Magyarság, 1927. február (8. évfolyam, 25-47. szám)

1927-02-27 / 47. szám

1927 február 27. vasárnap Két kiállítás A Károlyi-palota első emeleti termeiben tizennyolc fiatal festő rendez most kiállítást. Legnagyobb részük még növendék, első, má­sod, harmadéves, sőt van olyan, ki csak fél­­esztendő előtt vette kezébe az ecsetet. Mégis olyan kész, bizonyos irányban annyira kifor­rott munkájuk, hogy szinte megijed az em­ber. Legnagyobb részük Vaszary­ növendékei. És csodálatos, akármilyen fejletlenek és fiata­lok legyenek, ha Vaszary kezébe kerülnek fél esztendő múlva mint befejezett művészként állnak előttünk. Csupa kis fiók Vaszary, fiók Márffy születik meg itt pár hét alatt, ki ha olajjal fest, ugyanolyan nehéz vastag festék­rétegekben hangsúlyozza egy-egy szin­kráter­­szerű tüzet, vagy egy forma markánsságát, mint régebbi tájképein Vaszary János. Vi­szont máskor, különösen az akvarelnél Márffy Ödön idegesen vibráló szivárványos levegőjét viszik képeikre, megdöbbentő hűséggel. Csupa ifjú óriás tűnik fel itt, ki Vaszaryék vagy Márfiék stílusában már nagy ember, de ha kilódítanák erről a vágnyról és egy-egy pici kis feladatot adnának nekik a régi aka­démiák szabályainak szellemében, bizony vége volna minden lendületnek. Ha ezt a kiállítást végignézzük, kétségbe­esünk az eljövendő nemzedék sorsán. Akár­mennyi tehetség is lehet ezekben a fiúkban, ez a tanítási mód csak a nagyképűsködést, a mellébeszélést váltja ki belőlük. Elszoktatja őket minden alaposságtól, minden őszinteség­től, nem engedi meg, hogy egy kicsit kínlódj­a­­nak és érezzék a fogzás fájdalmait. Elhiteti mindannyiukkal, hogy ők már mindent tud­nak, minden problémához tökéletesen értenek. Pedig ha végignézzük ennek a kiállításnak a szereplőit már az utánzásukban is mind­egyiknél megnyilatkozik bizonyos tehetség. Csapele „Feketekalapos hölgy“ című­ vizfest­­ménye, Berecz Ferenc „Kék ég­ő sárga házak“ című akvarellje, Cziferi Lajos munkái, Jakab Károly „Barátom“ című­ nagyon lendületes akvarelltanulmánya, Ikész Henrik „Öregség“ című vizfestménye, Ország I. Ferenc „Fény­özön“ és „Akt fényben“ cimü vizfestmény­­vájata, Vajszada Károly „Kerti mulatság“-e, vagy az „Epreskert télen“ cimű­ akvarell a maga hideg ezüstös erősen szétszórt fényeivel, Tóth István egyik-másik pasztellje, mind két­ségtelenül tehetséges munkák. Nem értjük, hogy kerülhetett bele­­ebbe a fiatal és forrongó csoportba Borbáthné Bara­bás Anna. Állítólag ő is Vaszary-tanítvány volt egy félesztendeig, de, úgy látszik, ezt a félévet más komolyabb stúdiumok előzték meg, mert két remek habkönnyű, halk és mégis életteljes aktjában, krétatájain sok és alapos tudás érzik. Diszkrét tónusok és össze­hangoltság a női lélek félhalk akkordjai min­den képén. Apfel Sándor, Galló Mihály, nem tartoznak a növendékek társaságához, úgy­szintén Kollmann Jenő sem, két utóbbi, mint Krivátsy-tanítvány állít ki. Amennyire ke­véssé megalapozott a festő­növendékek tu­dása, annyi komoly alaposság, formaismeret és kifejezőerő látszik a két szobrászon, Geörcs Lajoson és Film Mihályon, az ő szobraik mind Bori Jenő tanár szellemét dicsérik. A fiatalok kiállításával egyidejűleg nyílt meg a Nemzeti Szalonban az öregebb festő nemzedék egyik tagjának, Basch Árpádnak és fiának, Basch Mihálynak kollektív kiállí­tása. Az apa munkáin igen sok a grafikai finomság, nagy illusztráló képesség, gondos és aprólékos előadással, portréi kissé fénykép­­hatásúak, annál levegősebbek és finomabbak; balatoni tájai. Egy komoly és csendesen el­mélyedő élet munkái ezek. Fia, Basch Mihály erősen hatása alatt áll apjának. Különösen Műteremsarok című képén látszik, mennyire örökölte apja grafikai szellemét. Tájképein azonban szabadulni igyekszik az apai örök­ségtől új, bátrabb, szélesebb akkordot próba­ megütni. Az impresszionisták egy-egy mele­gebb foltjával próbálkozik. Velük együtt állítja ki néhány nagyszerű munkáját Szentgyörgyi István. Néhány bron­zot és gipszet, a magyar plasztika legpompá­sabb terméséből. Nyúlánk, finom, mégis energikus aktok. Izgalmas mozgásokkal tele, mégis nyugodt formák jellemzik minden alak­ját. Valami fiatalos poézis van majd minden munkájában. Irtózik minden túlzástól, min­dig klasszikusan igyekszik magát kifejezni. )) Minden este csütörtökön (( Il­­­ 50 -edszer VÍGSZÍNHÁZ) * A szegedi szinez városi kezelésben. Szegedről jelentik, a törvényhatósági bizott­ság hosszabb vita után úgy határozott, hogy a már házi kezelésben lévő városi színházra nem ír ki pályázatot, hanem azt még egy évig házikezelésben tartja. A biborruhás asszony nyilvános főpróbája a Városi Színházban szerdán, már­cius 2-án este fél 8 órakor Kosáry Em­my felléptével csütörtökön lesz az idei évad nagy operettpremierje, a Biborruhás asz­­szony, melynek nyilvános főpróbáját szerdán, március 2-án, este fél 8 órakor tartja a Városi Színház. Az arra jogosultak főpróbajegyeiket ma, va­sárnaptól kezdve, válthatják meg a Városi Szín­ház titkári hivatalában (II. emelet 27.) vehe­tik át. ( * * Mérő József táncintézetében (Erzsébet­­körút 44.) új tánctanfolyamok felnőttesnek. Diák (bakfis)-oknak és gyermekeknek március 1-én, kedden kezdődik. (Telefon: 1. 129—73.) Magyar Színház Pénteken, március 4-én először Csókról-csókra (Pas­­u­r la Bouche) Yvain háromfelvonásos vidám operettje Fordította: Keltai Jenő * Ma, vasárnap, délután Fra Ravenna, a vi­lághírű finn koloratúrénekesnő, felléptével a Traviata kerül színre a Városi Színházban. Rendes esti helyárak. * A Bob herceg huszonötödik előadása lesz ma, vasárnap, este a Városi Színházban Biller Irén felléptével. * A Cigány — Rózsahegyi Kálmán és Molnár Aranka felléptével — kedden, március 1-én, Városi Színház. Főszereplők: Titkos Ilona Berky Lili Molnár Vera Gombaszögi Ella Csortos Gyula Kertész Dezső Dénes György Z. Molnár László A „Repülj fecském“ bemutatója a Király Színházban Farkas Imre, a kiváló poéta e darabja is hangjánál, meséjénél és miliőjénél fogva olyan, amelyet a legkényesebb ízlésű családok serdülő leányai is megnézhetnek. A meséje is az ő bájos leányalakjai egyikének szerelmi történetét tár­gyalja poétikus és rendkívül mulatságos formá­ban. Poézise mellett a kacagtató figurák egész sorát vonultatja fel, úgy, hogy a közönségnek az a része, amely az operetteknél csak mulatni akar, megtalálja a „Repülj fecském“-ben a legjobb szórakozást. A főszerepeket Bitter Irén, Vaály Ilona, Kászonyi Gizi, Nádor Jenő, Bálmay Tibor, Latabá­r Árpád, Szirmai Imre, Pártos, Kerekes, Bu­tcsi, Várnai és Szakács játsszák. A bemutatóelőadás, amely iránt igen nagy érdek­lődés nyilvánul meg, szombaton lesz. Szombatig minden este az ,Arányimattynér­­t adják. Ma, va­sárnap délután mérsékelt helyárakkal „A királyné­ rózsája“ kerül szinre Vaály Ilonával, Berky Lilivel, Balász Annával, Nádorral, Bal­­mayval, Latabárral és Szirmaival a főszerepek­ben. Jövő vasárnap délután ugyancsak mérsékelt helyárakkal Kálmán Imre világhírű operettje, „A cirkuszhercegnő“ kerül színre. Az új földesur vasárnap délután a Magyar Színházban Vasárnap délután az Uj földesur, Jókai— Hevesy örökszépségű színműve kerül színre a Magyar Színházban Törzs Jenővel a főszerep­ben, mérsékelt helyárakkal. * De Sgardelli Caesar, a Katonai írók Köré­nek főtitkára, Garibaldi tábornokról tart­­elő­adást szerdán délután fél 4 órakor az Urániában. * Cholnoky Jenő dr., egyetemi tanár, „Vé­­konybőrű didergő ember" címen folytatja Az ember tragédiája című nagyérdekű előadássoro­zatát az Urániában csütörtök délután fél 4 órakor. * Növik Béla dr., ny. kir. táblabiró. ..Há­zasság és házasságjogi kérdések III." című nagyérdekű előadássorozatát házastársi jogok, kötelességek, vagyon, jog. Miért van annyi váló­pert Tanácsok a házas és házasságra lépő felek­nek cím alatt fejezi be szombat délután fél 4 órakor az Urániában. Az Andrássy-úti Színház szenzációs új műsora! Titkos Ilona és Lukács Pál vendég­játéka ! Tizennyolc táblás ház közönségének egyhangú kritikája szerint az Andrássy-úti Színház új mű­sorával az utóbbi esztendők legszenzációsabb mű­sorát adta. Fazekas Imre ragyogó vígjátékéban a Ju­ngli­­spil-ben, Titkos Ilona és Lukács Pál nemesveretü művészetükkel, Török Rezső Ferencváros című, brilliáns tollal megirt életképében Dajbukát Ilona és Bársony István mélyhumorú ember ábrázoló készségükkel, Boross Géza legelőkelőbb politikusunk maszkjában, Békeffi László két tré­fájával, melynek főszerepeit is játssza és ötletes konferanszával, Fekete Pál és Heltai Andor, a Baja Benedek által szcenírozott művészi élményű Ady-képpel, Kökény Ilona és Radó Sándor ra­gyogó kupléikkal — a kabaré legszebb arany­korát varázsolják vissza! Ma délután fél 4 órakor is Titkos Ilona fel­léptével a teljes esti műsor kerül színre! (Te­lefon : 95—98) Lepketánc, Kék és piros, A bor, Az arany és az asszony A legforróbb színházi sikerek jegyében, lázas tapsok, harsogó kacagás és ujongó kihívások között folyt le Karinthy Frigyes, Berczeg Fe­renc,Zágon István, Mikszáth Kálmán -J'?ácsi Sándor ragyogó három kis egyfelvonásosának első két estéje a Belvárosi Színház­ban. Az illusztris szerzők szakadatlanul lelkes ünnep­lésén kívül Hont­hy Hanna hármas alakítása állt a tomboló siker központjá­ban. A művésznő ezzel a három szereppel kétség­­telenül a legelső próza-színésznőink sorába emelkedett. Rákosi Szidi, Gellért Lajos, Gázon Gyula, Sugár, Somody, Barsányi, Belly, Bajnai és Nagy Gyula nagy erősségei a példátlanul lel­kes, eseményszerű sikernek. További előadások: vasárnap, hétfő, szerda, csütörtök, szombat, vasárnap. Kedden, pénteken, most és jövő vasárnap dél­után (mérsékelt helyárakkal) a rendkívül nagy­sikerű, kacagtatóan mulatságos komédia „A fehér egér" kerül színre. 3 Houston — kedden a Royal­ Orfeum­ban mmm&mmNY * Baltavár és Vidéke Társasköre február 26-án este 8 órakor zongorafelavatóestélyt tartott, melynek kimagasló száma volt tibai Takács Erzsi zongoraművésznő temperamen­tumos, színes játéka. Chopin-, Mendelssohn-, Weber-, Horváth-darabokat adott elő nagy sikerrel. Baltay László dr. a zongora beszer­zésének rövid történetét ismertette sok szel­lemességgel. Torna Gáborné irredenta-verse­ket szavalt sok taps kíséretében. Kiss E. Ká­roly záróbeszéde fejezte be a szép műsort. * Beethoven-est. A Zeneművészeti Főiskola­­ ma délután rendezte első estjét a Beethoven­­centennárium alkalmából. A B-dúr hármas, az F-dúr négyes és az Esz-dúr hetes voltak műsoron nívós, élvezetes előadásban. A szá­mokat az intézet legkiválóbb növendékei ját­szották Weiner Leó és Kemény Rezső taná­rok betanításában. * A Székesfővárosi Énekkar Beethoven­­hangversenye. A Székesfővárosi Énekkar március 8-án, kedden, este fél 9-kor, a Zene­művészeti Főiskola nagytermében, a filhar­monikus zenekar közreműködésével, rendkívül érdekes Beethoven-hangversenyt rendez. A műsoron szerepel az elégia, gyászóda II. Jó­zsef halálára (a szólókban Nagy Margittal és Szende Ferenccel, az Operaház tagjaival), fantázia (a zongoraszólót Földessyné Her­mann Lula játssza), áldozati ének (a szo­pránszólót Nagy Margit énekli), Szélcsend és víghajózás. A nagy gonddal előkészített hangverseny iránt igen nagy az érdeklődés, annál inkább, mert a hangversenyen vezénylő Karvaly Viktor, a Székesfővárosi Énekkar vezetője, Beethoven két oly munkáját, a gyászódát és áldozati éneket mutatja be, ame­lyeket eddig Budapesten nem adtak. • A világhírű Rosé vonósnégyes Jövő péntek és vasárnap, március 4. és 6-án, tartja utolsó Beethoven-est­éit népszerű helyárakkal. A 4-iki esten Ferd­ Lily hangversenyénekesnő működik közre. (Rózsavölgyi) * Dullien Klára 42 szólóestből álló olasz turnéja után budapesti hegedűestjén, március 11., fényes műsor keretében Bodula István szonátá­ját mutatja be. Rés© —kedden a Royal-Qufeumban Megérkeztek a legtökéletesebb alrendszerű fogyasztós sisók, amelyek kizárólag csak Eirgisz gfizlyisnél Siamerii i. utóda, Zsigmond­ utca M, budai Margithidfőnél eredeti gyári árban kaphatók. , Telefon: Teréz 124—16. Nagy raktár: ernyők, — fűzek — ás ratikörökben * A Kotányi-nővérek sikere Olaszország­ban. Az itthon­­is jól ismert három kitűnő zongoraművésznő, Kotányi Nelly, Erzsébet és Klára, az elmúlt hetekben Olaszországban turnéztak s az ideérkező kritikák fényes si­kereikről számolnak be. A legelőkelőbb olasz kritikusok a legnagyobb elismeréssel fogad­ták a nem mindennapi három zongorás hang­­versenyes s egyöntetűen megállapítják, hogy régen láttak olyan zsúfolt termeket, melyek a művésznőket fogadták kritikáért különösen kiemelik a bámulatos összjátékot, klasszikus stílust, frappáns zenei hatásokat, mely a mű­vésznők játékát jellemzi. A turnénak oly si­kere volt, hogy máris húsz hangversenyre kaptak szerződést a művésznők. Ada Sara a milánói Scala koloraturoi madonnája volt az utolsó tizenöt év legnagyobb énekszen­zációja. A fenomenális művésznő március 14-én tartja második hangversenyét. Ezen zenei ese­ményt mindenki számára hozzáférhetővé te­szik az olcsó helyárak. (Rózsavölgyi.) * Rózsavölgyi hangversenyei: Rosé-kvartett Beethoven-estéi március 4. és 3. Földes Bandi zongoraestje a Fodor-zeneiskola első nyilvános hangversenye, március 5. Koller János lovag ária- és dalestje március 7. Kisér Berz Ottó dr. Beethoven Trauerkantate és Opferliedje Buda­pesten először. Székesfővárosi Énekkar, Filhar­mónia. Szólisták: Nagy Margit, Szende Ferenc, az Opera tagjai és Földesyné­ Herman Lula zon­goraművésznő. Vezényel: Karvaly Viktor, 7. március S. Jeanne Marie Dani, a legkiválóbb francia zongoraművésznő estje március 9. 7. fél 6, nép­szerű helyárakkal. Clozgonyi Ágnes és Berz Ottó dr. szonátaestje március 9. Csendőrinternátus művészestje március 11. Dullien Klára hegedűestje március­­11. Orováné-Bodő Klári dr.-né dalestje március 1. Kisér Berz Ottó dr. Budai Dalárda ujdonságestje március 13. Ada Sári ária- és dalestje március 14. Kist" Berz Ottó dr. Riegler Ernő orgonaestje március 15. Rubinstein Arthur zongoraestje március 17. Magyar Advent művészestje március 19. Gara Wahde­h modern dalestje március 19. Dolmányi Ernő I. zongoraestje március 2- Beethoven, Brahms, Schumann. Budapesti Ének- és Zenekaregyesület Beeth­ven-estje március 24. Waldbauer—Kerpely március 27. op. 13' kvartett és septett. Döry Andor báró zongoraestje március 29. Dohnányi Ernő Beethoven-estje március 30. Dohnányi—Waldbauer—Kerpely Beethove­nk­óestei: I. március 30., II. április 6., III. ápi­lis 13. Beethoven Kamarazeneest április 1. Krauss Lily zongoraestje április 2. Balázs Árpád magyar nótaestje április 10. * Fodor hangversenyiroda, Váci­ utca 1. Németh Mária hangversenye március 2. / hangversenyen Korngold E. W. világhírű zen­szerző a Melles, Gulden dr. Gáshy, Kárpáthy ) vonósnégyessel előadja híres zongorakvintettjé. A hangverseny iránt igen nagy az érdeklődés. Schlusnus Beinrich kamaraénekes, a jelenko egyik legnagyobb dal­nekese, március 11-én tartja egyetlen dalestjét. Eggert Márta ária- és dalestje Baranyi Lil zongoraművésznő közreműködésével március 1.­ IV. Kamarazenekari-est március 14. Vezénye Komor Vilmos. Kása György zongoraestje március 29. Mű­ soron fiatal magyar zeneszerzők. Szigeti József hegedűestje a Filharmonika zenekarral, április 7. * Francia-est március 7-én. Filharmóniai hangverseny. Vezényel a kiváló holland karrier­tér: Spanjaard Martin. Szólista: Jeanne Mari Darré zongoraművésznő, ki tavaly oly szenzáció­­sikerrel mutatkozott be. Műsor: Franck Cézár Szimfónia, Saint-Saens II. zongoraverseny Roussel: A pók lakomája és Berlioz: Római kar­nevál. Nyitány. Jegyek Rózsavölgyinél. * Rubinstein Arthur, két világrész legünne­peltebb zongoraművészeinek egyike, március 17-én mutatkozik be a budapesti közönségnek a Lyra-bérlet Vl-ik estjén, amely, mint min­deb­ből, az évad kimagasló zenei eseménye lesz. (Rózsavölgyi.) 21

Next