Magyarság, 1929. május (10. évfolyam, 98-120. szám)

1929-05-11 / 105. szám

1929 május 11, szombat SPORT Áldozócsütörtök! sport­­eredmények A megismételt mérkőzésen is elvérzett Szombathely fáradt csapata Ferencváros—Sabaria 6:0 (2:0) Az első félidő első húsz percét a szombat­­helyi csapat uralta. Ennek oka elsősorban Bukovay lanyha startjában keresendő. A szombathelyi csapat a játék ezen részében igen szép és élvezetes játékot mutatott be. A labda nekik engedelmeskedett és raffinált passzjátékuk, amíg tüdővel bírták, egyik szép támadást a másik után ontotta magából. És akkor, amikor a nézőkben megszületett az a gondolat, hogy a Sabaria hosszú letargia után ismét magához tért, egyszerre, mintha el­bűvölték volna a csapatot, megszűnt küzdeni tudni, a gépezet elakadt és az irányításban Szolfián és Vámos helyét egy csapásra Turay és Bukovay foglalták el. A labda Tolditól Koluithoz került. A szélső jól adott be, Ta­kács II. lövése Vermesről Toldi elé pattant, aki a berni recept szerint élesen a hálóba lőtte a l­a­bdát. 1:0. Aztán Prém hibájából Takács II. beadását Toldi közelről befejelte. 2:0. A gól után Szofián egyénileg kísérlete­zett, de 25 méteres váratlan bombáját Amsei kifogta. A második félidő ugyanúgy indult el, mint az első. A szombathelyi csapat fellángolása most azonban már csak tíz percig tartott. Ez a periódus is szép volt, de gólnélküli, már pedig a futballt góllal mérik. A kis Ta­kács vezette az első ferencvárosi rohamot, de Vermes még idejében közbelépett. Turay akciója már eredményes volt. A balszélen tört ki, majd jobbra játszott, Rázsó vissza­fejelte a labdát a középre, ahonnan Kohut élesen a kapu jobb sarkába lőtte. (3:0). Két percre rá Rázsó közelítette meg a szombat­­helyi kaput. Vermes eléje futott és oly erő­vel dobta magát Rázsóra, hogy a jobbszélső összeesett és ki kellett őt vinni a pályáról A bíró Vermes szabálytalanságáért 11. bü­n­­tetőrúgást ítélt, amit a ravasz Obitz, jelzőjé­hez híven, értékesített. (4:0). A Sabaria sze­repe egészen passzív lett és a ferencvárosiak fölénye nyomasztóvá vált. A 21-ik percben Fuhrmann taccsdobásából Takács II. a nap legszebb gólját lőtte. (5:0). A Sabaria telje­sen elkészült erejével, pedig a félidő fele még hátra volt. A zöld-fehérek iskolajátékot mu­tattak be, nem kis örömére híveiknek. Az utolsó gól Prém­handje miatt megítélt 11-es büntetőrúgásából esett Takács II. révén ,(6:0). A budapesti amatőr válogatott csapat győ­zelemmel folytatta francia túráját Budapesti kerület—Picardiai kerület 4:3 (1:0) A vasárnapi döntetlen eredmény után a magyar csapat kipihenve az utazás fáradal­mait, Dünnkirchenben 5000 néző előtt gyö­nyörű játékkal mutatkozott be. Bár a bal­­szerencse most hagyta el a csapatot és a bíró sem állott feladata magaslatán, állandó fölényükben egy klasszis különbség mutat­kozott a két csapat között amatőrjeink ja­vára. A csapat a következő összeállításban vett részt: Mayer (Szollár)—Soponyai, Ger­gely­—Krammarik, Bobrik, Lévay—Kiss Régner II., Reinhardt, Dobos II., Kunz II. Góllövőink: Lévay, Dobos II. (2) és Rein­hardt. A magyar csatárok több kapufát lőt­tek, karneraarány 12:4 volt a javukra és a pártos bíró két jogos 11-es büntetőrúgást nem ítélt meg a magyar csapat javára. A Ferencvárosé a Szövetségi serleg Ferencváros tartalékc­sapata — Hungária tartalékcsapata 4:2 (2:1) A Ferencváros győzelmével a szövetségi serlegben az első helyre került. A Szedlacsik által irányított zöld-fehér csatársor igen *,ez szorese n játszott. Tenniszezőink vezetnek Norvégia ellen a Davis Cup-mérkőzésen A második napon a párosjátékra került a sor és Kehrling, Péter, dr. párosunk Niel­sen, Torkildsen kettős ellen 6:4, 6:4, 6:1 arányban gy­őzött. A szép eredmény­ Kehr­ling nagyszerű játékának köszönhető. Bangha Béla (MAC) nyerte a József nádor főiskolai kardversenyt . Teljes részvétlenség mellett rendezte meg a MAFC a serlegversenyt, pedig a kilences döntő legtöbb részvevője komoly ígéret a jövőre nézve. A verseny végeredménye a következő: 1. Bangha Béla MAC 7 gy., 2. Bay Béla BEAC 7 gy., 3. Gözsy Sándor BEAC 5 gy. 26 kapott tus, 4. Erdélyi Endre BEAC 5 gy. 30 kapott tus, 5. Kőszegi Attila LASE 4 gy. 27 kapott tus. Jó eredmények az MTK atlétikai versenyén Sok induló és a II. osztályú jelleg figye­lembevételével sok jó eredmény­t hozott a csütörtöki atlétikai verseny. Részletes ered­mény: Súlydobás előnyverseny: 1. Török 2.60 m. előny, 13.71 m. Az előnyadó Hahn 13.51 m. dobással ötödik lett. — 200 m. II. o. 1. Gerő III. (KAOE) 23.6 mp. — MO­L. II. oszt. 1. Czakó (BEAC) 54.9 mp. — 1500 m. junior.. 1. Pető (MTE) 4 p 29.2 mp. — Diszkosz II. o. 1. Balázs (FTC) 39.70 m. — Gerely II. o. Szekrényessy (MTK) 51.66 m. Svéd sta­féta II. o. 1. MTK 2 p. 10.2 mp. 2. KAOE. 3. BBTE. Schréderné két osztrák bajnokságot nyert a bécsi WAC nemzetközi versenyén . Bajnoknőnk kitűnő bécsi szereplése min­den dicséretet megérdemel. A női egyes és a vegyespáros bajnokságon kívül, Baumgar­­ten Magdával játszva, a női páros döntőjébe is bekerült. Részletes eredmény egyébként a következő: Férfi egyes bajnokság: 1. Cochet (francia Férfi páros bajnokság: 1. Cochet—Dánét (franciák). Női egyes bajnokság: 1. Schréderné ma­gyar). Vegyes páros bajnokság: 1. Schréderné— Thurneyssen (francia). Nagyszerűen sikerült a MOTESz dísztorna­­ünnepélye. Meg nem érdemelt rész­vétlen­ség mellett igen gazdag műsorral mutatta be a Tornász­ Szövetség idei eredményes munkás­ságát. Az ünnepélyen kilenc fővárosi egylet női és férficsapata vett részt. A BTC és BSE, valamint a Ferencvárosi Vasutasok hölgy­­csapatainak tornagyakorlatai igen jó benyo­mást keltettek. A dísztorna kimagasló száma a BTC nemzetközileg is elismert férfitornász­csapatának tornaakadémiája volt, melyen is­mét Telle István és Péter Miklós vitték a fő­szerepet. SPORTHÍREK Nyilatkozat. A Nemzeti Sport című idő­szaki sportlap szerdán megjelent számában Miért nem válaszolunk mi a Magyarság, illetve Kiss Géza cikkeire? cím alatt megis­mételte azokat a rágalmakat, amelyeket Va­das Gyula, a nevezett sportlap április 2-iki számában, az eseményektől eltelt egy eszten­dei türelmes várakozás után, szokott menta­litásához híven, szenzációként adott be olva­sóinak. Akkor megírtam, hogy a hasonló szenzációhajhászás céljából a magyar sport­élet számos ismert vezetőemberét valótlan dolgokkal megrágalmazó és ezért egyrészt bíróilag elítélt, részben mindenkor bocsána­tot kérő Vadas Gyulával nem szállok vitába, hanem ellene a büntetőfeljelentést megte­szem. Ez két esetben megtörtént és a szerdai cikk után harmadszor is meg fog történni. Mindez ügyvédem dolga. Jómagam pedig még mostan sem követem a Nemzeti Sport­ot és főszerkesztőjét a szenzációhajhászás út­ján, hanem elteszem a magam szenzációit a törvényszéki főtárgyalásra, ahol Vadas Gyula saját kezeírású leveleivel fogom bem­utani őt a magyar sportnyilvánosságnak, hogy meg­ismerjék azok is, akik még kellőképpen nem ismernék. Azokban a levelekben is lesz némi szenzáció! Ha ugyan még szenzáció!... Kiss Géza.* Magyarország—Olaszország válogatott bank­csapata mérkőzése szombaton délután 5 óra­kor. Az olasz csapat szerda óta a Magyar Bankszövetség vendége. A tartalmas és gaz­dag napi programok révén vendégeinknek bő alkalma nyílott a főváros nevezetességei­nek megtekintésére és a magyar vendégsze­retet megismerésére. A Bankválogatott mér­kőzés nemzetközi viszonylatban szombaton kerül először nálunk műsorra. Egy pár évvel ezelőtt, még a konjunktúra és hossz idejé­ben a legnevesebb játékosaink, köztük Orth, Mandl, Kocsis, Braun, Molnár, Erhardt, Plu­­hár és még egy sereg kitűnő játékos szere­pelt a bankliga mérkőzésein. Azóta azonban jött a szanálás, a leépítés és a rendelkezésre álló játékos mind kevesebb és kevesebb lett. A magyar csapat kipróbált, régi nevekből áll, kérdés azonban, hogy felkészültségük ele­gendő lesz-e. Az olasz csapat játékereje is­meretlen, ismerve azonban azt a nagy sport­­lázit, ami mostanában Olaszországot átjárja, az olaszok jó játékára kell elkészülve lennünk. A két csapat összeállítása a következő: Ma­gyarország: Mihály — Janicsár, László — Óváry, Hűvös, Vértes — Okos, Fehérváry, Polónyi, Mátéffy, Mészáros. — Olaszország: Repetto­­— Salmina, Ferrero — Musci­ato, Barale, Maranesi — Pozzio, Scotti, Avesani, Balehini, Fossati.* Szomaton kezdődik a nemzetközi galamb­lövőverseny a Felső-Margitszigeten. Május 11—20-ig tartja az Országos Magyar Galamb­­lövő Egylet József királyi herceg fővédnök­sége mellett ezévi nemzetközi tavaszi verse­nyét. Szombaton a megnyitó verseny és a ta­vaszi handicap kerül eldöntésre. A versenyek egész napon át foly­nak. ♦ Ifjúsági vöröskeresztesek sportünnepe. Lé­lekemelő, valóban pompás eseményben volt része annak az ezerötszázfőnyi, előkelő kö­zönségnek, amely Áldozó csütörtökön délután felkereste a MAC margitszigeti sporttelepét, hogy tanúja legyen a Magyar Ifjúsági Vörös­­kereszt országos zászlóavatási ünnepélyének. A díszes közönség soraiban helyet foglalt a többi között Albrecht főherceg is, aki a leg­nagyobb elragadtatással szemlélte a szebb­­nél-szebb gyakorlatokat. Tizenhét fiú- és leányiskola közel kétezer növendékkel vonult fel a nagytribün előtt, majd a Himnusz el­­éneklése után a fiú- és leánycsoportoknak különböző, vöröskeresztes ünnepi játéka kö­vetkezett, amelynek minden egyes számát sorozatos tapssal honorálta a hálás publi­kum. Az ünnepély fénypontja az ifjúságnak Hungária előtt való hódolata volt; itt külö­nösen az Állami Óvónőképző Intézet és az Állami Szent István-reálgimnázium növen­dékei tüntették ki magukat. A remekül sike­rült ünnepélyt diadalmenettel és virágszórás­sal fejezték be. Az ünnepélyre az összes rit­mikus gyakorlatokat Doby Ida, a Testneve­lési Főiskola tanárnője, tervezte és tanította, be, akit oroszlánrész illet a sikerből. * A Dunakeszi Magyarság vasárnap­ a Teréz­városi Torna Clubot látja vendégül. * Evezősfelvonulás a Dunán. Érdekes ese­ménye lesz Budapestnek a szombaton tar­tandó evezősfelvonulás, amely iránt az eve­zősök körében igen nagy érdeklődés mutat­kozik.* A Hungária Evezős Egylet ser­egavató la­komáját csütörtökön este tartotta, melyen az egylet díszelnöke, Albrecht királyi herceg is megjelent. A királyi herceget Soós Károly gyalogsági tábornok, elnök üdvözölte, majd Erdősi Jenő mondotta el az egyesület győz­tes versenyzőinek tiszteletére alapított serleg­felavató beszédét, melyen, az igazi amatőr versenyző által hozott nagy áldozatokat jel­képező kehelyhez hasonlította a felavatásra kerülő serleget. A pompásan sikerült, mű­vészi kivitelű ezüst serleget Manio Miltiades festőművész tervezte s az ötvösművészeti szempontból is rendkívül értékes alkotás. A gazdagon díszített talp lendületes rajza mel­lett különös elismerést érdemel a serleg kupa-részének reliefje, amely egy győztes versenynégyest ábrázol, amint a célvonalon átfutva, ereje fogytán összeroskad a diadal boldog tudatában. Ez a tenyérnyi szélességű dombormű az emberábrázolásnak oly tökéle­tesen sikerült alkotása, amely Manio Mil­tiades szépen ívelő művészi pályáján is egyik legjelentősebb állomás. A vacsorán száznál több klubtak jelent meg. * Glykais Európa-bajnok ünneplése Szolno­kon. A Tisza-szállóban a Szolnoki Vivő Club rendezésében a város társadalma banketten ünnepelte Glykais Gyulát, Európa kardvivó­­bajnokát, nápolyi győzelme alkalmából. Glykaist elsőnek a klub elnöke, Alexander Imre alis­pán üdvözölte és átadta neki egye­sülete ajándékát, egy brilliánssal kirakott arany cigarettatárcát, * Lacoste Berlinben. A Blau­weiss tennisz­­klub nemzetközi mérkőzései a következő eredménnyel jártak: Matthieu asszony győ­zött Reznicekné ellen 6:4, 6:1-re. Lacoste Landmann dr.-t 6:2, 6:4-re verte. Kitűnő fore­hand drivereit a német nem bírta fogni. Kuhlmann a francia Boussust 6:3, 6:3-ra verte, a délután folyamán Lacoste Froitz­heim német bajnokot fölényesen verte 6:2, 2:6, 6:1-re. A férfipárosban iacoste—Bous­­sus-pár Dreffert—Lorenz ellen 6:4, 6:2-re győzött. A vegyespárosban Matthieu asz­­szony—Boussus győzött Reznicekné—Kuhl­mann ellen 6:3, 6:1-re. * Az angol amatőrök legyőzték a franciákat. A colombesi stadionban megtartott mérkőzé­sen az angolok .'1t arányú győzelmet vívtak ki a franciák ellen.* Összeállították a válogatott vizipólócspa­­tot. A csapat a következő összeállításban fog németországi túrájára elindulni: Barta — Ivádi, Homonnay — Ilalasy — Keserű L, Keserű II., Németh. Tartalék: Vértesi. * Küzdelem a vasutasok labdarúgó-bajnok­ságáért. Dunakeszi-Magyarság—Szolnoki MÁV, 2:1 (1:1). Nagyszámú nézőközönség előtt a Szolnokon lejátszott mérkőzés mindvégig él­vezetes és szép játékot hozott. Az első félidő első gólját Bretsch beadásából Zsíros lőtte a dunakesziért részére. Változatos, némi duna­keszi fölény után, a szolnoki csapat Riskó révén egyenlített ki. A játék eme része na­gyon szép volt és a tetszetős támadások egy-­­­mást váltották fel. A második félidőben a Dunakeszi Magyarság tartotta kezében a játék irányítását, gólt az utolsó pillanatban tudott elérni, Bretsch fejese révén (2:1). Mindkét csapat válogatottjai nélkül szerepelt. A győztes csapatból elsősorban a fáradthar­­­tatlan fedezetsort, a veterán Weiss és Zsiross játékát dicsérhetjük meg, a szolnokiaknál Auguszt, Riskó és Friesz neveit említhetjük meg. A D. Magyarság győzelme teljesen meg­érdemelt volt.* Változás a középmagyari­ kerület válogatott csapatában. A beteg Höfflinger helyett Zsi­ross, a Dunakeszi Magyarság csatára, lett a kerület válogatott balösszekötője, a keleti kerület elleni csapatban. Május—júniusban legszebb a Tátrában! Elsőrangú magaslati gyógyhelyeit és szanatóriumon. — nyaralóhelyek. — Turisztika. Felvilágosítást ad, vízumot szerez. Menetjegyiroda, Vigadó, 50% kedvezmény visszautazásnál ésl. vasutakon. Dr. Szontagh Palace-Szana­­tórium. I­­tátraiüred, Nový Smokovec Dr. Guhr Szanatórium Tátraszéplak Tatranská Polianka Matlárháza Szanatórium és gyógyfürdő Tatranské Matlary Tatranská Lomnica gyógyfürdő Ótátrafüred Lubló-fü­red szénsavas, vasas mórfürdő Felső-Hágy Vysnó Hágy Tátra-Otthon Penzió Tatransky Domov Nagyszálló Tátraszanatórium Csorbató Sterbské Pleso Star­ v Smokovec a m­ai.......m imni­o­,kijer Nincs tilos út a Bükkben! Miskolc,­május hó A fővárosi sajtóban időről-időre­­ olyan közlemények jelentek meg, melyek a buda­pesti turistákat a Bükk-hegység látogatása ellen hangolják. Épp ezért kötelességemnek tartom a Bükkről író urak figyelmébe aján­lani a következőket: A Bükkben az erdőkincstár birtokán tilos terület nincs! Mindazokra a kiránduló­helyekre, melyekhez a Borsodi Bükk­ Egylet utal jelzett, most is szabadon járhat a tu­rista. Minden kirándulóhelyre több út sza­bad. Az örvényköre mindenkinek szabad a Ki­­rálykúttól felvezető 1. számú főútvonal, a hozzácsatlakozó 4., 5. és 6. utakkal együtt. Ugyanoda mindenkinek szabad a szinvavöl­­gyi vasút végállomásától Ómassán és a szent­­léleki zárdaromokon át vezető 10. számú, va­lamint a Bálványtól a Bánkúton és Csikor­gón át vezető 11. számú főútvonal. Az előb­biekhez csatlakozó 8. és 9. számú utak hasz­nálatát azonban a kincstár csak a Magyar Turista­ Szövetség tagjainak engedi meg. A Jávorkúthoz szabad a 13. számú főút-­ vonal, mely a hámori-tótól, a Jávorkút érin­tésével, a Bálványhoz vezet..­Az ehhez csat­lakozó utak közül szabad a 18. és 39. számú, melyek a Jávorkút felkeresését a Tarkőre való kirándulással kapcsolatban teszik lehe­tővé. Lillafüredről, a felső­ szállodától, a 14. számú út kezdeti­ szakasza addig szabad, amíg a­ 15. számú utat el nem éri, majd folytató­lag a 15. számú úton lehet csatlakozni a 13. számú útvonalhoz, melynek érdekességét nagyban emeli az útba eső öt búvópatak. A Bányahegy (814 m.) szép kilátópont felé vezető mindhárom útvonal (a 18., 29. és 30. számú) szabad. Ezek az utak egyszersmind a Bü­kkhát déli letörése legszebb "kilátópont­­jára" a Tarkőre is elvezetnek. Ugyancsak szabad a Bálványról a drótkerítésen kívül az ezekhez az útvonalakhoz vezető jelzetlen, de el nem téveszthető út. Ez a Bálványig — a 11. számú úton haladva — legjobb össze- DEZSŐ GÁBOR: NATURALISTA HATÁSHŐSIVÉIKEK 25 dalát mindenki, el tudja zongorázni, gitározni, a legtökéletesebb kísérettel. KORSZAKALKOTÓ ÚJDONSÁG. ! A „Magyarság** olvasói 3 pengő 50 filléres bolti Az I helyett 2 pengő 12 fillérrel rendelhetik meg a nóták* ! könyvet a „Magyarság'* kiadóhivatalában, Budapest, I V., Bank­ utca 7. Utánvételes rendeléseket nem bonyo­lítunk le.

Next