Magyarság, 1927. október (8. évfolyam, 222-247. szám)
1927-10-30 / 247. szám
36 nap RÉGI MAGYAR FURCSASÁGOK Magyar vitéz beszélgetése lovával Magyar bánat — katona bánat. Fölényes, dacos és befelé zokogó. — Szétverték a sereget, megsemmisült, összeomlott minden, felégették a házat, földönfutóvá tették az aszszonyt meg a gyermekeket, a menekülő vitéz sötét éjszakában, csillagfény mellett bujdokol az erdőn. Reá áradt a bus gond s oldalán kardjával, szivében halavány reménységgel bandukol az erdőn. Csak egy hűséges barátja van mellette : a lova, akivel úgy beszélget, mint megértő, kedves bajtársával: — Indulj azért, lovam. — Látod elszántt utam. — Vagyon jelen előttem: — Nem lehet panaszod , — Meg jár te ablakod, — Hordozd bátran bus szivem — Nints semmi mentséged, — Jó vaspatkó-szeged ; — Keresd fel régi kedvem, — A setét éjszaka — Sok zápor’ harmatja — Már nem újság előtted ; — A’ tsoportos jegek — És köves ösvények — Ne ijesszenek téged ; — Sűrű tövisbokor, — Kit fogsz nyomni sokszor. — Lesz örömödre néked. — Kőeső, csattogás, Mennydörgés ’s villámlás, — Ne gátolja utadat; — Zuzmaráz a hideg, — Jeges út s fergeteg, — Ne rettentse lábadat; — Köves erdős hegyen, — Lombokos mezőken — Belül hagyjad nyomodat. — Nagysáros berkeken, ’s homok-tér-völgyekben — Ha szintén lesz is útad ; — Irtoványos rétre, — ’S posványos helyekre, — Ha a’ szükség rá juttat; — Semminek ítéljed, — ’S kedvemet ne szegjed;— Lészen hasznos jutalmad. Ha oda érkezel,— Kit szivem gondol el, — Lészen kedves szállásod , — Engemet sok bútól, — Emésztő gondoktól — Megmentesz, és lakásod — Lészen barátomnál, — Jó hív pajtársomnál, — Uraddal nyugovásod. — Hideg ősz’ kezdetin,— Dugvág berke szélin — Sok búval s gonddal valék , — Ollyan szándék éré, — Elmémig rátére, — Hogy útamra készülnék , — A hol vigasztalást, — S kedves nyugvó szállást,— Fejemnek találhatnék. Hogy mit felelt Beniczky Péter (1603— 1664) szentelt vitéznek e felszólítására a lova, azt fölösleges megmondanom, mert minden magyar ember tapasztalatból tudja. A magyar ember úgy beszél a lovával és a kutyájával mint értelmes lényekkel és Beniczky Péter uram a harcok csillapodtával, amikor „Magyar Rhythmusok, avagy versek“ című munkácskáját írogatta, visszaemlékezve vitézi életére, verseiben gyakran beszélget, parancsot vagy kérést intéz a lovához, akihez kétségkívül kedves emlékek fűzik. Nem szidja, nem ócsárolja, nincs ellene semmi panasza, becézve Lovatskám-nak, Katzolátskám-nak szólítja és abrakotskával biztatgatja csak szedje össze minden erejét és fusson, fusson és nyerje el a versenyen az elsőséget. — Pállyán vár ajándék, — Szép drága martalék, — Nyerd el édes Lovatskám, — Jobb bért nyersz magadnak., Hirt ’s hasznot Uradnak, — Fel-neveltt Katzolátskám, — Bizony meg-hízlallak, — És meg-nyugasztallak ; Van ahoz abrakotskám. Nem akarok e két idézettel bizonyítani semmit. Nem akarom bebizonyítani, hogy a ló a magyar vitéz szívében együtt lakott a pajtárssal és a kedvessel, — hiszen ez mindnyájunk előtt ismert dolog. De kedves és megható az a gyöngédség, amellyel a verseiben lovatskájához beszél és érdekes adalék a régi magyar úr lelkivilágához. Beniczky Péter nagy ur volt, aranysarkantyús vitéz, sok felsőmagyarországi falunak, nagy birtokoknak ura. — Bár — mint Bartók István esztergomi vicarius, a Magyar Rhythmusok sajtó alá rendezője írja róla, — sokat nem tanult, Oskolákban nem járt, deáltul keveset tudott. Beniczky Péter uram a kardjával Szolgálta hazáját és harcaiban leghűségesebb társa a lovatskája volt s ha elöregedve, várában pipázgatva visszaemlékezett a letűnt ízépidőkre keserűség nélkül talán igazán csak a lovára gondolhatott. Tr. Z Szenzáció intisirettedvez a fényes fizetés 1. feltételekkel. 50 háló a,300.000-*.OEO ebédlő e,000.000-től. VI., Andrássy út 52. szám. (Bejárat Eötvös utca sarok.) naauRSiis 1927 október 30, vasárnap IBCTigmwBgai^^^ Magyar irodalmi állapotok a Délvidéken Az S. H. S. királyságbeli magyarság irodalmi és kulturális élete a szomorú magába roskadtság vigasztalan képét mutatja. Helyesebben és őszintébben : nem is lehet és nem is szabad délvidéki magyar irodalomról beszélni, hiszen ilyen — néhány hivatottságnélküli, irodalmi munkát sohasem alkotott. Írói ákaroknak feltolakodó, fontoskodó és nagyképűsködő, önelőtérbe toló dilettáns irodalom játszását leszámítva — nincsen Délvidéken. Minden állami és társadalmi támogatás nélkül nem tud kialakulni kulturális megújhodás, mely a magyar tömegek hallatlan közönye s az írók marakodása, féltékenykedése folytán a lassú, de biztos elsorvadás felé halad. Annak ellenére, hogy itt néhány valóban tehetséges író él és dolgozik, komoly és valóságos irodalmi életről beszélni nem lehet. Nem lehet, mert az írói alkotások érintetlenül hevernek a műhelyben, valamelyik asztalfiók mélyén és a hallgatásra kárhoztatott írók csendes szomorúsággal állapítják meg napról-napra, hogy írásaik számára nem akad kiadó. De nemcsak a kész regényeknek, a novelláknak és a verseknek nem akad kiadójuk, de nem akad olyan társaság vagy nyomdavállalat sem, mely egy nívós és komolyabb irodalmi értékű irodalmi folyóirat alapítására vállalkoznék. Az irodalmi élet és a termelés elevensége így ellankad és sok, talán világirodalmi jelentőségű mű marad megíratlan, mint égő, nyugtalanító, örökös terv. Nincs olvasó és nincs kiadó Ennek a különös állapotnak egészen speciális okai vannak, melyeknek — és ezt sietve kell megállapítani — egyáltalában nem az írók az okai. Az irodalmi élet halottságának okai elsősorban a zsíros bácskai földben vannak. A bácskai magyar mindig elsősorban földtáró, akár földmives, akár nem. Érdeklődésének köre nem távolodik el nagyon messzire a földtől s fajának megtartását és csorbítatlan továbbadását is a földtől várja inkább, mint a magyar betűtől. Áldozatkészsége csak a föld iránt nyilvánul meg, a föld dolgaival és terményeivel szorosan össze nem függő kérdések, célok, bajok, törekvések és szándékok nem érdeklik, nem nyitják meg tömött erszényét. Azokat haszontalajiságoknak tartja. Ebből a nehéz földből, a bácskai ezerholdas, pompás termőföldek világából nem tud kipattanni és életre kapni a magyar irodalmat életrekeltő és megtartó szent láng. De az irodalmi élet megszületésének más oldalon is vannak súlyos akadályai. Ez a magyar nyomdavállalatok közömbössége és részvétlensége a nagyszerű kérdéssel szemben. Ezeknél a milliós nyomdavállalatoknál teljesen hiányzik a mindenen áttörő és felületülekedő fajszeretet és a tehetséges kereskedő élelmessége. Nagyüzemeik mellett is csak óvatos és krajcároskodó grájzlerosai ezek a nyomtatott betűnek és a magyar kultúra terjesztésének. A csak kevéssé is kockázatosnak látszó üzletet nem vállalják és bár az lenne az elszakadt, magába roskadt magyarság kulturális elismertetése és felemelése is az idegen faj közepén , nem vállalják, mert esetleg egészségtelen lesz az üzlet kimenetele, amely nem hozza meg a pontosan kiszámított üzleti hasznot. A jugoszláviai magyar irodalom haldoklásában tehát elsősorban a tőkeerős és tekintéllyel rendelkező nyomdavállalatok a hibásak, amelyek legfeljebb a kalendáriumkiadásig, álmoskönyv és köszöntők megjelentetéséig és holmi Nick Niemand — vagy Nick Carter-féle „irodalmi“ termékek kiadásáig merészkednek csak el, amikor a jugoszláviai magyar kultúra szentségesen szent ügyét akarják szolgálni. Itt nincsenek önzetlen könyvkiadóvállalatok, melyek valósággal hemzsegnek az úgynevezett Szlovenszkó és Erdély nagyobb magyar központjain (pl. Erdélyben : a Lapkiadó rt., a Kaláka és a Minerva rt. Kolozsváron, a Pán Temesváron, a Főbusz-vállalat Aradon , a Felvidéken pedig a Voggenreiter-könyvkiadó és a Kazinczy Könyvbarátok Társasága stb). Ellenben hemzsegnek az úgynevezett könyvterjesztő vállalatok, amelyek három-négyszeresen drágábban, mint az eredeti eladási ár, adják a Magyarországból importált könyveket. A Budapestről hozott könyvek óriási kelendősége egyébként élénk cáfolat az óvatoskodó jugoszláviai könyvkiadók védekezésére, hogy az ott kiadott könyvekkel nem csinálnak jó üzleteket. Sőt ! A vállalatok mellett, amelyekben nincs áldozatkészség és amelyek nem ismerik fel a kötelességeiket a magyarsággal szemben, meg kell állapítani, hogy hasonlóan bűnös a délvidéki magyar társadalom is, amelynek nemtörődömsége és érzéketlensége a belföldön termett magyar betűvel szemben a lehető legnagyobb. Eszem-iszomra, milliós kártyacsatákra, pezsgős dőzsölésekre, hetekig tartó lakodalmakra és cigányozásra van pénz bőven, de kultúrára nincs. Vagy ha van is: a külföldről behozott irodalomnak hódolnak, a hazait leszólva és lemosolyogva nem méltatják magas figyelmükre. A lapok élet-halál harca Még az irodalmi folyóiratok is elhallgatni kénytelenek a kellő támogatás hiányában. Nemhogy mecénás nem akad, de még előfizetők is gyéren. Legutóbb két szépirodalmi lap szűnt meg : a zombori „Új élet“ és a szabadkai „Vajdasági kultúra“, ezenkívül a nagybecskeresti Szinázi és irodalmi lap , a „Fáklya“. Jóakarattal, bár kevés hozzáértéssel és még kevesebb tehetséggel szerkesztett lapok voltak ezek, amelyekből azonban hazaértő kezekben könnyen nőhetett volna terebélyes faóriás : a Délvidék elszakadt magarjainak irodalmi és művészeti reprezentálja. „Kulturélet“ címmel, majd „Koszorú“ néven később Szabadkán szándékoztak kiadni egy-egy, a „Nyugat nívójára tervezett lapot, de a terv még csírájában megsemmisült. Folyóiratuk ma csak a vajdasági magyar aktivistáknak és dadaistáknak van, ez az Újvidéken plakátalakban, bizonytalan időközökben megjelenő. „Az“ című szemle, amelyet ennek az irodalmi irányzatnak néhány lelkes művelője tart fenn és jelentet meg, hogy a szellemi termékeit valahol közzétehesse. Nemrég néhány irodalombarát társadalmi adokzás formájában akarta előteremteni egy irodalmi folyóirathoz a szükséges összeget. gyűjtési akiót a magyar lapok lelkeshangú felhívásokkal harangozták be, az eredmény azonban szörnyű és a magyarságra nézve szégyenteljes kudarc lett: csak két adományozó akadt, két dolgozó újságíró, ki a fizetéséből 1000—1000 dinárt ajánlott fel a nagyszerű kulturális célra. A milliomos földesurak, a bankárok, a gyárigazgatók , a nagykereskedők és a gabonások mélyen hallgattak. Igaz viszont, hogy szörnyű átokképpen nem is élhetne meg sokáig egy-egy magyar szépirodalmi lap a Délvidéken. Csakhamar megölné a széthúzás, a veszekedés, a tollforgatók egyik-másik csoportjának bojkottja vagy gúnyhadjárata. Itt klikkekre szakadozott a magyar irodalom. Két-három író külön klikket alkot — a kenyeret adó lapvállalatok szerint — és egy másik klikk tagjait már nem ismeri el írónak. Ezek a klikkek — amelyek a magyar kultúra érdekeit nem, csak a saját önzésük érdekeit ismerik — sohasem engednék a hozzájuk tartozó folyóiratban kinyomtatni a nevét egy velük más nézeten levő, más világnézethez tartozó, más politikai irányzatnál elhelyezkedett írónak , pláne ha az nekik még ellenszenves is a személyénél fogva, legyen bár a legeredetibb és a legsúlyosabb tehetség. Senki más nem „író“, csak a klikkhez tartozó kettő-három, a véd és dacszövetséget és egymástömjénezést esküdött jóbarátok. Két-három ember pedig nem tud megcsinálni egy szépirodalmi folyóiratot, legfeljebb három-négy számig. Innen van-e, nem-e, de bizonyos, hogy Miinél több számot még nem ért meg magyar szépirodalmi lap. (Az erősen, szerzetes-izó „Vajdasági Kultúra“ kivétel volt.) Ien megjegyezte magának és most még talán jobban húzódik minden irodalmi vállalkozás pártolásától... Egy másik példa : „A Munka“ szabadkai hetilap havonként nyolc oldal teret engedett át a szépirodalomnak, de megértésével csakhamar magára maradt, mert nem irt senki számottevő ember a mellékletbe, bojkottálták a hivatásosak a lapot és kezdett az éretlen és alkalmatlan dilettantizmus túlsúlyra, vagy még inkább egyeduralomra vergődni. Így aztán a szépirodalomnak itt is végleg befellegzett. Ezután a magyar párt akart irodalmi lapot alapítani, de ez a tervezgetéseken túl semmivel sem jutott el. Megtörtént ugyanis az a szomorú és kétségbeejtő eset, hogy az egyik szabadkai napilap intrikája folytán a vajdasági írók és újságírók kétharmad része eleve megtagadta részét ebben a szent munkában, elgáncsolva ezzel az ottani magyar ússág egyetlen irodalmi lapjának megszületését. A remek terv az irigység miatt megbukott« nem is lesz soha irodalmi lapja a magyarságnak, mint ahogy színtársulata sem lesz soha többé a szerb impérium alatt. Irodalmi egyesületek, vagy társaságok hasonló okok — a féltékenykedések — miatt nincsenek. Csupán Nagybecskereken működik egy aktivista ifjakból álló, exkluzív kör, az Ady-társaság, melynek irodalmi súlya és jelentősége csak annyiban van, hogy egymástól alaposan messzire eső időközökben Ady- verseket mutatnak be a becskereki közönségnek, felolvasásokat rendeznek és aktivista- dadaista pápákat próbálnak népszerűsíteni. Ezeknek a sivár és szomorú viszonyoknak ellenére is szerényen dolgoznak az S. H. S. királyságban élő magyar betűvetők. A számottevő magyar írók ma ott a következők : Borsodi Lajos, Lovász Pál, Szenteleki Kornél, Ambrus Balázs, Somfay János, Szántó Róbert, Kovács Antal, K. Végh Vilma, Bartók Márta, Radó Imre, Bóniss László, Treisz Géza, Aszlányi Dezső, Havas Károly, Milkó Izidor, László Ferenc, továbbá hozzájuk lehet számítani — hosszas itteni működésük után — az immár eltávozott írókat is: Páll Tamást, Császár Gézát és Fekete Tivadart. Mindhárman végleg elköltöztek Jugoszláviából, éppen a sivár és ::'’"".Hen irodalmi viszonyok miatt. A könyvtermés — szágyan silány, szinte est Évenként alig két-három napvilágot, kizáróan az Legutóbb Aszlányi D. K. Végh Vilma, Császár Heinz Vilmos és Kovac meg a termésük javul. Aszlányi Dezső is több füzetben, Borsoc mel újabb novelláit mos Vércseppek cimléses verseskönyvvel A szív húrjain című Szántó Róbert Aszme remény), A viaskodó féla halála (novellái mentéről címmel adta könyveket. De ezek csepp a nagy óceánt gatni kénytelen. Az irodalmi élet magyarság, de a hiányában élhetett az értékek felőrlődő megsemmisülését, harcát. Évek óta a közönség köz,é sül felrázására, pusztá s az irók kifárad ritkábban szólaltatja dűlő dallamait. \ — na« 'denies, mit Iái: Itsé^TC, P. Horváth DezsS 4tt kel cimíz Va« és iz« Antal ok ki viái kői« A pró2 Tiszt. .egüket „ — eg* ró hall látja iji észültségen nézni Ígéretek ökös kiíró, amit ati közöny maradt, n* írva, mindik felesen« Idegen földön Ez a szétuzás onnan van, hogy itt alig vannak benszülött írók. Az újságírók, irók és egyéb értelmiségek négyötödrésze baranyai és egyéb magyarországi menekült, akiknek sem talaja, sem multja nincsen a bácskai magyarságban. Ezenkívül egy részük még mindig gyűlölettel néz át a határon és rosszlelkűen utál és gyűlöl mindent, ami magyar. Ezek egy része — szörnyű tragédia a délvidéki magyar ügyre nézve ! — a legnagyobb magyar napilapok szerkesztőségeiben vezető állásban helyezkedett el. Ezek többnyire közepes újságírói és írói tehetségek, akik aztán részben magyargyűlöletből, részben pedig féltékenykedésből a világért sem engedik szóhoz jutni lapjaikban a valódi délvidéki intranzigens magyar hazafias írókat, ezek megjelenő műveiről következetesen mélyen hallgatnak, esetleg fölényes kritikával a kivégzését próbálják előmozdítani. Ezeknek az ideiglenesen Délvidéken élő magyar tollforgatóknak felfogására és aknamunkájára jellemzésül meg kell említeni egy esetet : nemrég az egyik szabadkai nagy napilap emigráns szerkesztője almanachot adott ki, amelyben a vajdasági reprezentáns magyar írók egy-egy munkájukkal szerepeltek. Nos, a Vajdaságban gyökeret vert írók egy részét ez az almanach tudomásul sem vette, ugyanakkor, amikor valamennyi emigránsújságíró, tehát aki nem is író, mint hamisítatlan és tősgyökeres vajdasági magyar író szerepelt a könyv lapjain. Az ott élő magyarság ezt a nagyon furcsa eljárást természete bPföiSnSt és mindennemű régi szokásomhoz híven legdrágáj gúbban veszek, sHSJWürte*. 3. (RátóczHt mellett.) Isten szabad ege alatt Nem állok soha én : igázhúzó Titok. Megyek, mindig megyek, rohanni nem bírok, Futásra fáradt már a szivem és a lábam, De állni ? állni ? én ? — talán soha álltam, Vesződtem, mint gyerek, higabb eszü gyerekekel Hogy friss cipót vigyek az iskolába reggel. Nem voltam hujja-hós, borzas ifjú-titán. Nem volt időm vidám dalokra nyitni szám. Mint a hajszolt agár : mindig csak futni, futni És hogy hová, hová, biztosan sose tudni/ Mindig kenyérmagot érlelő lánggal égve őszülő fejjel is nem jutni békességre. Ó, nem csuda, ha már rohanni nem bírok. De menni, menni kell! Meddig ? Miért ? Titok, Gyökössy Endre ürasöeM! Mi tífflPiMlat ▼eszünk és eladunk« Frakk-, Smoking-kölcsönzé» Pol&esBSg Bér® Bír vet« Anker-t?»!»Ja, Anker két* t, tétem, fi.