Magyarság, 1932. szeptember (13. évfolyam, 196-220. szám)

1932-09-01 / 196. szám

ELŐSZETESI ÁRAK] FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 13 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­NAP 16 FILL. VASANAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GRAS, VASÁRNAP 40 GARAS FELELŐS SZERKESZTŐI MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL* BUDAPEST, VL KERÜLET, ARADI­ UTCA A SZ. TELEFON: AUTOMATA 294-31, 294—32, 34—33 LEVÉLCÍM: BUDAPEST 62. POSTAFIÓK 12* MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1932 SZEPTEMBER 1. CSÜTÖRTÖK XIII. ÉVFOLYAM, 196. (3448.) SZÁM Négy napig viharzot, háborgott a po­litikai és gazdasági kövélemény a múlt szombaton nyilvánossára került pénz­ügyminiszteri rendelet­b­en, amely a látszatadót, ezt az örök­e elhantoltnak hitt szerencsétlen vonulatot, halottai­ból — általános megdöbbenésre — vá­ratlanul újra életre hívta Négy nap kel­lett a kormánynak ahhoz, hogy az ér­vek tömegének kalapátsütései alatt végre belássa e tervfelörelegítés nyil­vánvaló pénzügyi, gazdasági és politikai képtelenségét. A fiskalizmusnak e rosz­­szul sikerült és teljesen dugábadúlt pró­bálkozásából nehéz volt a visszavonulás útját olyanképpen megtalálni, hogy a megismétlődött kudarc a pénzügyi kor­mányzatnak amúgy is gyönge lábon álló tekintélyét alaposan meg ne tépázza. Ha a látszatadó halvaszületett gondola­tának újra való erőszakolásában a pénzügyi bürokrácia sivár eszmesze­génysége nyilatkozott meg, annál ötlete­sebb, hogy a pénzügyi kormányzat ezt a példátlanul súlyos megtévedést most egyszerűen „technikai tévedésnek“, nyomdahibának, elírásnak mi­­jsíti. Azt mondja: az új adórendeletbe elnézésből belecsúszott egy már régebben vissza­vetett előadói tervezet, amelynek ott egyáltalán helye nem volt és így egy­szerű hibaigazítással a kellemetlenül kényessé vált ügy a lovagiasság szabályai szerint be van fejezve. Nem akarjuk zavarni a kormány na­gyon is átlátszó taktikával végrehajtott visszavonulását abból a zsákiít,, amelybe az egyoldalú fiskalizm­us rövidlátó pénzügyi bürokrácia nem elő­ször — és, félünk, nem is utoljára — juttatta az ország szekerét. De ezúttal is rá kell mutatnunk arra, hogy ezek az eltévelyedések — fájdalom — nem el­vétve jelentkező, múló természetű tüne­tek, hanem egy hibás elgondoláson a radikális miniszternek nem volt ideje e fenyegetés beváltására. Az alkotmá­nyos rend helyreálltával pedig megkez­dődött a bankóprés útján való adóztatás a maga szörnyű igazságtalanságaival, a spekulálni nem tudók jövedelmének, keresetének összezsugorításával és védekezni képtelenek vagyonának el­kobzásával. Majd a szanálási korszak borult rá a vérző magyar gazdasági életre kettős adóztatási rendszerével, kíméletlenül dolgozó adópréssel, az ok­talanul kisajtolt százmilliós feleslegek­kel. A vidám pénzügyi farsang után el­következett a válság keserves korszaka szükségadókkal, felemelt adókulcsok­kal, zaklató adóbehajtással, majd pedig — mindennek koronájaképpen — a múlt szombaton az újra felmelegített látszatadó réme jelentkezett a színen és csupán az általános felháborodás nyo­mása alatt alakult át diplomatikus ügyességgel technikai tévedéssé. Szinte csodával határos, hogy a háborút vesz­tett és szörnyen megcsonkított Magyar­­ország ezt eddig összeroppanás nélkül kibírta. De várjon kibírja-e még sokáig, ha könnyelműen tovább feszítik a húrt? Va­jon nem ütött-e már a tizenkettedik órája annak, hogy a fiskalizmus tatár­járásának végre gyökeresen véget ves­sz­nk? Be kell végre látni, hogy a szükséges állami bevételek biztosításának módja nem a könyörtelen, mindenen keresztül gázoló adóztatás, hanem — ellenkezőleg — a gazdasági élet erőforrásainak gon­dos kímélése. Egy ilyen nejtópolitika cél akut CAWAL. Jeltűzései: az arányos teherelosztás, t­tmus és a­lulterítedés csökkentése, az adóteher bizonyos mértékű állandósítása, illetve csak lassú, fokos. ..os emelése, az adók egyszerűsítése és az abból eredő terhek könnyű kiszámíthatása, a zaklató eljá­rások, az adóinkvizíciók mellőzése, a pontos adófizetés kedvezményekkel való serkentése. Egyszóval: a mostani, min nyugvó pénzügypolitikai rendszer ke­ten izében gazdaságellenes, vaksüket vetkezetes, természetszerű megnyilatkoz bürokratikus felfogással telített adórend zásai. Egy évtizedes szemléletből leszűrt szomorú és megdöbbentő megállapítás, hogy abban az országban, ahol idősb Wekerle Sándor, Lukács László és Po­­povics Sándor fektették le annak idején államférfii bölcsességgel a gazdasági életet kímélő és éppen ezért kiadós mo­dern adóztatási rendszer helyes alap­elveit, az adóztatási politika mégis az utóbbi időkben következetesen téves utakon bukdácsol, egyik végletből a másikba zuhan és rendszerint tudni sem akar a gazdasági élet elemi követel­ményeiről, nemkülönben a pénzügyi tu­domány és gyakorlat kiforrott igazsá­gairól. Ami e politikában — ha ugyan ezt politikának lehet nevezni — meg­­nyilvánul, abban jóval több a bürokra­tikus elfogultság és makacs önkényes­­kedés, mint a kormányzati bölcsesség és előrelátás, azaz a viszonyokkal, a gaz­dasági körülményekkel számotvető igazi „pénzügyi politika.“ Retrográd szellem ütközik ki minduntalan ezekből a pénz­ügyi intézkedésekből, amely régmúlt idők kezdetleges pénzügyi eszközeivel, adóbankóval és adókorbáccsal próbálja megoldani az új idők nagyon is össze­tett és szövevényes pénzügyi problé­máit. Az összeomlás óta elmúlt, közel másfél évtized sivár korszakát fogja je­lenteni a magyar adópolitika történeté­nek, amelyet ide-oda botorkálás, nagy hibák, súlyos tévedések és kietlen esz­meszegénység jellemeznek. A szomorú­­emlékű forradalmi kormány kétbalkezű pénzügyminisztere kezdte meg a sort. Azzal „biztatta“ az amúgy is halódó ma­gyar gazdasági életet, hogy olyan súlyos adókkal fog jönni, amilyeneket a világ még nem látott. Nagy szerencsénk, hogy szertelenségnek felváltása egy olyan rendszeres adóztatással, amely ismeri és tiszteletben tartja a modern pénzügyi és közgazdasági tudomány elemi tételeit, nemkülönben a közgazdasági élet leg­fontosabb követelményeit. De a legjobb pénzügyi rendszer sem ér sokat, ha nem támasztja alá meg­felelő gazdasági politika. A látszatok megadóztatása a vagyon felélése útján és kölcsönökből kétségbeesett erőfeszí­­téssel fenntartott életszínvonal megter­helése és a gazdasági élet vérkeringésé­nek oktalan megbénítása helyett a pénz­ügyi kormányzatnak mindent el kell követnie a gazdasági élet fellendítése, az alvadásnak indult gazdasági vérkeringés megpezsdítése érdekében. Íme, a közeli Németországnak új kormánya nem csu­pán az adócsavarok tökéletesítésén töri a fejét, hanem kétmilliárd márka elő­teremtésének gyürkőzik neki, hogy eb­ből kétmillió munkás foglalkoztatására képes közmunkákat tudjon végrehaj­tani. Kedvezményes adófizetési lehető­séget kíván biztosítani a jövőre azok­nak, akik e nagy „munkakölcsön“ elő­teremtésében résztvenni akarnak. Jól tudja a Papen-kormány, hogy a munka­­alkalmak teremtése nyomán a gazdasági élet fellendül, a forgalom, a fogyasztás emelkedik és e réven jóval nagyobb mértékben fokozódnak az állami bevé­telek, mint amennyi apadást jelentenek a nyújtott adókedvezmények a német államháztartásban. Várjon a csalóka látszatok megadóztatása helyett miért nem lép a mi pénzügyi kormányzatunk is a gazdaságilag megalapozott pénz­ügyi politika helyes útjára? Németország teljes egyenjogúságot követel a fegyverkezés terén Szerdán érkezett meg Párisig a berlini jegyzék . A külügy­minisztérium kabinetfőnöke sürgősen Herriothoz utazott Páris, augusztus 31 Szerdán délben megérkezett Párisba a német kormány jegyzéke, amelyben Német­ország teljes egyenjogúságot követel a fegy­verkezések terén. A Quai d’Orsayról szár­mazó információk szerint a birodalmi kor­mány most hétfőn szánta el magát erre a nagyjelentőségű lépésre, amelynek célja a legyőzött államok katonai szuverenitásának visszaállítása. Neurath báró német külügyminiszter hét­főn felkereste Francois Poncet berlini fran­cia nagykövetet, akivel hosszas tanácsko­zást folytatott. Távozása előtt a külügy­miniszter jegyzéket nyújtott át a francia nagykövetnek, amelyben a német kormány a leghatározottabb formában leszögezi Né­metország álláspontját a katonai egyenran­gúság kérdésében. A jegyzék azzal végző­dik, hogy a német kormány felkéri a fran­cia kormányt, kezdjen tárgyalásokat ebben a kérdésben Németországgal. Francois Poncet a német jegyzéket ked­den repülőgépen Párisba küldte, ahová a jegyzék szerdán délben érkezett meg. Mi­után Ilerriol miniszterelnök és külügy­miniszter ezidőszerint a normann szigete­ken tartózkodik, a jegyzéket a Quai d’Orsayn a külügyminisztérium kabinet­­főnöke, Alphar vette át. A kabinetfőnök a jegyzék tartalmának áttanulmányozása után vonatra ült és Cherbourgba utazott, hogy a legsürgősebben tudomására hozza a német kormány követeléseit Herriot mi­niszterelnöknek, aki a csütörtökre virradó éjszaka érkezik Cherbourgba Az egyenjogúság megtagadása állítják helyre Bolognából jelentik: Schleicher német bi­rodalmi hadügyminiszter beszélgetést foly­tatott a Resto del Carlina berlini tudósítójá­­val s többek közt bejelentette, hogy a gyors és határozott leszerelés kívánságában Német­ország találkozik Olaszországgal. Egy hatvan­ötmilliós német népet nem lehet tartósan páriaként kezelni. Mi keresnivalója van Né­metországnak egy olyan népszövetségben, amely öt lealázó külön elbánásban részesíti? A Németországgal szemben támasztott kor­ esetén a németek nemzeti utón biztonságukat látozásokat vagy általánosan alkalmazni kell vagy meg kell szüntetni Németországgal szemben is. .A fegyverkezési egyenjogúság megtagadása esetén a német kormány nem fog tovább résztvenni a leszerelési értekezlet munkálataiban és kénytelen lesz szerződő társai leszerelési ígéreteinek megszegése esetén nemzeti uton helyreállítani nemzeti biztonságát, minthogy ez nemzetközi úton nem sikerült. Papén kancellár a Saar-vidék visszacsatolását sürgeti Saarbrückenből jelentik. Papén kancellár szerdán nagyjelentőségű elvi nyilatkozatot tett a saarvidéki kérdésben és kijelentette, hogy a Saarvidéket sürgősen vissza kell csa­tolni Németországhoz. A saarvidéki társa­d­almi egyesületek szövetsége szeptember 11-én kongresszust tart Koblenzben . Papén kancellár ebből az alkalomból üzenetet inté­zett a Saarvidék lakosságához. Az üzer­et, amelynek szövegét már most nyilvánosságra hozták, a következőképpen hangzik: — Magam is saarvidéki származású va­gyok s egyik legfontosabb feladatomnak azt tartom felelősségteljes állásomban, hogy min­den irányban lehetőségek után kutassak, amelyeknek segítségével minél előbb vissza lehet csatolni a Saarvidéket Németországhoz. A saarvidéki kérdés az utóbbi időben Európa és a világ közvéleményének érdeklődése elő­terébe került s az ottani állapotokat és viszo­nyokat ez a közvélemény most már oly éles fényszóróval világítja meg, hogy nem lehet többé össze-vissza hazudozni és félrevezetni a világot a saarvidéki lakosság nemzetiségét és kívánságait illetőleg. Egészen fölösleges büntetés lenne, ha továbbra is fenntartanák a versaillesi szerződésnek azt a rendelkezé­sét, hogy a Saarvidék tizenöt évig nem csat­lakozhat az anyaországhoz. A saarvidéki la­kosság kívánságait nem lehet többé meg nem hallgatni és meghamisítani. A saarvidéki helyzet való megismerése egyre nagyobb kö­rökben terjed s anélkül, hogy illúziókban ringatnánk magunkat, kijelenthetem: bizton remélem, hogy most már rövidesen sikerül majd oly megoldást találni az önkényesen problémává avatott Saarkérdésben, amely megfelel úgy a Saarvidék, mint egész Német­ország akaratának. Hindenburg jövő héten fogadja a birodalmi gyűlés elnökségét Berlinből jelentik: Hindenburg birodalmi elnök már választ küldött Goeringnek, a bi­rodalmi gyűlés elnökének hozzáintézett táv­iratára. A birodalmi elnök köszönetet mond a birodalmi gyűlés elnökének a választásról szóló közléséért és az elnökségnek azért a szándékáért, hogy őt már most felkeresi. A birodalmi elnök hozzáteszi azonban, hogy a jövő hét folyamán ismét Berlinben lesz és kéri addig a látogatás elhalasztását. Goering Hindenburg választáviratának megérkezése után ülésre hívta egybe a biro­dalmi gyűlés elnökségét. Az elnökség úgy látja, hogy Hindenburg sürgönye minden le­hetőség számára nyitva hagyja az ajtót. A válasz barátságos hangjából az elnökség sze­rint az is kiolvasható, hogy a birodalmi elnök a további döntés előtt lehetőséget nyújt a birodalmi gyűlés elnökségének arra, hogy je­lentést tegyen az új helyzetről. Azt hiszik, hogy erre a birodalmi gyűlés második ple­náris ülése előtt kerül a sor s ekkor majd sikerül a birodalmi elnököt arról meg­győzni, hogy a birodalmi gyűlés alkotóképes, Hindenburg csak elvben járult hozzá a parlament feloszlatásához A birodalmi gyűlés feloszlatása kérdésében politikai körök úgy tudják, hogy végleges Ára 16 fillér

Next