Magyarság, 1931. június (12. évfolyam, 122-145. szám)

1931-06-02 / 122. szám

A nagybeteg Ausztria írta: Ajtay József Bátran írhatnék ez elmélkedés címéül: „A rothadó Európa“, hiszen, ami most Ausztriában történik, nem egyéb, mint felfakadása az egyik legsúlyosabb kele­­vénynek a sok közül, amelyeknek fertő­zését a páriskörnyéki diktátumok oltot­ták bele a világháborúban kimerült Európa testébe. Az osztrák Kreditanstalt­ kirobbant válságát minden erőfeszítés és áldozatkészség ellenére sem sikerült el­fojtani és hatásának továbbgyűrűdzését meggátolni. Az európai viszonylatban is hatalmas régi osztrák pénzintézet — úgy látszik — annyira összeszövődött a csonka­ béna Ausztria sorvadásnak in­dult egész gazdasági életével és hitel­ügyleteivel annyira takarójául szolgált a piac nélkül maradt osztrák ipar terme­lési és értékesítési vergődésének, hogy mihelyt megakadt, illetve visszafelé kez­dett folyni a külföldi hitelek segítő arany­folyama, megroppant az egyre tor­lódó óriási teher súlya alatt az osztrák hitelélet fő tartóoszlopa és a válságáról lehulló lepel egyben feltárja azt a kétség­­beejtően siralmas gazdasági helyzetet, amelybe a saint-germaini diktátum so­dorta Bécset és az osztrák-német tarto­mányokat, a Habsburgok egykori nagy birodalmának gazdasági vérkeringését irányító szívkamrákat. A Kreditarnstalít válságát éppen , azért nem lehet máról-holnapra eltüntetni és az intézet falain támadt rések eltömését ép­pen azért követik nyomon újabb és újabb repedések, mert itt tulajdonkép­pen az alapnak, Ausztria egész gazda­sági szerkezetének bomlásáról van szó, amelynek megállítására egészen más eszközökre volna szükség, mint amilye­nek az alkalmazásba vett kisebb-nagyobb méretű hitelinjekciók és az osztrák ál­lamnak egyre nagyobb arányokat öltő garanciavállalásai. Azt mondják, hogy a válságot néhány nagyobb összegű külföldi rövidlejáratú hitel felmondása indította el. Tudni vélik azt is, hogy a gombot ugyan Párisban nyomták meg, de a hitelmegvonásokat a bécsi pénzpiac nehézségeiben nagyon is beavatott prágai kezek kezdeményezték azzal a céllal, hogy ny­omatékosan érté­sére adják a német vámuniós tervet haj­szoló Ausztriának, mennyire kézben tart­ják egész anyagi létét olyan tényezők, amelyek a német—osztrák vámunióról tudni sem akarnak. Az Anschluss kelle­metlenkedő jegyét akarták egy könnyed hitelügyi legyintéssel Prága és Páris el­hessegetni, miközben úgy fejen sújtották Ausztriát, hogy jobbra-balra tántorog tőle és attól lehet tartani, hogy fenyegető zuhanása magával rántja a szomszédos Csehországot és megrázhatja a Duna­­völgyének egész gazdasági életét is. A csehek kétségbeesetten cáfolják, hogy a Kreditanstal­t válságával kapcsolatban valamelyes összefüggés és kölcsönhatás volna Bécs és Prága között, de a cseh­országi közvélemény nem tud megnyu­godni, mert érzi, hogy a láz magát a nagybeteg Ausztriát rázza, amellyel a cseh közgazdaság ezernyi szállal van összefűzve. A hatalmas osztrák pénzintézet za­­varbajutásának közvetlen forrása onnan ered, hogy míg a háború előtt a saját tő­kéje és az általa igénybevett idegen pénz úgy aránylott egymáshoz, mint egy a négyhez, most ez a viszony annyira meg­romlott, hogy tizenegyszer nagyobb ide­gen — és hozzá főképpen rövidlejáratú — kölcsönpénzt forgatott, mint ameny­­nyire saját tőkét rúgtak. Erre a milliár­dos külföldi hitelre az osztrák gazdasági életnek nem termelési célokra volt szük­sége, hanem arra, hogy egy nagyigényű társadalom megszokott életszínvonalá­nak szükségletei és a saint-germaini dik­tátum által meghagy­ott nagyon szűkös nemzetgazdasági erőforrások között tá­tongó hiányt valahogyan pótolni lehes­sen. A megnyomorított Ausztria immár több, mint egy évtized óta csak külföldi kölcsönökkel tengette életét. Külkereske­delmi mérlegének évenként egymilliárd schillingre rugó állandó passzívuma vilá­gosan jelezte, hogy Ausztria az egyre fo­kozódó eladósodás végzetes lejtőjére sod­ródott. Ezt a folyamatot némileg gátolta és lassította Ausztria hatalmas idegen­­forgalma és a nyomában támadó látha­tatlan export, amelynek százmilliói nagy­mértékben segítségére voltak a fuldokló osztrák közgazdaságnak. A belső piacnak erre a mesterséges ki­széles­edésére igen nagy szükség volt, mert a megcsonkított Ausztriának másik nagy baja onnan ered, hogy nemzeti termelésének mintegy felét kénytelen külföldi piacokon értékesíteni egyre fo­kozódó nehézségek közepette. Egy év­tizeddel ezelőtt kivitelének még közel felét tudta elhelyezni a régi, megszokott piacokon, az utódállamok (Csehország, Magyarország, Szerbia, Románia) te­rületén. Ez a kedvező arány ma már le­szállott a kivitel nem egészen egyharma­­dára és pedig azért, mert egyrészt ,,a£ agárjellegű utódállamok iparfejlesztő, elzárkózó gazdasági politikát folytattak, másrészt pedig a fejlettebb iparú Német­ország és a pénztőkében gazdagabb Csehország kíméletlen versenye Ausztriát egyre inkább ikszorította a Duna völgyé­ből, a könnyen hozzáférhető szomszé­dos piacokról. Ausztria ilyenformán kénytelen volt ipari termelése igen jelen­tékeny részének értékesítésével a leg­különbözőbb és hozzá messzefekvő piacokon kísérletezni. Verseny­zőképes­­ségét teljesen legyengítették az állami kiadások növekedésének rendkívüli gyors irama és a szocialista uralom által fel­­tornyosított roppant súlyos szociális ter­hek. Költségvetésében a kiadások 1924 óta 1362 millióról 2300 millióra duzzad­tak fel, ami több, mint hatvanszázalékos emelkedést jelent. Az állami kiadások egy fejre eső összege Ausztriában a há­ború előtti 128 schillingről 210-re, a tar­tományi és községi terhek 59-ről 119 schillingre szöktek fel. Könnyen megérthető ebből, hogy a Saint-Germainben megteremtett osztrák politikai és gazdasági ország­torzó az adósságcsinálásra szorult, hogy kultu­rált lakosságának szokott életszínvonalát csak annyira­ mennyire fenn tudja tar­tani. És a lappangó betegségnek is ki kellett robbania, mihelyt az általános gazdasági krízis során megcsappant az idegenforgalom és a rövid lejáratra hite­lezett külföldi kölcsönök visszavétele kez­detét vette. Ausztria betegágyba kerül most rémül­ten gyülekező politikai és pénzügyi té­nyezők vájjon észreveszik-e, hogy az omladozó osztrák hitelszervezet reperá­­lása nem egyéb csupán pillanatnyi ha­tású toldozó-foldozó munkánál? És váj­jon belátják-e végre, hogy Ausztria gaz­dasági életét kell mindenekelőtt egészsé­ges viszonyokra visszavezetni, ami pedig mindaddig meg nem történhetik, amíg a Duna völgyét — amelynek Ausztria is szoros tartozéka és sorsának osztályosa — politikailag és gazdaságilag egyaránt nem helyezik észszerű alapokra. FELELŐS SZERKESZTŐI MILOTAY ISTVÁN ELŐFIZETÉSI ÁRAKI ?^VTRE» 24 „PENGA NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM­ÁRA HÉTKÖZI HétközNap’’ IA^A*R­NAP 32 AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS. VASARNAP 40 GARAS BUDAPEST, 1931 JUNIUS 2. KEDD XII. ÉVFOLYAM, 122. (3078.) SZÁM SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL. BUDAPEST,­ V. KERÜLET, ARADI­ UTCA 8. SZ. TELEFONI AUTOMATA 294—31, 294—32, 294—33 LEVÉLCÍM : BUDAPEST 71, POSTAFIÓK 1» MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP A magyarok ellen vad terrort alkalmazott a román kormány a hétfői képviselőválasztásokon A székely megyékben parancsot kaptak a prefektusok, hogy tilos magyar képviselőt választani . Egész Erdélyben egymást érték a letartóztatások A magyarok a féktelen terror ellenére is hűen kitar­tottak jelöltjeik mellett Kolozsvár, június 1. Hétfőn, az orthodox naptár szerinti­­ ro­mán pü­nikösd másodnapján tartották meg a képviselőválasztásokat egész Romániában és Erdélyben. A választási küzdelem a kor­mány részéről az utóbbi napokban egyre határozottabban az erdélyi magyar párt tel­jes elnyomására szolgált. Erdély minden ré­széből jelentések érkeztek arról, hogy a kor­mány rendelkezései és a helyi hatóságok in­tézkedései a legszigorúbb tilalmakat mond­ták ki a magyar választókkal szemben. A kormány vasárnap rendeletet adott ki, amelynek értelmében a választás napján déli egy és két óra között a választási helyi­ségben isfedőtletéri szünetet kellett tartani s ezalatt* .Rég­i bizalmi társial­ sem tartózkodó­hattak bent. Kétségtelen, hogy ez az új ren­delet kitűnő alkalmat nyújtott arra, hogy az urnák tartalmát kicseréljék vagy az ur­nákat teljesen eltűntessék. Valamennyi ma­gyar megyéből, Udvarhelyből, Csíkból, Há­romszékről, azután Brassóból, Temesvárról és még sok helyről feháborító eseteket jelen­tenek. Az erőszakosságok mindenütt felül­­múlják az eddigi választások során elkövetett hatósági visszaéléseket. A kormány természetesen nem kímélte a román ellenzéki pártokat sem és bukaresti jelentés szerint az ország különböző részei­ből az ellenzék közvetlenül a királyhoz for­dult távirati panaszokkal a választási visz­­szaélések miatt. Az eddig többségben lévő nemzeti parasztpárt azt, panaszolta fel, hogy Michalaviet, a párt vezérét, a volt belügymi­nisztert a választások idejére letartóztatták. Temesvár környékén a magyarokat nem engedték az urnákhoz járulni A lakosság az eddigi hírek szerint megdöb­bentően csekély számban vett részt a válasz­tásban. Hozzájárult ehhez természetesen az is, hogy például a Temesvár közelében lévő köz­ségekben a csendőrség egyáltalában nem en­gedte meg a magyaroknak és a magyar párt­tal együtt szavazó ottani, németeknek, hogy az urnákhoz járuljanak. Emellett azonban vo­ltak olyan kerületek is, ahol a választók egyáltalában nem érdeklődtek a szavazás iránt és akadt kerület, amelyben még a vá­lasztók húsz százaléka sem kérte ki szavazó­igazolványát. A rengeteg erőszak és vissza­élés ellenére a kormány hivatalosan minden­nek az ellenkezőjét jelenti és mi sem termé­szetesebb, minthogy a szokásos választási eszközök igénybevételének eredményeképpen Iorga és Argetieanu máris azt a hírt terjesz­tik, hogy a kormány hatalmas többséggel került ki a választási harcból. Letartóztatták a trosszulalusi magyar jelöltet Brassói jelentés szerint a Hosszufaluban megtartott magyarpárti gyűlés után letar­tóztatták Gaál Endre dr. magyarpárti jelöl­tet, Sipos református lelkészt, valamint há­rom gazdálkodót. Sipost később ideiglenesen szabadlábra helyezték, a többieket azonban az ügyészségi fogházba szállították. Szabó Béni magyarpárti listavezető azonnal inter­veniált a letartóztatottak szabadlábra helye­­zése érdekében, de sikertelenül. A magyar jelöltet azzal vádolják, hogy irredenta­ felhí­­vásokat osztogatott a gyűlés tagjai között. A magyar párt erélyes hangú nyilatkozatban tiltakozott a letartóztatások ellen. Udvarhely megyében teljesen lehetetlenné vált a választási propaganda. A jelöltek nem hagyhatták el a várost és lépten-nyomon a rendőrség emberei kísérték őket. A hatósá­gok, állítólag, utasítást kaptak, hogy a szín­tiszta magyar lakosságú vármegyében tilos magyarpárti képviselőt megválasztani. Az utcán valósággal üldözték a székelyeket és akinél magyarpárti röpiratot vagy magyar újságot láttak, azt azonnal letartóztatták. Háromszéken betiltottak minden magyar programbeszédet Ugyanilyen események zajlottak le Há­romszék megyében is. Itt még rosszabb volt a helyzet, mert a magyar párt bejelen­tett bizalmi embereit a választási elnökök visszautasították, úgy, hogy a magyar párt urnái őrizetlenül maradtak. Az orbai járás­ban már előre gondoskodtak arról, hogy a magyar szavazatok érvénytelenek legyenek. Ebben a járásban ugyanis lebélyegzetten választói igazolványokat osztottak szét, amelyeket a választási biztosok nem fogad­tak el. Sepsiszentgyörgyön a csendőrség elko­bozta a választási röpiratokat, letartóztatta a magyar párt plakátjainak kiragasztóit és eljárást indított mindenki ellen, aki hátán megtűrte a magyar párt plakátjait. A jelöltek úgyszólván sehol sem tarthatták meg programbeszédüket, mert a csendőr­ség emberei minden választói összejövetelt tiltott csoportosulásnak minősítettek és kö­nyörtelenül szétkergettek. Az orbai járásban Szentkereszty Béla báróra, a magyar párt listavezetőjére mondott pohárköszöntőt va­laki, mire a járási csendőrőrmester félbe­szakította a beszédet azzal, hogy nem enge­délyezi programbeszédek tartását. A hatóságok túlkapásának egyik kirívó esete, hogy Bethlen György gróf sem tart­hatta meg programbeszédét Erdőszentgyör­­gyön. Petrozsényi jelentés szerint a választási terror a Zsil völgyében is teljes erővel tom­bolt. A liberálispárti kortesek és polgári ruhás rendőrök tartották megszállva az egész vi­déket. Petrozsényban Muradi Sándor szoba­festőlegény hangosan éltette az utcán a ma­gyar pártot, mire néhány ember körülfogta és megverte. Muradit a rendőrségre kísérték, letartóztatták és csupán Veress Béla magyar­párti elnök közbelépésére bocsátották sza­badon. Ára 16 fillér

Next