Magyarság, 1930. március (11. évfolyam, 50-73. szám)

1930-03-11 / 58. szám

20 .1. . 1 1930 március 11. kelt3 Nemzeti Színház LÉGY JÓ MINDHALÁLIG Színdarab három felvonásban Írta: Móricz Zsigmond Vaszary Piroska Rózsahegyi K. N. Tasnády I. Somogyi Érett Lázár Gida Pataki József Hosszú Zoltán Vízvári M. Aghy Erzsi Harasztos G. T. Halmi M Lázár Gida Bacsányi Paula Tábori Imre Hajdú József Kelemen Mária Kürti József Pethes Sándor Gabányi László Kürthy György Tapolczai Gyula Nyilas Misi Valkay tanár úr Viola Bella Doroghy Sanyi Pedellus Török bácsi Török néni Ilonka k. a. János úr Doroghyné Sanyika Trafikosné Házigazda Pósalaky Takarítónő Igazgató Sarkadi Bagoly Gyéres Juhász Kezdete fél 8 órakor Heti műsort La Szerda: Te csak pipál­dányi (D. bérlet) Csütörtök: Szendrey Jula (K. bérlet) Péntek: Azra (A. bérlet) Szombat d. u.: Ocskay briga­­déros. Szombat este: Légy jó mind­halálig Vasárnap d. a.: Légy jó mindhalálig Vasárnap este: Szendrey Júlia Bethlentéri Színpad Színházak, orfeumok és kabarék műsora 1930 március 11-én, kedden M. Kir. Operaház ISTENEK ALKONYA Zenedráma egy előjátékban él 3 felvonásban. Szövegét és ze­néjét írta: Wagner Richard. Fordította: Radó Antal. Ve­zényli:­­ Failoni Sergio. Ren­dezte: Márkus László Siegfried Gunther Hagen Alberich Brünhilde Gutrane VVoglinde Wellgunde Flosshilde I. norna II. norna III. norna Pistor Gotthelf Farkas Sándor Kálmán Oszkár Maleczky D. Larsen-Todsen Relle Gabriella Halász Gitta Diósy Edit Budánovits M. Básony Dóra Sándor Mária Virág Ilona Kezdete fél 7 órakor Heti műsor: Szerda: Tosca. Bajazzók. Csütörtök: Seherezade szer.) Gianni Schicchi: Pet­­ruska (C. bérlet, 21. szám) Péntek: Thais Szombat: Hunyady László (G. bérlet 11. szám) Vasárnap d. u.: Tannhäuser Vasárnap este: Seherezade Bajazzók (EX bérlet, 21. szám) Mákvirág. Fogat fogért Áldott rossz ember. Mi van eladó? Papagájkór. Ü. em. 24. Magán­számok, tréfák stb. Előadások kezdete hétköznap fél 6, fél 9, vasárnap 3, 6 és 9 órakor Terézkörúti Színpad Honthy Hanna, Salamon Béla, Rajna Alice, Dayka Margit, Bo­­ross Géza, Gárdonyi Lajos, Her­czeg Jenő. Pesti kereskedők 1930. A nagy per. A többség. Express levél. Mennyit keres­tünk Hágában. A frakk. Cse­lédke. Commédia del Arte. Szin... ész ... nő — Kezdete 9 órakor Minden vasárnap fél 4 órakor IGAZI GYERMEKSZÍNHÁZ Andrássy-úti Színház Gaál Franciska, Tőkés Anna Vaszary Piroska. Békeffi László. Ráday Imre. Peti. Kökény, Radó felléptével: Jutka. Pármai ka­land. Hagyma Mari Szerkesztői üzenetek. Carmen. Boldogság Magyar hangosfilm. — Békeffi konferál Kezdete: 9 órakor, vasárnap délután: 4 órakor Komédia Orfeum Steinhardt Géza és Tábori Emil együttes fellépte, 2 bohózat. Steinhardt, Solti, Weygand ma­gánszámai és külföldi attrak­ciók Kezdete minden este fél 9, vasárnap d. u. fél 4 és este fél 9 órakor Neaure Sitah és Kamaraszínháza AZRA Mese 3 felvonásban. Irta: Szép Ernő. A kísérőzenét szerzettet Lavotta Rezső A kalifa Leila Muhammad Khadija Habab Arszlán Hasszán Szálim Hájjár Száhir Ádi Almancur A rabok fel­ügyelője Egy katona Sugár Károly Bajor Gizi Uray Tivadar G. Gömöry V. Környey Paula v. Garamszeghy Bodnár Jenő Cserépy László Fehér Gyula Bartos Gyula Ónody Ákos Gabányi L. Stella Gyula Barsi Ödön Kezdete 118 órakor Heti műsort Szerda: Azra Csütörtök: Cigányok Péntek: Te csak pipálj, La­dányi Szombat: Azra Vasárnap d. u.: A sirály Vasárnap este: Te csak pi­pálj, Ladányi Belvárosi Színház A TEMPLOM EGERE Vígjáték 3 felvonásban Írta: Fodor László Nagy Zsuzsi Ráday Imre Feri, a fia Sternheim gróf Szűcs Oly Schivitzl Félix János Kezdete Gaál Franciska Somlay Artur Ráday Imre Z. Molnár L. Kőrössy Angélia Keleti László Sugár Lajos Pataky Miklós 8 órakor Heti műsort Szerda: A templom egere Csütörtök: A templom egere Péntek: A templom egere Szombat: A templom egere Vasárnap d. u.: Földnélküly János Vasárnap este: A templom egere Vígszínház TAKÁTS ALICE Színmű S felvonásban Írta: Szomory Dezső t­ardy-Kóos Géza Tardy-Kóos György takáts Alice Takáts Zuárd Markovitsné Markovits Horeb Homér Helvét Cica Ferenc Gazdasszony Pongrác Egy kövér úr Hegedűs Gyula Hajmássy M. Gombaszögi F. Góth Sándor Vágóné Margit Törzs Jenő Gárdonyi L. Ladomerszky M Makláry Zoltán Esterházy Ilona Szegő Endre Árkossy Vilmos VIKTORIA Operett S felvonásban, 7 kép­ben. Szövegét írta: Földes Imre. Zenéjét Harmath Imre verseire szerzette: Ábrahám Pál Kezdete 8 órakor Heti műsort Szerda: Az út vége Csütörtök: Takáts Alice Péntek: Takáts Alice Szombat: Grand Hotel (Elő­ször) Vasárnap d.­ u.: Matyika szí­nésznő szeretne lenni Vasárnap este: Grand Hotel John Webster Viktória Miki gróf Ach Wong Koltay László Jancsi Riquette Seligmann lelke Jeff, artista Rosenthal Adolf, főpincér Kínai főpap Csin Csuh-Csong Li-Wang Csumpli Követségi titkár James, főlakáj Kozák tiszt Kozák őr Városi Színház CVD, bérlet 19. szám DONI KOZÁK-KÓRUS HANGVERSENYE Kezdete fél 8 órakor Heti műsort Szerda: Halványsárga rózsa Csütörtök: Halványsárga rózsa Péntek: Halvány­sárga rózsa Szombat: Díszelőadás Vasárnap d­ il: Halványsárga rózsa Vasárnap este: Halványsárga rózsa Royal Orfeum Grock és a világvárosi varieté­­műsor kezdete fél 9 órakor Vasár- és ünnepnap délután 4 és este fél 9 órakor Király Színház Magyar Színház HAMLET Írta: Shakespeare Fordította: Arany János Kertész Dezső Lábass Juci Dénes Oszkár Vaály Ilona Kiss Ferenc Sziklay József Fejes Teri Nagy Gyula Bársony Rózsi Jeffrey Piddock Latabár Árpád Major István Raskó Géza Szabó Tibor Majtényi Hella Dezsewffy Flóra Gáborffy Teréz Sándor István Bihari Nándor Pártos Dezső Sarkadi Miklós Claudius Gertrud Hamlet Hamlet atyja szelleme Polonius Ophélia Laertes Horatio Rosenkrantz Guildenstern Fortinbras Színészkirály Színészkirályné Osrick I. sírásó II. sírásó Kezdete Kezdete fél 8 órakor Heti műsort Szerda: Viktória Csütörtök: Viktória Péntek: Viktória Sombat: Viktória Vasárnap d. u.: „Sisters“ Vasárnap este: Viktória Uj Színház Baróthy Jósef Zala Karola Beregi Oszkár Vándory G. Harsányi Rezső Hováth Éva és Ákos Erzsi Lázár Tihamér Jávor Pál Balassa János Zólyomi Jenő Dénes György Dávid Mihály Ákos Erzsi és Horváth Éva Faragó Erzsi Szigeti Jenő Sebestyén Z. 8 órakor Heti műsor: Szerda: Volpone Csütörtök: Volpone Péntek: Kísértetek Szombat: Volpone Vasárnap d. u.: Babszem Jankó (Gyermekelőadás) Vasárnap este: Volpone Fővárosi Művész-Színház A CSÚNYA LÁNY Énekes-táncos vígjáték 3 felvo­násban, 4 képben. Írta: Vadnai László. Zenéjét Harmath Imre verseire szerezte: Márkus Al­fréd. Karnagy: Vincze Zsigmond LAMBERTHIER UR Színmű 3 felvonásban. Írta: Louis Verneuil. Fordította: Bár­dos Arthur dr. Maurice Germaine Kezdete 8 órakor Gellért Lajos Hollós Ilona Heti műsor. Szerda: Segény angyalok Csütörtök: Béla, aki 26 éves Péntek: Szegény angyalok Szombat: Szegény angyalok Vasárnap d. e.: Lakner bácsi gyermekszínháza Vasárnap d. u.: Ifjúsági elő­adás. Vasárnap este: Szegény an­gyalok Éva Sziszi Irma Bogdán Artúr Dr. Kornides Kelemen Walter Az öreg úr Primás Főúr Pincér Portás Egy úr Egy hölgy Biller Irén Szilágyi Maresa Horváthy Elvira Kabos Gyula Delly Ferenc Gózon Gyula Radó Sándor Vendrey Ferenc Heltai Andor Jalovetzky L. Rubinyi Tibor Nagy Jenő Macsali László Tamássy Lívia Kezdete 8 órakor Heti műsort Szerda: A csúnya lány Csütörtök: A csúnya lány Péntek: A csúnya lány Szombat: A csúnya lány Vasárnap d. n.: Feleségem parfümje és kabaré Vasárnap este: A csúnya lány LEVELEZÉS HIRDETŐINKET kérjük, hogy az apróhirdetések dije pontosan kiszámítva (egy szó hétköznap -.12 fillér,, va­sárnap -.16 fillér, vastagabb betűkkel a szavak kétsze­resén számítandók) a legrövidebb szöveg is 1,20 pengő illetve 1,60 pengő szíveskedjenek beküldeni Allást kere­sők és oktatást adók és keresők részére a szó hétköznap —.18 fillér vasár- és ünnepnap­­.12 fillér A hirdető dij*» AJÁNLOTT LEVÉLBEN, a szöveggel együtt hé­zegben is küldhető EGYSZERI’ LEVÉLBEN KÜLDŐT HIRDETÉSÉRT VALAMINT ANNAK DIJÁÉRT FELI ________I.ŐSSÉCFT \FV VA!­I AI r\TK___________ JELIGÉS LEVELEK beérkezését csak a rovat elején meghatározott összeg beküldése esetén jelezhetjük Kiadóhivatal. ______________ __________________ FELHÍVÁS! Kérjük nb. hirdetőinket és levelezőinket hogy a jelige levelekhez csatolt kísérőlevélben is je­lezzék a jeligét. Kiadóhivatal:_______________________ PINKERTON. Minden múlandó a nagy világon, csak egy van, ami állandó marad. Ezzel a régi változatlan szeretettel várja a Madame vissza a kis Urát, akit türelmetlenül várnak mindannyian.___________________ ÉLETEM! Vigyázzon továbbra is nagyon az egészsé­gére és gondoljon rám őszinte szeretettel, írjon, amint csak teheti, ne várakoztasson meg feleslegesen. Sok­­sok üdvözlettel csókolom. A kis A._____________ DRÁGA MARGÓM! Jövő héten megyek. Jelezd, mikorra irhatok. Csókollak ezerszer. HÁZASSÁGI KÖZVETÍTŐ IRODÁK KISBIRTOKOS családból való félárva hajadon negyven­hatholdas tanyásbirtokkal férjhezmenne. Adatait meg­küldi: DEÁK DEZSŐ irodája, Rákóczi-út negyvennégy. NEGYVENÖTEZER PENGŐVEL férjhezmenne disz­­tingvált úriasszony, hetvenezer pengővel, gyártulajdo­nos leánya, huszonötezerrel kereskedő árvája, száz­húszezerrel földbirtokos leánya, nyolcvanezerrel bank­­igazgató leánya, független árva hajadon ötvenezer pengő vagyonnal férjhezmenne. Mindezeknek egyedüli meg­bízottja: DEÁK DEZSŐ irodája, Rákóczi-út negyven­négy. Nemzeti Színházzal szemben.____________ HÁZASSÁGI ÜGYÉBEN keresse fel, vagy kérjen levél­ben ajánlatokat DEÁK DEZSŐ irodájától. Rákóczi-út negyvennégy._________________________________________ HUSZONKÉT ÉVE KÖZVETÍT HÁZASSÁGOKAT NAGY JENŐ, Rákóczi-út ötvenhét/b. (Diszkrét leve­lezés.)_________ _____ FELSTERMETÜ félárva hatvanezer pengő hozománnyal férjhezmenne. Ismerkedést létesít: NAGY JENŐ, Rákóczi-nt ötvenhét/b. ÖNZETLEN ÁRVALEÁNY VAGYOK, sürgősen férjhez* mennék. Jövendőbelim benősülhet hetvenholdas birto­komba. Fényképem, címem: Nagy Jenőnél: Rákóczi-ut ötvenhét/b. GYERMEKTELEN özvegyasszony kettőszázezer pengő vagyonnal férjhez menne. Megbízottam: NAGY JENŐ, Rákóczi-ut ötvenhét/b.________________________________ DEÁKNÉ VAGYONOS KÖRÖKBEN tizenhét éve közvetít házasságokat. DEÁKNÉ, Andrássy­ útt tizenöt. Cégjel­­zéstelen levelezés. ________________________ SZÁZEZER PENGŐ AZONNALI HOZOMÁNNYAL FÉRJ­HEZ ADNÁM FIATAL LEÁNYOMAT, öröksége kétszer­­annyi lesz. Egyedüli megbízottam: DEÁKNÉ. Andrássy­­út tizenöt. EGYEDIM,XI­I.rt ÁRVÁI.ENNY VAGYOK, harmincezer pengő hozományom van. Férjhez mennék komoly ember­hez. Ismerkedést létrehoz DEÁKNÉ. Andrássy­ ut tizenöt HÁZASSÁG NEGYVENÉVES. NYUGDÍJKÉPES ÁLLÁSÚ, ÁLLAM­­VASUTI FŐMOZDONY VEZETŐ VAGYOK, özvegyen ma­radtam, foglalkozásomnál fogva gyermekemet idegen kézre kellett bíznom. Otthonom kietlen, sivár. . . Széré­pen berendezett családi házam, gondtalan megélhetést biztosító fizetésem van, de hiányzik házamból az öröm és vidámság.. . HOZOMÁNY NEM ÉRDEKEL. Csakis olyan hölgy válaszát kérem, AKI JÓ ANYA, szerető feleség lenne. Jeligém: „SZÁRNYASKERÉK“ kiadó­­hivatalba. •JAKFIS RÉGEN ELMÚLTAM — HUSZONHATÉVES. KERESZTÉNY ÁRVALEÁNY VAGYOK. Férjhez mennék ecsületes férfihez. Sem apám, sem anyám, anyai nagy­­nénémnél lakom. Hozományom ingatlanban, készpénz­ben ötvenezer pengő. Választ „EGYSZERŰ POLGÁR­­LEÁNY“ jeligével kiadóhivatal TOVÁBBIT CÍMEMRE. BETEGÁPOLÁS EGYETEMI SZÜLÉSZNŐ. Nagy Istvánná, lakásán szülőnőket elfogad mérsékelt díjazással. Bethlen­ utca öt Keletinél. SOFFŐRISKOLA 412—48. Űrvezetőknek külön tanfolyam. MIELŐTT BÁRHOL BE­IRATKOZNA, tekintse meg MAGYARORSZÁG LEGRÉ­GIBB és legnagyobb SOF­F­ŐRISKOLÁ­J­ÁT. UNGAR Fill., KARPFENSTEIN­ UTCA HÚSZ. TELEFON: JÓZSEF ÍRÓGÉPEK TÚLHALMOZOTT raktárról Underwood, Remington, Royal rendkívül olcsón Irógépkölcsönzés. Irógépcsere. Irógépjavitás. Tel.: 173—75. Címre, névre ügyelni, mél­­tózta­ssék. Polygon Csemiczky László. Alkotmány-utca tizenhat. __________. REMINGTON. UNDERWOOD. ROYAL rebuilt Írógépeink jósága, olcsósága közismert. Díjtalan bemutatás ország­szerte. Goy és Kovalszky. Budapest. József­ körút har­mincegy. ÖTPENGŐS bérlet fizetéssel vásárolhatók Írógépek, gra­mofonok. Budán Fő­ utca 73. Telefon: 557—32. RUHÁZKODÁS KÜLFÖLDI megbízásból csodálatos árakat fize­tek mindenféle férfi ruhák­ért, cipőkért fehér­­nemüekért ENDRŐDY, Vörösmarty-u ötven­hét József négyszázkvtenc—nullakettő Erdé ______mes meggyőződnii___________________________ MINDENKINÉL DRÁGÁBBAN veszek mindenféle férfi ruhát, nőiruhát, fehérneműt, cipőt zálogjegyet Weisz Dohány­ utca nyolcvan. Ruhaüzlet József háromszáz­huszonnyolc—kilencvenhár­om. FILMGYÁRTÁS MOZGÓKÉPPEL VÉTELEKET családi és nyilvános finne­pélyekről, propaganda mozgófelvételeket és minden egyéb célra készít helyben és vidéken Erdélyi. cs és kir udvari fényképész filmgyára. IV., Semmelweis-utca kettő, a Kossuth Lajos-utca sarkán Telefon: Automata 395—03 Minden megkeresésre azonnal válaszolunk ISKOLAI OKTATÁS TANULJON idegen nyelveket BERLITZ-ISKOLÁBAN, IV., Vörösmarty-tér kettő. Váci-utca sarok. Automata 874—69. GYORSIRÁSI, gépirási, helyesírási tanfolyamok nyilvá­nosságú „BELVÁROSI“ szakiskolában. Múzeum-körút huszonhárom VÉRTES, Rákóczi-út negyven előkészít gyorsan, biz­tosan összevont polgári gimnáziumi, magánvizsgákra, érettségire. _________________ JÚNIUSI összevont VIZSGÁKRA felelősséggel előkészít fővárosi tanár gimn­ázistákat havi ötven, polgáristákat harmincöt pengőért József­ utca huszonhat, I. 2. WALTER MAGÁNTANFOLYAM. Budapest. Rákóczi út ötvenegy. Vidékieknek levelező oktatás. POLGÁRI, középiskolai, érettségi vizsgákra gyorsan, eredményesen előkészítek Doktor Kovács Rákóczi-it húsz. III. 3 József 430-10. ÚJLAKI Gyorsíróiskola. Egységes gyorsírás Gépírás. Havonként hat-hat pengő. Este is. Helyesírás díjtalan. Erzsébet-körút huszonnyolc. (Delka-ház.) József 416—70. Nyáron is. ZSOLDOS előkészít polgári, középiskolai magánvizs­­gákra, ÉRETTSÉGIRE. Dohány-utca nyolcvannégy Jó­­zsef 424-47__________________________________________ MAGÁNVIZSGÁRA, érettségire lelkiismeretesen, olcsó, előkészít Eissen Gyula dr. Andrássy-út nyolcvannyolc I 30.________________________________________________ MAGÁNTANULÓK előkészítése magánvizsgákra, érettsé­gire. Dr. Hentz, Erzsébet­ körut negyvennyolc. ÁLLÁS, FOGLALKOZÁS MOSÓNŐ, vasalónő ügyes, tiszta, ajánlkozik házakhoz „Otthon is vállal“ jeligére. VIDÉKIEKNEK otthonukban gondnélküli dr. Hegedűsnél. Szövetség-utca 10. megélhetést FÉNYKÉPÉSZET ELSŐRANGÚ MŰVÉSZI nagyításokat, foto-, aquarell- és olajfestésű kivitelben, valamint minden fényképészeti munkát készít Erdélyi, cs. és kis udvari fényképész műterme. IV., Semmel­weis-utca kettő, a Kossuth La­jos-utca sarkán. EGYÉB ADÁS­VÉTEL PÉNZSZEKRÉNYEK, okmányszekrények, vaskazetták minden méretben, ALKALMI áron eladók. Universal, Wesselényi-té­tca nyolc. ÉKSZER, ÉKSZERTÁRGYAK ELADÓ ékszerekért, zálogjegyekért fizetek Borsodi. Alsóerdősor három, legmagasabb árt Rákóczi-útnál. HIRDETŐINKET kérjük, hogy az apróhirdetések diját pontosan kiszámítva (egy szó hétköznap —.12 fillér,. Va­sárnap — 16 fillér vastagabb betűkkel a szavak kétsií­kesen számítandók), a legrövidebb szöveg is 1.28 pengő iletve 1.60 pengő szíveskedjenek beküldeni Állást kere­sők és oktatást adók és keresők részére a szó. hétköznap 08 fillér vásár- és ünnepnap 12 fillér A hirdetés m­a AJÁNLOTT LEVÉLBEN a szöveggel együtt, de végben is küldhető EGYSZERŰ T­ÉVÉI­BEN KÜLDÖTT HÍRPETÉSÉRT VALAMINT ANNAK DIJÁÉRT FELE­L­ÖSSÉGET NEM VÁR ! 41 DNK ZONGORA Ön a legteljesebb bizalommal vehet világmárkás zon­gorát legolcsóbban Sternberg királyi udvari hangszer­gyár zongoratermében, Rákóczi-itt hatvan. BÖSENDORFER, Ehrbar, Rösler, Hamburger, Stingl, Seubergergloss, valamennyi világmárka, mélyen le­szál­lított árban, részletre is. SCALA“. ERZSÉBET­­KÖRÚT TIZENHÁROM. Tisztviselőkedvezményi MÁRCIUS 15-Ig meghosszabbítjuk ENGEDMÉNY­­HETÜNKET az óriási érdeklődésre való tekintettel! Eddig nem létezett olcsó árainkat ezen idő alatt is fenntartjuk, összes versenyvállalatokat legyőzzük! „LYRA“ Részvénytársaság zongoratermei, Erzsébet­­körút 19. Bösendorfer kereszthúros, remek példány, 1500, Ehrbar, Wirth kereszthúros, modern, 1300, Stingl, Hamburger 1200, Stelzhammer, rövid, remek hangú stb. kilencszáz pengő. Házszámunkra kérjük ügyelni. PATENT REKEWITZ BENDER. BERLIN, GAVEAU, PARIS világhírű gyártmányok vezérképviselője Több gyártmányok dús választéka. HARMONIUMOK. Részlet­­fizetés Páratlanul olcsó árak Javítás, hangolás, köl­csönzés EHALL, az Országos Tiszti Kaszinó szállítója. Andrássy-út tizenöt SZAKÉRTELEMMEL válogatott zongorák, pianinók FELTŰNŐ olcsón, kényelmes részletfizetésre beszerez­hetők: KÁLDORY zeneszerzőnél, Zichy Jenő­ utca har­­mincnégy. Tisztviselőkedvezmény. VILÁGMÁRKÁS zongorák, pianinók ezer pengőtől. NEGYVEN PENGŐS HAVI RÉSZLETRE IS. OPERA zongoraterem, HAJÓS­ UTCA tizenhat. Nagy TISZT­­VISELŐKEDVEZMÉNYEK. KERESZTÉLY HÍRNEVES ZONGORATERME Buda­pest Vilmos császár-itt hatvanhat ZONGORÁK, PIANINÓK RÉSZLETFIZETÉSRE az 50 év óta fennálló HEVESI utóda cégnél, készpénzárban. József-körút nyolc, I. emelet. OLCSÓ BÉRLET. KÖZTISZTVISELŐKNEK FIZETÉSI KEDVEZMÉNY. Hangolások, javítá­sok szakszerű eszközlése. HATALMAS választékú termeimben ZONGORA, PIANÍNÓ, HARMONIUM közül választhatja készpénzáron leg­megfelelőbbet REMÉNYI, Király­ utca ötvennyolc. HOFMANN ZONGORÁK nagy választékban WALDMANN ZONGORATERMÉBEN, TERÉZ-KÖRÚT 8. Átjátszott zongorák nagy választékban BÖSENDORFER rövid, fekete kereszthúros 1200, zongorák, pianinók. Zongora telep, Csengery-utca negy­venkilenc. Bérlet, csere, hangolás. BLÜTHNER-ZONGORA, főúri példány, ritka alkalmi vétel ..LYRA“ Részvénytársaságnál, Erzsébet­ körút 19. Házszámunkra kérjük ügyelni. VILÁGSIKERŰ ÚJDONSÁG! Cederholm Boris: A Csalta ersz Ufjában Az orosz szovjetről szóló könyvek között ez az első, mely a legszemélyesebb tapasztalat alapján meg­­kapóan hű képét adja a bolsevista államrendszer, a mindenható Cseka szörnyű üzelmeinek és a szolovecki szigetekre számüzöttek emberfeletti szen­vedéseinek. A 472 oldalas könyv ára 6 pengő, utánv. köss. somi Szállítja: „MINERVA" könyvterjesztő vállalat. Buda­pest, IX., Erkel­ utca 4. szám. NYOMATOTT A GLOBUS NYOMDAI MÜINTÉZET K.­T. KÖRFORGÓGÉ­PEIN, BUDAPEST, VL. ARADI-UTCA R. — NYOMDAIGAZGATÓ: HAVAS M.

Next