Magyarság, 1931. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1931-01-01 / 1. szám

1931 Január 1, csütörtök MHOTSISM. , KÉT HÓNAP DÉLAMERIKÁBAN Írta: Albrecht főherceg Új tapasztalatok és benyomások: az Itaquare­fazendán Az itaquare fazendán töltött első, kissé kalandos éjszakánk után más­nap , már korán reggel autóba ül­tünk és elindultunk az ültetvény meg­kerülésére. Ez már a negyedik kávé­­ültetvény volt, amelyre utazásunk során eljutottunk, az ültetvényesek azonban éppen úgy vannak a maguk kávé- és cukornádültetvényeivel, mint a magyar földbirtokos gulyáival és búzaföldjeivel: nem veszik tudomásul, hogy a körül­hordozandó vendég már több helyen is látott hasonlókat, hanem töviről-hegyire bemutatják gazdaságukat és elmagyaráz­zák annak minden csinyját-bunját. Az Itaquare fazendán mégis sok olyant találtunk, amely új volt a számunkra és meglepő, ez az ültetvény modern fel­szerelésével és berendezésével sok tekin­tetben eltér a többitől. Magelhaes úr rendszeresen trágyázza földjeit, négy-öt évenként minden par­cella sorra kerül és a trágyázás még a teljes erőben lévő, harmincöt évesnél fiatalabb kávécserjék termőképességén is erősen megérzik. A kávébokrok kö­zötti földsávok gyomlálását itt egy olyan gépszerkezet végzi, amely kissé emlékeztet a nálunk használt extir­­pátorra és amelyet lóval vagy öszvérrel huzatnak. A termést teherautókon szál­lítják be a gazdaság központjába. Virágzó kávétáblák Az idén Brazíliában rendkívül enyhe volt a tél, ezért a kávébokrok már jú­nius végén virágzásnak indultak, amire pedig rendes körülmények között csak egy hónappal később szokták rászánni magukat, így azután igazán festői kép tárult elénk a kávéföldeken: a vöröses­barna földsávok között sötétzöld bok­rok, telehintve a nárciszhoz hasonló fe­hér virágokkal. Kénytelen voltam Ma­gelhaes úrnak megköszönni a kedves fi­gyelmet, hogy az idén már ilyen korán, idő előtt megindította a kávévirágzást­­és ezáltal piros-fehér-zöldre, számomra nemzeti szintre formálta a kávéfölde­ket, házigazdánk mosolyogva nyugtázta a köszönetét. Két óra hosszat bolyongtunk autón­kon a kávétáblák között, azután átmen­tünk a közeli nádcukorgyárba, amely kisebb méretekben tartva, a néhány nappal azelőtt látott santa barbarai cukorgyár hasonmása. Mind a két cu­korgyár gépberendezése francia gyárt­mány, információm szerint a mezőgaz­dasági ipari és ipari gépberendezések tekintélyes részét szállítja Franciaország Brazíliának. Miután a gyárat elhagytuk, végignéz­tük a cukornádtáblákat is. A cukornád három-három és fél méter magas, sudár növésű nádfajta; zászlaja nincs, levelei olyan hosszúkás formájúak, mint az itthoni nádlevelek, de jóval hosszabbak és ruganyosabbak, külsőleg olyan for­mák, mint a mi gyékénybokraink nyár végén, természetesen megfelelő magas­ságban. A nád öt-hat centiméter vastag szárát közvetlenül a föld fölött vágják le, az Itaquaré fazendán sarlóval, de úgy hallom, újabban kaszálógéphez ha­sonló berendezések is vannak forgalom­ban. A cukornádtermelés a talaj minő­ségére jó hatással van, sűrűsége folytán nem engedi a talajt kiszáradni, a nád­tarló tehát igen porhanyó és a követ­kező évben könnyen megművelhető. A learatott cukornádat a helyszínen megfosztják leveleitől, a száraz két­kerekű bordákba dobálják, amelyeket bivalyok vagy ökrök húznak az ipar­­vasútig vagy közvetlenül a cukor­gyárba. A fazenda villanytelepe Magelhaes úr modern gazda, gazdasá­gában kihasználja a körzetében talál­ható vizierőket is. A birtokán átfolyó patak vizét hatalmas gátak építésével valóságos tóvá duzzasz­totta, a lefolyás­nál tízméteres vizesést létesített és vil­lanytelepet épített. Hatalmas, német­­gyártmányú turbinát tart üzemben a komló víz, amely körülbelül huszonöt­ezer lóerő energiát produkál. A telep be­rendezése megegyezik a másutt is lát­ható, szokásos berendezésekkel, csak a dinamók körül érdekeltek bizonyos né­met eredetű újítások. Ezeket angol, né­met, francia és portugál nyelven részle­tesen megmagyaráztattam magamnak, miután azt tervezem, hogy magyar­óvári birtokunkon létesített villanytele­­pünknél ezeket az újításokat fölhasznál­juk. A duzzasztóművel létesített tó mint­egy húsz katasztrális hold területű ha­talmas víztükör, a kávécserjékkel és cukornádültetvényekkel borított domb­oldalak között. Magelhaes ur motor­csónakba ültetett bennünket és bejártuk az egész tavat. A csónak laposfenekű, nagyon gyors járatú siklócsónak, amely valósággal repül a víz fölött. A kor­mányt maga Magelhaes ur kezelte, fan­tasztikusan zegzugos vonalakat írt le a vizen, hogy csónakjának kormányoz­­hatóságát bemutassa. Aki még nem járt ilyen csónakon, alig tudja elképzelni, mil­yen szédítő a vizen ez a gyors roha­nás, még inkább az éles, gyors fordula­tok, a derékszögű irányváltozások. Egy­szer körülbelül hatvan kilométeres tem­póban rohantunk a part felé, alig há­rom méterre a parttól Magelhaes úr egyet fordított a kormányon és a csó­nak nyomban keresztben fordult, a parttal párhuzamosan rohant tovább, a vízre lecsüngő ágak és bokrok alatt meglapulva, a rohanó csónak által fel­kavart hullámok tajtékozva csapkodták végig a partvonalat. A társaságnak azok a tagjai, akik először láttak ilyesmit, ugyancsak elhülve nézték ezeket a mu­tatványokat Az őserdő, mint díszpark A délelőtt hátralévő részét a szokásos fürdő töltötte ki, amire itt Brazíliában mindenütt számíthat az ember, mert minden valamirevaló birtokon található fürdőmedence. Délután a villát körül­vevő hatalmas parkot tekintettük meg, amely nemcsak a birtoknak, hanem az egész környéknek egyik nevezetessége. Magelhaes úr valóságos botanikus kertet létesített itt, amelyben messze vidék ösz­­szes fanemei és bokrai együtt vannak. Botanikusok részére elsőrangú érdekes­ség ez a kert, Paolo Bar­ros dr. A házi­gazdánkkal szinte kizárólag latinul be­szélt a különböző fanem­ekről és bokrok­ról vitázva. Én magam, sajnos, laikus vagyok, a latin elnevezések nem igen ra­gadtak rajtam, annyit azonban elmond­hatok, hogy az egész kert nagyon jó íz­lésre, sőt művészi érzékre vall. A külön­böző formájú, növésű és formájú fák úgy kerültek egymás mellé, hogy minde­nütt összeillenek, az egymástól eltérő tí­pusokat alig észrevehető átmenetek kö­tik össze és foglalják valóságos forma és színharmóniába. Magában a kertben legjobban megka­pott két momentum. Vannak itt fák, amelyek rendesen csak az őserdőkben láthatók, itt azonban szabadon, egyedül állnak a kertben. Az erdőben ezek a fák­ egyenesen, sudáran törnek a magasba a napfényért, itt azonban, ahol nem kell jobbról-balról fenyegető vetélytársakkal küzdeniük, nem fölfelé törnek, hanem ki­szélesednek, terebélyes lombkoronát haj­tanak, ágaik lehajlanak a földig. Óriási, lombos fákká alakulnak át it a disz­­kertben. Számomra a másik elsőrangú érdekesség egy tűlevelű fa volt, ha jól emlékszem,j­apán fenyőnek hívják. Rop­pant hosszú, sima levelei vannak ennek a fának, valósággal selymes a tapin­tásuk. A kert legérdekesebb része az a minia­tűr őserdő, amelyet még a birtok meg­alakításakor, az őserdő kiirtásakor meg­hagytak. Pompás, jókarban tartott autóutak szelik át ezt az erdőparcellát keresztül-kasul, egyébként azonban az erdőhöz nem nyúlnak hozzá. Végtelenül érdekes kép ez, amelyet karácsonyi cik­kemben megpróbáltam, amennyire lehet, leírni, és amelyről kár lenne most hasz­talan igyekezettel, hosszadalmas leírás­sal beszámolni. Ottani impresszióm még a legfrissebbek és legélénkebbek az ős­erdőről, főképpen az maradt meg az em­lékezetemben, hogy az egész a legtökéle­tesebb káosza különböző növényeknek. Egymás mellett állanak sudár növésű, harminc-negyven méter magas lomble­velű fák, amelyek részben a topolyra, részben pimtafélékre emlékeztetnek, az­után pálmák, három-négyméteres ba­nánpálmáktól kezdve egészen ötven mé­ter magas császárpálmákig. Vannak azután közöttük mindenféle nagyságú, tölgyre emlékeztető, görcsös ágazatú, lomblevelű fák és különböző tűlevelű fenyőfélék, páfrányok, amelyek akko­rára megnőnek, mint a mi üvegházi pál­máink, a káoszt teljessé teszik az indák, liánok és folyondárok, a fákról lecsüngő léggyökerek, amelyek át meg átszövik az egészet. A kis erdőparcellának három, különböző sűrűsége van: az egyik az, amelybe valamikor már behatolt az em­ber fejszéje és kiszedte belőle a legérté­kesebb fákat. A kidöntött fák helyén valóságos üregek vannak a sűrű, zöld lombfalban, mutatva, merre zuhant le a faóriás és milyen nagy területen temette maga alá a mellette álló fákat és cserjé­ket. A másik erdőrészlet az, amelyet nyolcvan-száz esztendővel ezelőtt az in­diánok vadászat vagy háború közben felégettek. Ez a regenerálódott, újabb keletű erdő kevésbé sűrű az ősvadon­nál, a fák kora természetesen nem ha­ladja meg a nyolcvan-száz évet. Az igazi őserdő A harmadik rész az igazi őserdő, az úgynevezett Malta Virgem, szűzi érin­­tetlenségű vadon, amelyet soha balta, vagy tűz nem ért, csak a szélvihar, a vil­lám és az idő pusztított benne. Szeretem az erdőt, jól érzem magam a hatalmas, ősi fák tövében, itt azonban nem érzi az ember azt a nyugalmat, a megpihentető csöndet, amely a mi európai erdeinkbe elfogja lelkét. Ez az őserdő tele van örökké nyugtalan életerővel, az ember csak azt érzi, hogy itt ezernyi és millió­nyi élő­lény folytonosan megfeszített erővel küzd a napfényért, a földért, az életért. Ebbe az őserdőbe csak az jöjjön, aki kissé elbágyadt életének unalmában. Az Itagnerei kolonista gyerekek iskolája Standard Padló szürkeségében és aki újból meg akarja találni, fel akarja ébreszteni magában az életerőt, az élet fontosságának tudatát és érzését. Hindenburg újévi szózata a hadsereghez Berlinből jelentik: Hindenburg birodalmi elnök az újév alkalmából a következő fel­hívást intézi a véderőhöz: „A véderőhözl 1931 január 1-én a biro­dalmi haderő egy évtizede áll fenn abban a formájában, amelyet a versaillesi szerződés határozott meg számára. Hazánk legválságo­sabb idejében alkotta azt meg hivatali elő­döm. A rárakott béklyók ellenére ez a haderő mindig a külső és belső béke szilárd bás­tyája volt, a birodalom erejét összefogó vas­kapocs és az államhatalom biztos támasza. Hűségesen ápolta mindig a régi hadsereg és a régi tengerészet bizományba kapott örök­ségét. Köszönöm a véderőnek ennek az év­tizednek a munkáját és szívből jövő jókíván­ságaimat tolmácsolom neki az új esztendőre. Helyezze dicsőségét továbbra is abba, hogy engedelmes és hű kötelességteljesítéssel szol­gálja a hazát!“ Átépítés miatt 1931 február hó 1-ig beszerzési iron kiárusítom kizárólag elismerten Eegj£&Y mlnOSOgQ áruimét u. m. öltönyöket felöltőket átmeneti kabátokat Úgyszintén óriási télikabátokat bundákat fiugyermekruhákat szövetraktáramat nyersill. fennálló cégem garancia arra, hogy csakis a legjobbat nyújtom igen tisztelt vevőimnek. Használja ki ezen rendkívüli alkalmat és vásároljon most! Plaischek Vilmo­s ruházati nagyáruházában, IV. Károly­ körút 28. Közp. Városháza

Next