Magyarság, 1928. január (9. évfolyam, 1-25. szám)

1928-01-01 / 1. szám

1928 január 1. vasárnap d­RC FitSlfS El illesztendő h hozza meg a döntést a békereviziós mozgaom tekintetéb­en az angol politicában London, december hó Az angol politika új esztendeje, leg­alább is az uralmon levő konzervatív­­pártra nézve, úgy látszik jobb iuspiciu­­mokkal köszönt be, mint egy évvel ez­előtt, amikor a belpolitikában a vége­láthatatlannak tetsző szénsztrájk, amely az 1926. év májusának nagy sztrájkját jóval több, mint egy félévvel élte túl, ne­hezedett rá a konzervatív párt program­jára, a külpolitikában pedig ekkor kezd­tek el gyűlni a felhők messze Keleten a brit birodalom kínai érdekeltségei felett A kínai események, a kommunisták­nak Kína területéről való kiűzésével a néhány héttel ezelőtt történt és Moszkva által irányított kantoni kommunista lá­zadás leverése után, most jutottak el drámai fordulathoz. A szívós és érde­keiért késhegyig menő harcra kész an­gol külpolitika, úgy látszik, bőségesen megfizet Moszkvának a hankovi brit kolónia egy évvel ezelőtti elpusztításá­ért. A belpolitikában is kedvezőbb a konzervatív párt és a kormány helyzete, mint egy esztendővel ezelőtt. Igaz, hogy a múlt esztendő folyamán több alka­lommal fenyegette komoly válság a párt és a kormány helyzetét. A nyár vége felé és az ősszel néhány időszaki választáson elért sikeres felbuzdulva, a liberális párt erős propagandát fejtett ki a konzerva­tív párt ellen. Hibáztatva Baldwin túlsá­gosan óvatos politiká­ját, amely lényeg­telen ügyekkel foglalja el a parlament idejét és ugyanakkor az igazán nagy jelentőségű problémákat, mint a szén­bányászat végleges rendezését, vagy a válsággal küzdő angol földművelés meg­­segítését, hónapról-hónapra halogatja. Kétségtelen,, hogy­­a­ párt maga is érzi, hogy a helyzete korántsem olyan biztos, mint amilyennek óriási parlamenti többsége alapján gondolni t­ehetne. Mert bár felületes szemlélőnek önnyen úgy tűnhetik fel, hogy a kon­­servatív párt az 1924. év őszén lefolyt legutóbbi választások döntő győzelmével hosszú időre biztosította a konzervatív politika uralmát Angliában, a valóság arz, hogy a háború óta folyton kisért a politikai erőviszonyok végleges kialaku­lásának kérdése az angol politikában. A konzervatív párt a szerencsébe­ n A konzervatív párt az 1924-iki válasz­tásokon olyan szerencsével győzött, amire nem sokszor volt példa az angol politika történetében. Az ellenzéki pár­tok azonban, a munkás­párt és a liberá­lisok egyaránt, arra számítanak, hogy a konzervatív pártnak ez a szerencséje­­­em fog még egyszer megismétlődni. Az ellenzék szeret a konzervatív párt négy évvel ezelőtti nagy débaele­ fára hivat­kozni, amit Baldwin a szabad kereske­delem (free trade) körül felmerült vitás kérdések feleslegesen erőszakolt fecse­gésével idézett elő 1923 decemberében és aminek következménye volt 1924-ben a munkáspárt néhány hónapi kormány­zása. A helyzet az elmúlt év folyamán né­hányszor veszedelmesen hasonlított a négy évvel ezelőtti viszonyokhoz. A mai esztendei általános sztrájk eleinte ugyan inkább erősítette, mint gyengítette Baldwin helyzetét de amikor a szén sztrájk az általános sztrájk megszűnése után is hónapról-hónapra húzódott to­vább, a kormány helyzete érezhetően rosszabbodott A múlt év folyamán az időközi választásokon a kormány egyik mandátumot a másik után vesztette el és amikor májusban a szovjettel való szakítás, később a lordok házának re­formja, legutóbb pedig a nők szavazati jogának a 21 éves korhatárig való kiter­­jesztése, mind több vitás kérdést kavart fel, sőt a párt kebelében is belső meg­­hasonlással fenyegetett, az ellenzéki pár­tok, de különösen a liberális párt vér­mes reménykedései már kész prédának tekintették a konzervatív pártot. Hiszen az bizonyos, hogy az angol politikában, talán éppen a választási rendszer kiszá­míthatatlansága következtében, van va­lami a kártyajáték bizonytalanságából. Amíg valaki „nyerésben van“, addig minden jó, de, ha egyszer valaki vesz­teni kezd, semmi sem segít rajta. És az ilyen veszteségek végzetesek lehetnek. Mert, ha az 1923-iki vereséget egy év alatt ki is heverte a konzervatív párt, viszont az ezt megelőző débacle-at, ami­kor 1906-ban a mai angol politika két veteránja Balfour és Ausquith (az akkor már nagy beteg Campbell-Bannerman, az angol politikában használatos kife­jezés szerint inkább csak a „figurhead“ szerepét játszotta) vívta meg a csatát és a győztes Aspaith s a liberális párt volt, a konzervatívok 16 éven át, egészen 1922. őszéig, nem tudtak újból kor­mányra jutni. Lloyd­ George tervei és reményei A legfőbb reménykedők, akik legtöb­bet várnak a politikai divatok változá­sától és a legközelebbi választásoktól, a liberálisok és különösen Lloyd George, aki ma kétségtelenül az angol politika egyik legkiszámíthatatlanabb lehetősége és aki 64 évével mindennek érzi magát, csak öregnek nem. Már most, ami Lloyd George remé­nyeit és terveit illeti, igaz, hogy a kon­zervatívokhoz átpártolt Sir Alfred Mond­ává elveszítette egyik legpénzesebb párt­zsidóját, de Sir Herbert Samuel, a volt jeruzsálemi angol kormányzó és főként Reading lord, vagy eredeti nevén Rufus Isaacs révén még mindig maradt elég áldozni hajlandó nagy vagyon a liberális pártban. Hiszen pl. az Isaacs­­család, ahol Lloyd George valamikor olyan családi ügyvédféle volt, Marconit ma is zsebében tartja és a kábel­rend­szerrel mind veszedelmesebb konkur­­ráló nagy távolságra berendezkedő rádió, telegráf és telefon óriási vagyon­szerzési lehetőségeket jelent. Lloyd George másik erőssége a nép­szerű, nagy néptömegek felett uralkodó angol sajtóhoz fűződő barátsága. A Rothermore lord és Lloyd George kö­zötti barátság ismeretes Magyarországon is és ez a barátság, úgy látszik, tovább erősödik. Jó tíz évvel ezelőtt a Daily Mail volt az, amely Asquithot megbuk­tatta és Lloyd Georgeot a miniszter­elnöki székbe emelte. Igaz, hogy akkor Northcliffe lord volt a lap tulajdonosa, de ma már Rothermere lord is félelme­tes hatalom az angol politikában és a Daily Mail ugyanakkora tömegekre tud hatást gyakorolni, mint tíz évvel ezelőtt, ha nem nagyobbakra. Lloyd George bizonyosra veszi, hogy az angol liberális párt nagy renesszánsz előtt áll és a legközelebbi választásokon nemcsak a párt tekintélyének mély­pontján elnyert egyötödnyi szavazatnak megfelelő 120 mandátumot, hanem eset­leg még további 50—60 mandátumot is kaphat. Akkor pedig, ha még mindig lényeges kisebbségben is, de a munkás­párt jóakarata támogatásával a liberális párt könnyen kormányra juthat. Liberális számítás szerint ugyanis a legközelebbi angol választásokon ab­szolút többsége egyik pártnak sem lesz. A konzervatívok várható veszteségét a mostani 413-ból 150—160 mandátumra becsülik. Ezen a veszteségen osztoznék a két ellenzéki párt és ha szám szerint a munkáspárt lenne is a legerősebb, a há­rom évvel ezelelőtti tapasztalatokon okulva, a párt kisebbségi kormányzást még egyszer nem fog vállalni. Így az­után az egyedül lehetséges megoldás a liberálisok kormányvállalása lenne, a munkáspárt támogatásával és Lloyd George miniszterelnökségével. Bármennyire kívánatos lehetne is magyar szempontból az angol politiká­nak ilyen fordulata, különösen ha Lloyd George mint miniszterelnök is vállalná programmal a békeszerződések revízió­ját, nem sok a reménység, hogy számí­tásai beválnak. A liberális párt nagyobb arányú fellendülését nem tartják való­színűnek sem konzervatív, sem munkás­párti körökben. Az angol politikai élet egyik legalapvetőbb törvénye, a két párt­­rendszer és ha a most meglevő három párt közül egynek a kiküszöbölése vagy felszívódására kerül a sor, az más, mint a liberális párt alig lehet. Lloyd George személyes varázsával igen sokat tehet, akár meg is négyszerezheti a parlament­ben a mostani töredékké zsugorodott negyventagú liberális pártot, de azért nem fognak visszatérni többé sem Glad­stone, sem Asquith napjai­ érdekeiért harcoló brit imperializmus­nak. A múlt év tavaszán világszenzációvá nőtt Arvcs-incidens és a szovjettel való diplomáciai szakítás nem vezetett ugyan semmi szemmel látható eredményre. A legutóbbi kantoni események és az an­golbarát Csiang Kai Sek tábornok erő­teljes kommunista üldöző politikája mégis azt mutatják, hogy Anglia nem volt tétlen és ott akarja a döntő csapást mérni a bolsevizmusra ahol az ő érde­keit legközvetlenebbül fenyegeti, Ázsiá­ban. Hölgyeim! llSiSS! §@U MiMMm«an Elsőrendű kiv­­el és minőségű beszerezhetők Esffi m­il nai iaszifean­­ Zoltánnál IV., S^ervica»tér 4. (Az udvarban/ A brt imperializmus problémái és nehézségei Az angol külpolitikát az elmúlt év fo­lyamán csaknem teljesen lefoglalták a brit imperializmus problémái és nehéz­ségei. Locarno elavult és divatjamúlt politikai jelszóvá lett és a hivatalos an­gol politika legfeljebb, ha epizódszerűen törődött az európai politika aktuális problémáival. A brit birodalmi politikának csaknem minden kérdése napirendre került az 1927. év folyamán: a tengeri fegyver­kezés a júliusban Genfben tartott kon­ferenciával; a domíniumok jogviszonyai a délafrikai zászló­kérdéssel; a moha­medán kelet megoldatlan problémái Fuad egyiptomi és Feisal iraki királyok londoni látogatásával; végül természete­sen Kína és Szovjetoroszország, ame­lyek, de különösen az utóbbi pillanat­nyilag is legfon­tosabb kérdése az ázsiai a békerevízió és az angol k­özvélemény Anglia politikai életének a múlt év­folyamán jutott először nagyobb arányú publicitáshoz a békerevízió kérdése. A keleti határok tarthatatlanságáról ugyan már előzőleg is volt némi, bizonytalan értesülése az angol közvéleménynek, de a területi békerevízió szükségességére valójában csak Rothermere lordnak . FÖLDKÖZI TEMGERI UTAZÁSOK TSIESTBŐL lebr.­­ én a f^4TiTIt % FA a világ egpomplsaba és leggyorsabb flopán­járó motorhajójára! SICHLIABB iS £1 B­i8«EB® tilUSEiSARA j márc. 3-án háromhetes körutazásra a ! ST MS ¥j ,% D’ITAttIA ' kettőKcsavara luxusgőzösre’ imnm, palesim és hisazseaba Mérsékelt részvéteil rffunk Felvilágosítást és prospektust küld: CQSCLIC03 UIE BUDAPEST VII.. ri,8kB­,.(ii Képv JV.. ff) . {Piarista li­lz) és iVagons Lits és a Menetjegyk­ora !

Next