Magyarság, 1927. augusztus (8. évfolyam, 173-196. szám)

1927-08-06 / 177. szám

1927 augusztus 6, szombat Hol legyen a Rothermere-vonal? Mélyen tisztelt Szerkesztő Úr! Csodálkozva szemlélem azt a kufárkodást, amelyet egyesek folytatnak megszállott te­rületeinkkel. úgy látszik, vannak férfiak, — Sőt nők (!) — akik hivatottaknak érzik ma­gukat arra, hogy hazánk kisebb vagy na­gyobb részét átengedjék a konc­eseknek. Amíg a Kárpátok a régi helyükről el nem mozdulnak, amíg folyóink ellenkező irány­ban nem folynak, addig minden „határ­­kiigazító“ munka fölösleges idő- és pénz­­pocsékolás. Rothermere lordnak hálával tartozunk, hogy felénk fordította a rólunk mit sem tudó idegen hatalmasok figyelmét. Minden szaváért nagyon sok köszönet illeti meg, de azt még ő sem kívánhatja, hogy a halálraítélt ország saját kezével illessze ön­nyakára az akasztókötelet. Mi, magyar tanítók, a rég határokban lat­tjuk a Rothermere-vonalat. Rothermere lord könnyű helyzetben van! A La­ Manche-csa­­tornát nem tudja átlépni — sem bocskorral. Sem mezítláb — az oláh, cseh, szerb, mint a spí nekünk húzott trianoni pókhálóhatárt. Sukoró, Fejér megye, vitéz Skultéty László tanító­ ­­. Igen tisztelt Szerkesztő Úr! Nem akarok a fuldoklóhoz hasonlítani, aki végső kétségbeesésében a szalmaszál után nyúl, hogy életét megmentse. Mint ma­gyar ember nem alkuszom az ország hatá­rára és nem nyugodhatok meg olyan meg­oldásban, „hogy egyelőre elégedjünk meg azzal, amit kegyelemből adnak“. Térkép­­mellékletet nem küldök be, mert az ezeréves Magyarország térképét az egész világ ismeri. Én csak azt a határt fogadhatom el, melyet­­őseink ezer évvel ezelőtt vérekkel rajzoltak meg, ez a határ előttem szent és szentnek tartják mindazok, kik e határon belül lak­nak, ennek fényes bizonyságát adták test­véretek és fiaink, kik a rettenetes világ­háború alatt halálmegvetéssel harcoltak a szent határért. Hálával adózom Rothermere lordnak, hogy szót emelt igazunkért s felrázta álmuk­ból ezidő szerint még nyeregben ülő ellen­ségeinket, kik már azt kezdték remélni, hogy a magyar nemzet is belenyugodott az álta­­luk megmásíthatatlannak vélt trianoni ha­tárba. A nemesen gondolkodó lord csak megin­dította a lavinát, most már az ország veze­tőin a sor, kik a magyar nemzetet kép­viselik. Szerintem e helyen kizárólag az ország határáról kellene nyilatkozni s minden egyéb — a széthúzásra okot adó — kérdést mellőzni. Hiszen ha valaki egyénii, politikai, vagy más valamely felfogásának érvényt akar szerezni, van erre elég alkalma, de ne zavarja össze a határkérdést a politikával. Jászberény, 1927 augusztus 3. Szemerei Szem­ere Árpád rcodva a kőnek, melynek túlsó felén minden második percben bevágódott egy gránát. Jónás mellettem ült szótla­nul, verejtékezve. — Félsz, Jónás? — kérdeztem. — Félek, hadnagy úr, — felelte, mintha csak azt mondta volna, hogy egy kicsit éhes vagyok. Nem tudom, milyen ördög szállt meg,­­de erre rászóltam: — szedd elő a hegedűt! Jónás nagyot bámult, aztán engedel­mesen szedte elő tokjából a hegedűt. Már az álla alá szorította, de még min­dig nem akarta elhinni, hogy muzsikál­nia kelljen ebben a szörnyűséges pokol­ban. Pedig bizony, kellett. Még a hang­fogót is feltétettem vele s aztán húznia kellett. Szép csöndesen, hogy csak én halljam, az olaszok meg se sejtsék. És­­Jónás húzta az „Édesanyám is volt né­­kem“-et, nagyon piano, pianissimo s bizony egészen a fülemhez kellett hajol­nia, hogy ott a szabad ég alatt, ágyudör­­gés között halljak belőle valamit. De azért húzta hűségesen, amint paran­csolva volt, húzta órákon át, százszor is megismételve a nótát. Szeméből nem tűnt el egyetlen pillanatra sem a halálos félelem s egyre szédültebben csodálko­zott azon, hogy nem szakadt ránk az ég erre az istenkisértésre. Egyszer aztán leeresztette a hegedűt. Kém bírta tovább. Könyörögve nézett rám s megszólalt szerényen, szomorúan: ■— Talán elég lesz már, hadnagy úr . . . Estére beteg lett Jónás. Szanitéceknek kellett hátravinni szegényt s hogy csak­ugyan belebetegedett a félelembe, bizo­nyítja az, hogy még az olasz front rette­gett szigorúsága mellett is szinte egy iramba jutott el vissza hazáig. Nem lát­tam többé, nem is hiszem, hogy még­ egyszer kikerült volna a frontra. Seitz bécsi polgármester levélben tiltakozott a szövet­ségközi katonai bizottság intervenciója ellen Feloszlatja a védőrséget,­­ de újat dilit helyébe Bécsből jelentik. A bécsi városi védőrség sokat vitatott ügye ma végre megoldást nyert. Seipel kancellár a délután folyamán Seitz polgármestert fogadta, aki közölte a kancellárral, hogy a városi tanácstól kapott felhatalmazás alapján legkésőbb augusztus 18-ig feloszlatja a városi védőrséget s új őr­séget dik­t fel a városi hivatalok, intézmények és üzemek őrszolgálatának ellátására. A vá­rosháza félhivatalos kőnyomatosa szerint ez az új őrség semmiképpen sem tekinthető a városi rendőrség ellenlábasának. Seitz polgármester ezzel egyidejűleg leve­let nyújtott át Seipel kancellárnak, amely­ben erélyesen tiltakozik a bécsi szövetséges­közi katonai ellenőrzőbizottság intervenciója ellen, amely illetéktelen beavatkozást jelent Ausztria belügyeibe. Seitz levelében megállapítja, hogy tévesen hivatkozik a st.-germaini államszerződés 123. szakaszára, mert ez csak azt a jogot adja meg a szövetséges és társult hatalmaknak, hogy kifogásolhatják a biztonsági szervek ott megállapított létszámának túllépését. Az már az osztrák köztársaság belső ügye, hogy ezek a biztonsági szervek városi, vagy szövetségi rendőrségi szervek-e. A polgármester elvárja tehát, hogy a szövetségi kormány fölemeli szavát az ellen, hogy a felszámoló szerv az osztrák köztársaság belső ügyeibe alaptalanul beavatkozik. Másrészt a felszámoló szerv til­takozására gyakorlati szempontból tekintettel volt a polgármester, amidőn a jogi felfogás­tól függetlenül, ma megtette az említett intéz­kedéseket. Kormánykörökben hangsúlyozzák, hogy Seitz polgármester szenzációs bejelentését nem előzte meg semmiféle megállapodás a kancellár és a polgármester között. A kor­mány véleménye szerint Seitz a városi véd­őrséget külpolitikai szempontokra való te­kintettel oszlatta fel. Az uj városi őrség ki­zárólag a városi intézmények céljait szol­gálja, a kormány azonban ennek ellenére közölte a polgármesterrel, hogy fenntartja magának a jogot az új őrség kérdésének ké­sőbbi tanulmányozására. A Rathhauskorrespondenz ma közzéteszi az új városi őrségre vonatkozó rendeleteket Ezek közül az egyik elrendeli, hogy a ve­szedelem idejére létesített városi védőőrsé­get legkésőbb augusztus 18-áig fel kell osz­latni. A másik rendelkezés kimondja a vá­rosi őrség létesítését, amely függetlenül a szövetségi rendőrség és a parlamenti őrség feladataitól, • olyan hivatalokban, ahol nagy az ügyfelek forgalma és a városi vállalatok üzemeiben az őrszolgálatot ellátja. Az őrség létszáma legfeljebb ezer főnyi lehet. Az őr­ségbe való felvételre minden 22—36 éves osztrák állampolgár pályázhatik. A magyar Risztics és a német Edzard megjavították Chamberlin időtartam­világrekordját Dessauból érkező távirat szerint Risztics János magyar pilóta és Edzard német re­pülő pénteken délelőtt tizenegy óra tíz perc és nyolc másodperckor befejezték a dessaui lipcsei repülést, miután 52 óra 11 perc és 8 másodpercen át egyfolytában a levegőben voltak, tehát egy óra 11 perc és nyolc má­sodperccel tovább, mint Chamberlin az ed­digi világrekorder. A két vakmerő repülő szerdán reggel hat órakor szállt fel, hogy kipróbálják a Junker s­­zaveknek az óceán átrepülésére készült gépjét és megdöntsék Chamberlin időtartam­­világrekordját. A gép ide-oda szállt Dessau és Lipcse között szerda hajnal óta. Ma reg­gelig minden zavar nélkül vezették felváltva a gépet. Ekkor azonban egy időre félbehagy­ták az ide-oda repülést és Dessau fölött ke­ringtek. A szakértők azonnal észrevették, hogy nem egészen szabályos a motor berre­gése. Ekkor a repülők már leverték Drouhin francia pilóta 4400 kilométeres távolsági re­kordját, azonban úgy látszott, hogy Cham­­berlint nem tudják legyőzni, mert zavarok mutatkoznak a motor működésében. Már­­már jelekkel akarták utasítani a két pilótát, hogy szánjanak le, nehogy túlbuzgóságuk­ban lehetetlenre vállalkozzanak és még sze­rencsétlenül járjanak, amikor egyszerre újra szabályszerűen berregett a motor és ismét Lipcse felé vették útjukat a repülők. Amikor 4 óra 40 perckor újra visszatértek Dessau fölé, üzenetet adtak le, amelyet a repülő­téren összegyűlt óriási néptömeg leírhatatlan ujjongással fogadott. Mindenki meg volt ak­kor már győződve, hogy sikerülni fog vállal­kozásuk. Megindult a vándorlás a dessaui repülőtér felé, még más városokból is érkez­tek sportemberek és hivatalos személyiségek, hogy a repülőket leszállásuknál méltóan fo­gadhassák. A repülők üzenete Az üzenet, amelyet a pilóták Dessauban­ leadtak, a következőképpen szólt: „4 óra 15 perc. Még 180 liter üzemanyagunk van, úgy hogy 10 és 11 óra között le kell szár­nunk. A fedélzeten mindenki jól van. A motor állandóan köpködött, ezért marad­tunk a repülőtér felett. Mindkettőnk dereka nagyon fáj." A gép múló zavarát azzal magyarázták a szakértők, hogy a pilóták félve benzinjük elégtelenségétől, bekapcsolták a tartalékké­szüléket is és ez okozta a motor rendszertelen berregését. Reggel 5 órakor már 4-460 kilomé­tert repült a Junkers-gép. Valahányszor Des­sau fölé értek, mindig üzenetet küldtek. Vé­gül, amikor utolsó benzinkészletük is fogytán volt, a repülők Dessau fölött néhányt kört ír­tak le, majd tehér rakétával 10 óra tájban jelezték, hogy le akarnak szállni. A diadalmas leszállás A kora reggeli órákban, amikor köz­ismertté vált, hogy Risztics és Edzard piló­ták benzinkészlete fogytán van , hogy az időtartam rekord megjavításáért küzdő Junkers-gép a délelőtt folyamán száll le a dessaui repülőtérre, valóságos népvándorlás indult meg Dessau városából a repülőtérre. Midőn a Junkers-gép kevéssel tiz óra után Lipcse felől jövet megjelent a repülőtér fölött s több kört írva le, lassan leszállni kezdett, az ezrekre menő tömegen óriási lelkesedés vett erőt. Amikor a gép 10 óra 13 perckor szerencsésen földet ért, a lelkes tö­meg áttörte a rendőrkordont s annyira kö­rülvette a repülőgépet, hogy a pilóták nem is tudtak kiszállni a gépből s a gép hágcsó­ján állva fogadták a tömeg üdvözlését. Elsőnek Junkers professzor, a Junkers­­művek vezérigazgatója üdvözölte őket rövid beszédben, amelyet „Hoch Deutschland“­­kiáltással fejezett be. Az összegyűlt tömegen nagy meghatottság vett erőt s az emberek levett kalappal elénekelték a Deutschland Lied-et. Az éljenzés ezután is oly hatalmas volt, hogy a következő szónokok üdvözlő beszédei teljesen elvesztek a zajban. Junkers professzor beszéde után Anhalt állam elnöke, majd Dessau város polgármes­tere és a Junkers-művek több magasrangú tisztviselője mondottak még üdvözlő beszé­deket. A lelkes tömeg végül vállára vette a két pilótát s a repülőtér bejárata előtt vára­kozó automobilhoz vitte őket. Risztics és Edzard pontosan 52 óra 11 percig voltak a levegőben s 1 óra 11 perccel javították meg Chamberlin időtartam­rekordját. Az 52 óra 11 perc alatt összesen 5300 kilométert tettek meg, úgy, hogy át­lagsebességük valamivel 100 kilométer fölött van. Most, hogy, a Junkers-géppel a próba­ Székesfehérvár készül Shvoy Lajos püspök be­iktatására Székesfehérvárról jelentik. Hétfőn iktat­ják stallumába Shvoy Lajost, az új székes­­fehérvári megyéspüspököt. Erre a jelentős aktusra készül most az ősi koronázó város­ban mindenki. A lakosság igen jól tudja, milyen kitűnő adminisztrátor s milyen me­legszívű, lelkes főpap került Shvoy Lajossal Prohászka Ottokár örökébe s ez az oka annak, hogy nem csak Székesfehérvár, de az egész egyházmegye is mindent elkövet, hogy az uj megyéspüspök installációs ünnep­sége úgy külső fényében, mint bensőséges szeretetten is egyaránt méltó legyen az uj püspökhöz és az ősi városhoz. Az ünnepségeket rendező bizottság a fo­gadtatás, a beiktatás és az ezekkel kapcsola­tos ünnepségek sorrendjét a következőkben állapították meg: Az új megyéspüspök vasárnap, augusztus 7- én, különvonaton indul a Budapest déli­­vasúti pályaudvarról új székhelyére volt híveinek mintegy ezernégyszáz főnyi kisérés­­ével. A székesfehérvári pályaudvaron Szé­chenyi Viktor gróf vezetésével a hatóságok várják a főpásztort, akit Zavaros Aladár pol­gármester fog üdvözölni. A székesfehérvári hivek ezalatt az állomás előtt menetté ala­kulnak és igy indulnak a városba. A püspöki Károlyi József gróf négyesfogatán hajtat a városba, a hivatalok vezetői szintén fogato­kon mennek. A papság utcai ruhában jelenik meg a fogadtatáson. A székesfehérváriak a Városház-téren el­válnak a menettől, míg a budapesti küldött­ség a püspökkel a székesegyházba megy, ahol Halász Pál dr., a Regnum Marianumt új adminisztrátora, csendes misét mond, amelyen az új püspök stallumban térdel. Jó idő esetén a Városház-téren, rossz idő­ben pedig a Szent István-teremben gyűlnek össze a hivők. A budapesti hivek nevében Tabody Tibor földbirtokos, máltai lovag, a Regnum Marianum egyházközség elnöke, búcsúzik Shvoy Lajostól. A székesfehérvári és a vármegyei hivek nevében Mátray Ru­dolf c. főigazgató, felsőházi tag, üdvözli az új főpásztort. A budapesti hivek számára fél­­ órakor társasebéd lesz a Laczkovits-féle vendéglő­ben, amelyen a püspök is megjelenik és amelyen az üdvözlőbeszédet Kisteleky István székesfehérvári esperes-plébános mondja. Három órakor a budapestiek küldöttsége kivonul Prohászka Ottokár sírjához és ko­szorút helyez arra. A délután folyamára megkoszorúzza a sírt az uj megyés­püspök is. A budapesti küldöttség fél 6 órakor a különvonaton visszautazik a fővárosba. Este 9 órakor a helyőrség katonazenekara szerenádot ad az új püspök tiszteletére, amelyet lampionos felvonulás követ. A beiktatási ünnepség hétfőn, augusztus 8- án lesz. Az új püspök reggel 9 órakor ün­nepi szentmisét pontifikál, melynek elejéig felolvassák a pápai bullát, azután a pap­ság kézcsókra járul. A mise keretében az új lelkipásztor ünnepi szentbeszédet mond. Tizenegy órakor a Szent István-terembe­n gyülekeznek a hatóságok, egyesületek és testületek képviselői, akiknek nevében Havranek József alispán üdvözli az új fő­pásztort. A beszédre az új püspök válaszol. Egy órakor a püspöki rezidenciában öt­­venterítékes ebéd lesz a hatóságok fejei számára, míg az egyházmegyei papság a Katolikus Kör helyiségében gyűl össze ebédre. 3 repülés teljes sikerrel járt, a lapok bizo­nyosra veszik, hogy a Junkers-művek talán már a legközelebbi napokban útnak indít­ják Riszticset és Edzardot az Atlanti Óceán átrepülésére. A Junkers-művek egyik magas­rangú tisztviselőjének kijelentése szerint több mint bizonyos, hogy a start legkésőbb augusztus 15-ig megtörténik. A repülési rekordok gazdag sorában külön örömmel kell tudomásul vennünk ezt az újabb rekordot, melynek kivívásában egyenlően osztoznak a magyar Risztics és Edzard. Risz­tics János harmincegyéves magyar pilóta, aki három esztendeig állott a Magyar Légifor­galmi szolgálatában és ő vezette a társaság egyik gépét, amely Budapest és Bécs között bonyolítja le a légiforgalmat. Már a világhá­ború alatt tizenhárom kitüntetést kapott re­­pülőbravúrjaiért, melyek között a legneveze­tesebb négy olasz hadirepülőgép lelövése volt. A háború után autógarázstulajdonos volt, majd a Magyar Légiforgalom egyik legmeg­bízhatóbb pilótája, akinek egyik emlékezetes produkciója volt 1924-ben, hogy a svábhegyi autóversenyt tizenöt méter magasságból kí­sérte a Svábhegy fölött. 1925 júliusában ki­lépett a Légiforgalmi szolgálatából és ekkor ment Dessauba, hogy tovább képezze magát. A Junkers-művek csakhamar felfedezve ké­pességeit, rábízta az új gépek kipróbálását. Risztics diadalmas repülése bebizonyította, hogy Magyarország méltó módon vesz részt a repülés mai világversengésében.

Next