Magyarság, 1928. október (9. évfolyam, 223-248. szám)
1928-10-14 / 234. szám
18 október 14. vasárnap A MAGYARSÁG MELLÉKLETE ! A Dardanellák írta: Julier Ferenc ny. vk. alezredes A világháború első félesztendeje sok hadviselési elméletet hazudtolt meg. .Többek között azt is, hogy a modern háború annak óriási személyi és anyagi erőfeszítésével együtt legfeljebb csak hónapokig tarthat, mert beáll a kölcsönös végkimerülés. 1914 végén, tehát öt hónapi hadviselés után azonban a szembenálló felek más meggyőződésre jutottak. Szemük előtt a háborúnak csak az előjátéka, a békeelőkészületek szerint felállított hadseregek első nagy erőfeszítésének bemutatása pergett le. Senki sem tudta, hogy hány felvonásnak kell még következni, míg a dráma véget ér. Az előjátéknak minden csattanó nélkül való befejezését a mozgó háború megszűnése jelentette. A hadviselő felekkek mindinkább szétterjengő, vékonyodó és elerőtlenedő frontjai lehetetlenségükbe oldaltámaszt kerestek. Ezt egyrészt a tengerpartokon, másrészt a semleges országok határán meg is találták, majd lassanként megmerevedtek. Egyes bizonytalan kísérletek a merevedésben levő arcvonalak áttörésére vérfürdőben omlottak össze A reménytelenül elposványosodott hadi helyzetbőlvaló kimenekülés vágya merész gondolatokat szült. Az angol legfelsőbb hadvezetőség, melynek nagyvonalúságát nem lehet kétségbevonni, a központi hatalmak arcvonalának a tengereken keresztül lehetséges nagyarányú megkerülésére gondolt. A háború megrekedt szekerének megmozdítására irányuló törekvés megvalósításánál mindenekelőtt a választandó iránnyal kellett tisztába jönni. Ez vezethetett északon , Dánián és a Keleti tengeren át vagy délen, a Dardanellákon és a Boszporuson át. Előbbi volt a hatásosabb, utóbbi a könnyebb. A déli irány mellett szólt a biztos tengeri összeköttetés helyreállításának lehetősége az ezt sürgető, mert hadianyagra szoruló Oroszországgal és az a fontos körülmény, hogy ezt az irányt az északon lekötött német flotta nem veszélyeztethette. Ezenkívül az átkaroló mozdulat sikere nemcsak Törökország összezúzását biztosította, hanem a semlegességükben ingadozó Balkán államokat és Olaszországot a monrrchia ellen támadó háborúba is belesodorta volna .Az így minden oldalról körülfogott monarchia biztosra vélt letörése a magára maradt Németország fegyverletételét eredményezhette. Az angol ötlet abban csúcsosodott ki, hogy a föladszintért a nyugatról a keletre helyezze át és a központi hatalmak gyengébb szárnyára mérje a döntő csapást. Feltűnő, hogy ennek az ötletnek nem katona, hanem polgárember, Churchill volt az apja. Ez a kétségtelenül grandiózus elgondolás késztette a angolokat arra a hadtörténelemben páratlan méretű, tengeri és szárazföldi haderőkkel együttesen végrehajtott expedícióra, melyet a „Dardanellák ostroma“ megjelöléssel illetünk A Dardanelláknál megakadt e vállalatban a hallatlan angol makacsság és a német alaposság, a halált megvető bátorsággal rohamozó brit gyalogság és a védelemben utólérhetlen török katona mérkőzött meg egymással. A nagy tét elkeseredett játszmára vezetett. A végső siker nem egy ingadozás után a némettörök oldalhoz szegődött. Hogy ez mily körülmények között történt, arról szól az alábbi leírás: A csatatér A Dardanellák elfoglalásáért és védelméért vívott hosszadalmas és rendkívül véres harcok előbb a megerődített tengerszorosnak a Földközi tenger felé eső, legkeskenyebb (10*—3 kmnyi) harmadában, majd a szoros és az Égei tenger között elterülő Gallipoli- félsziget déli, legszélesebb (20 kmnyi) harmadának erődetlen partvidékén zajlottak le. A tengerszoros bejáratát 4 régi erőd (20 nehéz ágyúval), a szorosnak 25 kmrel beljebb fekvő legkeskenyebb szakaszát pedig 20 elhanyagolt erőd (125 nehéz ágyúval) őrizte. Az erődök Kruppágyúi nem érték el az angol hajóágyuk hordtávolságát s feltűnő kevés lőszerük volt. Pótlásra az akkori hadihelyzetben gondolni sem lehetett. A belső erődök előtt a keskeny tengerszorost 9-Soros tengeri aknavonal, tengeralattjárók ellen erős drótháló és 3 öreg csatahajó zárták el. Érdemes megemlíteni, hogy ennek dacára az ostrom alatt 13 angol és francia tengeralattjáró, némelyik több ízben is betört a Márvány tengerre és bár közülök 8 tönkre ment, több mint 200 török hajót (köztük 7 hadihajót) pusztítottak el. A török erődöket Usedom, az úszó anyagot (öreg hajókat, aknazárt) Mertens német tengernagyok parancsnokolták. Minden erődben volt német tiszt és altiszt. A mozgó védőrséget, mely fokozatosan 20 török hadosztályra szaporodott, Liman von Sanders német tábornok s egyben török marsall vezényelte. A tengeri támadás Mint említettük, az angol hadászati eszme elsőrangú volt, de annál szegényesebbnek bizonyult a végrehajtás. Az angol tengerészeti körök tengeri és szárazföldi haderőkkel kombinált hadműveletre gondoltak, de a mindenható, egyszemélyiben hadügyminiszter és generalisszimus Kitchener tábornagy a szárazföldi támadáshoz eleinte kellő haderőt nem adott. Egyáltalában az egyébként rendkívül erélyes Kitchener e hadművelet körül szokatlan ingadozást árult el. Ezt csak azzal lehet megmagyarázni, hogy félt csapatokat e merész vállalatra kiadni, mert a nagy háború eldöntését, a franciaországi hadszíntéren várta és mert katonai dicsőségének szülőhazáját, Egyiptomot a törököktől féltette. Ezenkívül az angol flottát a vállalat önálló végrehajtására is képesnek vélte. A Dardanellák ellen intézett vállalat kudarca rendítette meg Kitchener tekintélyét és ez ásta meg nagy hatalmának sírját is. Ez az ingadozás okozta, hogy a hadműveletek a tengerszoros ellen csupán tengeri haderőkkel kezdődtek. Cárden admirálisnak 12 , nagyrészt öregebb angol és francia csatahajóból álló, jelentékeny tűzerejű flottája (178 nehéz ágyú 20 török ellen) hajtotta végre az első támadást. Ez két napi, 1915 február 19 és 25-én megtartott bombázás után a külső bejárati erődének megsemmisítésével zárult. A minimális veszteséggel kiviott első siker konstantinápolyt rémületbe ejtette, a bolgárokat erősen fehűtötte, nagyra növelte azonban a románok és a görögök reményeit. Utóbbiak felajánlották az állantnak, hogy a török főváros ellen egy hadtestet, esetleg többet is mozgósítanak. Az olaszokban is felébredt a háborús kedv. Az oroszok a Fekete-tengeri Batumban egy hadtesítet vontak össze, hogy a Konstantinápolyba való bevonulásról le ne késsenek. A két napi bombázás nagy eredménye ugyanis jogossá tette a reményt, hogy a hatalmasabb belső erődítés sem tud sokáig az antant 30 ms-es és 38-as hajóágyuinak ellenállni s igy a török főváros eleste rövid idő kérdése. Csak előbb a tengerszoros bejáratának környékét kell a tengeri aknáktól megtisztítani, hogy a flotta a tengerszorosba befuthasson. Ekkor a szépen fejlődő hadihelyzetet Oroszország végzetesen felborította. Határozottan tiltakozott az ellen, hogy a görög bármely formában is Konstantinápolyhoz nyúljon. Erre a görög király is megmakacsodott és az antantbarát Venizelost megbuktatta. A felmerült politikai nehézségek folytán az angolok az összelőtt külső erődök helyére csapatokat sem hajóztak ki, ami pedig a megrendült és Konstantinápoly kiürítését megkezdett törökkel szemben talán még görög csapatokkal is sikerült volna. Most aztán — bár későn — Kitchener hajlandónak mutatkozott, hogy a hadműveletek folytatásához szükséges szárazföldi csapatokat ideadja. E célra kijelölte a korábban már Egyiptomba szállított ausztráliai hadtestet (ez és a kanadai csapatok alkották az angol hadsereg elitjét!), egy indiai dandárt, a francia hadszíntérről egy kiváló angol hadosztályt stb. Ehhez jött még egy francia hadtest. E jelentékeny haderő parancsnoka Hamilton tábornok lett, jó és erélyes, de szerencsétlen vezér. Mindez azonban már elkésett. A szárazföldi haderők még nem voltak kéznél, midőn az időveszteség hátrányait félő angol flotta március első felében végrehajtott kisebb bombázások után a főtámadást a Dardanellák belső erődei ellen március 18-án megkezdte és ezen a napon súlyos kudarccal be is fejezte. Ebben a tragikus támadásban Robeck angol admirális parancsnoksága alatt 18 nagy csatahajó (köztük négy francia) vett részt. A cél volt: a belső erődök megsemmisítése, az aknazár felszedése és aztán a Márvány tengerbe való befutás, ahonnan a védtelen Konstantinápoly megközelítése már nem látszott nehéz feladatnak. A tüzérségi fölény a hajóhad oldalán volt. . A bombázás 7—13 km távolságról kora délelőttől kezdve folyt és délutánig látszólag nagy eredményeket ért el. Számos török erőd elhallgatott. Az egész flottát az abszolút fölény és a biztos győzelem érzése töltötte el. Délután 2 órakor azonban váratlan fordulat következett be. Az egyik francia csatahajó ebben az időpontban aknára futott, felrobbant és 2 perc alatt 600 emberrel együtt elsüllyedt. Az első időben ez még csak véletlen balesetnek látszott, de csakhamar még súlyosabb dolgok történtek. Délután 4 órakor egy akna az egyik angol Dreadnougth alatt robbant és azt harcképtelenné tette. Öt perc múlva egy angol csatahajó ugyancsak aknarobbanás folytán süllyedni kezdett. Ezzel aztán véglegesen megdőlt az a feltevés, hogy a bombázó hajóhad aknamentes vízben cirkálhat. Ily körülmények között Robeck admirális a további veszteségek elkerülése végett a harc félbeszakítását rendelte el. Visszavonulás közben, délután 5 órakor még egy nagy angol csatahajó — mentési munka közben — futott aknára és el is süllyedt. Ez a sorozatos szerencsétlenség még a hidegvérű angoloknak is sok volt, miért is a veszedelmes tengerszorosból teljes gőzei kifutottak és a csatateret súlyos vereség érzésével menekülészerűen elhagyták. A nagy támadás így minden kézzelfogható eredmény nélkül, de 3 csatahajó elsüllyedésével és 2 csatahajó hetekig tartó harcképtelenségével, a hajóanyag közel 30%-os elvesztésével végződött. Most derült ki, hogy az antantflotta szerencsétlenségét az utolsó napokban vízrebocsájtott oly úszóaknák okozták, melyeket a tengerszoros erős áramlása a nyílt tenger felé sodort. Bár a csatahajók elsüllyedése okozta anyagvesztesség nem esett súlyosan latba, mert ezek az öreg hajók abban az évben a kiselejtezés előtt állottak, mégis a kudarc oly kedvezőtlenül hatott az angol admirálisra, hogy némi tervezgeti*, után minden további támadást beszün* tetett és öt héten át teljesen tétlenül maradt. 1915 márciusában ez a tétlenség mentette meg a Dardanellákat. A támakodás hamaros megismétlése nagy valószínűséggel meghozta volna az angolokról kedvező döntést. Enver pasa, a török generalisszimus szerint még egy angol erőfeszítés a tensgerszoros elvesztését jelentette volna, mert a török erődök legénységét a nehéz ágyútűsz már demoralizálta. Ugyanez a véleménye Souchon német, admirálisnak a német hajókkal megerősített török írrolta akkori parancsnokának, Berlinben is ;— a török aggasztó lőszerhiányra tekintettel — azt vélték, hogy Konstantinápoly eleste küszöbön áll. De még az optimisták is azt tartották, hogy a flotta nagy támadásával egyidejűleg végrehajtott kihajózás feltétlenül sikerült volna. Minthogy az angol pattraszállás csak április végén történt meg, a német vezérnek, Limannak elegendő ideje maradt, hogy a kellő védelmi rendszabályokat megtegye. Március 18-ika előtt a Dardanelláknál nagy területen szétszórva 2VV török hadosztály állott, április végén ez a védőrség Liman tábornagy alatt, már 6 hadosztályra emelkedett. A késedelmet Kitchener tábornagy rovására kell írni. A későbbi harcokban (melyeket a következő közlemény fog ismertetni) a flotta már csak másodrangú szerepet játszott, amennyiben a partraszállt angol gyalogság mellett a messzehordó ágyúk szolgálatát végezte. Nem intézett azonban többé önálló támadást az erődítések ellen, holott arra többször nyílt jó alkalma. A személyesen bátor Robeck tengernagy a hajóanyagot a Dardanelláknál ugyanúgy kímélte, mint Jellicoe admirális Skagerraknál. Ennek a parancsnoki típusnak ellentéte volt néhány esztendővel azelőtt Nelson, 1866-ban Thegettoff, ellentéte volt a világháborúban az angol Beatty, a német Spee, Scheer és Hipper. A hadiszerencse az utóbbi típust kísérte. Csokrok, élővirágok, pálmák és díszítések, Köszönik állandóan Készen raktáron teljesem úgy, mint békében, legolcsóbb napi árak mellett NAGY IMRE cs. és kir. udv. szállító virágkiállításban. a Fővám-téren, Központi vásárcsapnttokkal szemben. Telefon : Aut 868—20* ------------------------------------------- Vitatkozás — A korsó is addig jár a kútra . . . — Csitt! Ne zörögj, nem kell a régi nóta, a lelkem arany ködben fürdött azóta s piros palástot küldött az álmom . . . Testvérem lett a Nap! ölelkeztem vele s az utam is virágszőnyeggel szórta be, s fejemre koronát készített . . . tövisből. — Miféle korsó, amiről beszélsz . . . * _ Talán irigyled, hogy mindig visszatérek a régi kúthoz... s szent forrást keresgélek...*, Boldogság-forrást...? Teljesülések vizét...fi Az én kezeim törték érte a rögöt, vasból való rögöt, vérből való ködöt, kőből való szivet. S én tovább haladok. — Lásdd: ez a korsó nem törékeny . . . Tikkadok: megenyhit; megbotlok, fölemel... a szivemmel érez és lát a szememmel. Beléd hajlik szent Forrás: Tűz .. . Láng . » » S Költészet... s mélységes mélyből felhozza a szépet: rímek csöngettyüit, daloló meséket. Csodálatos Élet . . . Isteni Szomjúság. Taballyné Szima Ilona Köztudomású, hogy a l0fl»7Qhh MOnyOK IGyüLbeJÜ pornak H/SI /% kévi mounkaházban József-körút fs. kaphatók. Tel.: J. 300-57