Magyarság, 1930. október (11. évfolyam, 222-248. szám)
1930-10-01 / 222. szám
sok küldöttségjárás, sok instanciázás, az egyre növekvő hátralékok dacára, ragaszkodott a szerződésekben megállapított bérösszegekhez, tavaly eszközölt egy tízszázalékos bérrevíziót, amely 1928-tól kezdődően öt esztendőre enynyivel csökkentette a haszonbért, egyénenként, esetről-esetre ad valami kedvezményt, de általában minden maradt a régiben. így jutottak a dolgok az egymillió pengős hátralékig, amin túl ott áll a bérlők ezreinek teljes kimerültsége, eladósodása s egy olyan általános kétségbeesés, amelynek képei és tünetei, ha a valóságnak megfelelően visszaadnánk őket, a lázítás erejével hatnának.★ A Csótiék portája csak annyi, mint egy jókora paraszttenyér. Egy megkezdett kútgödör ásit a bejáratnál. Maga a gazda áskálja, párszor már be is omlott. Ott áll félbehagyva, lassan benövi a dudva. Az udvar hitvány, kis sövénykerítését a tyúk is átlépheti. Egy kis hevenyészett, sárból rakott szabadtűzhely van az egyik sarkában, a másikban nyomorult, disznóól, akkora, mint egy gyufaksatulya. De ez is halálos néma, az idén még nem került bele télirevaló. Az ól falához támasztva egy sarkából leemelt deszkaajtó, amögött tanyázik pórázra kötve egy csapzottszörű kis kuvasz. Éktelen vonítással fogad bennünket. Öt-hat tyuk kaparász unottan az ól körül a porban s egy szürke macska mosdik álmosan a küszöbön. Benn a ház két szobából áll. A kisebbik, az első, jóformán üres, pár marhatok sárgálik az egyik sarokban, hagyma és paprika a földreöntve, két faszék és egy ládaféle árvul a falhoz támasztva, néhány cseréptál és bádogedény a falon. A nagyobbik szobában karosláda az ablaknál, asztal, székek, egy ágy, egy sublótféle, a parasztház szokványos berendezése, amit a szegénység standardizált. Az ablakokon hófehér papírfüggönyök. A ház maga kivül-belül vakítóan fehérre meszelve, a tisztaság és a magánvaló szegénység lehangoló együttese. A gazda, hiába tiltakozunk, nagy tálon maradék sonkacsülköt tesz elénk. — A többit megettük télen, eztünnepekre tartogatjuk, akkor szelünk belőle egy-egy falatot. — Hát bizony ezt már alaposan körülvagdalták. Mi is vágunk belőle, hogy sérelem ne essék a házon, de nekem alig megy le a torkomon a falat. Pedig Csóti még dinnyét is kerít valahonnan. Felvágja s diadallal mutatja, mekkora vérbéli óriási. Termett egy szekérrel, de mire bevitte a piacra, a fuvar, a vám többe került, mint amennyit árult belőle. Büszkén beszéli, hogy a házat maga építette. Favágó ember, erdei munkára is jár, úgy szerezte a gerendákat. A nádat a tetőhöz ugyancsak maga vágta, a falakat maga rakta. Bizonyítgatja, hogy erős, szilárd építmény ez. Ahogy megáll a szobában és kezével körülkanyarítva mutatja: Az egészet magam hoztam össze! — abban majdnem annyi büszkeség van, mint Klebelsberg grófban, aki a bazilika lerrasszáról órákra el szokott gyönyörködni a Szent Márk-tér panorámájában. Távozóban megtraktálom a cirmost is, a szürke kuvaszt is sonkabőrrel, kenyérhajjal. Olyan farkcsóválást csapnak hozzá, annyi hála ragyog a szemükben, az ember sírni szeretne, míg megsimogatja őket. Csóti Istvánnak különben félhold kukoricája kisült, a rozsot, amit vetett, ki kellett szántania, olyan silány volt, a szőlőjét háromnegyed részben elverte a jég. És holnap jön a királyi végrehajtó úr a városi urakkal és Csóti Istvánt a kis holmijával együtt autón viszik be a városba. Az „áruló“ írta: Ádám-Csáky Gábor I. A nap éppen most bujt le a csíki hegyek csipkézett gerince mögött, rózsaszínsugárkévéi azonban jóideig glóriát szőttek erre az égbenyúló hegygerincre s úgy nézett ki most, mint valami misztikus égi akarat kiáltó megnyilatkozása, hogy ott egy örök időkig tartó magyar mesgye húzódik. Rajta innen a kis székely falu verebei csicseregve tartották alkonyati gyülekezetüket, a mályvaszőnyeges utcácskában pedig apró székelyek körbefogózva énekelték: Csendesül a természet, pjk- A kis méh se hord mézet... A faluhoz lejtősen ereszkedő hegyoldalon nótázó juhász-kisérte birkanyáj hullámzott, közelgett a falu felé. Sziráki Áron, ez a nyolcvanadik esztendejét legényesen hordozó, keményizmu, öreg székely, a címeres kapufélhez támaszkodva várta a juhokat s hallgatta az unokák énekét. Sallangos, varrottas dohányacskóját előhuzgálta, pipáját megtömködte, aztán a túlsó oldal felé, az átalsó szomszédot odaintően lobogtatta meg azacskót: — No ... Laci öcsém!... Lépj ma idébb egy pipa dohányra! Az átalsó kapunál álló Dorogi László szemére konyuló kalapja szélén ösztönösen rántott egyet, aztán kényelmesen, ráérő léptekkel indult el: fogadta el a meghívást. Rágyújtottak. Az ötven felé pirosodó Dorogi Laci fekete Kossuth-szakálla rezdült meg először: — Hallott a kigyelmed? ... Therzon tanító ar elmén a faluból. — Igaz lenne ez, öcsém? — tágultak kerekebbre öreg Áron szemei. — Nem mende monda, a jegyző úrtól hallottam. — Isteni tétemény lenne, öcsém, ha megszabadulhatnánk ettől az embertől. — Legalább visszatér a falu békéje, újra föléled a szeretet, amit ő gázolt ki a lelkekből. — Annyi bizonyos, hogy nem sokan íínak utána — törölt egyet a bajuszán Dorogi Laci —, alaposan a feje tetejére állította a békességet. — Soha életemben nem tartottam haragot senkivel, öcsém — kezdte újra öreg Áron —, de mióta ez a Therzon it van, azóta egyik is, másik is elfordított fejjel, köszönés nélkül sompolyog el mellettem. Ezt, öcsém, mind Therzon csinálta. Gyűlölöm is ezt az embert, Laci öcsém, nagyon gyűlölöm. Öreg Áron szemöldöke most összegyűrődött egy kicsit s talán mondott is volna egy nagyon súlyosat, ha az utcasarkon bekanyarodó birkanyáj el nem szakította volna beszédjük fonalát. De abbahagyták a beszédet és mindketten siettek kaput nyitni a közelgő juhok előtt. II. Alig fordulhatott azonban egyet-kettőt az idő kereke, amikor, mint annyi sok más falun, a csíki hegyek tövén is, végigsöpört a világháború szele. S ez a világot megrázó nagy szél minden épkézláb-embert elsodort otthonából, Therzon tanító urat azonban ottfelejtette továbbra is a falu nyakán. Az apró belügyecskéket, emberi tervecskéket, pipaszó melletti lelki lázongásokat mind, mind magávalsodorta ez a vihar, ez az egyéni gyűlölködéseket semmivé törpítő nagyobb veszedelem. És a csíki hegyek gerincén most hiába fénylett a magyar mesgyét hirdető égiakarat tükre, hiába hirdette, hogy ne tovább: a kis székely falut úgy ellepték az ellenséges oláh csapatok, hogy alig lehetett ott egyebet hallani érthetetlen, de mégis szivbemarkoló, elharapdált vezényszavaknál. Mert a kis székely falu otthonmaradottjai némán, csikorgó tógákkal húzódtak vissza és téléi ellen kétségbeesésükben csak hangtalanul kütynyeztek. Ahogy Sziráki Áron egyik délelőtt a nagykapu tetején át, az utcára tekintett, úgy megtántorodott, mintha egy láthatatlan oláh szurony ütődött volna át a mellén. Therzon tanító urat vigyorgó oláh katonák kisérték, csuklóin láncszemek csörögtek. Öreg Áron sápadtan, jobbra-balra fürkésző, riadt tekintettel lépett ki az utcára: öreg keblében a visszafojtott tiltakozás viharzott. A menet után riadt tekintetű székelyek dugták ki a fejüket, az asszonyok törölgették a szemüket. Dorogi Laci az iskola felől közeledett. A fejét úgy tartotta, mintha a földön keresett volna valamit. Öreg Áron eléje sietett: — Mi történt a tanító úrral? — meredt csodálkozva Dorogira —, mi viszik az olajok ? ... — Azt mondják, hogy az éccaka a templomtoronyból lámpással integetett valaki a magyar katonáknak — mondta Dorogi félhangos keserűséggel —, az olajok azt mondják, hogy ő integetett, oszt reggelre rögtöni törvény elé is állítják és... Dorogi Laci hangja itt elcsuklott, egy nagyot kellett nyelnie, hogy továbbmondhassa: — ... És azt mondják, hogy a holnap déli harangszóra ma ki is végzik . .. Öreg Áron mellé olyan nagyot zördült, hogy csak alig hallható rekedten brit hangot adni: — Hát... oszt mit integetett? ... — Nem tudom ... — Mit mondott Therzon? — Tagadta. De az olajok azt mondták neki, hogyha tagadja, megtizedelik a falut. Therzon erre elhallgatott, nem tagadta, nem mondott semmit. öreg Áron szemeire könnyfátyol ereszkedett, kezei ropogva szorultak ökölbe, egy darabig mindketten hallgattak, majd újra öreg Áron próbált szólni: — De .. hátha mégis más integetett?... — Az is lehet. — Laci öcsém!... — egyenesedett fiatalosra öreg Áron —, tenni kéne valamit, ennek az embernek öt apró gyereke van, öt fia van!... — Kértük, könyörögtünk a tiszteletes úrral együtt, de puskatussal akartak felelni. öreg Áron nem bírt szólni többet, t remegett. A fiatal tanító, meg az öt apró gyerek, a hat magyar pusztulásáért, hat magyar életéért sikongó öreg lelke tehetetlenül roppant össze. Szótlanul, lehorgasztott fővel hagyták ott egymást. III. Amikor a kis székely falu toronyórája az éjfelet elütötte, a torony ablakából valaki egy kézilámpást kezdett lóbálni, értelmetlenül, össze-vissza. Az éber oláh őrség észrevette a fényjeleket s magyar életre éhes diadallal fogták körül a kis székely templomot. A toronyból öreg Áront vezették le és vitték a parancsnok elé. Útközben tompa puffanások ütődtek az „áruló“ csontjaihoz, amelyek azonban jajtalanul hangzottak vissza és szálltak bele a nagyon néma, nagyon fekete csíki éjszakába. — Itt a másik áruló! — hangzott a diadalteljes oláh jelentés. Sziráki Áron öreg melle fiatalosan domborodott előre, dacteljes elszántsággal tekintett körül. — A másik? ... Én csak magam voltam, tegnap is én voltam. Ez az igazság urak, nem tagadom!... Öreg Áron szemei olyan meggyőző, bözös erővel tűztek az előtte hunyorgó él és halál uraira, mintha ebből az elszánt, csalhatatlan őszinteségü, tüzes tekintetből valami igazságra intő reflexiók ütődtek volna az ítélkező nagyur lelkéhez s mintha ez az ütődés ezt a visszhangot adta volna: — Bűnhődni mégiscsak a bűnösnek szabad ... És mire Therzon tanító urat szabadonengedték, öreg Áron már a templom előtti kis téren feküdt, átlőtt mellel, élettelenül. Meleg vére pedig szivárgott és szívódott vissza az öreg székelyföldbe. Lelke azonban most is ott tükröződik az éhes székelyszemekben ... wrassausist 1930 október 1, szerda és általános sztrájk Spanyolország egyik tartományában Madridból jelentik. Galizia spanyol tartományban a helyzet aggasztóra fordult. .A tartomány munkássága a tartományi kormányzó azonnali távozását követeli s ezt a követelését általános sztrájkkal próbálja kerőszakolni. Lugo városában már egy hete tart a sztrájk, amelyhez egyre több és több más város munkássága is csatlakozik. Santiago de Compostella, Orense, Ponte Vadra és La Coruna városokban hétfőn szintén kitört az általános sztrájk. Santiagoban kihirdették az ostromállapotot, mert a munkásság hangulata határozottan forradalmi. Ponte Vadrában véres harc volt a rendőrök és a sztrájkolók között. Nyolc súlyos sebesültet kórházba kellett vinni. A vigói munkásság egyelőre negyvennyolcórás tiltakozó sztrájkot proklamált. Valószínű azonban, hogy a sztrájkot meg fogják hosszabbítani. HnfmBMMBBMMHHVMHnMMHMiMHMMHMHnNR Mentesül a várakozástól, ha ajánlott küldeményéhez a feladóvevényt előre kiállítja. Az európai történettudósok nemzetközi kongresszust rendeznek Budapesten a történelmi tévedések kiigazítására Párig, szeptember hó. (A Magyarság tudósítójától.) A világháború befejezését követő fegyverszüneti és békekötési tárgyalások alkalmával megdöbbenve tapasztalták az úgynevezett „legyőzött“ államok kiküldöttei, hogy a zöld asztaloknál tanácskozó diplomatáknak halvány fogalmuk sincs Középeurópa földrajzi és történelmi helyzetéről. Csakis ennek a történelmi és földrajzi tájékozatlanságnak tulajdonítható, hogy a nagyhatalmaknak a béketárgyalásoknál tanácskozó képviselői hitelt adtak a kisántant delegátusok hamis adatainak és olyan békeszerződést írattak alá a „legyőzött“ országokkal, amely teljesen felborította Európa politikai és gazdasági biztonságát. A békediktátumokat aláírató nagyhatalmak — hála Rothermere lord közbelépésének — azóta már maguk is rájöttek arra, hogy a tudatlanságból eredő békekötésekkel csak a kisántant nagyhatalmi aspirációit támogatták, saját gazdasági helyzetüket azonban teljesen lerontották. Most azután erőteljes akciót indítottak a „történelmi tévedéseknek“ — ahogyan a kisántánt által gyártott hamis történelmi, földrajzi és néprajzi információkat diplomatikusan elnevezték — átvizsgálására és az igazságnak megfelelő kiigazítására. „ Célunk a tiszta igazság megállamlása‘ Franciaország, mielőtt a békerevíziós mozgalom jogosultságát elismerné, előbb a tudományt küldi járőrbe és egy nemzetközi történelemkutató bizottságot, a „Comité International des Sciences Historiques“-t bízta meg a történelmi igazságok kivizsgálásával. A Magyarság párisi munkatársának alkalmazolt a fentemlített bizottság céljairól magával a bizottság elnökével, M. Gustave Cootz professzorral a francia „Institut“ tagjával beszélgetni, aki részletes tájékoztatást adott a bizottság legközelebbi munkatervéről és a Budapesten tartandó nemzetközi kongresszus előkészületeiről. — A Comité International des Sciences Historiques — kezdte filosz professzor — amely 1926 óta létezik, a múlt évben egy albizottságot „Commission de Conseignement de l’Histoire“-t alakított. Ennek az albizottságnak én vagyok az elnöke. Az albizottság rendeltetése a történelmi szakoktatásnak egységes alapokra való helyezése. Mi a tiszta igazságot keressük és azt akarjuk elérni, hogy minden országban egyformán tanítsák az elmúlt korok történelmét. — Mit neveznek történelmi igazságnak? — La vérité hystorique, — magyarázta Glotz professzor ,— le kell, hogy győzzön minden olyan beállítást, amely nacionális, vagy internacionális szempontokból vettek fel a történelmi tankönyvekbe. Magánérdeke vagy propagandacélú könyvekbe mindenki azt írhat, amit akar, ha azt az erkölcsi felfogása megengedi, a tankönyvbe azonban csak olyan dolognak szabad belekerülni, ami megfelel a tényeknek és igazságnak. — És kinek van joga például ellenőrizni azt — kérdeztem a professzortól —, hogy a magyar történelmet milyen beállításban tanítják a cseh iskolákban? — Minden államnak megvan az a joga, hogy külügyminisztériuma útján közbelépjen, ha népéről és országáról tankönyvekben a valóságnak meg nem felelő adatok foglaltatnak. Most azonban mi magunk fogjuk ezt a revíziót megcsinálni. — Milyen alapon gondolja a bizottság ezt a revíziót végrehajtani? • — Éz is egyik főpontja annak, amit az 1V. évi nemzetközi kongresszuson fogunk végátlapítani — válaszolta a professzor. — Mint, mint magyart különösen érdekelheti ez a kongresszus, mert ezt éppen Budapesten az önök fővárosában fogjuk megrendezni. — Mikor? — Valószínűleg pünkösdkor. A budafosti kongresszusra eddig negyvenegy állam jentette be részvételét. Mit tanítanak a cseh iskolákban ? A professzor asztalán magas oszlopban állnak a tavasszal Oslóban megtartott konferencia határozványai szerint a különböző országokból megküldött jelentések. Az oslói konferencián ugyanis különböző kérdéseket tettek fel az egyes államok delegáltjainak, akik