Magyarság, 1933. augusztus (14. évfolyam, 172-197. szám)

1933-08-01 / 172. szám

1933 augusztus 1, kedd тигасужвзжд ШШШШЛ Itt rendőri hajsza indult meg a Felvidéken a magyarok ellen • Prága, Július 31 Alig telik el nap, hogy a cseh sajtó nagy diadallal ne jelentsen újabb magyar letar­tóztatásokat. A vád minden esetben az, hogy az illetők kémkednek. Ez a cseh kémhajsza már egyenesen betegségszámba megy: a múlt terheli úgy látszik ezt a kémkedésre szüle­tett népet s emiatt most ő maga is minden bokorban kémet lát. Két héttel ezelőtt Ko­máromban fogtak össze egy csomó magyar embert kémkedési váddal, azután jöttek a losonci, rimaszombati, kassai, petőszinnyei és ungvári letartóztatások. Ungvári, mint is­meretes, R. Vozáry Aladár szerkesztőt tar­tóztatták le, de az üldözés ezzel még nem ért véget. Most Nyitrára érkezett rokonai láto­gatására két magyarországi egyetemi hall­gató: Puskás János és Matejovics István. Alig töltöttek néhány órát a városban, már előállították őket a csendőrségre, kihallgat­ták s azon a címen, hogy magyar kémek, mindkettőjüket letartóztatták. Nem véletlenség, hogy ennyire megélén­kült a cseh kémhajsza. Igazi okát elárulja Benes egyik lapja, a Cseszke Szlovo, amikor nagy örömmel üdvözli az állam biztonságá­nak fokozottabb megvédésére irányuló új po­litikai törvényeket. Azért kellettek ezek a törvények a cseheknek, hogy még jobban terrorizálhassák a felvidéki magyarságot és azért érik egymást az újabb letartóztatások, mert a rendtörvény szigorítása valósággal korlátlan jogot ad minden hatósági közeg­nek bárki letartóztatására, aki az illetőnek nem tetszik. Benes lapja egyúttal éles táma­dást intéz a szerinte felforgató magyar ele­mek ellen, s különösen Vozáry esetével fog­lalkozva, rémképeket lát az Erdős-Kárpátok­ban. Mint ez egyházellenes cseh nemzeti szo­cialista párt orgánuma, természetesen, min­den bajok kutforrását a papságban látja. Római katolikus és református lelkészek és az összes nem­zet nemzetiségű felekezeti ta­nítók egyformán az államellenes tevékeny­ség szolgálatában állanak a lap szerint. De ez még nem elég. Egyik újabb politikai tör­vény a nyugdíjasok üldözésére is fokozott al­kalmat ad, tehát a Cseszke Szlová kirohan a magyar nyugdíjasok ellen is. Államellenes­­ségnek nyilvánítja, hogy az állami nyugdíja­sok magyar politikai pártok táborában van­nak, mert szerinte ez a revíziós célokért való küzdelmet jelenti. Még egyetlen társadalmi réteg van, amely valamennyire biztosítva van az alaptalan üldözések ellen, legalább is annyiban, hogy nincs fizetése vagy nyugdíja, amelyet megvonjanak tőle: ez az ügyvédi kar. A Cseszke Szlovo tehát cikke befejezé­seként kijelenti nemes egyszerűséggel, hogy a magyar ügyvédek államellenes agitátorok, tehát alaposan meg kell rostálni őket és kü­lön intézkedéseket kell tenni, amelyek lehe­tetlenné tegyék a magyar ügyvédek műkö­dését is. A magát demokratikusnak, sőt szo­cialistának nevező Benes-pártnak tehát a szabadságjogokat úgyszólván teljesen eltörlő eddigi kivételes törvények sem elegendők s így el lehetünk arra készülve, hogyha össze­ül ősszel a prágai parlament, majd valami külön rendtörvényt szavaztatnak meg vele az ügyvédi kar politikai működésének meg­gátolására. Az európai sajtót továbbra is élénken foglalkoztatják az olasz-magyar tárgyalások Gömbös Gyula miniszterelnök római uta­zása még mindig élénken foglalkoztatja az európai közvéleményt. A német, az olasz, a francia sajtó és a kisántant­ sajtó is újra és újra visszatér a római eseményekre és kü­lönböző szempontból nézi azoknak jelentő­ségét. Berlini jelentések szerint a Deutsche Zei­tung „Magyarország jelentősége Európa szem­pontjából" címmel közöl hosszabb cikket. A német lap megállapítja, hogy Franciaor­szág minden kísérlete, amellyel a Duna völ­gyében Magyarország nélkül akarta kijelölni Magyarország jövő helyzetét, meghiúsult Magyarország nemcsak Olaszország támoga­tásának, hanem inkább a Duna völgyében való központi fekvésének köszönheti, hogy olyan tényező, amely nélkül Délkeleteurópá­­ban semmiféle megoldás nem képzelhető el. Olaszország akarata szerint Magyarország­nak az újjáalakítandó Középeurópában ki­váló feladat jutna s ennek megfelelő, nem­zetközileg megalapozott állást foglalna el. Franciaország és a kisántánt nem veheti el Olaszországtól és Magyarországtól a Duna völgye kialakítása terén a kezdeményezést. Páris ezért terjeszt most új gondolatot, amely a Duna völgyében veszélyeztetett pozícióját legalább félig biztosítaná: az olasz—ma­gyar—osztrák—kisántant gazdasági blokk gondolatát. Magyarország olaszbarátsága kezdi megteremni gyümölcseit. Románia most komolyan megkísérli, hogy Magyaror­szággal értelmes kapcsolatokat teremtsen. Szerbia ma már részben úgy fest, mint aki elvesztette erkölcsi tekintélyét, attól is tar­tania kell, hogy az olasz piacon elfoglalt pozícióját Magyarország veszi át Mindez még nem jelenti azt, hogy a trianoni béke­szerződés revíziója rövid időn belül való­sággá válik. Ennyire még nem kerekedett felül a kisántant­ államokban a belátás, de arra vezethet, hogy az olasz és magyar ál­lamférfiak komoly vétót mondanak azoknak a kívánságoknak, amelyeket Franciaország szövetségi politikája kedvéért terjeszt elő. A Berliner Tagblatt megállapítja, hogy a négyhatalmi szerződés Magyarország és Olaszország kapcsolatait nem gyöngítette, hogy Olaszország továbbra is hajlandó tett erősen fellépni a békeszerződések re­vízió­­jáé­­t és hogy végül Olaszország megegye­zésre jutott Magyarországgal a Duna völ­gyének új szabályozása tekintetében. Az olasz-magyar megegyezést most gazdasági téren is alátámasztják. Párisban Magyarország politikai és katonai egyenjogú­ságáról Írnak Béldi barátom volt ő, maga is librettista. •— A „Katalin“-t írta. Emlékszem rá.­­— Béldi barátom azt mondta, hogy az idea remek és „fekszik is neki.“ Majd Makai Emilt kérjük meg, hogy vállalja a verseket. Sorsharag úr sóhajtott: — Szegény Makai vállalta, de saj­nos, sokkal korábban távozott az élet­ből, mint gondolni lehetett. Fóbia mester kezdett ideges lenni. •— Igen, — ötlött az eszébe, — a ba­rátaink átkos hamarsággal surrannak ki az életből És ha meggondolom, hogy én... De nem akart meggondolni ilyesmit. Egyáltalán nem akart a halandóságra gondolni, mert hiszen ő maga is... Igen! Ez a ma reggeli eufóriás érzés!... úgy tette föl az ajkára toluló kérdést, mintha maga a darab érdekelné, pedig csak a halál gondolatát akarta félretolni: — És Béldi megírta a librettót? — Ó, uram! Hiszen ismerte őt, mint mondja. Nagyszerű fiú volt, de lusta, mint egy kandúr. Tíz évvel megbeszélé­­sünk után halt meg és akkor is csak az első felvonás scenériája volt kész ... Pe­dig a Vezérnek, Beöthy Lacinak is tet­szett. Meg is ígérte, hogy megi­atja va­lami fürgekezű és megbízható fiatallal... De telt, múlt az idő és a színházai csődbe jutottak. No, most? Ön ezt fogja kér­dezni: no, most mi lett a darabból. Fábia mesternek esze ágában sem volt ezt kérdezni, vagy bármit is. Feje veszettül kóválygott, szorongást érzett a mellében. Fel is állt, hogy átmenjen a közeli pa­tikába valami idegcsillapítóért. De Sorsharag úr a karjába kapasz­kodott: «•» Most figyeljen Idei Most jön a leg-1 bérét. Párisból jelentik: A Paris Sotr római tu­dósítója azt táviratozza lapjának, hogy olasz politikai körökben Gömbös Gyula és érdekesebb tragikum. Tegnapelőtt talál­koztam kedves barátommal, a „Kata­lin“­ zeneszerzőjével. — S elmondta neki? — De el ám és esküszöm: el volt ra­gadtatva! Valósággal a mellére szívta. Majd ő keres egy librettistát, egy igazit! A darabhoz van is már két duettje, egy belépőáriája és másfél remek fináléja. — Gratulálok! — kiáltotta Fábia mes­ter. — Gratulál? ... Fejezze ki inkább részvétét. Rászorulok. Mert mit olvas­tam tegnap az esti lapokban? No, mit? Azt, könyörgök szeretettel, hogy jeles zeneszerző barátomat tegnap reggel hiába költögette a gazdasszonyai ■— Csakugyan tragikus dolog!­­—» és Fabia mester, aki most már valósággal reszketett és halálos rosszul érezte ma­gát, a menekülés vágyának sietős moz­dulatával nyúlt a kalapja után. — Maradjon, uram! — kapaszkodott bele Sorsharag úr és bizalmas titkok közlésére készen, közelebb húzta székét Fóbia mesterhez és aszott kis arcával egészen a füléhez bújt: — Most a témámat — önnek is el­mondom!­­— Nekem? — hördült föl Fóbia mes­ter kétségbeesett tiltakozással. — Ne­kem? Ezt a pokolgépet, amibe mindenki belepusztult?... Most nekem akar­nád ?... Pont nekem? ... Takarodj in­nen átkozott gyászpojáca! ... így végződött az irodalmi beszél­getés a pompás színdarabról és ebből az afférből lett az a párbaj másnap, amely­ben csak a vivómester sérült meg. Egyedül ő, — mert a felek, — ahogy ez „bohém népségtől“ nem meglepő — nem fizették ki a maestronak a vívóterem Mussolini római tárgyalásainak az eredmé­nyét a következőkben foglalják össze: 1. Magyarország és Olaszország lojálisan megtesznek mindent, ami elősegítheti köl­csönös kereskedelmi forgalmuk növelését. A kérdés részleteinek megtárgyalása a szak­értők feladata. 2. Olaszország teljes mértékben támo­gatja Magyarországnak azt a kívánságát, hogy katonai és politikai egyenjogúságot kell kapnia. Magyarország, amelynek­­ békediktátum csa­k harmincötezer főny zsoldos hadsereget engedélyezett, ugyan­olyan jogokat kér a maga számára, mint amilyen jogokkal szomszédai, a kisántant­­államok rendelkeznek. Olaszország a négy­hatalmi egyezmény keretén belül és a béke­­szerződésben előírt eljárás segítségével akarja megvalósítani Magyarországnak ezt a kívánságát. Román hang a revízió fenyegető veszedelméről Bukarestből jelentik: Az Adeverul hosszú cikkben foglalkozik a római eseményekkel, közli több budapesti lapnak azt a megállapí­tását, hogy az olasz közvélemény teljesen magáévá tette a magyar revízió ügyét. Az Adeverul ezt rendkívül fontosnak tartja Ro­mániára nézve, mert ha Franciaország nem emeli fel szavát kellő eréllyel, könnyen el­képzelhető, hová jut Románia. A revízió napirendre kerülése nagy veszély Romániára és a kisántantra nézve, még ha csak a nagy­hatalmak diplomáciájának keretén belül tör­ténik is. A revízió eszméje újabban mindig ott üti fel a fejét, ahol a legkevésbé szá­mítanak reá. Olaszország exponálja magát a revízió mellett, Németország régóta a re­vízió hívének vallja magát és most nincs ki­zárva, hogy az eszme szolgálatába szegődik Anglia is. A kisántantnak résen kell lennie, hogy az egyelőre csak látszólagos veszély ne váljék fenyegetővé. a, émelygő . n. rosszullét^* melegben. Táb0*»®’ lésnél, nagy­..&snál fáj­ада. szesz. i Kövér Gusztáv újabb levele Vajda román miniszter­elnökhöz Kövér Gusztáv dr., a bihar megyei magyar párt alelnöke, aki a népszövetségnél tett pa­naszt a román kormány ellen, mert a bel­ügyminiszter szabálytalanul és törvénytele­nül megsemmisítette román állampolgársá­gát, most újra Genfbe utazott, ahol augusz­tus 11-én remélhetőleg tárgyalásra kerül ügye, mert aznap jár le az a határidő,­ ame­lyet nyilatkozattételre a népszövetség ta­nácsa a román kormánynak adott. Kövér Gusztáv elutazása előtt újabb levelet intézett Vajda Sándor román miniszterelnökhöz. A levélben emlékezteti, hogy néhány alantas közege egyéni bosszúból kiutasíttatta Romá­nia területéről s ügyét a belföldi illetékes fórum, a nagyváradi ítélőtábla, mint köz­­igazgatási bíróság sem intézhette el, mert a kormány keresztülvitte, hogy őszig elhalasz­­szák a tárgyalást azon a címen, hogy a kor­mánynak idő kell, amíg beszerzi az adato­kat arra vonatkozólag, hogy Kövér Gusztáv „csalárd után jutott a román álllampolgár­­sághoz“. Ezek után az előzmények után így folytatja Kövér érdekes levelét: — Mint miniszterelnök valószínűleg tudja, a petíció beadásától számított hatvan nap alatt köteles válaszát megadni az illeté­kes kormány, azaz felvilágosítani a népszö­vetséget ama tényálladék felől, amit a pe­­ticionáló fél panasz tárgyává tett. Ezt a hat­van napot kívánatra még harminc nappal meg szokták hosszabbítani, tehát önöknek is módjuk van a nagyváradi táblánál bevált rendszerüket a népszövetség előtt is fel­használni az ügy elhúzására. A népszövet­ség urai el is fogják fogadni az önök elna­polása kérelmét, de egyben ismerik már va­lamennyien az ügyet annyira, hogy ugyan­­,­akkor csodálattal fogják megállapítani, váj­jon miként utasíthattak ki egy állampolgárt,­­ aki egyben közfunkciókat is végzett az utolsó percekig, ha a kiutasító kormány­­hatalom még hónapok elmúltával sincs ab­ban a helyzetben, hogy világhírű sziguran­­cájával és egyéb rendőri intézményeivel elő­teremthesse a várva várt bizonyítékokat. Ezek a népszövetségi urak sem estek fejük lágyára s mikor a halasztó végzést elfogad­ják, valahogy belülről egy kis rokonszenvet fognak érezni azokkal a rebellis kisebbségi sorsra jutott magyarokkal, akik nem utal­­ják a népszövetség drága idejét igénybe venni, így azután, miniszterelnök úr, az ön türelmetlen és kisebbségfaló közegei éppen az ellenkező célt érik el, mint amit tulaj­donképpen akartak, mert a kisebbségek el­­gáncsolása helyett a hatalmasok ébredező rokonszenvét erősítik meg számunkra. Igaz ugyan, hogy az én személyes ügyem egy újabb hónapi késedelmet fog szenvedni, de ha most nem, hát harminc nap múlva úgyis szint kell valljon a román kormány genfi megbízottja. Nálam pedig már nem játszik nagy szerepet, hogy hány nap múlva lesz kénytelen a belügyminiszter exponense be­vallani, hogy nem adatok, hanem csak sze­mélyi intrikák alapján lettek Ы az or­szágból. A levél további folyamán azt ajánlja Kövér Vajda miniszterelnöknek, hogy sok­ tabletták az enyhe és megbízható hashajtó, a renyhe bélműködés szabályozója. Insita ártalmatlan.

Next