Magyarság, 1929. október (10. évfolyam, 222-248. szám)
1929-10-26 / 244. szám
1929 október 26, szombat whraBsifl BaBBBaOHBHHgiHHBHHSfiBOTBHraat»9Hi3 a A miniszterelnök szerint a jóvátétel ügyét nem lehet hatalmi szóval elintézni A kormány a kölcsönösség alapján hajlandó megszüntetni a vízumkényszert A képviselőház külügyi bizottsága pénteken Pekár Gyula elnöklésével folytatta a múlt héten megkezdett ülését. Az ülés megnyitása után Walkó Lajos külügyminiszter válaszolt a múlt ülésen elhangzott felszólalásokra. A vízumkényszer kérdésében a kormány arra törekszik, hogy a vízumkényszert kölcsönösség alapján megszüntesse, ami azt jelenti, hogy a magyar kormány arra gondol, hogy a vízumkényszert mindazokkal az államokkal szemben megszünteti, amelyek Magyarországgal szemben is lemondanak a vízumkényszer alkalmazásáról. Egyelőre még technikai előkészületekre van szükség, hogy a kormány életbe léptethesse ezt az elhatározását, amelytől külföldi forgalmunk jelentékenb könnyítést vár. Nem engedjük összekeverni az optánspöröket a jóvátétellel A külügyminiszter ezután áttért a Párisban folyó tárgyalásokra és e tárgyalások jelenlegi állásáról adott tájékoztatást. A Párisban ülésező bizottságot tulajdonképpen három kérdés foglalkoztatja. E kérdések közül az egyik, nevezetesen: a volt szövetséges és társult hatalmak közötti elszámolás kérdése — nem tartozik reánk. Viszont közvetlenül érdekel bennünket az a másik két kérdés, amely a jóvátétel ügyének rendezésére és a békeszerződésből folyó egyéb pénzügyi kötelezettségek kölcsönös likvidálására vonatkozik. Ami a jóvátétel ügyét illeti, a miniszterelnök legutóbb már kifejtette a magyar kormány álláspontját, amely abban áll, hogy az ország újabb jóvátételi fizetésekre nem képes és hogy ebbeli kötelezettségeinek már bőven eleget tett annak az értéknek a szolgáltatásával, amit az elcsatolt területeken levő magyar állami javak jelentenek és azokkal a pénzbeli és természetbeni szolgáltatásokkal, amelyeket részben a múltban teljesítettünk, részben az 1924-ben létesített megállapodás értelmében 1943. év végéig teljesítünk. A békeszerződésből folyó egyéb pénzügyi kötelezettségek likvidálásának tekintetében a kormánynak az az álláspontja, hogy szívesen veszi a békeszerződéssel kapcsolatos függő kérdések rendezését, de nem tartja lehetségesnek, hogy ebbe a rendezésbe azokat az ügyeket is belevonják, amelyek tárgyalása akár az úgynevezett vegyes döntőbíróságok elé, akár más, a békeszerződésben megállapított fórum elé tartozik. A függő kérdések rendezését illetően — amely ezekre a már tárgyalás alá vett és továbbra is a rendes után lebonyolítandó ügyekre nem terjedhet ki — a kormány olyan megegyezésre kívánna jutni, hogy a Magyarországot terhelő kötelezettségek teljesítése olyan időpontban történjék, amikor a jóvátételi annuitások fizetése már véget ér, vagyis 1993 után. Magyarország semmivel sem tartozik A külügyminiszter után Baracs Marcell szólalt fel. A jóvátételi kérdés lényege abban van, vájjon jogilag el volt-e intézve jóvátételi kötelezettségünk az 1924-ben létesített megegyezéssel, vagy sem. Az a meggyőződése, hogy az 1924. évi megállapodást a jóvátétel végleges elintézésének kell tekinteni. Ebben a tekintetben írtal a trianoni békeszerződés 163. cikkére, amely szerint a jóvátétel öszszege csak egyszer állapítható meg és a 164. cikkre, amely szerint az egyszer már megállapított összeg többé hátrányunkra nem változtatható meg. De nem emelhető a jóvátétel összege azért sem, mert az 1924-ben létesített megállapodás azok érdekeinek figyelembevételével és védelmére történt, akik az úgynevezett népszövetségi kölcsönt nyújtották. A jóvátétel kérdésében nagyobb nyilvánosságot kíván. Meg kell érlelődnie a közvéleménynek, hogy az ország egységesen léphessen fel az általános érdekek védelmében. Kállay Tibor azt fejtegette, hogy szeretné, ha a külpolitikát fokozottabb mértékben állítanák a közgazdasági érdekek szolgálatába. Lakatos Gyula szintén a jóvátétel kérdésével foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy jóvátételi számlánknak van követes oldala is. Ezen az oldalon javunkra írandók mindazok az állami javak, amelyeket az elszakított, területekkel az utódállamok megszereztek. Ezeknek a cédáut javaknak az értéke többmilliárd aranykoronát tesz ki. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor Magyarországnak már nem marad fizetni valója. Fölszólalásának indoka tulajdonképpen azokban az újsághírekben van, amelyek szerint a jóvátételi kérdést az optánsügyből származó követelésekkel akarják összekapcsolni. Ehhez a hihetetlennek látszó állásponthoz, amelyet Románia vetett fel, állítólag Szerbia, sőt Csehország is csatlakozott, noha ennek az utóbbinak egyáltalán nincs jóvátételi igénye. Az álláspontnak jogi abszurditását nem is kell vitatni, mert hiszen magánosok követeléseiről van szó, amelyekkel szemben a magyar állam adósságait nem lehet beszámítani, másrészt a jóvátétel hitelezői csak kicsiny részben az utódállamok, tehát a kompenzáció az összes többi jogosult államok kifejezett beleegyezése nélkül nem is képzelhető el. Kenéz Béla a jóvátétel döntőjelentőségű kérdése mellett rá akarja irányítani a figyelmet arra, hogy az úgynevezett utódállamok a kisebbségi jogvédelem biztosítása ellenében kapták meg a nekik juttatott óriási területeket. Ezzel szemben tudjuk, hogy ezeket a kisebbségvédelmi szerződéseket állandóan lábbal tiporják. Akik nálunk demokráciát követelnek, gondolják meg, hogy abban, amit az utódállamok részéről tapasztalunk, kifejezésre jut az igazi antidemokrácia. Peyer Károly szólalt fel ezután. Az újsághírekből azt veszi ki, hogy román részről olyan törekvés mutatkozik, amely az optánsügyből származó fizetési kötelezettségeket összeköttetésbe akarja hozni a jóvátétellel. A maga részéről is a leghatározottabban elítéli ezt a törekvést. Ami a revízió kérdését illeti, a szociáldemokrata párt ebben a kérdésben a népszavazás alapján áll. Az ország demokrati- kus átalakítását sürgette, mert ha eredményes külpolitikát akarunk folytatni, ki kell küszöbölnünk a »belpolitikai téren felmerülő üt- közőpontokat. Szükségesnek tartja a külkép- viseletek átszervezését, amelyeknél gazdasági szempontoknak kellene érvényesülniök. Bogya János szerint tévedés azt gondolni, hogy az államok külpolitikája világnézeti alapon mozog. A külpolitikát mindenütt a nem-,zeti érdekek szempontjából intézik. A külföldi államoknak nem az a fontos, hogy milyen belpolitikai berendezkedés van nálunk. Nemzeti érdekek szabják meg, hogy a külföldi államok Magyarországgal szemben milyen magatartást tanúsítsanak. Senki sem fog lemondani nemzeti érdekeiről csak azért, mert Magyarország átalakítja belső politikai rendszerét. WO PI ANO * nem sejdíthetnek semmit. A járókelők amúgy is szoktak ... Belép a kis erdőbe. Tizetöt, húsz lépésnyire. S ott a bokrok között leguggol. Hahó! A guggoló embert egy másik ... Jobb, ha lefekszik. Mintha fáradt volna. Akkor aztán nincs az a vigyázó szem. Azonban, ha valaki már történetesen a közelbe szuszog? ... Legjobb, ha a bugyellárist beteszi a tarisznyába s mintha abban vizsgálódna: „Van-e még egy kis harapnivaló? .. Péter talált egy alkalmatos kis bokrot. Körülnézett. Senki. Na, most! Jobbkezét beeresztette a tarisznyába. Próbálkozott a bugyelláris nyitjával. Forgatta, nyomkodta. Hm. Úgy látszik, egy kissé mesterséges a závárzata! Na, nem baj. Ott a másik keze, így már igen ... — Talán tán madár van benne? A Kevi sógor volt, ki, hogy Pétert utolérje, fölkapott egy kocogó kocsi oldalára. Péterben megállt az ütő. Elfehéredett. A sógor megdöbbent. — Csak nincs valami bajod? Péter egy kis erőre kapott. Jobb tenyerével végigsimitotta a fejét . . — A fejed? .. . Péter ráhagyta: — Az — Hát ebbe a kutyamelegbe . .. Aztán olyan nyargalvást... Most jó volna egy kis víz . .. Péter felkönyökölt s szemeivel végigvasvillázta a sógort. Majd hirtelen észbe kapott. Még észreveszi a sógor, hogy haragszik s aztán kalkulálni kezd. Mit akart itt a Péter? Két keze, két szeme a tarisznyába__ Még kitapogatná! No, nem tapogatja. A sógor letérdelt Péter mellé s gombolni kezdte az etikéjét a végből, hogy a levegő jobban hozzáférkőzhessen a melléhez. A tarisznyát is megfogta. Útban volt. Le akarta venni. De Péter erre hirtelen jobban lett. — Semmi, — mondta. — Egy cseppet szédültem, de már elmúlt. S cihelődni kezdett fölfelé. A sógor segédkezett. — Tudok én magam is! — mondta Péter. — Jobb volna pedig még egy cseppet, — ajánlotta Péternek — olyan fakó a színed... — Nincs már nekem semmi bajom! — Ha volna egy kis viz ... Talán valamelyik kocsin ... Ha viz nincs, hát bor... Mer ilyen esetben a bor is jó! S addig nem lehetett a sógorral birni, míg egyik falubéli gazdától el nem kérte a kulacsot: — Elszédült... Hát egy kis ital.. . S megbiztatta Pétert: — Igyál . .. Na, még! A sógor aztán, hogy az ital vágásáról meggyőződjék, vájjon használhatós portéka-e a szédülés ellen, a maradékot kikortyogtatta. Az útt további részen a sógor tartotta szóval Pétert. A napszámokról értekezett. A nehéz sorról. Milyen kutyavilágot teremtett ez a háború?! Ki köti be ennek a végét!? A gátoldalnál, ahol Péter elvált, a sógor még adott •'-y—két jó tanácsot a szédülés elleni — Egy deci pálinkába két girizd pergelt fokhagymát... Vagy három piócát teszel a nyakadra ... No, aggy Isten! Fellépett. Péter is nekilódult. A Bodri ott hasalt a küszöbön. Hogy a gazdáját észrevette, vakkantott, amire a Julis is kinézett az ajtón. — Jó elmaradt kend! — fogadta a Julis. Péter belépett a házba. Julis utána. Na, most már hát ez a leány ... Ejnye, micsoda nesszel kellene kiküldeni? ... Julis segített rajta. — Főzzek egy kis lebbencslevest? — Főzzél! Julis kifordult. Péter most már, hogy egyedül volt a házban, elővette a bugyellárist Végre! Megforgatta. Na, nézzük, mit rejtegetsz? S ha most a Julis benyitna? .. . Hátát nekivetette az ajtónak s fölpattantotta a bugyelláris zárját... Összehajtogatott ujságpapiros volt benne. Amig szétterítette belesápadt. Egy vékony kis reménysége maradt. Hátha valami titkos rubrikája van?!... Nem volt. — Hát ezért főtt az én fejem? ... Ezért a rongyért loholtam akkorát? . . . A vedlett öreg jószágot úgy odavágta a szoba földjéhez, hogy csak úgy koppant. De biz még rá is taposott a csizmája sarkával, amivel aztán agyontaposta az után fölépített kivánatos szép, álmait is. A miniszterelnök felszólalása . Végül Bethlen István gróf miniszterelnök reflektált a felszólalásokra. Azt hiszi, hogy a mai általános európai helyzet nagyon megnehezíti a jóvátétel kérdésének hatalmi döntésekkel való elintézését. A fejlődés iránya az volt, hogy a reparáció kérdését német viszonylatban is fokozatosan elvonták a békeszerződésben megállapított tényezők hatalmi szférájából. A nagyhatalmak belátták, hogy ezeket a kérdéseket nem lehet hatalmi szóval elintézni s ezért maguk ültek le Németországban a tárgyalóasztalhoz a jóvátétel kérdésének békés elintézésére. Ha arra kerülne a sor, hogy a magyar jóvátétel ügyével megint a jóvátételi bizottságnak kellene foglalkoznia, ez olyan visszaesést jelentene a Briand és Stresemann által inaugurált békés politikában, amelyet a világ közvéleménye nehezen értene meg. A külügyminiszter fejtegetései tiszta képét adták a magyar kormány álláspontjának, amelyet nem lehet merev álláspontnak tekinteni, ha az ország gazdasági helyzetét és az ennél a kérdésnél irányadó jogi szempontokat figyelembe vesszük. A magyar álláspont megbízja, sőt megkövetelné a nyilvánosságot A kormány is azt óhajtaná, hogy a jóvátétel körüli tárgyalásokat nyilvánosan folytassák. Sajnos, már a német jóvátételi tárgyalások is szigorúan bizalmas jellegűek voltak és ez az elv érvényesül a most folyó párisi tárgyalásnál is. Ez teszi lehetetlenné, hogy a magyar kormány a közvéleményt részletesen tájékoztassa, bár a magyar álláspont csak nyerne erősségében, ha a közvélemény ismerné azokat az érveket, amelyeket a magyar kormány a tárgyalásoknál érvényesít. Ismételten hangsúlyozza, hogy a magyar kormány szilárdan kitart álláspontja mellett és nem hajlandó jogosulatlan követeléseket honorálni. Ha a közvélemény csak kissé bízik abban, hogy a magyar kormány kitart álláspontja mellett, akkor a riasztó híresztelések komolyan nem nyugtalaníthatják gazdasági életünket. Azt is hangsúlyozni kívánja, hogy az optánsügy és ehhez hasonló természetű más kártérítési ügyek bevonását a jóvátétel kérdésébe lehetetlennek tartja, mert itt a külföldi államok magánfelekkel állanak szemben s a magyar kormánynak magánfelek követeléseiről nincs is joga lemondani. Különben felelősséggel tartoznék a magánfelekkel szemben és kártérítési pöröknek tenné ki magát. A békeszerződés megváltoztatását jelentené, ha megfosztanák állampolgárainkat a békeszerződésben biztosított ama joguktól, hogy igényeiket a vegyes döntőbíróságok előtt érvényesíthessék, amit a békeszerződés számunkra úgyszólván egyedül előnyként biztosított. Furcsa magyarázat a titkos válaszlásról Többen kapcsolatba hozták a külpolitika sikeres folytatásának lehetőségét bizonyos belpolitikai átalakulások szükségességével. Hangsúlyoznia kell, hogy felfogása szerint minden magyar embernek az volna az igazi kötelessége, hogy azt a propagandát, amely Magyarországot minden jogos ok nélkül feudális, reakciós országnak akarja feltüntetni, viszonyainkról adott helyes tájékoztatással ellensúlyozza. A külföldi propaganda előszeretettel hivatkozik éppen magyar közéleti személyiségek olyan nyilatkozataira, amelyek hátrányos színben tüntetik fel a magyar politikai viszonyokat. Ha az ellenünk irányuló propaganda azzal a jelszóval dolgozik, hogy itt feudalizmus és reakció van, ezzel szemben azt kell megállapítani, hogy ez egyszerűen nem igaz. Az általános választójog követelését nem lehet azonosítani az alkotmányosság követelésével. Kossuth Lajos liberális politikus volt, igazán diktátora volt az ország