Magyarság, 1930. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

1930-01-25 / 20. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­NAP 16 FILL., VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS FELELŐS SZERKESZTŐ: MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL) BUDAPEST, VI. KERÜLET, ARADI­ UTCA 8. SZ. TELEFON: AUTOMATA 294-31, 294—32, 294—33 LEVÉLCÍM: BUDAPEST 71. POSTAFIÓK 19 MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1930 JANUÁR 25. SZOMBAT­­I ÉVFOLYAM, 20. (2680.) SZÁM A nagy csata után Hága, január 23. A hágai delegáltak nemcsak országuk diplomáciai helyzetéért harcoltak, hanem saját belpolitikai pozíciójukért is. A „Magyarságnak“ minap Bukarestből kel­tezett egyik vezércikke meggyőzően mu­tatott rá, hogy Bratianuék már lesben álltak és ha a románok messzemenő en­gedményeket tesznek Hágában, a Maniu­­kormány helyzete megrendül. Titulescu győzött amaz álláspontjának védelmé­ben, hogy ha a döntőbírósági kérdések nem is tartoznak jogilag a jóvátételi problémák anyagához, (bár ő még ezt a jogi elkülönítést sem volt hajlandó el­fogadni), mégis most elérkezett az álta­lános rendezés ideje és a követel­és a tartozás rovatait kölcsönösen törölni kell. Ezt az elvet elfogadták a franciák, sőt az olaszok is. Hangoztatták, hogy ha jogi álláspontok felett vitáznának, ak­kor ítéletnapig is ott maradhatnának Hágában. Az egyik fél érveit a másik annyira ismeri, hogy akár az ellenfél ügyvédjévé is szegődhetne. Szóval, Tit­­ Iliescu gondolata érvényesült: érvénye­sítették az általános rendezés elvét s Maniu kormánya megmenekült. De hová lett Titulescu egész eddigi jogi állás­pontja? Egy hét alatt lépésről-lépésre feladta azt, amit hét esztendőn át Brüsszelben, Párisban, Londonban a végkimerülésig védelmezett. Mikor en­nek híre ment a hágai újságírók között, nápuk nem akarták elhinni. A „Journal“ tudósí­tója azt telefonálta lapjának Pá­­risba: mindez olyan eltávolodást jelent Titulescu eddigi merev álláspontjától és oly hihetetlenül hangzik, hogy csak fel­tételesen közlöm, amíg hivatalosan meg nem erősítik, vagy meg nem cáfolják. Titulescu kénytelen volt elismerni, hogy a román földreform bolseviki eljárás volt, amelynek célja elsősorban az el­­nemzetlenítés, hogy ezáltal megsértette a békeszerződést, hogy ezért kárpótlás­sal tartozik. Az antant Titulescut felál­dozta, Maniut viszont megmentette. A cseheknél már más volt a helyzet. Benest otthon erősen szorongatták, de nehéz helyzetét nem maga mentette meg, hanem Ossucki. A párisi cseh követ igen erős tárgyalófélnek mutatkozott és felülkerekedett külügyminiszterén. A kisántantban Titulescu mellett ő volt a szóvivő, sőt a vége felé egészen magához ragadta a vezetést. Hága óta Ossucki a cseh külügyi tárca komoly jelöltje. A franciáknál a helyzet némileg ugyanaz volt, mert itt is két államférfi, Tardieu és Briand pozícióharca játszott bele a tárgyalásokba. Két különböző kor, két különböző egyéniség, két külön­böző módszer küzdött egymással. Lát­szólag Briand teljesen háttérbe szorult. Tardieu erős kézzel és nagy önérzettel vezette a tárgyalásokat, amelyekbe az öreg bretonnak igen kevés beleszólást engedett, még kevesebb irányítást. De Briand sima, ravasz és veszedelmes el­lenfél, a francia kamara hangulatát senki nála jobban nem ismeri, és egy alkal­mas pillanatban emberei megbuktathat­ják Tardieut. Tardieu azonban megbán­totta egy kijelentésével a radikálisok ve­zérét, Herriot-ot is, azzal vádolva őt, hogy 1924-ben, a londoni tárgyalások idején, feladta Franciaország jogait. Ezért Herriot máris interpellációt fog bejelenteni a francia képviselőházban. Tardieunek tehát nagyon éberen kellett vigyáznia, hogy pajzszsal és ne­ pajzson térjen vissza Párisba s eredménytelenül hagyja ott a hágai konferenciát­. Ennek azután az lett a következménye, hogy Tardieu a német kérdésen kivül nagy figyelmet szentelt a magyar jóvátételnek is, s erélyesen támogatta a kisántant­­országokat, mert különben a francia parlament baloldali ellenzékének, a szo­cialistáknak és a radikálisoknak vesze­delmes támadási felületet nyújtott volna, mert azt a vádat hintették volna el el­lene, hogy a kisántántót elejtette s a magyarokon keresztül a fasiszta diplo­máciát segítette győzelemre, így bonyo­lították belpolitikai kérdések az amúgy is végtelenül komplikált nemzetközi problé­mákat. A Párisban összeülő bizottság fel­adata lesz az agrárperekben érdekelt, volt tulajdonosoknak kibocsátandó négy­­százalékos kötvények kommercializá­­lása. Ezt a fogalmat a német jóvátétel­ből áthozták a magyaréba. Valószínűleg ezt a pénzügyi műveletet, éppúgy, mint a németeknél, a felállítandó nemzetközi bankra fogják bízni. A nyolcvanhétmil­­lió aranykorona kölcsön elhelyezését is alighanem ez az intézet fogja eszközölni. Eképp Magyarország közvetlenül is ér­dekelve lesz a Világbankban. És itt mindjárt felmerül az első kérdés, kép­viselve lesz-e Magyarország a Nemzet­közi Bank igazgatóságában? Az igazgatósági tanács tagjainak kér­déséről még nehéz csaták várhatók. A Young-terv szerint az igazgatósági tanács tagjai a német jóvátételben elsősorban érdekelt hét hatalom jegykibocsátó bank­jainak kormányzói lesznek,, miután, Hoover elnök nem járult hozzá, hogy az Egyesült Államok nemzeti bankja kép­viselve legyen az igazgatóságban, követ­kezésképp Amerikát magán­bankárok fog­ják reprezentálni. Ez a hét igazgató hét újabb igazgatósági tagot nevez ki a sa­ját nemzeti bankjairól. Hátra van még kilenc üres hely, amelyekért már­is meg­indultak a csatározások. A hét hatalom: Amerika, Anglia, Japán, Olaszország, Belgium, Németország és Franciaország lesznek a bank urai. A felosztásra kerülő kilenc hely közül egy Amerikának van fentartva, a többi nyolcra már­is bejelen­tették az igényeiket a kisantant államok, a semleges országok, Görögország, sőt Ausztria is. És Magyarország? Magyarország részvétele mindenesetre kívánatosnak látszik. A jóvátételek mo­bilizációjában érdekelve vagyunk, azon­kívül a Magyar Nemzeti Bank élén első­rangú szaktekintély áll, a jegykibocsátó­­intézetek doyenje. De Magyarország rész­vételének egyik feltétele az, hogy ő is jegyezzen a Világbank alaptőkéjéből. Mindezek a kérdések Hágában még nem kerültek tárgyalásra. A nemzetközi bank egyelőre csak szerény keretek között készülődik nagy feladatára. A megindu­lásnál mindössze negyven hivatalnoka lesz, de, hogy később mivé fejlődik, azt senki se tudja. Ez a világbank a Young­­terv legforradalmibb alkotása, hiszen működése nem fog megszűnni a jóvá­tételekkel 1966-ban sem. Alkotói előre látták ezt és alapszabályait úgy is álla­pították meg, hogy az eredetileg betéti banknak tervezett pénzintézet lassan­­kint áttér a bankok üzletmenetének min­den ágára, ami annyit jelent, hogy en­nek a mammutbanknak rendkívüli ha­talma lehet Európa gazdasági és politi­kai életének irányítására. Ezzel kapcso­latban érdemes megemlíteni, hogy az egyes jegykibocsátó bankkormányzók viszonya saját kormányukhoz nem egy­forma. A Bancjue de France kormány­zóját például a kormány nevezi ki és hívhatja vissza. Viszont a másik végletet, a német Nemzeti Bank kormányzójának, Schacht dr.-nak magatartása mutatja. Schacht nemcsak, hogy független kor­mányától, hanem annak ellene is szegül­het. A Magyar Nemzeti Bank kormány­zója vájjon független-e a kormánytól? És ha független, jó-e ez, vagy rossz? Az optánsok tehát végre-valahára pénzhez jutnak, azaz, csak papiroshoz, négyszázaikkal kamatozó kötvényhez. A négy százalék bizony nem sok, de vég­tére ennyit állapít meg a Young-terv német viszonylatban is. Kérdés: egysé­gesek lesznek-e ezek a kötvények, vagy sem? Lesznek olyanok, amelyeket az angol, a cseh, vagy a román kormány garantál? Ez esetben bizonyosra vehet­jük, hogy az utóbbiak tőzsdei árfolyama sokkal kisebb lesz, mint például az an­golok által garantáltaké. Azonkívül való­színű, hogy a spekulánsok hada rá fogja vetni magát a szegény megszorult em­berekre, akik csak húsz—harminc esz­tendő múlva látnának pénzt és potom áron fogják összevásárolni kötvényeiket. Nem volna célszerű egy pénzügyi szin­dikátust alapítani, amely az érdekelt tu­lajdonosok kötvényeit leszámítolhatná? Eldőlt a nagy kérdés. Minden nagy háborút végeredményben a bankárok likvidáltak és nyertek meg. A középkori háborúkat az olasz bankárok, a napó­leoni kor harcait a Rotschildok, az 1870-es háborút egy francia bankszindi­­kátus.­ A világháborút — mint látjuk —­ a Vilá­gbank. Az igazságügymi­nisztérium hatvannégy bírói állást betöltetlenül hagy A péntek délutáni minisztertanácson, ame­lyen Vess József helyettes miniszterelnök el­nökölt, az egyes miniszterek beszámoltak ed­digi takarékossági akciójukról. Wekerle Sán­dor pénzügyminiszter szóvátette a népjóléti minisztérium eljárását a kórházi kiadások csökkentése kérdésében és sajnálkozását fe­jezte ki, hogy a minisztérium éppen azoknak a tételeknek megnyirbálására szánta el ma­gát, amelyek a közönséget ennyire közelről érintik. A miniszterek bejelentéseiből megállapít­ható, hogy csaknem minden tárcánál kény­telenek voltak nemcsak a dologi, hanem a személyi, kiadásokat is csökkenteni, külön­ben nem tudták volna az előírt ötszázalékos költségredukciót biztosítani. A belügymi­nisztérium már tavaly elbocsátott kétszáz rendőrt a szolgálatból, az ilyen módon elért megtakarítást is az ötszázalék javára vette fel. Az igazságügyminisztérium, amelynél a költségeknek túlnyomó része személyi jel­legű, csak olyan módon tudott megtakarítást elérni, hogy egyrészt a fegyintézeteken ta­karékoskodik annyit, amennyit lehet, más­részt egész sereg tisztviselői és bírói állást üresedésben hagy, hogy ezeknek fizetését is megtakaríthassa. Már megírtuk, hogy az igazságügyminisztériumban egész sereg ke­zelőtiszti állás van betöltetlen, most a fo­galmazási és számvevőségi karban is egész sereg­állást üresedésben hagynak és ugyan­­cak betöltetlenül marad hatvannégy bírói állás, közöttük kúriai és táblabírói állás is. Ugyanakkor, amikor a bíróságok állandó túlterhelésről panaszkodnak, ez a csökken­tés, természetesen, igen súlyosan befolyá­solja a bíróságok munkáját. Ez a kény­szerű létszámcsökkentés azonban nem érinti a pénzügyminisztérium azon rendeletének végrehajtását, amellyel hat esztendő alatt további tíz százalékkal csökkentik a köz- Á­ra 16 fillér I­­f-a Kormánylemondás és Házfeloszlatás helyett kormányujjáalakítás A hágai tárgyalásokkal kapcsolatosa­n po­litikai körökben felbukkant az a hír, hogy Bethlen István gróf miniszterelnök, amint a hágai megállapodások jegyzőkönyveit a kép­viselőház elé terjeszti, beadja lemondását és mint a frankügy alkalmával, ilyen módom kér felmentést az alkotmányos tényezőktől, a kor­mányzótól és a parlamenttől. Olyan hírek is voltak, hogy a miniszterelnök a képviselő­­iház ,feloszlatását tervezi és felhasználva a gazdasági helyzetnek ezt az átmeneti enyhü­lését, amely az ígért külföldi kölcsön megér­kezése után várható, meglepetésszerűen új választást akar elrendelni. Értesülésünk szerint a hírek ebben a fogal­mazásban nem felelnek meg a valóságnak. Csakugyan volt szó arról komoly formában, hogyha a hágai tárgyalások Magyarországra nagyon kedvező eredménnyel végződnek, ak­kor a kormány májusra feloszlatja a parla­mentet és a külpolitikai sikerre hivatkozva, kéri a választók hozzájárulását, hogy további öt esztendeig vezethesse az országot, most azonban a kormány erre már nem gondol Hága körül a képviselőházban előrelátható­lag elkeseredett harc fog kifejlődni, amely­ben épp elég nehéz feladat lesz a miniszter­­elnök számára, hogy igazát bizonyítsa, azon­ban a hágai megállapodást, mint diplomáciai győzelmet, mégis nehéz volna feltüntetni. Amellett az új választás a mai feszült szo­ciális légkörben, teljes szegénységben és el­keseredésben még az ismert kormányzati eszközök igénybevétele mellett is rendkívül nehéz feladatot jelentene, ezért a kormány a rajtaütésszerű választás tervet elejtette. Bethlen miniszterelnök nem gondol már arra sem, hogy forma szerint benyújtsa le­mondását, miután azon az állásponton van, hogy a hágai megegyezés után további diplo­máciai és gazdasági intézkedéseknek kell jönni és ezeknek folytonosságát nem sza­­bad megzavarni. Ellenben nagyon határozot­tan beszélik az egységes párt körében, hogy a miniszterelnök a közeli hónapokban, eset­leg még a költségvetési vita megkezdése előtt, igen mélyreható k­ormányrekonstrukciót ké­szít elő és több fontos tárca vezetésében vál­tozás lesz. Ez a kormányrekonstrukció a hí­rek szerint még egyes miniszterek számára is meglepetést jelent, mert olyan minisztere­ket is kicserélnek, akik­­pozíciójukat eddig megingathatatlannak tartották. Elsősorban biztosra veszik Scitovszky Béla belügyminisz­ter távozását, bár a belügyminiszter ezidő­­szerint azt hangoztatja, hogy „semmi okát nem látja a lemondásnak“. Felmerült a­­terv, hogy Bod János otthagyja a kereskedelmi minisztériumot és ismét átveszi a közgazda­­sági minisztériumot, amelynek hatáskörébe tartoznék a külföldi kölcsön szétosztásának főbb irányvonalait megállapítani. Ezenkívül még két-három tárca élén várnak változást és megüresednék több államtitkári tisztség is, amelyeket takarékossági okokból nem tölte­­nének be.

Next