Magyarság, 1931. augusztus (12. évfolyam, 173-196. szám)

1931-08-01 / 173. szám

A spanyol kormány az új alkotmány megszavazásáig helyén marad Madridból jelentik. A cortez közfelkiáltás­sal és óriási többséggel, amelyet több mint négyszázra becsülnek, bizalmat szavazott az ideiglenes kormánynak és elnökének, Alcala Zamorának. A kabinet e szavazat alapján mindaddig fogja továbbvezetni az ország ügyeit, amíg az alkotmány kidolgozása be nem fejeződött. Baloldali részről heves tá­madásokat intéztek a kormány ellen a leg­utóbbi időben a sevillai zendülés véres el­nyomása miatt, főleg a rendőrök — állítólag azzal az ürüggyel, hogy szökést kíséreltek meg — számos szindikalistát és kommunistát agyonlőttek. A kormány kijelentette, hogy amennyiben a parlamenti vizsgálóbizottság a vádak alaposságát be fogja bizonyítani, a bűnösök igen szigorú büntetésben fognak részesülni. Mussolini szerint 1932-ben dől el a civilizáció sorsa összeomlás vagy megújulás Párisból jelentik. Mussolini az Annales cím­ű folyóiratba cikket írt, amely többek­­között ezeket mondja: „Az 1932. év döntő lesz sorsunk felett akár rossz, akár jó irányban. Rettenetes dilemma előtt állunk: nem kisebb dologról van szó, mint arról, hogy a civilizáció meg­újuljon, vagy pedig elpusztuljon. A nemzet­közi szolidaritás helyreállítására irányuló minden eddigi kísérlet csődöt mondott. Min­den terv és ellenterv kölcsönösen megsemmi­sítette egymást és végül nem maradt más, mint a puszta semmi.“ Ez is azt bizonyítja, — írta Mussolini — hogy mennyire hiú erőlködés az eredményt nemzetközi értekezletektől várni, amikor magunk előtt látjuk azt az igen kézzelfogható tényt, hogy Európa az összeomlás küszöbén áll. Az összeomlás elől való menekülés azon­ban még Mussolini véleménye szerint sem érhető el az ilyen szerinte „hiábavaló“ értekezlet nélkül. Mussolini ezután így foly­tatja:­­ „A Hoover-terv megmutatta az utat. A­­második most szükségessé vált intézkedés politikai természetű: az emberiség számára legalább tízévi időtartamra biztosítani kell a békét. Ez okból tehát a népszövetség 1932 február 2-ára egybehívott leszerelési értekez­lete a lehető legnagyobb jelentőségű. Az ér­tekezlet sikerétől f­ü­gg nemcsak a genfi szö­vetség léte, hanem az egész emberiség sorsa. Ennek az értekezletnek nem szabad balsiker­rel végződni, mert ha ez következnék be, akkor a leszerelési értekezlet csak előjátéka lenne a nagy végleges katasztrófának.“­iskorai Árpád úr búcsúlevele Írta: Andriska Károly A rendőrtisztviselő felnézett az írásá­ból: — Na, nénikém, adja elő a panaszát! A töpörödött anyóka zavarodottan sü­tötte le a szemét és ebben a pillanatban úgy érezte, hogy nagy bátorságot köve­­tett el, amikor fölkerekedett Budáról, hogy titkát itt, ebben a nagy épületben, valakinek elmondja, Vézna, reszkető uj­jait az asztal sarkához emelte: — Nem panaszt akarok emelni, nagy­ságos úr, csak elmondani szeretnék va­lami titkot, amit senki sem tud. Ne tes­sék rossznéven venni, hogy idejöttem, de egy emberéletről van szó. Gondoltam, hogy csakis itt mondhatom el az esetet és csakis innen várható valami segítség. A rendőrtisztnek türelmetlen mosolyt csalt a szája szögletére az öregasszony bő­beszédűsége, de jóindulattal nézte az öreg nénikét, aki a rendőrtiszt magatar­tását biztatásnak vette, mert nekibáto­rodva, beszélni kezdett. — El kell mondanom elsősorban is, hogy Árpád úr nálam lakik a Szegény­ház­ utcában, Budán, nagyon sok eszten­deje. Ha akkor, amikor a nagy kosarával behurcolkodott, kislányom született vol­na, ma tizennyolc éves lenne éppen. Tes­sék elhinni, olyan szép, vállas ember volt már akkor is Árpái úr, hogy nem igen akadt párja azon a környéken, de nem­csak Budán, hanem még Pesten sem. Eleinte én is láttam el koszttal. Nemhiába hallottam, hogy az emberek a régi világ­ban a főzelékféléktől voltak olyan na­gyok és egészségesek. Árpád úr három olyan nagy tányér főzeléket kanalazott be az ebédnél, hogy nem csoda, ha az én menázsim mellett még jobban meg­­emberesedett. Akár mutogatni is lehetett volna azt a két méter magas embert. Később ugyan már máshova járt kosz­tolni, valami „abonomált“ lett a szom­széd kocsmában, ahova még nagy urak is eljárnak. Hasztalan jött később aztán a háborús koszt, meg az a kommunista koszt, Árpád úr gyomra tájékán az én fűzfőmmel már úgy megvetettem az ő egészségének az alapját, hogy a gyomrát nem volt képes tönkretenni, kérem, a legveszedelmesebb ínség sem ... A rendőrtisztviselő már nem is hara­gudott és nagy élvezettel hallgatta az anyókát, aki ugyancsak belejött a be­szédbe: — A mai ínséges viszonyok megint visszakényszerítették hozzám Árpád urat, de, tetszik tudni, ha az én régi jó fűztő­met akarom összehozni, hát annyi pénz kell hozzá, hogy nem csoda, ha szegény Árpád úr annyit panaszkodik és sehogy sincs a fizetésével megelégedve, amit a hivatalában kap. Pedig ha ott is olyan pontos, rendszerető és dolgos ember, mint odahaza, biztos, hogy a legnagyobb fizetést kapja. Mennyi papirost össze­számlált már előttem is, amikor mindig előre számítgatja, hogy mennyi marad, ha mindent kifizet, a lakást, a kosztot, a borbélyt, a mosodát és a többi aprósá­­ságokat. Tudom én annak minden ügyes­bajos dolgát, minden örömét és bánatát. Jobban elmond az nekem mindent, mint az édesfia az édesanyjának. Úgy is te­kintem, mint a saját fiamat. Tudok én, kérem, minden lépéséről. Soha nem szó kelt kimaradni tíz óra után. És milyen pontosan megfizeti mindig a lakbért is! De amikor aztán egypár cipőre van szük­sége, vagy egy ruhára nem tudott eleget összerakosgatni , mert hát a hivatalba már csak mégsem járhat az ember lyu­kas könyökkel akkor mindig eltűnt a szobájából egy-egy olyan dolog, amit még hazulról, a falujából, hozott magá­val. Egyszer maradt hátralékban a lak­bérrel, de csak egy napig és az is csak azért volt, mert valami zsidó nem jött el a Jókai könyveiért. Pedig mennyi sok szép cifrahátú könyve is volt! Már azok sincsenek meg ... — Mikor ér már a végére, nénikém? — szólt közbe a rendőrtisztviselő, aki sehogysem tudta megérteni, miért kell neki mindezt végighallgatnia. — Mindjárt a végére érek — folytatta az asszony — s akkor tisztán fogja látni a nagyságos úr, hogy miért kellett mind­ezt elmondanom. Most már meg tetszik érteni egy embernek a gondolkodását, aki már mindenét eladogatta és az élet még mindig nem akar megváltozni... Ma reggel történt, amikor bevittem a ká­véját, hogy hirtelen valami írást akart eldugni előlem. Nem találtam volna benne semmi különöset, de olyan zavart­­nak és furcsának láttam, hogy később akaratlanul is kiváncsi lettem arra a pa­pírra, amit a kosárba dobott. Hirtelen az a gondolat támadt bennem, hogy ta­lán a búcsúlevelét írta meg. Eszembe jutott, amit tegnap este mondott. Mert azt mondta, hogy már nincs mit eladnia és se cipője, se ruhája nincs, nem is ér­demes élni ezen a világon ... Ilyeneket beszélt. Alig egy órája, hogy elment ha­zulról. Talán már nem is a hivatalába ment... Amikor az összegyűrt papirost megtaláltam a kosárban, nagyon meg­ijedtem, mert csakugyan úgy volt, aho­gyan gondoltam. Rögtön kendőt kötöt­tem magamra és idegyalogoltam. — Hát aztán mi van abban az írásban? — tudakolta a rendőrtiszt. .. — Nagyságos úr, tegyen valamit, hogy megmenthessük annak a szegény ember­nek az életét... Talán még nem késő!... Ezalatt előhalászta Árpád úr levelét és átadta a rendőrtisztviselőnek, akinek ol­vasás közben széles mosolyra nyílt az ajka: — Hát, nénikém, nem akar az az em­ber öngyilkos lenni! Kisebb gondja is nagyobb annál, hogy meghaljon! Hisz’ ott ül az nyugodtan a hivatalában! Ha akar, beszélhet is vele innen a tele­­fonon. — De hát mi az a levélben, hogy „ha­lálom után a csontjaimat“? — Talán valami új ruhát akar megint csináltatni az Árpád úr — nevetett a rendőrtisztviselő —­ és egy kis pénzre akar szert tenni. Maga mondta, hogy már mindent eladogatott. A hivatalában talán már véglegesen meg is írta a leve­let, amelyet otthon megfogalmazni pró­bálgatott ezen a papiroson és amelyben az anatómiai intézetnek felajánlja meg­vételre halála után a csontjait. Olyan szélesvállú, kétméteres emberi csont­vázért — nem értek a dologhoz — de azt hiszem, hogy talán adnak száz-két­száz pengőt s igy a maga főztjén kifej­lődött hatalmas csontjai fiatal diákok­ ezrei előtt hirdetik majd a budai házi­koszt diadalát. Az anyóka hitetlenül nézett a rendőr­tisztre és a fejét csóválta, amikor kifelé indult: — No, még ilyent sem hallottam, hogy az emberek már a csontjukat is áruba bocsátják és el akarják adni! És hirtelen ez a gondolat villant meg az agyában: — Ugyan, mennyit adnának az én csontjaimért? Éles izgatás Romániában a magyarság ellen Bukarest, július 30 (A Magyarság tudósítójától.) A román köz­élet dermedt és csüggedt, de a lapok és a tüntető szervezetek néhány napja annál tevé­kenyebbek. Nagy, véresszájú cikkek — külö­nösen a liberális és nemzeti parasztpárti sajtóban tajtékoznak — Magyarország és a magyar kisebbség ellen. Amióta publikálták Horthy kormányzó, mint itt írják, „régensi trónbeszédét“, a bukaresti és kolozsvári nagy lapok 2—3 cikkben izgatnak naponként a magyarság ellen. A magyar kormányzó parlamentnyitó be­szédében a külügyi vonatkozások során a kisebbségek védelméről szóló részt úgy fog­ják föl, mint a román belügyekbe való vak­merő beavatkozást, amely nemcsak a román kormány tiltakozását, de Genf visszautasító határozatát is provokálja. A romániai kisebb­ség felé fordulva fenyegetődznek, hogy a­­Horthy beszéd ezt a passzusát: „a kormány ezúttal is éber figyelemmel fog kisérni és a maga részéről messzemenően támogatni kí­ván minden (olyan) törekvést“, biztatásnak ne vegyék, mert már eddig is kihívó magatar­tásukat érdeme szerint vérbe fullasztják. Az országgyűlést megnyitó beszéd egy halom idézetéből megállapítják, hogy Magyarország nyíltan törekszik a béke fölrobbantására, épp akkor, mikor francia pénzért koldul, újból és újból bejelenti a régi patrimonium helyre­állítását. Ezek a cikkek kövér nagy betűk­kel, föltűnő helyeken vonják magukra az olvasók figyelmét. A plakátok, rikkancsok aláhúzzák izgatásukat. A támadások másik forrása, hogy állítólag Magyarország romániai külképviselete Buda­pestről eredő kérdő­íveket továbbított a ki­sebbségi tanintézekhez és a föltett kérdések nyilvánvalóan irredenta célokat szolgálná­nak. Pedig hamarosan kitudódott, hogy a magyar követség és a román külügyminisz­térium beleegyezésével a budapesti székelyek adatait kérte. Érdekes, hogy ez a „botrány és aljasság“ emlékezteti a román lapokat a magyar imperium alatt büntetést szenvedett (vidám államfogházakban!) erdélyi román irredentákra. Egyre-másra hozzák, különö­sen a le­vitézlett, panamagyanúba keveredett nemzeti parasztpárti egykori „vértanuk“ életrajzát s büntetési lajstromát. Legutóbb a hírhedt Manu Demeter lelkészét, aki az utolsó kamara alelnöki állásával megnyert befolyá­sát a fekete szeszpanamában gyümölcsöz­­tette. Nyilvánvaló, hogy a sovinizmus segít­ségével akarnak ezek a nyugdíjazott mártírok kimászni a mocsárból. Vasárnap hatósági vezérlettel tüntetés készül Kolozsváron a magyarok ellen Az izgatásnak máris foganatja van. Július 27-én Kolozsvárt értekezletre gyűltek össze az erdélyi­ voluntárok (olasz harctéri önkén­tesek), legionisták (orosz frontharcosok) és a nemzeti gárda (összeomlás után létrejött forradalmi alakulat) vezérei Franco Ámosz dr. kormánypárti képviselő elnökletével. El­határozták, hogy felébresztik a román köz­véleményt Magyarország ellen, mely Rother­­mere segítségével még az óceánrepülést is agitációra használja föl. Az értekezleten, nagyobbára magasrangú tisztek és államhivatalnokok gyülekezetében. Vindricán dr., a liberális ifjak vezetője és hivatásos tüntetést rendező, bejelentette, hogy a Kolozsvárt lévő tanulókat, fronthar­cosokat és más sovén elemeket beszervezi és Vasárnap nagy demonstrációt rendez Ma­gyarország és a kisebbségi sajtó ellen. Ennek hamarosan híre ment, hiszen a keddi lapok feltűnő módon közölték a fenyegető határo­zathozatalt és körülményeit, így érthető a pánik, amely Kolozsvár magyarságát el­fogta, annál is inkább, mert jelen volt Medveg» erdélykerületi sziguranca vezérfelügyelő, továbbá a politikai és rendőrségi prefektus is. Ebből valóban joggal lehet arra következ­."■тиилцяняни ялк.ътт’хъяжгз ьчиуициши'ал tenni, hogy a tüntetést kormány-assziszten­ciával rendezik meg és esetleg a négy év előtt Nagyváradon antiszemita jelleggel ren­dezett események ismétlődnek majd meg Kolozsvárt, most a magyarok ellen. Azok az események az akkori liberális kormány óha­jára és titkos támogatásával sikerültek oly kitűnően. Mint akkor is, most is egy héttel előbb fölbukkant a színen váratlanul a bu­karesti legfőbb, országos sziguranca vezér­­igazgató, ami imminens veszedelmet szokott jelenteni. Argetoianu miniszter irányítja a magyarellenes hajszát A kisebbségi politikusok sorában felmerül az a kérdés, hogyan lehetséges e demonstrá­ciós készülődésekben a kormánypárti és államhivatalnokok részvétele, mikor Jorga miniszterelnök lapjai mély hallgatásba me­rülnek. Jorga csak a napokban tett vallo­mást a Magyarország iránt érzett rokonszen­­véről, amikor Szinajában erősen folynak a magyar—román kereskedelmi tárgyalások, a magyar cserkészeket Miklós herceg utasí­tására oly barátságosan fogadták és a két állam fővárosaiban csak az imént alakult meg a román—magyar kamara, amelynek legfőbb kezdeményezője Manoilescu Mihály, a király legbizalmasabb embere volt? Mikor nyilvánvaló, hogy az egész magyarellenes kampányt a liberális és nemzeti paraszt­párt rendezi a soviniszta népszerűség kiak­názása céljából és a kommunista propaganda ellensúlyozására? De Romániában az ellen­mondások­­ nem ellenmondások. Itt sincsen rejtély. A mozgalmat Argetoianu belügy- és pénzügyminiszter fűti, aki Manoilescu keres­kedelmi minisztert már kiszorította a kabi­netből, a nemzeti bank kormányzói székébe száműzte s a liberálisok segítségével Jorgát is meg akarja buktatni. Ez az erőszakos, ka­landor és mérhetetlen nagyravágyású poli­tikus a mostani­ eseményeket kitűnő alka­lomnak érzi nagy céljai megvalósítására. Különben is mindig végtelen soviniszta és magyarellenes volt, főkép amióta a német tőke romániai bankvezére (emiatt ugratta ki Bratianu Vintilia a liberális pártból), a leg­szorosabb kapcsolatba jutott a szász—sváb német közösséggel. Argetoianu különben a napokban éles és föltűnést okozó kijelentést tett az erdélyi magyarság ellen. Mikor a ma­­gyaországi érdekeltségekkel is dolgozó er­délyi nagy magyar bankok ellen kisebb run indult meg s ezek a pénzügyminisztertől kértek segítséget, brüszk módon visszautasí­­totta őket s azt válaszolta, hogy románelle­nes pénzügyi politikájuknak ..csalt, igyák meg a levét. A lázongó nyugdíjasok mozgal­maiban is magyar irredentizmust állapított meg, holott ezek nagyobbára román kezde­ményezésre és vezérlet alatt történnek. Ilyen belügyminiszter csakugyan kri­tikussá teheti az érkező vasárnapot De a magyarság is résen áll. Ki fog térni a de­monstráció elől és védelmet kér korán azok­tól a tényezőktől, akik a tüntetést kevésbé veszélyes mederbe tudják visszarántani. A nép természetesen távol áll ezektől. Elfásult és szörnyű gondjaival viaskodik. Az ilyen dolgokat heccekből élő, fizetett „ifjúsági“ ve­zérek rendezik, hiú és nagyravágyó másod­rendű politikusok. 1931 augusztus 1, szombat Sfa­ujet » kispesti тШашо» (Szentlőrinci vonal) végállo­mástól 8 kilométernyire, vasúton 19 percnyire Grál No­­mm­iffifterparcelSizssa Gyálpusztai szóló megálló a vasútvonal és a­­ kétirányú országutak mellett. Kitűnő termő ta-­­­laj. Utcák, terek, parkok, sportpálya, strand-­­ fürdő helye kijelölve. Kispesti állomástól 8 088S111 legyen шза-vissza (III. osztály) a megtekintés alkalmával a gyáli irodában megtéríttetnek. Vonatindulás Kispest­ről 6.52, 11.55. 14.11. 15.24 (hétköznap 17.18-kor is) órakor. Városi iroda: VIII., Eszterházy utca 25. sz. Telefon: 1. 420—Г0. Tökéletesen vízmentes, építésre alkalmas fekvés, kifogástalan ivóvíz, tehenészet, kertészet hely- i­ben, építés és élelmezés nagybani áron. Vételár­­ 51 önként P 1.56—4.80, 3 év alatt 36 havi rész­letben törleszthető. Kérjen prospektust.

Next