Magyarság, 1933. május (14. évfolyam, 98-122. szám)
1933-05-02 / 98. szám
L . Széchenyi népéért Kossuth Lajos talán egyik legragyogóbb beszédében, melyet Washingtonban az amerikai szenátus által tiszteletére renidezett banketten mondott, többek közt a következő hasonlatot használta: A „görög szabadságharc előtt Chateaubriand Athénben időzött s a minareten, mely a Propyleumok fölött emelkedett, hallotta a török papot arab nyelven bejelenteni az órák folyását a keresztényeknek, akik Minerva városában laknak. A független Magyarország kormányzója elűzve hazájából orosz erőszak által, mint száműzött, megvédve egy mohamedán szultán által, keresztény zsarnokok véres bosszúja ellen, hátravetve messze Ázsiába, végre felszabadul ciliciai fogságából, az európai diplomácia követelései elől, midőn Amerika hadihajója átlő az óceánon érte s mint szegény száműzött adja most elő a nagy köztársaság népének hazája szerencsétlenségét s annak összefüggéseit az európai szárazföld sorsával. Érzik-e, uraim, mily roppant történelem van ezekben az ellentmondásokban?“ A Magyar Tudományos Akadémia nagytermében, melyet megszoktunk a tudományos és politikai konzervativizmus, sőt a reakció várának tekinteni, vasárnap délelőtt egy Habsburg-főherceg, tagja annak a dinasztiának, amelyet valamikor megszoktunk úgy tekinteni, mint a magyarság nemzeti vágyainak és nemzeti haladásának ellenségét s amelynek kormányait évtizedeken át úgy tekintette a magyar közvélemény nagy része, mint az idegen dinasztikus érdekek képviseletét a magyarsággal szemben, egy főherceg a társadalmi és közjogi hierarchia magasságából, ahova alig jut fel a szenvedő tömegek jajkiáltása, előadást tart egy merész, szociális és gazdasági reformról s agitációt kezd egy nagy nemzeti betegség orvoslására, a magyar föld népének, a barázdák szegénységének fölemelésére, egy nemzeti kormánytól reklamálva a gyors közbelépés szükségét. Kossuth Lajossal most is elismételhetnénk: mekkora történelem van ezekben az ellentmondásokban is! A Magyar Tudományos Akadémia egyik alkotása annak a Széchenyi Istvánnak, aki a nemzeti fölemelkedés útját a társadalmi tevékenységben, a magyarság magáraeszmélésében kereste, amely a magyar vízszabályozást, az Alföld megmentését, a hajózás, a Vaskapu ügyét, a tengerrel való összeköttetést, a magyar hitelszervezet megteremtését, a modern földművelés nagy reformprogramját egy szabad és öntudatos társadalom kezei közé akarta letenni. És mégis évtizedek múltak el, anélkül, hogy egy ilyen társadalmi kezdeményezés, vagy ilyen nemzeti reformtervek szóhoz juthattak volna ezek között a komoly, méltóságos falak között. Milyen hiba volt, hogy az Akadémia évtizedeken át elzárkózott ezektől a legnagyobb nemzeti problémáktól, amelyekkel szemben az elfogulatlan tudomány s a tudományos kutatás világító és utat mutató szempontjait kellett volna képviselnie. A nemzetiségi kérdésben például éppen úgy, mint a földevolúció, vagy a magyar társadalom anyagi és szociális egyensúlyának nagy kérdéseiben. Amihez Albrecht főherceg vasárnap az Akadémia csarnokában hozzányúlt, az egyik legégetőbb problémája Csonka- Magyarországnak. De az volt tulajdonképpen már a réginek is. A vesztett háború és a pusztító forradalmak után ezekkel kellett volna az új magyar konszolidációt kezdeni, de mi, a többiekkel együtt, kitértünk ez elől a nagy kérdőjel elől is, egy olyan földreformmal, amely szégyene lett a magyar szociális gondolkozásnak s javulás helyett újabb terhe és betegsége a magyar mezőgazdaságnak és a magyar agrárpolitikának. Ez az akadémiai előadás s a kezdeményezés, amelyet megindít, voltaképpen nagy elődök történelmi nyomdokain halad. A törökdúlás alatt elnéptelenedett Magyarországot, a sivatag Alföldet ugyanilyen munka, ugyanilyen kezdeményezés adta vissza valamikor önmagának s tette újra a termékenység, a kultúra, a magyar népszaporodás bölcsőjévé. Hősies korszaka volt ez annak a társadalmi tevékenységnek, amellyel a magyar arisztokrácia, saját anyagi, gazdasági érdekeitől is sarkalva, egy uj hivatás magaslatára emelkedett s részesévé lett egy uj honfoglalásnak. Ez a telepítési folyamat uj erőket, uj ritmust adott hozzá a magyarság, etnikai megerősödéséhez, hogy ugyanakkor el is vegyen belőle, sokszor akarva, sokszor akaratlanul. A régi, tiszta magyar lakos területek képét teljesen átváltoztatta, idegen néptömegek letelepítésével nemzeti kisebbségeket teremtve és új problémákat iktatva a magyar jövő gondjai közé. Azoknak a hibáknak s azoknak a következményeknek, amelyek ezt a törökutáni újratelepítést jellemezték, részben mentsége és magyarázata volt, hogy nem volt arra való magyar népesség, amelyet fölhasználhatott volna, hogy a magyarság megfogyatkozott népereje önmagából nem tudta kitölteni a százötvenéves pusztítás roppant hézagait. Most viszont az a helyzet, hogy ez a magyarság elszaporodott, anélkül, hogy hely jutna számára ezen a földön. Hatvanhét óta, szinte félszázadon keresztül, miközben a hivatalos kormányzati politika folyton Széchenyi nevét és példáját idézte, lélekben is, gyakorlatban is teljesen eltávolodott, elidegenedett tőle. Eltávolodott, mikor a központi hatalom kiterjesztésével a társadalom, különösen a régi vezető osztályok függetlenségét aláásta és eltávolodott, mikor a Széchenyi-hagyaték egy legfontosabb programpontját, a magyar földvagyon sorsát s ezzel együtt a benépesedés és benépesítés nagy feladatait gondozás nélkül hagyta. Így állott elő az Alföldön a tervszerűtlen kirajzás eredményeképpen a szociális, gazdasági, közigazgatási és egészségügyi elnyaradottságnak az a káosza, amelyet a tanyakérdés nevén ismerünk s amellyel talán sohase fogunk érvényesen megbirkózhatni. Így következett be a magyar Kánaán legáldottabb vidékein a mezőgazdasági lakosság elkoldusodása, a földnélküli munkástömegek elszaporodása az egyik oldalon, miközben a másik oldalon a műveletlen, nomád legelőnek hagyott ötven-százezer holdas pusztaságok ásítottak. Azok a számok, amelyekkel Albrecht főherceg az alföldi agrárszocializmus méreteit a mezőgazdasági munkanélküliség ijesztő arányait szemléltette, nem ismeretlenek a Magyarság olvasói előtt. De ebben az összeállításban mindenkit meg kellett hogy döbbentsenek a valóság forró lehelletével. Egy csonka ország, amely tizenöt év óta arról panaszkodik, hogy elvették tőle legfontosabb ipari, gazdasági és természeti kincseit, nem állhat meg ezeknél a meddő panaszoknál, ha nem keres módot, törik-szakad, de mindenáron nem keres módot arra, hogy egyik meghagyott és parlagon heverő legnagyobb természeti kincsét, a magyar föld gyermekeinek, munkásainak, százezreinek erős karját ezen a földön újra foglalkoztatni tudja. A főherceg előadásának talán az volt legmegragadóbb része, amely rámutatott arra a kallódó, heverő, elzüllő nemzeti vagyonra, mely ezekben a tétlen, munka nélkül ernyedő karokban így használatlanul elpazarlódik. Nyomában a veszéllyel, amit a munkátlanságnak, a földtelenségnek kétségbeesése jelent az egész magyar nemzeti élet, az állami és társadalmi egyensúly szempontjából. Az ő elgondolásának gyakorlati részleteiről lehet vitatkozni, kívánatos is volna, hogy minél többet vitatkozzanak róla, de első pillantásra nyilvánvaló belőle, s ez a legfontosabb, hogy mai pénzügyi és gazdasági helyzetünkben, a most rendelkezésünkre álló eszközök és alkalmak mellett is, igenis meg lehet indítani egy ilyen nagyszabású akciót. Persze, csak lélek és akarat kell hozzá, ami nélkül semmi nagy dolog meg nem születhetik. Mi azonban azt szeretnénk, ha ez a kezdeményezés nemcsak az államra s a kormányzatra hatna serkentő erővel, de ha maga a magyar nagybirtok is, a világi, egyházi és városi nagybirtok egyaránt, önként, egyénileg, vagy korpora-* tiv szervezkedés útján maga is belekap* csolódnék ebbe a gondolatba. Mind* annak, amit vasárnap az Akadémián hal* lőttünk, olyan termékeny magva van, annyi lehetőség lappang benne, hogy csak lélek és akarat legyen hozzá, egy új honfoglalás nagyszerű folyamata indulhat ki belőle. Ez a terv nem old meg mindent, ami a magyar föld arcát oly sötétté, oly gondterhessé teszi, de nagyon sokat megoldhat, aminek orvoslásával a többit, a fennmaradót sokkal könnyebb lesz elviselni is, orvosolni is. ELŐFIZETÉSI ÁRAK» FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGNI* EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 16 FILL., VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBA HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS L m:-\ Щ mat*' . BUDAPEST, 1933 MÁJUS 2* KEDD FELELŐS SZERKESZTŐ: f fim ^mn MILOTAY ISTVÁNI rm SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, V. KERÜLET, ARADI UTCA 8. SZ. TELEFON: AUTOMATA 294—31, 294—32, 294-33 LEVÉLCÍM: BUDAPEST 62, POSTAFIÓK 12. MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP XIV. ÉVFOLYAM, 98. (3645.) SZÁM Egymillió ember ünnepelte m а ш #• л л m шла Berlinben a nemzeti szocialista állam májusát Hitler bejelentette az általános munkakötelezettséget, a német úthálózat újjáépítését és az új kamatpolitikáért induló harcot Előbb a parasztságot, azután a munkásosztályt, végül az intelligenciát akarja megmenteni a német ellenforradalom . Berlin, május 1 (A Magyarság tudósítójától.) A német nép és Berlin lakossága soha nem látott felvonulásokkal és ünnepségekkel ünnepelte meg május elsejét, amelyet az ellenforradalmi kormány hivatalosan a német nemzeti munka ünnepnapjává emelt. Berlin a nagy ünnepre zászlódíszbe öltözött, nemzetiszint és horogkeresztes lobogók lengtek még azokban a munkásnegyedekben, is, ahol évekkel ezelőtt ezen a napon még barrikádokat emeltek. A Luftgartenben tartották meg a délelőtti ünnepséget, amely előtt az összes berlini templomokban istentisztelet volt a kormány valamennyi tagjának részvételével. Ezen a délelőtti ünnepen megjelent Hindenburg elnök és Hitler kancellár is. Az ünnepélyt a nemzeti szocialista ifjúság rendezte és azon körülbelül százhúszezer főnyi fiatalember gyűlt össze, valamennyien a hitlerista szervezetek tagjai. Göbbels dr. propagandaminiszter beszéde nyitotta meg az ismerséget, majd beszédet mondott Hindenburg flnök is, aki fegyelemre, férfiasságra és áldozatkészségre intette a német ifjúságot- Az elnök azt mondotta, hogy hitvallást kell tenni a munka és a haza közössége mellett és magas erkölcsi piedesztálra kell emelni minden munkát. Az elnök azt mondotta még, hogy a kormány legfontosabb feladata a munkanélküliség leküzdése. "Súlyos időket élünk — fejezte be beszédét a vezértábornagy —, de ha mindnyájan összetartunk, akkor az Isten továbbra is megsegít bennünket. Egymillió ember vonult fel a tempelhofi ünnepélyre öt-hat órás menetben Dáselőtt tíz órakor megkezdődött a munkás küldöttségek felvonulása Hitler Adolf kancellár elé. Az egész nap folyamán különvonatok szállították Berlinbe a munkásokat és a birodalmi kormány a nemzeti szocialista mozgalom legrégibb testimunkás tagjait: hetvenegy német és nyolc osztrák munkást repülőgépeken hozott Berlinbe, ahol őket a legelőkelőbb szállodákban helyezték el, mint az állam vendégeit. A hetvenkilenc német munkást Hindenburg és Hitler is magánkihallgatások fogadták és hosszasan elbeszélgettek velük. A déli órákban azután a német fővárosban megszűnt minden forgalom és megkezdődött az óriási felvonulás, amit nyugodtan lehet a világtörténelem legnagyobb felvonulásának nevezni. A déli órákban egymillió ember gyülekezett Berlin különböző pontjain, hogy útnak induljanak a tempelhofi mezőre, ahol este nyolc órára tűzték ki a munka ünnepének állami aktusát. A tempelhofi mezőt este, hét óra,kor zárták le, de a csapatok már délben tizenkét órakor elindultak és így a menetoszlopok négy-hat óra hosszat gyalogoltak a hatalmas repülőtérre. Az egyes csoportok tíz nagy téren gyülekeztek és egy-egy menetoszlopban körülbelül hatvanezer ember haladt. Déli tizenkét órától este hétig egyetlen kábító forgatag volt egész Berlin, ahol százezres tömegek marsolása alatt dülbörgötta föld. Ára 16 HU ér A.A : • ■ i Százötven fényszóró, repüllék, Zeppelin a világraszóló ünnepen Katonás rendben végeláthatatlan sorokban meneteltek az oszlopok a tempelhofi mezőre, amelyet százötven fényszóróval világítottak meg. A rendőrség a közbiztonság ellátására külön tábori telefonhálózatot rendezett be és a mentők segélyállomásokat állítottak fel és az érkező hatalmas tömegeket zenekarok szórakoztatták az állami ünnepségek megkezdéséig. Edét, a világháború híres katonai repülője, különböző akrobatamutatványokkal szórrakoztatta a közönségét, majd az esti órákban megjelent a Graf ■ Zeppelin is a tempelhofi mező fölött. Az állami ünnepségen megjelent a birodalmi haderő díszszázada is, amelyet a tömeg óriási ujjongással fogadott. Az egymillió főnyi közönség felvonulása minden fennakadás és tolongás nélkül ment végbe, a rohamosztagok kiváló rendezésének köszönhető, hogy ezt az óriási felvonulást, le lehetett bonyolítani. Hitler és a birodalmi elnök dísztáholya előtt háromezer zászlótartó helyezkedett el és a zászlók között fel-' ' ’ ' ■