Magyarság, 1929. szeptember (10. évfolyam, 197-221. szám)

1929-09-07 / 202. szám

A Sikkasztás gyanújával letar­tóztatták Csizmás Oktávián segédhivatali igazgatót­ ­A belügyminisztérium rendőri szervezeti főosztályának házipénztárában történt fan­tasztikus rablótámadás ügyében a nyomozás pénteken délután döntő fordulathoz érke­zett. A rendőrség ugyanis fontos gyanúokok és a vizsgálat során beszerzett bizonyítékok alapján előzetes letartóztatásba helyezte Csizmás Oktávián belügyminisztériumi se­gédhivatali igazgatót azzal a gyanúval, hogy mivel a rablótámadás a körülmények egybe­vetése szerint nem történhetett meg, hivatali sikkasztást követett el, a pénztárból hiányzó 6700 pengőt ő vette magához és hogy a sik­kasztást leplezze, a rablótámadás meséjét koholta. A segédhivatali igazgató tagadta ezt a terhére rótt bűncselekményt, de igen meg­törten viselkedett és valószínű, hogy rövide­sen beismerő vallomást tesz. A nyomozás ér­dekes fordulatának részletei a következők: Hogy történt a „rabló­­támadás ?“ Hétfőn kora reggel történt a belügy­minisztériumban az a fantasztikus éteres rablótámadás, amelyről részletesen hírt adott a Magyarság. A rendőrség azonnal nyomozást indított, amely azóta is szaka­datlanul folyt és ha a nyilvánosság számára nem is tettek közléseket, ez csak azért volt, mert az első percben felmerült már a gyanú, hogy az egész rablótámadás koholt mese. Ezt a gyanút elsősorban az táplálta, hogy a helyszíni szemle során a szemetesládában a detektívek megtalálták az éteres üveg va­donatúj dugóját, amely pontosan beleillett az üveg szájába. Ugyanott selyempapírba csomagolva paprika is volt. A szemetesládá­ban találták meg a szögletes, közönséges külsejű, külsőleg használt orvosságokhoz adott üveget, amelyben egyetlen csepp fo­lyadék sem volt. Ha a nyomozás feltette, hogy a rablótámadás megtörtént, teljesen elképzelhetetlennek látszott, hogy a táma­dók külön a dugót, külön az üveget és kü­lön a paprikát a szemetesládába dobva, me­nekültek volna el. Ha a rablótámadás meg­történt, akkor ezeket a bűnjeleket a támadók feltétlenül magukkal vitték volna. A másik gyanúmomentum, amely az első perctől kezdve megvolt, onnan keletkezett, hogy Csizmás Oktávián segédhivatali igaz­gató kabátjának középső része és balkarja bőségesen le volt öntözve, míg jobb karján alig volt folyadék. A falon sem találtak sehol folyadékfoltot, annál többet azonban a föl­dön. Mindebből arra lehetett következtetni, hogy önmaga locsolta le magát, mert ha na­gyobb távolságból másvalaki locsolta volna le, akkor a jobbkarjára is jutott volna és a falra feltétlenül került volna festékező éter­folt. A szemetesláda mellett, a falnál, na­­gyobb mennyiségű éteres folyadékfoltot fedez­tek fel a detektívek, amiből azt a következte­tést lehetett levonni, hogy az üvegben maradt folyadékot szándékosan odaöntötték. A hivatalos vegyvizsgálat is igazolta ezt a gyanút, mert megállapították, hogyha papri­­kás-kénes-éteres folyadék szembe, szájba, vagy nyálkahártyás felületre jut, olyan erő­sen fájdalmas csípést okoz, hogy az így megsérült ember ordít fájdalmában. Csizmás Oktávián ezzel szemben nem is kiáltott, a fájdalom legkisebb jelét sem adta, hanem az állítólagos rablótámadás után egyszerűen benyitott a szomszédos szobába, ahol fo­lyamőrök tartózkodtak és elmondta, hogy rablótámadásnak esett áldozatul. Az első ellentmondások A főkapitányságon nem árulták el ezt a helyszíni szemléből fakadt első gyarut, hanem Cs­zm­a Oktáviánt a legnagyobb részletesség­gel úgy fogták vállalóra, hogy sejtelme se le­gyen a gyanúról. Az igazgató kihallgatásakor részletesen elismételte a támadás lefolyását és többek között azt mondta, hogy amikor megtámadták, elbukott a földön, elvesztette pár pillanatra eszméletét, de később magá­hoz tért. Azt állította, hogy ekkor újra lelo­­csolták és pedig már erősebben. Már itt ellent­mondás volt, mert az első lelocsolásnál, ha eszméletét vesztette is, előbb feltétlenül fel­kiáltott volna a fájdalomtól. Már­pedig a leg­kisebb kiáltást vagy az ijedtség legcsekélyebb hangját meghallották volna a szomszédos szobában. Amikor ezt kihallgatásakor meg­mondták a segédhivatali igazgatónak, azt fe­lelte, hogy ő a támadás pillanatában annyira megdöbbent és annyira megrémült, hogy egyetlen hang se jött ki a torkán. Amikor ebből megsejtette a segédhivatali igazgató, hogy már ellene fordult a gyanú, még hétfőn felajánlotta a rendőrségnek, hogy tartsanak házkutatást Úri­ utcai lakásán, ahol ő a maga részéről a legteljesebb mértékben szolgálatára áll a rendőrségnek. A házkuta­tás meg is történt, de nem járt eredménnyel. Annál inkább eredménnyel járt azonban a detektívek ama nyomozása, amely Csizmás Oktavián magánéletére és a merényletet meg­előző napokban viselt dolgaira vonatkozott. Amikor a rendőrségen már mint gyanúsí­tottat kezdték kikérdezni, Csizmás Oktávián elsősorban azzal védekezett, hogy ha sik­kasztani akart volna, miért választotta volna a hétfői napot, amikor alig hét nyolcezer pengő volt a kasszában, míg né­hány nappal azelőtt némelykor 10—20 ezer pengő is feküdt a pénztárban, ő maga csak ellenőrző tisztviselője volt a pénztárnak és pénztárosi funkciót csupán augusztus 6-ika óta végzett, amikor a házipénztár szabad­ságon lévő pénztárosát helyettesítette. Alig néhány nap választotta el attól, hogy a házi pénztárt ismét átadja a visszaérkező pénz­tárosnak. Alig háromszáz pengős havi fizetés A detektívek megállapították, hogy Csiz­más Oktávián régebben Pancsován, továbbá Keveváron határrendőrségi tisztviselő volt és ott négy éven át aktív szolgálatot teljesített. Különösen csodálatosnak látszott, hogy mint volt nehéz beosztású rendőrtisztviselő egy rablótámadás esetén ilyen bátortalanul vi­selkedjék és meg se kísérelje az ellenállást. Egyébként kisfizetésű tisztviselő volt, alig háromszáz pengőre mehetett fel a fizetése minden pótlékkal együtt. Ezzel szemben, mint megállapították, igen sok luxusberen­dezési tárgyat és holmit vásárolt részletfize­tésre és ezek a részletfizetési kötelezettségek fizetésével nem álltak arányban. Ezenfelül az elmúlt tavasszal nagy kár érte, amikor leánya kelengyéje egy házi tűzesetnél elégett. A nyomozás megállapította azt is, hogy szombaton, tehát két nappal a merénylet előtt, az elsejei fizetésosztáskor, Csizmás Ok­távián kétszázhetven pengő fizetést kapott, de ugyanannak a napnak délutánján sokkal nagyobb összeget fizetett ki Úri­ utcai lakásán részletadósságai törlesztésére, házbérre és egyéb adósságokra. Szombaton este a Rudas­fürdő vendéglőjében vacsorázott, vasárnap templomban volt, délután ötven pengőt fize­tett ki egy régi hitelezőjének, este pedig látogató volt lakásán. Amikor ezt Csizmás Oktávián elé tárták, az volt a felelete, hogy megtakarított pénze volt és ebből pótolta azokat az adósságrészleteket, amelyekre fize­téséből nem telt. Hol vették a kénes étert? A belügyminisztérium házipénztárában tör­tént vizsgálat megállapította, hogy pontosan 6700 pengő hiányzott. Csizmás Oktávián ki­hallgatása napok óta folyt már a rendőrsé­gen és bár este mindig lakására engedték, reggel detektív kísérte a főkapitányságra. Pénteken délelőtt is előállította egy detektív kihallgatásra, amelyet Doming Henriik dr. főkapitányhelyettes személyesen vezetett Vo­gel József dr. rendőrkapitány szobájában. A segédhivatali igazgató előtt mind világo­sabban kialakulhatott, mivel gyanúsítják, mert a legkétségbeesettebben védekezett és arra hivatkozott, hogy a pénz nincs meg és váljon hová tette volna, ha ő követte el a sikkasztást. Ezzel szemben a nyomozás szinte pontról-pontra meg tudta állapítani, hogy mennyit fordított adósságai kifizetésére. Pénteken délután az addigi vizsgálati ered­mények, valamint a bűnjelek nyomán hiva­tali sikkasztás bűntettének gyanújával Csiz­más Oktávián előtt kihirdették az előzetes le­tartóztatásról szóló végzést. A rendőrség re­méli, hogy az a gyógyszerész, vagy droguista, aki a csütörtöktől hétfőig terjedő idő alatt éter sulfurikumot szolgáltatott ki Csizmás Oktáviánhoz hasonló személyleírású férfinak abban az üvegben, amelyet azután az állító­lagos támadás színhelyén megtaláltak, jelent­kezni fog a rendőrségen és ezzel is közelebb viszik a nyomozás munkáját a teljes meg­oldáshoz. Egyelőre a segédhivatali igazgatót letartóztatás után sem viszik át a királyi ügyészségre, hanem még legalább huszonnégy órát a rendőrségen marad és szombaton újabb tanúkihallgatások lesznek a főkapitány­ságon. A rendőrség a legnagyobb eréllyel folytatja a nyomozást a segédhivatali igazgató sikkasztási ügyének és a koholt rablótámadás történetének végleges tisztázására. 1929 szeptember 7. szombat M­ICflBSK­. HÍREK — A hercegprímás negyedszázados talál­kozója iskolatársaival. Szeptember második felében a Győrött 25 év előtt érettségizett öregdiákok tartják meg negyedszázados ta­lálkozójukat, amelynek érdekessége, hogy ezen a találkozón megjelenik Serédi Juszti­­nián bíbornok-hercegprímás és Hász István tábori püspök, akik 25 év előtt a győri ben­cés főgimnáziumban tettek érettségit. A hercegprímás a bencés rendháznak lesz a vendége, míg a tábori püspököt a győri megyéspüspök látja vendégül. — Minisztertanács. A kormány tagjai Vass József népjóléti miniszter, helyettes miniszterelnök elnöklésével pénteken dél­előtt minisztertanácsot tartottak. A minisz­tertanács kizárólag folyóügyekkel foglalko­zott s tizenegy óra után ért véget. — Kormányzói elismerés. A kormányzó a kereskedelmi miniszter előterjesztésére megengedte, hogy Meskó Oszkár dr. és vitéz Lázár János dr. miniszteri titkároknak buzgó és eredményes szolgálatukért el­ismerését tudtul adják. — Uj kormányfőtanácsos. A kormányzó a miniszterelnöki teendők ideiglenes ellátá­sával megbízott népjóléti miniszter előter­jesztésére Pottyondy Béla dr. szombathelyi közjegyzőnek, a szombathelyi közjegyzői kamara elnökének a közélet terén szerzett érdemei elismeréséül a kormányfőtanácsosi címet adományozta. — Miniszteri tanácsosi cím és jelleg. A kormányzó a pénzügyminiszter előterjesz­tésére Melczer Elek dr. miniszteri osztály­­tanácsos a központi illetményhivatal fő­nök­­helyettesének, a miniszteri tanácsosi címet és jelleget adományozta. — A francia lovasság átszervezése. Pá­­risból jelentik: A lotharingiai nagy lovas­sági hadgyakorlat első részét befejezték. A gyakorlat tanulsága az, hogy a lovasság lo­von hajtja végre a hadműveleteket, de gya­log harcol. Az új francia lovashadosztály beosztása a következő: két lovasdandár, két automobilokon szállított gyalogzászlóalj, egy hadosztálytüzérség, gépfegyver és műszaki osztagok. A gyakorlat nyilvánvalóvá tette, hogy a hadosztály egy részének automobilo­kon való szállítása nem emelte a lovasság a­ozgékonyságát. — A szegedi ipartestület székházának fel­avatása. Szegedről jelentik: A szegedi ipar­testület rendkívüli közgyűlést tartott, amely­nek egyetlen tárgya az új testületi székház felavatásának programja volt. Körmendy Mátyás felsőházi tag, elnök bejelentette, hogy az ünnepélyes székházavatás szeptember 21-én lesz. A közgyűlés elhatározta, hogy az avatási ünnepségekre meghívja Bethlen Ist­ván gróf miniszterelnököt, Klebelsberg Kuno gróf kultuszminisztert és Bod János keres­kedelemügyi minisztert. — Beiratkozások a szegedi egyetemen. Szegedről jelentik: A szegedi Ferenc József­­tudományegyetemen a beiratkozások most van­nak folyamatban. A kultuszminiszter a sze­gedi egyetem jogi karán 200-ban állapította meg a felvehető hallgatók számát s már eddig 296-an kérték felvételüket. Az orvosi karon 00 hallgató vehető fel s eddig 97-en folya­modtak felvételért s a kérvényezők száma egyre emelkedik. Éppen ezért az egyetem ta­nácsa a kultuszminisztertől a létszám fel­emelését kérte. A kontingens felemelésében döntést még nem történt. A matematikai és termszettudományi karon felvehető hallgatók száma 50, ezzel szemben csak 37 új hallgató jelentkezett. A bölcsészeti karon 70 elsőéves hallgató felvételét engedélyezte a kultuszmi­niszter s eddig csak 55 rendes és 4 rendkí­vüli hallgató jelentkezett. Az egyetem új ta­nácsa szerdán tartotta első ülését Győrffy István rektor elnöklésével s elhatározta, hogy a vilnai Báthory István-egyetem alapításá­nak 350-ik évfordulóján r­e­dezendő ünnep­ségekre az egyetem képviselőt küld ki. A tanév ünnepélyes megnyitását szeptember 29-re tűzték ki­­ — Apponyi Albert gróf előadása Zürich­ben. Genf­ből jelentik: Apponyi Albert gróf vasárnap előadást tart a zürichi Leserzirkel­­ben. Az előadás iránt általános az érdeklő­dés. A Der Leserzirkel, a kör folyóirata, most megjelent számában Ottlik György tol­lából hosszabb cikket közöl Apponyi Albert grófról. A lap külön mű­lapon mellékeli Apponyi Albert gróf sikerült fényképét. A cikkhez fűzött megjegyzésben a szerkesztő­ség örömét fejezi ki, hogy a vasárnapi elő­adás küszöbén avatott méltatást közölhet a kiváló magyar államférfiról. — Ősrégészeti ásatások a Leány-barlang­ban. A Magyar Turista Egyesület anyagi támogatásával az utóbbi hetekben Radics Ottokár dr. egyetemi tanár vezetésével rend­szeres ásatások történtek az esztergom­­megyei Klastrompuszta fölött fekvő Leány­­barlangban. Az ásatásoknak kettős célja vo­t: először a barlangot turistaszempontból fel­tárni és rendezni, másodszor rendszeresen, tudományos szempontból felásni. A barlang bejáratában és pitvarában végzett ásatás gaz­dag neolitkorú réteget tárt fel, amelyben a fiatalabb kőkor emberének kezdetleges agyag­­edénytöredékei, csonteszközei és jellegzetes, csiszolt kőbaltatöredék került a szakembe­rek birtokába. Ezek közül legértékesebb da­rab egy szarvasagancsból készült, tökéletesen kicsiszolt és fokán oválisan átfúrt fejsze, amely a maga nemében egyedülállónak te­kinthető. Az ősrégészeti tárgyakkal együtt sok emlős-, madár- és embercsontot találtak. — Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesü­let közgyűlése Miskolcon. Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület a folyó évi ren­des közgyűlését miskolci osztályának meg­hívására szeptember 15-én, vasárnap, Mis­kolcon tartja meg. Erre a közgyűlésre az egyesület központi elnöksége, to­vábbá a Budapestről és Budapesten átutazó egyesületi tagok a Keleti pályaudvarról szep­tember 14-én, szombaton délután 14 óra 15 perckor induló gyorsvonattal utaznak, amely vonathoz az államvasutak igazgatósága két külön II. osztályú Pullmann-kocsit csatol az egyesületi tagok rendelkezésére. A két külön kocsi visszafelé a Miskolcról szeptember 16-án, hétfőn délután 18 óra 48 perckor in­­duló gyorsvonathoz csatolva áll az egyesü­leti tagok rendelkezésére. Egyúttal a mis­kolci osztály rendezőbizottsága felkéri azokat a kartársakat, akik szeptember 16-án az agg­teleki barlanghoz kívánnak kirándulni, hogy szándékukat szeptember 10-ig Barth György miskolci törvényszéki elnökkel okvetlenül közölni szíveskedjenek. HA AUTO LEGYENMERCEDES-BENZ — Orvosi hírek. Batta Béla dr., a Lorántffy Zsuzsanna-kórház rendelőorvosa, fogorvosi ren­delőjét VII., Róna­ utca 55/B. alatt megnyitotta. Telefon: József 339—96. Rendel 3—5-ig, hétfőn, szerdán 5—6-ig. Sebő Imre dr., orvos, visszaérkezett és rende­lését megkezdte. Rendel: Teréz­ körút 1/b., II. em. Telefon: 964—19. HÁZASSAG Vangel Gyula dr. igazgató leánya, Etelka, és Rózsahegyi Gusztáv e hó 10-én este fél 7 órakor tartják esküvőjüket a belvárosi plébániatemplom­ban (Eskü-tér). özv. Niczky Lajosné született Glósz Rajmundot eljegyezte Heinrich Béla dr. járásorvos, Tokaji — Menczer gallértisztitása vezet. Saját üzeme. Telefon. Vidéki osztály. — A tiszai evangélikus egyházkerület közgyűlése. A protestáns egyházak őszi munkaszemeszterét a tiszai evangélikus egyházkerület vezeti be, a jövő hét szerda­,­ján tartandó közgyűlésével. A gyűlés Mis­kolcon lesz és azon Geduly Henrik püspök és Zelenka Lajos dr. budapesti Ítélőtáblás tanácselnök, egyházkerületi felügyelő töltik be az elnöki tisztet. — Sokévi külföldi gyakorlattal, mérsékelt ár­ban angolul tanít Mrs. Braun, VIII., Szentkirályi­­utca 35. (Házfelügyelőnél.) M­ÁD D CM»* flWIWl eladási telepei áruinak formáival, minőségével, gyári olcsó áraival vezetnek. Közismert iskolacipők raktáron. Erzsébet körút 38. Baross tér 164

Next