Magyarság, 1930. október (11. évfolyam, 222-248. szám)
1930-10-01 / 222. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 16 FILL., VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS FELELŐS SZERKESZTŐI MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, V. KERÜLET, ARADI UTCA 8. SZ. TELEFON: AUTOMATA 294—31, 294-32, 294-33 LEVÉLCÍM: BUDAPEST 71. POSTAFIÓK 19 MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP SBC BUDAPEST, 1930 OKTÓBER 1. SZERDA XL ÉVFOLYAM, 222. (2882.) SZÁM mmik'T m ~i ■ n »11 1 » ■um» 1 iwi 1 ■■ w ■ — m—kwmmm :i ■——wiwnwtfw üllBWWJi-— ———— , AZ ISMERETLEN ORSZÁG írja: MILOTAY ISTVÁN A tanyavilág nagy pőre Sieged, szeptember hó A bukolikus képek mögött, az őszi napfény aranyfüggönye alatt, egy roppant válság sötét árnyékai lappanganak itt, ebben az egész kisbérlő-impériumban. Két-három éve egyre sűrűbben kísértenek fölnyugtalanító jelenségei s nyomasztó feszültsége ma már a szegedi városháza s a földmivelésügyi minisztérium párnázott ajtóit ostromolja. Vele együtt nőnek a város gondjai, amely békében alig ismerte bérlőivel szemben a pörösködést, mert ezek viszont alig ismerték a hátralékot, a fizetésben való késedelmet. Most harc dúl közöttük, amelynek mérge egyre mélyebbre eszi magát, amely egyre elkeseredettebb lesz, mint olyan ellenfelek közt szokás, akik közt valami megszakadt, akik nem tudják egymást többé megérteni. Küldöttségek járnak egymásután a városházán, bérelengedést, haladékot, revíziót sürgetnek. Az idei rossz esztendő még súlyosbította a különben is romlott helyzetet. A kukorica kisült, rozs alig termett, a paprikára alig volt eső, se jószágnak, se terménynek semmi ára. A város pedig egyre idegesebb. Költségvetésében másfélmillió pengő van beállítva a kisbérletek jövedelme címén. Ezen nyugszik a kommunitás háztartásának egész egyensúlya. Az építkezések meg nem állhatnak. Az e téren vállalt kötelezettségeknek eleget kell tenni, a fölvett kölcsönök esedékességeit is fizetni kell. Mi lesz mindezzel, ha a bérlők teljesítőképessége végleg csődöt mond, hiszen már eddig is több mint egymillió pengővel vannak hátralékban? Horribilis összeg ez, de minden jel arra mutat, hogy ezután még lavinaszerűen növekedni fog. A nagy perről újságcikkek jelennek meg, polgármesteri nyilatkozatok arról, hogy a város nem engedhet, elment az engedékenység végső határáig, két-háromesztendős haladékokat engedélyezett, most már a végső eszközökhöz kell nyúlnia. És csakugyan a végső eszközökhöz nyúl. Augusztus folyamán már tizenöt-húsz bérlőcsaládot telepítettek ki, az idei termésüket lefoglalták, a tanyaházakból ki kellett hurcolkodniok, csak a bérlőcsalád fejének szabad éjszakánként a bérleten tartózkodnia, a családtagok kenyér és hajlék nélkül a szom- Sz-dóknál húzódnak meg. A városházán , hiszik, hogy csak pár rendetlen fiúbérről van szó, vagy olyanokról, akik "'ükön felül bérleteket vállaltak, pél -dát kell tehát mulatni közöttük, megfelelő szigort alkalmazni s minden rendbe von. Az ügyészi felszántólevelek lavicája indul a hátralékos bérlőkre, pörök tömege indul ellenük. De barátaink azt mondják, hogy mindez óriási tévedés, ezt a válságot nem lehet csak az ügyészi hivatalon vagy a bíróságokon keresztül megoldani. Általános, óriási krízis ez egy földindulás, amely ötvenezer holdra ijed s tízezer család egzisztenciáját inti.* Az Alsótanyán, a Hangya -szövetkezet udvarán, száz-százötven ember vár bennünket. Összefutottak arra a pusztai hírre, hogy jövünk és a bajaik iránt érdeklődünk. Szomorú kép ez a százötven ember, csizma nélkül, rossz nadrágban, tépett ingekben, szeckerekben. Hiába keressük rajtuk a szegedi gazdák régi, jellegzetes habitusát. Hol vannak az ezüstpitykés mellények, a Kossuth-körszakállas, nyugodt, nyájas arcok? Még el se helyezkedünk, már a panaszok özöne hull a fejünkre. Tizen is akarnak egyszerre beszélni. A tetőn éppen kőművesek vagy nádkötők dolgoznak, azok is beleszólnak onnan felülről a dologba. Az asszonyok előretolakodnak, legtöbbnek egy gyerek a karján, a másikat kezénél fogva vezeti. Hangosabbak, mint a férfiak, alig lehet őket csendre inteni. Amit előadnak, zaklatott, ideges közbeszólásoktól kisérve, abból a gondterheltség és nyugtalanság fojtott levegője árad! Arcukon kétségbeesés, bizalmatlanság, méltatlankodás vagy sápadt elszántság, a baj, hogy: jöjjön, aminek jönnie kell, már úgyis minden mindegy! Majd elsodorják az asztalt. Nagy tisztelettel, de nagy keserűséggel beszélnek a város urairól. A polgármester neve mellől soha el nem hagyják a méltóságos jelzőt, a végrehajtó mellől a királyi előnevel. Most ezekkel van, szegényeknek, legtöbb dolguk, nem csoda, ha annyira respektálják őket. Elsőnek Csőti István tolakszik az asztalhoz. Vékony, sovány ember, háromnapos szakálla, véres szemekkel, kopaszodó fejjel, ésáska sárganadrágban. Keze reszketve kotorássza elő a papirosait. A háborúban idegneuraszténiát kapott: ügyészi felszólítólevél, fizetési meghagyás, váltó-óvatolás, árverési hirdetmény, kilakoltatási végzés, egy egész irattár, amit kirakosgat. Két és fél holdat bérel, már két esztendő óta van hátralékban, kétszáz pengővel tartozik, de nem tud fizetni, nincs miből. Tegnap jártak kint nála a hivatalos urak, ha egy-két nap alatt ki nem hurcolkodik, autóval fognak jönni, felrakják minden holmiját és elszállítják. Kilakosítják, kérem, magyarázzák az emberek. S miért, miért nem, szerkesztő tanácsos urnak szólítanak. Úgy látszik, a kormánytanácsosi nyavalya már az átokházi pusztákig hatolt. — Azt mondták — beszéli Csók —, ha rendőr kell, lesz rendőr, ha csendőr kell, lesz csendőr is, de ki kell menni. Csak a tegnapi autókiszállás költsége nyolcvan pengőt tesz ki. Gavallér vagyok, fizetem — mondja dühös nevetéssel —, de a házat lerontom, ha tíz rendőr kapaszkodik is belém. Én építettei, hát szétszedem, még a falait is lehordom, a földdel egyenlővé teszem. — Tennéd ám — feleli közbe valaki —, ha nem volnál hátralékban! — De legalább autón visznek be a városba, mint egy urat. Nem fizetek, mégis kocsizom! Majd a polgármester úr ad valami hivatalt. Csak az asszonnyal van baj — teszi hozzá csendesen —, mert az nem akar kimenni a házból. Azt mondja, inkább ott verjék agyon, ő nem megy a városba éhenhalni. . . Pap Antalt, aki a fejünk fölött nyújtogatja a bérleti könyvecskéjét, augusztus 30-án már ki is tették a maga tíz holdjából. Huszonöt esztendőn át dolgoztak benne a szülei, tanyát építettek, szőlőt, gyümölcsöst telepítettek, ő maga 1924 óta bérli. Húsz métermázsa rozsot termett az idén, fizet holdanként két métermázsa tíz kilót. Mi marad neki? Most az apósánál húzódik meg, oda költözött a bérlőtársa is, Horváth Vilmos, hat gyerekkel. A bérletre szeptember 25-én lesz új árverés, most üresen áll. * Tíz-tizenöt esetet meghallgatunk még. Alapjában véve mind ugyanaz. Ugyanúgy kezdődik és ugyanúgy végződik. — Hányan vannak így? —kérdezzük. — Mindenki így van — felelik. — Ezren és ezren ugyanígy elúszva, ugyanígy fi írt* Almiak. A bérek oly magasak, a tét nngyáran, oly alacsonyak, a termés oly rossz, hogy nem tudnak fizetni. Aki egyszer hátralékba jutott, nem tud kilábolni belőle! Eladja a jószágait, sokszor lábán a termését, jótállásra adósságot vesz föl a banknál, annak kamatai, törlesztése terheli, ha egyszer elmarad, ott is perlik. A városnál, csak párnapi késedelemre, már jön az ügyészi felszólítás, aztán a kereset, egykettőre a fizetési meghagyás vagy az árverési hirdetmény s a perköltségek csakhamar egyharmadát teszik a bérhondáknak. Egy zsákutcába jutott rendszer képe bontakozik ki ezekből az esetekből. Mi történt itt? Hogy állt elő ez a helyzet? A város 1921-ben búzaértékre konvertálta a haszonbéreket, hogy biztosítsa magát a korona-árfolyam esésével szemben. Ezt a bért pár esztendőn keresztül, az akkori agrárkonjunktúra mellett, minden nehézség nélkül meg is tudták fizetni. A bérbeadott területek jelentékeny részének bérlete aztán 1925-ben lejárt és új árverés alá került. Ugyanakkor határozta el a város, hogy az addig csak legelőnek használt pusztáit bérbeadja, mert az akkor megindult építkezésekhez új bevételi forrásokra volt szüksége. A város látta, hogy a bérlők egy kissé összeszedték magukat. Arra számított, hogy a mezőgazdaságra pillanatnyilag kedvező helyzetben maximális béreket érhet el. Nem is csalódott, az emberek egymást gázolták le a parcellákért folytatott versenyben, mely a legképtelenebb béreket eredményezte. A tanyával ellátott, befásított, szőlővel betelepített bérleteket éppúgy árverés alá bocsátották, mint a szűz területeket, ha a bérlő a város által egyoldalúlag megállapított, irreálisan magas bért nem volt hajlandó vállalni. A tanyás bérletek kereslete nagyobb volt, mint a puszta földeké és ha árverésre kerültek, magasabbra vették föl az ilyenek haszonbérét, amit a régi bérlő kénytelen volt tartani, nehogy évtizedek beleölt munkájával és költséges befektetéseivel fölszerelt, megszokott és már magáénak tekintett tanyája idegen kézbe kerüljön. Az árverések ebben az időben a legkönnyelműbb hazárdjáték jegyében folytak. A kisembereket elvakítolta a milliókkal dobálódzó mezőgazdasági látszatkonjunktúra és senki se akadt, aki őket a bekövetkező nehézségekre figyelmeztette volna. Százával voltak olyanok, akik nemcsak minden megtakarított pénzüket adták oda, hanem még párnájukat is pénzzé tették, csakhogy a magasra fölvert haszonbér félévi részletét és az ezzel egyenlő biztosítékot letöhessék. Mások viszont minden forgótőke nélkül, olykor a legszükségesebb instrukciók hiányában, teljesíthetetlen kötelezettségekkel a nyakukban mentek neki huszonöt esztendőnek, olyan időkben, mikor már az önálló és erős gazdasági egzisztenciák alatt is megroppant a talaj. * Az átlagos haszonbér most az alsótanyai bérleteken 22—28 pengő. A felsőtanyai részeken 25 pengő. A legkisebb haszonbér az Alsótanyán 25—40 kilogram búza, a Felsőtanyán 60 kilogram rozs holdanként. A legnagyobb haszonbér az Alsótanyán 60—86 pengő, a Felsőtanyán 76 pengő. Szakértők megállapítása szerint a ma fizetett haszonbérek általában oly magasak, hogy azok a legjobb gazdálkodó bérlőt is a teljes anyagi romlásba kell, hogy döntsék, még abban az esetben is, ha teljesen tehermentesen ma menne bele a bérletbe. A bérösszegek nem is tekinthetők reális és állandó jövedelemnek, ezt a behajthatatlan nagy hátralékok is bizonyítják. A bérösszeg nagysága és a talaj minősége között semmi összefüggés nincsen. Ugyanabban az időben az egyik parcelláért sokszor kétszer akkora haszonbért fizetnek, mint a közvetlen közelben fekvő jobb minőségű földekért, a szerint, amint azt az árverés esélyei magukkal hozták. A múlt évben Szemes Árpád nyugalmazott gazdasági felügyelő, mint a földmivelésügyi minisztérium szakértője, megállapította, hogy a bérlők áltl vállalt, illetve azokra sokszor egyoldalúan rákényszerített kötelezettségek teljesíthetetlenek. Hiszen a békebeli haszonbér pengőre átszámított összegéhez még negyven százalék pótlékot csaptak. Ez volt a kikiáltási ár oly időben, amikor a rozsot a szegedi piacon már csak nyolc-kilenc pengős áron lehetett értékesíteni. Az átlagosan megfizethető haszonbérösszeg, ugyancsak a szakértők megállapítása szerint, 100-250 kilogram rozs ára között váltakozhatik. A gyepterületek után fizethető betonbér átlag 40 kilogram rozs lehet A bírósági ítéletek is, valahányszor a bérlőit -kerre mentek a várossal, körülbelül ezeket az árakat állapították meg. A város . A szegedi Tisza Lajos-szobor a kubikusokkal At*a 16