Magyarság, 1926. október (7. évfolyam, 222-248. szám)

1926-10-01 / 222. szám

előfizetési Arak. 9 É L É­V R­E 300.000 X. NEGYEDÉVRE 100.000 X KGT HÓRA 50.000 KORONA. EGYES SZÁM Ara hétköznap 2000 k, vasárnap 2000 x AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 00 GARAS FELELŐS SZERKESZTŐ: MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL­ BUDAPEST, VIII. JÓZSEF-KÖRÚT 5. SZÁN TELEFONI JÓZSEF 50.00, JÓZSEF «WI. JÓZSEF «8.« LEVÉLCÍM! BUDAPEST T41, POSTAFIÓK 10 MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1926 OKTÓBER 1, PÉNTEK VII. É­V­F­O­L­Y­A­M 222. (1695.) SZÁM A közös célért A polgármesterválasztás első forduló­jának váratlan eredménye sajátságos hullámveréssel szántott bele a politika hallgató vizeibe, s elsülyesztették Bárczy István vitorlását, amely esztendők óta ott cirkál a főváros környékén, hogy adott alkalommal partraszállhasson s meg­vethesse lábát azokon a pontokon, ame­lyekből csak az ellenforradalom ereje tudta végleg kimozdítani rendszerét. Két világnézet csapott össze a tegnapi napon, két egymással áthidalhatatlanul ellentétes politika, két irány, amelyek közül az egyiknek felül kell maradnia, a másiknak el kell tűnnie. A túlsó oldalon túlvérmes reményekkel mentek neki a küzdelemnek, felvonultak mindazok az erőtényezők, amelyeknek politikai, világnézeti, faji és gazdasági érdeke Budapest fővárosának visszafoglalása és lenyűgözése. A forra­dalmi szociáldemokrácia és a radikaliz­­mus egyforma erővel és szervezettséggel vonultatta föl a maga erőit s a vállal­kozást támogató sajtótüzérség ütegei he­tek óta tartó pergőtűzzel készítették elő e vállalkozást. A legnagyobb optimizmus­sal és fölényük tudatában indultak neki az első fordulónak, azonban váratlanul beleütköztek a másik világnézet ellen­álló erejébe és szervezetébe. Sok minden elveszett a hosszú esztendők alatt, hiszen Bethlen István rendszere egymásután választotta el azokat a tartópilléreket, amelyeken a keresztény politika szer­kezete nyugodott, azonban nem tudta szétmállasztani a keresztény öntudat erejét, amely ezen a nagy próbán kétség­telenül megállotta a helyét. Ez az egy tény, hogy a defenzívába szorult keresz­tény gondolat meg tudta tartani a csata­teret, felér fél győzelemmel s megadja annak reményét, hogy az utolsó fordulón sikerül kicsikarni a végső győzelmet a szívós és makacs ellenfélen. Ripka Ferenc bukását a kormány saj­tója azzal magyarázza, hogy Ripka tör­ténelmi feladatot végzett, sőt történelmi missziót vállalt akkor, amikor a bukás biztos tudatában ment neki a mérkőzés­nek. Ez a történelmi misszió ténynek talán nem is olyan abszurdum, mert hi­szen ez a misszió ott kezdődik és ott tel­jesedik be, ahol Ripkáék életükben elő­ször és igazán elővehetik kereszténységü­ket: ott kezdődik és fejeződik be a pén­teki fordulón, amikor kereszténységüket fehér golyók formájában odavethetik abba az urnába, amelyre Sipőcz Jenő neve van kiírva. Nem kételkedünk, hogy az a tábor, illetve a közgyűlésnek az a töredéke, amely híven kitartott Ripka személye — nem a politikája, hanem hangsúlyozzuk, személye — mellett, oda fogja vetni szavazatait abba az urnába, amely nemcsak Sipőcz Jenő személyét, hanem a keresztény Budapestet jelenti. Érzelmileg és világfelfogás dolgában minden kétséget kizáróan közelebb van­nak Wolff Károly táborához, hiszen vég­eredményben fajilag, vérségileg és gon­dolkozás dolgában mégis csak kereszté­nyek, akik akkor, amikor kockára van vetve minden, nem tehetnek mást, mint hogy engedelmeskednek annak az íratlan parancsnak, amelyet mindenki érvényes­nek ismer maga fölött, aki igazán ma­gyarnak született. Végső eredményben, illetve célokban. Ripkáék tábora is ke­resztény maradt, hiszen a keresztény po­litika horszerkezete sokrétegű és sok­­hangú, a keresztény gondolat nem jelent monotonitást, egyhangúságot és egy­formaságot. Nagy és hatalmas skálája van ennek a gondolatnak. Taktikai rész­letei lehetnek különbözők, lehetnek elté­rők egymástól, de célkitűzései mindig csak ugyanazok, egységesek maradnak. A nagy végső cél dolgában, nem hisszük, hogy különbség volna keresztény politikus között. Mindannyian ugyanazt akarják s meg vagyunk győződve, hogy azok a Ripkáék, akik taktikai felvonulásukban élesen elkülönböződtek Wolf­féktől, célok­ban mégis csak azonosak maradnak ve­lük. Azonosak maradnak abban a törek­vésben, hogy nem akarják visszajuttatni Budapestet annak az érdekeltségnek, amely Budapest székesfőváros intézmé­nyeiből a kommunizmus és a forradalmi radikal­izmus várszerkezetét építette ki. Nem hisszük, hogy vissza­­hajtanák Bárczy István klikkrendszerét s ennek a klikkrendszernek erkölcsi tartalmát, ma­­gánérdekeltségeinek érvényesülését. Lehe­tetlennek tartjuk, hogy azok, akik az első szavazáson elkülönítették magukat Bárczy Istvántól, odadobják magukat a forra­dalmi Budapest visszavalósításának, hogy támogatói legyenek egy politikának, amely végérvényesen el akarja ragadni a magyarság legértékesebb birtokállomá­­nyát, a fővárost, a maga hatalmas üzemei­vel, közintézményeivel, iskoláival, vagyo­nával s a főváros fejlődését olyan sín­­szálakra mozdítsák, amelynek végső állo­mása az erkölcsi és gazdasági bukás s a politikai összeomlás, vagyis a forrada­lom. Nem tudjuk elhinni azt sem, hogy Bethlen István rendszere, amely a poli­tika pénzváltóasztalán apró pénzre vál­totta fel a keresztény gondolat nagy érté­keit, odavetné a kormány nyomatékát Bárczy István személye mellé, aki e támo­gatás nélkül nem tudná megvívni a pén­teki harcot. Nem tudjuk elhinni, hogy Bethlen István rendszere odáig sülyedne, hogy a kormányhatalom nyomatékát Bárczy István urnájába hajítaná. A lelkiismeret szavának keresztül kell törnie azon a burkon, amelyet Bethlenék várospolitikája cserzett reá az egyes emberekre és felfogásokra, a lelkiismeret szavának meg kell rendülnie ott a köz­gyűlési teremben, hogy egy utolsó erő­feszítéssel megmentsük a magyar Buda­pestet a magyar nemzetnek, a magyarság nagy egyetemének. Budapest arcán úgy is ott feketéllik az idegen barázda, ame­lyet Bárczy István sokesztendős város­házi uralma hasított ennek a boldogtalan városnak homlokára. Bárczy uralma ide­genné tette e várost s ezt a folyamatot, a teljes idegenné válás folyamatát, a ke­resztény városi politika éppen csakhogy meg tudta állítani, de fájdalom, nem tudta megsemmisíteni éppen Bethlen Istvánék miatt, akik a maguk pártszem­pontjait fontosabbnak tartották nagy nemzeti érdekeknél s a pártszempontiság és pártcéluság sivár önzésével segítették a forradalmi radikalizmus várospolitikai térfoglalását és elterpeszkedését. A kor­mánynak meg kell mentenie a keresztény gondolathoz tartozóság látszatát, ha már a lényegét elkockázta és elprédálta. Chamberlain és Mussolini nyomában ellensúlyozni a francia­ néuiei közeledést Chamberlain és Mussolini napokkal ezelőtt bejelentett találkozója ma megtörtént Livor­­nóban. Mussolini néhány órára fölkereste yachtján a fél világ politikáját vezető Cham­berlaint. Ez a találkozás és barátságos meg­beszélés éppolyan fontos, mint Stresemann és Briand thoiry-i eszmecseréje. Sőt, azok­nak a barátságos kézszorongatásoknak és megértő szempillantásoknak, amelynek tanúi egyedül a hallgatag thoiryi havasok voltak, egyenes folyománya Mussolini és Chamber­lain tanácskozása, amelynek tartalmáról, épp­úgy, mint az előzőről, senki bizonyosat nem tud. Sem Thoiryban, sem a livornói öböl sima vize fölött lefolyt sugdolózásnak tanúja nem volt. A francia Alpesek kis falujában egy eleddig hihetetlennek látszó esemény ját­szódott le: Franciaország és Németország kölcsönösen néhány lépést tettek egymás felé s most már bizonyosra vehető, hogy ezt a kö­zeledést baráti kézszorítás követi. Ha nem tévedünk, a túlságos német-francia megértés lehetősége hozta össze az olasz diktátort az angol birodalom külpolitikájának vezetőjével. Semmi kétség, hogy Franciaország és Né­metország kibéküléséért Chamberlaint illeti az elismerés. A középeurópai áldatlan állapoto­kat legelsősorban az egész világra kiterjedő angol kereskedelem és ipar érezte meg első­sorban. Angliának érdeke az volt, hogy a háború után emelt bástyákat, legalább a nyu­gateurópai fronton, lebontsa. Ez meg is tör­tént Locarnóban- De az események váratlanul oly vágányra terelődtek, amely az angol po­litikának nem volt éppen megfelelő. Genf­ben kibékültek, Thorryban már-már barátságot kötöttek a németek és a franciák. Ez a barát­ság nem volt Chamberlain programjában, Briand és Stresemann néhány órás társal­gása könnyen az európai hatalmak új csopor­tosulását vonhatja maga után és ha nem téve­dünk, ennek az eshetőségét mérlegelték ma Livornóban a Delfyn szalonjában. Angliára nem közömbös két oly gazdasági és katonai erő, mint Németország és Franciaország - amelyek eddig egymást ellensúlyozták, de nem közömbös a régi ellenségek kibékülése főleg Olaszországra nézve. Az olasz külpolitikának egyik alapvető bázisa a német—francia ellentét volt . Olasz­ország ebben az ellentétben látta biztosítékát annak, hogy Ausztria csatlakozása révén, belátható időn belül a hetvenkétmilliós német birodalommal nem jut közvetlen szomszéd­ságba. Chamberlaint az európai erők átcso­portosulásának lehetősége, Mussolinit pedig a jelenlegi európai határok eltolódásának ve­szélye vitte Livornóba. Ez azonban csak az első kézenfekvő ok, amely a két államférfi találkozását szüksé­gessé tette. Ezenkívül számtalan közös kül­politikai problémája van Angliának és Olasz­országnak. Feltehető az is, hogy a langen problémát Chamberlain Mussolinivel akarja elsősorban elintézni, mert ebben a kérdésben Mussolini kompetensebb, mint Primo de Ri­vera. Az olaszok gyarmataspirációja és annak keresztülvitele is szóba jöhetett. Még emléke­zetes, hogy a moszuli kérdésben Törökország azért engedett, mert Olaszország az angolok pártjára állva csörtette kam­ját. Abban az időben az a­n­gol kormányhoz közelálló lapok nyíltan is megírták, hogy Olaszország ezért a barátságos viselkedésért hasonlóval fog ta­lálkozni Anglia részéről. Ezek a nagy angol lapok itt nyíltan céloztak az abesszíniai és az északafrikai olasz gyarmatproblémára. A Földközi-tengeren át vezető indiai út biztosítása az angol kormánynak majdnem kétszázéves külpolitikai princípiuma. A Föld­közi-tengeren új hegemonikus tőre lev­esek ész­lelhetők Franciaország, Spanyolország és Olaszország részéről. Meglehet, hogy Anglia a három aspiráns hősül most az egyiket pró­bálja lekötni maga mellé, más oldalról adandó rekompenzációk fejében. Végül hátra volna — a német kérdés likvidálása után — még a legégetőbb probléma: az orosz kérdés. Angliá­nak a legtöbb gondot ma az orosz külpoliti­kának határozottan angolellenes magatartása okozza. Az angol kereskedelmet és ipart ért veszteségek felerésze a szovjet politikájára vezethető vissza, amelynek csak egyik jelen­sége a középázsiai és kínai kommunista­­nacionalista, de mindenképpen angol és zones mozgalmak. Természetesen ezek mind csak feltevések, amelyeknek azonban reális alapjuk van. Ar­ról, hogy miben állapodtak meg és miről tár­gyaltak Livornóban, semmi biztosat nem tu­dunk. Az olasz hivatalos jelentés szűkszavúan csak annyit közöl, hogy Chamberlain és Mus­solini a legnagyobb mértékig megegyeztek az európai és nemzetközi kérdésekre vonatko­zóan. Ebbe a mondatba pedig nagyon sok mindent bele lehet magyarázni, csak a nép­­szövetég feltétlen hatalmába vetett bizalmat nem. Ara 2000 kor. Mussolini és Chamberlain találkozása Róma, sza­m­­bér 30 (A Magyarság tudósítójától) Mussolini Miniszterelnök Grandi külügyi államtitkár, Paoluzzi, a kabinetiroda főnöke és sajtófőnöke kíséretében ma reggel külön­­vonaton Livornóba érkezett. A miniszterelnök kíséretével egyetemben a pályaudvarról egye­nesen a kikötőbe hajtatott, ahol az egész tár­saság motorcsónakra szállott s a livornói ki­kötőben horgonyzó Delphin angol yachtra ment, amelynek feljárójánál Chamberlain an­gol külügyminiszter fogadta Mussolinit. Bár a miniszterelnök Livornóba való érkezését tel­jes titokban tartották, a város lakossága a reggeli órákban mégis tudomást szerzett a kormányelnök megérkezéséről s a livornói ki­kötőben ezrekre menő tömeg zúgó éljenzése fogadta Mussolinit. Mussolini és Chamberlain tanácskozása a Delphin szalonjában körülbelül másfél óra hosszat tartott. Délután egy órakor Mussolini Chamberlaint családjával egyetemben ebédre hívta meg a livornói kikötőben horgonyzó Guigliana királyi yachtra. A livornói találkozásról kiadott hivatalos jelentés hangsúlyozza, hogy a két államférfin tanácskozásai a lehető legbarátságosabb for­mában folytak le. Mussolini és Chamberlain.

Next