Magyarság, 1933. december (14. évfolyam, 273-296. szám)
1933-12-01 / 273. szám
▼olt s mégis megáll a helyén. Ha a Nemzeti Bank az ellenzékiek tanácsolta politikát követné, valutapánik törne ki. Elismeri azonban, hogy a defláció legtlöbbször ballépések Sorozatának következménye szokott lenni. Van Ferenc: Most találta el az igazat! Hajós Kálmán szerint nem az a baj, hogy a váltótárca sok a Nemzeti Banknál, ■anem, hogy annak nyolcvan százaléka prolongációs váltó. A javaslatot elfogadja. Ulain Ferenc veszedelmesnek tartja a Nemzeti Banktól kért állami kölcsönt A következő szónok Ulain Ferenc, aki ■hangoztatja, hogy nemcsak arról van szó, hogy százmillió pengőt adjanak a kormánynak, hanem még másik két kívánság is felmerül a kormány részéről. Ugyanis azt kívánja a kormány, hogy a fölvett kölcsönt fedezet szátízpontjaiból ne számítsák be és hogy az alapszabályokat olyan módon módosítsák, hogy a fedezeti arány 1938 júniusában 28 helyett 24 százalékos legyen. A Nemzeti Bank alapítását elhatározó törvényben kimondták azt, hogy sem az állam, sem a törvényhatóságok, vagy a községek saját céljaikra nem vettetik igénybe a bankot anélkül, hogy tíz ellenértékét arányban, nagy devizában ne biztosítsák. Ezáltal akarták ugyanis a Nemzeti Bank függetlenségét megóriájak. Az elmúlt kilenc év alatt a Nemzeti Banktól egyetlen kormány egy fillért nem kért kölcsön, most először történik, hogy százmillió pengőt akarnak igénybevenni. Ennek a kölcsönnek azonban nem lesz más fedezete, csak egy adóslevél. Ha a Nemzeti Bank abban a helyzetben van, hogy a valutát fenn tudja tartani, helyes ha megadják a kölcsönt, előbb azonban tisztázni kell a fedezeti viszonyt. Ismerteti a november 23-i heti kimutatást, amelyből megállapítja, hogy 99 millió pengő ércfedezést áll rendelkezésre, vagyis 27 százalék. Van azonban a Nemzeti Banknak 112 millió pengő aranytartozása a külfölddel Semben. Ennek a figyelembevételével csak fikció az, hogy van ércfedezetünk, ilyen helyzetben nem szabad a százmillió pengőt igénybe venni. Már a bank súlyos helyzete miatt sem szabad tehát kölcsönt kérni, függetlenül attól, mi lesz ennek a konzekvenciája: lesz-e infláció, vagy nem lesz. Meg kell állapítani, hogy 1931, vagyis a devizakorlátozás óta nincsen értékállandó valutánk. A magyar pengő nem reprezentál olyan értéket, mint amilyet neki tulajdonítanak. Kimondja nyíltan, hogy a nemzet társadalmának nagy része nincsen megelégedve a Nemzeti Bankkal. Ennek az okát is föltárja, amely szerinte az, hogy a gazdasági élet méreteinek kialakulásánál is Nemzeti Bank vezetői a köteles gondosságot elvlulasztották. Négy évvel ezelőtt Popovics Sándor bankelnök figyelmeztetett ugyan a vihart jelentő felhőkre, hangoztatta, hogy a kormánynak óvatosságot kell tanúsítania, de szemrehányást kell tennie Popovicsnak, hogy nem lépett fel nagyobb erővel, amikor ő előre láthatta, hogy a világgazdasági helyzet milyen fordulatot fog venni. Kimutatta, hogy hat év alatt a Nemzeti Bank nyers jövedelme 125 milió pengő, tiszta jövedelme pedig 53 millió pengő volt, ami után 24 millió osztalékot, vagyis 4 millliót fizettek évenként. (Felkiáltások a baloldalon: Több mint tíz százalék!) Hét év alatt a bank tartaléka 9 millió pengőre, nyugdíjalapja 29 millióra szaporodott föl. Tisztviselőinek a létszáma, amennyire értesül, az ötszázat sem igen éri el, a jobb fizetések évi átlaga tízezer pengő. A pénzügyminiszter — folytatja — majd valószínűleg flefricskáz minket, akik belekontárkodunk a gazdasági életbe. Jánosi Gábor: Csak felvilágosít, nem fricskáz föl senkit! Ulain Ferenc: Kimutatja, hogy a velünk szomszédos kis országok mennyivel jobb helyzetben vannak. Meg kell állapítani azt is, hogy az első valuta, mely 1931-ben a képzelt aranyalapról lecsúszott, a magyar pengő volt. Mennyit kerestek a bankok? Ulain Ferenc ezután azt hangoztatja, hogy a mai helyzetben még 300 millió pengőj bankjegy kibocsátása sem jelentene inflációt. A bankrendszert, mint organizmust, támadni nem volna méltányos, de igenis kifogásolja az ellenzék a visszaéléseket. A magyar bankok nyers jövedelme 1926-ban 194 millió pengő volt, 1930-ban 147 millió pengő, tiszta nyereségük öt esztendő alatt 328 millió pengő. (9 esztendő alatt a bankok alaptőkéje 235 millióról 265 millió pengőre emelkedett, tartaléktőkéjük pedig 150 millióról 254 millió pengőre. Hivatkozik a Nemzeti Bank egyik közleményére, amely szerint a magyar földbirtok terhe az 1924. év elején 263 millió pengő volt, ma ez a teher kétmilliárd. A bankok viszont 1926-tól 1930-ig 180 milliópengőt kerestek. Érthető tehát, hogyha az ellenzék a bankrendszer privilegizált helyzetéről beszél. A pénzügyminisztert a legmegfelelőbb embernek tartja tisztjére, de az ő elgondolásai sem lehetnek abszolút tökéletesek. A pénzügyminiszter mégis annyi fölényes volt legutóbbi parlamenti beszédében, úgy felfzicskázta az ellenzéki előterjesztéseket, hogy kérdés ilyen körülmények között, érdemes-e a sokat hangoztatott nemzeti összmunkában résztvevői. A javaslatot nem fogadja el. Sándor Pál a következő felszólaló. Miután a gazdajavaslatot a Ház megszavazta, meg is kell adni a végrehajtásához szükséges anyagi eszközöket. A többségi párt hoszszú idők óta szolgai készséggel mindent megszavazott, amit a kormány kívánt. Bessenyey Zénó elnök figyelmezteti Sándor Pált, hogy ne használjon egy egész pártra sértő kifejezéseket. Sándor Pál ezután támadja a pénzügyminisztert, mert hozzányúlt a Nemzeti Bank függetlenségéhez. A főtanács csak a lapokból értesült arról, hogy százmillió pengőt akarnak fölvenni. Emiatt le kellett volna mondani a főtanács tagjainak. Ulain Ferenc: Igaza van Pali bácsinak ! Ezután a pénteki ülés napirendjét állapították meg. Folytatják pénteken a Nemzeti Bankra vonatkozó törvényjavaslat tárgyalását, de valószínűleg sorra kerül a nyugdíjjavaslat is. Az ülés egynegyed tíz órakor ért véget. Próbálja ki 1ЙййШШ.ШГ.ДаШШ|8Э1No1! Csak ГВт báli«, december 1»-én. A « о г »j e KJ Ara: E*és i P 2.- FélP 1.60 Főnyeremény 40.000 zengő. Kapható M. Kir. l’éniH gyigízatóság, Budapest, V., Szatav поза la., továbbá az összet* dwifinytőzsdékben, ’toisjepryárusítoknál és bangóiban. Siessen, mél ma vásároljon! шшш 1933 december 1. Szombaton Gödöllőn temetik Takács Menyhértet Takács Menyhért dr. jászói prépost halála az egész magyar társadalomban nagyrészvétet és megleződést váltott ki. Csütörtökön a premontrei rend budapesti csonka plébániájára és a gödöllői házfőnökséghez az ország minden részéből és külföldről nagyszámú részvéttávirat érkezett. A miniszterelnök a következő részvéttáviratot intézte a rendhez: „Mély megsetődéssel értesültem méltóságos és főtisztelendő Takács Menyhért dr. urnak, a jászói, leleszi és váradhegyfoki prépostság apátjának elhunytéról, aki munkás és érdemekben gazdag életében kiváló képességeit mindenkor önzetlen odaadással és fáradhatatlan munkakészséggel állította hazájának és egyházának szolgálatába. Mélyem átérezve a nagy veszteség súlyát, úgy a magam, mint a magyar királyi kormány nevében őszinte részvétemet nyilvánítom. Gömbös Gyula miniszterelnök.“ A kormány tagjai közül Slóman Bálint küldött még részvéttáviratot. A temetési szertartás pénteken délelőtt tíz órakor kezdődik az egyetemi templomban, ahol Breyer István dr. esztergomi felszentelt püspök az elhunyt főpap kívánsága szerint egyszerű keretek között végzi a beszerelést. Beszentelés után Takács Menyhért földi maradványait Gödöllőre szállítják és a premontrei főgimnázium nagy kápolnájában ravatalozzák fel, ahol délután két órakor a rend összes tagjainak a jelenlétében megkezdődik a halotti zsolozsma. A gödöllői premontrei reálgimnázium és Szent Norbert-nevelőintézet ifjúsága alapítójától szombaton reggel külön gyászmisén búcsúzik, majd tíz órakor Hanauer István dr. váci megyéspüspök főpapi misét pontifikál és ennek keretében temeti el a rend nagy halottját. Kiújultak a nemzeti szocialista tüntetések Ausztriában Bécsből jelentik: A csütörtökre virradó éjszaka rendkívül nyugtalanul telt el Innsbruckban, Tirol fővárosában. A város különböző részein mintegy harminc petárda robbant fel. A rendőrség több embert őrizetbe vett, a kétségtelen tetteseket azonban nem sikerült megtalálni. Az alsóausztriai wöllersdorfi koncentrációs tábor már nem elegendő az internáltak elhelyezésére s így Tirolban is koncentrációs táborul rendezték be a Finstermünz nevű régi erődítményt. Az internálások itt is megkezdődtek. A nemzeti szocialista agitáció olyan nagymérvű Tirolban, hogy egyedül ebből a tartományból hétszáz emigráns osztrák állampolgárságát semmisítették meg. Csütörtökön éjjel Grácban is rakétákat robbantgattak fel a város több pontján. Három kirakat és egy kávéházi ablak összezúzódott. Az anyagi kár jelentékeny. ifi. Belelőtt a prímásba. Mégse járja, hogy a szegény győri cigányprímás a dáridó végén golyót kapott a hasába. A tényállás valószínűvé teszi, hogy a mulató fiatalember véletlenül lőtt bele a francia vezérébe, ivás után, az éjjeli szerenád lezajlása után, mikor már otthon ittak tovább a lakásban, ahol a vendég addig játszadozott a pisztollyal, míg a golyója mennyezet helyett a prímás hasába fúródott. Rettenetes rombolás volt az is, amikor még a nagybőgőbe rúgott bele az öncélú ifjúság, vagy a tükröknek estek neki s a hangulat tetőfokán székeket törtek össze, vagy a nagy kirakatüveget verték be a kiürített poharakkal. Egy-egy film, vagy a Nemzeti Színház egyik-másik lojális darabja még visszahozza olykor ezt a szilaj kort, amikor még nem számított az anyag értéke s a férfiúi búbánatnak semmiféle szentség se tudott útjába állani. Mióta azonban tombol a válság, sőt amióta tombolt a háború és amióta tombol a szociális étkeztetés, azóta a nagybőgők, poharak, tükrök és más drága berendezési tárgyak türelmi időt élveznek, afféle Treuga Dei van köztük és a duhajság között. Ezt a bajbajött győri zenekarvezetőt borzalmasan meglephette az a fordulat, hogy hangszerei helyett őt magát szemelték ki arra, hogy valaki pontot tegyen a mulatozás végére. A cigányt csak fenyegetni volt szokás, bankót ragasztani a homlokára. Testi épségét eddig még senki se veszélyeztette. Hiszen közösen panaszkodtak egymásnak a vendég és cigány. A vendég rendszerint a nő miatt, a cigány a viszonyok miatt. És találkoztak a közös hangulatban, amelyik egyformán leverte őket a lábukról. Csókkal váltak el, vagy öleléssel, de semmiesetre se golyóval a hasukban. Ilyen tempó mellett legközelebb ki lehet nyitni a gázcsapot a zenészekbe. Mi vár még szegény muzsikusokra, ha már a hegedülés is az életveszélyes foglalkozási ágak közé sodródik. A politizálás már régen az. Börtön, üldözés, leleplezés jár ki érte, hacsak az illető nem tart mindig a hatalommal. Aki új hangot mer megütni a társadalmi koncerten, az legyen rá elkészülve, hogy a denunciánsok belerúgnak. Vagy belemarnak. Sötét hangulatban lesnek a láthatár szélén, hogy hol bukkan fel valami új prímás és ráeresztik a mérgesgázt. Talán már tényleg csak a cigány az, aki makacsul ittmaradt és kitartóan ragaszkodik ahhoz, hogy ő itt vidám hangulatot teremt, mégpedig a régi módszerek szerint. Üresek a kávéházak, konganak a legjobb éttermek, konganak a zsebek és a szívek, s ő rendületlenül kiáll a középre és rázendít az „édesbús“ dalokra. Háta mögött a gépzene dübörög, a mozikból száműzték őket, ahová néznek, ott mindenütt gágog a dzsessz, trombiták, tubák, dobok és súrolókefék hintik szét a hangulatot , s ők még hisznek a feltámadásban. Nem csodálatos ez a szívósság? A malacbandák éheznek a kisebb vidéki kávéházakban, de el nem mennének más pályára semmi pénzért se. Ott bóbiskolnak a magyar dal mellett, munka hiányában a szemük is leragad a tétlenségben, az úri pazarlókat, a nagy vendégeket rég elvesztették, nincs már nagy vad a vonók és bőgők világában, nincs még kicsi se, fixre kell szerződniük, s ha ki is teszik a „Zene“ felirású porcellántányért a gyanús szalvétával, ez már csak hagyomány, rossz szokásokért tudják, hogy nikkelpénz hull beléje. Ki tartsa el őket, ki mulasson ma kivilágos kivirradtig? Talán azok a smokkok és parvenük, akik a bőgőrugást előbb otthon gyakorolták, hogy hajnalban jól sikerüljön és tapsoljon nekik a társaság? Ezeknek soha nem ment vérükbe az „édesbús“ meg a sirvavigadás. A pénz eltolódott s a cigány nem tanult meg belemenni. Azt hiszi, hogy az úr igazi tartozéka. Utálja a hangos, a rikoltozó, a dünnyögű gépzenét. Ismerek egy zseniális prímást, aki azért fog maholnap éhenhalni, Inert nem tanul meg egyetlenegy dzsessz-dalt se. Inkább belepusztul. Sehová se szerződtetik. Füstös pofájával, ragyás arcával egy malaclopó köpönyegben kóborol a ferencvárosi putikok közt, éhesen és banda nélkül, hóna alatt a száraz fával, de még ezek az alsó rétegbeli gavallérok is kikergetik az esőbe, mert nekik a „tenyerem hordozom én“ , kell és semmi közük már ahhoz, hogy „Messze, messze Csikország“-ban mi történt. Vagy hogy miért van tele a város akácfavírággal. Nem is lehet se rajtuk, se a cigányon semmiféle hatósági közmunkával, mulattatási szellemi szükségmunkával segíteni, a cigányt ma előkelő és üres éttermekbe, falusi kocsmákba és különleges budai mulatókba száműzték, mert hazugság kell a népnek, nem szív és nem érzés, mint ahogyan Őse azt görcsösen hajtogatják. Hol van már a mai közönség a cigány régi hízelgő vigyorgásától! Ma színész legyen a bandavezér, komédiás, szemtelenül szmoloingos, asztalról asztalra járó bohóc, ha ki akar csikarni egy néhány pengőt a savanyú „paliból.“ Térdeljen le a bandájával együtt a hölgy előtt, hőköljön, udvaroljon, énekeljen. Tegyen иду, mintha hangja volna. Akasszon tölcsért a torka elé, hogy a recsegést rá lehessen fogni a pléhmasinára. Ugráljon a mélyen tisztelt publikum előtt, ne játssza a repülő lelkű, a síró szívű, érzékeny muzsikust, hanem, mutassa, hogy muszklijai vannak, hogy sportol és dobogjon a lábával is, ha fokozni akarja a hangulatmeccs hatását. Rémes, hogy milyen elmaradott ma a cigány. Még mindig a szivén át akar a zseb felé haladni. Felmegy a győri lakásba, hadd öntse ki egészen a fájdalmát az a szegény vendég és a végén golyóval fizetnek neki. Biztos, hogy véletlen a dolog, mert ilyen nagyfokú részegség, vagy elkeseredés még nem is volt a világon. A hajtókat a közvadászaton is véletlenül szokták lepuffantani Nem nagyon romantikus ez a véletlen, az bizonyos, de a cigány ezen sem okul majd, ezután se változik meg s ha kibírja a mostani belföldi szántkivetést,, még vele szemben is meglepetéseket hozhat az ízlés revíziója. Papp Jenő Lemondott a német evangélikus egyház egész vezetősége Berlinből jelentik. A német evangélikus egyház kebelében kitört válság, amely az új német államegyház bomlásával fenyeget, újabb fordulóponthoz érkezett. A birodalmi evangélikus sajtószolgálat jelentése szerint Hessenfelder püspök, egyházi miniszter lemondása után, most az új államegyház égési vezetősége benyújtotta lemondását. Malitt birodalmi püspök elfogadta a vezetőség lemondását. Több bajor papot letartóztattak rémhírterjesztésért Münchenből jelentik. A bajor politikai rendőrség közli: A politikai rendőrséghez, több oldalról az a jelentés érkezett, hogy néhány müncheni katolikus pap a dachaui gyűjttőtáborban történt állítólagos eseményekről hihetetlen rémhíreket terjeszt, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy ily módon felháborodást és nyugtalanságot keltsenek. A bajor politikai rendőrség abbeli törekvésében, hogy a konkordátum által célul kitűzött vallási békét megóvja, haladéktalanul megindította a szükséges nyomozást, amelynek során több lelkész letartóztatása elkerülhetetlenné vált. A letartóztatás az államügyészséggel való előzetes megbeszélés után történt. A valótlan hírek terjesztőjeként Mahler Emil dr. városi káplánt, bajor néppárti városi tanácsost sikerült kinyomozni, akit szintén letartóztatott a rendőrség. Egyúttal bűnvádi eljárás indult a letartóztatottak ellen. A nyomozás folyik. A magyar Rádió Hot, MMMHKM december 2-től 10-ig IV^JSosszatííJLetek nyitva d. e. 9-től este 10 óráig Nyilvános Stúdió-előmódások, rádióüzenetok Belépőjegy a kiállítási pénztárnál 50 fillér, Kedvezményes belépőjegy 30 fillérért a dohánytőzsdékben, rádiókereskedőknél, hírlapoknál kaphatók.