Magyarság, 1931. február (12. évfolyam, 26-48. szám)

1931-02-01 / 26. szám

20 MMai Hsip 1931 (elendr ). A Nemzeti Színház válsága A Magyarság legutóbbi cikke, amelyben rámutattunk a Nemzeti Színház mindjobban kiélesedő művészi és anyagi válságára és an­nak okaira, széles körökben igen nagy vissz­hangot keltett. A minden oldalról megnyil­vánuló érdeklődés nyomán látszik, milyen komoly figyelemmel kíséri a magyar intellek­tuális osztály a Nemzeti Színház ügyét, mi­lyen erős közvélemény követeli a Nemzeti Színház művészi és irodalmi nívójának helyreállítását, a színház visszaállítását régi eszményeinek szolgálatába. Ez az erőteljesen megnyilvánuló, általános kívánság teljesen érthető, miután itt nemcsak az ország első színházának művészi nívójá­ról, hanem általános kultúrproblémáról van szó. A Nemzeti Színháznak művészi cél­jai mellett fontos nevelő és oktató hivatása is van, ez a színház hivatott arra, hogy a művészi ízlés ápolása és fejlesztése mellett könnyen hozzáférhető és egészséges szellemi táplálékkal lásson el nagy tömegeket. A szín­ház az az intézmény, amely érdeklődést keltő formában, izgalmas és feszült cselekmény keretében tárgyalhat nagy emberi, vagy nem­zeti problémákat nagy tömegek előtt és így felkeltheti azok érdeklődését. A háború utáni időkben a Nemzeti Színház számára ez a szerep és ez a feladat kétszeresen felelősség­teljessé vált. A háborúban elpusztult, tönkre­ment a magyar értelmiségi középosztály, mindazok a széles rétegek, amelyek kultú­ránknak, művészi életünknek alapjai voltak, helyettük új, képzetlenebb, csiszolatlanabb és értéktelenebb elemek kerültek felszínre, a háború alatt és a konjunkturális időkben felfelé törekvő elemek. A Nemzeti Színháznak legfontosabb kötelessége lett volna, hogy ezt az új tömeget megpróbálja vezetni, fejlesz­teni, a régi értelmiségi osztály nívójához kö­zelebb hozni, ahhoz hasonlóvá tenni. A nemzet nem azért áldoz néhány százezer pengőt egy színház fentartására, hogy annak nézőterén néhány száz, vagy ezer ember esté­­ről-estére többé-kevésbé kellemesen elszóra­­kozzék és jól érezze magát; ebben az értelem­ben a színház tisztán luxus intézmény lenne, amelyet a szegény magyar nemzet nem en­gedhet meg magának. A Nemzeti Színházra azért van szükség, hogy ott az átlagosnál nagyobb eszű és kiválóbb emberek mondják kl a tömegeknek véleményüket, felfogásukat a kor problémáiról, ezáltal hozzásegítsenek széles rétegeket bizonyos áttekintéshez, bizo­nyos tisztánlátáshoz napjaink sokfelé ágazó, bonyolult erkölcsi és gazdasági kérdései kö­zött. A Nemzeti Színház ezen a téren jófor­mán semmit sem tett. A színház vezetősége habozás és meggondolás nélkül engedett a változott közízlésnek, alkalmazkodott a csök­kent igényekhez és vállalkozott azoknak kiszolgálására, ezáltal természetesen lehetővé tette a további leromlást. A Nemzeti Színház talán még tovább ment ezen a téren, mint magánszínházaink, még többet áldozott fel a régi nívóból és a régi művészi ideálokból. Jelenleg az a helyzet, hogy a színház idei szezonjában háziszerzőinek munkáin kívül három új darabot mutatott be, amire nagyon büszkén hivatkozik a vezetőség. Amint azután megnézzük ezt a három darabot, kiderül, hogy mind a három bohózat, még­pedig az alacsonyrendű, kisigényű fajtából, közülük az egyik egy német kisvárosban játszik a középkorban, a másik színhelye Amerika, a harmadiké pedig a mai század harmincas­negyvenes éveinek Magyarországa. Ennyi kapcsolatot tart fenn a Nemzeti Színház a mával, az egész szörnyű terhek alatt roska­dozó nemzettel, annak gondolat- és érzés­­világával! A Nemzeti Színház vezetőségének, elsősor­ban Hevesi Sándor igazgatónak művészeti politikája még egy tekintetben egészen el­hibázott és kifogásolható, ez pedig az Írói szabadság kérdése. Köztudomású, hogy a Nemzeti Színházban az oda benyújtott da­rabok jóformán sohasem kerülnek színre az eredeti formában. Hevesi Sándor igazgató nemcsak mint rendező nyúl hozzá más írók szövegéhez, hanem mélyrehatóan beleszól a darabok koncepciójába, új megoldásokat és változtatásokat ír elő, sok esetben még a dialógusra is befolyást gyakorol. A színre­­kerü­lő darabok ilyen módon majdnem min­dig részben Hevesi Sándor szellemi tulajdo­nának tekinthetők. Hevesi Sándor rányomja a maga egyéniségének bélyegét az írók és írói munkák egész sorára, a magyar szín­­padirodalomnak arra a részére, amelynek melegágya a Nemzeti Színház és amelynek, természetesen, a magyar művészi érzés leg­­magasabbrendű megnyilatkozásának kellene lennie. Ez a befolyás egy csöppet sem ked­vező és nem kívánatos. Hevesi Sándorról a legteljesebb objektivitás mellett is meg kell állapítani, hogy mint író, nem tartozik az első vonalba, nemcsak alkotóerőben, hanem ízlésben sem jelenti a legmagasabb értéket. Az ő ízlésének éppen elég jelét láthatjuk a Nemzeti Színház bohózatokkal telezsúfolt műsorán, még inkább azoknak az íróknak művein, akik nálánál sokkal magasabbrendű irodalmi törekvést jelentenek, akik azonban kénytelenek koncessziókat tenni az ő szel­lemének. Azok az írók viszont, akik erre nem hajlandók, magukra hagyatva, munka­­alkalom és kereseti lehetőség nélkül állnak és összeroskadnak a mindennapi kenyérért vívott idegőrlő küzdelemben. Ez a rendszer alapjában ásta alá az iro­dalmi fejlődés és az egészséges irodalmi élet legfontosabb alapját, az írók szabadsá­gát. A Nemzeti Színház számára dolgozó író ma már nem a legjobbat és legszebbet akarja produkálni, amire képes, hanem va­lami olyasmit, ami Hevesi Sándornak meg­felel és az ő tetszésével találkozik, tehát enged saját legmagasabb színvonalából és leszáll egy átlagos, hétköznapi, nagyrészt technikai szempontok és elgondolások alap­ján készült színdarabséma felé. Ezért nem kapnak hangot a Nemzeti Színház színpa­dán a megsemmisítés és letiprás ellen küz­­ködő nemzet súlyos gondjai, panaszai, fáj­dalmai és keserűségei, a mesterségesen ki­tenyésztett, erőszakosan bizonyos megadott keretek között tartott hivatalos Nemzeti Színházi irodalom mindinkább eltávolodik a nemzettől, amelynek pedig hivatott ki­fejezője és ábrázolója lenne. Ilyen körülmények között valóban ért­hető, hogy mind erőteljesebb és határozot­tabb közvélemény követeli a Nemzeti Szín­ház ügyeinek rendezését. A színházat vissza kell adni a nemzetnek, amely nagy áldoza­tokkal fentartja, a magyar irodalomnak és a magyar művészetnek, amelynek intézmé­nyei úgy is kevés számúak és erőtlenek. Re­méljük, hogy rövidesen hallunk olyan in­tézkedésekről, amelyek a javulási folyamat megindítására alkalmasak. * Pataky Kálmán vendégfelépése. Az Operaházban vasárnap, február 15-én Pataky Kálmán vendégfellépésével Hugenották (0, 7%), csütörtökön, február 19-én Angerer Margit és Pataky Kálmán fellépésével Bohém­élet (Bérletszünet, 7%). Szombaton, február 21-én Angerer Margit és Wolff Frigyes ven­dégfellépésével Lohengrin (Bérletszünet, TVz), vasárnap, február 22-én Pataky Kálmán fel­lépésével Hugenották (F. GVi). Hétfőn, feb­ruár 23-án Angerer Margit és Wolff Frigyes fellépésével A nürnbergi mesterdalnokok (Bérletszünet, 6%). * Kiadták a Műcsarnok jubileumi kiállí­tásának díjait. A Képzőművészeti Társulat jubileumi kiállítása díjainak bíráló bizottsága Lukács György dr., b. t. t. elnöklete alatt szombatom ülést tartott, amelynek folyamán a társulat jubiláns nagydíját egyhangúlag Siklódy Lőrinc és Márton Ferenc „Petur bán“ című szoborművének ítélte oda. A jubiláris nagydíj után esedékes két kitüntető elismerést Kálmán Péter „Magyar paraszleány“ és Me­rész Gyula „Boldog pihenés“ című műveinek juttatta. Budapest Székesfőváros Vásárpénz­tára Pállik Béla-díját Rainerné Istvánffy Gabriella „Angora macskák“ címü műve, a Budapest Székesfőváros Vásárpénztára Jankó János-díját Kukán Géza „Új bor“ címü műve kapta. Halmos Izor életkép-díját Thury Gyula „olasz interrieur“ című művének, Halmos Izor kisplasztikai díját pedig Markup Béla „Kentaurok“ című művének ítélte oda a bi­zottság. Az ünnepi kiállítás Gyertyaszentelő napján tekinthető meg utoljára. * Bohózat-műsor a Terézkörúti Színpadon. Nyolc kis egyfelvonásos tréfa szerepel a Terézkörúti Színpad szombat este bemuta­tott új műsorában,­sikerültek és kevésbé si­kerültek vegyesen s az új műsorban ezúttal elmaradt a parádés vendégjáték. A két ki­magasló bohózat Török Rezső őfelsége anyósa és Lőrinc Miklós Ciprián mester című egyfelvonásosa, amelyek a kiapadha­tatlan humorú Salamon Bélának nyújtottak alkalmat újszerű, mulatságos alakításra, egy kültelki csodatevő kuruzsló és egy exotikus ország tábornok-miniszterelnöke figurájában Vadnay László, Harmath Imre, Nagy Endre, Em­őd Tamás és Lányi Viktor írták az új műsor többi tréfáját, amelyek valahogy ke­vésbé csattanók és talpraesettek, mint amit a pompás kis színház színpadán megszok­tunk Minden dicséret megilleti azonban a kitűnő gárdát, az ellenállhatatlanul mulatsá­gos Rajna Alicet, a bájos Bodó Icát, továbbá Gárdonyi Lajos mélyen markoló humorát, Boross Géza burleszk-alakításait, Posner Magda, Lasz Oily, Lengyel Gizi, Jármay Ka­rola, valamint Sárossy Andor, Rolkó József, Romlás Vilmos, Fenyő, Berky és Barna gon­dosan csiszolt vígjáték-figuráit, amelyeket Herczeg Jenő avatott rendezői keze fogott össze színpompás csokorba. Boross Géza mint pesti síelő, külön nagy sikert aratott magánszámával (o. I.) ­ Sylvio kapitány a Zuglói Színházban. A válsággal, igazgató nélkül küzdő Zuglói Színház az igazgató letartóztatásának estéjén mutatta be nagyhatású irredenta-színdarab­­ját, Sylvio k­apitány-t. Az előadás külön ér­dekessége volt, hogy a tanító szerepét Zsabka Kálmán játszotta nagy drámai felkészültség­gel. Boholty Lajos, aki, mint a színház fő­rendezője, vezetni fogja a konzorciális ala­pon működő társulatot, különösen jó alakí­tást nyújtott a földesúr alakításában. Jól ját­szott még Arany Ida és Koller János a tanár szerepében. Gyu­la, vasárnap délelőtt fél 11-kor ismét szinre kerü­l. Pintyőke szerencsére a sok sikert látott LAKNER-bácsi gyermekszintpáza legnagyobb sikere. A Jegyek már vált­hatók a ROYAL APOLLO pénztárainál. NÉPSZINMŰ-CIKLUSA I. 1®31 február 8. vasárnap wta fél 8 órakor Molnár Aranka Rózsahegyi Kálm Csetéryi József felléptévél Szigligeti Ede örökbecsű népörtünöflve A CIGÁNY Legdrágább hely 6 P * Befellegzett Nick Carternek. Pest vár­megye alispánja rendeletet adott ki, melyben megtiltotta a Nick Carter, Sobri Jóska és ha­sonló tartalmú ponyvaregények terjesztését. A forgalomban lévő példányok elkobzása fo­lyik. * Az UME harmadik kiállítása. Az Új Művészek Egyesülete az új irányt és új mű­vészi lehetőségeket kereső fiatalok érdeké­ben öt évvel ezelőtt alakult meg. Az idén rendezte a Nemzeti Szalonban harmadik kiállítását, amelynek egységes képe és éppen legértékesebb darabjainak jellemző sajátsága: bizonyos lehiggadás, a minden­áron való okvetlenkedés gondos kerülése, az egyéniségnek belső tartalomban és nem külső cifraságokban való jelentkezése. Az UME csoportjában túlsúlyra kerültek a szo­­lidabbak, az igaz művészetet szeretők, a dolgozó művészek, akik képeket festenek és nem álmokat és nem vezércikkeket A tárlat legszebb képe a vezérnek Vaszary Jánosnak színekben pompázó virágcsendélete. Leg­érdekesebb látnivalója ugyancsak Vaszary Jánosnak három szoborkísérlete, igen erős és egyéni mintázó készséggel. Igen finom Fekete Béla Téli napja, erőteljes Gábor Jenő Labdarúgója, teljes és szép Emnőd Aurél Műlovarnője, ragyogóak Pécsi Pilch Dezső tájai, Miháltz Pál kompozíciói és Antal József Csendéletei. Gadányi Jenő tel­jes erejében vonul fel, Kádár Béla pedig temperáival meglepő hatásokat ér el. A tár­laton megállítanak még Wosinszki József finom akverellei, Szücs-Szabó József csend­életei és Török Éva balatoni tájai. A szob­­rászmunkák közül különösen Lázár Ilona, Kövesházy Kalmár Elza és Krivácsi Miklós tanulmánya értékes. * Edvi-Ilés Ödön képkiállítása. Győrből jelentik: Edvi-Illés Ödön festőművész kép­­kiállítása iránt igen nagy érdeklődés mutat­kozik. Győr város műértő közönsége állan­dóan látogatja az értékes tárlatot, amelyből már sok szép kép vevőre talált. A kiállítás február 2-án zárul. * Egy angol tudós megírta az ősmagyarok történetét. Londonból jelentik: A Cambri­dge­ egyetem könyvkiadóvállalata kiadta C. A. Macartney „A magyarok a kilencedik században“ (The Magyars in the Ninth Century) című művét. A vaskos kötet, amely az első angol nyelvű magyar őstörté­net, a lehető leglelkiismeretesebb forrás­kritika kapcsán behatóan ismerteti a ma­gyarok származására és őshazájára vonat­kozó összes arab, perzsa, görög, latin, mór, német, magyar és egyéb kútfőket és a kér­dés egész bibliográfiáját. Az író, aki egyéb­ként neves történész és az angol Népszövet­ségi Unió nemzeti kisebbségi osztályának vezetője, a maga részéről az idézett forrás­munkákból a következő megállapodásokhoz jut: 1. A magyar nemzet az úgynevezett finn—ugor csoporthoz tartozik, e csoporton belül legközelebbi szomszédai a vogulok és osztyákok. őshazáját ennélfogva e nyelv­­csoportok hazájában, vagyis az Ural keleti lejtői körül kell keresni. 2. A magyarok első hazájukban nomád, vadász és halász nemzet voltak, de azért ismerték a fémek használatát is, sátrakban éltek és kitűnő lovasok voltak. 3. Eddig meg nem állapított időben délfelé kezdtek vándorolni s alán és egyéb kaukázusi elemekkel kerültek érint­kezésbe.­­ A bolgár faj kétfelé oszlása előtt a magyarok szoros érintkezésben voltak egy bolgár nemzettel. A bolgár befolyás alatt a magyarok félig megtelepedett pásztor és földmíves nemzetté lettek s ezidő alatt vallá­suk és részben hadiszokásaik is bizonyos átalakuláson mentek keresztül. A honfog­lalást Macartney 895-re teszi olcsd altatni írusnasa • volt Maty cég telj«» kottát tetns * A Képzőművészet februári száma. A Gyöngyösi Nándor dr. szerkesztésében megjelenő Képzőművészet művészeti folyó­irat februári számával is az élő magyar mű­vészet orgánumának bizonyul. A nívósan szerkesztett folyóirat közel félszáz kitűnő reprodukcióban számol be a Műcsarnok és a Szőnyei Társaság jubiláris kiállításáról, valamint az egyéb aktuális tárlatokról. A szerkesztő igen érdekes tartalmú levelet intél Ugron Gáborhoz, mint az Irodalmi és Művé­szeti Szövetség elnökéhez, Kőszegi László pe­dig egészen eredeti nézőpontokból világítja meg Lotz Károlynak, mint f­reskóf­es­tőnek je­lentőségét az operaházi mennyezetkép analízi­sével. * Balla Boriam előadása. Hétfőn, február 2-án, a Szociális Testvérek Társaságának ren­dezésében Balla Borisz, lapunk munkatársa, felolvasást tart Sigrid Undsetről, a világhírűs írónőről. Előtte Schlachter Margit tart érde­kes előadást modern női problémákról Az előadás délután pont 5 órakor kezdődik a Szociális Testvérek székházában, Thököly­ út 69. szám alatt. na MOS HM A Tuberkulózis megelőzése és gyógyítása diétás kezeléssel, irta: Dr. MÜLLER VILMOS ig.-főorvos. Ára 3.5 pengő. Egészség és önfegyelmezés II. kiadás. Irta: COLLÉ EMIL. Ara 8.40 pengő. A di­etás konyha technikája Irta: Dr. SOÓS ALADÁR, e. tanár, igazg. főorvos Ara fűzve 6.80 pengő, kötve 8.80 pengő.­ A leghíresebb orvosi szakácskönyv ! Kapható: a „MAGYARSÁG* * hirdetési enb­ályiban. VI. Aradi-utca 8. ,■« NOVAK RUDOLF és TÁRSA kié­dónál. Budapest, vm., Baross-utca 21., IV., Egyetem-tér 5

Next