Magyarság, 1931. augusztus (12. évfolyam, 173-196. szám)
1931-08-01 / 173. szám
A spanyol kormány az új alkotmány megszavazásáig helyén marad Madridból jelentik. A cortez közfelkiáltással és óriási többséggel, amelyet több mint négyszázra becsülnek, bizalmat szavazott az ideiglenes kormánynak és elnökének, Alcala Zamorának. A kabinet e szavazat alapján mindaddig fogja továbbvezetni az ország ügyeit, amíg az alkotmány kidolgozása be nem fejeződött. Baloldali részről heves támadásokat intéztek a kormány ellen a legutóbbi időben a sevillai zendülés véres elnyomása miatt, főleg a rendőrök — állítólag azzal az ürüggyel, hogy szökést kíséreltek meg — számos szindikalistát és kommunistát agyonlőttek. A kormány kijelentette, hogy amennyiben a parlamenti vizsgálóbizottság a vádak alaposságát be fogja bizonyítani, a bűnösök igen szigorú büntetésben fognak részesülni. Mussolini szerint 1932-ben dől el a civilizáció sorsa összeomlás vagy megújulás Párisból jelentik. Mussolini az Annales című folyóiratba cikket írt, amely többekközött ezeket mondja: „Az 1932. év döntő lesz sorsunk felett akár rossz, akár jó irányban. Rettenetes dilemma előtt állunk: nem kisebb dologról van szó, mint arról, hogy a civilizáció megújuljon, vagy pedig elpusztuljon. A nemzetközi szolidaritás helyreállítására irányuló minden eddigi kísérlet csődöt mondott. Minden terv és ellenterv kölcsönösen megsemmisítette egymást és végül nem maradt más, mint a puszta semmi.“ Ez is azt bizonyítja, — írta Mussolini — hogy mennyire hiú erőlködés az eredményt nemzetközi értekezletektől várni, amikor magunk előtt látjuk azt az igen kézzelfogható tényt, hogy Európa az összeomlás küszöbén áll. Az összeomlás elől való menekülés azonban még Mussolini véleménye szerint sem érhető el az ilyen szerinte „hiábavaló“ értekezlet nélkül. Mussolini ezután így folytatja: „A Hoover-terv megmutatta az utat. Amásodik most szükségessé vált intézkedés politikai természetű: az emberiség számára legalább tízévi időtartamra biztosítani kell a békét. Ez okból tehát a népszövetség 1932 február 2-ára egybehívott leszerelési értekezlete a lehető legnagyobb jelentőségű. Az értekezlet sikerétől függ nemcsak a genfi szövetség léte, hanem az egész emberiség sorsa. Ennek az értekezletnek nem szabad balsikerrel végződni, mert ha ez következnék be, akkor a leszerelési értekezlet csak előjátéka lenne a nagy végleges katasztrófának.“iskorai Árpád úr búcsúlevele Írta: Andriska Károly A rendőrtisztviselő felnézett az írásából: — Na, nénikém, adja elő a panaszát! A töpörödött anyóka zavarodottan sütötte le a szemét és ebben a pillanatban úgy érezte, hogy nagy bátorságot követett el, amikor fölkerekedett Budáról, hogy titkát itt, ebben a nagy épületben, valakinek elmondja, Vézna, reszkető ujjait az asztal sarkához emelte: — Nem panaszt akarok emelni, nagyságos úr, csak elmondani szeretnék valami titkot, amit senki sem tud. Ne tessék rossznéven venni, hogy idejöttem, de egy emberéletről van szó. Gondoltam, hogy csakis itt mondhatom el az esetet és csakis innen várható valami segítség. A rendőrtisztnek türelmetlen mosolyt csalt a szája szögletére az öregasszony bőbeszédűsége, de jóindulattal nézte az öreg nénikét, aki a rendőrtiszt magatartását biztatásnak vette, mert nekibátorodva, beszélni kezdett. — El kell mondanom elsősorban is, hogy Árpád úr nálam lakik a Szegényház utcában, Budán, nagyon sok esztendeje. Ha akkor, amikor a nagy kosarával behurcolkodott, kislányom született volna, ma tizennyolc éves lenne éppen. Tessék elhinni, olyan szép, vállas ember volt már akkor is Árpái úr, hogy nem igen akadt párja azon a környéken, de nemcsak Budán, hanem még Pesten sem. Eleinte én is láttam el koszttal. Nemhiába hallottam, hogy az emberek a régi világban a főzelékféléktől voltak olyan nagyok és egészségesek. Árpád úr három olyan nagy tányér főzeléket kanalazott be az ebédnél, hogy nem csoda, ha az én menázsim mellett még jobban megemberesedett. Akár mutogatni is lehetett volna azt a két méter magas embert. Később ugyan már máshova járt kosztolni, valami „abonomált“ lett a szomszéd kocsmában, ahova még nagy urak is eljárnak. Hasztalan jött később aztán a háborús koszt, meg az a kommunista koszt, Árpád úr gyomra tájékán az én fűzfőmmel már úgy megvetettem az ő egészségének az alapját, hogy a gyomrát nem volt képes tönkretenni, kérem, a legveszedelmesebb ínség sem ... A rendőrtisztviselő már nem is haragudott és nagy élvezettel hallgatta az anyókát, aki ugyancsak belejött a beszédbe: — A mai ínséges viszonyok megint visszakényszerítették hozzám Árpád urat, de, tetszik tudni, ha az én régi jó fűztőmet akarom összehozni, hát annyi pénz kell hozzá, hogy nem csoda, ha szegény Árpád úr annyit panaszkodik és sehogy sincs a fizetésével megelégedve, amit a hivatalában kap. Pedig ha ott is olyan pontos, rendszerető és dolgos ember, mint odahaza, biztos, hogy a legnagyobb fizetést kapja. Mennyi papirost összeszámlált már előttem is, amikor mindig előre számítgatja, hogy mennyi marad, ha mindent kifizet, a lakást, a kosztot, a borbélyt, a mosodát és a többi aprósáságokat. Tudom én annak minden ügyesbajos dolgát, minden örömét és bánatát. Jobban elmond az nekem mindent, mint az édesfia az édesanyjának. Úgy is tekintem, mint a saját fiamat. Tudok én, kérem, minden lépéséről. Soha nem szó kelt kimaradni tíz óra után. És milyen pontosan megfizeti mindig a lakbért is! De amikor aztán egypár cipőre van szüksége, vagy egy ruhára nem tudott eleget összerakosgatni , mert hát a hivatalba már csak mégsem járhat az ember lyukas könyökkel akkor mindig eltűnt a szobájából egy-egy olyan dolog, amit még hazulról, a falujából, hozott magával. Egyszer maradt hátralékban a lakbérrel, de csak egy napig és az is csak azért volt, mert valami zsidó nem jött el a Jókai könyveiért. Pedig mennyi sok szép cifrahátú könyve is volt! Már azok sincsenek meg ... — Mikor ér már a végére, nénikém? — szólt közbe a rendőrtisztviselő, aki sehogysem tudta megérteni, miért kell neki mindezt végighallgatnia. — Mindjárt a végére érek — folytatta az asszony — s akkor tisztán fogja látni a nagyságos úr, hogy miért kellett mindezt elmondanom. Most már meg tetszik érteni egy embernek a gondolkodását, aki már mindenét eladogatta és az élet még mindig nem akar megváltozni... Ma reggel történt, amikor bevittem a kávéját, hogy hirtelen valami írást akart eldugni előlem. Nem találtam volna benne semmi különöset, de olyan zavartnak és furcsának láttam, hogy később akaratlanul is kiváncsi lettem arra a papírra, amit a kosárba dobott. Hirtelen az a gondolat támadt bennem, hogy talán a búcsúlevelét írta meg. Eszembe jutott, amit tegnap este mondott. Mert azt mondta, hogy már nincs mit eladnia és se cipője, se ruhája nincs, nem is érdemes élni ezen a világon ... Ilyeneket beszélt. Alig egy órája, hogy elment hazulról. Talán már nem is a hivatalába ment... Amikor az összegyűrt papirost megtaláltam a kosárban, nagyon megijedtem, mert csakugyan úgy volt, ahogyan gondoltam. Rögtön kendőt kötöttem magamra és idegyalogoltam. — Hát aztán mi van abban az írásban? — tudakolta a rendőrtiszt. .. — Nagyságos úr, tegyen valamit, hogy megmenthessük annak a szegény embernek az életét... Talán még nem késő!... Ezalatt előhalászta Árpád úr levelét és átadta a rendőrtisztviselőnek, akinek olvasás közben széles mosolyra nyílt az ajka: — Hát, nénikém, nem akar az az ember öngyilkos lenni! Kisebb gondja is nagyobb annál, hogy meghaljon! Hisz’ ott ül az nyugodtan a hivatalában! Ha akar, beszélhet is vele innen a telefonon. — De hát mi az a levélben, hogy „halálom után a csontjaimat“? — Talán valami új ruhát akar megint csináltatni az Árpád úr — nevetett a rendőrtisztviselő — és egy kis pénzre akar szert tenni. Maga mondta, hogy már mindent eladogatott. A hivatalában talán már véglegesen meg is írta a levelet, amelyet otthon megfogalmazni próbálgatott ezen a papiroson és amelyben az anatómiai intézetnek felajánlja megvételre halála után a csontjait. Olyan szélesvállú, kétméteres emberi csontvázért — nem értek a dologhoz — de azt hiszem, hogy talán adnak száz-kétszáz pengőt s igy a maga főztjén kifejlődött hatalmas csontjai fiatal diákok ezrei előtt hirdetik majd a budai házikoszt diadalát. Az anyóka hitetlenül nézett a rendőrtisztre és a fejét csóválta, amikor kifelé indult: — No, még ilyent sem hallottam, hogy az emberek már a csontjukat is áruba bocsátják és el akarják adni! És hirtelen ez a gondolat villant meg az agyában: — Ugyan, mennyit adnának az én csontjaimért? Éles izgatás Romániában a magyarság ellen Bukarest, július 30 (A Magyarság tudósítójától.) A román közélet dermedt és csüggedt, de a lapok és a tüntető szervezetek néhány napja annál tevékenyebbek. Nagy, véresszájú cikkek — különösen a liberális és nemzeti parasztpárti sajtóban tajtékoznak — Magyarország és a magyar kisebbség ellen. Amióta publikálták Horthy kormányzó, mint itt írják, „régensi trónbeszédét“, a bukaresti és kolozsvári nagy lapok 2—3 cikkben izgatnak naponként a magyarság ellen. A magyar kormányzó parlamentnyitó beszédében a külügyi vonatkozások során a kisebbségek védelméről szóló részt úgy fogják föl, mint a román belügyekbe való vakmerő beavatkozást, amely nemcsak a román kormány tiltakozását, de Genf visszautasító határozatát is provokálja. A romániai kisebbség felé fordulva fenyegetődznek, hogy aHorthy beszéd ezt a passzusát: „a kormány ezúttal is éber figyelemmel fog kisérni és a maga részéről messzemenően támogatni kíván minden (olyan) törekvést“, biztatásnak ne vegyék, mert már eddig is kihívó magatartásukat érdeme szerint vérbe fullasztják. Az országgyűlést megnyitó beszéd egy halom idézetéből megállapítják, hogy Magyarország nyíltan törekszik a béke fölrobbantására, épp akkor, mikor francia pénzért koldul, újból és újból bejelenti a régi patrimonium helyreállítását. Ezek a cikkek kövér nagy betűkkel, föltűnő helyeken vonják magukra az olvasók figyelmét. A plakátok, rikkancsok aláhúzzák izgatásukat. A támadások másik forrása, hogy állítólag Magyarország romániai külképviselete Budapestről eredő kérdőíveket továbbított a kisebbségi tanintézekhez és a föltett kérdések nyilvánvalóan irredenta célokat szolgálnának. Pedig hamarosan kitudódott, hogy a magyar követség és a román külügyminisztérium beleegyezésével a budapesti székelyek adatait kérte. Érdekes, hogy ez a „botrány és aljasság“ emlékezteti a román lapokat a magyar imperium alatt büntetést szenvedett (vidám államfogházakban!) erdélyi román irredentákra. Egyre-másra hozzák, különösen a levitézlett, panamagyanúba keveredett nemzeti parasztpárti egykori „vértanuk“ életrajzát s büntetési lajstromát. Legutóbb a hírhedt Manu Demeter lelkészét, aki az utolsó kamara alelnöki állásával megnyert befolyását a fekete szeszpanamában gyümölcsöztette. Nyilvánvaló, hogy a sovinizmus segítségével akarnak ezek a nyugdíjazott mártírok kimászni a mocsárból. Vasárnap hatósági vezérlettel tüntetés készül Kolozsváron a magyarok ellen Az izgatásnak máris foganatja van. Július 27-én Kolozsvárt értekezletre gyűltek össze az erdélyi voluntárok (olasz harctéri önkéntesek), legionisták (orosz frontharcosok) és a nemzeti gárda (összeomlás után létrejött forradalmi alakulat) vezérei Franco Ámosz dr. kormánypárti képviselő elnökletével. Elhatározták, hogy felébresztik a román közvéleményt Magyarország ellen, mely Rothermere segítségével még az óceánrepülést is agitációra használja föl. Az értekezleten, nagyobbára magasrangú tisztek és államhivatalnokok gyülekezetében. Vindricán dr., a liberális ifjak vezetője és hivatásos tüntetést rendező, bejelentette, hogy a Kolozsvárt lévő tanulókat, frontharcosokat és más sovén elemeket beszervezi és Vasárnap nagy demonstrációt rendez Magyarország és a kisebbségi sajtó ellen. Ennek hamarosan híre ment, hiszen a keddi lapok feltűnő módon közölték a fenyegető határozathozatalt és körülményeit, így érthető a pánik, amely Kolozsvár magyarságát elfogta, annál is inkább, mert jelen volt Medveg» erdélykerületi sziguranca vezérfelügyelő, továbbá a politikai és rendőrségi prefektus is. Ebből valóban joggal lehet arra következ."■тиилцяняни ялк.ътт’хъяжгз ьчиуициши'ал tenni, hogy a tüntetést kormány-asszisztenciával rendezik meg és esetleg a négy év előtt Nagyváradon antiszemita jelleggel rendezett események ismétlődnek majd meg Kolozsvárt, most a magyarok ellen. Azok az események az akkori liberális kormány óhajára és titkos támogatásával sikerültek oly kitűnően. Mint akkor is, most is egy héttel előbb fölbukkant a színen váratlanul a bukaresti legfőbb, országos sziguranca vezérigazgató, ami imminens veszedelmet szokott jelenteni. Argetoianu miniszter irányítja a magyarellenes hajszát A kisebbségi politikusok sorában felmerül az a kérdés, hogyan lehetséges e demonstrációs készülődésekben a kormánypárti és államhivatalnokok részvétele, mikor Jorga miniszterelnök lapjai mély hallgatásba merülnek. Jorga csak a napokban tett vallomást a Magyarország iránt érzett rokonszenvéről, amikor Szinajában erősen folynak a magyar—román kereskedelmi tárgyalások, a magyar cserkészeket Miklós herceg utasítására oly barátságosan fogadták és a két állam fővárosaiban csak az imént alakult meg a román—magyar kamara, amelynek legfőbb kezdeményezője Manoilescu Mihály, a király legbizalmasabb embere volt? Mikor nyilvánvaló, hogy az egész magyarellenes kampányt a liberális és nemzeti parasztpárt rendezi a soviniszta népszerűség kiaknázása céljából és a kommunista propaganda ellensúlyozására? De Romániában az ellenmondások nem ellenmondások. Itt sincsen rejtély. A mozgalmat Argetoianu belügy- és pénzügyminiszter fűti, aki Manoilescu kereskedelmi minisztert már kiszorította a kabinetből, a nemzeti bank kormányzói székébe száműzte s a liberálisok segítségével Jorgát is meg akarja buktatni. Ez az erőszakos, kalandor és mérhetetlen nagyravágyású politikus a mostani eseményeket kitűnő alkalomnak érzi nagy céljai megvalósítására. Különben is mindig végtelen soviniszta és magyarellenes volt, főkép amióta a német tőke romániai bankvezére (emiatt ugratta ki Bratianu Vintilia a liberális pártból), a legszorosabb kapcsolatba jutott a szász—sváb német közösséggel. Argetoianu különben a napokban éles és föltűnést okozó kijelentést tett az erdélyi magyarság ellen. Mikor a magyaországi érdekeltségekkel is dolgozó erdélyi nagy magyar bankok ellen kisebb run indult meg s ezek a pénzügyminisztertől kértek segítséget, brüszk módon visszautasította őket s azt válaszolta, hogy románellenes pénzügyi politikájuknak ..csalt, igyák meg a levét. A lázongó nyugdíjasok mozgalmaiban is magyar irredentizmust állapított meg, holott ezek nagyobbára román kezdeményezésre és vezérlet alatt történnek. Ilyen belügyminiszter csakugyan kritikussá teheti az érkező vasárnapot De a magyarság is résen áll. Ki fog térni a demonstráció elől és védelmet kér korán azoktól a tényezőktől, akik a tüntetést kevésbé veszélyes mederbe tudják visszarántani. A nép természetesen távol áll ezektől. Elfásult és szörnyű gondjaival viaskodik. Az ilyen dolgokat heccekből élő, fizetett „ifjúsági“ vezérek rendezik, hiú és nagyravágyó másodrendű politikusok. 1931 augusztus 1, szombat Sfaujet » kispesti тШашо» (Szentlőrinci vonal) végállomástól 8 kilométernyire, vasúton 19 percnyire Grál NommiffifterparcelSizssa Gyálpusztai szóló megálló a vasútvonal és a kétirányú országutak mellett. Kitűnő termő ta-laj. Utcák, terek, parkok, sportpálya, strand- fürdő helye kijelölve. Kispesti állomástól 8 088S111 legyen шза-vissza (III. osztály) a megtekintés alkalmával a gyáli irodában megtéríttetnek. Vonatindulás Kispestről 6.52, 11.55. 14.11. 15.24 (hétköznap 17.18-kor is) órakor. Városi iroda: VIII., Eszterházy utca 25. sz. Telefon: 1. 420—Г0. Tökéletesen vízmentes, építésre alkalmas fekvés, kifogástalan ivóvíz, tehenészet, kertészet hely- iben, építés és élelmezés nagybani áron. Vételár 51 önként P 1.56—4.80, 3 év alatt 36 havi részletben törleszthető. Kérjen prospektust.