Magyarság, 1929. április (10. évfolyam, 74-97. szám)

1929-04-17 / 86. szám

16 SPORT Glykais Gyula nyerte Európa 1929. évi kardvivó bajnokságát A nápolyi kardvivóbajnoki verseny, amely­ben Európa 1929. évi bajnokságáért küzdöt­tek meg a magyar vivók a többi vívónemzet fiaival, kedden újra örvendetes sikert, fényes győzelmet hozott a magyar színeknek. Glykais Gyula, a múlt győztes magyar vívói­nak nyomdokába lépve, megszerezte az európai kardvívóbajnokság dicsőségét, amennyiben a döntő kilenc résztvevője kö­zött első helyre került. A további sorrendről­­még nem érkeztek be a jelentések, csupán a döntő asszók egy részének tussarányát közöl­ték. A hétfői előmérkőzések nagy magyar fö­lény jegyében kerültek lebonyolításra. A résztvevőket 4 csoportba osztották és vala­mennyi magyar vívó bekerült a középdön­tőbe, ellenben kiestek a németek, osztrákok, hollandok, egy lengyel és egy cseh vívó és az olasz Terlizzi. Az előmérkőzések folyamán Glykais győzött az olasz Marzi, Gombos dr. pedig a olasz Gaudini ellen, viszont nem kis meglepetésre Rozgonyi legyőzte Petschauert. A középdöntőben még jobban kialakult a magyar vívógárda fölénye: hat magyar vere­­kedte ki a döntőben való résztvétel jogát és velük szemben mindössze az olasz Marzi­us Gaudini és a dán Ostier szerezték meg ezt a jogot. A középdöntő három csoportban ke­rült levívásra. Az elsőből Petschauer, Piller és Gaudini kerültek a döntőbe egyformán 01—4 győzelemmel, míg a kiesettek listájára kerültek az olasz Salafia, a belga Tsas és a magyar Schröder. A második csoportból ugyancsak 4—4 győzelemmel mentek tovább Gombos dr., Glykais és Marzi, viszont kiestek a magyar Doros, az olasz Riccardi és a cseh Jungmann. A harmadik csoportban folyt a legnagyobb küzdelem a döntőbe jutásért. Ebben a cso­portban Rozgonyi dr. volt a győztes 4 győ­zelemmel, míg Uhlyarik és Osn­er egyformán 3—3 győzelemmel jutottak be a döntőbe, vi­szont Puliti, aki ugyancsak 3 győzelmet ara­tott, rosszabb tusarányával kiesett a további küzdelemből és vele együtt kiestek Seyola és Rogno is. A döntőbe kerültek tehát: Pet­schauer, Gombos dr. Glykais, Uhlyarik, Pil­ler és Rozgonyi, az olasz Marzi és Gaudini és a dán Osn­er. A kedden délután és este tartott döntő mérkőzéseiről lapunk zártáig a következő eredmények érkeztek meg: Uhlyarik—Gombos 5:3, Glykais—Rozgonyi 5:3, Petschauer—Uhlyarik 5:3, Gombos- Pillér 5:3, Glykais—Petschauer 5:4, Gombos —Rozgonyi 5:1, Uhlyarik—Pillér 5:4, Gau­dini—Ostier 5:1, Marzi—Ostier 5:1, Gaudini Pillér 5:3, Glykais—Marzi 5:4, Gombos— Glykais 5:3, Rozgonyi—Uhlyarik 5:2, Pet­schauer—Pillér 5:2, Glykais—Uhlyarik 5:1, Pillér—Rozgonyi 5:1, Marzi—Gaudini 5:1, Petschauer—Gombos 5:4, Pillér—Glykais 5:2, Petschauer—Rozgonyi 5:4. álljon nevezését a Középeurópai Kupára leadni. A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club el­halasztotta klubvacsoráját. Az e hó 18-ára a Pátria Klubban tervezett klubvacsorát az egyetemisták közbejött akadályok miatt egy héttel, vagyis e hó 25-re halasztották el. * A cambridge-i egyetem tenniszezői Prágá­ban is 4:2 arányú vereséget szenvedtek. Az angolok a Prager Lawn tennisklub vendégei voltak. Részletes eredmény: Malecek—Joung 5:2, 6:4, Menzel—Avery 7:5, 7:5, Jan Koze­­luh—Farquarson 6:3, 6:2, Farquarson, Van­klen — Jan Kozeluh, Zahoralek 6:3, 7:9, 9:7. * Budapest levente tornászbajnokai: Korlá­ton: Skulányi József VI. kér. Nyújtón: Sku­­lányi József V. kér. Csapatbajnok: VI. kerü­let A) csapata.* Június 16-án kerül lejátszásra Budapesten az osztrák—magyar revánsmérkőzés. Május 5-én a két ország válogatott csapata Bécsben a Hohe-Warte pályán játssza le tavaszi mér­kőzését. A Magyar Labdarúgó Szövetség is­mert okokból kérte az Osztrák Labdarúgó Szövetséget, hogy a tavaszi szezon befejezése után egy revánsmérkőzés Budapesten kennl jön lejátszásra. Az osztrák professzionista első liga legutóbb megtartott ülésén hozzá­járult ehhez a rendkívüli mérkőzéshez és így most már nincs akadálya a mérkőzésnek jú­nius 16-án való megtartásának. * A francia válogatott játékosok „amatőr­­sége“. Chagrigues, a franciák többszörös vá­logatott kapusának memoirjaiból az alábbi eset jó fényt vet a franciák „amatőrségére" Egy Párisban lakó francia válogatott játékos háromszor egymásután tagja lett a francia válogatott csapatnak. Ez a játékos mindez­ egyes alkalommal jelentékeny összegű úti számlát mutatott be a francia labdarúgó szövetségnek, amely azokat ki is fizette. Az állandóan Párisban tartózkodó játékos fel­számította a Páris—Marseille I. osztályú vasúti jegyet hálókocsival oda és vissza és párisi tartózkodása címén szintén elszámolt egy csomó pénzt magának. Amint ezekből látható, a francia „amatőr“ ugyancsak ér­tette a módját, hogy kell magán segítenie ,­­ez annál könnyebben ment neki, mert a francia labdarúgószövetség, ha válogatott játékosáról van szó, szívesen becsukja akár mind a két szemét. smmmmK Több mint egy órai késéssel megérkezett a magyar válogatott csapat. Kedd délután­­4 órára kellett volna menetrendszerint megér­kezni Bernből a magyar válogatott csapat­nak, de a vonat egy óra és tíz percet késett. Ez a késés sem riasztotta el a magyar sport­­közönséget attól, hogy szép számban fogadja győztes csapatát. A Magyar Labdarúgók Szö­vetsége részéről megjelentek Zsarnóczy Já­nos ügyvezető-alelnök és Kenyeres Árpád fő­titkár, de ott voltak, természetesen, az egye­sületi vezetők is tekintélyes számban. Zsar­­nóczay rövid, de annál hatásosabb beszéd­ben üdvözölte Fogoly II.-t, a magyar csapat kapitányát és a tömeg éljenzése közben hagyta el a válogatott csapat a pályaudvart. Munkatársunknak alkalma volt Minder Fri­gyessel beszélnie, ki hosszú idők után ismét­­vállalta a menedzseri tisztet. Minder Frigyes örömmel állapította meg a professzionista játékosok fegyelmezett viselkedését, akiket játék volt menezsálni. Urias és fegyelmezett magatartásukat nem lehet egy napon emlí­­íteni az álamatőr időkkel. A svájciak vendég­szeretete mindent felülmúlt. Egy nagy ezüst­­falat adtak a Magyar Labdarúgó Szövetség­nek emlékül, a magyarok pedig egy magya­ros motívumú vázával lepték meg őket. Na­gyon jól esett a magyar expedíciónak a svájci magyar követnek, Parcher Félixnek a figyel­messége, akinél a magyar vezetők ebédre hivatalosak voltak és minden szabad idejét jó magyarokkal töltötte el. Zürichben az át­utazó csapatot a magyar konzul fogadta és Bernben a magyar követség­ attasé várta őket. Fogoly II. még mindig súlyos fájdal­makat érez vállában és nem valószínű, hogy vasárnap játszhasson. - * • ■ — * ■ r-i ; ■ ; . Meisz Hugó állapota súlyosbodott. Az osztrák labdarúgószövetség főtitkára, Meisl Hugó szövetségi kapitány állapotában teg­nap délután hirtelen rosszabbodás állott be. Meisl Hugót, aki már hetek óta spanyol­járványos komplikációkban szenved, a Löw­­szanatóriumba vitték. Az orvosok szigorúan megtiltották, hogy látogatókat fogadjon. * A Ferencváros nem mondott le a Közép­európai Kupában való résztvételről. A Közép­­európai Kupabizottság határozata szerint az érdekelt magyar csapatoknak április 15-ig kellet nyilatkozniuk, hogy résztvesznek-e az idei Középeurópai Kupa küzdelmeiben vagy sem. A Ferencvárost kínosan érintette ez az időpont, minthogy délamerikai túrájának egyes részletei még nincsenek fixírozva és az erre vonatkozó választávirat, mely hivatva van a túra függő kérdéseit tisztázni, csak néhány nap múlva érkezhet meg, így tehát előállhat az az eset is, hogy a Ferencváros a két szék közül a pad alá esik. Ez pedig nem lehet érdeke a magyar labdarúgósport­­nak, sőt a Középeurópai Kupában résztvevő többi egyletelvnek sem. Biztosra vesszük te­hát, hogy az illetékesek meg fogják találni a megoldást, mely lehetővé teszi, hogy a Ferencvárosnak a délamerikai túra ügyének kedvezőtlen kimenetele esetén, módjában A legtöbb cégnél Azon cégeket tá­­árkedvezmény- tAj,­mogatja,amelyek­­ben részesül, MAGYARSÁG-ban tehát olcsóbban A .*.* vásárol jó árut, ha a MAGYAR-^ lapunkat erőssé­ga ^ ^5* hirdetéseinket ----­­eredményessé tet­tt- A lorr+nViH norm­ a Ivom­ & & hirdetnek, amivel SÁG-ra hivatkozik Azon cégeket eredményessé teszi A legtöbb cégnél raogatja,amelyek a *9 árkedvezmény* MAGYARSÁG-ban ^ ^ ben részesül. hirdetnek, amivel tehát olcsóbban lapunkat erőssé és vásárol jó árut, hirdetéseinket , ha a MAGYAR* eredményessé teszi . A­G-ra hivatkozik ^WMplfAHSAC 1929 április 17, szerda IO SPORT Szerdán kerül lefutásra a Rákosi-díj gátverseny A Rákosi-díj... A régi béke világnak híres, hagyományos előrefogadási versenye, év­tizedeken át a magyar lóversenyüzem kapu­nyitója, amelyre valamikor kilenc,­tízezer embert szállítottak ki a különvonatok Alagra. Győztesei között olyan nagyságok is voltak, amelyek a maguk idejében a síkon is klasz­­szist képviseltek és amelyeknek nevétől már a téli hónapok alatt is hangosak voltak a bukmékerek irodái. Velük kezdődtek a nagy „halmozások“, amelyek vagyonokhoz juttat­tak egynémely szerencséseket... így volt ez hajdan! Azután jött a világháború, az álta­lános nagy leszegényedés, Alag kapui min­denkorra bezáródtak, az alagi versenyeket áttelepítették Káposztásmegyerre és mert a Magyar Lovar Egylet magasabb érdekei úgy kívánták, a Rákosi-díj is lekerült az évi ver­senyprogram éléről és vasárnap helyett im­már évek óta hétköznapon kerül lefutásra. Díjazása csak harmadrésze a békebelinek, amikor 10.000 aranykoronát kapott a győz­tes ló gazdája. Nagy pénz volt, amiért érde­mes volt jobbklasszisú telivéreket is be­ugratni. De ha immár hosszú esztendők óta nem is akad a győztesek között egy In­­fortuné, vagy egy Formidable, a Rákosi-díj, még a változott viszonyok közepette is, meg­őrizte, ha nem is régebbi jelentőségét, de mindenesetre érdekességét, amely még hét­köznapon is a kiváncsiak ezreit tudja ki­­csábítani Káposztásmegyerre. A 4000 pengő­vel és tiszteletdíjjal díjazott 2800 méteres gátversenyben az alábbi mezőnyt jelzik in­dulónak. 5 éves Macdonald 71 kg (Rajcsik) 4 éves Kikerics 70% kg (Orosz százados) 4 éves Eaton Rock 7354 kg (Csernovits) 4 éves Aranybogár 66% kg (Csató) 5 éves Szorgalmas 66 kg (Selmeczy frigy.) 6 éves Antinea 65 kg (Hutflesz) 4 éves Montana 64 kg (Kisziváth) 4 éves Klárika'66 kg (Esch György). A hosszú tél miatt a lovak lényegesen kevesebbet dolgoztak a versenyre, mint más Magyar Légiforgalmi RT. TAVASZI MEXETKESD érvényes április 1-től április 30-ig. 7.00 9 ind. BUDAPEST érk. A 18*05 8.45 Y­erk. WIEN ind. 9 *16.30 * Vasárnap 10.00 órakor indul. Közvetlen csatlakozások Prága, Drezda, Berlin, München—Zürich, Velence—Róma felé és vissza. Az autóbusz Budapesten a Vadászkfirt-szállótól 6.10 órakor, Web­ben a Hotel Bristol-tól 15.50 órakor indul. Felvilágosítás és jegyváltás: Budapesten a Magyar Légiforgalmi B.­T. légiutazási irodájában, IV.­ Váci­ utca 1. Tel.: 808—88. A Központi Menetjeliyirodában és annak összes fiókjaiban. Wienben: Luftreisebüro der Osten*. Luftverkehrs A.-G., L. Kärtnerring 5. Tel. R. 28-1-21. Posta- és csomagforgalom Európa valamennyi állo­mása felé. Felvilágosítások, tarifák és menetrendek, a társaság szállítási osztályánál. Telefon: 80­—89. években és az első komoly próbagaloppok is csak alig egy hét előtt kerültek lebonyolí­tásra, de megközelítően sem nyújtottak meg­bízható mértéket a formák összehasonlítá­sára. Mindenesetre megbízható jó ugróknak bizonyultak Kikerics, Eaton Rock, Arany­bogár és Klárika. A legelöl említett Kikerics az elmúlt év legjobb hároméves ugrólova volt, de jól megy a gátakon Eaton Rock is, amely a Nyílt hendikepben elért győzelmé­vel azt is bebizonyította, hogy máris tip-top kondícióban van, a sikán pedig vala­­mennyiek között kétségtelenül a legjobb. A magunk részéről utóbbinak a győzelmét vár­juk Kikerics és Aranybogár előtt. Egyébként jelöltjeink a szerdai versenyre a következők: I. Szamos—Kérdőjel II. Magdolna—Hanna III. Eaton Rock—Kikerics IV. Belzebub—Furulyás V. Basaharc—Metropole VI. Bona Dea— Formás. 0 A Rákosi-díj nyerői az utolsó évek fo­lyamán a következők voltak: 1920 4 éves Sinnfein 60 kg (Rojik) 1921 6 éves Inga 74/4 kg (Böde) 1922 4 éves Pouvoir 65 kg (Gimpl) 1923 4 éves Thököly 64 kg (Gimpl) 1924 4 éves Felkelő 65 kg (Gimpl) 1925 4 éves Finale 66 kg (Patzák) 1926 4 éves Dukál 63 54 kg (Gimpl) 1927 4 éves Katáng 71 kg (Patzák) 1928 4 éves Táncosnő 65/4 kg (Kisziváth)­. A fenti Rákosi-nyerők közül a legrosszabb ló kétségkívül Dukál volt, mint gátugró Thököly volt a legjobb, abszolút mértékkel nézve ellenben Katáng messze kimagaslott a győztes mezőnyből. () A Király-díj mezőnye a hétfő esti tör­ö­lések után az alábbi állva maradt lovak kö­zül fog alakulhatni: 4é Tiszavirág 63, 5é Sodamint 6314, 3é Benvenuto 48%, 3é Lean­der 46, 3é Hajdú 48%, 3é Somogy 46, 4é Darius 61, 3é Mungo 4854, 3é Baby 44%, 3é Taps 48­4, 3é Alinari 48%, 3é Beaupréau 48%, 4é Rum 61, 3é Rendek 44­54, 3é Sisakos 48/4, 3é Kitartás 46, 3é Discus 46, 4é Alag 62%, 3é Buzogány 48/4, 4é Eisberg 57 54, 4é Bánat 57 54, 4é Ibikus 62%, 3é Rögtön 4854 kg. Sterifysport Postatakarék- I­W­IEN, VIII. Telefon: csekkszámla 3. StrOZZigasse 8 23-5-45. szám Ausztria vezető po­litikai napilapja. A keresztényszocia­lista párt és az in­telligencia orgá­numa. Elismerten megbízható hír­szolgálat a világ minden részéből. A magyar politi­kai, kulturális és közgazdasági ese­mények tárgyila­gos ismertetése. a Előfizetési ár egy hónapra .... P 30 30 Felvilágosítást nyújt: BUDAPESTI SZERKESZTŐSÉGE IV., Vámház­ körút 16. Telefon: Aut. 845-21. A lapot Budapesten a pályaudvarokon és az IBUSZ újságpavillonjai árusítják hétköznap 20, vasárnap 24 fillérért 33 év óta a világot uraló eredeti THE CHMIPICE1 KERÉKPÁROK havi 20 részletre, kerékpáralkatrészeket nagybani gyári áron, külső gumi 6.50 belső 2.ip. Láng­jaKSD ásna kerékpár, nagykeresk., József-körut 41. Árjegyzék 1000 képpel ingyen készpénz érkan. Évtizedek s óta köz­smert , butorhitelosztá-1 lym­itban hálószobák, ebédlők,­­UH szobák legkedvezőbb fizetési feltételek mellett kap-­ hatók BOG-IHN­/ kereskedelmi Rt. ezel. Balázs] és Társalm­or&rak­éta, Epest,VI..Vilmos császár­! Ut 43. — Köztisztviselőknek legnagyobb kedvezmény !

Next