Magyarság, 1928. augusztus (9. évfolyam, 173-197. szám)

1928-08-18 / 187. szám

12 * A német társulat szombaton este lép fel először az Új Színházban. Megírtuk, hogy a tanács betiltotta az Uj Színházban hirdetett német társulat vendégjátékát. A színház igaz­gatósága erre a belügyminiszterhez fordult, aki pénteken délelőtt leiratot intézett a fő­város tanácsához, amelyben közölte, hogy megengedte a német társulat játékát. Az Új Színház igazgatósága a belügyminiszter leiratára való tekintettel ezúton is értesíti a közönséget, hogy a német társulat első elő­adását szombaton este fél 9 órakor tartják meg az Uj Színházban. Az első előadásra váltott regisek szombaton este érvényesek. MAGI ENDRE szenzációs konferansza az Olimpiászról a Terézkörut a színpadon Kezdete: 19. Tel.: 263-34 A házibarát, A Noszty-fiú A Vígszínház új szezonjának első hete Két nagyszerű magyar vígjáték szerepel a Vígszínház első hetének műsorán. A szombati megnyitóelőadáson és vasárnap A házibarát Szenes Béla és Nóti Károly végtelenül mulatsá­gos budapesti komédiája kerül színre. Hétfőn, Szent István napján A Noszty-fiú esete Tóth Marival Mikszáth Kálmán és Harsányi Zsolt sok jubi­leumot ért gyönyörű vígjátéka, mulattatja az ünnepi közönséget. Ezután estéről estére ismét A házibarát tölti be a műsort. Az előadásokat este nyolc órakor kezdik. SAL­AMON BÉLA két remek kabinetalakítása a Terézköműi Színpadon Kezdete: 149. Tel.: 263-34 Száz cigány nagyzenekara ma az állatkertben 8 órakor tartja a legszebb ma­gyar nótaestét. A hatalmas cigányzenekart a legjobb prímások élén vezeti és a dalokat ki­séri 36. Rácz Laczi: RAJNA A MICE utolérhetetlen humora alakításai a TerézkSPád­ Színpadon Kezdete: V.9. Tel.: 265-54 Színházak, orfeumok és kabarék műsora Színházak:­­ANDRÁSSY­ ÚTI SZÍNHÁZ (9) : Műsor augusztus 18-tól, szombattól: Enyém az első csók (Rátkai — Szokolay Olly). — Bá­rónő tekintetes asszony. — Romlatlanság. — Őfensége szobája. — Esküvő előtt. — Brazí­liai ültetvényes. — Az előadások kezdete na­ponta este 9 órakor. Keglevich Marietta és Elek Ica két kis operettben a Terézkörúti színpadon Kezdete: Tel.: 263-54 BUDAI SZÍNKÖR (3, VtS). Szombat: A régi nyár. Vasárnap délután: A régi nyár. Vasárnap este: A régi nyár. BUDAPESTI SZÍNHÁZ (4, ViS) : Szombat: Mersz-e Matyi? Vasárnap délután: Mersz-e Matyi? Vasárnap este: Mersz-e Matyi? BőVÁROSI OPERETTSZÍNHÁZ (8) : Szombat: Ábris rózsája. (Évadnyitó előadás.) Vasárnap: Ábris rózsája. SIRÁLY SZÍNHÁZ (8) : Szombat: Szeretlek! Vasárnap: Szeretlek! Herczeg Jenő és Gárdonyi Lajos bohózatban, tréfákban, operettben a Terdzkapull Színpadon Kezdete: 10. Tel.: 265­ 54 MAGYAR SZÍNHÁZ (8) : Szombat: Hotel Imperial. (Évadnyitó előadás.) Vasárnap: Hotel Imperial. Vígszínház (8): Szombat: A házibarát. (Évadnyitó előadás.) Vasárnap: A házibarát. , Orfeumok, kabarék, cirkuszok.­­ BEKETOW-CIRKUSZ. Városliget. Telefon: Li­­pót 919—35. Naponta este 8 órakor a pazai nagy augusztusi műsor. Először Budapesten 1­3 Eclair. Motorversenypálya a cirkuszban. Szé­dületes mutatványok a 60 kilométeres sebesség­gel száguldó motorkerékpáron. Óriási sporttelje­sítmény és még további húsz, szenzációs műsor­­szám. Délután és este egyenlő háromórás műsor Minden csütörtök és szombat délután 4 órakor mélyen leszállított helyárak 40 fillértől 1.60 pengőig. TERÉZKÖRÚTI SZÍNPAD. (Telefon: 265—54.) Műsor: Nagy Endre, — Salamon Béla, — Rajna Alice, — Abimelek, — A motor. — Játék a vil­lában, — .4 cég órája, — Felolvasok a rádióba, — Pesti erkölcsök, — E­­séges kórus, — Népies motívumok. — Az előadások kezdete naponta feste fél­­ órakor. • ** Az orleánsi szűz. Az Omnia filmszín­ház tervbe vette, hogy az október elején le­zajló Katolikus Nagygyűlés hetében előadja Az orleánsi szür­et, a francia filmipar leg­újabb remekét, amelyet az UFA hoz forga­lomba. Az Omnia ezt megelőzőleg pénteken délután zártkörű közönség előtt mutatta be ezt a hatalmas, jelenetekben hallatlanul gazdag filmet, amely egészen újszerű be­állításban és rendezésben hozza az or­leansi szűz tragédiáját. Különösen meg­döbbentő a kínzás jelenete, majd a máglyán való elégetés, amelynek technikai trükkje valósággal lázba hozta a szakmabelieket. Hatalmas tömegjeleneteiből látszik, hogy az utóbbi időben hanyatló francia filmipar most költséget nem ismerve, mindent elköve­tett, hogy méltó felkészültséggel újra fel­vehesse a versenyt a többi európai filmgyá­rak produktumaival. A szüzet Falcoletti francia filmszínésznő alakította tiszta mű­vészettel. A filmet, amelynek óriási sikert jósolnak, Greger rendezte kiváló hozzá­értéssel. ** Mikor nyit a Royal Apolló? Szent István napjára minden színház és mozi kitárta kapuit, csupán a Royal Apolló megnyitása maradt a következő csütörtökre. Kérdést intéztünk a Royal Apolló igazgatójához, Décsi Oswaldhoz, aki a következőket mondta: „Most szerettünk volna nyitni, azonban elcsúsztunk a szokásos narancshéjon. A múlt szezonban olyan hatalmas látogatottságnak örvendett a Royal Apollo, hogy a székek tönkrementek. Az új évad óriási film­jei még nagyobb tömegeket hoznak majd a Royal Apollóba s így kénytelenek voltunk az egész színházat a várható nagy érdeklődéshez idomítani. A Royal Apollo új szezonjában csupa adu szerepet Megnyitó műsorunk a né­met filmgyártás kivételes nagy alkotása: Lujza királynő. Hatalmas jelenetek, páratlanul álló elegáns miliő adják meg ennek a történelmi színjátéknak a rendkívüli súlyát. Következő műsorunk a német-angol filmgyártás meglepe­tése: „ítél a Dnyesztert“ Olga Csehova a fő­szereplője a filmnek, amely hivatva van az Út a boldogság felé című műnek emlékezetes sikerét is túlszárnyalni. Ezt követi „Charlie Chaplin cirkusz“-a, ennek világhíre felment a film ismertetésétől. Ramon Novarro: Diákélet­e, a Paratmont bravúrfilmje: Wings és a várva­­várt Parysia tölti ki az évad első felét, míg a második felében a Biró Lajos , Sárga Liliom­­& és Emil Jannings legnagyobb filmje kerül színre mindenkor abban a gondos kiállításban, amely­­lyel a Royal Apollo eddig is követendő példát mutatott. Filmszínházak műsora BELVÁROSI MOZGÓ, IV. kerület, Irányi­ utca 21. szám. (Telefon: Automata 833—29 szám.) Műsor: 1. A bagdadi tolvaj, fantasztikus regény 12 fejezetben. Főszereplő: Douglas Fairbanks. 2. Mersz­e Chaplin, bohózat 6 felvonásban. Fősze­replők: Charlie Chaplin és Ben Turpin. 3. Zigota felesleges harmadik. 4. Magyar Híradó. Az elő­adások kezdete, hétköznapokon: 5, 7, 8, ne­gyed 10, vasár- és ünnepnapokon, piros terem: 3, 5, 7, negyed 10, zöld terem: 4, 6, 8 óra­kor. Jegyelővétel: délelőtt Vb 1 1 óráig. ORVIN Tel. 1. 389­ SS. 1. Híradó. 2. Olim­­piász. 3. Fata Morgana. 4. A sejk halála (Ch. Farrel és Greta Nis­sen. Előadások Vz6. SS, Vb 10. 6. KULTUR-MOZGÓ (nyáron: KERTI-MOZGÓ), IX. kerület, Kinizsi­ utca 16. szám. (Az Iparmű­vészeti Múzeum mellett.) Műsor: 1. Családi öt­szög, komédia 8 felvonásban. Főszereplők: Marie Prevost és Várkonyi Mihály. 2. Asszonyok ut­cája, dráma 8 felvonásban. Főszereplők: Gustav Fröhlich, Maria Jacobini és W. Ward. Az előadá­sok kezdete, naponta este háromnegyed 8 és há­romnegyed 10 órakor, csak a kertben. Kossuth L.­u. 18 Jegyz. tel.: Aut. 895—43. és 897—07. Bal­­már a vén diák. Ujjé re- i­pülünk. Előadások hétköznap: 5. US. Vilo, vasár- és úr.- 1 nepnap: 4, 6, 8, 10 órakor. FILMPALOTA, a Baross-téren. A ke- UPITOL teli pályaudvar mellett. (Telefon: Jó­­zsef: 343—37.) Ünnepi megnyitó­ mű­sor: 1. A IX. olimpiász döntő mérkőzései. 2. Bal­lag már a vén diák... (Gaudeamus igitur). Fő­szereplők: Maria Solveig, Fred Solni és Carl de Vogt. 3. A fekete sejk, a Halállégió testvérfilmje. Főszereplők: Garry Cooper, Evelyne Brent, Noah Beery és William Powel. 4. Magyar Híradó: Fox- Journal. Az előadások kezdete, a megnyitás nap­ján és hétköznapokon: 5, negyed 8, fél 10, vasár- és ünnepnapokon: fél 4, fél 6, fél 8, fél 10 órakor. (ezelőtt : TO-MOZI), a Városligeti tavon. (Tele­fon: L. 919—23.) Mű­sor: Ujjé, repülünk! Víg­játék 7 felvonásban. Továbbá: Az ördöngös Lóri, vígjáték Laura la Plante főszereplésével. Hír­adók. Az előadások kezdete, naponta este fél 8 és fél 10 órakor. Részben fedett helyiség. Dohá­nyozni mindenütt szabad. [ism­arai MOZGÓ. Tel.: József 440-27. 1. Híradó. 2. Olimpiász. 3. Fata Morgana. 4. A sejk halála. (Ch. Far­rel és Grete Nissen.* 1 * * 4) Előad. 6, 8, 10. Vasárnap és hétfőn V45, V47, 8 és 10 ORION FILMSZÍNHÁZ, IV. kerület, Eskü-ut X. szám. Az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél. (Tele­fon: Automata 831—02.) Műsor: 1. A revü szépe, a világhírű Haller-revü eredeti felvételeivel, 8 fel­vonásban. Főszereplő: Dina Grálla. 2. Az ördön­gös Lóri, vígjáték 8 felvonásban. Főszereplő: Laura la Plante. 3. Külföldi és Magyar Híradók. Az előadások kezdete, hétköznapokon: fél 6, fél 8, fél 10, vasár- és ünnepnapokon: fél 4, fél 6, fél 8, fél 10 órakor. Jegyelővétel délelőtt 11—1 óráig, eladása az Dicső forráshoz Kertész­ utca 44. Király-utca mellett Intézeti leányka-fehérnemű­­kelengyék­. 20 pengős színes férfi selyem puplin ingek, 3 drb. vételnél darabja ....................................... .. ._ P 7.90 24 pengős létező legjobb minőség gobelin puplin­ból 3 drb. vételnél darabja .. .. ..................P 9.90 10 pengős selyem puplinmellű féry­ingek, 3 darab vételnél darabja ............................. P 4.80 Angol cérnabatiszt-alsónadrágok P 2.63 PALACE FILMSZÍNHÁZ, a Newyork-palotá­­val szemben. (Telefon: József 365—23.) Műsor : 1. Ujjé, repülünk. Vígjáték Glinn Tryon és Palsy Ruth Millerrel. 2. ördöngös Lóri, vígjáték Laura la Planteval. Az előadások kezdete, hétköznapo­kon: 5, 6, 8 és 10, vasár- és ünnepnapokon: 4, 6, 8 és 10 órakor, szombaton a padlóban 100 cigány hangver­senye az állatkertbél TAMARA PARKMOZGÓ, a Márkus Emilia­ Parkscan. Múzeum-körút 2. szám. (Telefon: Jó­zsef 374—90.) Műsor: 1. Híradó. 2. Charlie Chap­lin burleszkje: Hej, kutya étel! 3. Nem repriz: A nap hőse, vidám sportjáték 8 felvonásban. Fő­szereplő: Willy Sullivan. 4. Nem repriz: Az utcák apostola, londoni történet 10 felvonásban. Fősze­replők: Allan Nazimova és Milton Sils. 5. Színpa­don fellép: Andrec, a párisi Folies Bergere nagy táncos attrakciója. Az előadások kezdete naponta este 8 és 10 órakor. Jegyek előre válthatók dél­előtt 10—1-ig és délután 3 órától. Áru- és Poggyászbiztosító Rt­kész kötvényei kaphatók az Összes állomásokon és utazási Irodákban FILMSZÍNHÁZ, VI. kerület, Teréz­­körút 60. szám. A nyugati pályaud­varral szemben. (Telefon: Lipót 921—32 és Lipót 921—33.) Jegyren­delés céljára a telefon egész nap szolgálatot tart! Műsor: 1. Magyar Híradó. 2. UFA Világhíradó. 3. A revü szépe, UFA vígjáték­­attrakció. Főszereplők: Dina Gralla és Werner Fuetterer. 4. A fekete sejk, főszereplők: Evelyn Brent és Noah Beery. Dirigál: Stephanides Ká­roly zeneigazgató. Ákom Lajos tanár orgona­­hangversenye. Az előadások kezdete: hétköznapo­kon : negyed 6, negyed 8, fél 10, vasár- és ünnepnapokon: 4, 6, 8 és 10 órakor. Pénztár­­nyitás: délelőtt 1111-ig és délután előadás előtt egy órával. A DÁMIA SZÍNHÁZ, VIII. kerület, •­v 1-4 Rákóczi-út 21. szám. (Te­lefon : József 460—46 és József 460—45.) Műsor: Heidelberg, nem tud­lak elfeledni! Romantikus diáktörténet 9 felvonásban, színpadi közjátékkal. Irta: Garami Andor. Zenéjét szerzette: Cservenka Gusztáv. A film szereplői: Dorothea Wieck, Carl Platten és Vivian Gibson. Színpadi szereplők: Antal Erzsi, Vargha Imre, a Városi Színház tagja és a Városi Színház kórusa és Martinek István. Az előadások kezdete mindennap, akár hétköznap, ünnep­ és vasárnap: fél 6, fél 8, fél 10 órakor. . fioítijvtööfo ituttermcli Hollywood, augusztus hói Joe Levigard, mint soffőr került két éve az Universal filmgyár szolgálatába. Pár hó­nap múlva kellékes fiúvá lépett elő, majd mikor magára terelte az igazgatóság figyel­mét, alkalmat adtak neki arra, hogy kétfel­­vonásos burleszkeket rendezzen. Az értelmes fiatalember tiz kétfelvonásost rendezett s végre elérkezett nem rémélt álmai beteljese­déséhez. Az éjféli titok címü ötfelvonásos dráma rendezését bízta rá a gyár, amelynek felvételeit már meg is kezdte. * Fülöp Ilonától, az Amerikai Magyar Nép­­szava volt munkatársától az Universal film­gyár megvásárolta Tavaszi zápor című film­darabját, a szerzőt pedig ötéves szerződéssel kötötte le. A megvásárolt szcenáriumot Fe­jős Pál, az Universa­l filmgyár legkiválóbb rendezője fogja elkészíteni, valószínűleg Mary Philbinnel a főszerepben. ♦ Szovjetoroszág, amely egyre jelentéke­nyebb szerepet kezd játszani a filmgyártó or­szágok között s amelynek produktumaiért két kézzel kapkod az amerikai piac, rátért arra az útra, amely az egyetlen módja a nemzeti filmgyártás megteremtésének: hatal­mas propagandát kezdett Hollywoodba ki­vándorolt szakembereinek visszacsábítására. E propaganda hatása már kezd észrevehetővé válni. Egyre több és több orosz színész és rendező indul útnak a moszkvai és odesszai­­műtermek felé. Berlin is egyre-másra viszi haza elszakadt „nagyjait“, csak Magyaror­szág nem akar az egyetlen célhoz vezető útra rátérni!* George Siegmann, a kiváló karakterszínész súlyos betegen fekszik egy hollywoodi kór­házban s állapota a legnagyobb aggodalomra ad okot. A diagnózis: rosszindulatú anaemia. A hatalmas ember tíz nap leforgása alatt negyvenhét kilót fogyott. * Howard Hughes, az olajmilliomosból film­­vállalkozónak felcsapó tőkepénzes új filmjé­nek, a Harangszó­nak főszerepét Thomas Meighan fogja játszani. Rendezőül James Cruzet szerződtette le, akinek fizetése a nyolc hetet igénybevevő felvételekért százezer dol­lárban állapíttatott meg. A filmet a Para­mount filmgyár fogja forgalomba hozni. * Benjamin Glazer szcenáriumíró, akinek hivatottságát. A hetedik mennyország szce­­náriuma igazolja, megvált a Paramount film­gyártól, hogy a jövőben szerződésen kívül­állóként működjék. A lapok hasábjain je­lenti ezt be azzal, hogy bármely gyár részére hajlandó dolgozni, ha ez egy-egy szenáriu­­máért harmincötezer dollárt fizet. Az első három megrendelés, amely egy félévi munkát jelent a kitűnő írónak, már beérkezett. *­ Douglas Fairbanks és felesége, Mary Pick­­ford váratlanul megszakítva európai körút­jukat, visszaérkeztek Hollywoodba. A siet­ség oka az volt, hogy Pickford öccse, a nép­szerű­­ filmszínész, Jack Pickford súlyosan megbetegedett és Amerika Marvie maga akarja ápolni öccsét. A Fairbanks-pár londoni tartózkodása alatt leszerződtette John Stuart angol film­színészt. Az egészen fiatal ember fogja a jö­vőben a Pickford-filmek szerelmes szerepeit játszani.* Spanyolország is védekezik az amerikai filmek inváziója ellen. Most megjelent film­­rendeletük szerint a jövőben csak az az ame­rikai­ társaság hozhat be filmeket Spanyol­­országba, amelyik vállalja minden húsz be­hozott film után egy film gyártását spanyol földön és spanyol személyzettel. F. flL legolcsóbb beszerzése, FÖLDES DERTOLDHIML Károly­ Körút 11. Városházával­ szemben.­­—Atyiltya: 13QQ4 M­OZI pjBGjf0*’ MA ESTE FÉL 8.KOR NYÍLIK MEG A Árnyas Kertben.L­IGET­MOZGÓ szabad ég alatt. Oló! út és Mangarta lsza­ sarkán. Ragyogó, változatos és tanulságos műsor. Elsőrangú zenekar. — Bu­ffé. — Előadások: minden szombat, vasárnap és ünnepnapon és Való érái kezdettel. Belépődíjak: 40 fillértől 1 pengő 20 fillérig. ngitamisic 1928 augusztus 18. szombat

Next