Magyarság, 1932. július (13. évfolyam, 145-171. szám)
1932-07-10 / 153. szám
1932 Július 10. Vasárnap Valószínűleg építési szabálytalanságok okozták a Promethée katasztrófáját Párisból jelentik. A cherbourgi öbölben Csütörtökön elsülyedt Promethée búvárnaszád megmentéséhez már semmi remény sincs. A hajó belsejébe zárt 63 embernek pénteken estére ugyanis még abban az esetben is el kellett pusztulnia, ha akadt is olyan terem a tengeralattjáróban, amelybe nem hatolt be a víz. Ez azonban teljesen valószínűtlen, tekintettel arra, hogy nemcsak több ablak maradt nyitva a sülyedésnél, hanem — mint utólag kiderült — két olyan nyitása is volt a tengeralattjárónak, amelyet egyáltalán nem lehetett bezárni. A pénteken kinevezett vizsgálóbizottság elnöke, egy magasrangú tengernagy, kijelentette, hogy a Promethée még nem volt teljesen felszerelve és merülési próbákat nem is végezhetett, mert két periszkópot még nem szereltek fel, úgyhogy a periszkópok helyén két szabad nyílás volt a hajó felső páncélján. Ezen a két nyíláson keresztül feltétlenül behatolt a víz a hajótestbe s a tengernagy nem hiszi, hogy lett volna még elég idő az egyik terem vízmentes elzárására. A legnagyobb valószínűség tehát az, hogy a 63 főnyi legénység már a katasztrófa percében elpusztult. De még akkor is, ha ez nem következett be, a helyzet most már teljesen reménytelen, mert az oxigénpalackok levegőkészlete legfeljebb 36 órára volt elegendő s ez a harminchat óra s pénteken este lejárt. Pénteken délben még abban reménykedtek, hogy érintkezésbe tudnak lépni az elsüllyedt hajó belsejébe zárt legénységgel, mert megtalálták a Promethée telefonbójáját, amely könnyű fajsúlyánál fogva a tenger felszínére vetődött. Próbáltak is telefonálni, válasz azonban nem érkezett a tenger mélyéről. Több búvár leszállój a tengerfenékre s kopogtatással próbált jelt adni, de a hajó belsejéből ezekre a jelekre sem érkezett válasz. A Promethee 63 szerencsétlen áldozata ezek szerint most már kétségkívül halott. Súlyos szabálytalanságok történtek a Prometheé építésénél A vizsgálóbizottság lázas eréllyel folytatja munkáját. Már eddig is súlyos szabálytalanságokat állapítottak meg s úgy látszik, hogy egyeseket igen súlyos felelősség terhel a hatvanhárom főnyi legénység haláláért. A vizsgálóbizottság megállapította, hogy már a tengeralattjáró építésénél is történtek hibák, amennyiben a külső páncélfalat nyolcvan méteres tengermélység víznyomásnak megfelelően építették, míg a belső páncélfalnak csak ötven méteres tengermélység víznyomását vették számításba. A Matin az egyik áldozat levelét közli, amely szintén súlyosan kompromittáló adatokat tartalmaz. A levél írója elektrotechnikus volt a Promethéen s a hajó utolsó útja előtt levelet írt családjának, amelyen hajsejtelmekről panaszkodik. Azt írja a levélben, hogy nem bízik a Promethéeben és attól fél, hogy valami baj történik a hajóval, miután a tengeralattjáró, amióta másfél évvel ezelőtt vízre bocsátották, úgyszólván állandóan javítás alatt volt. A búvárhajó katasztrófája következtében egész Cherbourg gyászol és az eltűntek hozzátartozói, bár remény a mentés sikerére egyáltalában nincs, szívszorongva várják a kutatások eredményéről érkező jelentéseket. Politikai körökben is nagy a gyász. A párisi diplomáciai testület tagjai pénteken délután megjelentek a külügyminisztériumban és kormányaik nevében részvétüket tolmácsolták a Promethée szerencsétlensége fölött. Papén német kancellár és Grandi olasz külügyminiszter kormányaik és a maguk nevében meleghangú részvétlevelet intéztek a francia miniszterelnökhöz. A hitetlenség alkonya... (Franz Werfel megtéréséhez) Írta: Balla Borisz Nál/BA - CREME használatával. Tehát soha ne napfürdőzzünk nedves testtel és előzetesen mindenkor dörzsöljük be magunkat Ezzel csökkentjük a fájdalmas napieéges veszélyét és szépen bámult külsőt nyerünk — borult idő esetén is. Nivea-Creme és Nivea-Olaj pótolhatatlanok. Az egész világon nincs még egy bőrápolószer, amely luceritet tartalmazna és ezen alapul különleges hatásuk. Nivea-Creme: P —.50,1.—, 2.20 N.vj*»-Olaj: P 1.—, 1.70 és 3.50 BEIERSDORF és TÁRSA R. T., BUDAPEST, Y VII., Komócsy utca 41. szám. Amit egy idő óta sokan éreztek előre: bekövetkezett. Franz Werfel megtért Istenhez. A jelenkori német irodalom káosza fölött világhírű hármas csillag úszik. A háromból kettő: Hauptmann és Thomas Mann már nagyjában megálltak, kitisztultak és elkülönültek a szellemi, érzésbeli, világnézeti és stílusbeli evolúciótól. Az új kor terhességi állapota, egymásba a gabalyodott, s egymást tisztító processzusok, a jövő csíráit szenvedve , és nehezen magukban görgető modern életerek nem járják át olyan fokban már (legalább organikusan nem) alkotóerejüket, hogy akár Gerhart Hauptmann, de valószínüleg Thomas Mann is, legszebb s legújabb irodalmi alkotásaik ellenére ne állnának már ma is közelebb egy irodalomtörténeti Pantheon dicsőséges árnyékaihoz. Különösen áll ez az agg Hauptmannra. Franz Werfel, a harmadik, a „legnagyobb német hármasának tündöklő Benjáminja, paradox zseni volt. Valamennyi közt a legszáguldóbb, legifjabb s legmaibb tünemény. Szinte démoni teremtőpotenciától telitett, feszített s mindig hajszolt lélek, mely romantikus, gőgös és magános tovarohanásában mégis olykor újságírómohósággal tapad korának szellemi, félszellemi, politikai és intellektuális ingéniumaira és azokat maradéktalanul magába szívja és olvasztja. Egyik fele zseniális és neuraszténiásan „mai“ újságíró ; állandóan korunk atmoszférikus nyomása alatt áll; Einstein és Freud, Adler, Gandhi és Tagore ott kígyóztak ujjaiban, amelyek tollát irányítják. De a kézfej karban végződik; a megbízhatatlan, ingatag modern ujjnyulványok egyetlen nagy törzsbe olvadnak, a karba, a zseni törzsébe; a csak aktuális értékű vélemények, atmoszférikus változások, intellektuális villódzások mindig elszédültek a mélyről, a zseni szívéből jövő vértenger mélységében Franz Werfel soha, soha nem tudott „író 1930“, vagy „író 1932“ lenni. Születése óta elrendelten nagy volt; fehér, tiszta, befelé mély, mint a fjord. Mindig csak pillanatokig tűrte tükrén az atmoszférikus nyomást, az intellektuálismaterialista rutint és dialektikát, sohasem volt az az író, aki előbb arra büszke, „hogy újságíró vagyok“, sohasem volt elszakadt, gyanús tisztaságú hullámocskája egy mély szellemi tengernek. A tiszta világ vándorának gőgjével rázta le magáról puhány környezetét s azokat, akik siló reklámmal mindig csak „felszabadulnak“, miután nincsen fajsúlyuk, fegyelmük és gyökerük, hogy az egészet jelentsék. Amióta a „Spiegelmensch“-et megírta, a modern útkeresésnek ezt a felejthetetlen költeményét, azóta önmaga is vándor Thamus-ja lett az irodalomnak és az életnek; egy elhivatott, aki unja a részekre szakadt modern anyagbabylont, szellemnek nevezett fülledt szurokgőzével és ezért a dolgok és az élet Montblanc, értelmét keresi: az örök és az egész rendszert. Két és fél éve írtam itt, a Magyarságban, a „Barbara und die Frömmigkeit“ című Werfel-regényről szóló kritikában: „Werfel a legtündöklőbb intellektuel, azonkívül, hogy zseni s így egy kissé az intellektualizmus vértanúja lett, aki magasabbrendűnek születvén az úgynevezett intellektuelek nagy és gyanús tömegénél, érzi, hogy mily törpe muzsikát nyikorog a mai kornak öntudata és tudása s aki most ebben a könyvben (Barbara) kezd lassan megremegni, ha a távoli ismeretlennek, a metafizika óceánjának tompa zúgására fülel.“ Akkor meg is jósoltuk, hogy egykor ki fog törni a lefetyelő forradalmárok, freudisták, jazzband-marxisták, automatabulléfilozófusok, a technika és anyag cselédeivé züllött „művészek“ és a forradalmi szexualitásban inspirálódon weekend-szociálreformerek közül — abból, arról ma végleg a lejtőre vitte a világot s a kultúrát. Azaz: Berlin—Bécs 1930, kávéház, adlerizmus, Pitoek, Kaiser, Toller, Apakomplexum, falanszterlélek lidói pizsamában, körúti gúnyos röhögés, állati izzadság és eon-fények a csillagok helyett, ügynök-elegancia kis, fms-mozgású bolsi-szeretőkkel, és távoli álmokkal a falanszterről, de közeli és felelősségnélküli malackodásokkal, a gúnyos fölény rohasztó leve, az állandó eszmei baktérium-dömping, ideáltalanságtenyészet, a világ melodikus értelmének, a természetnek, a tisztának teljes kihagyásával. Azzal, ami alattunk a mélyben s fölöttünk a végtelenben álmodó nagy és egyedül döntő életfaktorokat jelenti, a vallás, lélek, elmélyedés és érzés, Michelangelo, IX. szimfónia és Dante, szeretet, önfeláldozás és hallgatag tevékenység, családi tisztaság, intuíció, szív ... ★ Franz Werfel, aki — mint minden tisztességes és törvényszerűen haladó ember — a visszamaradottság ellen akart küzdeni, a dolgok másik ellenszenves véglete: a feudalizmus, a háborús szellem, kapitalista zsarnokság stb. ellen s a gondolat és az idealizmus szabadsága mellett — Franz Werfel is tragikus, de kikerülhetetlen közelségben volt együtt azokkal, akik a szabadság és a haladás nagy eszméiért való küzdelmet cézári gőggel és penetráns aggresszivitással sajátították ki maguknak az utolsó évszázad során. Ezért tűrte Werfel, a zseni, aki mély fjord volt: a fjord csillogó tükrén a ferde intellektuális villódzásokat, a kor jelenségeinek közös hullámremegéseit, melyek az utóbbi időkben pocsolyán és fjordokon, kávéházi vizespoharakon és óceánon egyaránt átremegtek. De sokáig nem tűrhette környezetét. Sokáig nem maradhatott még látszólagosan sem materialista. Ha küzdött az emberi egyenlőség és a szabadság mellett (úgy, mint ma minden becsületesen hivő ember s az egész modern katolicizmus küzd), úgy küzdelmei közben, ő, aki zsenijének mélyéből a leghivatottabb sugallatokat nyerte, rá kellett hogy jöjjön arra az igazságra, amelyre ma, világ és kultúra csődjének idején, mindenki, aki a szellemi elithez számít , rájött, vagy rá fog jönni. Szerintem ez az igazság a következő: a részek, az intézmények, emberek és népek, azért szakadtak el egymástól s merültek vad kétségbeesésbe és hisztériához hasonló bizonytalanságba, mert az egész, a világok, az évszázad és az emberiség elszakadt Istentől. * Werfel is átlépett tehát azon a határon, amelyet a halottak és az élők elválasztó ösvényének nevezhetnénk talán leginkább. Magasan fent, Európa és a világ jelenkori nagy éjszakája fölött, a szellemi élet égmagasságában, ahol minden új világnézet jövője készül és ahol az emberi gondolat örök csillagjárásának titokzatos útja folyik, egymásután fényjeleket vehetünk észre, amelyek naprólnapra sűrűbbek és fényesebbek. A gondolkozók hirtelen éles kanyarodással elhagyják az utat, amelyet Voltaire és az enciklopédisták óta a műveltség, emberiesség és bölcsesség útjának neveztek. Werfel is felszállt Isten felé; az az író, akit a mai német irodalom legzseniálisabb csillagának neveznek, rálépett a betlehemi csillag mérhetetlen útjára. A múlt század szellemének még ittmaradt és elöregedett maradványa megdöbben ezen a híren, ők csodálkoznak, mi, fiatalok, előre láttuk. A tudományoshitetlenség világszemlélete, egy egész kultur-epocha, két, sőt három évszázadnak gőgös önbizalommal kifejlődött, azóta reakciósan megmerevedett és változhatatlannak hencegett világszemlélete most szörnyű bűzben, egy egészen az atomokig szétbomló rothadási folyamatban sülyed a sir felé. Az egész régi világ fordul be vele együtt a kriptába. A temetés eltarthat még ötven évig is s talán már Brunetiére-el és de Maistre-t kezdődött; mindenesetre a materializmusnak, atheizmusnak és hitetlenségnek, mint az elit-gondolkozás jegyének és bizonyítékának — menthetetlenül vége van. Az egész folyamat, amely a renaissance és a humanizmus bűbájos, megejtő illatán val, az emberi gondolatnak, művészetinek világbaborulásával kezdődött, az évszázadok alatt túlnőtt a megengedett határon. Gőgbe és gyökértelenségbe aljasodott, mert elszakadt Istentől és az örök dolgokban való hittől. Voltaire a rothadás telepépek egyik kezdő góca az ő Candide-jával akkoriban legalább még valami jót is cselekedett; a visszaélések ostorozása, az emberi nyomorúságok kiiárása, a szemforgatás leálcázása szükséges cselekedet és Isten akarata szerint való lehetett, ha Voltaire egész élete és működése mint egész Isten-ellenes és lényegileg bomlasztó jellegű volt is. De azóta a hitetlenség, a tagadás, az anyagiasságban marakodó bestializmus, az Isten kiegyenlítő törvényének elvetése, különvált és mint gyökértelen, elszabadult romlás száguld a szakadék felé. A világ egyensúlyozó erőitől való elszakadás öncél lett, hiú és gyűlölködő póz, kétségbeesett ámokfutás, felületesen és minden ellenőrző alaposság és elmélyülés nélkül propagált járvány, mely elsordorta a világot és az emberiséget oda, ahol ma van. A gondolkodás és a szellem mai elitje felismerte ezt. A materializmustól elfordult Bergsontól Keyserlingig, Dahlkétől Eduard Hartmannig, a katolicizmusba megtért Chestertontól Mauriacig, Bouriget-ig, Meritain-ig és Claudelig, Papinitól Sigrid Undsetig, a modern katolikus egyházi zseniktől a spiritualista filozófusokig, az eukarisztikus világkomgresszusok millió néptömegétől, a keresztény ifjúmunkás százezrein keresztül, Sonnenscheinen és Pierre Lhande-on át, a napi áldozó Brüningig, aki világpolitikát mozgat — micsoda itt! Milyen nívótlanság ma a hitetlenség nívójáról beszélni. Micsoda alkonya jön a hitetlenségnek, komikus ál-Voltaire-eknek és a múlt század rögeszméibe ragadt, molyi rágta ál-tudósoknak micsoda múmiajárása lett mindaz, ami még csak negyven—ötven éve a gondolat szabadságának, élességének, korláttalanságának számított s ami ma fesztelen kijelentésként csak a korlátoltak szájára való. A dolog úgy áll, hogy ma az, aki a korszerű haladás rejtélyes és kikerülhetetlen tengeráramlatába került, mindaz vagy visszatér Istenhez és az örök élet fogalmához (mint ahogyan azt a mai tudomány s a mai filozófia reprezentánsainak útja jelzi), vagy, ha szkeptikus vagy visszafelé szkeptikus. A múlt század elején, a tudományos gondolkozás pu ms. Mállás. Mens ellen csecsemők, hölgyek, turistáknak stb. legjobban bevált a Krompecherféle kellemes illatú, higiénikus gyógyhintőpor. Gyógyít, szárít, husit, szagtalanít. Egy praktikus csavaros bádogdoboz ön fillérért mindenhol kapható. Vásárlásnál ragaszkodjon a Krompecherféle gyártmányhoz. Rendkivül mérsékelt áron kapható 4-3-2 szokás részben kallós, egyszobás főonyhás, vagy garzonlakások az alábbi házakban: Böszörményi út 44 46. sz. Márvány utca 42. sz. Margita körút 84. sz. Érdeklődni házfelügyelőnél, vagy let. 85 6-72