Magyarság, 1927. február (8. évfolyam, 25-47. szám)

1927-02-13 / 35. szám

1987 február 15. vasárnap A kisajátító bizottság izgalmas ülésen tárgyalta a vácio úti titokzatos telekvásárt A főváros kisajátító bizottsága ma ülést tartott s a közre adott félhivatalos híradás szerint foglalkozott azokkal a sajtótámadások­kal, amelyek a telekvételekkel kapcsolatban láttak napvilágot. A bizottság elhatározta, hogy a telkek vásárlásáról és a megjelent — szerintük alaptalan — támadásokról a polgár­mesternek jelentést tesz s egyben felkéri őt arra, hogy a támadások miatt tegye meg a törvényes megtorló lépéseket. A kisajátító bizottság tehát felkérte a pol­gármestert, hogy a lapok ellen indítsa meg a sajtópert. Ez az intézkedés kifelé szól. Be­felé is tett azonban egy intézkedést a bizott­ság, nevezetesen, fölkérte a tiszti ügyészséget arra, hogy vizsgálja meg, várjon, a Proksch­­féle telekvétel ügyében nem forog-e fen ket­tős eladást A Magyarság­bón éppen ezt a Proksch­­féle telekvételt kifogásoltuk, még­pedig a telekkönyvi adatok alapján. Megírtuk ugyanis azt, hogy ez a 1580 négyszögöles telek a telekkönyv szerint nem Prokschnéé, hanem Szabó Sándor budapesti lakosé, aki ugyan­csak a telekkönyvi följegyzések szerint 1927 január 27-én 52.000 pengőért vette ezt a tel­ket, még­pedig nem 600.000 koronás egység­áron, mint ahogyan azt a főváros megvásá­rolta, hanem 411.392 koronás egységáron. Azt írtuk továbbá, hogy a főváros február 5-én vette meg a telket jóval magasabb áron,­­négyszögölenkint 188.608 koronával drágáb­ban) s igy alig pár napi idő alatt a szóban­­ forgó Szabó Sándor 297.976.640 koronát nyert a telken. Aggályunknak adtunk kifeje­zést afölött, hogy a kisajátító bizottság nem védekezett kelőképpen a spekuláció ellen s a főváros ráfizetett erre a telekre. A bizottság mai ülésén, természetesen, szóvá tették a Magyarság­nak ezeket az ada­tait s ugyancsak ott az ülésen hivatalosan a következőképpen magyarázták meg ezt a fel­tűnő esetet: — A Gyöngyösi-út mentén már vannak a fővárosnak házai. Ezeket akarja kiképezni egységes lakástömbbé s ezért vette meg a Prokseh-féle telket. A bizottság azonban nem február 5-én vásárolta meg a telket, hanem január 21-én. Prokschné nevében egy ügyvéd járt el, aki a telek négyszögöléért 1.200.000 koronát kért. A főváros telekértéknyilvántar­­tójában ez a telek 220 aranykoronára van be­csülve. A mai szorzószámuk 3000 korona, úgy­hogy a telket 660.000 koronára értékeltük négyszögölenkint. Felépítmény is van rajta, amelyet 125.000.000 koronára értékeltünk. — Hosszas alku után az 1.200.000 koronás egységárat lenyomtuk 600.000 koronára s a vétel ezen az áron jött létre január 21-én. Tehát a kínálati ár feléért vettük meg. Az el­adó ekkor bejelentette, hogy neki sürgős a pénz. A főváros azonban nem fizethet azonnal, ehhez jóváhagyás kell (pénzügyi bizottság, közgyűlés, belügyminiszter), de legkésőbb két hónap múlva okvetlenül fizetünk. Ekkor az ügyvéd azt kérte, hogy ők az eladási ár 60 százalékát fölvehessék kölcsön. Nincs-e ki­fogása az ellen a fővárosnak, hogy ha ezt a kölcsönt betábláztatja? — Ez ellen nem emelt kifogást a főváros s ezt a betáblázást jegyezték föl január 31-én. A kölcsönadó ugyanis szm­leges szerződést kö­tött a telektulajdonossal s a kölcsönt telek­­könyvileg, mint eladási árt, betábláztatta. Hogy azonban a bizottság önmagát is meg­nyugtassa, utasította a tiszti ügyészséget, hogy vizsgálja meg, nem történt-e itt kettős eladást Szabó Sándor s­evességbőől vette meg a lelket Nyilatkozatot küldött be hozzánk Szabó Sándor is, amelyben kijelenti, hogy a telket nem ő, hanem előbbi tulajdonosa, Proksch Arturné adta el a városnak január 21-én, négyszögölenként 600.000 koronás áron. Ez­után kérték fel őt, Szabó Sándort, az ingat­lan megvételére, miután neki az ingatlanon első helyen követelése volt bekebelezve és egyébként is elővételi joga volt. ő Prokschné kérésére a telket megvásárolta, még pedig olyan áron, amilyent Prokschéknak még soha egyetlen magán vevő sem ajánlott fel, ma­­gára vállalván a várossal szemben fennálló eladási kötelezettséget. Kellék­eladás, vagy burkolt kölcsönÜgylet Kétségtelen, hogy sem a kisajátítóbizott­­ság kommünikéje, sem Szabó Sándor nyilat­kozata nem vetnek teljes világosságot a tény­állásra. Mindkét oldali közlésekből kétféle következtetéseket lehetne levonni; az egyik az volna, hogy Proksch Arturné azt a telket, amelyet január 21-én eladott a fővárosnak négyszgölenként 600.000 koronáért, január 31-én eladta Szabó Sándornak, de ezúttal már jelentékenyen olcsóbban, négyszögölen­ként csak 411.000 koronáért. Nagy kérdés, hogy egy ilyen kevéssé előnyös üstét meg­kötése egyáltalán elképzelhető-e. A másik kö­vetkeztetés az volna, hogy Proksch Arturné „burkolt kölcsönügyletet“ kötött, olyanfor­mán, hogy eladta magát a kölcsönügylet alapját képeső ingatlant és ezt az eladást te­­lekkönyvileg is bejegyeztette. Még csak kom­plikálja a helyzetet az, hogy Proksch Ar­turné, a telekkönyvi adatok szerint kölcsön­nel is megterhelte az ingatlant a legutóbbi időben, 32.000 pengő kölcsönt vett fel, amely összegnek a telekkönyvi teheralapra való feljegyzése most van folyamatban. Egyik kö­vetkeztetés sem nyújt semmiféle magyaráza­tot arra, hogy a két vételár között miért van ilyen jelentős differencia és miért került a telek 45 percenttel olcsóbban Szabó Sándor birtokába, mint ahogy a főváros birto­kába jut. Kórokozókat — amelyek a száj- és garatüregen keresztül jutnak a szervezetbe — a Panflavin­­pasztillák fejlődésükben gátolják és teljesen ártalmatlanná teszik. A Panflavin­­pasztilla hathatós óvszer meghűlés és fertő­zés ellen. Íze kellemes és a gyomornak nem ártalmas. Legelső szaktudósok melegen p' ják. Kaphatók minden gyógyszertárban. ■miiwi'iii inni mi­i. A két csizmás meggörbedve indult egymás mögött — Lehozzák! — Hogy nem félnek ezek! — Muszáj nekik. Tűzoltók. Olyan csönd lett, hogy hallani le­hetett, amint a Kálvin-téri református templom toronyórája tolta, tolta nehéz­kes mutatóujját — Mennek. — Már a gömb alatt vannak. Iszonyú csönd lett. Tízezer éhes, buta, gonosz, városi emberen erőt vett a bevallatlan félelem, hogy megfogják, lehozzák, és nem lehet sportot, öngyil­kosságot vagy valami más érdekességet látni. — Ugrik? — Még nem. Most. Nem, még nem. Néhányan keresztülduruladják ma­gukat a tömegen, hogy egészen a ví­zig álljanak, bokáig a lépcsők vizében, azon az oldalon, ahonnan a legközelebb lehetett látni. A fiú nevetett odafönn. Az egyik tűzoltó már a rézgömböt ölelte. Csizmában, sisakosan, kötéllel kö­­zelgett az izzadt okosság,­­ durva te­nyerén hozta a hétköznapot, a korho­­lást, a kihallgatást, a gúnyt és szégyent, az iskolát, a tanyázókat. Odalenn dolgozott a Gép, — dolgozott ravaszul, megbújva, lesi a nagy pilla­natot, ontotta a csábítást fölfelé és meg­fojtotta a fölkiabált józanságot: — Jöjjön le nő, jöjjön le szépen! Nincs magának édesanyja? A fiú lábánál fölbukkant egy izmos, tétova kéz. Ekkor magasan, fölötte mindenek­nek, megjelent Mária arca, és eltűnt minden. Tízezer gerinc egyet nyekkent. Min­denki utánacsinálta egy ezredpillanat­­ban az ugrást, és hirtelen előrerezzent. A víz hatalmasan fölcsapott,­­ a túlsó parttól két evezőscsónak törtetett a híd szürke, éles kőbordája felé, amerre a fiú ugrott. Az emberek szeme odame­­revült a hánykodó aranyvéres vízre. Lesett onnan valakit. Senki. Moraj suhant végig az emberhullá­­mokon, kiabálás támadt, valami sötét tárgy bukkant föl a folyam közepén, az evezősök arrafelé igyekeztek, a tömeg lelkiismerete elordította magát: — Ott van! Fölbukott! Éljen! A torkokból bódult az égrengető él­jenzés: rohantak arra, szaladtak, hogy a hőst vállukra emeljék, tombolt ben­nük a remény, hogy ártatlanul bűnöz­tek, az idegszenzáció is megvolt, a hős is megvan. Nincs meg. Fatönk az, nem holttest. Senki. Hiába minden. A nap szelí­den szálldogált lefelé, a híd árnyéka sötétedett, a tömeg sorjában eloszlott, a mozgóképek mestere elsurrant gépé­vel, mintha ott sem lett volna. A villa­mosok nagy csöngetve megindultak. A láz ment befelé a városba, gyalog, vil­lamoson, ment lehűlve, beszéddé sze­gényedni, szétosztódni, meghalni. A Kálvin-téri óra jelentette, hogy fél öt. Reggelre az újságok terjedelmes cik­keket írtak: a fiú, Marics Gábor, nem volt őrült, nem öngyilkos, hanem világ­hírű akart lenni, To­ni akart lenni. A kinematográfus, aki megalkudott vele, aljas volt, megevett egy fiút, a közönség két teljes napig fel volt hábo­rodva. A rendőrség elkobozta az ember­telen felvételeket, amelyek egyébként jól sikerültek, de nem bántott senkit,­­ a fiú maga kínálta föl a dolgot, az életveszély pedig nyílt kérdés, sport­kérdés, körülmények dolga. Rossz volt az ugrás. Gábor rosszul ugrott a halhatatlan­ságért. Harmadnap kifogták Csepel alatt. 4. Két keserű, össze­barázdált asszony, a sötétben és fájdalomban összekapasz­kodva, egymásnak hajolva - két öreg, száraz ecetfa — beszélgette a nagy bajt odafönn az orom-utcai kis házban. Gá­bor nem jön többé haza, Máriát meg attól kell félteni, hogy nem megy többé ki a házból a maga lábán. Nagyon, nagyon beteg volt De aztán nyarak fordultak, napok változtak, az öreg Duna ment-ment az összekötőhíd alatt, és egyszer Ravec­­kiné asszony lett Máriából. Azóta a híd turuljának is divatja támadt: bo­londok, kétségbeesettek és nagyravá­gyók tornatere lett, de még senki le nem ugrott róla. Valahányszor pedig ilyen látogatója akad, a pestiek elemle­getik azt, aki először járt rajta és olyan szépet ugrott róla. De nem a Marics Gábor nevén, mert azt az emberek, min­den magasságuk született ellenségei, kö­vetkezetesen összetévesztik egy másik fiúéval, aki pedig mindössze az Erzsé­­bet híd széléről ugrott halálosat. Tehát jóval alacsonyabbról. Azonban a Duna, az örök Duna, így is tovább folydogál minden, minden hidak alatt. Megérkeztek a legtökéletesebb újrendszerű fogyasztófüzek, amelyek kizárólag csak Einer főnyinél Jiamerli J. utóda, Zsigmond­ utca 14, budai Margithidtőnél eredeti gyári árban kaphatók.­­ Telefon: Teréz 124—16 Részit és javít, ernyőt, fűzet és retikült Mit mond a telekkön­yv a többi telekről A főváros a Proksch-féle telken kívül még tíz más telket szemelt ki a kislakásépítő akció céljaira, összesen tehát tizenegy telek meg­vásárlására vonatkozó tárgyalások vannak fo­lyamatban. Az ezeknek alapjául szolgáló te­lekkönyvi adatok a következők: A III. kerületben, a Bécsi-uton, az Újlaki téglagyár rt. 7964 négyszögöles telkére tett ajánlatot a főváros, négyszögölenként 380.000 koronás áron. Ez a telek a Bécsi-út 86—88— 90—92., továbbá a Kecske-utca 29. számok alatt terül el, hozzátartozik egy darab legelő Újlakon és egy darab legelő a Mátyáshegyen. Az egész egy összefüggő terület. Az Újlaki téglagyár 1869 áprilisában vásárolta meg a telket, az egykori telekár a telekkönyvben nincs feltüntetve. A főváros által ajánlott feltételek mellett a telek vételára 3 milliárd 26.320.000 korona lenne. Az I. kerületben a Németvölgyi­ út 18. szám alatt Österreicher Samu dr., özvegy Öster­reicher Mórné, Ország Sándor és Ország Pál 2100 négyszögöles telkére 460.000 koronás ajánlatot tett a főváros. A telek jelenleg szántóföld. Tulajdonosai 1897 júniusában vá­sárolták a telket, az akkori vételár a telek­könyvben nincs feltüntetve. Jelenlegi vétel­ára a felajánlott egységáron 966 millió ko­rona lenne. A Fery Oszkár­ utca 53., Böszörményi­ út 23. és Németvölgyi­ út 20. számokkal megje­lölt 6778,7 négyszögöles telekre 525.000 ko­ronát ajánl a főváros négyszögölenkint. A te­lek jelenlegi tulajdonosa a Magyar-Olasz Bank, amely 1926-ban vásárolta meg a telket Szegő Miksa és társaitól, négyszögölenkint 285.000 koronáért, összesen tehát 1.931.929.500 koronáért. A Villányi-út—Lenke-út—Diószegi-út— Vincellér-utca—Tarcali-utca és Fehérvári-út között elterülő 31.700 négyszögöles telek 1907 decemberében került Beimel Sándor, Hert Lajos és társai birtokába. A főváros 660.000 koronás átlagárat ajánl a telekért, összesen tehát 20 milliárd és 922 millió koronát. A Haller-utcai 3370 négyszögöles telek 1894-ben öröklés útján került Humayer Ká­roly és neje birtokába. A főváros négyszög­­ölenként 1.050.000 koronát ajánl a telekért, összesen tehát 3.538.500.000 koronát. A Róna-utcai 2533 négyszögöles telek tu­lajdonosai a Fécser­-örökösök. A főváros 375.000 koronás ajánlatot tett a telekre, amelynek teljes vételára ezek szerint 887.550.000 korona volna. A Róna­ utcában kiszemelt másik telket, a Fundus r. t. 2250 négyszögöles telkét 450.000 koronás áron akarják megvásárolni. Ennek a teleknek vételá­ra tehát 1.012.500.000 ko­rona volna. Az István-út és Hungária-út sarkán levő 968 négyszögöles telket Fáy Géza 1922 augusztus 2-án vásárolta meg 2.800.000 ko­ronáért. A főváros most négyszögölenkint 1.300.000 koronát ajánl a telekért, összesen tehát 1.258.400.000 koronát. A Kerepesi-út és Vezér-utca sarkán levő Pósel-féle 600 négyszögöles telek öröklés ut­ján jutott Pósel István és Natter Vilmos gróf birtokába. A telekért négyszögölenként 300.000 koronát, összesen tehát 180 millió koronát ajánl a főváros. A Kárpát- és Garam-utca sarkán levő Back-féle 4390 négyszögöles telket 1911-ben öröklés útján kapta Bäck Józsefné. 1923-ban a telek egytizenketted részét megvásárolta a Signária faértékesítő r.-t. 3.832.000 koronáért. 1924-ben Steiner Leó kéthuszad részt vásárolt meg 10 millió koronáért, ugyanakkor pedig Raskó Rezső háromhuszadrészért 15 millió ko­ronát adott. A telekért négyszögölenként 850.000 koronát, összesen tehát 3.731.500.000 koronát ajánlt a főváros. A tizenegyedik kombinációba vett telek a Váci­ út és Faludi­ utca sarkán levő telek, amelynek vételára, amint arról már beszámol­tunk, 948 millió korona lesz. A megvásárlásra kiszemelt telkek összes te­rülete tehát 64.233,7 négyszögöl, a fel­ajánlott vételárak összege pedig 40 milliárd és 29.587.500 korona. ­ Ilyen körülmények között örömmel kell fo­gadnunk azt a közlést, hogy a kisajátító bi­zottság cikkünk miatt elhatározta a törvényes megtorló lépések megtételét. A Magyarság tu­dósítása tulajdonképpen nem tartalmazott mást, mint kétségtelen hitelességű telekkönyvi adatok felsorolását; kíváncsian várjuk tehát, megteszi-e a kisajátító bizottság a telekkönyv ellen is a törvényes megtorló lépéseket, miután felhozott kifogásainkat teljes egészében meg­ismétli a telekkönyv is. Nagyon helyesnek kell tartanunk a bizottságnak azt az intézkedését is, amellyel a főváros tiszti ügyészségét az ügy megvizsgálására és annak megállapítására utasította, hogy nem történt-e itt kettős eladás és igy nem terheli-e minden felelősség a telek eladóit az egész adásvételi üzlet körül kelet­kezett bonyodalomért. A bizottságnak minden­esetre mindent meg kell tennie, hogy a fő­város és azon át a tervezett házak jövendő lakóinak érdekeit ebben a komplikált adás­vételi ügyben is teljes mértékben megvédje.

Next