Magyarság, 1927. december (8. évfolyam, 273-297. szám)

1927-12-23 / 291. szám

1927 december 23. péntek m­cgan­sAc Tizenegy ember borzalmas tűz halála a Tarnovsky-kastélyban, melyet a befagyott víz miatt nem tudtak oltani Varsóból jelentik. A szerdára virradó éj­szaka kigyulladt a Tarnovsky grófok Dzikow­­ban lévő híres kastélya. A tüzet nem lehe­tett oltani, mert a nagy hideg miatt befagy­tak az összes kutak, de még a tűzoltócsüvek csapjai is s ezért a gyönyörű kastély földig égett, romjai alól pedig tizenegy ember holt­testét ásták ki. A tűz a kastély fűtőkészülékéből támadt és a földszinti lépcsőházban kezdődött Ez­által elzárta a kastélyban tartózkodó embe­rek menekülésének útját. A tűzoltók hamaro­san ott voltak az egyre jobban égő kastély­nál, de tehetetlenül nézték a lángokat és hozzá sem foghattak az oltáshoz, mert a kör­nyék minden kútja be volt fagyva, befagyott a tűzoltókocsikban hozott víz és befagytak a tűzoltócsövek csapjai is. A tűz rohamosan terjedt a földszintről az első, majd a második emeletre s csakhamar lángba borult a kastély tetőzete is. A lángok néhány óra alatt annyira elhamvasztották a kastély faalkatrészeit, hogy a tetőzet össze­omlott, a második emelet falai pedig nagy ro­bajjal bedőltek A tűzoltók munkája, a befagyott víz miatt, kizárólag csak a mentésre szorítkozott Itt is balszerencse érte a tűzoltókat mert nemcsak, hogy a kasélyban levők legtöbbjét nem tud­ták kimenteni, hanem közülök is többen ál­dozatai lettek a borzalmas tűzvésznek. De nemcsak emberéletben, hanem fölbe­­csü­lhetetlen értékű műkincsekben is nagy a kár. A kastély ugyanis valóságos múzeuma volt a festményeknek, drága porcellánoknak és szobroknak, amelyek nagyrészt elpusztul­tak. Ugyanerre a sorsra jutott a kastély gaz­dag könyvtára és dinamitgyűjteménye is. Az elhamvadt műkincsek között van Rembrandt­­­­nak egyik híres, ifjúkori önarcképe is. Amikor a kastély teljesen elhamvadt, a­­romok alól tizenegy ember megszenesedett­­holttestét ásták ki, de azt hiszik, hogy több­­­halottja is van a tűzvésznek, mert a kastély­­lakói közül többen hiányoznak. A szénné­­égett holttestek között van a­ kastély egyik Freyer nevű alkalmazottjának a fia, aki futóbajnok volt s mint ilyen, az olimpiai ver­senyeken Lengyelország színeiben akart ver­senyezni. A megmentettek között van a kastély tu­lajdonosának édesanyja, a 90 éves Tarnovsky grófné, akit a kastély első emeletéről mentet­tek ki akkor, amikor már az egész kastély égett. Nyolc embert csak súlyos sebesülten tudtak megmenteni. Egy későbbi távirat szerint, a csütörtökre virradó éjszakán kigyulladt és elégett a kas­tély pincéjében felhalmozott nagymennyiségű tüzelőanyag is. Még csak 2 nap megszűnik Budapest legnagyobb Ékszerüzlete G­ÁBOR Rákóczi­ út 6. szám alatt A megmaradt hatalmas raktárt, soha nem­ létezett olcsó áron árusitják N­­­aiHasd­n­ sós amm nem lesz Saját érdekében kérjük, a nagy torlódás elkerülése végett, bevásárlásait már most eszközölje Hallatban olcsó árainkról m­egfely­ődhet, ha egyes cikkeink árát figyelemmel kiséri. 11­­50 drb 14 kar. aranykarkötő 9.— P-től 2560 drb 14 kar. arany karóra 24.50 P-től 750 drb 14 kar. arany f­a zsebóra ........................... 52.— P-től 1350 drb 14 kar. arany férfilánc 27.50 P-től 2380 drb 14 kar. arany nyaklánc 7.20 P-től 6500 drb 14 kar. arany köves-és pecsétgyűrű................ 4.80 P-től­­126 drb 14 kar. aranyszelence 240.— P-től 1250 drb ezüstszelence ...... 26.— P-től 570 drb brilliánsgyűrű 40.— P-től 6000.— P-ig 160 drb brilliánsfüggő 120.— P-től 8000.­ P-ig 270 drb Schaffhausen-, Omega-, Doxa-órák ..................... 25.— P-től 4500 drb svájci I-a zsebóra . . 4.80 P-től 3250 drb I-a ébresztő ...... 3.60 P-től A francia parlament külügyi bizottságának alelnöke a trianoni béke revíziój­áról és a francia-magyar közeledésről Páris, december hó Barthelémy József több címen játszik fon­tos szerepet a francia közéletben: ügyvéd, a párisi egyetem jogi fakultásának egyik legki­válóbb tanára, képviselő, a parlamentben a mérsékelt konzervatív iránynak legismertebb elméleti és gyakorlati védelmezője, aki egy időben a népszövetség mellett is képviselte országát, a parlament külügyi bizottságának alelnöke és végül egy hónap óta a francia Akadémia tagja Ennél kevesebb jogcím is indokolttá tette volna, hogy beszélgetést foly­tassunk és kikérjük véleményét a magyar­­francia külpolitikát közösen érdeklő kérdé­sekről; például az a jogcím, hogy a párisi román—magyar vegyes döntőbíróság előtt egyike volt azoknak, akik sikerrel védelmez­ték meg a magyar álláspont igazát a ma­gyar—román agrárperben. Az ő megtéveszt­­hetetlen jogászi elméje nem tudja elfogadni hogy elutasítsák Magyarország kérését, ami­kor az a békeszerződéseknek betartásához ragaszkodik az agrárkérdésben, viszont mint politikus és mint a francia jobboldali kül­politika egyik irányítója, mereven a trianoni szerződés alapján áll és így kell megítélni alábbi nyilatkozatának különösen a revízióra vonatkozó részét Egy nagyon őszinte és nyílt kézfogás, nyílt és őszinte tekintet, finom mosollyal árnyé­kolva, ami néha tréfásan irónikussá válik, de rögtön felbátorít és otthonossá teszi a környezetet, közvetlenné a beszélgetést. Egy kényelmes bőrfotelből megvizsgálhatjuk a terepet. A díszletek, a szoab berendezése, a képek, a bizalmas, pajkos rendellenségben szétszórt újságok, jegyzetek, könyvek egy sokoldalú tevékenység képeivel szórakoztat­ják a látogatót. Barthelémy úr precíz, de finom francia mondatai ragadnak ki szem­lélődésünkből: „A magyar—román agrárper? Egészen tiszta ügy. Azok a jogi ügyeskedések, amiket román részről szoktak felhozni, összetörnek a legelemibb józan ész és a legegyszerűbb igazság szikláján. Sajnos, a francia közvéle­mény a magyar ügyekben még nagyon já­ratlan vagy félrevezetett és nem tekint Ma­gyarország felé azzal a jószándékkal, ami kívánatos volna, így ebben a kérdésben is hatása alatt áll ama megszámlálhatatlan cikknek, amiket nyilvánvalóan román rész­ről inspiráltak a francia napisajtóban és folyóiratokban. De még ennél is inkább be­folyásolja a közvélemény egy részét a fran­ciák románbarátsága, aminél fogva nagyon is hajlandók az ügyre vonatkozó jogi érvek­nek csak egyik csoportját venni tekintetbe és behunyni a szemüket a trianoni békeszerző­dés határozott intézkedése előtt. Elég rá­mutatnom például arra, hogy egyik külön­ben nagynevű francia jogász a románok iránti barátságában oly feledékennyé vált, hogy amidőn a trianoni békeszerződés 250-ik cikkelyét idézte, kihagyta belőle azt a paragrafust, amely a vegyes döntőbírósá­goknak az ilyen ügyekben való illetékessé­gére vonatkozik és amely az egész kérdésnek sarkpontja.“ , Az intervjú hűségének kedvéért a fentiek­hez le kellene fotografálnunk a francia kép­­vieslő maliciózus mosolyát. — Szilárd meggyőződésem, hogy erre a területre nem szabad Romániát követnünk. Szó sincs róla, szövetségesei vagyunk és se­gítenünk kell ennek az országnak nehézsé­gein. De ebből még nem következik az, hogy magunkévá kell tennünk állásfoglalását ak­kor is, ha ez az igazsággal szembe kerül; ellenkezőleg, kötelességünk tévedéseire figyel­meztetnünk és ezeket megelőznünk Magatar­tásunkban mindenekelőtt az igazságosság szempontjai kell hogy vezessenek úgy ebben, mint általában az európai béke kérdéseinek ügyében. Ha azt kívánjuk Magyarországtól, hogy végrehajtsa a trianoni szerződésnek reánézve oly kínos kötelezettségeit, Romániá­nak is teljesíteni kell azokat, amik reánézve nem kedvezőek. A békeszerződések nem egy­­oldalúak, hanem kétoldalú szerződések . Képviselő úr véleménye szerint van-e kilátás arra, hogy a népszövetség végül is hozzájárul Magyarország kívánságához és a békeszerződés értelmében semleges bírákat jelöl ki a párisi román—magyar vegyes dön­tőbíróság mellé? — Kezdettől fogva az volt a véleményem, hogy az ügy csak a két fél közti barátságos megegyezéssel érhet véget. Az a benyomá­som, hogy az ügy ebbe az irányba terelődik. A magyar kormány legutóbbi ajánlata Buka­restben igen fontos etapp ezen az úton, am­ely alapul szolgál egy mindk­ét fél számára elfogadható és kielégítő megoldásnak (?). A jogi terrénumról a gyakorlati politika te­rületére tértünk. A jogtudós biztonságát fel­váltotta a politikus óvatossága. A vendéglevés legelemibb szabálya, hogy az úgságíró nem kellemetlenkedik tovább, ha a képviselő úr nem akar a feltett kérdésre határozottan vá­laszolni , de szögezzük le újból, hogy amidőn a Ruhr-megszállás folytán Németország visz­­szavonta a francia—német vegyesdöntőbíróság mellől a német bírót (mint most az övéket a románok), Poincaré ráírt a népszövetségre és követelte a békeszerződés értelmében a semle­ges bíró kijelölését, amit a népszövetség siet­­tett is Poincarénak teljesíteni. A francia po­litikusnak ez az óvatossága ingerel. Vájjon mit mondana a francia kamara külügyi bi­zottságának az elnöke, ha Rothermere lord ak­ciója felől érdeklődnénk nála. És megresziroz­­zuk a kérdést. A kérdés kényes, a válasz ko­moly : — Magyarországnak nem kellene erre a kampányra támaszkodnia. Európa még nem épült fel sebeiből, még sokkal nagyobb szük­sége van a nyugalomra és a stabilitásra, sem­hogy még évekig szóba kerülhetne a trianoni szerződés revíziójának kérdése, bár ez utóbbi békeszerződés ellen különösen sok panasz hallatszik. Ha majd a sebek behegednek, ak­kor talán lehet beszélni erről a kérdésről. De egyelőre nem lehet másról szó, mint a jelen­legi statusquo fentartásáról és a keleti béke­­szerződések tiszteletben tartásáról. Bárhogy vélekedjünk is a trianoni békeszerződésről, félő, hogy ennek idő előtti revíziója felvetné a revízió kérdését minden vonalon, olyan álta­lános agitíciót indítva meg, amelynek követ­kezményei kiszámíthatatlanok. Mi franciák pedig nem tudjuk elfelejteni, hogy egy évszá­zadon belül három ellenséges inváziót szen­vedtünk el: 1814-ben, 1870-ben és 1914-ben. Természetesen innen képzeljük azt, hogy a történelem folyamát Trianonnál megállítot­­tuk. 1815-ben akadtak, akik azt hitték, hogy Európa képének végleges fizionómiáját al­kották meg. Ha ez sikerül volna, ma nem lenne sem Olaszország, sem Német biroda­lom. A békeszerződések örök érvényessége csak relatív. A revízió lehetősége benne van a népszövetségi okmányban, de addig arról nem lehet szó, míg a háborít körülöttünk ólálkodik. — Magyarország akkor számíthat sikerre a francia közvélemény előtt, ha bizonyítékát adja annak, hogy nagyobb érdeklődést tanú­sít az általános európai érdekek iránt, mint eddig tette. A népszövetség munkájában is aktívabb részt kellene vennie és ezt azért is mondom, mert remélem, hogy Genfben végül is szintén igazat fognak adni Magyarország­nak akkor, amidőn a békeszerződések meg­tartását követeli. — Tudom, hogy a magyar közvélemény elitje ismerője és rajongója a francia civili­zációnak. Másrészt a magyaroknak tudniok kell, hogy Franciaországban is van egy szel­lem­ent, mely megértéssel viseltetik a magyar de profundis iránt. Ezért az intellektuális együttműködés terén is sikerrel járhat a két nép közeledése. Ezt a közeledést a magam részéről nagyon kívánatosnak tartom. Azok közé tartozom, akik igen melegen óhajtják, hogy azok a felhők, amelyek a kék égen gyülekeznek, végleg elaljanak. Barthelémy úr fenti nyilatkozatát igen figyelemreméltónak tartjuk. Természetesen senki se várja és senki se kívánhatja a francia külügyi bizottság másodelnökétől, aki talán holnap felelős állásba kerül, hogy másképpen beszéljen a trianoni békeszer­ződés revíziójáról, mint ahogy beszélt. De vájjon maga a fenti nyilatkozat is nem bi­zonyítja-e, hogy a revízió kérdése Francia­­országban is kezd élni. Még nem is olyan régen Franciaországban a trianoni békének örökéletű érvényességet tulajdonítottak. A békeszerződés tabu volt. A francia köz­vélemény kezd már foglalkozni, ha még nem is megbarátkozni a revízió lehetőségé­nek gondolatával. Az első, a legkülsőbb ár­kot bevettük. A kitűnő francia jogtudós nagyon jól tudja, hogy Rothermere lord a revíziót nem Franciaország ellen, hanem annak érdekében és azzal egyetértésben kí­vánná megvalósítani. Ezt a tudatot az a fé­lelem homályosítja el, hogy a magyar re­vízió magával hozná az összes többi béke revízióját. Ez a félelem cementezi meg a másik árkot, amit Franciaországban be kell vennünk, rámutatván a félelem alap­talan voltára. Ez, kétségtelenül, nehéz munka lesz. De azzal kezdettől fogva mind­nyájan tisztában voltunk, hogy a revízió Minden versenyt a k­arácsonyi árleszállítása, nem történhetik meg máról holnapra. Ami pedig a revízió időpontját illeti, azt épp oly kevéssé jósolhatja meg pontosan egy magyar lapnak szerény szerkesztője, mint a francia parlament külügyi bizottságának tiszteletreméltó másodelnöke, akinek orszá­gunk iránt táplált jóindulatát egyébként elégtétellel nyugtázzuk. A szerk.) Újabb, de reménytelen kísérle­tek az elsülyedt SIV. matrózai­nak megmentésére Provincetownból jelentik. Az elsüllyedt S­­IV. tengeralattjáró hajó torpedókamarájá­­ból, ahová az elsülyedt hajó hat matrózának sikerült bemer­ekülni, már közel két napja nem hallatszik semmi esettel, holott a tor­pedókamarába zárt matrózok és a búvárok jóideig tudtak egymással érintkezni a hajó acéltestére kalapácsütésekkel mért Morse­­jelekkel. A szerencsétlen matrózok,­­inden emberi számítás szerint megfulladtak, mert oxigénkészletük — amint azt a Morsejelek­­kel közölték — elfogyott, így kétségtelen, hogy a torpedókamarában már közel két napja nincs lélegzésre alkalmas levegő,­­ami nélkül a szült kamara hat sz­­encsétlen la­kója csak igen rövid ideig élhetett. A mentési munkálatokat szerdán délután nem is folytathatták, mert a sodronykötél, amellyel egy hadihajóhoz kötözték az el­sülyedt hajót — elszakadt, a viharzó tenger a hadihajót helyéről elsodorta s igy — az illat mutató kötél hijján — a búvárok jó­ideig nem tudták az elsüllyedt tengeralatt­járót a viz fenekén megtalálni Az amerikai hadiflottának a szerencsét­lenség színhelyén­­ tartózkodó hajói mind­ennek ellenére sem adtak fel minden re­ményt s újra meg újra megkísérelik a tor­­pedókamrába zárt hat matróz megmentését. Szerdán este elült a vihar s a beállott szél­csendet a hadihajók arra használták fel, hogy újra megkeressék s újra egy Hadihajó­hoz kössék a tenger mélyén fekvő tenger­alattjárót. Csütörtökön reggel újra búvár­ok szálltak le az elsülyedt hajóhoz s a már be­vált módon kalapácsütésekkel kerestek érint­kezést a hal matrózzal, de semmi választ sem kaptak, — a torpedókamrából a leg­kisebb nesz sem hallatszott. A búvárok ennek ellenére is folytatják a mentést s miután sikerült a tengeralattjáró­nak egyik hallgatócsövét megtalálniuk ezen a nyíláson keresztül öt óra hosszáig levegőt szivattyúztak be az elsülyedt hajó belsejébe, de a hat matróz még ezután sem adott életjelt C/7'gMUo 3$ 3-6 (Pál'&tvífí

Next