Magyarság, 1926. november (7. évfolyam, 249-272. szám)
1926-11-03 / 249. szám
ELŐFIZETÉSI ADA KI FÉLÉVRE 300.000 K. NEGYEDÉVRE 130.000 K FELELŐS SZERKESZTŐ: EGY HÓRA 30.000 KORONA. EGYESSZÁM _________ ARA HÉTKÖZNAP 3000 K, VASÁRNAP 4000 K MILOTAY ISTVÁN AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, VIIL. JÓZSEF-KÖRÚT 3. SZÁM TELEFON: JÓZSEF 68-90, JÓZSEF 68-91, JÓZSEF 68-01 LEVÉLCÍM BUDAPEST T41, POSTAFIÓK IS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1926 NOVEMBER 3. SZERDAI VII. ÉVFOLYAM 249. (1722.) SZÁM Kétszinű játék A novemberi házbéremelés váratlanul az érdeklődés homlokterébe lépett. Exner Kornél nyugalmazott államtitkár és a budapesti egyetemen a pénzügyi jog tanára, a napokban megjelent nyilatkozatában rámutatott arra, hogy a háztulajdonosok, ha most november 1-én élni fognak a lakbérrendeletben megengedett lakbéremelés jogával, erre az emelésre nagyon rá fognak fizetni, mert ez esetben nemcsak ezt a bértöbbletet veszi el tőlük adóban a kincstár, hanem ennek legalább a kétszeresét kifacsarja belőlük. Előállott tehát az a ritka helyzet, hogy a téli gondoktól keservesen szorongatott lakóknak és a béremelésre annyira éhes háztulajdonosoknak teljesen egybevágóan egyaránt az az érdeke, hogy a házbéremelésnek a népjóléti minisztérium által felkínált keserű poharát ezúttal tökéletes egyetértésben visszautasítsák. Kiderült ugyanis, hogy a novemberi emelés többletéből a lakó egyetlen egy fillért sem fizetne a háziúrnak, hanem az egész a kincstárhoz vándorolna, sőt a lakóktól béremelés leple alatt beszedett adóösszegen felül a pénzügyi kormányzat még a háziárakon is alapos erőt vágna, nagyösszegű házbéradót szedvén be tőlük olyan bérjövedelem után, amelyet egyáltalán nem kaptak meg. De még mielőtt a háziurak elhatározták volna magukat arra a józan lépésre, hogy ily körülmények között nem vállalják a házbéremelés ódiumát, illető ket helyről megjelent egy zűrzavaros, kusza nyilatkozat, amely egyenesen retorziókkal fenyegette meg a háztulajdonosokat arra az esetre, ha nem élnek most a béremelés jogával. E hivatalos közlés nyomán egyszerre világossá vált mindenki előtt, hogy mily kétszínű játék volt az,amidőn a kormány a lakbéremelések erőszakolását okolta meg, hogy ezzel a háziuraknak módot kell nyújtani arra, hogy omladozó házaikat kijavítsák és másrészt ezzel a tőkét ösztönözni kell arra, hogy a házépítést, mint biztosan jövedelmező tőkebefektetést, újra felkarolja. Mert, íme, a házbérrendelet burkoltan a legbrutálisabb adóemelés célját szolgálja akkor, amidőn másrészt a kormány bejelenti, hogy a közterheket le akarja szállítani és véget kíván vetni a túlzott és igazságtalan adóztatás évek óta dúló tatárjárásának. Hogy a kormány ígéretei és tettei között mily nagy űr tátong, semmi sem mutathatná meg szembevágóbban, mint a háziuraknak a kormány részéről fenyegetésekkel való kényszerítése a házbérek emelésére, csakhogy a kincstár egyre fokozódó bevételhez jusson a legsúlyosabb és a legigazságtalanabb adónemből: a házadóból. És teszi ezt a kormány néhány milliónyi adóbevétel kedvéért, amikor a folyó költségvetési évnek már az első, leggyengébb negyede is felesleggel zárult és amikor a külföldi kölcsönből még 82 millió rendelkezésre áll! És teszi ezt akkor, amidőn hangzatos szavakkal hirdeti, hogy a kormány elindult a szociális politika és a nyomasztó közterhek csökkentésének útjára! A kormány megdöbbentő eljárásának teljes megvilágítására az alábbiakban közöljük Exner Kornélnak, a kiváló pénzügyi jogásznak és adópolitikusnak, ezt a kérdést részletesen ismertető és közérdeklődésre méltán számot tartó, szakavatott fejtegetését.* A novemberi házbéremelés adóügyi kihatásáról hozzám intézett szerkesztői kérdésre akként nyilatkoztam, hogy ha a háztulajdonos november 1-én emeli a házbért, közterhekben legalább is kétszeresen ráfizet. Ennek oka házadótörvényünknek az a hibája, amely a házadó alapjául nem az előző egész év bérösszegét, hanem csak egy önkényesen kiszakított időszakban, az utolsó évnegyedben, járó házbérjövedelemnek egy teljes évre átszámított, vagyis néggyel megszorzott összegét teszi. Minthogy pedig Budapesten a házadó és járulékai (azaz: a községi pótadó, a a házbérfillér, a szemétfuvarozási illeték, az útadó, a betegápolási és gyermeknevelési járulék, végül a rokkantellátási adó) a nyers házbérjövedelemnek 46,16 százalékát szívják föl, az emelkedő bérjövedelem pedig duzzasztja a háztulajdonos jövedelmi és vagyoni adóalapját is, arra az eredményre jutunk, hogy a házbérjövedelemre — mérsékelten számítva — 50 százalékos közteher nehezedik. Figyelemmel arra, hogy a háztulajdonos a novemberi lakásbértöbbletet csak egyszer kapta meg (mert hiszen novemberi emelés nélkül is nyitva áll számára a februári béremelés lehetősége), holott az az adóemelés alapjául négyszeresen szolgál, világos, hogy a novemberi béremelésre duplán ráfizet. Erre az eredményre azonban csak akkor jutunk, ha minden túlzást kerülve, mérsékelt átlagokkal számítunk. Én ugyanis a jövedelmi adó kulcsát csak 3,5 százalékkal, a vagyoni adóét pedig a jövedelemre átszámítva, csupán 0,34 százalékkal állítottam be, noha a jövedelmi adó kulcsa egy százaléktól progresszíve 44 százalékig, a vagyoni adóé pedig (a vagyon után 0,1 százaléktól fokozatosan 1 százalékig) — a vagyon ötszázalékos jövedelmezőségét föltételezve (amitől pedig még a házak átlagban messze elmaradnak) — a jövedelem egy százaléktól 20 százalékáig növekszik. Ha tehát ezeket a maximumokat veszem számításba, a nyers dgiázbérjövedelem közterhei (46,16 + 44 + 20) 110,16 százalékra rúgnak. Ha azonban egészen szabatosak akarunk lenni, úgy még az egyházi adót és Budapesten az inségadót is tekintetbe kell vennünk. Az egyházi adó vallásfelekezetenként különböző, de mindenütt eléggé súlyos. A római katolikusoknál Budapesten jelenleg a jövedelem félszázaléka, az insegadó pedig a jövedelmi adó 8 százaléka. Ezeket is számbavéve (110.16-1-p2~1~3.52), 114.18 százalékban jelentkezik a házbérjövedelem összes maximális közterhe. Van tehát reá lehetőség, hogy ezt a 114,18 százalékot a novemberi béremelés összege után négyszeresen kell a háztulajdonosnak közterhekre elfizetnie, ami a novemberi bérnövekedés 456,72 százalékát, azaz a valósággal húzott bértöbbletnek több, mint ötödfélszeres összegét jelenti. Mindenki előtt szembetűnő példa lehet ez arra, hogy mily elviselhetetlen ez az adóteher és hogy adórendszerünk mennyire reformra szorul az igazságos és arányos adóztatás érdekében. Ezen nem segít az 1920. évi XXIII. törvény 112. §-ának az a jámbor rendelkezése, amely szerint az adózó igényelheti, hogy öszszes egyenes adói jövedelmének 75 százalékát túl ne haladják, mert ez a rendelkezés végrehajthatatlan. Nem is tudok rá egyetlen esetet sem, hogy hat év alatt, amióta ez a rendkívül furcsa, de adóügyi politikánkra oly igen jellemző jogszabály létezik, azt alkalmazták volna. Sajnos, ez a helyzet ma, tisztán, világosan, ferdítések nélkül, a törvények alapján, a csalhatatlan számtan szerint. Ámde, mint mindent, ezt is el lehet csavarni, sőt a törvény szerint eljáró háztulajdonost meg is lehet fenyegetni, ha november elsején nem él a bérfölemelés fakultatív jogával, amint ez az „illetékes“ helyről most vasárnap kiadott nyilatkozatból kitűnik. Holott a törvény alapján semmiféle joghátrány nem érheti a háztulajdonost, ha most novemberben nem él a házbéremelésnek csupán fakultatív jogával. És az sincs úgy, hogy jövő februárban sem emelheti a házbért az a háztulajdonos, aki novemberben nem emeli. A lakás- és üzletbérek fokozatos emelhetésének megengedése ugyanis a magatulajdon szabadságának progresszív visszaállítása érdekében történt. Az emelés megengedett mértéke viszonylatban áll az 1917. évi november 1-én fizetett évi bérnek egy bérnegyedre eső részével, az úgynevezett alapbérrel, amelyet a törvény aranykorona-értékűnek tekint. Ez alapon az 1926. évi novemberi bérnegyedben a lakásbér az úgynevezett alapbér 55 százalékáig (az üzleti helyiségbér pedig 68 százalékáig) terjedhet. Ez a lakásbérnek tízszázalékos emelkedését jelenti a közvetlenül előző évnegyeddel szemben (amikor a maximális bér az alapbérnek 50 százaléka volt). A törvényes felhatalmazáson nyugvó kormányrendelet (5200/1926. M. E. 4. §-ának 2. bekezdése) már most megszabja, hogy 1927 februárban a lakásbér még mindig nem lehet több, mint az úgynevezett alapbér 55 százaléka (és az üzleti helyiségnél 75 százaléka). Az a háztulajdonos tehát, aki most novemberben már kimeríti a lakásbér felemelés jogát, az 55 százalékos maximumig, az már februárban nem emelheti azt tovább. Ellenben éppen az a háztulajdonos, aki novemberben nem emeli a lakásbért, hanem az alapbér 50 százalékán hagyja azt, lesz abban a helyzetben februárban, hogy az alapbér 55 százalékáig felmenjen. Az 1927 májusában azután mindkét háztulajdonos felmehet 60 százalékig, augusztusban 65 százalékig és novemberben 75 százalékig, a megengedett felső határokig. A hivatalos (7) és illetékes (?) helyről jövő és cáfolni próbáló közlés ezzel szemben azt igyekszik bizonyítani, hogy a háztulajdonos mégis jól jár anyagilag, ha most, novemberben, emeli a bért, mert az emelés áthat a jövő évre és ha a novemberi többletet kétszeresen el is kell fizetnie, a köztartozásokra a „novemberi béremelés kétszeres összege feltétlenül megmarad a tulajdonosnak tiszta haszonképpen“. Erre csak az a válaszom, hogy ha a tulajdonos az emelést februárra halasztja, úgy az emelés háromszoros összege marad meg neki. Arra a számításra pedig, amely azt akarja kimutatni, hogy ha a háztulajdonos novemberben emeli a bért, arra nem fizet rá kétszeresen, hanem a bérnek még hatvan százaléka az ő nyeresége lesz, a kifejtettek után mást már nem feleltetek, mint azt, hogy valóban nagyon érezhető csonka hazánkban a számolás elemeire kioktató népiskolák hiánya. A gyöngébbek kedvéért azt is meg kell jegyeznem, hogy a „házadót“ nem a „pénzügyminisztérium veti ki“, mert ez elsőfokon a községi és városi közegek hatáskörébe tartozik, másodfokon pedig a pénzügyigazgatóságok határoznak, ahonnan a jogorvoslat útja a közigazgatási bírósághoz vezet. A pénzügyminisztérium tehát sohasem vethet ki házadót. Mindezekből világos az is, hogy nemcsak „az a háztulajdonos fizeti a régi adóalap szerint a házadót, aki a további negyedekben is lemond öt (?) százalék béremelésről“, hanem az is, aki a jövő évben a megengedett határig emel, mert hiszen a „megállapított házadót a bérjövedelemnek évközi emelkedése vagy apadása nem érinti“. (Hiv. összeállítás 26. ?.), hanem azt mindig az utolsó évnegyedben élvezett házbér négyszerese után kell fizetni. Végül arra a fenyegetésre, amely szerint törvényhozási úton megvan a kormánynak a módja arra, meg erre... igénytelen megjegyzésem csupán az, hogy törvényhozási úton mindenre megszerezhető a jog, amit a törvény megenged, minden előtt meg kell hajolnia a törvénytisztelőnek, amit a törvény kimond. A törvény mindenek fölött áll és bármit kimondhat. Mint ahogy az angol trónöröklési törvény és a magyar pragmatica sanctio a leányból fiút csinált. De az ilyen törvényalkotáshoz mindenekelőtt megfelelő törvényalkotó fórumot kell szerezni. Olyan törvényhozó testület pedig, amely a házadónak és járulékainak mai roppant terhét még növelné, illetve a házadót nem a tényleg szedett bérösszegek, hanem a lakbérrendeletben előírt béremelés nagyságához képest szabná meg, nálunk nem lesz kapható. * .~C“ . ; W V Ara 2000 kor. Mussolini ellen Bolognában revolveres merényletet követtek el Az olasz miniszerelnök sebellen maradt — A merénylőt a felenvolt tömeg másodpercek alatt kivégezte Véres iltetések Olaszországban — A Magyarság tudósítójától — Mussolini bombamerénylőjének bűnügyi aktáit még el se készítette a római ügyészség, máris újabb gyilkos merényletet követtek a Duce ellen. Mussolini vasárnap este a bolognai ünnepségek után a pályaudvarra hajtatott, amikor a Via Rizzoli és az Indipendenca közötti fordulónál egy fiatalember kiugrott a tömegből és kétszer rálőtt az autóban ülő miniszterelnökre. Az a csodálatos szerencse, amely az olaszok diktátorát az eddigi merényleteknél kísérte, most sem hagyta cserben. A merénylő kitűnően célzott, de a golyó Mussolini szíve fölött az egyik érdemrendről lepattant, kabátját végighajtva, mellette ülő polgármester karjára esett. Még egy lövést adott le a merénylő, de az már nem talált, mert közben hátulról fejbeverték, megszurkálták, a tömeg úgyszólván másodpercek alatt kivégezte a merénylőt. Csak később tudták megállapítani személyazonosságát. Neve Zambori Antal, egy bolognai nyomdásznak tizenhatéves fia. Egyes jelentések szerint a nép ítélete elhamarkodott volt. Vannak Ryan szemtanúk ugyanis, akik azt állítják, hogy a merénylő egy idősebb férfi volt és a fiatal Zambonit a tömeg összetévesztette vele. Nincs kizárva, az az lehetőség sem, hogy egy megszervezett társaság állt az utak kereszteződésénél, akárcsak a szerajavéi gyilkosságnál. Amikor a lövések eldördültek, meglehet, hogy épp a cinkostársak kezdték ütlegelni a fiatal Zambonit, aki akár részese volt, akár nem, életével fizetett a merényletért. A merénylet híre egész Olaszországot lázba hozta. Újabb erővel tört ki Milánótól Szicíliáig a fasiztaellenes lapok, egyének és egyesületek üldözése s nem egy olasz városból halálos kimenetelű tüntetéseket jelentenek. A fasiszta párt vezetősége minden nagyobb városban plakátokon hívta fel a lakosságot a rendre és a fegyelembe, hogy elejét vegye az ok nélküli vérengzésnek. Az olasz miniszterelnököt szerencsés megmenekülése alkalmából a világ minden tájáról szerencsekívonatokkal halmozták el,többek között az olasz király, a pápa, Horthy Miklós Magyarország kormányzója, s az összes európai államok kormányai. Az olasz lapokban ismét megindult az agitáció a Franciaországban tartózkodó olasz kommunisták ellen, mert a Mussolini elleni negyedik merénylet tervét szintén az emigránsoknak tudják be. A merénylet közelebbi részleteiről eddig az olasz rendőrség hivatalos jelentést nem adott ki.