Magyarság, 1929. november (10. évfolyam, 249-273. szám)

1929-11-10 / 256. szám

1929 november 10, vasárnap 3E53EBEggBHESH wadimsii. Szenzációs műsor is-2 óráig Tánc 6 óráig KANGVEEItSEWY * Kamarazenekari hangverseny. A szor­galmas Komor Vilmos vezényletével mű­ködő kamarazenekar szombaton a Zenemű­vészeti Főiskola nagytermében tartott első estjén két újdonságot mutatott be. Bartók: Erdélyi román táncsorozatát új köntösben hallottuk viszont. A mű rendkívüli szépsé­gét csak emelte a zenekar színpompája, a ragyogó hangszerelés és a mesteri kidolgo­zás. Bruch Skót fantáziája a mai fülnek kissé már elavultnak, unalmasnak tűnik fel. A hegedűszólót Maasko­f Antal adta elő technikai biztonsággal. Örömmel hallottuk Bach „Jauchtet Gott in allen Landen“ című kantátáját Kreszné Sztojanovits Lily átszel­lemült, nemes kultúrájú, nagy muzsikalitás­­ról tanúskodó szép előadásában. A műsor utolsó száma Beethoven első szimfóniája meghaladta a zenekar képességeit. * Az egyetemi énekkarok hangversenye. A Budapesti Egyetemi Énekkarok (Tudo­mányegyetemi Énekkar és Műegyetemi Ének­kar) november­ 8-án, pénteken este fél 7 óra­kor, a Magyar Királyi József­ Műegyetem (I., Műegyetem-rakpart) dísztermében bemutató­­hangversenyt tart. Műsora: Liszt: Családat. Palmgren: Nyári este. Az egyetemi énekkarok rövid története. Elmondja: Láng Elemér okt. gépészmérnök, a Műegyetemi Énekkar elnöke. Flotow: Gondüző. Blanc: Giovinezza. M. Her­man: Tule Koju (észt dal). Horváth: Álmod­tam szépet... Erkel: Bordal a Bánk­ bán című operából. Ammer: Nem, nem, soha. Ve­zényel: Vaszy Viktor karigazgató. * Nóta­est: Nagy Izabella és Cselényi Jó­zsef szombaton rendezték a Zeneművészeti Főiskola nagytermében Magyary Imre és ze­nekarának közreműködésével nótaestjüket. Népszerűségük most áll talán tetőfokán. Min­den számukat melegen megtapsolta a szép­számú közönség. * MOVE-hangverseny. A MOVE Buda­pesti főosztály Astra művész­csoportja szom­baton rendezte első műsoros estjét. A nagy­sikerű előadáson érdekes műsorszámokkal Zufall Sándor dr., Barnász István, Csupkó Lajos, Wälder József, Végh Erzsébet, Vida Mária, Bárány Erzsébet, Erényi R. Antal, Turnay Alice mozgásművészeti csoportja, Illyérné Benedek Irén, Fábry Irén, Ince Mária, Pálya Erzsébet, Goldschmiedt Mária, Mayer Lajos és Pataky István működött közre. * Nóta-est: Nádor Jóska jubiláris nóta estjét vasárnap fél 6-kor tartja meg, a Zene­­akadémia nagytermében. Kitűnő művészek dalolják, Magyari Imre és zenekara kísére­tével, a szebbnél-szebb hallgatókat és a jó­kedvre hangoló csárdásokat. A szerző saját versei mellett azt is elmondja, hogy hogyan születnek a nótái. Jegyek a Zeneakadémia délutáni pénztáránál. * Tarnay Alajos szerzői estje Miskolcon. Nagysikerű szerzői estet rendezett Tarnay Alajos, a magyar műdal leghivatottabb poé­tája Miskolcon. Az egyéni hang mellett is rendkívül sokoldalú dalkompozíciók mutat­ják alkotójuk kifejező készégének tág ská­láját. Nemcsak hangulatról-hangulatra más, de ugyanazon érzelmi kategórián belül is változatos tud maradni. Egy teljes műsoron át ömlenek melódiái s állandóan ébrentartják a hallgatóság érdeklődését. A miskolci kö­zönséget is teljesen meghódította. Sikerében osztoztak a kompozíciók előadói, akiket maga a mester kijárt tüneményesen zongo­rán. A dalokat Lichtmann Ilonka és Záhony János énekelték, a csellókompozíciókat Hajdú István, a hegedűre írottakat Rákos Arnold, a miskolci zeneiskola kitűnő tanárai ját­szották. * A kereskedelmi minisztérium tisztviselői sportegyesületének műsoros estje nagy­számú közönség előtt nagy sikerrel zajlott le a Vasúti és Hajózási Klub termében. A mű­sor egyes számait Tóth Rezső konferálta szellemesen. Közreműködtek Ferenczy Ká­roly kitűnő színművész és Székely Erzsébet hangversenyénekesnő énekszámokkal. Ki­emelkedő pontja volt az estnek M. Hír Sári zongoraművésznő brilliáns zongoraszám­a. Kiss Elemér dr. ügyész hivatásosakat is meg­haladó bűvészmutatványait Fligl József, az ismert nevű kitűnő zongoraművész kisérte zongorán. * Bas­ides Mária matinéja­­ a Belvárosi Színházban. Basilides Mária ária- és dal­matinéja november 1- én, vasárnap délelőtt 11 órakor lesz a Belvárosi Színházban. Mű­során többek között Schumann teljes Frauen­­liebe und Leben dalciklusa is szerepel. * Orgonaavatási hangverseny a teréz­városi plébániatemplomban. A terézvárosi plébániatemplom (Nagymező­ utca és Király­utca sarok) új orgonáját, amely az ország egyik legmodernebb orgonája, e hó 25-én este 6 órakor avatja fel Mészáros János dr. érseki helytartó. Az orgonaavatással kapcsolatban nagyszabású templomi hangverseny lesz, amelynek műsorán Riegler Ernő orgona­­művész, a Zeneművészeti Főiskola tanára, Laurisin Lajos, a m. kir. Operaház művésze és a templomi énekkar szerepel Kunst Fri­gyes karnagy vezetésével. Az ünnepi beszédet Mészáros János dr. érseki helytartó mondja. A belépőjegyek ára: ülőhely 3 és 2 pengő, állóhely 1 pengő. A jegyek kaphatók a tem­plom sekrestyéjében, a templom bejáratánál és az egyházközségi irodában (VT., Érsek­utca 4). A hangverseny jövedelme a plébánia szegényeinek karácsonyi felsegélyezésére szol­gál. * Jeanne D’Arc-estély. A november 19-én, kedden délután a Zeneakadémián tartandó Jeanne d‘Arc-estélyen bemutatják Liszt Fe­rencnek azt a művét, amelyet az orleansi szűzről írt. A zeneművet K. Sztojanovits Lilly adja elő. Csajkovszky Jeanne d’Arc­­operájának nagy áriáját szintén ő énekli. Pierne zenekari művét, melyet az orelansi szűzről irt, a magyar női kvartét adja elő. Érdekes újdonságokat mutat be Felvinczi- Takács Alice hegedűművésznő, aki régi fran­cia szerzők műveiből ad elő egy sorozatot. * Erzsébetvárosi templomi ünnep. A Sze­gényház­ téri római katolikus templomban november 23-án, a templom búcsúját meg­előző napon, este fél 7 órai kezdettel, temp­lomi ünnepséget rendez Szent Erzsébet egy­házközsége a szegény gyermekek karácsonyi fölsegítésére. Az ünnepi szónok Szabó Vendel dr. egyetemi tanár. Közreműködnek: Krüger Aladárné énekművésznő, Vinkovich László operaénekes, a Városi Színház művésze, Or­­szágh Tivadar hegedűművész, a Zeneművé­szeti Főiskola tanára, Kérészig Jenő orgona­­művész és az egyházi énekkar, Kamondy Já­nos karnagy vezetésével. A jegyek 50 fillér­től 2 pengőig kaphatók a templom sekrestyé­jében, a templom bejáratánál és az egyház­­községi irodában (V­H., Szegényház-tér 8. földszint). Műsor a helyszínen: * Poliklinika­ matiné. A Gróf Apponyi Albert Poliklinika évek óta szokásos mati­néját ez idén december 1-én, vasárnap dél­előtt tartja a Vígszínházban a legelőkelőbb fővárosi művésznők és művészek közremű­ködésével. Jegyrendelés a Poliklinika, VII., Szövetség­ utca 14. Tel. 1. 308—57, vagy a Vígszínház pénztáránál rendes esti hely­árakkal. Saijapin egyetlen hangversenye nov. 25-én a Vigadóban Jegyek (kistermiek is) „Koncert“ jegyirodá­jában, IV., Váci­ u. 23. Tel. 884—64. Rózsavölgyi hangversenyei: Heimlich Lajos zongoraestje nov. 13. Reschofsky Sándor zongoraestje nov. 15. Mildnemé-Kölcsey Margit és Szávay Zoltán együttes szerzői este nov. 16. Fischer Edwin zongoraversenyek Dohnányi közreműködésével nov 19. Fischer Edwin Bach—Mozart oratórium estje nov. 21. A Temesvári Magyar Dalárda nov. 24. Hoor-Tempis Erzsébet dalestje nov. 26. Kilényi Edward zongoraestje nov. 27. Franck Cézár miséje és Bach XII. zsoltára a Bazilikában dec. 2. Frances Nasch zongoraestje dec. 2. Dohnányi Ernő Beethoven estje népszerű helyárakkal dec. 3. Hegyi Emánuel zongoraestje nov. 16. Jegy Rózsavölgyinél. (Stúdió). * Stúdió hangversenyiroda. Jegyárusítás Ró­zsavölgyinél. Hegyi Emanuel zongoraestje nov. 16. Basilides Wiria ária- és dalmatinéja nov. 17. Karinthy szerzői estje nov. 17. Székely Júlia zongoraestje magyar műsorral nov. 20. Bartók Béla—Székely Zoltán szonátaestje nov. 26. Micsey Józsa és Laub István hangversenye nov. 29. Gyöngyössy Judit gordonkaestje nov. 30. Nagy Margit ária- és dalestje dec. 2. Dohnányi Ernő zongoramatinéja dec. 15. 21 ja érdekében nézze meg László Lajos és Gyula hentesáru gyár Imsárucs­arankának (VIII., Német­ utca 21—23.) meglepő olcsó árait Fióküzletünk nincs ! * Szigeti József hegedűestje nov. 13. (Fodor). * Hocíin Alfréd zongoraestje nov. 12. (Fodor.) * Kósa György zongoramatinéja (klasszikus és modern gyermekdarabok) dec. 15. (Fodor.) * Bartók—Székely Zoltán szonátaest nov. 26. Műsoron a Kreutzer szonáta is. Jegy Rózsa­völgyinél. (Stúdió). * A „Koncert“ r.-t. rendezései: Jegyiroda Váczi­ u. 23. Tel. 884—64. Kabos Ilonka zongoraestje 16-án. (V. fél 8). Maaskoff Antal hegedűestje 20-án. (V. fél 8). Kerntler dr.—Koncz—Zsámboki 21-én. (Z.) Vera­kvirova táncestje 22-én. (V.) Boross Géza jubileumi estje 24-én. Saljapin (III. bérlet) 25-én. (Vigadó 8). Garay György hegedüestje 27-én. (V. fél 9). Fehér Ilonka hegedüestje 28-án. (V. fél 9). Vasa Prihoda hegedüestje 28-án. (V. 8). Casals (IV. bérlet) dec. 1. (V. 8). Fantom Zenekar bemutató hangversenye dec. 1. (7.) * A Filharmóniai Társaság a nürnbergi hét keretében nov. 11. Z. félnyolc, ünnepi estjén Geyer Stefi Spohr Gesangs zenéjét játsza. Mű­soron: Brahms: D-dúr szimfónia, Todh: Mesejá­ték, nyitány, Strauss: Till. Vezényel Dohnányi. Nyilvános főpróba ma, nov. 10. Z. */­12. (Rózsa­völgyi). * Ma délelőtt fél 11 órakor van a Lakner bácsi gyermekszínháza előadása az Új Szín­házban. Színre kerül a nagysikerű öcsike, Mar­git néni mesél. A Rozgonyinál szokásos karácsonyi torlódá­sok miatt ajánlatos a felvételeket már most eszközölni. Színházak, orfeumok és kabarék műsora Színházak: ANDR­ÁSSY­ ÚTI SZÍNHÁZ (4. 6’­ Műsor: Bajor Gizi és Rátkai Mártonnal: „A há­­zasságszédelgő.“ — Békeffi konferál. — Bár­sony—Dajbukát: „Testamentom.“ — Ki fizet maj­d Békeffi, Peti.) — Egy éneklő bolond százat csinál... (Kökény—Radó.) — Farkas Imre operett: „Kaszárnyaáristom.“ — Az előadás kezdete naponta este kilenc órakor Minden vasárnap délután négy órakor elő­adás mérsékelt helyárakkal. BELVÁROSI SZÍNHÁZ (M4, 8) . Vasárnap délután: Földnélküly János. Vasárnap este: Tizennyolcévesek. Hétfő: Egy óra alatt angolul. — Jónás, Juci, János. Kedd: Tizennyolcévesek. Szerda: Egy óra alatt angolul. — Jónás, Juci, János. Csütörtök: Egy óra alatt angolul. — Jónás, Juci, János. Péntek: Tizennyolcévesek. Szombat: Egy óra alatt angolul. — Jónás, Juci, János. Vasárnap délelőtt 11 órakor: Basilides Mária dalmatinéja. Vasárnap délután: Földnélküly János. Vasárnap este: Tizennyolcévesek. FŐVÁROSI OPERETTSZÍNHÁZ (4, 8)­­ Vasárnap délelőtt 11 órakor: Dörmögő Dömö­tör (gyermekelőadás). Vasárnap délután: A nagy börtön. Vasárnap este: A nagy börtön. Hétfő: A nagy börtön. Kedd: A nagy börtön. Szerda: A nagy börtön. Csütörtök: A nagy börtön. Péntek: A nagy börtön. Szombat: A nagy börtön. Vasárnap délelőtt 11 órakor: Dörmögő Dömö­tör (gyermekelőadás). Vasárnap délután: A nagy börtön. Vasárnap este: A nagy börtön. KIRÁLY SZÍNHÁZ (3. 118) . Vasárnap délután: Diákszerelem. Vasárnap este: Tommy és Társa. Hétfő: Tommy és Társa. Kedd: Tommy és Társa. Szerda: Tommy és Társa. Csütörtök: Tommy és Társa. Péntek: Tommy és Társa. Szombat: Tommy és Társa. Vasárnap délután: Diákszerelem. Vasárnap este: Tommy és Társa. MAGYAR KIRÁLYI OPERAHÁZ (H8) : Vasárnap: Jedermann (bérletszünet; a mürn­­bergi Városi Színház vendégjátéka). Hétfő: Nincs előadás. Kedd: Intermezzo (bérletszünet; a nürnbergi operaház társulatának vendégjátéka ; kez­dete 7 órakor). Szerda: Háry János (E. bérlet 8. szám; Nagy Izabella vendégfelléptével; a nürnbergi-hét alkalmából). Csütörtök: Karenina Anna (C. bérlet 8. szám; a nü­rnbergi-hét alkalmából; kezdete 7 óra). Péntek: A Rajna kincse (B. bérlet 8. szám). Szombat: Sába királynője (D. bérlet 8. szám; kezdete 7 órakor). Vasárnap délután 3 órakor: Bohémélet (bér­letszünet). Vasárnap este: Turandot (bérletszünet). Felkéretnek azok az oroszok, akik 1919 jú­liusában Jekaterinburgban voltak és akiknek az azon hónapi eseményekről értesüléseik, i­ fotográfiáik vagy plakátjaik vannak, az alulírottat értesíteni. Név és értesítés, mint abszolút bizalmasan lesznek tartva. M. M. Roobh, Boerscgasse 7. Wien, I/IV. Slock. MAGYAR SZÍNHÁZ (M4, 8) : (A vilnai Jiddisch­ Színház előadásai). Vasárnap délután: Peripherie.­­ Vasárnap este: Tag und Nacht. Hétfő: Szomorúságának énekese. Kedd: Teine der Milhiker. Szerda: Kidusch Haschern. Csütörtök: Kidusch Haschern. NEMZETI SZÍNHÁZ (3. 08) . Vasárnap délután: A tábornok. Vasárnap este: Othello. Hétfő: A bunda (B. bérlet 9. szám). Kedd: A nevadai ezredes (K. bérlet 10. szám). Szerda: Barnhelm Minna (a nürnbergi­ hét al­kalmából). Csütörtök: A bunda (D. bérlet 9. szám ; a nürnbergi­ hét alkalmából). Péntek: Amihez minden asszony ért (A. bérlet 10. szám). Szombat este: Süt a nap. Szombat éjjel Vili órakor. Hajnalban, délben, este (előadás Almássy Endre emlékére). Vasárnap délután: A szökött katona. Vasárnap este: Cifra nyomorúság. ÚJPESTI BLAHA LUJZA SZÍNHÁZ (3. 8) : Vasárnap délután: Mit susog a fehér akác? . Vasárnap este 6 és 9 órakor: Pista néni. Hétfő: Pista néni. Kedd: Pista néni. Szerda: Pista néni. Csütörtök: Ocskay brigadéros. Péntek: Nincs előadás. Szombat: Diákszerelem. Vasárnap délután: Pista néni. Vasárnap este 6 és 9 órakor: Diákszerelem. Az Új MÉm jelenti: Naponta kétszer Játsszák BFR511 LILI, íííN­JLA, HARSÁNY! RE&S6 P­FPjf írt in­fa & mfpt tumautó /jl Vasárnap délután 1I­ órakor .u Mérsékelt helyárak!

Next