Magyarság, 1932. június (13. évfolyam, 119-144. szám)

1932-06-01 / 119. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­NAP 16 FILL., VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS FELELŐS SZERKESZTŐ) MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, V. KERÜLET, ARADI­ UTCA 8. SZ. TELEFON: AUTOMATA 294—31, 294—32, 294-33 ’ LEVÉLCÍM: BUDAPEST 62, POSTAFIÓK 129 MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1932 JÚNIUS 1. SZERDA X1I. ÉVFOLYAM, SZÁM A görögtűz után A kultusztárca keddi vitájában azon disputáltak a képviselő urak, sok-e vagy kevés az a húszmillió pengő, amennyivel Karafiáth miniszter úr a tárca kiadásait csökkentette. Valóban föl lehet tenni a kérdést, kinek az érdeme nagyobb: Kle­­belsberg grófé-e, aki a kulturkiadásokat olyan mértékig duzzasztotta fel, hogy most húszmilliót le lehet faragni belő­lük minden nagyobb megrázkódtatás nélkül, vagy a jelenlegi miniszter úré, akinek a kulturfölény politikájából csak a redukció keserű kenyere jutott örök­ségül? Ez a politika tíz esztendőn át ál­tatta és kápráztatta a maga görögtüzei­­vel és lidércfényeivel a magyar közvéle­ményt. Tőle származik az a jelszó, hogy miután körülöttünk a győztes államok százkilométeres gyorsasággal fejlesztik kultúrájukat, nekünk, ha nem akarunk elmaradni tőlük, legalább kétszázkilo­méteres autógyorsaságot kell e téren ki­fejtenünk. Bele is feküdtünk ebbe a két­száz kilométeres tempóba, igazán nyakló nélkül, s az egységespárti kormányzat mulasztásai, akármilyen furcsán hangzik is ez, éppen ebből a roppant kultursiet­­ségből származtak s a hibás pénzügyi és gazdasági politika következményei mellett ezeket sínyli ma legsúlyosabban az egész ország és az egész társadalom. Ennek a gyökértelen, az ország gya­korlati, sőt egzisztenciális szükségleteivel homlokegyenest ellentétes, nagyzoló kul­túrpolitikának estek áldozatul az egész­séges magyar újjászületés legfontosabb céljai és feladatai. Ez a kultúrpolitika utalta koldusbotra azokat a kormányzati ágakat, melyekre az újjáépítésnek első­sorban kellett volna támaszkodnia. A magyar mezőgazdaság, a földművelésügy elemi reformjai, a legégetőbb beruházá­sok, a legnélkülözhetetlenebb program­költségek kielégítetlenül kellett hogy ma­radjanak a mindent háttérbe szorító kul­­túrdemonstrációk miatt. A földműve­­lésügyi tárca költségvetése éveken át alig rúgott többre annál a húszmilliónál, amelyet most Karafiáth miniszter úr a mellénye zsebéből a takarékosság oltá­rára helyezhetett. Csonkamagyarország mezőgazdasági érdekeinek hivatalos kor­mányzati istápolására annyi jutott éve­ken át, amennyit most egyszerre vissza lehetett alkudni a kétszáz kilométeres kul­­túrgyorsaságból. A Duna—Tisza-csatorna megépítése, az alföldi öntözés meg­oldása, a szikesek megjavítása, a tisza— dunai hajóforgalom föllendítése, a mező­­gazdasági oktatás országos, intenzív ki­­terjesztése, az alföldi telepítés és köz­­ségesítés nagy gondjai mind elérhetetlen álmok maradtak, miközben előkelő ma­gyar kollégiumokkal és kultúrpalotákkal raktuk meg a nyugati országok főváro­sait s ragyogó egyetemi építkezésekkel szégyenítettük meg az ilyenekben sokkal szerényebb régi, nagy Magyarországot. A Hortobágy, az egyik legnagyobb ma­gyar város határában, a maga ötvenezer­­holdnyi puszta területével kirgiz legelő­nek maradt, Budapesttől háromórás autóút-távolságnyira, s nem szégyeljük még mindig mint magyar egzotikumot mutogatni a világnak, miközben Tihany­ban halbiológiát csináltunk. Az alföldi erdőültetés nagy mezőgazdasági és egész­ségügyi munkáját be kellett szüntetni, szinte mielőtt elkezdtük volna, miközben sokmilliós tüdőszanatóriumokat építet­tünk, az alföldi por és sár, a pince- és vályoglakások áldozatainak istápolására. Az alföldi melegvízforrások fölbecsülhe­­tetlen energiáit hagytuk és hagyjuk évek óta a pocsolyákba elfolyni s közben azon tűnődtünk, a Szent Márk-teret utánoz­zuk-e le Szegeden, vagy inkább a spa­nyol Escuriált, felhasználva a költség­­vetésen felül azokat a kulturalapítványo­­kat is, amelyeknek kezelésébe a kép­viselőházban Ulain Ferenc adott egy kis betekintést. Egész kultúrpolitikánknak, egész iskolapolitikánknak a csonka or­szág igényeihez való átszervezésére egyetlen lépést se tettünk, ellenben ezré­vel és tízezrével bocsátottuk ki — mint Eckhardt Tibor adatokkal bizonyította — az egyetemek kapuin a diplomás ifjúsá­got, hogy egy kétségbeesett, önértéktelen, koldus bürokráciát s egy meghasonlott bolsevista értelmiségi proletariátust ne­veljünk a tehetetlen állam és társadalom nyakára. Persze, hogy ez lehetséges legyen, ehhez három, illetve négy, illetve öt té­nyező jelenléte kivántatott. Az egyik volt Bethlen István gróf, akinek mint miniszterelnöknek az lett volna a hiva­tása, hogy az egyes kormányzati ágak kiadásai között a helyes arányt és egyen­súlyt fenntartsa, s aki nem vetett gátat ennek a beteg kultúrpolitikai egyoldalú­ságnak. A másik volt Klebelsberg gróf, aki hihetetlen hiúsággal, energiával és leleménnyel ki tudta sajtolni ezeket az aránytalan költségeket, a harmadik sze­gény Mayer János, aki az árva mező­­gazdasági kultúra érdekében semmit se tudott kiharcolni, a negyedik a kor­mányzati többség, amely mindenhez jó­váhagyását adta s az ötödik az a sze­rencsétlen ellenzék, amely tíz éven át — a kultúrára semmi se sok! — hazugsággal mindehhez tapsolt és bólogatott. Így ju­tottunk azokhoz az eredményekhez, ame­lyekről kedden a képviselőházban Éber Antal és Eckhardt Tibor oly megdöb­bentő, de igaz képet festettek. Művészeti tanintézetekre hatszázezer pengő szere­pel a kultuszköltségvetésben és ugyan­akkor ötvenkét mezőgazdasági népiskola céljaira is hatszázezer pengő van fölvéve. Budán az országos gabona- és lisztkísér­­leti állomást, amelyet világhírű emberek vezetnek, a kormány oly mostohán­ítja el, mint egyetlen­egy elemi iskolát sem. Ezt kibírja a magyar kultúra. Az összes mezőgazdasági kísérleti intézményekre 1.600.000 pengőt költünk, ugyanakkor művészeti célok támogatására 2,200.000, a gyűjteményegyetem fenntartására pe­dig 1,600.000 pengőt. A Collegium Hun­­garicumokban más országok gyermekeit helyezik el és ugyanakkor szerencsétlen községi és tanyai tanítók a szó szoros értelmében éhínséget szenvednek. Hat­milliót költünk az egyetemekre, miköz­ben ezer és ezer embert teszünk tönkre végrehajtásokkal csak azért, hogy a pa­zarlásra szolgáló összeget előteremtsük. Ez a politika azt hitte, hogy az ország zenéből, sportból és gyű­jteményegye­­temből fog megélni. Ki sajnálná mind­ezt, ha csakugyan tellett volna rájuk. S mind­ennek az a teteje, hogy ugyanaz a férfiú, ugyanaz a miniszter úr, akinek kultúrpolitikája, mindent felhabzsoló luxusigényei az úgynevezett produktív tárcákat koldusmorzsákra szorították, aki elvonta és elköltötte egyebek között az alföldi problémák megoldására fordítható összegeket, most előáll és élére áll ezek­nek az alföldi panaszoknak. Csatorná­zást, erdőültetést, öntözést, sziklavitást, Tisza-hajózást és hasonlókat sürget Szol­nokon, az Alföldi Szövetség nagy tapsai mellett. Az embernek igazán megáll az esze, hogy tíz év után mindez lehetséges , hogy a történelem mulasztásairól mer beszélni az Alfölddel szemben egy olyan valaki, akit a közeli tíz esztendő gazda­sági mulasztásai miatt ezen a téren a legnagyobb felelősség terhel. Ő volt az, aki a milliókat, melyek ehhez a program­hoz megkivántattak volna, vígan elköl­tötte egészen más célokra s most könny­­belábadt szemmel átnyújtja a szegény. hopponmaradt Alföldnek a jelszavakat. Éljen meg belőlük, ha tud s törölje a sze­mét a kétszáz kilométeres kulturfölény után, amelyből neki csak a benzin kűzd s a lemaradt snájdig és könnyelmű úr­vezető hízelgő mosolya jutott. A román kormány megbukott Májusra már a tényleges tisztviselőket sem tudta fizetni Nincs pénz a június 1-én esedékes francia adósságok szel­vényeinek beváltására Bukarest, május 31 (A Magyarság tudósítójától.) Egy eszten­deje alig múlt, hogy kétségbeesetten bukdá­csol Románia élén a Jorga-féle operettkor­­mány, mely voltaképpen két egymástól füg­getlen kormányból áll, amire az alkotmá­nyos országok életében aligha volt még példa. Jorga miniszterelnök egyúttal közok­tatási miniszter is és miniszterelnöki hatás­köre alá esik a legtöbb tárca, kivéve a pénz­ügyit, belügyit és kereskedelmit, mert tőle teljesen függetlenül vezeti a pénzügyeket nemcsak tényleg, hanem felsőbb jóváhagyás­sal. Argetoianu, aki egyúttal a belügyi tárcát­ is ellátja, de ő alá tartozik a kereskedelem­ügyi is. Ez a párját ritkító kormány a to­­­vábbi ingadozásokat nem bírta ki és,a ked­den este megtartott minisztertanácson, me­­lyen a király elnökölt, benyújtotta lemondá­sát. .A király elfogadta a lemondást és hir szerint Titulescut, a londoni követet szán­dékszik megbízni kormányalakítással s­őt ebből a célból táviratilag hazarendelte Lon­donból. Hogy került Jorga a miniszterelnöki székbe?. Titulescunak kellett volna a most lemon­dott kormányt is megalakítania, akkor is ha­zahívták, akkor is tárgyalt füvel-fával, hogy az úgynevezett „személyiségek kabinetjét“ fselalakíthassa, de olyan zűrzavaros állapo­tokat talált Romániában, hogy háromnapi tárgyalás után leköszönt megbízatásáról és visszatért Londonba. Előzőleg már teljesen csődöt mondott minden kísérlet a pártokkal és pártvezérekkel, s­­ így majdnem bizonyos­nak látszott a királyi diktatúra, a király azonban mégsem tudta magát elhatározni erre a lépésre, hanem egykori nevelőjét, Jorga egyetemi tanárt tette meg miniszter­elnöknek, aki legalább semmiféle külön fel­tételt nem akart elfogadtatni a királlyal, mint a különböző pártvezérek. Mikor meg­volt a megbízatása, egy izoláltan álló régi, erőskezű munkatársat szerzett Argetoianu egykori avarescanus belügyminiszter szemé­lyében és ezzel rendeztetett új választásokat. Argetoianu nem az első választást intézte már, tehát össze tudta valahogy szedni pak­tumokkal és erőszakkal a szavazatok több mint negyven százalékát a pártnélküli kor­mányra, illetőleg a forgálói jelszóként ki­adott „nemzeti egységre“. A román választói törvény úgynevezett prémiumot biztosít az országos átlagban a szavazatoknak legalább negyven százalékát megkapott listának, így aztán a 387 képviselői mandátum közül a relatív többségben, de abszolút kisebbségben levő paktumos kormánylista kapott 287 man­dátumot. Hogy ez a választási rendszer mi­lyen igazságos, arra elég példa, hogy Három­szék megyében például a Magyar Párt tízezer szavazattal kapott egy mandátumot, a román kormánylista ötezer szavazattal pedig kettőt. Paktum alapján a kormánylistákon jelöltette magát a liberális párt és a német párt i­s, megfelelő számú mandátumért. A mandátu­mokat megkapták s aztán ellenzékbe men­tek. Az első parlamenti ülésszak vége óta aztán versenyfutás folyt a különböző pártok részé­ről, hogy melyik csavarja ki Jorgáék kezéből a hatalmat. Ez a nagy igyekezet tartott a vi­lágválság bekövetkeztéig. Amióta a nagy gaz­dasági válság a múlt nyáron végigrázta az egész világot, azóta már senki sem akarta kirángatni Jorgáék alól a bársonyszéket, mert nincs az országban pénz, a nyugdíjasok nem kapták meg tavaly augusztus óta járan­dóságaikat, most májusra pedig az aktív tisztviselőket sem tudta kifizetni a kormány. Félfizetést ígért nekik, hogy a másik felet majd akkor adja, amikor pénzhez jut, de a felet is csak a királyságban kapták meg a protekciósok, Erdélyben és a többi új terü­leten alkalmilag fizettek egy-egy kis előleget, ha gyűlt be az adóból. Argetoianu pénzügyi politikája nagyon egyszerű volt: megszünte­tett mindennemű fizetést, ami az államot ter­helte és megpróbálta a legbrutálisabb eszkö­zökkel is behajtani mindazt, amit az állam­polgárokból kiszoríthatott, csakhogy legalább a közbiztonsági szolgálatot és a hadsereget ,­­g, ahogy elláthassák. Ára 16 fillér A francia pénzügyi ellenőr szakvéle­ménye buktatta meg a Jorga-kormányt A kormány minden reményét a francia kölcsönbe fektette, de a kapott kisebb francia kölcsömért teljes pénzügyi szuverenitását fel kellett áldoznia, amikor nemcsak a nemzeti bankba, hanem a pénzügyminisztériumba és a többi gazdasági minisztériumba is a köl­csönszerződés értelmében beült egy-egy francia ellenőr. Rist, a pénzügyminisztérium ellenőre, pár nappal ezelőtt olyan­­ jelentést , adott le­ a román állami gazdálkodásról, hogy , a kormányválság voltaképpen már akkor ki-, tört. Auboin, a nemzeti bank francia ellenőre, haza is utazott, Argetoianu pénzügyminiszter azonban hivatalos kommüniké-hadjáratot in­dított a Rist-féle jelentés dezavuálására. A kormány kommünikéi odahaza sem találtak a hitelre, nemhogy Franciaországban elérhették volna céljukat s igy a május utolsó napján tartott minisztertanácsnak nem volt más ,vő- e­losztása, mint­ a kabinet távozása, me­rt a ju­­­­nius elsején esedékes francia adósságok szel-­­ vényeit pénz hiányában már nem tudja be­váltani a román államkincstár. Hogy ilyen körülmények között Titulescu hajlandó-e vállalni a kormányalakítást, mely­ből tavaly sokkal kedvezőbb körülmények között m£r nem kért, az nagyon is kétséges. De még­ kétségesebb, hogy alkotmányos uton egyáltalában ki vállalkozhatik a­ román ál­lamügyek vezetésére, aki garantálná, hogy a mai helyzetből kisegíti az országot. Hivatalos jelentés a kormány lemondásáról A kormány lemondásáról különben a kö­vetkező hivatalos jelentést adták ki: Minthogy a kormány nem tudja haladék­talanul előteremteni a köztisztviselők fizeté­sére és az óriási arányúra megnövekedett hátralékok folyósítására szükséges öszegeket, minthogy ezt a helyzetet az adóbehajtás ne­hézségei idézik elő, minthogy továbbá a je­len körülmények közt külföldi kölcsönt lehe­tett el­ felvenni, a fizetések ötven százalékkal való leszállítása pedig olyan kormányt kíván meg, amely mögött erős párt áll, a miniszter­elnök benyújtotta a kormány lemondását, amelyet az uralkodó elfogadott. 1

Next