottság megengedi azt is, hogy a rendőröket a színházi jegyszedőkkel helyettesítsék. De ha szabálytalanságot vennének észre, tüstént visszavonják az engedélyt. A bizottság titkára a falakra mutatott: — A dohányzást tiltó táblákat le se lehet mindjárt venni. — Nem kell úgy sietni, — intette le a tanácsnok. — Először szellőztető ablakot kell ide csináltatni. A színház megbízottja a közönség nevében kelletlenül köszönte meg a szívesen adott engedélyt : — Kaptunk dohányzótermet. Ám a színházban naponta négy-ötszáz dohányos jön össze, s ezek közül mindössze tizenöt-huszan férnek el a dohányzófolyosón... Mikor a bizottság után kifelé ballagtam a színházból, egy hölgy állt elém az ajtóban: — Megengedték? — Meg! Az első emeleti folyosónl •— Hiszen az roppant kicsiny ... — Azért elfér benne mondjuk, tíz nő, tíz férfi. — Micsoda? Férfinek ett nem lesz helye! Most jönnének, ugye? De amikor kérni, követelni, harcolni kellett érte, akkor nem merték odadugni az orrukat! Magyar Imre Szahan.nom anyosa a Neimsseli Sssn^úzban mű kitűnően jövedelmez. Elvégre a villanyvillágítás elsőrendű közszükséglet s a szociális gondoskodás szempontjából sem lehet közömbös, hogy a közönség szegényein rétegei ne legyenek kitéve megrövidítésnek. Alig egy-két pestkörnyéki község jutott eddig abba a helyzetbe, hogy szaktanácsadó mérnököket alkalmazhasson. Pedig ebből sok haszon akadna, kézivé az út- és csatornaépítéstől, a kulturberendezkedés számos, egyéb fokozatáig. Cinkota és Rákosszentmihály legutóbb összefogott, hogy közösen rendszeresítsenek ilyen mérnöki állást. A szanálás azonban lehetetlenné tette, hogy a kiszemelt jeles szakember meg is kezdhesse működését. Mátyásföld társadalma most fáradozik azon, hogy a cinkotaiakkal együtt megalakítsa úri kaszinóját. Az akció élén Soós Jenő dr. postafőigazgató, Katona Béla igazgató, Hinner ezredes és Kohl Ferenc nyomdaigazgató állanak. A közért való munkában érdemeket szereztek: Milosevits János volt nemzetgyűlési képviselő, Koncz és Menasághy tábornokok, Gyulay Aladár dr. miniszteri tanácsos, Diósy Lajos, a régi kaszinó elnöke, Jeney Aladár főügyész, Bokody Attila községi elöljáró, Taksonyi András ingatlaniroda tulajdonos és R. Vozáry Gyula ny. egyetemi főellenőr. 9