Magyarság, 1926. március (7. évfolyam, 49-73. szám)
1926-03-28 / 71. szám
* Évekkel ezelőtt, éppen a trianoni béketárgyalások idején egy bennünket közelről érdeklő cikk jelent meg az amerikai természettudományi múzeum csuflaszépen illusztrált folyóiratában, a Natural History hasábjain. Egy Amerikában hiányzó múzeum: ez volt ■— ha jól emlékezünk — a cikk címe és ebben néhány oldalon remek illusztrációk sorakoztak egymás alá. Egytől-egyig a mi világszerte ismert és megcsodált Mezőgazdasági Múzeumunk szebbnél-szebb részleteiről készültek. Ha valahol, úgy Amerikában értenek a múzeumpolitikához. Ott épültek a világ legmintaszerűbb múzeumai, ott a múzeum nem megtűrt rossz, de a népnevelés integráns része. Nagy szó tehát, ha az amerikai múzeumok reprezentatív kiadványa, a Natural History követendő példát lát a kicsiny, szegény Magyarország egyik kulturális büszkeségében. Nincs az a Budapesten megforduló idegen, akit el ne vinnénk a városligeti tó partján álló Vajda-Hunyad várába, a legmintaszerűbb magyar múzeumba. Még a bennszülött budapestiek kinőtt is alig akad valaki, aki meg ne csodálta volna. Azt azonban már kevesen tudják, hogy ennek a múzeumi csodának megteremtője, lelke és ma is irányítója az a férfin, akinek vonásai e hasább élén jelennek meg. Petikért Alajos harmincéves volt, amikor a magyar millenáris kiállítás kapcsán nemzetközi gazdakongresszus ülésezett Budapest falai között. Darányi Ignác, a magyar gazdaügyek akkori minisztere — akinek annyi sok kulturális intézményt köszönhetünk — akkor elhatározta, hogy intézményesen biztosítja a magyar gazdaságtörténelem muzeális bemutatását. Szerencsés ötlettel újból és most már szilárdan megépíttette Vajdahunyad várának budapesti mását és ezt a történelmi levegőjű műemléket szánta a leendő magyar mezőgazdasági múzeumnak. A múzeumot ugyanaz tervezte, aki a gazdakongresszust is megszervezte: Paikert Alajos. Fiatalos lelkesedésének bőséges energiájával megvetette a szép múzeum alapjait, megrajzolta a kereteket és — ha némi megszakítással is — de immáron három évtizede ő a lelke ennek a tökéletes intézménynek A megszakítás, amelyre céloztunk, akkor következett be, amikor három éven át Washingtonban képviselte a magyar földmivelés érdekeit. Ekkor és ott szerezte meg széleskörű nemzetközi kapcsolatait, amelyeknek két maradandó gyümölcse a római nemzetközi mezőgazdasági intézet és a magyar— amerikai termésbecslések kölcsönös kicserélésére kötött egyezmény. Paikert Alajos nemzetközi vonatkozású érdeklődése mellett soha, egy percre sem tudott elszakadni a magyarság sorsdöntő kérdéseitől. Az elsők egyikeként hirdette a turáni gondolatot, lelkes és fáradhatatlan apostola annak, hogy a magyarság érdeklődését vele rokon népek felé fordítsa s a köztük elszakadt kulturális és politikai kapcsolatok szálait újra felvegye és megerősítse. Az ő érdeme, hogy a Turáni Társaság megerősödött s egyik legnépszerűbb tudományos szervezete a magyar társadalomnak. Élénk részt vesz a Magyar Külügyi Társaság ügyeinek intézésében. Minden ülésén és minden fontos nemzetközi kongresszuson ott látjuk, de a legszívesebben — úgy hisszük — mégis abban a múzeumban dolgozik, amelyet ő teremtett meg, amely az ő egyéni alkotása s amelyet még a gazdag Amerika is — és méltán — megirigyelt. Fálkert Alajos 4 ♦ Mirapoljgik 1926 március 28. vasárnap Az antant-ellenőrzőbizottság is kívánja a KAB felállítását — A Magyarság tudósítóitól — A Központi Anyagbeszerző Bizottság szervezésének terve megmozdította az egész magyar iparos- és kereskedőtársadalmat. Az ipartestületek és különböző egyesületek egymásután jelentik be tiltakozásukat a KAB ellen. A Baross Szövetség a legutóbb olyan határozatot hozott, hogy az eddiginél is fokozottabb energiával fog küzdeni az anyagbeszerzés központosítása ellen. A KAB tervezetét, amelyet, mint megírtuk, Szterényi József báró útmutatásai és ötletei alapján Ladányi-Lebovics Jenő pénzügyminiszteri tanácsos készített el, a legnagyobb titokban tartják. A tervezet legfontosabb pontjai anynyira homályosak, hogy még azok sem ismerik ki magukat benne, akiknek a tervezetet hozzászólás céljából megküldötték. Senki sem tudja, hogy tulajdonképpen melyek azok az anyagok, amelyeket a KAB fog ezentúl beszerezni. A legutóbb forgalomba került hírek és vélemények szerint a KAB a textilanyagokat, a papírt és nyomtatványokat fogja beszerezni az összes magyar állami hivatalok részére. Kétségtelen azonban az, hogy a háttérben még mindig meghúzódik az a gondolat, hogy a Központi Anyagbeszerző Bizottság hatáskörébe vonják az összes állami hivatalok és üzemek mindenfajta anyagszükségletét. Mindenesetre a keresztény iparosság egységes tiltakozásának köszönhető, hogy a Központi Anyagbeszerző Bizottság tervezői már ennyire is visszavonultak. Ez a viszszavonulás azonban még kevés, mert a textilanyagok, a papír és nyomtatvány beszerzésére nem szükséges új állami hivatalt szervezni. Ugyancsak a keresztény magyar társadalom megmozdulásának köszönhető, hogy, a hírek szerint, a kormány is visszavonult azzal a tervével, hogy Szterényi bárót állítsa a KAB élére. által készített s tőlük szigorú bírálattal átvett tömegcikkek mindig jobbak, erősebbek, mint azok a tömegcikkek, amelyeket a zsidó gyárosok készítenek. A magyar kisiparosság támogatása pedig elsőrendű állami érdek, mert hiszen hétszázötvenezer kisegzisztencia megélhetéséről van szó. Ezeket a Központi Anyagbeszerző Bizottság kedvéért — amelyet politikai érdemek honorálására terveznek — semmiesetre sem szabad feláldozni. Ha az egyenruhákat a magyar kisiparosok műhelyeiben készíttetik el a zsidó gyárosok, tőkések és vállalkozók teljes kikapcsolásával, akkor azok minősége, szabása és megvarrása sokkal jobb lesz, mintha azt ruhagyárakban készítették volna. E mellett megélhetéshez jutnak a válsággal küzdő magyar szabó kisiparosok és munkásaik. A hivatalok adminisztrációját is felülbírálhatja a KAB? A papírbeszerzés a második cikk, amire Sztorényiék rá akarják tenni a kezüket. Szerintük ahány hivatal vagy minisztérium működik, mindegyik másféle papirost használ , a papirost a legkülönbözőbb forrásokból szerzik be. A jövőben Szterényi báró ezt is egységesíteni akarja. Szterényi ötletének megvalósítása épp annyira lehetetlen lenne gyakorlatban, mint az egyenruhaszövetek egységesítése. Egyforma papírt valamennyi állami hivatalnak, ez a gondolat mindenesetre szép, mert megtakarítást jelentene, de keresztülvihetetlen. A nyomtatványok megrendelésénél is nagy reformokat terveznek a KAB urai azzal az ürüggyel, hogy a mai pazarlást akarják megszüntetni, a központosítás révén. A valóságban azonban itt is más érdekek húzódnak meg a Központi Anyagbeszerző Bizottság homályos paragrafusai között. Egyszerűen a munkanélküli liberális nyomdákat akarják munkához juttatni azzal, hogy a keresztény nyomdáktól elveszik az állami megrendeléseket. A takarékossági bizottságban szóba került az is, — és ez a Szterényiék egyik legfontosabb érve — hogy az igazságügyminisztériumban negyvenkilencféle különböző nyomtatvány van. Ezeket a nyomtatványokat egyszerűsíteni kell, mert ez az adminisztráció csökkentésével is jár. Elfelejtik azonban azt, hogy azért használ az igazságügy-minisztérium negyvenkilenc féle nyomtatványt, mert erre szüksége van, így talán a Központi Anyagbeszerző Bizottságnak joga lesz ahhoz is, hogy adminisztrációs kérdésekben intézkedjék és egyes hivatalok ténykedéseit felülbírálja, nyomtatványaikat egyszerűen beszüntesse. A nyomtatványfogyasztás csökkentése már megtörtént Üres frázis a nyomtatványok állítólagos pazarlásának megszüntetése éppúgy, mint a tízezer aranykoronás megtakarítás hangoztatása. Az állami hatóságok és hivatalok már eddig is mindent megtettek a nyomtatványok fogyasztásának és különbözőségének csökkentése érdekében. A Magyar Vasút és Közlekedés cínkl szaklapban érdekes cikket írt erről Bárány Béla MÁV osztályvezető főfelügyelő. Kimutatja, hogy a MÁV üzemében az összeomlás előtt háromezer féle nyomtatványt használtak. Ezekhez huszonkétféle minőségű papirost, illetve ha a méretet és súlyt is figyelembe vesszük, 151-féle papiros használata volt szükséges. A háborút megelőző időkben a kezelési nyomtatványok fogyasztása 1.023.000 aranykoronával terhelte meg a MÁV kiadásait. A MÁV-nak 1911-ben 1000 korona összbevételére 3,3 korona nyomtatványköltség esett. Az új MÁV-ügyrend életbeléptetése után megtörténtek a lépések arra nézve, hogy a nyomtatványköltségeket mérsékeljék. Az időközben feleslegessé vált nyomtatványokat törölték s a hasonló célra szolgáló nyomtatványokat összeolvasztották, úgy, hogy a békebeli háromezer-féle nyomtatványból ma már csak 1500-féle van s a 151 féle papiros helyett csak 104-félét használnak. A nyomtatvány kivételezést szigorú ellenőrzés alá vették s a személyzettel megértették a takarékosság és gazdaságosság szükségességét. Ezeknek az intézkedéseknek meg is volt a hatása. A kezelési nyomtatványok nyomdai díjai az új elszámolási rendszer alapján rendelt munkák félévi zárlatkor összesen 1,3 milliárd koronát kitevő összeg alakjában mutatkoztak. Meglepetést keltett ez az összeg, mert a régi fogyasztás és régi elszámolási mód szerint szükséges volt 5,25 milliárdnak csak egynegyedrészét, és új elszámolási mód szerint is várható volt 3,75 milliárdnak egyharmadrészét tette ki. A takarékoskodás és a nyomtatványok fogyasztásának korlátozása megtörtént. Várjon mit akar ezek után a KAB? Az antánt-ellenőrzés és a KAB A KAB tervezői az állami és hatósági szövetbeszerzéseknél az állítólagos pazarlást úgy akarják megszüntetni, hogy az állam részére egységes típusú szövetek gyártására kényszeritik a textilgyárakat. Szerintük időben, anyagban és költségben veszteséget jelent az, hogy a hazai textilgyárak ötféle típusú szövetet és posztót gyártanak a hatóságok részére. Ez az okoskodás egyáltalában nem helytálló. Hogy a katonai, rendőrségi, postás és vasutas stb. egyenruhák beszerzését miért kell külön hivatalra bízni, azt csak Szterényi tudná megmagyarázni. Ha ezek a hivatalok eddig is értettek a beszerzéshez, akkor miért kell kivenni a kezükből és egy új hivatalra ruházni. Hiszen teljes lehetetlenség az, hogy egyforma típusú szövetekkel tudja ellátni a KAB az összes hatóságokat. A katonaság és folyamőrség számára más minőségű egyenruhák szükségesek, mint például a postások részére. Az egyes hatóságok nagyon jól tudják azt, hogy milyen minőségű textiláru felel meg legjobban céljaiknak, viszont a KAB annál kevésbé tudja ezt. Keresztény kisiparosokra kell bízni az egyenruhák készítését Egészen érthetetlen helyzetbe kerülne a KAB felállítása esetén a honvédség. Eddig ugyanis a honvédfőparancsnok hatáskörébe tartozott az, hogy milyen egyenruhával lássák el a legénységet és a tiszteket. A KAB felállítása esetén a honvédfőparancsnok kezéből kisiklana a jog, hogy a hadsereg egyenruhájának minőségét és mennyiségét megállapítsa. A Központi Anyagbeszerző Bizottság egyszerűen átküldené az általa rendelt »egységesé” típust, akár tetszik ez a főparancsnoknak, akár nem, akár megfelel ez a hadsereg céljainak, akár nem. A KAB révén akarja az antant az ellenőrzést olyan területekre is kiterjeszteni, amelyekhez eddig joga sem volt közeledni. Mert a KAB-nál belekotnyéleskedhetne mindenki a hadsereggel kapcsolatos ügyeken kívül abba is, amihez a magyar államnak valami köze is van. Ezért fogadják oly örömmel a KAB tervét az ántánthatalmak, főleg a kisántánt képviselői és a létszámellenőrző bizotság tagjai a KAB tervét. Ami pedig az egyenruhák elkészítését illeti, ez a kérdés szintén méltán érdekli a magyar kisiparosokat. A keresztény kisiparosok