Magyarság, 1929. október (10. évfolyam, 222-248. szám)
1929-10-01 / 222. szám
8 MOSZKVA PÁRISBAN A MODEMN POKLOK MEMEKÜLTJEI in. Páris, szeptember hó (A Magyarság párisi tudósítójától.) Foch marsall, kinek posztumus könyvére most jelenik meg Clémenceau válaszkötete, harmadéve, a marokkói háborúkor láttam utolszor. Naip-nap után Abd-El-Krim újabb hadisikereiről számoltak be elképedve, fogcsikorgatva a lapok; a parlamentben zajos vádak emelkedtek és a „Conseil Supreme de la Guerre“-t rendkívüli tanácskozásra hívta egybe Foch, a vezérkar főnöke. Mindez a legnagyobb titokban történt, de a szerkesztőségekben Liautey visszahívásáról suttogtak és az École Militaire muzeális ágyukkal díszes bejáratánál csomóba verődtek riporterek, fényképészek, mikor a marsall hatalmas autója hangtalanul végigsuhogott a széles, homokos útón és odakanyarodott a kapu elé. Vakmerész riporterálom, szóbaállhatni a legendás hadveztővell... Átellenben, történetesen, egy ócska autótaxi állongott. Kopott bőrkabátban a soffőr feszes vigyázz-állásba merevedett és katonásan odaköszönt a kilépő hadvezérnek. Foch gépiesen emelte kesztyűs kezét tölgyleveles gyépijéhez, de hirtelen megtorpant, ahogy a soffőrre tévedt a szeme. — Honnan ismerem magát? — szólt oda a soffőrnek. — Hiszen nem járok taxin! — A harctérről, Monsieur le Maréchal — válaszolt a hozzálépő seregverőnek a soffőr. — Engegaard ezredes vagyok. A marsall kezet szorított vele és névjegyet húzott ki a tárcárjából — Keressen fel holnap délelőtt... Aztán, reánk ügyet sem vetve, eltűnt a kapuboltozat alatt és az ócska taxi is elrobogott, mire szóbaállhatunk volna vele. A kozekezredes libériában, A TÁNYÉRMOSOGATÓ GRÓF, A MINISZTERBŐL LETT ÜZLETEMBER ÉS A HERCEGNŐ, AKI GYÖNGYÖKET ESZIK Hogy egy svédneves orosz ezredes Parisban, mint taxisoffőr keresi kenyerét, abban nem láttunk semmi meglepőt. A menekült orosz arisztokrácia szine-java, a császári gárda virága húzódik meg a szajnaparti Babylon tömkelegében. A legendás kozákok tatárképü ezredparancsnoka portáslibériában nyitogatja, levett kalappal, a szárnyasajtót Boué Fréres női divatterme előtt; személye ismerősöm a volt miniszter, ki egy körúti restaurantban tányért mosogat este hatig, de vacsora után feketébe öltözik és kegyelmes urnak tituláltatja magát és ismerek egy daliás grófot, ki nappal pincemester egy nagy hotelben, este pedig csodás (bár tizenkét esztendős) frakkjában ugyan a hotel társalgótermeiben vendég. Az inggombjai igazgyöngyök: többet érnek, mint amennyit hónapok alatt megkeres. De ezek az utolsó ékszerei, ezeket nem adja el. Mailie Campinchi legszenzációsabb válópere egy orosz hercegnő démoni szeme miatt indult meg; egy másik rangtársnője, miután már a betegápolásban, a divatszakmában és néhány más pályán megpróbálkozott, Mme Ziziane név alatt a filmen debütál (Ravel nagy Récamierfilmjében nem mindennapos élethűséggel személyizett egy francia arisztokratanőt, kit vesztőhelyre hurcol a forradalom), míg egy harmadik hercegnő Páris egyik Superclass-hoteljében lakja a legszebb appartementet. Ez utóbbi egy szál rongyos szoknyában menekült át tizenegy éve a finn határon, de a tépett inge alatt csoda fehér testén hordta valamennyi ékszerét. Mondják, hogy még csak a harmadik collier-nél tart ma is: hátravannak még az összes brilliánssolitairek. Amíg azt meg nem eszi mind, addig nem kell az éhenhalástól tartania. Kokovcoff grófnak sem, ki egyik párisi nagybank vezérigazgatója, mint ahogy a bakui nagybirtokos Nobel is Páris legismertebb üzletemberei közé tartozik és (hogy csak egy szembetűnő példát említsek) Avenue de l‘Opera legismertebb és legluxuriózusabb férfiszabászáról, Kalináról is aránylag kevesen tudják, hogy valaha Szentpétervárott a cár udvari szabója volt. A BRIGABÉROS ÉLETREGÉNYE Ezek a szerencsések, az alkalmazkodni tudók, a legnagyobb vitalitásunk — bár ha közelebbről ismerjük őket, boldog ember egy sincsen közöttük. De vannak boldogtalanabbak, akikről senki sem beszél. „Henye semmittevői a kapitalizmusnak“, kiknek számára nincs hely a „dolgozók Oroszországában“, a munkásédenben — kinek jutna eszébe, hogy a gyárakban, a bányákban kell keresni őket vagy Renaultnál, Citroennél, ahol haladó láncon futnak a készülő géprészecskék és kronométer ellenőrzi, hogy hány másodpercig maradhat egy-egy munkás mellett a darab, hogy annak egy szempillantásnyi ideje se múljék kihasználatlanul. Nem tudom, hogy a moszkvai bozontos „tovariscs“ is így beletalálná-e magát egyszeriben valamely „parazita“ bankvezér munkakörébe, ahogy ezek az exburzsoák megtanultak futni a lánc után. És mégcsak nem is sztrájkolnak soha ... A kozákok brigadérosával is itt a brillancourti bűzös gyárudvar hulladékhegyei között ismerkedtem meg. A kurta ebédszünetben volt. A többi munkás mind szerteözönlött szomszédos kurtakocsmákba, ez az egy valami salakkupac tetején a zsebéből előrántott szalonnai hajat kezdette rágcsálni. Kérdésemre, hogy miért nem megy ő is a többivel, nyíltan, nyugodtan felelte: — Az más. Nekem két gyerekem van, mind a kettő beteg; 800 frankot keresek havonta, abból 280 a szobabér, húsz a vasút, 500-ból kell hármunknak megélnünk, gyógyszert és orvost fizetni. Később megismerkedtem a szobával, a gyermekekkel és a brigadéros volt fegyvertársaival és alantasaival is. És megismertem az élete történetét. A már nem fiatalember valaha a kozákbrigád legbélcegebb tisztje és a háborúban parancsnoka volt. Vagyonos szülők gyermeke, már fiatalon szerelmi házasságra lépett egy művelt s jómódú úrileánnyal. Különben az arisztokrata orosz tisztek fényes ésidám életét élte és éppen 1914 elején egy távoli rokonától váratlanul ismét hatalmas vagyont örökölt. Azután kitört a háború, a tiszt (kérte, hogy ne írjam ki nevét) ezredes lesz, brigádot vezérel, vakmerő, mint a boldogok, akik bíznak jó csillagukba, érzik minden erükben a lüktető életet s el nem képzelhetik, hogy bajuk is eshetik. Bravúrokra szomjasan, messze elhagyja csapatát, foglyul esik. Három évet tölt osztrák fogságban: a bolsevizmus derekán ér haza. Nagynehezen lel nesére s gyermekeire, telve van gyűlölettel a proletárcezárizmus ellen s áhitja az alkalmat, fegyvert fogni ellenük. Hall Denikinről, bölesükről s családostul odaigyekszik. — Ekkor érte a legnagyobb csapás. Nejét háborús ínség, várakozás, bizonytalanság, holtnak hitt férj, politikai lázálmok teljesen hisztérikussá tették, s a forradalmi hullám magával sodorta egészen. Gyermekeiről tudni sem akar többé: nincs többé család, minden gyermek legyen az államé! A hívő orthodox, a húsz évig hű hitvestárs, félőrült petroleuse lesz, szabadéletű nő, ki végül beleszeret egy nála jóval fiatalabb kalandor félgyermek népbiztosba, azt követi városról-városra, mint agitátornő. Férjének a saját felesége feljelentése elől kell menekülnie. Két apró gyermekkel és paralitikus sógorával tengerszenvedés, bujdoklás után jut el nagysokára Déloroszországba az egykori kozák ezredes. Wrangellel harcol, s a Wrangel expedíció összeomlása után újra kezébe veszi a vándorbotot. A montrouger szobája egy szörnyű dohos, sötét verem. Oly alacsony, hogy a magasnövésű tiszt csak lehajtott fővel tud benne megállani. A falakról hull a vakolat és hosszú könnybarázdákban csorog rajtuk végig a talajvíz. A két gyermek 7 és 10 évesek. A ruhájuk: rongyos ing, az arcuk kék, a karjuk, lábuk nyomorék, mindketten csonttuberkulótikusok. — Nyaralniok kellene a tenger mellett. — ** mondja az apa — de hetek óta a szobából sem mehetnek ki, nincsen mit felvenniük. Én a kezüket néztem borzadva: mintha tyúkszemekkel lett volna tele ... — Fagydaganatok, — magyarázza az apjuk. — Még a télről maradt, úgy látszik nem múlik el. Idén förtelmes hideg volt, és itt nem lehet fűteni. Akkor magam is beteg voltam, nem tudtam munkába járni. NÉGY ASSZONYÉLET MOSZKVÁTÓL PARISIG A mérnököt a brigadéros útján ismertem meg. Mellette dolgozik ugyanazon a láncon, ugyancsak havi 800 frank keresetért. Hisz ez nem is volna oly kevés, de ő is családot tart el. (Mintha ezek az emigráltak akarnák levezekelni, hogy a bolseviki káté nem ismer kötelezettséget asszony és gyermek iránti ... Ez három nővér volt: magasrangú hivatalnok leányai. Az egyik egy ezredeshez ment nőül, a másik egy korvettkapitányhoz, a harmadik egy mérnökhöz. Az ezredest és a tengerésztisztet 1918-ban bestiálisan agyonkánozták, mint ellenforradalimárokat, a csekaügynökök. A nagymama és a három özvegy a harmadik nő hírt nem hallott elveszett férjéről, gyermekeikkel ki tudja milyen szenvi vedések árán érték el Denikin táborát. Ott a tengerész özvegye és az egyik gyerek meghalt kiütéses tífuszban. Micsoda Odisszeán ment keresztül kilenc esztendő alatt a három asszony és a három gyerek, míg szennyen, nyomoron, üldözöttségen, betegségeken át eljutottak járásig, ember nem fogja megtudni soha. ők maguk nem tudják elmondaai, amit tördékesen hallok tőlük, olyan, mint a lázbetegek riasztó, összefüggéstelen álmai. Párosban már napok óta éheztek. Agg aszszony és kis gyermekek a Halles-ok kövein éjszakáztak szalmába tekerten és újságpapírba, mikor (hihetetlen csoda) véletlenül beléjük bottlott a férj, a sógor, a nő! A mérnök, akinek szintén sikerült megszöknie a bolseviki pokolból, és itt az autógyárban dolgozott mint munkás. Nejét, anyósát, sógornőit, gyermekeit régen halottnak vélte. Most ő tartja el valamennyiüket. De már munkát talált az egyik nő is és a másik is kigyógyult annyira, hogy kereshet. A két gyerek idén már a lyceumba járt. Nagyon boldogok, tiszta ruhájuk van és mindennap kapnak ebédet... Benedek Károly Magyarország szabadkőművesei is résztvettek a „nemzetközi nagyvezér“ megválasztásán Amsterdam, szeptember hó A holland főváros falai között e napokban egy érdekes kongresszus zajlott le. Huszonkét állam — köztük Csonka-Magyarország — szabadkőműves nagypáholya küldötte el Amszterdamba képviselőit, hogy részt vegyenek az európai Szabadkőműves Liga kongresszusán és asszisztálhassanak a nemzetközi nagyvezér megválasztásánál. A szabadkőműves páholyokról az utóbbi időben nem lehetett sokat hallani. Éppen ezért meglepő volt, hogy az amszterdami kongresszuson az európai nagypáholy vezére, a bázeli Uhlmann dr. mégis hatalmas beszámolót tudott tartani a szabadkőműves nagypáholyoknak a legutóbbi évek alatt kifejtett munkkásságáról. Itt tudtuk meg azt is, hogy Csonka-Magyarországon a szabadkőműves nagypáholy továbbra is él és virágzik, mert hiszen abban a könyvben, amit az európai Szabadkőműves Liga rövidesen megjelentet s már nyomda alá is adott, nagyon sok szó esik a csonka-magyarországi szabadkőműsség munkásságáról is. Nem kevesebb, mint hatszáz szabadkőműves páholytag jött össze az amszterdami kongresszusra. Egész csomó összejövetelt tartottak s ezeken az öszejöveteleken a fő cél mindig az volt, hogy a különböző nemzetiségű szabadkőművességet a maga maga szervezetében megerősítő határozatokat hozzanak. Nem princípiumok és elméleti megállapodások voltak ezek. Ellenkezőleg a szabadkőműves páholy nagyon ügyel arra, hogy csak olyan határozatokat fogadtasson el tagjaival, melyek azonnal végre is hajthatók. Hatalmas beszámolót tartottak a cseh és lengyel szabadkőműves delegátusok is és jelentették, hogy ezekben, a világháború lezajlása után született államokban is sikerült az európai Szabadkőműves Ligának egy igen jelentős szervezetre szert tennie. Különösen a cseh szabadkőművesek hangoztatták Amszterdamban, hogy a cseh szabadkőműves nagypáholy Csehországban milyen nagy befolyással bír. A lengyel, a spanyol, az olasz és a szerb szabadkőműves nagypáholyok megbízottjai már nem látták a maguk helyzetét olyan rózsásnak, mint például a csehek, mert hisz ezek mindnyájan arról panaszkodtak, hogy ott — ahol diktatúra uralkodik — a szabadkőműves nagypáholyoknak sok nehézséggel kell megküzdenie. Természetesen, az amszterdami szabadkőműves kongresszus programja nem csak tanácskozásokból állott. Egymásután következtek a titkos és nem titkos vacsorák, a szertartásos és az olyan kirándulások, melyekre a külföldi szabadkőműves delegátusok a maguk hölgy-hozzátartozóikat is elvihették. Rendeztek az amszterdami Muzicklyceum dísztermében egy díszhangversenyt is, hol csak azok jelenhettek meg, akik a szabadkőműves páholyok titkos jelvényei felett rendelkeztek. Bennünket legjobban a nemzetközi nagyvezér választása érdekelt. Sikerült megtudnunk, hogy a háború előtti szertartások és cifra rítusok egész tömegének alkalmazásával végbemenő nagyvezér választás egy vasárnap délelőtt lesz, az erre az alkalomra szabadkőműves-templommá átalakított amszterdami Concertgebouw palotájában. S mikor vasárnap délelőtt, a kora reggeli órában a fényes nagyvezéri avatásra siettünk, a kíváncsiságunkat egyáltalán nem bántuk meg, mert hisz — átharcolva magunkat a szabadkőművesek szigorú kordonján, az ősrégi amszterdami koncertteremre reá sem tudunk ismerni, a szabadkőművesek munkát és költséget nem kimélve, valóban templommá alakíttatták át. A falakat dús lepel takarta, a szabadkőműves ornátusban szereplő vezérek közül pedig a kéznél volt minden cifraság, hogy a régi ceremóniák legszigorúbb betartásával mehessen végbe ez az Amszterdamban eddig még soha nem látott ünnepség. A nagyteremben többszáz leigazoltatott szabadkőműves-páholytag szói szorongott, kikre szemmel láthatólag mély hatást tett a nemzetközi nagyvezér-választás. Magát az avatási szertartást a németalföldi páholy nagymestere végezte, neki azonban a külföldi szabadkőműves-nagypáholyok nagymesterei vagy erre az aktusra az egyes szabadkőműves-páholyok által külön felavatott megbízottak asszisztáltak. Az avatási ceremóniában részt vett a magyar szabadkőműves nagypáholy is. És 10 órától déli fél 2 óráig tartott a nagyvezér-választás az amszterdami Concertsgebouwban. A ceremóniák egymást váltogatták, úgy hogy a karneváli kép a szabadkőművességtől távolállókat sem untatta. Odakint, az utcán azonban óráról-órára nagyobb tömeggé fejlődött a kiváncsiak sokasága, mert a holland fővárosban hire ment a nagy parádéval lefolyó nagyvezéri választásnak s ezért akarták a különböző szabadkőművesnagypáholyok nagymestereit szemtől-szembe látni. Maguk a szabadkőművesek ugyan nem szívesen vették a külvilág fokozódó érdeklődését, úgy hogy a nagyvezéri avatásról sietve távoztak el s még arra sem voltak kaphatók, hogy ezen a nekik oly nagyjelentőségű vasárnapon, a holland fővárosban ebédeljenek. Külön villamosokat béreltek maguknak vagy pedig drága luxusautókban a közeli Zandvoort-fürdőbe siettek s ott újra a zárt ajtók között s újra az előirt ceremóniákkal fogyasztották el az egyben bucsuzásul is szolgáló kongresszusi ebédet. Besztery Ernő Fizesse pontosan a rádió használati díját, különben az engedélyt visszavonják. 1929 október 1. kedd