Magyarság, 1931. június (12. évfolyam, 122-145. szám)

1931-06-23 / 139. szám

i ­ Ölvedi László meghalt Vasárnap hajnalban hosszú szenvedés után huszonnyolc éves korában meghalt Ölvedi László dr., a magyar fiatalság egyik legna­gyobb tehetsége, a kiváló magyar kisebbségi szakértő, a Felvidéknek éveken keresztül leg­ünnepeltebb költője, a magyar ifjúság egyik harcos vezére. Ölvedi László élete és halála igazi magyar tragédia. Érsekújváron született s magával hozta a magyar Felvidék minden tradicioná­lis, mély magyarságát, a szépért való rajon­gást. A fiatal diákra első, kitörülhetetlenül éles hatása volt a megszállásnak. Lelkét meg­ihlette a magyar értékek veszendő pusztu­lása s az alig tizennyolc éves ölvedi László a Felvidéknek körülrajongott költője lett Úgyszólván minden városban, sőt a kis fa­lukban is ismerték és várták. ő tartotta a lelket a legviharosabb időkben 1921-től sok elesni akaró magyarban. Fogalommá vált a neve. És a szakadatlan körútnak meg lett az eredménye, mintha a sors is így akarta volna, hogy egy daliás magyar ifjú öntsön biztatást a lelkekbe — a jéghideggé vált ar­cok felmelegedtek és bízni kezdtek. Köteté­nek is ez volt a címe: „Valakit várunk.“ Már ekkor nem nézte jó szemmel őt a cseh ható­ság. Minduntalan akadályozták a fiatal köl­tőt és ez még fokozódott, amikor belekap­csolódott a Felvidéknek nemcsak irodalmi életébe, de ifjúsági és politikai mozgalmaiba is. A következő kötetét már elkobozták, öl­vedi László nevéhez fűződik a felvidéki ma­­gyar F ’ é Sgflft&Whizgüfenn -*-ujjaélt aztése­,ak ő kezdte meg az azóta országossá vált „regös­­mozgalmat“. Belekapcsolódott a keresztény­­szociális szervezkedésbe, de minden munká­jával, legtöbb energiájával a föld népe felé fordult, már akkor hirdette, hogy nem bíz­hatunk másban odafönt sem, csak utolsó erősségünkben, a magyar föld népében, és­védi László élete gyönyörű karriernek indult, Budapesten, Berlinben és Párisban tanult és miután 1925-ben kitüntetéssel tette le a filo­zófiai doktorátust, hosszú ideig Münchenben, majd Párisban tartózkodott, ahol 1928-tól 1930-ig a Párisi Magyar Egyesületnek titkára is volt. Közben egyik legerősebb védelmezője lett a különböző kongresszusokon a magyar­ságnak. Eleinte a Pax Romana diákkongresz­szusain szállt síkra a magyar érdekekért, majd felszólalt úgyszólván minden számot tevő kisebbségi és interparlamentáris kon­gresszuson. Nevét jól ismerték Párisban, Otfordban, Cambridgeben, Brüsszelben, Ber­linben és egész Bulgáriában. Utjai alatt ké­pezte ki magát félelmetes szónokká s a ma­gyar kisebbségnek megdönthetetlen érvekkel, viaskodó védelmezőjévé. Külföldi útjáról hazatérve azonban a nagytehetségű, fiatal öl­vedi Lászlónak keservesen kellett csalódnia. A Felvidékről kiutasították, eljárást indítot­tak ellene, ott tehát számára nem volt már megfelelő elhelyezkedés. Magyarországon pedig szomorúan kellett tapasztalnia, hogy a protekcióval és nepotiz­mussal telített kálvárián ő nem tud semmit sem elérni, mert nem könyökölő, csak sze­rény, nagytehetségű, jó ember. Egy ideig még bírta, hogy ígéretekkel üssék el olyan helyek­től, amelyek sok tehetségtelen, protekciós fia­talnál jobban megérdemelt, szívósan dolgo­zott tovább, hogy még több eredményt mu­tasson föl. Lassanként ereje is fogyott, ő nem tudta, hogy attól a halálos kórtól, amelyet­­éppen a magyarság védelmében kapott. Az utóbib időben, bár tele volt fiatalos hévvel és ambícióval, már csak visszavágyott arra a Felvidékre, amelyet sokakkal együtt már nem engedett látni neki az Isten. Amíg Fran­ciaországban a párisi Magyar Egyesületnek titkára volt, az ismeretes mubaix-i kommu­nista összetűzéseknél ütést kapott, amelyről csak most derült ki, hogy halálos volt. A második operációt nem bírta ki. Ölvedi László neve egész Magyarországon, határokon innen és túl, de a külföldön is jól­ismert. Három verskötete jelent meg: Valakit várunk, a Bányász éneke és a Múzsák. Mind­ezek nagy költői tehetségről és izzó magyar­ságról tesznek tanúságot. Valamennyi sámot­­tevő magyar folyóiratban ott volt a neve. Tagja volt a komáromi Józ­it-körnek, a po­zsonyi Toldy-körnek, a kassai Kazinczy-Tár­­saságnak, a Tudományos Akadémia s a Petőfi- Társaság verseit kitüntették, költeményeit mindenütt örömmel olvasták és adták elő. Legyőzte a máriáson borotva-crém a borotva szappant, mert víz, szappan, ecset nélkül borotvál. Kapható 8 nagyságban szűk­üzletek­ben. Kozmod­émia Budapest, Hermina­nt 8.­ koknak ügyfeleik politikai állásfoglalá­sát befolyásolni. Mint értesülünk, a Mi­­lotay-párt elhatározta, hogy amennyiben valamelyik helyi bank politikai okokból pressziót kívánna gyakorolni bárkire, akkor a legélesebb bojkottmozgalmat fogja megindítani az illető bankkal­­szemben. ТИТИЯНДИЖД 1931 junius 23. kedds Külföldi munkásságának elismerése volt, mi­kor a Nemzetközi Demokratikus Világszövet­ség Párisban az alig huszonötéves fiatalem­bert titkárává választotta. Bulgáriában pedig szakadatlan ünneplésben volt része, ő szer­vezte meg a magyar—bolgár bizottságot. De mindemellett mélyhitű fiatalember, igazi jó­barát volt ölvedi László,­ akiben a keresz­tény magyar ifjúság egyik oszlopát veszí­tette el. Haláláról gyászjelentést adott ki a család, a Magyar Nemzeti Szövetség, a Felvidéki Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete, de gyászjelentést adott ki a bolgár követség is, hogy ezzel is dokumentálják, mennyire közel állt hozzájuk Ölvedi László. Temetése 23-án, kedden délután három órakor lesz, a Farkasréti-temető halotasházából. A szertar­tást Szabó Lajos, a Munkácsról kiutasított esperes végzi, beszédet mondanak. Ajtay Jó­zsef dr., a bolgár követség, azonkívül az ifjú­ság, a FEFHE, a Cserkész­ Szövetség és bará­tai részéről. A sírnál a Szent Domonkos-rendi egyházközség énekkara, Paulovics Géza dr. vezetésével, gyászénekeket ad elő. Az engesz­telő szentmise-áldozatot Tóth Tihamér dr. egyetmi tanár mutatja be, csütörtökön reggel fél nyolckor, az egyetemi templomban. Tárgyalások a Vatikán és a Quirinál között Róma, június 20 A Rerum novarum enciklika jubiláris esz­tendejében, amikor a hívő zarándokok azzal mutatták be hódolatukat a nagy XIII. Leó emlékét ébresztgető XI. Pius pápa előtt, az egész világon kínos meglepetéssel fogadták azokat a híreket, melyek a fasizmus és a Vatikán közt oly váratlanul kitört ellentétek­ről szóltak. A rádió villámgyors tudósításai beszámoltak híven az Osservatore Romano elleni egyetemi tüntetésekről, sőt a vidéken szórványosan előforduló rombolásokról is, úgyhogy a fasiszta nagytanács emlékezetes és határozott hangú nyilatkozatával az első zavaros hetek ma már a múltéi. A Tevere­­partról eltűntek a katonák, a karabinierik a hidak mellől, senki se tart már a Vatikán ellen intézett tüntetéstől, a néhány e tekin­tetben érdekelt lap is elsütögette pár nap alatt a valóban világszenzációvá fejlődött támadó­ patronjait. Az Osservatore Romano napi számai most már nem az ünneprontó sérelmekről, tüntetésekről, egyeseket, főleg papokat ért kisebb sértésekről számol be, ha­nem azokról a hódoló­ táviratokról, melyeket a pápa a világ minden tájáról kapott az utolsó hetekben, tele a szeretetnek és ragaszkodás­nak, a gyermeki hűségnek jeleivel. Arnoldo Mussolininek, a Duce testvérének, a Popolo d'Italia-Ъап írt legutóbbi vezércikke után a Vatikán s a fasiszta kormány közt tá­madt ellentétek nyilvánvalóan új fejezethez értek. A lelkek megnyugodtak, az elmaradt úrnapi, pünkösdi körmeneteket egy-két hét késéssel úgy a fővárosban, mint a vidéken megtartották, az olasz nép vallásosságára annyira jellemző ünnepélyességgel. Az utóbbi napokban az oly hosszú ideig húzódó ügy­ben a diplomáciai tárgyalások is megindul­tak Pacelli bíboros államtitkár s De Vecchi, a Quirinál vatikáni követe között. Hogy kerültek politikusok az Azzione cattolica vezetőségébe ? Előkelő vatikáni körökből származó in­formációink szerint a tárgyalások egyelőre nem annyira a feloszlatott katolikus egye­sületek feltámasztásáról, további működé­séről folynak, mint inkább arról, hogy milyen elégtételt adjon a kormány a pápa személyét,­ képeit ért sértésekkel szemben s hogyan kártalanítsák azokat az egyesülete­ket, melyeknek helyiségeiben a tüntetők rom­bolásokra ragadtatták magukat ! Ezt mondják pápai előkelő diplomáciai körökben, ahol egyébként a legteljesebb megnyugvással néznek a tárgyalások ered­ménye felé, mert meg vannak győződve a kormány jóakaratáról. Hangsúlyozzák, hogy az Azione cattolica egyesületeinek működése tekintetében a Vatikán mindenkor a politika­mentesség mellett foglalt állást, viszont elke­rülhetetlen volt, hogy a szervezésben annyira jártas, de a politikától teljesen visz­­szavonult régi popolat­-párti képviselőket, párttitkárokat az új időkben, új szerepben fel ne használják. Ezeknek a sokszor vezető pozícióba került férfiaknak, akik teljesen nem tudtak elszakadni a politikától, egyes politikai szó kijelentései adtak okot a félre­értésre. Ezeket a kijelentéseket, melyeknek nagy­­része arra vonatkozott, hogy a katolikus egyesületeket mindenáron fönn kell tartani a mai súlyos helyzetben, teljesen nyugodt politikai atmoszférában alig vették volna észre. De az antiklerikális Impero munká­ját folytató Lavoro fascista s még egy-két lap erősen kiszínezte az Azione cattolica ju­biláris gyűlésén elhangzottakat. A nagyobb baj ekkor következett be. Mivel a fasiszta kormány betiltotta az ellenzéki lapokat, köztük a katolikus Corri­­ere di Roma-t is, a súlyos államellenes cse­lekedetekkel vádolt egyesületek csak a Va­tikán külföldi s nemzetek fölött álló hivata­los orgánumnál, az Osservatore Romanóban kaphattak menedéket, amely most már egy különösképpen olasz ügyben volt kénytelen megnyilatkozni. Ekkor kezdődtek meg a sajnálatos egye­temi tüntetések, melyek aztán szórványosan vidéken is folytatódtak. ­ Arnoldo Mussolini vezércikke Az eseményekre vonatkozólag az olasz kormány véleményét nem annyira a fasiszta nagytanács szűkszavú, bá­r határozott jelen­téséből tudhattuk meg, mint Arnoldo Musso­lininek a már említett s megjelenésétől fogva sokat emlegetett vezércikkéből. Mivel a Po­polo d’Italia telefonjai nemcsak Rómával, de a szerkesztői asztaltól, ahol a Duce test­vére ül, az olasz kormányelnökkel is össze vannak kapcsolva, nem csoda, ha a cikk őszinte, méltóságteljes, nyugodt okfejtésé­ben mindenki ott érezte Mussolininek ez ügyben bizonyára telefonba mondott sza­vait. A vezércikk már címében is. Politikai és vallásos szekták, férfias őszinteséggel utal azokra a hibákra, amelyeket mindkét olda­lon elkövettek. Utal arra, hogy az ilyen el­lentétek rendesen a legkényesebb pillana­tokban jelentkeznek. S ha nem is említi a kényesen elhallgatott dolgokat, lehetetlen nem gondolni a Schirru-perre, az anarchista kivégzésére, egy nemrég lezajlott politikai perre, a spanyol eseményekre, melyek Olasz­országban is lázas izgalomban tartják a tö­megeket. A vezércikk hangsúlyozza, hogy a fa­siszta rendszer a leteráni egyezményt ereje tudatában kötötte meg s nem engedheti meg, hogy a konkordátum alapján működő Azione cattolica keretein belül egy új po­polari párt üsse fel a fejét, mint a rendszer ellensége. Hivatkozik arra, hogy a fasizmus megtartotta az egyezmény minden egyes pontját, együtt akart haladni a vallás vezető férfiaival az olasz ifjúság nevelésében s a múlt árnyai közé űizte vissza a szabadság­­harc, a pápaság elleni harcokból vissza­maradt szabadkőműves terminológiát, ...i­­kor a vallásról, mint a sötétség misztériumá­ról beszéltek az antiklerikális körök. Ezek a kijelentések az Azione cattolica keretein belül dolgozó popolari képviselőkre s a fasiszta párton belül működő, régebben az Impero, ennek megszűnte után az anti­klerikális Lavoro fascista köré csoportosuló elemekre egyaránt vonatkoznak. Tehát a kritika egyformán elítéli a támadásra szer­vezkedő katolikus popolári pártot, mint az elenyésző kisebbségben lévő antiklerikális irányzatot, mely immár a fasiszta rendszer keretén belül őrzi a Mazzini—Garibaldi sza­badságharc egyházellenes jelszavait, amelyek azonban ma már a történeleméi. A fasiszta és a katolikus ifjúsági egyesületek Rómában most már idegesen­ és izgatott várakozással várják a nehezen megindult diplomáciai tárgyalások eredményét. Ezek a tárgyalások döntik majd el az olasz állam és a Vatikán régóta húzódó pőrét az ifjú­sági egyesületek ügyében. E tekintetben két nagy ifjúsági szervezet, egy fasiszta, a GUF s a katolikus jellegű FN­CI állanak egymással szemben.A súrlódásokra etekintetben már hosszabb idő óta a Gentile-féle reform adott alkal­mat, melynek értelmében a fasiszta állam, habár valláserkölcsös alapon áll s e tekintet­ben a lateráni egyezményben is lekötötte magát, mégis magának tartotta fenn az ifjú­ság nevelése tekintetében a legfelsőbb irá­nyító jogot. Természetesen már ezzel az in­tézkedéssel igen nagy egyházi érzékenységet érintett, amibe a Vatikán sohase tudott bele­nyugodni. Még jobban elmérgesítette a helyzetet, hogy legutóbb a fasiszta párttitkár körrendeletben eltiltotta a GUF tagjainak a katolikus ifjú­sági egyesületekben való részvételét. Ezek az ellentétek robbantak ki a már is­meretes tüntetések alkalmával. A szőnyegre kerülő tárgyalásokon viszont végeredmény­ben ezeket a kérdéseket kell megoldani. Szerény nézetem szerint. Aggverseny " A leghelyesebb életberendezkedés, ha az ember bármilyen dolgot e em tud fogadni, hogy arcizma sem moccan. Régtől fogva gyakorlom ezt és bízvást el­mondhatom, hogy még csak elképzelésben sem tudnék oly torz és váratlan hökkenetet elgondolni, amitől fejlett nyugalmú arcizmom a legkisebb mértékig is megrezdülne. De a minap mégis megrezdült, dacára an­nak, hogy éppen a legerősebb tréningben va­gyok. Tréningben, amennyiben nyár lévén, a nyári hírszolgáltatások kedvelik a hökke­netet, így ilyenkor jön hír arról, hogy egy arkantaszi ember fogadásból 94 strucctojást evett meg és utána megkérdezte, hogy no, most hová megyünk tízóraizni; ilyenkor esik le huszonhét emelet magasságból egy new­­yorki cserepes, akinek más baja nem történt, minthogy a hosszú esés közben lejárt egy váltója; ilyenkor találja föl egy berlini tudós az ugató logaritmuskönyvet, ami nemcsak arra jó, hogy mindig kéznél van, de házőr­zésre és nyájtcselgetésre is használható. Eddig még mindig nem mozdult meg az arcizmom, de a minap aztán megrándult, hogy hírt adjak egy kereken 250 esztendős kínairól. Hát ez már valami Egy. ember, aki 1681- ben született és ma is fürgén éldegél, ez igen. Ez döfi. De szerény nézetem szerint meglehe­tősen elhanyagolta a tudósítás e javakorabeli úr érdekeségeinek kiteregetését. Csak annyit mond, hogy a körme félméteres és naponta több órán át szokott sétálni. Ez pedig kevés. Meg kellett volna kérdezni tőle, hogy hány felesége volt, most nem jár-e jegyben, mi a véleménye a bohókás teknősbékáról, ami rongyos kétszáz évig él csupán, sikerült-e megérni egy füzetes ponyvaregény utolsó folytatását, születése napján tett-e a bankba egy taelt, ami most milliókat érne, mi a véle­ménye Maturázsemről, profinak tartja-e őt és ha nem, szándékozik-e a rekordját megdön­­teni, esetleg hiúságból nem fiatalítja-e ma­gát, 250 évesnek mondja magát, holott 320 éves, zsánerei-e a zsenge, 120 éves hölgyek, szokott-e villamosra ugrálni, az operettvicce­ket mind ismeri-e gyermekkorából, szeretne-e mégegyszer 240 éves lenni, mihez kezdene, ha megint éppenséggel 200 éves tacskó lenne, ha netán állami tisztviselő, nyugdíj jogosult-e, hány bejelentő hivatalt nyújt el élete folya­mán, mik a további tervei, készül-e pilóta­vizsgát letenni és mondja meg őszintén, hogy a legközelebbi érettségi találkozására hány osztálytársát várja el, netalán egy-kettőt is a tanárok közül. Ezeket kellett volna megkérdezni, de azért így is kedves az eset. Ám amiként a Zoru Aga 150 éves rekordját fölénnyel lepipálta a kedves mester, hosszú a nyári uborkaszezon, itt adom írásban, hogy jön még a kutyára dér. Várom, sőt várjuk édes mindannyian a leg­közelebbi hökkenetet, hanem azt előre jelez­zük, hogy arcizomrándulást csak 400 éven felüli urak esetében szavatolunk. (a) Megjelent­ f­ft szobás Családi lakóházak 34 darab tervet tartalmazó gyűjtemény rész­letes költségvetéssel, árelemzést mintával, vasbetonkiváltások részletterveivel. Gazdaságos, átgondolt alaprajzok. Szerkesztette: Óriás Zoltán oki. mérnök építőmester. Kapható: a Magyarság kiadóhivatalában. Budapest, VI., Aradi­ utca 8. L emelet Ára: 16 pengő. 1

Next