Magyarság, 1929. szeptember (10. évfolyam, 197-221. szám)
1929-09-27 / 219. szám
8 — Új nemzetközi gyorsvonat Budapest és Berlin között, Prágából jelentik. A vasútügyi miniszter a központi vasúti tanács ülésén bejelentette, hogy a legközelebbi jövőben új nemzetközi gyorsvonat fog közlekedni Prágán keresztül Berlin és Budapest között, amelynek a Balkán forgalmához is csatlakozása lesz. Az új gyorsvonat úgy oda, mint vissza nappal teszi meg az utat Berlin és Budapest között Prágából közvetlen csatlakozása lesz Bécsbe, Budapestről pedig Belgrádba, Szófiába, Konstantinápolyba, Szalonikiba és Athénbe. A cseh alezredes feleségének gyilkosát kötél általi halálra ítélték. Kassáról jelentik: Az ungvári törvényszéken csütörtökön ért véget a Beleba István közkatona, Paczik alezredes feleségének gyilkosa, elleni per tárgyalása. A törvényszék csaknem két óra hosszat tartó tanácskozás után hirdette ki ítéletét. Beleba Istvánt a törvényszék orgyilkosságban mondotta ki bűnösnek és ezért kötél általi halálra ítélte. A védő az ítélet ellen semmiségi panaszt jelentett be. — Apponyi Albert gróf Zita királynéhoz utazott. Genfből jelentik:" Apponyi Albert gróf él, felesége csütörtökön Génfből Zita királyné meglátogatására utaztak. Apponyi Albert gróf október 3-án Paksba érkezik és 5-én „Magyarország nemzetközi helyzetéről" előadást tart Parisban a nemzetközi diplomáciai akadémián. — Községnév megállapítása. A belügyminiszter a Somogy vármegyébe kebelezett Ötvöskónyi község végleges nevét Ötvöskónyi névben állapította meg. Tizenkétévi súlyos börtönre ítélték a gyilkos csendőrt. Szombathelyről jelentik: A szombathelyi honvédtörvényszék most tárgyalta Haltás József csendőr ügyét, aki tavaly a vádirat szerint meggyilkolta Eredics József csendőrtiszthelyettest A törvényszék annak idején kötél általi halálra ítélte Bujtást, de a honvédfőtörvényszék újabb tárgyalásra utasította a törvényszéket. A honvédtörvényszék most kétnapos tárgyalás után felmentette Bujtás Józsefet a gyilkosság vádja alól és csak őrszolgálati kötelességsértés vétsége, erőszakosság bűntette és fügyelemsértés büntette miatt mondotta ki bűnösnek és tizenkétévi súlyos börtönre ítélte. Az ügyész és a védő haladékot kért a fellebbezés benyújtására. — Állomáshelyet kérnek az árufuvarozók. Az érdekeltségekérték, hogy az árufuvarozók gépkocsijukkal a hatóságok által kijelölt állomáshelyekre állhassanak ki, ugyanígy, mint a személyszállítást végzők. s Ebben a kérdésben a kereskedelemügyi minisztériumban ma délelőtt Jezsovics János dr. helyettes államtitkár elnöklésével s az érdekelt iparosság széles köreinek részvételével értekezlet volt. Az értekezlet behatóan foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy az áru fuvarozásnak említett módját engedélyhez, kötött ujiparággá kell-e nyilvánítani, vagy az ellenkező álláspont elfoglalásával azt kell-e lehetővé tenni, hogy azok, akiknek árufuvarozásra iparjogosítványuk van, annak alapján az árufuvarozást olyképpen is folytathassák, hogy borhelyre állanak ki és ott ajánlják a közönségnek szolgálataikat. Az értekezletnek egyelőre az volt a célja, hogy a kereskedelmi minisztérium a különböző érdekeltségi körök véleményéről közvetlen tájékozást szerezzen. — Pápai áldás a pannonhalmi zarándokoknak. Glattfelder Gyula dr. Csanádi püspök vezetésvel, az Országos Katolikus Szövetség rendezésében tudvalevőleg az elmúlt vasárnap az ország minden részéből többezer főnyi hivősereg zarándokolt el Pannonhalmára, hogy meglátogassák a Szent Benedek-rend ősi főmonostorát a rend alapításának 1400. évfordulója alkalmából. A zarándokok Pannonhalmáról hódoló táviratot küldöttek XI. Pilis pápához a Citta del Vaticanóba, ahonnan a budapesti nunciaturára az itt következő választávirat érkezett: „A Szentséges Atya szívesen fogadta a Pannonhalmára zarándokoló magyar katolikusok hódolatát és kért áldását szívesen küldi. Gaspari bíboros, államtitkárt. — A hadikölcsönkötvénytulajdonosok nagy nyomorról panaszkodtak Wekerle előtt. Anted Lajos nyugalmazott rendőrtanácsos vezetése alatt a hadikölcsönkötvénytulajdonosok küldöttsége kereste fel Wekerle pénzügyminisztert és nagy nyomorukra hivatkozva memorandumban kérték kárpótlásukat. A pénzügyminiszter kijelentette, hogy ez időszerint nem áll módjában a karitatív segélyezés keretén túlmenni, de jogos kifakadásukat megérti. — Baeilus a fehérneműben. Amerikából érkező híradás szerint a csikágói egyetem egyik bakteorológusa az Egyesült Államok hivatalos orvosi szaklapjában mélyen szántó tudományos cikk keretében jelzi, hogy a fehérnemű, bárminő alaposan legyen is az kimosva, valóságos Eldorádója a bacillusoknak. S hogy ez csakugyan így van, bizonyítékul nyomban megemlíti azt is, hogy egy kimosott fehérnemű, darab egyetlen négyzetcentiméternyi területén nem kevesebb, mint ezer bacillus tanyázik gondtalanul. Ez a bacillustelep, természetesen, gyarapszik s a fehérneműnek egy napon keresztül történt viselése után már eléri a 400.000-es számot a négyzetcentiméternyi területen. S ha az illető — így szól a cikk — egy hétig nem vált fehérneműt, úgy a négyzetcentiméternyi tenyészhelyen kerek tízmillióra nő a bacillusok száma. Arra vonatkozólag, hogy milyen módszerrel érte el az amerikai bakteorológus ezt a vizsgálati eredményt, valamint arról, hogy kinek a ruhadarabjából metszette ki a mikroszkópikus vizsgálathoz szükséges kvadrátot — nem kaptunk értesítést. — A főváros átminősíti a havidíjasokat. A főváros tanácsa Gallina Frigyes tanácsnok-főjegyző előterjesztése alapján foglalkozott a tisztviselői állások átszervezésével. A javaslat szerint arról van szó, hogy mintegy 1350 olyan fővárosi tisztviselő, aki eddig a státusban mint havidíjas szerepelt, ezentúl tisztviselői címmel kezdi meg funkcióját. A tanács az előterjesztéshez hozzájárult és valamelyik őszi közgyűlés tárgyalni fogja az ügyet. Uj rendszerfi butsziitel! 100 üsnoä után 5 pengős hasi tör-1 leszissis uäsäreihait —váltó nélkül — ev,n bc,fitésnél a kamatokat vissza* téritjük Kardos Testvérek tSSESffiK«. 18.1 ,We»cIonTl'MleafKazinczy-utcs sarok) lliMplfkWSlipl BMUMWJW 1929 szeptember 27. pénfe£ Képviselői beszámoló ! A gazdatársadalom pedig számíthat a kormány támogatására . .. II. S ez a támogatás olyan lesz, mint például ebben az évben is volt. . . Legújabb távirataink A I g y a P a p p államtitkár Budapest Matracokba lőszper helyett kukorica szarai jutányosan szállítunk Kocbányai Termebek Hétszáz magyar vasutas és hajós zarándoklata Széchenyi István gróf sírjához. Hirt adtunk arról, hogy a magyar vasutasok és hajósok folyó hó 21-én, Széchenyi István gróf születése napján, elzarándokoltak Nagycenkre, hogy ott rójják le kegyeletük adóját a legnagyobb magyar emlékezete iránt. A zarándokúikal kapcsolatban téves és egymásnak is ellentmondó hírek terjedtek el. E hírekkel szemben közöljük, hogy a zarándoklatot a Magyar Vasúti és Hajózási Klub elnöksége, Samarjay Lajos államtitkár, a MÁV igazgatóságának elnöke, Semn Ottó dr. miniszteri tanácsos, MÁV igazgató, Vaich Károly udvari tanácsos, a GySEV vezérigazgatója és Jármay Elemér dr. államtitkár, a MFTR igazgatója vezették s a közlekedési vállalatok részéről Samarjay Lajos államtitkár a MÁV koszorúját, Pogány Sándor kormányfőtanácsos, h. vezérigazgató a DSzA vasút, Hatch Károly udvari tanácsos, vezérigazgató a GySE vasút, Jármay Elemér dr. államtitkár a MFTI1 és Jónás Géza dr. igazgatóhelyettes a DGT koszorúját helyezte a sírra. — A Katolikus Férfiliga konferenciája október 12-én este 7 órakor lesz a kőbányai plébánia-templomban, előadást P. Bangha Béla jézustársasági házfőnök tart. — Csendlevél a .„zajos pártiak“ sorából. A túlsó táborból, a „zajos párt“-ból, kaptuk a következő csendlevelet. A motorkerékpárokat védi benne a levélíró. Nehéz dolog! Mondja pedig a következőket: Külföldi utániról viszaérkezve, óriási meglepetéssel olvastam a csendrendeletről. S Úgy látszik, olyan emberek gondolatai ezek, akik még soha külföldön nem voltak, mert, ha csak a legközelebb fekvő Pécsben hallották volna a nagy zajt, hálát adnának Istennek, hogy nálunk még tizedannyi zaj sincs. A legérdesebb az, hogy a zaj okát holmi légyzümmögésszerű autótülkölésben és nyitott kipufogókban hallják, pedig pl. Bécsben a tülköt egyáltalán nem használják az autóvezetők és ennek ellenére nemcsak, hogy a motorkerékpárok nyitott kipuffogása nem tűnik fel, hanem még a sokkal nagyobb zajt okozó ADR-kocsik kipuffogása sem. Bécsben éjjel három órakor olyan a zaj, mint nálunk délben a Nagykörúton. Nyitott ablak mellett nem aludhatnak és mégsem csinálnak csendrendeletet. A forgalom kétszer olyan gyors, mint nálunk és a gyorsaságot jellemzi, hogy az egyedül közlekedő lovaskocsik, a sörgyárak mecklenburgi fogatai, úgy rohannak, mint nálunk régebben a tűzoltófogatok. Ez együttvéve okozza a zajt A tülkölés úgyszólván teljes hiánya mellett ez a gyors forgalom csak a közönség figyelése és fürgesége mellett lehetséges, továbbá azért, mert csak az utcakereszteződéseknél szabad keresztüljárni. Emellett a rendőr kizárólag a forgalom gyorsítása végett van az utcasarkokra rendelve, mégpedig nem oszlopnak, hanem fürge ide-oda mozgó embernek, aki a fordulókban nem hogy lassítaná a kocsikat, hanem egyenesen megkívánja, hogy legalább 25 km-es tempóban vegyék azt, nemcsak a járművek, hanem még a gyalogosok is. A jelzőlámpák nem 2—3 percenként váltakoznak, hanem 20 másodpercenként. Nem akarok hosszasabban a közlekedésről írni, de a csendrendeletre visszatérve, kérdem, hogy talán azért csinálják ezt, hogy a külföld előtt jobb sziliben tűnjünk fel? Ilyesmit rendeleti úton intézni nem szabad. Külföldön sehol sem tiltották be a rádió-hangszórók utcai alkalmazását sem, nem hogy még egyéb, az ember jólétéhez, sőt mi több, a város jólétéhez hozzátartozó és azt jellemző zajt betiltanának, különösen ilyen furcsa módon, mint azt ezekben a tervezetekben olvassuk. Ilyesmi, azt hiszem, nem túlozok, ha azt állítom, hogy képes a forgalmat is csökkenteni és temetővé tenni egy fejlődésnek induló várost. — Pap József Géza gépkereskedő büntetését a tábla háromhónapi fogházbüntetésre emelte fel. Pap József Géza autókereskedő a múlt év tavaszán a hajnali órákban a Nagykörúton körülbelül hatvan kilométeres sebességgel száguldott, mert egy előtte haladó motorkerékpárt akart mindenáron megelőzni. A száguldás közben a Royal-szálló előtt Nagy István rendőrt, aki a gépkocsit megállásra szólította fel, elütötte. A rendőr csonttörést szenvedett. Hatósági közeg elleni erőszak vétsége címén indult meg Pap József ellen az eljárás, nyomban letartóztatták, de a főtárgyaláson az ügyészség módosította a vádat és gondatlanságból okozott súlyos testi sértés címén emelt vádat. A törvényszék vádlottat két és félhónapi fogházbüntetésre ítélte, ezt az ítéletet az Ítélőtábla Lehoczkytanácsa háromhónapi fogházbüntetésre és ezer cjengő pénzbüntetésre emelte fel. — 850.000. Ez a tekintélyes szám sem valamely nagyhatalom háborús állományú haderejét jelenti, hanem egyszerűen és hivatalos kimutatásban: a székesfővárosi zálogházaknak ezévi augusztus hó utolsó napjának állagát. Vagyis: augusztus utolsó napján 850.000, azaz nyolcszázötvenezer volt ama zálogházi tárgyak száma, amelyeket e szerencsétlen város emberei azért csaptak be, hogy az értük kapott sovány összegen enni adjanak a gyermekeiknek és saját maguknak. És ha állandó a panasz, hogy minden vonalon apadás, csökkenés, pusztulás, katonai kifejezéssel élve: fogyaték tapasztalható, a zálogházak vezérigazgatósága nem minden önérzet nélkül mutathat reá a zacik forgalmára: mi gyarapszunk!... Hát itt van gyarapodás, lévén a növedék oly fölfelé gravitáló tendenciájú, hogy maholnap a zálogházak kénytelenek lesznek kiakasztani a táblát: Telt házi Ez aggasztó szaporulat oka kettős pedig: egyrészt mind többen és többen vándorolnak a zálogházak kapui felé, másrészt mind elenyészőbb lesz azok száma, akik a zálogba tett tárgyakat ki is tudnák váltani. Nem bűnös feledékenységből cselekszik ezt, hanem ama szörnyű ok miatt, hogy nem vallhatják magukat egyetlen poltura birtokosának sem. Gondolatnak is elképesztő, hogyha ezt a számot elosztjuk a főváros lakossága közt, kiderült, hogy Budapest népének nyolcvanszázalékát érzelmi szálak fűzik a zálogházakhoz. Más szóval annyit jelent az, hogy a magyar fő- és székváros minden öt lakosa közül négynek nincs annyi pénze, hogy ne lenne kénytelen a zálogházhoz fordulni pillanatnyi segítségért. Riasztó statisztika ez! S még elszomorítóbb a gondolat, hogy mind többen és többen vonszolják magukat a zálogházak irányába, megválván legféltettebb és legértékesebb tárgyaiktól, mivel — muszáj! Ila ebben a tempóban tart a zálogházak állományának szaporulata, újesztendőre egymilliárd lesz a nyolcszázötvenezerből. Ha nem több ... __ Fegyvereket árvereznek Parisban. Párisból jelentik: Október 11-én Páriban az állami árverési raktárban érdekes árverés zajlik le. Árverésre kerülnek a háborúból megmaradt régi mintájú fegyverek, kardok és lövedékek. Az eladásra kerülő tárgyak a következők: tizenkilencezer Winchester puska, tizenötezer 1866-os mintájú fegyver, ötvenezer kard és bajonett, továbbá tízmillió lövedék. Vásárló lehet minden francia állampolgár, vagy olyan idegen, akinek letelepedési engedélye van. A vásárlókat kötelezik, hogy a megvásárolt tárgyakat egy éven belül a belga határ felé kiszállítsák Franciaországból. Ag-ay-ay! Nincs már egyebet mit tennünk. Demokratáknak kell tennünk. Héberek most örülhetnek, Mert ők már annak születtek. — Súlyos autókarambol Hódmezővásárhely mellett. Hódmezővásárhelyről jelentik: A kopáncsi vasútállomás közelében egy* autó, amelyen Elek Imre itteni bérautófuvarozó felesége és Farkas János budapesti illetőségű, jelenleg Hódmezővásárhelyen tartózkodó soffőr ült, hirtelen fékezés következtében nekirohant egy útszéli fának és pozdorjává zúzódott. A soffőr agyrázkódást és koponyaalapi zúzódást szenvedett, úgy, hogy életbenmaradásához nincs remény. Elek Imréné sérülései jelentéktelenek. — Az ítélőtábla helybenhagyta Vészi Jószef ezerpengős büntetését. Vészi József, a Pester Lloyd főszerkesztője lapjának egyik két év előtt megjelent számában megtámadta Teleki Pál grófot azért, mert a keresztény egyetemi ifjúságnak a numerus klauzus érdekében kiadott kiáltványát aláírta. Cikkében a többek között azt írta, hogy Teleki Pál gróf az ifjúságot olyan útra tereli, amely nincs összhangban az alkotmánytörvényekkel. A cikk tartalma miatt Teleki Pál gróf Vészi József ellen sajtó utján elkövetett rágalmazás vétsége címén pert indított s a büntetőtörvényszék Töreky-tanácsa Vészi Józsefet ezer pengő pénzbüntetésre ítélte. Vészi József fellebbezése folytán csütörtökön tárgyalta ezt az ügyet a királyi ítélőtábla Godó-tanácsa és Kelemen Kornél dr. ügyvédnek, mint Teleki Pál gróf képviselőjének, valamint Erődy-Harrach Tihamér dr.-nak mint Vészi védőjének meghallgatása után a felsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az ítélet indokolásában a tábla megállapította, hogy az egyetemi ifjúság tüntetéseivel kapcsolatban Teleki Pál gróf korrekt magatartást tanúsított s eljárása csak dicséretes, érdemel.