Magyarság, 1933. január (14. évfolyam, 1-25. szám)
1933-01-01 / 1. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK* FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 13 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ. EGYES SZÁMÁRA HETKÖZ- NAP 16 FILL. VASARNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS. VASÁRNAP 40 GARAS BUDAPEST, 1933 JANUÁR 1. VASÁRNAP FELELŐS SZERKESZTŐI. LOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ES KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, új kerület, aradi utca«.sz. TELEFON: AUTOMATA 294—31, 294- 32, 294—33 LEVÉLCÍM: BUDAPEST 62 POSTAFIÓK 12» MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP XIV. ÉVFOLYAM, 1. (3548.) SZÁM Az új év munkaprogramja írta: Eckhardt Tibor • Második új esztendő köszönt ma reánk azóta, hogy a banki zárlat reánkszakadt s az egységespárti gazdálkodás csődje nyilvánvalóvá vált. A tavalyi évfordulón is sötét volt már a láthatár. A népszövetség vizsgálóbizottságának a jelentése akkor tárta föl az ámuló ország szemei előtt az elmúlt tíz év párturalmi gazdálkodásának a mérlegét. 1933 új esztendeje a tartós és még sötétebb borulás jegyében következik ma el s a népszövetségi biztosnak, Tylernek a jelentése, fekete ködként üli meg az amúgy is felhős magyar eget. Meg kell állapítanom, hogy ez a jelentés mindenben fedi előzetes megállapításaimat. A helyzet, bármily kegyetlen, de őszinte ismertetése múlhatatlanul szükséges a helyes következtetések levonása érdekében. 1930 új esztendeje óta rohamosan zuhant lefelé a magyar magán- és államgazdaság a válság lejtőjén. Másfél éven át a Bethlen-rendszer mégsem tudott az intézményes orvoslás gondolatáig eljutni, hanem külföldi kölcsönök segítségével dugdosta be az államháztartáson mutatkozó repedéseket és szemfényvesztő könyvelési technikával palástolta, parlament és közvélemény előtt, a rendszer csődjét. Ezért érte országunkat az a szégyen, hogy Középeurópa válságba került államai, között legelsőként és legalaposabban mi törtünk le. Károlyi Gyula gróf személyes példaadásával és okos takarékossági intézkedéseivel még sokat menthetett volna, ha két évvel előbb jutott volna kormányra, így elkésetten azonban az ő orvosszerei sem hatottak már eléggé a túlerőltetett magyar gazdasági szervezetre. Csak takarékossággal akkor már nem lehetett segíteni bajainkon. Miként egykor az inflációs időkben történt, a Károlyi-kormány is tizenháromhavi kormányzása alatt elismerésre méltó önzetlenséggel, de igen kevés sikerrel futott a maga takarékossági intézkedéseivel az egyre gyorsabban száguldó válság szekere után, de sohasem tudott annak elébekanyarodni s azt föltartóztatni. A Gömböskormány viszont a maga háromhavi uralma idején úgy tett, mintha gazdasági válság nem is volna, vagy az őt legfeljebb annyiban érdekelné, hogy az adóvégrehajtásokat és árveréseket a termelés folytonosságát megbénító mértékéig hogyan fokozhatja. Eltelt három hónap. Gömbös és az újonnan megszerzett hatalom nászával, gazdasági problémáink könnyítése szempontjából azonban ezek a mézeshetek teljesen meddőek maradtak s az új esztendő küszöbén, a Tyler-jelentés sötét jóslatainak tudatában, az ország népe joggal kérdezi: mit hoz számunkra az új esztendő és mit kellene talpraállásunk érdekében valóban cselekednünk? Mindenekelőtt igazat kell mondanunk Az igazság pedig az, hogy a világválság még egyre mélyülőben van s a magyar gazdasági válság sem érte még el korántsem a mélypontját. Nemcsak gazdasági statisztikáink lefelé mutató görbéje teszi ezt bizonyossá, hanem az a mulasztásunk is, melynek következtében a legtöbb külföldi állammal szemben is tempóhátrányba kerültünk azáltal, hogy tüneti kezeléssel enyhítettünk bajokat, ahelyett, hogy rendszeres gyógykezeléssel, sőt ahol kell, operatív beavatkozással a bajokat előidéző okok megszüntetésére s a magyar élet egészséges előfeltételeinek megteremtésére törekedtünk volna A válságot mindeddig kormány és társadalom egyaránt úgy kezelte, mintha átmeneti bajokról volna csak szó, holott bizonyos, hogy a nyomott világgazdasági helyzet még legalább öt évig el fog tartani, mely időn belül a magunk erejéből kell megélnünk, produktív külföldi kölcsönökre nem számíthatunk s belföldi új tőkék képződésének minden lehetősége is hiányozni fog. Be kell rendezkednünk tehát arra, hogy éveken keresztül magunkra hagyatva, a saját emberségünkből kell megélnünk. Ehhez a feladathoz kell átszerveznünk mezőgazdasági termelésünket, ennek a szerepnek a megoldására kell beállítani iparunkat s e lecsökkent keretek racionális kitöltésével kell pénzügyi és hitelszervezeteinket foglalkoztatnunk és őket megfelelően leépítenünk. Ugyanígy államháztartásunk kereteit is, a maximális 650 milliós keret színvonaláig kell leszorítanunk. Másfél évvel ezelőtt, midőn nagynevű elődöm, Gaál Gaszton, és jómagam is, ezt a követelést a képviselőházban hangsúlyoztuk, a demagógia vádját emelték kormányoldalról ezért velünk szemben. Pedig mennyi nehézséget és keserű tapasztalatot kerülhettünk volna el, ha a túlméretezettség átkos következményeitől idejében próbáltunk volna szabadulni. Nem akarok abba a hibába esni, melyet a Gömbös-kormány rendszeresen elkövet, követeléseket hangoztatni anélkül, hogy a megvalósítás felé vezető utat megjelölném. Ha a kormány elmulaszt munkaprogramot adni, engedtessék meg nekem az, hogy az, ellenzék részéről pótoljam a kormány mulasztását, ezzel is bizonyítani akarván azt, hogy a legtökéletesebb kormánynak is szüksége lehet ellenzékre és olykor némi bírálatra is. Mindenekelőtt megállapítom, hogy a külföldi hitelezőkkel szemben követett pénzügyi politikánk tarthatatlanná vált s főleg azáltal, hogy a transzferkasszába esedékes befizetéseket maga az állam nem teljesíti, elvesztette az erkölcsi jogát ahhoz, hogy a magánosoktól ezt követelje. De a magánadósok sem képesek ma már pengőben sem kamatot, vagy pláne tőketörlesztést fizetni, s az államháztartás szorult helyzete is azt parancsolja, hogy minden kipréselhető fillér az állami gépezet mozgásban tartására fordíttassék. Legkésőbb ez év februárjában a magyar állam kénytelen lesz nyíltan ,így burkoltan a fizetésképtelenséget deklarálni s a múltból származó összes külföldi és belföldi követelésekkel szemben, a moratoriális intézkedések helyett, a végleges, szükség esetén egyoldalú rendezés álláspontjára helyezkedni. Sem valutában, sem pengőben, sem áruban a külföldi hitelezőnek fizetni nem tudunk s ennek a ténynek az összes konzekvenciáit le kell sürgősen vonnunk. Múlt és jövő között fel kell állítani a határvonalat. Minden jövendő tartozást a legpontosabban teljesíteni kell. A nyegle és könnyelmű múlt passzív hagyatékát azonban kiegyenlíteni képtelenek vagyunk. Ezt a lavinát nem guríthatjuk tovább magunk előtt, mert az csak nőni fog így és mindent elsöpör. Nem moratórium kell, hanem a múlt egész pénzügyi gazdálkodását likvidálni kell s ha a külföld nem érti meg helyzetünket, úgy figyelmen kívül kell a felfogását hagynunk. Ezt annál könnyebben megtehetjük, mert pénzügyi segítséget belátható időn belül úgy sem várhatunk sehonnan. Csak egyre kell vigyáznunk, becstelenséget nem szabad elkövetnünk Nem szabad válogatnunk a hitelezők között nem lehet a belföldet a külfölddel szemben megkülönböztetett elbánásban részesítenünk. De öngyilkosságot sem követhetünk el, ezt nem követelheti tőlünk, saját jól felfogott érdekében, külföldi hitelezőnk sem. Magunkra lévén utalva, mindenek fölött áll az az érdek, hogy termelésünk folytonosságát biztosítanunk kell. Elsősorban a mezőgazdaságét, melyből lakosságunk többsége él, de az iparit is, amennyiben termelését az összesség szempontjából haszonnal folytatja. A termelés folytonosságát a reánehezedő terhek könnyítésén kívül, főként a belső forgalom, a gazdasági anyagcsere és vérkeringés fokozásával biztosíthatjuk. Mindenekelőtt ki kell küszöbölnünk, vagy legalábbis a lehető legcsekélyebb mértékre korlátoznunk azokat az akadályokat, melyeket a gazdasági élet útjába az állam és egyéb közéletek emelnek. Az olcsó magyar búzából készül a drága magyar kenyér. A termelési költség alá zuhant tej és hús ára, mire a városba jut, megfizethetetlenné válik. Ha már nemzeti jövedelmünket egyelőre lényegesen nem fokozhatjuk, legalább arra kellene törekednünk, hogy a mindennapi egyszerű életet lehetőleg olcsóbbá tegyük és nyolcmilliónyi lakosunk megélhetését a válság időtartama alatt ezzel biztosítsuk. A balettát, a lisztadót, a városok fogyasztási adóit meg kell szüntetni. Ki kell küszöbölni a közvetítésnél mindazt a fölöslegesen árdrágító elemet, mely termelőt és fogyasztót egyaránt ijt Egyben gondoskodni kell attól is, hogy a nemzeti jövedelem megoszlása arányosabb és igazságosabb legyen. Centrális problémája lett a magyar életnek az agrárolló, a mezőgazdasági és ipari árak között mutatkozó különbség, melyet a népszövetség is ismételten ostorozott, mellyel szemben azonban az egységespárti rendszerre támaszkodó kormányok egyike sem mutatkozott elég férfiasnak és függetlennek. Pirulnom kell, ha arra a porhintésre gondolok, melyet a jelenlegi kormány a szénkérdés elintézésekért megengedett magának. A képviselői és köztisztviselői összeférhetetlenség és álláshalmozás kiépített rendszerének a sürgős megszüntetése itt nyer gazdasági tartalmat és jelentőséget, mert csak egy független törvényhozás és közigazgatás képes a bank- és kartelvisszaélések letörésére és az ipari áraknak elfogadható színvonalra való leszorítására. Mindezek a problémák két hónapon belül arra fogják kényszeríteni a magyar kormányt, hogy a pengő 25—30 százalékos devalvációját is beismerje. Nem most következik be az aranypengő devalvációja, most csak arról van szó, hogy be kell végre ismerni ezt a több, mint egy év óta fennálló tényleges helyzetet és le kell mondani egy költséges hazugságról. Helyes értelmezés mellett, ennek az intézkedésnek csak előnyös következményei lehetnek. Mindenekelőtt arányban számítva 25—30 százalékkal alacsonyabbá válik az egész magyar költségvetés. Egyetlen mozdulattal egy alacsonyabb, de viszonyainknak sokkal megfelelőbb életstandardre állítódik át az egész magyar állam és magánháztartás. A külkereskedelmet bénító, a kivitelünket sújtó és behozatalunkat jutalmazó tarthatatlan devizakorlátozások rendszere is egy csapással megváltozik, mert a pengő belföldi értékelése a külföldivel egyenlővé tétetvén, a mezőgazdaságunkat különösen sújtó egyoldalú hatásai a devizakorlátozásoknak megszűnnének, de lényegesen megjavítaná ez az intézkedés az egyre gyilkosabbá váló agrárollót is, mert a világpiaci áraktól függő összes agrártermékeink pengőben kifejezett ára, 25—30 százalékkal automatikusan felemelkednék. Természetes, hogy a 7,50 pengős dollárral kalkuláló magyar gyáriparral szemben viszont semmiféle áremelkedést megtűrni a kormánynak nem lesz szabad. Ez esetben a mezőgazdasági termelés jövedelmezőségének a fokozása, a forgalom emelkedése s az állam növekvő bevételei, bőséges kárpótlást nyújtanak azért a hátrányért, melyet a fogyasztó társadalomnak a megélhetési index néhány pontos emelkedése jelent. Végül nem halasztható tovább a gazdavédelmi intézkedéseknek csúfolt, lényegileg azonban bankérdeket szolgáló rendszabályoknak, a földteherrendezés komoly megoldását célzó intézkedésekkel való pótlása sem. A mai moratoriális intézkedések csak fokozzák a gazdasági vérkeringés zavarait és az egészséges földbirtok hiteligényeinek a kielégítését is lehetetlenné teszik. Sürgős és végleges rendezésre van itt is szükség, mely az egytől-ötven holdig terjedő birtok kategóriában elsősorban szociális meggondolásokon, az ötven holdon felüli összes kategóriákban pedig gazdasági, illetőleg termelési szempontokon kell, hogy felépüljön. Gondoskodni kell továbbá arról, hogy a földreform „áldásaiban“ részesített kisbirtokosok túlterhelt földjei örökbérletekké változtattassanak át. Lehetővé kell tenni a zálogleveles adósságoknak kötvényekkel való visszafizetését és gondoskodni kell arról, hogy a mai álszemérmetes rendszer helyett, mely százrbzhétókését étel, kicsit,a hagyóbankoknak, tisztességes és legális záloglevélforgalom alakulhasson ki. Biztosítani kell a közterheknek és részben a magántartozásoknak is természetben földdel való visszafizetését és most, mikor az időpont erre a legalkalmasabbnak látszik, haladéktalanul meg kell indítani azt a nagyvonalú teremtési politikát, mely nemcsak a fizikai munkanélküliségnek, de az értelmiségi proletariátusnak, sőt a túlfejlesztett közalkalmazotti problémának is egyedül lehetséges megoldását képezi, összes szomszédainknál forradalmi úton oldották meg a nagybirtok problémáját. Ebben nem volt köszönet és ha mi el akarjuk ezeket a barbár megoldásokat kerülni, itt az utolsó óra, hogy előrelátó programszerű intézkedésekkel végre hozzálássunk komolyan e feladat megoldásához. A szemtermelés csődje s a mezőgazdasági nagybirtok jövedelmezőségének megszűnése nemcsak szociális, de termelési szempontból is szükségessé teszi a paraszti gazdálkodás rendszerére való áttérést. Magyarországon, mely zöldség, gyümölcs, baromfi és egyéb sok és gondos munkát igénylő cikkek előállítása révén, még mindig inkább tud haszonnal gazdálkodni. Az Országos Földbirtokrendező Bíróságot nemcsak, hogy nem szabad most megszüntetni, hanem teremtési bírósággá kell sürgősen átalakítani, s a földteherrendezés lebonyolításával egvidejileg egy limitált, két-háromszázmilliót kitevő lombardirozható kötvénykibocsátás kupcsán, gondoskodni kell a szükséges befektetési és forgótőke előteremtéséről is. Ez a belső kölcsön, ez az optimizmust sugárzó teremtési akció, ez a saját erőnkből meginduló új gazdasági élet lenne hosszú idők bontása után az első fénysugár a magyar égen. Türelmetlenül fogom sürgetni az új évben mindezeket az intézkedéseket és reformokat, mert eljutottunk a huszonnegyedik órába és minden meddően elfecsérelt nap most már jóvátehetetlen pusztításokat és mérhetetlen újabb áldozatokat jelent. Nem hiszem, hogy az egységespárti rendszer alkalmas volna mindezeknek az intézkedéseknek a komoly és eredményes végrehajtására. Ára a képes melléklettel együtt 32 fillér