Magyarság, 1926. május (7. évfolyam, 98-120. szám)

1926-05-23 / 115. szám

1926 május 23. vasárnap Délben szétugratták, este újra működött a Kossuth Laj­os-utcai rulettbank ■— A Magyarság tudósítójától — Pár napja adtuk hírül, hogy a Kossuth Lajos-utca 11. számú házban rulett-klub Ütött tanyát. Messze, fenn a negyedik emele­ten, akár egy vártoronyban, f­eltétlen bizton­ságban érezte magát a klub s a kezdet sze­rény kereteit a legutóbbi napokban a látoga­tók tömege, jobban mondva pénzmennyisége révén annyira kiszélesítette, hogy délelőtt tizenegy órától este kilenc óráig szakadatla­nul folyt a játék. Horribilis összegeket kere­sett a bank, amit már az is bizonyít, hogy a játék vezetésére két felügyelőt, két ellenőrt, három krupiét és három betonost alkalmaz­tak, akik közül a legalacsonyabban díjazott­nak is százezer korona volt a napi fizetése. Naponta tizenöt-húszmillió körül járt az az összeg, amelyet a klub gazdái zsebrevágtak. A klubba csak szigorú ellenőrzés mellett le­hetett bejutni. Gyanús volt mindenki, aki be­csöngetett s még az ismerősöknek is hossza­san kellett várakozni az ajtó előtt, amig a kémlelőlyukon át az alkalmazottak fürkésző tekintete felismerte őket. Idegent vajmi nehe­zen bocsátottak be még az előszobába is. Bent a teremben napról-napra nőtt a választottak tömege: férfiak, nők vegyesen. A legfénye­sebb estély sem láthatott különb toaletteket azoknál, amelyek itt megfordultak. A társa­ság a legjobb körökből verbuválódott. „Mél­­tóságos uram! — Báróné kérem! — Az ezre­des úré a tét!“ — hallatszott folyton, miköz­ben serényen perdült a golyó. — Mindenki tette... Nincs további... It-­ noir, pair, passe­ — és már húzta is­­m a krupié a súlyos milliókat. Ifjabb roham következett, a nők nem tö­rödnek selymeik gyűrődésével, a férfiak észre sem vették, hogy a hölgyeket lökik félre s egy pillanat múlva ismét milliókkal volt tele­­rakva az asztal és ismét hallatszott: — Hetes rouge, impair, manque, nincs tét, *— azaz minden­­ banki. Hímet a hihetetlenül könnyű is álomsze­rűen fényes pénzkeresésnek ma délben pá­ratlan ügyességgel vetett véget a rendőrség. A a főkapitányságon nagyon jól tudták, hogy fe­rülett-klubban milyen szigorú az ellenőr- íija. Azzal is tisztában voltak, hogy a klub alkalmazottai egytől-egyig ismerik a Bak­­capport detektívjeit. Egyenes után nem szá­míthatnak eredményre, furfanghoz folya­modtak tehát: ajándékot vittek a klubnak, Metos a klub vezetőinek, hogy bejuthassanak a játékterembe. Délután egy óra tájban hatalmas, erős­­Metás csöngetett a klub ajtaján. Kinyilt a kémlelőlyuk. — Mit a kar« ! — H­­urnák köztem czomaget. Tika­ajtó feltárult a a következő pillanatban Két erős marok ragadta torkon a portást. —■ Egy szót se, a rendőrségi ' Már öt-hat detektív állott ekkor a „postás“ mellett. A ruhatárosné jelt akart adni, a „postás“ azonban a falhoz szorította s társai már rohantak is el mellette, be a tereimbe. Ott éppen akkor csendült fel a krupié Inogja: — 23-as rouge, impair,'» passe-t már hm* tudta kimondani, egy szürkeruhás, erős test vágódott végig a játékasztalon. — A rendőrség, kezeket felt óriási megrökönyödés, mindenki az ajtó felé rohant, de ott már el volt állva az út. Senki sem mehetett ki, amíg nem igazolta magát. Mindenkit szépen felírtak, asszonyi ■írás, könyörgés semmit sem használt. Vagy másfél órán át tartott az igazoltatás, ötvennél is többen voltak. A bankban 30 millió értékű zsetont foglaltak le, leszerelték a húszmilliót érő finom párisi gépet s szétszedték, elszállí­tás céljából, a tízmilliós játékasztalt is. Az asztalt a délutáni órákban autón szállították be a főkapitányságra. Az esti órákban ismét felnéztünk a klubba: már új játékasztal állott, készen voltak a já­tékvezetők és a krupiék is, hogy minél előbb felcsendülhessen újra a kérdés: — Mindenki tette... Nincs tovább! Háború esetén még annyi vásznunk sem lesz, hogy inget öltsü­nk magunkra Komárom, május 21 (A Magyarság kiküldött tudósítójától.) Az Alföld síkjain és a Dunántúl lankáin mindent ígérően búslakodik a búza és jó jö­vőt igér a magyar föld. Komárom közelében, az öreg Dunán túl, a ködös felhők alatt cseh posztok vigyorognak: kárörvendően nézik ezt a maradék földet, amelyen annyi nehéz problémával birkózik a magyar, hogy még ilyen sokat ígérő áldás sem támaszthatja ha­marosan új életre. A vonaton igen illusztris társasággal uta­zunk együtt: Tóth Jenő dr. államtitkár, Gally Kálmán dr. helyettes államtitkár, Új­helyi Andor dr. és Czvetkovics Ferenc dr. miniszteri tanácsosok, Balázs József dr., Ráday Gyula dr és Rák Béla dr. miniszteri osztálytanácsosok, Devich László dr., Balog Vilmos dr. és Bárányos Károly miniszteri titkárok és Grenczer Béla királyi fővegyész, valamennyien a földmivelésügyi minisztérium tisztviselői, továbbá Fábriczius Endre dr. fő­tanácsos, Fleischmann Rudolf és Havas Géza igazgatók, Medveczky Róbert cégjegyző és az egész kirándulás vezetője, Csókás Gyula dr., a kender- és lentermelési szakintézet igaz­gatója. A buja vetés a legáldottabb májusi esőben fürdik. A búza lándzsáin vidáman csillog az esőcsöppek ezüstje, hogy a búza bőséges mag­áldásában váljék majd csupa színarannyá. A magyar termőföldek megszokott képét csak itt-ott tarkázza egy-egy mélyen zöld sáv, a len törékeny vetése. Akikkel együtt utazunk, hivatásos és hiva­tott irányítói a magyarországi len- és kender­termelésnek. Beszélgetésükből tudjuk meg, hogy Komáromba igyekeznek, ahol az ottani Fiedler-gyík­ által készségesen rendelkezésre bocsátott területen Csókás dr. már évek­ óta igen nagy jelentőségű kender- és lentermelési kísérleteket végez. Ezeknek a szaktekinté­lyeknek a szavaiból megtudjuk továbbá azt is, hogy Magyarország tényleges lenszükségle­tének csupán egyharmadát termeli, a többit pedig importálja. És bizonyosan a trianoni cseh határ közelsége robbantotta ki a társa­ság egyik tagjából ezt az elkeseredett mon­datot: — Ha háborúba keveredünk, vagy ha ellen­ségeink elzárnák a határokat, annyi vász­nunk sem lesz, hogy inget oltsunk magunkra. * Csak természetes, hogy ezek után szives örömmel tartottunk mi is a kiránduló társa­sággal Komáromban, ahol az ország legnagyobb lenfeldolgozó-, fonó- és szövőgyára működik, Fiedler János a gyár tulajdonosa, Maly Fe­renc dr. ny. miniszteri tanácsos vezérigaz­gató, Fiedler József és Csákváry János a gyár vezetői fogadták a kiránduló társaságot. Vigasztalan egyhangúsággal szakadt az eső végig az egész kocsi­ után ,anélkül azonban, hogy bárkinek is kedvét szegte volna,­­nem tud a májusi esőre haragudni Magyarorszá­gon senki sem. A gyártelepen bokáig érő fehér lenkabáto­kat öltöttünk magunkra és igy felvértezve indultunk az üzem megtekintésére. Hatalmas termekben a munkások százai törik, tilolják, gerben­ezik, tisztítják, puhítják, simítják, sodorják a szőke lent, amig kemény és vég­telen fonalak perdülnek az orsók köré és amig a fonalból, fehérített, megszőtt, megfes­tett kész lenára lesz. 5000 orsó pereg itt sza­kadatlanul a magyar ipar dicsőségét muzsi­kálva, de másik 5000 orsó néma tétlenség­ben hever, siratva a trianoni átkot. Ez a gyár is csak félüzemmel tud dolgozni. ♦ Harminc esztendővel ezelőtt egy egyszerű tüzér szolgált Hercegovinában. Amikor meg­kapta az obsitot, Magyarországon keresztül utazott hazafelé, ősi német leniparos-család fia volt s útközben a lenszakértő szemével nézte a magyar földeket. Jónak találta ezt a földet a lentermelésre s nagy bátran fel­kereste Darányi Ignácot, akinek elmondotta terveit. A magyar mezőgazdaság iránt kiváló érzékkel megáldott urban megértő és segítő pártfogója akadt s nagy energiával fogott az akkor csaknem lehetetlennek látszó vállalko­zásba: a lentermelés meghonositásához és a len feldolgozásához. Valami csodálni való energiával és szorgalommal gyors egymás­utánban lenfeldolgozó gyárakat alapított Komáromban, Somogycsurgón, a csallóközi Tanyban, Perbenyiben, Eszéken, majd a csehországi Pétersdorfon és a szlavóniai Vladiszlavczéban, egyet pedig Erdélyben, Székely­keresztúron. E gyárak alapítója, építője és tulajdonosa Fiedler János, aki 30 évvel ezelőtt 40 hold földecskét örökölt és mindössze ezzel a tőké­vel kezdte meg munkáját. Azóta csak a komáromi és a Somogy csur­gói telepek maradtak magyar földön, a többi szép gyárü­zem idegen megszállás alatt lévő területre került.♦ Csonkamagyarország lenfonál szükséglete évenként 10—15 millió kilogramm. Ennek a mennyiségnek ma csak egy harmadát oltják elő Magyarországon, a többit importáljuk és ezzel is ellenségeinket gazdagítjuk. Ha volna a magyarban annyi öntudat, hogy ne vásárol­jon idegen árut, nyomban megszűnne a nyo­masztó munkanélküliség és nem ellenségeink, de mi magunk gazdagodnánk. Csak ennél az egyetlenegy vállalatnál, ahol ma félüzem mel­lett 700 magyar munkás dolgozik és kap tisz­tességes kenyeret, teljes üzem mellett még másik 700 magyar is nyugodt egzisztenciához jutna. Teljes üzem mellett a lentermelés is erős lendületet vehetne és a mai másfélezer hold­­nyi terület helyett 4—5000 holdon lehetne­ Magyarországon lent termelni. A gazdák igen szívesen foglalkoznak a lentermeléssel, mert a gyártól ingyen vetőmagot, nagy készpénz­előleget és kész vásznat kapnak, a vetéstől a nyüvésig pedig mindössze 100 nap a lennel való foglalkozás ideje. A len termelése pedig jobban jövedelmez, mint a búzáé. A nehéz magyar problémák közül ezt az egyet igen könnyen meg lehetne oldani és bizony nem kellene rettegni attól, hogy még felvevő ingünk sem lesz, ha egyszer majd megszólalnak a trombiták. * Fiedler János komáromi gyárai nemcsak fonallá dolgozzák fel a lent, de mindenféle lenárut is szőnek. A gyárakhoz tartozó ha­talmas gazdaság területén pedig, Fiedler Já­nos nagy területet bocsátott a m. kir. ken­der- és lentermelési szakintézet rendelkezé­sére kísérleti célokra. Ezen a területen Csókás Gyula dr., a szakintézet igazgatója évek óta mindenféle kender és len termelésével kísérle­tezik és ezeknek a kísérleteknek az ered­ményeképpen ma már a gazdáknak pontosan olyan vetőmagvakat tudnak adni, amelyek az ő földjeikben a legjobban termelhetők. A ki­ránduló társaság nagy érdeklődéssel nézte végig ezt a pompás szaktudással és nagy sze­retettel ápolt kísérleti telepet, amely páratlan az egész országban. * A kísérleti telep és az üzemek megtekin­tése után a kiránduló társaság tagjai a gyár vezetőinek voltak vendégei .Az ebéden Tóth Jenő dr. és Gally Kálmán dr. álllamtitkárok és Maly Ferenc dr. ny. miniszteri tanácsos mondottak felköszöntőket. Nem feledkeztek meg beszédeikben arról, hogy itt, a trianoni cseh határ mellett is a teljes biztonság érzete fogja el a magyart akkor, amikor a magyar akarásnak, szorgalomnak és eredményes mű­ködésnek ilyen hibátlan példáját láthatja. Dezső Ernő kapható vidéken is a legtöbb építőanyag-, vas- és festékkereskedésben. „Biber“-Művek Kátrányipari R.T., Budapest V.Vilmos császár ut 22 ids*­A LEGJOBB , BIZTOS HATÁSU SZIGETELŐANYAG HÓNEDVESít TALAJVÍZ, ALÉTROIí , SAVAK­ ELLEN 9 9 m­acáin SÜTŐPOR „ sk világhírű! Pünkösdi kalács. Hozzávalók ! 40 dkg­, liszt, 1 csomag Dr. Oetker-féle .tIACKIN* sütőpor, 15 dkg. vaj, 20 dkg. cukor, */*, vagy l/1 liter tej, 3 tojás, 5 dkg. mazsola, 5 dkg. apró szöllő, csomag Dr. Oetker-féle vanillinonkor és egy kevés só. Elkészítése : A vajat habosra kever­jük és hozzáadjuk a cukrot, vanilin­­cukrot­, tojássárgáját, tejet és a sütő­porral kevert lisztet. Mazsolát, apró szöllőt, kevés sót és utoljára a tojás fehérjének a habját keverjük bele. Az így elkészített anyagot jól bezsí­­rozott és belisztezett formába tesszük és egy vagy másfél óráig sütjük. Figyelmet érdemlő felhívás a vásárló hölgyközönséghez! Az előző idényről Visszamaradt, azonban a jelenlegi párisi divattól lényegében el nem térő, szebbnél-szebb r ^.7 / 7 _ 1 elkülönített osztályainkban £ 1 / • • _ ' 0TflOSOQTiyCl^O K GS SG lyQTTLClTUH túlhalmozott raktár miatt TG ItV­TlO r 1 r 11 *4- ' ori/~ / kerülnek eladásra. — Az utcaközben lévő, naponta változó kirakatsorozataink QTlGSZQlillQSSUl szemléltető képet nyújtanak úgy a nagy választékról, mint az azelőtti és mostani árak feltűnő különbségéről L­ászló és Fekete Budapest, IV., Korona hence­g-utca 14—16.­szám

Next