Magyarság, 1929. április (10. évfolyam, 74-97. szám)

1929-04-14 / 84. szám

1929 április 14. vasárnap TMEIIBSIC DEMALfiOM tablettákat l­i-, log­, ideglordalmak ellen Utánozzak! BANKVERSENY * Jótékonycélu hangverseny. A Protes­táns Országos Árvaegylet a fentartása alatt álló Protestáns Országos Árvaház céljaira szombaton este a Zeneművészeti Főiskola nagytermében jótékonycélu hangversenyt trendezett. A változatos műsort Raffay Sán­dor dr. ev. püspök lendületes megnyitó­­beszéde indította el. Az árvaház gyermek­kara kedvesen ható énekszámokkal és Hegyi Emánnuel dr., a Zeneművészeti Főiskola mű­vésztanára, elmélyedéssel előadott zongora­számokkal működött közre. Ezután az est ínyenc­ számára került a sor: előkelően halk hangon Bethlen Istvánné grófné, Bethlen Margit grófnő olvasta fel egyik novelláját. Kis írásának hősnője szürke ruhát viselt — úgy éreztük, nem minden célzás nélkül. A noblesse oblige elvét a nagyméltóságú írónő bizonyára szerénységére és őszinteségére al­kalmazta, pillanatig sem titkolván, hogy iro­dalmi alkotásain, egyelőre, a szürke ruha állhat jól. Szünet után Szabolcska Mihály, az ősz lelkészköltő, néhány szép versét ol­vasta fel, majd a Kemény báró, Leheti, Zlu­­gonnay gróf, Mannsberg gróf vonósnégyes számai után Auer Kató, Mikus-Csák István zongorakíséretével, áriákat adott elő. Végül a népszerű Cselényi József Sándor Jenő dr. szerzeményeiből zengő, szép hangján nóták­kal gyönyörködtette a szépszámú hallgató­ságot. * Molnár Imre dr. önálló dal­estje iránt, melyet az ismert nevű művész április 23-án­­(kedden) este fél 19 órakor rendez a Zene­művészeti Főiskola nagytermében, igen nagy az érdeklődés. A művész régi magyar dalo­kon és népdalokon kívül ezúttal régi olasz áriákat és Brahms-dalokat is műsorára vett. d­egyek Rózsavölgyinél 1­6 pengőig.­­ A Szociális Missziótársulat április 26-ik egyházi hangversenyére­­ sikerült megnyerni K. Durigo Ilona kamaraénekesnő­ közre­működését, aki többek között Bach Mátyás­passiójának híres art­ áriáját fogja énekelni.­­A műsor többi számaiban Kerntler Jenő dr., Koncz János és Zsámboky Miklós tanárok kamara­mű­vekkel, továbbá Molnár Imre és Riegler Ernő tanárok magyar egyházi énekekkel, illetve orgonaművekkel szerepel­nek. Jegyek Rózsavölgyinél és a Szociális Missziótársulat irodájában (I., Krisztina­­körút 125.) kaphatók. * A Bécsi Magyar Szövetség ötvennegye­­­dik kulturestjének keretében e hó 8-án sze­repeltek: Fischer Lotte zongoraművésznő, aki Liszt- és Dohnányi-műveket adott elő, to­vábbá Juhos Éva, fiatal magyar énekesnő, aki magyar dalaival ért el nagy sikert. Pálffy Kamilla saját szerzeményű érdekes dalkompozícióit énekelte nagy hatással. Ast­lAmita pedig //ubop-hegedű­darabokat játszott kitűnő muzikalitással. Az­ estélyen nagy­számú közönség jelent meg; jelen volt töb­bek között Ambrózy Lajos gróf magyar követ és a bécsi magyarság több előkelősége. * Az Országos Tisztikaszinó hangversenye. Fényes keretek között volt az Országos Tiszti­kaszinó évadzáró hangversenye, amelyen Szabó Ilonka énekművésznő, Felvinci Takách Alice hegedűművésznő, Stefánias Imre zongoramű­vész és Bor Dezső kitűnő vezetésével a Székes­fővárosi Zenekar szerepeltek. A kaszinó pom­pás dísztermét szintiktig töltötte meg a tiszti és polgári társadalom színe-java. * Ária-, dal- és duett-est zajlott le szom­ba­­ton este a Vigadó nagytermében. Egy Astri Kalseth nevű norvég operaénekesnő és Lau­­risin Lajos, Operaházunk kitűnő tenoristája, rendezték. A művésznő szép meleg szopránja bizonyos hangképzésbeli nehézségekkel küz­­ködik, de egyébként ízlést és muzikalitást árul el. Laurisin diadalmas tenorjának ez­úttal is hatalmas sikere volt. A zongora­­kíséretet művésziesen látta el Laurisin Lajos. * Bakó László emlékhangversenye. Az Egyetemi Kör e hó 17-én, este fél 9 órakor magas színvonalú hangversenyt rendez el­hunyt nagy színművészünk, Bakó László­nak, az ifjúság atyai barátjának emlékeze­tére. Társadalmunk előkelőségei, miniszté­riumok, egyetemek s egyéb testületek képvi­selői kivétel nélkül jelen lesznek a kegyele­­tes hangversenyen, melyen az emlékbeszédet Jakabházy István, az Egyetemi Kör elnöke mondja, a hangverseny művészi részének közreműködői pedig: S. Fáy Szeréna, a Nem­zeti Színház örökös tagja, Sebeők Sári, a magyar kir. Operaház tagja, M. Németh­y­ella, a magy. kir. Operaház tagja, Komlóssy Emma dalénekesnő, felvinczi Takács Alice hegedűművésznő, Csortos Gyula, a Nemzeti Színház tagja, Laurisin Lajos, a magy. kir. Operaház tagja, Kérészig Jenő orgonam­ű­­vész, Kárpát Zoltán dr. zeneszerző, valamint az „Acélhang“ dalárda Noseda Károly kar­­igazgató vezetésével. A hangverseny rende­zősége naponként délután 5—7 óra között áll az érdeklődők rendelkezésére az Egyetemi Kör helyiségében (IV., Bástya­ utca 11.1. em.) * A premontrei diákok hangversenye. A Jászó-Premontrei Iskolák Barátainak Szövet­sége a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére Gödöllőn építendő premontrei templom ja­vára április 21-én, vasárnap, délután 5 óra­kor, a m. kir. Zeneművészeti Főiskola nagy­termében, hangversenyt rendez. A műsoron szerepel: Thomán István zongoraművész, a zeneakadémia tanára, Thomán Mária hege­dű­művésznő, Mécs László premontrei kano­nok költeményeinek előadásával, Laurisin Lajos énekművész, a m. kir. Opera tagja és Zathureczky Ede hegedűművész. Jegyek előre válthatók: Szénásy Béla papírkereske­­désében (IV., Ferenciek­ tere 9. sz.), a hang­verseny napján a Zeneakadémia portásánál és pénztáránál. * Műsoros tea-délután a Gellért-szállóban. A Magyar Nemzeti Szövetség női osztálya . hó 16-án, kedden délután 5 órakor a Gellért-szálló márványtermében jótékonycélú műsoros tea­­délutánt rendez. A műsor a következő: Magyar dalok. Énekli: Kovács Károly operaénekes. Zongorán kíséri: Wladár Róbert zeneszerző. — Krúza: „Vadrózsákéból. Szavalja: Sz. Tompa Márta. — „Délibábos rónán", „Hazánk felett. Énekli: M­észáros Albertné. Szerzette és zon­gorán kíséri: Wladár Róbert dr. — A. Bu­­csinszky Annie: Magyar úri viseletek. „Our Shop“ modelljein bemutatják: Bothmer Ká­­rolyné báróné, Barz­say Alice, Barkóczy Me­lanie, Bárdossy Rózsa, Belényessyné, Duka Má­ria bárónő, Dietrich Márta, Fábry Lászlóné, Grebe Vera, Hindy Mária, vitéz Illyés Andrásné, Garay Kató, Holczer Panny, Latkóczy Paula, Jászay­­ Antalné, Pongrácz Daisy, Purgly Pálma, Basskó Piroska, Szotyori Nagy Jolán, Szilágyi Margit, Tauffer Márta. Konferál: Melha Armandné. Rendezik: Terray Lajosné és Wladár Róbertné. legszebb helyén 250 négyszögöles telkelt részletfizetésre Pestkörnyéki Takarék V., Erzsébet-tér 5. Telefon: Aut. 807—18. * A Magyar írónők Köre matinéja. A Magyar írónők Köre e hó 14-én, vasárnap délelőtt féltizenegyórai kezdettel az Uránia Színházban nagyszabású matinét rendez. Szerepelnek: Teleki Sándorné grófné, Damo­­kos Lázsló zongoraművész, Simonffy Margit szavalóművésznő, Ekker Szidi operaéne­kesnő, Torday Judit előadó művésznő, Koncz János hegedűművész, Sziráky Judit írónő. Gellért Mária kis színművét előadják: Baló Elemér és Somody Pál. Jegyek az Uránia Színház pénztáránál kaphatók. * Zenekari estély a református teológián. A Budapesti Református Teológiai Akadé­mia és a főiskolai internátusi zenekar ápri­lis 14-én, vasárnap délután hat órakor a re­formátus teológia dísztermében összefoglaló zenekari estélyt rendez. Az énekkar Losonczy Lajos vezetésével énekszámokat ad elő, Ha­mar István tanár imádkozik, Veress Jenő teológiai magántanár előadást tart. Szabó László zongorázik. Ott Ida hegedül, Naran­­csik Pál énekel. Vidor János dr. teológiai tanár bibliát magyaráz. * Szociális matiné. A Szent Domonkos Egy­házközség szociális szakosztálya és a Szociális Testvérek Társasága április hó 21-én délelőtt 11 órakor a Glória-filmszínház helyiségében (VII. ker., Thököly­ út 56.) szociális matinét rendez. Előadók: Haller István volt miniszter, Sik Sán­dor, a Kisfaludy-Társaság tagja, kegyesrenidi ta­nár, Stadler Frieda, a Nagyasszonyunk szerkesz­tője, Vozáry Hedvig szociális testvér. Énekel: a Szent Domonkos Egyházközség énekkara és Gal­­lovich Jenőné Bene Fülöp dr. karnagy zongora­­kíséretével. * A budapesti pénzügyőrök társasköre e hó 15-én tartja díszhangversenyét a fővárosi Vigadóban este fél kilencórai kezdettel. A hangversenyen közreműködnek: /?. Laurisin Irén énekművésznő, Szabó Lujza, Laurisin Lajos, a m. kir. Operaház tagjai, Kazatsayné Lázár Jolán szavalóművésznő, Damokos László zongora-, Melles Béla hegedű-, Scholtz János gordonkaművész és a Melles-vonós­négyes. Rózsavölgyi hangversenyei Kodály Zoltán gyermekkarestje ma, április 14-én, Z., félhat. Ungár Imre vak zongoraművész második estje ma, április 14-én, Z., félkilenc. Thoma József Schumann-estje április 21-én. Klasszikus dalműbemutatók. Monteverdi: Or­pheus című operája és Händel: Acis és Galatea című pastoraléja április 24-én. Szólisták: Basili­­des, Sándor Erzsi, Ekker Szidi, K. Sztojanovits Lily, Székelyhidy dr., Székely, Győri dr. Konti­­nuo, Gárdony Pálné dr.-né Zalánfi. Vezényel: Lichtenberg. Kezdete hét órakor. Molnár Imre dr. dalestje április 23-án. Kisér : Herz dr. Brahms-est. Filharmónia. Gabrilowitsch, Doh­­nányi április 25-én. Műsoron Brahms két gyö­nyörű zongoraversenye, a d-moll (Dohnányi) B-dúr (Gabrilowitsch), a két kiváló Brahms-in­­terpretátor együttes szereplése az estét a szezon legszebb zenei eseményévé avatja. Dullien Klára, akinek az idei szezonban Olasz­országban több, mint hetven nagysikerű hang­versenye volt, április 26-án adja hegedűestjét. V., félnyolc. A Szociális Missziótársulat egyházi hangverse­nye április 26-án. Wolf-Ferrari: La vita nuova. Kantáta Danié szövegére. (Először, április 29-én.) Tihanyi, Szende, Filharmónia, Székesfővárosi Énekkar. Vezényel: Karvaly Viktor. Dohnányi május 3-án. Beethoven három leg­szebb zongoraversenye: c-moll, G-dúr, Esz-dur. Balázs Árpád magyar nótaestje május 9-én. Labia Maria a világhírű olasz énekművésznő dalestje április 18-án. (Fodor.) * A Filharmóniai Társaság utolsó bérleli estje holnap, április 15-én. Dohnányi vezényel. Bruckner: Te Deum, Kosa új karműve, Kincses Ádám halála, Beethoven: Meeresstille stb. Pales­trina Kórus, Gervay Erzsi, Sztojanovits Lily, Ba­­silides, Székelyhidy, Venczell. Főpróba ma, ápri­lis 14-én. 7., negyed 12. (Rózsavölgyi.) * Stúdió hangverseny-iroda. Jegyárusítás Ró­zsavölgyinél. Margarethe Bach előadóestje Biró Sári közre­működésével április 23-án. Vidám-est április 27-én. Popper Irma növendékeinek zongorahangver­senye május 2-án. « ---­ Színházak, orfeumok és kabarék műsora Színházak: ANDRÁSSY­ UTI SZÍNHÁZ (4, 9) . — Medgyaszay Vilma. — A pillangó (Kö­tény, Vaszary, Peti és Abonyi). — Békeffi­vel: Finom házikoszt és Ami van az sose jó Farkas Imre daljátéka. — Rádó—Kökény Zsuzsa bácsi. — Békeffi konferál. — Az elő­adások kezdete naponta este 9 órakor. Min­den vasár- és ünnepnap délután 4 órakor előadás mérsékelt belyárakkal. BELVÁROSI SZÍNHÁZ (K4. 8) : Vasárnap délután: Darázsfészek. Vasárnap este: Haragszom rád ! Hétfő: Haragszom rád... Kedd: Darázsfészek. Szerda: Haragszom rád ... Csütörtök: Haragszom rád... Péntek: Darázsfészek. Szombat: Haragszom rád ... Vasárnap délután: Darázsfészek. Vasárnap este: Haragszom rád ... FŐVÁROSI OPERETTSZÍNHÁZ 8­ . Vasárnap délután: Az utolsó Verebély-lány. Vasárnap este: Riviera express. Hétfő: Riviera­ express. Kedd: Karl und Anna­­a bécsi Burgtheater együttesének vendégjátékai. Szerda: Miss Amerika. Csütörtök: Miss Amerika. Oacsa&aqb&n Corson V Mindenhol! keltenek é­s eszéliteken — otzer j+uh&K XldjLtaei sesdlite Ko&SBj&h L&os­ u, 9. 19 Elhatároztuk hogy Mini mintára 2 hetes Áruink minősége és árai a Belvárosban SZeitZáCUMfk­, hatnak és igy biz­tosak vagyunk abban, hogy az év folyamán gyakrabban rendezendő e fajta 2 hetes olcsó selyemvasárottal sikerül egyszer s mindenkorra maMiositaiiii Eladásra kerülnek: Crépe Tiflisek, Mongolok és Geor­­gettek, nyersselymek, Fou­­lardok, Parisettek, köpeny­selymek és minden a szakmába vágó sely­emúj­donságok meglepő eleső árakon A 2 hetes olcsó selyemvásár holnap, e nőnap 15-én (hétfőn) veszi kezdetét HEGEDŰS LAJOS NMET HUGÓ selyemáruháza Budapest, IV., szervita-lór 4. sz. Péntek: Die Fahrt nach Sorrent (a bécsi Burg­theater együttesének vendégjátéka). Szombat: Zenebona. Vasárnap délután: Miss Amerika. Vasárnap este: Az utolsó Verebély-lány. KIRÁLY SZÍNHÁZ (3. 08) : Vasárnap délután: Pista néni. Vasárnap este: Diákszerelem. Hétfő: Diákszerelem. Kedd: Diákszerelem. Szerda: Diákszerelem. Csütörtök: Diák­szerelem. Péntek: Diákszerelem. Szombat: Diákszerelem. Vasárnap délután: Pista néni. Vasárnap este: Diákszerelem. MAGYAR KIRÁLYI OPERAHÁZ (K8)­­ Vasárnap: Hunyadi László (F. bérlet 24. SZ.) Hétfő: Nincs előadás. Kedd: Faust (A. bérlet 24. szám; kezdete 7 ó.)­ Szerda: Walkür (D. bérlet 24. szám; Leuer Hu­bert vendégfelléptével; kezdete fél hét órakor) Csütörtök: A végzet hatalma (F. bérlet 25. sz.) Péntek: Hegyek alján (B. bérlet 25. szám; Le­­uer Hubert vendégfelléptével). Szombat: Rigoletto (C. bérlet 25. szám). Vasárnap: Tristan és Tsolda (E. bérlet 25. sz., Leuer Hubert vendégfelléptével; kezdete fél­hét órakor). Táskagramofon mezzel 6 havi részletre . 1201 Bramofon­arras, Budapest, in: Deres paine-n. 30. ti­m MAGYAR SZÍNHÁZ (3, 8): Vasárnap délután: Ida regénye. Vasárnap este: Agglegény apa. Hétfő: Agglegény apa. Kedd: Agglegény apa. Szerda: Agglegény apa. Csütörtök: Agglegény apa. Péntek: Ida regénye. . Szombat: A Beleznay-asszonyok (először). Vasárnap délután: Agglegény apa. Vasárnap este: A Beleznay-asszonyok. NEMZETI SZÍNHÁZ (3: 08) : Vasárnap délután: A krétakör. Vasárnap este: Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Hétfő: John Gabriel Borkman (B. bérlet 31. sz.) Kedd: Barnhelm Minna. Szerda: Ármány és szerelem (D. bérlet 31. sz.) Csütörtök: A tábornok. Péntek: Most jelent meg (A. bérlet 32. szám). Szombat: Martinovics. Vasárnap délután: Nem élhetek muzsikaszói nélkül. Vasárnap este: A tábornok.

Next