Magyarság, 1931. június (12. évfolyam, 122-145. szám)

1931-06-23 / 139. szám

,1931 június 23. kedd ffrS­S&рШ- Ä1iSS,JL€n A fővárosi kerületekben az összes kisebb pártokat az ajánlások pótlására utasították A Magyarság vasárnapi számában közöltük már a nyílt választókerületek ajánlási ered­ményeit, mert Pest vármegye kivételével az egész ország nyíltszavazásos kerületeiben szombaton adták be az ajánlási íveket, így már vasárnapra a legtöbb nyíltszavazásos kerület ajánlási eredménye ismeretessé vált. Vasárnap azután Budapest, Pestkörnyék, a titkosan választó törvényhatósági városok és Pest vármegye kerületei nyújtották be az aláírásokat, amelyeknek elbírálását a ható­ságok nyomban megkezdték, azonban hétfőn estig még nem fejezték be mindenütt. Az or­szág igen sok helyén még folyik az ajánlá­sok felülbírálása és végleges eredmény csak keddre várható. Budapesten vasárnap délelőtt adták be a választási ajánlásokat. A főváros három ke­rületében összesen 19 párt adott be egyen­ként ötezernél több ajánlást és a beadott lis­tákon több mint negyedmillió ajánló aláírása szerepelt. A kisebb pártok még így is lema­radtak a versenyről, mint az előrelátható is volt, hiszen ezek a listák az utóbbi hetekben valósággal gombamódra szaporodtak el. A választási bizottságok hétfőn este tették közzé Budapesten a végleges ajánlási ered­ményt. Ez az eredmény igen nagy meglepe­tést jelent az egész főváros választóközön­sége számára. A budai kerületben a válasz­tási bizottság csak az egységes párt és a ke­resztény gazdasági párt ajánlási íveit találta rendbenlévőknek, az összes többi pártokat az aláírások pótlására utasította a bizottság. Ezt természetesen nem mindegyik párt fogja tudni végrehajtani. Az északi kerületben ki­lenc párt indult a választási harcban, illetve kilenc párt nyújtotta be az ötezren felüli ajánlást. A kilenc lista közül négyet utasítot­tak vissza. A déli kerületben csak a kor­mánypárt, a kereszténypárt, a szabadelvűek és a szocialisták ajánlásait fogadták el, a többit pótlásra utasították. Azok a pártok, amelyeknek éveiről töröl­ték az aláírásokat, kedd estig pótolhatják az induláshoz szükséges ajánlásokat. Az egyes pártok keretén belül nagy konsternációt okozott a budapesti ajánlási eredmény és előreláthatóan igen sok hivatalos eljárás fog megindulni ezekkel az ügyekkel kapcsolat­ban. Mindenesetre ez az eredmény úgy a tit­kos, mint a nyílt kerületekben az ajánlási rendszer bukását jelenti , hiszen igen sok kerületben sokkal több ajánlást adtak be a pártok, mint ahány választója van a kerü­letnek, de egyébként is lehetetlenség, hogy ez az ajánlási rendszer megmaradjon, amely mindenképpen a visszaéléseknek és a hami­sításoknak a melegágya, nölte az eredményt. A keresztény párt és az egységes párt több mint ötezer ajánlási aláírását elfogadták. Friedrichéket 101, a magyar munkáspár­tot 2386, a szabadelvű pártot 1038, a front­harcosokat 1999, a szociáldemokratákat 1315, a Becsey-pártot 1395 hiányzó aláírás pótlására hívták fel. Kedd este 11 óráig kell az ajánlásokat pótlólag benyújtaniuk ezeknek a pártoknak. A szocialista, a szabadelvű és a demokrata párt megbízottai óvást emeltek a törlések miatt és a töröltek névjegyzékének kiszol­gáltatását kérték, hogy büntető feljelentés­sel élhessenek. Ilosvay Zsigmond elnök ki­jelentette, hogy sérelemről nem lehet szó, mert a bizottság nem vette figyelembe, hogy ki nyújtotta be előbb az ajánlásokat és így sorrend nem is volt megállapítva. 265.552 ajánlást nyújtottak be a pártok Budapesten Budapest három választási kerületében hétfőn reggel ültek össze a választási bizott­ságok, hogy átvegyék a különböző pártok ajánlási íveit. Délelőtt kilenc és egy óra kö­zött kellett benyújtani az ajánlásokat és az ívek beadása után a választási bizottságok nyomban megkezdték az aláírások felülvizs­gálását. A fővárosban választókerületenként a következő ajánlásokat adták be hétfőn délelőtt: Az ajánlási ívek benyújtása után a válasz­tási bizottságok nyomban megkezdték az ajánlások felülvizsgálását. A három fővárosi választókerület választási bizottságai hatalmas apparátussal kezdtek hozzá a munkához. A budai választókerület választási bizottságát a Budai Vigadó nagytermébe helyezték át, ahol 147 tisztviselő dolgozott. Elsősorban azt néz­ték meg, hogy az ajánló szerepel-e a válasz­tási névjegyzékben, tehát választó-e, másod­szor nem írta-e alá több párt ajánlási ívét is. A déli választókerületben a Cukor­ utcai isko­lában 160 tisztviselő, az északi választókerü­letben, amelynek helyisége a VI. kerületi elöljáróság volt, 153 tisztviselő dolgozott az ajánlások felülvizsgálásán. A választási bizottságok és a melléjük be­osztott háromszázhatvan fővárosi tisztviselő egész vasárnap és hétfőn a felülvizsgálaton dolgoztak. A hosszú munka után végre hét­főn a késő esti órákban vált ismeretessé az eredmény a különböző kerületekben. Ez az eredmény a következő: Az I. választókerületben, Budán: Az egységes párt 18.700 a keresztény gazdasági párt 14.312 a szociáldemokrata párt 5.500 a keresztény ellenzék 6.900 * a keresztényszocialista párt 5.407 a frontharcosok 5.885 * az egyesült szabadelvű és demo­krata párt 6.390 a Becsey-párt 6 437 a magyar munkáspárt 5.810 ajánló aláírást nyújtott be, ami összesen 65.341 ajánlásnak felel meg. A II., északi választókerületben a külön­böző pártok beadtak összesen 88.499 aján­lást, amelyek a következőképpen oszlottak meg: egységes párt 19833 keresztény gazdasági párt 12.088 szociáldemokrata párt 5.500 keresztény ellenzék 7.000 keresztényszocialista párt 7.296 frontharcosok 5.576 egyesült szabadelvű és demo­krata párt 14512 demokrata (Vázsonyi) párt 10.672 kereskedők és iparosok pártja 6.022 A III., déli választókerületben 12­ 712 ajánlás futott be a választási bizottság elé. Ezek az ajánlások a következőképpen oszla­nak meg: egységes párt 22.116 keresztény gazdasági párt 18.981 Pászthy-párt 6.300 szociáldemokrata párt 5.500 keresztény ellenzék 7.954 keresztényszocialista párt 7.000 frontharcosok 5.700 független frontharcosok 5.200 egyesült szabadelvű és demo­krata párt 13.211 elenzéki blokk 5.693 déli kerületi polgárok Bethlen István­ pártja 7.300 gazdasági párt 5.452 keresztény női tábor 5.062 Magyar párt 6.243 összesen tehát Budapest három kerületé­ben 265.552 ajánlást adtak be a választáson induló pártok. A pestvidéki lajstromot választókerületben a következő pártok nyújtották be ajánlóívei­ket: egységes párt 26.343 keresztény gazdasági párt 8.508 frontharcosok 5.151 keresztény ellenzék 6.236 Keresztényszocialista párt 5.487 demokrata párt 10.001 szociáldemokrata párt 5.500 Megkezdik az ajánlások felülvizsgálását Az északi kerületben pótlásra utasították a szocialistákat, a Friedrich-pártot, a frontharcosokat és a kereskedők pártját A benyújtott aláírások felülvizsgálatával az északi kerületben este féltízkor végeztek, majd jegyzőkönyvbe foglalták az eredményt. Este tíz órakor hirdette ki Lázár Ferenc dr. választási bizottsági elnök a pártok meg­bízottai előtt az eredményt, mely szerint a bizottság elfogadta­ a kereszténypárt, az egységes párt, az egyesült szabadelvű és de­mokrata párt, a keresztényszocialista párt és a demokrata (Vázsonyi) párt ajánlásait, te­hát ez az öt párt a választási küzdelemben máris részt vehet. Pótlásra utasították­ a szociáldemokrata párt, a frontharcosok, a keresztény ellenzék (Friedrich-párt) és a kereskedők és iparosok pártjainak ajánlási íveit. A bizottság határo­zata értelmében a szocialistáknak 358, a frontharcosoknak 1153, Friedrichéknek 355, a kereskedők és iparosok pártjának 977 ajánlást kell pótlólag benyújtaniuk. Fried­­richék megbízásából Tauffer Gábor még az éjszaka folyamán több mint 5000 ajánlást nyújtott be. A pótlásokat kedd este tíz óráig kell benyújtani. A választási bizottság ked­den éjszaka megejti a sorsolást a választás­ban résztvevő pártok választási sorszámára vonatkozólag. A budai kerületben csak a keresztény párt és az egységes párt ajánlásait ló­gatnák el Budán hétfőn este tíz órakor hirdette ki Ilosvay­­Zsigmond, a választási bizottság él­ A déli kerületben mind a tíz kisebb pártot pótlásra utasítottak A déli kerületben elfogadták a keresztény gazdasági és szociális párt, az egységes párt, a szociáldemokrata párt és a szabadelvű párt ajánlásait. A Prónay-féle ellenzéki blokkot 2760, a keresztény ellenzéki (Friedrich) pártot 1112, a Szabó Gyula vezetése alatt álló „magyar pártot“ 1862, az egységes gazdasági (Bárczy)­ pártot 2632, az egyesült frontharcos pártot 2480, a Perley-féle országos független front­harcosokat 2663, a keresztény női tábort (Slachta Margitékat) 2841, a Pászty János­­féle keresztény gazdasági pártot 2323, a Szabó József vezetése alatt álló keresztény­­szocialista pártot 2176, a Hűvös Iván-féle egységes polgári pártot 2519 aláírás pótlá­sára hívták fel. A pótlásokat kedden éjfélig kell benyújtani. Eckhardt Tibor 4283 érvényes ajánlást nyújtott be Miskolcon Miskolcról jelentik. A miskolci választási bizottság hétfőn döntött a benyújtott aján­lások felett. A döntés szerint Görgey László egységes párjának 6257 aláírása érvényes, míg a Gaal Gaszton-párt listáján, amelyet Eckhardt Tibor dr. vezet 4283, Reisinger szociáldemokrata listáján 3360 érvényes alá­írás van. A döntés következtében mind a há­rom párt indul a küzdelemben,­­ azonban már ezek az ajánlási számok azt mutatják, hogy a város egyik mandátumát Eckhardt Tibor és Milotay István dr. listája fogja meg­szerezni. Az a nagy presszió, amelyet az állami hi­vatalnokok és a függő helyzetben lévő egzisz­tenciák megfélemlítésére a hivatalos appará­tus Miskolcon mozgásba hozott, 6000 alá­írást eredményezett az egységes párt listája számára, mivel azonban a városban titkos szavazás van, bizonyos, hogy ezeket a tiszt­viselői szavazatokat a választáson Eckhardt Tibor fogja megkapni. Miskolcon a kormány­párt az előző választáson is megbukott és a miskolci keresztény tisztviselő-osztály és pol­gári társadalom olyan képviselőre vágyik, aki valóban ki is áll a keresztény érdekekért, amikor azok védelemre szorulnak. Amellett a tisztviselők tudják, hogy a tisztviselők ér­dekeit a független emberek sokkal jobban képviselik, hiszen a tisztviselőknek az elmúlt ciklusban sem volt semmi hasznuk abból, hogy a parlamentnek több, mint száz köz­tisztviselő-tagja volt. Az a viszonylag nagyon sok aláírás, amelyet Eckhardt Tibor produ­kált Miskolcon, föltétlenül azt mutatja, hogy a két polgári párt közül az Eckhardt Tibor pártja fog győzedelmeskedni. A vidéki titkos kerületek ajánlásai A titkosan választó lajstromos kerületek szintén vasárnap nyújtották be ajánlási ívei­ket. Rögtön az ajánlások benyújtásánál föl­tűnt, hogy Szegeden és Debrecenben több ajánlást nyújtottak be, mint ahány választó van a városban, tehát mind a két helyütt szabálytalanságok történtek az aláírások kö­rül. Különösen nagy izgalmat keltett Szege­den az ajánlási eredmény. Az egységes párt itt olyan ügybuzgalommal dolgozott, hogy 27.000 aláírást összeszedve, már reggel hat órakor jelentkeztek a városházán az egysé­ges párt vezetői, hogy elsőnek nyújthassák be íveiket, noha a hivatalos idő kilenc óra­kor kezdődött. Kiderült, hogy 43.000 aláírást nyújtottak be összesen Szegeden, ami jóval túlhaladja az összes választók számát és így tízezer aláírás vagy hamis, vagy kétszer­­háromszor is szerepel az íveken. A titkos kerületek ajánlási eredményei a következők: Szegeden az egységes párt (Klebelsberg Kuno gróf a listavezető) 27.000, a szabad­elvűek (Rassay Károly) 5600, a nem hivata­los egységespártiak 5500, a szociáldemokra­ták 5000 ajánlást nyújtottak be. Debrecenben az egységes párt (listavezető Bethlen István gróf) 17.827 ajánlást nyújtott be, a független polgári párt (Hegymegi-Kiss Pál) 6275, a szociáldemokraták (Györki Imre dr ) 5279 ajánlást nyújtottak be. Ilyen­formán 161-gyel több ajánlást adtak be Deb­recenben, mint ahány választó van. Miskolcon az ajánlási eredmény a követ­kező: egységes párt (vitéz Görgey László) 6388, Gaal­ Gaszton-párt (Eckhardt Tibor) 4283, szociáldemokraták (Reisinger Ferenc) 3326, jen Győrött a kereszténypárt (Ernszt Sándor) 5000, a városi gazdasági párt (Gál Jenő) 3439, a szociáldemokraták (Málasits Géza) 1943 ajánlást adtak be. Kecskeméten az egységes párt (Zsitvay Tibor) 8500, a Gál Gaszton-párt (Sándor István) 2500 ajánlatot nyújtott be. Hódmezővásárhelyen: egységes párt (Mayer János) 6700, a Gaal Gaszton-párt (Kun Béla) 2200, a Kossuth-párt (Rupert Rezső) 2020, a szocialisták (Peyer Károly) 2118 aláírást mutattak be. Pécs városában az egységespárti listán (Vargha Imre dr. 10.854, a radikális párt listáján (Balázs Miklós dr.) 2187, a szociál­demokrata párt ivein (Esztergályos János)­ 2498 ajánló aláírása szerepel. A pestmegyei ajánlások A pestmegyei kerületekben vasárnap nyúj­tották be az ajánlásokat, amelyek így ala­kultak: Abony, Niumesny Mihály (hiv.). 5060, Nep­pel Gyula (egységespark­) 2681­, Gergely István (f. kisg.) 2050, Sefcsik György (front­harcos) 2290, Horváth Pál (szoc.) 1168, Alberti: Szapáry Lajos gróf (hiv.) 5885. Saly Endre (szoc.) 1­041. Alsódabas: Zlinszky István (hiv.) 4379. Dinnyés Lajos (f. kisg.) 1539. Aszód: Sárkány Ernő (hiv.) 5100. Pullmann Károly dr. (ker. szoc.) 4480. Bia: F. Szabó Géza (hiv.) 4954. Mihályi Ferenc (szoc.) 904-Dunavecse: Teleki Sándor gróf (hiv.) 8260, Medgy­es Nagy István (pk.) 1171. Gödöllő: Endre Zsigmond (hiv.) j. 5895, Vadadi Albert (pk.) 1080,­ Patzner Jenő dr. ff. kisg.) 1068. Gyömrő: Söpkéz Sándor (hiv.) j. 6897, Rakovszky Ádám (f- kisg.) 1037, Schramm Dezső (szoc.) 1102. Kalocsa: Szabóky Jenő (hiv.) 1. 10313, Madarász Gyula dr. (f. kisg.) 2800, Iván La­jos dr. (pk.) 1600. Kiskőrös: Meskó Zoltán (hiv.) 5750, Mó­zes Sándor dr. (pk.) 1900, Gatter János (pk.) 1700, Walper József (f. kisg.) 2000. Kiskunmajsa: Temple Rezső (hiv.) 7070, Kulcsár Béla (f. kisg.) 2048. Kunszentmiklós: Kelemen Kornél (hiv.) 4666, Héjjas Iván (pk.) 2600, Wesselényi Kálmán dr. (ker. szoc.) 1502, Izsák László (pk.) 1800. Lajosmizse: Hoffer László (hiv.) 4282, Károly János dr. (egys. p.) 1300. Monor: Papp József (hiv.) 2900, Pakots József (dem.) 2400, Kégl János ’­■ (pk.) 1900, Bárdos Ferenc (szoc.) 13 Nagykáta: Vid­án István (hí­v, Ma­gyary-Kossa Péter (egységespí )­2, Lé­nára Béla dr. (Kossuth-p.) 853, г­­ Kornél (ker. ellenzék) 931, Pilivörösvár. Scheuer Róbert (hiv.) 3805, Baross Gábor (egys.) 2384, Paul Farkas (egys.) 1120, Spitalszky Ferenc (szoc.) 953, Becker Albert (Friedrich-párti) 2652, Olts­­váry Ödön (nemz. p.) 1228, Pomáz. Almásy László (hiv.) 7457, Gonda Béla dr. (szoc.) 861, Ráckeve. Udvardy János (hiv.) 7200, Dl­­nich Ödön (pk.) 1642, Pálya Antal dr. (front­­harcos) 1360, Kovács Géza (egys.) 1080, Hlidegkuthy Gyula (f. kisg.) 1200. Soroksár: Fitz Artúr (hiv.) 6217, Bechtler Péter (szoc.) 1512. Szabadszállás: Váry Albert (hiv.) 7900, Pongrác Aladár dr. (pk.) 1700. Törökbálint: Navratil Dezső (hiv.) 2764, Bátory József dr. (ker. párt) 5212, Csep­­reghy Jenő (ep.) 1262, Riesz Ferenc (szoc.) 998, Neugebauer József (kér. szoc.) 1120. Túra: Kálmán István (hiv.) 4751, Kocsányi Dezső dr. (kér. szoc.) 1449, Csoór Lajos (pk.) 1449, Borbély Andor (pk.) 1438. Vác: K­ornis Gyula (hiv.) 6044, Szente József (Kossuth-p.) 1481. Cegléd: Erdélyi Aladár (hiv.) 6837, Borsos Lajos (pk.) 1802. Kiskunhalas: Gömbös Gyula (hiv.) 5100, Múzsa István dr. (f. kisg.) 1200. Kiskunfélegyháza: Kiss István dr. (hiv.)] 5099, Horváth Zoltán dr. (függ. gazd.) 3664, Temesváry László (pk.) 1036, Némedy Verge Jakab (szoc.) 970. A nagykőrösi kerület ajárásairól külön cikkben számolunk be.

Next