Magyarság, 1930. március (11. évfolyam, 50-73. szám)
1930-03-01 / 50. szám
.I* ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 16 FILL. VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS BUDAPEST, 1930 MÁRCIUS 1. SZOMBAT SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL) BUDAPEST, VI. KERÜLET, ARADI UTCA 8. S* TELEFON» AUTOMATA 204-31, 294-32, 294—33 LEVÉLCÍM: BUDAPEST 71. POSTAFIÓK 19 MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP XI. ÉVFOLYAM, 50. (2710.) SZÁM Horthy Miklós Ezelőtt tiz esztendővel még hőstvó, epikus időket éltünk. A magyar társadalom óriási válságok és megrázkódtálások tisztítótüzén esett át, amelyben a régi világ egész politikai, szociális és szellemi öntvénye szétbomlott s a nemes fémről lehullottak, vagy elvoltak a nemtelen elemek salakjai. Egy uj formaképződés vajúdásaiban reszketett az egész magyar nemzeti társadalom amely erkölcsi erőiben megtisztítva, megujhodva és megsokszorozódva várta azt a férfiút, aki majd végiét S. t. kötelessége útjára kalauzolja. Tíz esztendővel ezelőtt még óriási pitikai tartalékok állottak a nemzet rendelkezésére. Történelmi nevű államférfiak, készen arra, “tudásuk, tehetségük és tapasztalatuk gazdagságát és sokaságát az állam és a nemzetépítés szolgálatába állítsák. A magyar közvélemény nem a régi ésvált politikai márkákra gondolt, amit vezér után tekinthetett sorsának Tnya magányosságában és sötétségében. Az idők eposzi naivságában és leibégében a hőst várta, a kard ebben cselekvés férfiét, a legendák reml- ' 'iségét, életének és jövőjének ezt az ■ a zálogát és szimbólumát, aki a reáláramló feladatok és remények iszonyú ' .erhét képes tartani a vállain. Szinte őr.».ngy ölelte keblére azokat , rongyos, d".,öeb.j ottötőt, zászlóaljakat amelyek szúrt,maik élén hozták mindazt, ami érték, ami erő, ami kötelesség, ami dicsőség és ami messiási ígéret nyaradt ebben a kifosztott és széttépett hazában. Ez a nemzet a maga elhomályosíthatatlan és elfojthatatlan ösztönével tulajdon végzetére és kötelességére vélt ismerni abban a férfiban, aki kezében tartotta az ország kardját. Ezt a kardot nem a királytól kapta, sőt nem is a néptől nyerte. Maga emelte fel a porból, ahová a becstelen forradalmak hullatták s ahol ellepte a szenny és a rozsda. És várjon, amikor jövőjére gondolt ez a magyarság, arra, hogy államot kell újból szerveznie s létének új politikai kereteket teremtenie, amikor mindennap arra kellett gondolnia, hogy készülnie kell történelme legnagyobb feladatának végrehajtására, ez a mély és tévedhetetlen népi és nemzeti ösztön választhatott volna-e más történetformáló eszközt, mint a kardot és a kard emberét? Semmi se volt természetesebb és semmi se volt érthetőbb, mint az a gondolat, hogy a magyar nemzet újból a kard élére bízza sorsát, amely soha reg nem csalta, amelyet soha meg nem gyalázott s amely soha ki nem csorbult az ezeréves magyar katona kezében. A kard legendájából és reménységéből támadt Horthy Miklós kormányzósága. Ha tíz esztendő után felvetjük a kérdést, vájjon nem tévedett-e ez a nemzet, amikor kezét a kard után nyújtotta ki és nem államférfiainak tudománya után, akkor azt kell mondanunk, hogy nagyfokú politikai bölcsesség is megnyilatkozott abban a választásban, mely nem akarta elkülöníteni egymás polgári és katonai hatalmat Azta, hogy a kettő személyes unióban hogy megmaradjon azon a legbb és legkoncentráltabb feszültön, ami a nemzeti és társadalmi nagyobb mértékű kifejtésére kéttudja, hogyan úsztalt volna gázháborúszerű ellentéteket s gazdasági és politikai intanemzeti hatalomnak ez a két szétválasztva áll egymás-szeütközésbe sodródik egymásköri és tekintélyi vitákban forgácsolódik el a nemzet politikai és katonai organizációjának egysége. A megcsonkított Magyarország tíz esztendő óta a viszonylagos nyugalom és állandóság képét mutatja, különösen annak az összehasonlításnak arányaiban, hogy köröskörül tiszavirágéletű diktatúrák és felforgatások kísérleteznek szakadatlanul és kergetik egymást. Az erőnek, a hatalomnak, a méltóságnak ez az egy személyben való összeolvadása — valljuk be — megfelel a magyar nép legmélyebb hajlamainak és legősibb hagyományainak is, amely az állam fejét csak karddal a kezében tudja elképzelni. Éppen azért, mert ösztönisége, teste és lelke szerint a magyar annyira par excellence katona,, szívesen hódol a katona férfias fölénye, hősisége és dicsősége előtt. Horthy Miklós tízéves kormányzata fölött a történelem fogja kimondani az utolsó szót. A történelem fogja felállítani ennek a tíz esztendős uralomnak politikai és személyes tekintetekből többé nem feszélyezhető mérlegét. Annyi azonban bizonyos, hogy ha vannak még ennek a nemzetnek hatalmi és történelmi ambíciói, azokat csupán, tíz esztendő reményei és várakozásai után is csak a kard erejében és fényében fogja megvalósulva látni egykor. A múlt még nem szűnt meg jövőképes lenni. És éppen azért ragaszkodik ma is a magyar közvélemény a hőshöz és a katonához, mert a béke tíz esztendeje csak még mélyebben emlékezetébe, vagy figyelmébe véste azoknak az erényeknek történetformáló hatalmát, amelyek megszemélyesedtek e férfiúban s amelyekből egyedül csirázhatik ki egy jobb, nemesebb és életképesebb magyar jövő. A kormányzó jubileuma alkalmával széleskörű amnesztiát adott Kegyelem minden Sorais Szósértési ügyben A kormányzó jubileumának előestjén nyilvánosságra kerültek azok az amnesztiarendeletek, amelyeket az orosz politikai közvélemény feszült érdeklődéssel várt. Hetek óta a nyilvánosság előtt is állandóan viták folytak ennek az amnesztiának terjedelméről és méretéről, különösen a szociáldemokraták részéről hangoztatták a kívánságot, hasson oda a kormány, hogy a jubileum alkalmával „likvidálják a múltat", azaz biztosítsanak bűnbocsánatot azoknak a politikai és közönséges bűnösöknek, akik részben a forradalmak alatt, részben a forradalmak után a külföldön oly súlyosan vétkeztek a magyar nemzetelen. A kormányzó amnesztiarendelete bűnbocsánatot biztosít politikai bűncselekmények elkövetőinek is, valamint kisebb bűncselekmények, kihágások, adóeltitkolások esetében, teljes bűnbocsánatot ad előkelő gesztussal azoknak, akik a kormányzó ellen követtek el bűncselekményt, azonban az amnesztia alól kifejezetten kiveszi a forradalom bűnöseit. Ezeknek részére csupán egyéni, „méltánylást érdemlő“ esetekben biztosít bűnbocsánatot. Úgy látszik, a kormányzó ezzel is hangsúlyozni akarta, hogy általános jellegű amnesztia a forradalom bűnöseivel szemben nem alkalmazható, ellenben nem akar elzárkózni olyan személyiségek megkegyelmezésétől, akik az utolsó években magaviseletükkel igazolták, hogy jóvá akarják tenni azt, amit elvakultságból vagy gyűlöletből nemzetük ellen vétettek. A kormányzói amnesztiarendelet után most az egész közvélemény várja az igazságügyminiszter döntését, kiket akar személy szerint a kormányzói kívánságnak megfelelően bűnbocsánatban részesíteni és miképpen tartja be azokat a határokat, amelyeket a politikai okosság, az igazság, a nemzet méltsósága és a belső rend biztonsága megkíván. Kik nyernek megbocsátást Hivatalosan jelentik: A jubiláns évforduló alkalmából a Budapesti Közlöny szombati száma közli Horthy Miklós kormányzó legfelsőbb elhatározását a közkegyelem mikénti gyakorlásáról. A kormányzói elhatározás így hangzik: Magyarország kormányzójává választatásomnak tizedik évfordulóján, amidőn egy küzdelmekkel teljes korszak lezáródása után a Gondviselés kegyelme előtt hálátért szívvel meghajolva, a nemzet történelmi hivatásába és súlyos megpróbáltatásokon megedzett erkölcsi erejébe vetett rendíthetetlen bizalommal tekintek országunk jövője elé, ez emelkedett érzések hatása alatt lelki szükségét érzem annak is, hogy a megbocsátás szellemében kegyelem útján szélesebb körben könynyítsek azok erkölcsi és lelki terhein, akik az alább meghatározott keretek között vétettek a büntetőtörvényekkel védett jogrend parancsai ellen. Elsősorban azokkal szemben kívánok megbocsátást gyakorolni, akik engem sértettek meg; ezek körén kívül kegyelmet adok azoknak, akik a bíróság ítéletének megállapítása szerint csak csekélyebb súlyú jogsértést követtek el; végül a jogrend biztonsága által megvont határok között azoknak is, akik a régebben elkövetett cselekményeik évek múltán bekövetkező megtorlásával a büntető jogszolgáltatás céljain túlmenően bűnhődnének. Ez elveknek szem előtt tartásával: Kormáányzósértések I. Kegyelemben részesítem azokat, akiket a polgári büntetőbíróság jogerős ítélettel a kormányzó megsértésének a jelen elhatározásom kelte előtt elkövetett vétsége (1920. évi törvénycikk 14. §. és 1913. évi XXXIV. törvénycikk 2. §.) miatt szabadságvesztés-büntetésre, vagy akár fő-, akár mellékbüntetésként pénzbüntetésre ítélt, ha az utóbbi behajthatatlansága folytán szabadságvesztés büntetésre kellene átváltoztatni, úgyszintén azokat is, akik a jelen elhatározásom kelte előtt elkövetett ily bűncselekmény miatt kell eljárást indítani vagy folytatni. Egyéb bűncselekmények II. a) Kegyelemben részesítem azokat is, akiket a polgári büntetőbíróság jogerős ítélettel: 1. a jelen elhatározásom keltét megelőzően elkövetett vétség, úgyszintén az ezzel esetleg együtt elbírált kihágás miatti napot meg nem haladó tartamú szabadsáágvesztésbüntetésre vagy főbüntetésként pénzbüntetésre ítélt, ha az utóbbit behajthatatlansága folytán 8 napot meg nem haladó tartamú szabadságvesztés-büntetésre kellene átváltoztatni; 2. a jelen elhatározásom keltét legalább három évvel megelőzően elkövetett vétség, úgyszintén az ezzel esetleg együtt elbírált kihágás miatt 1 hónapot meg nem haladó tartamú szabadságvesztés-büntetésre, vagy főbüntetésként pénzbüntetésre ítélt, ha az utóbbi behajthatatlansága folytán szabadságvesztés-büntetésre kellene átváltoztatni; 3. a jelen elhatározásom keltét legalább öt évvel megelőzően elkövetett vétség, úgyszintén az ezzel esetleg együtt elbírált kihágás miatt 6 hónapot meg nem haladó tartamú fogház-, vagy államfogházbüntetésre ítélt, azzal a feltétellel azonban, hogy abban az esetben, ha a bíróság az elítéltet öt éven belül bűntett vagy szándékos vétség miatt szabadságvesztés-büntetésre jogerősen újból elítélné, rajta a jelen elhatározásommal feltételesen elengedett büntetést is végre kell hajtani. b) Kegyelemből elengedem szabadságvesztés büntetésük felérésről, vagy ha abból eddig már többd kiállottak volna, szabadságvesztésbüntetésük hátralevő részét azoknak, akiket a polgári büntetőbíróság jogerős ítélettel , jelen elhatározásom keltét legalább öt évvel megelőzően elkövetett bűncselekmény miatti az előző a) 3. pontban megjelöltnél súlyosabb, de egy évet meg nem haladó tartamú szabadságvesztés büntetésre ítélt. Az a) és b) pontban engedélyezett kegyelem kiterjed a mellékbüntetésként kiszabott pénzbüntetésre is, ha behajthatatlansága folytán szabadságvesztésbüntetésre kellene átváltoztatni, nem terjed ki azonban az ítélet egyéb rendelkezéseire. Bűncselekmények halmazain esetében az elítélt akkor részesül kegyelemben, ha az a) 1., 2., 3., illetve b) pontban említett bűncselekmények miatt kiszabott összbüntetés tartama nem haladja túl az a) 1., 2., 3., illetve b) pontban meghatározott mértéket. Akiknek ügyében még nincs jogerős ntézet III. Kegyelemben részesítem végül azokat, akik ellen a jelen elhatározásom keltét legalább három évvel megelőzően elkövetett vétség miatt kell eljárást indítani vagy folytatni, kivéve, ha a bíróság még nem jogerős ítélettel egy hónapot meghaladó tartamú szabadságvesztés büntetést állapított meg. Ha a bíróság még nem jogerős lelettel egy hónapot meghaladó tartamú szabadságvesztésbüntetést állapított meg, az eljárást tovább kell folytatni s abban a kérdésben, hogy terhelt a I. pont alapján részesült-e kegyelemben, a jogerősen megállapított büntetés mértéke az irányadó. Bűncselekmények halmazata esetében a II. pont utolsó bekezdésében foglalt rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni. Ára 16 fillér Akik nem kapnak kegyelmet IV. Sem az I., sem a II., sem a III. alapján nem részesülnek kegyelemben azok: 1., akik a bűncselekményt külföldön követték el; 2., akik ellen nyomozólevelet vagy személyleirást, körözést bocsátottak ki és azt a jelen elhatározásom keltéig vissza nem vonták; 3. akiket a jelen elhatározásom kelte előtt elkövetett büntett miatt vagy három éven belül elkövetett szándékos vétség miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítél-