Magyarság, 1933. december (14. évfolyam, 273-296. szám)

1933-12-01 / 273. szám

▼olt s mégis megáll a helyén. Ha a Nemzeti Bank az ellenzékiek­ tanácsolta politikát kö­vetné, valutapánik törne ki. Elismeri azon­ban, hogy a defláció legtlöbbször ballépések Sorozatának következménye szokott lenni. V­­­a­­­n Ferenc: Most találta el az igazat! Hajós Kálmán szerint nem az a baj, hogy a váltótárca sok a Nemzeti Banknál, ■anem, hogy annak nyolcvan százaléka pro­­longációs váltó. A javaslatot elfogadja. Ulain Ferenc veszedelmesnek tartja a Nemzeti Banktól kért állami kölcsönt A következő szónok Ulain Ferenc, aki ■hangoztatja, hogy nemcsak arról van szó, hogy százmillió pengőt adjanak a kormány­nak, hanem még másik két kívánság is fel­merül a kormány részéről. Ugyanis azt kí­vánja a kormány, hogy a fölvett kölcsönt fedezet szátízpontjaiból ne számítsák be és hogy az alapszabályokat olyan módon mó­dosítsák, hogy a fedezeti arány 1938 júniu­sában 28 helyett 24 százalékos legyen. A Nemzeti Bank alapítását elhatározó tör­vényben kimondták azt, hogy sem az állam, sem a törvényhatóságok, vagy a községek saját céljaikra nem vettetik igénybe a ban­­kot anélkül, hogy tíz ellenértékét arányban, nagy devizában n­e biztosítsák. Ezáltal akar­ták ugyanis a Nemzeti Bank függetlenségét m­egóriájak. Az elmúlt kilenc év alatt a Nemzeti Banktól egyetlen kormány egy fil­­lért nem kért kölcsön, most először történik, hogy százmillió pengőt akarnak igénybe­venni. Ennek a kölcsönnek azonban nem lesz más fedezete, csak egy adóslevél. Ha a Nemzeti Bank abban a helyzetben van, hogy a valutát fenn tudja tartani, helyes ha megadják a kölcsönt, előbb azonban tisz­tázni kell a fedezeti viszonyt. Ismerteti a november 23-i heti kimutatást, am­el­y­ből megállapítja, hogy 99 millió pengő érc­­fedezést áll rendelkezésre, vagyis 27 száza­lék. Van azonban a Nemzeti Banknak 112 millió pengő aranytartozása a külfölddel Semben. Ennek a figyelembevételével csak fikció az, hogy van ércfedezetünk, ilyen helyzetben nem szabad a százmillió pengőt igénybe venni. Már a bank súlyos helyzete miatt sem szabad tehát kölcsönt kérni, füg­getlenül attól, mi lesz ennek a konzekven­ciája: lesz-e infláció, vagy nem lesz. Meg kell állapítani, hogy 1931, vagyis a deviza­korlátozás óta nincsen értékállandó valu­tánk. A magyar pengő nem reprezentál olyan értéket, mint amilyet neki tulajdoní­tanak. Kimondja nyíltan, hogy a nemzet társadalmának nagy része nincsen megelé­gedve a Nemzeti Bankkal. Ennek az okát is föltárja, amely szerinte az, hogy a gazda­sági élet méreteinek kialakulásánál is Nem­zeti Bank vezetői a köteles gondosságot el­­vlulasztották. Négy évvel ezelőtt Popovics Sándor bankelnök figyelmeztetett ugyan a vihart jelentő felhőkre, hangoztatta, hogy a kormánynak óvatosságot kell tanúsítania, de szemrehányást kell tennie Popovicsnak, hogy nem lépett fel nagyobb erővel, amikor ő előre láthatta, hogy a világgazdasági hely­zet milyen fordulatot fog venni. Kimutatta, hogy hat év alatt a Nemzeti Bank nyers jövedelme 125 mi­­lió pengő, tiszta jöve­delme pedig 53 millió pengő volt, ami után 24 millió osztalékot, vagyis 4 millliót fizettek évenként. (Felkiáltások a baloldalon: Több mint tíz százalék!) Hét év a­latt a bank tar­taléka 9 millió pengőre, nyugdíjalapja 29 millióra szaporodott föl. Tisztviselőinek a létszáma, amennyire értesül, az ötszázat sem igen éri el, a jobb fizetések évi átlaga tízezer pengő. A pénzügyminiszter — foly­tatja — majd valószínűleg flefricskáz min­ket, akik belekontárkodunk a gazdasági életbe. J­á­n­o­s­i Gábor: Csak felvilágosít, nem fricskáz föl senkit! Ulain Ferenc: Kimutatja, hogy a velünk szomszédos kis országok mennyivel jobb helyzetben vannak. Meg kell állapítani azt is, hogy az első valuta, mely 1931-ben a képzelt aranyalapról lecsúszott, a magyar pengő volt. Mennyit kerestek a bankok? Ulain Ferenc ezután azt hangoztatja, hogy a mai helyzetben még 300 millió pengő­­j bankjegy kibocsátása sem jelentene inflá­ciót. A bankrendszert, mint organizmust, támadni nem volna méltányos, de igenis ki­fogásolja az ellenzék a visszaéléseket. A ma­­gyar bankok nyers jövedelme 1926-ban 194 millió pengő volt, 1930-ban 147 millió pengő, tiszta nyereségük öt esztendő alatt 328 millió pengő. (9 esztendő alatt a ban­kok alaptőkéje 235 millióról 265 millió pen­gőre emelkedett, tartaléktőkéjük pedig 150 millióról 254 millió pengőre. Hivatkozik a Nemzeti Bank egyik közleményére, amely szerint a magyar földbirtok terhe az 1924. év elején 263 millió pengő volt, ma ez a te­her kétmilliárd. A bankok viszont 1926-tól 1930-ig 180 millió­­pengőt kerestek. Érthető tehát, hogyha az ellenzék a bankrendszer privilegizált helyzetéről beszél. A pénzügy­minisztert a legmegfelelőbb embernek tartja tisztjére, de az ő­ elgondolásai sem lehetnek abszolút tökéletesek. A pénzügyminiszter mégis annyi­ fölényes volt legutóbbi par­lamenti beszédében, úgy felfzicskázta az el­lenzéki előterjesztéseket, hogy kérdés ilyen körülmények között, érdemes-e a sokat han­goztatott nemzeti összmunkában résztvevői. A javaslatot nem fogadja el. Sándor Pál a következő felszólaló. Mi­után a gazdajavaslatot a Ház megszavazta, meg is kell adni a végrehajtásához szüksé­ges anyagi eszközöket. A többségi párt hosz­­szú idők óta szolgai készséggel mindent megszavazott, amit a kormány kívánt. Bessenyey Zénó elnök figyelmezteti Sándor Pált, hogy ne használjon egy egész pártra sértő kifejezéseket. Sándor Pál ezután támadja a pénzügy­­minisztert, mert hozzányúlt a Nemzeti Bank függetlenségéhez. A főtanács csak a lapokból értesült arról, hogy százmillió pengőt akar­nak fölvenni. Emiatt le kellett volna mon­dani a főtanács tagjainak. Ulain Ferenc: Igaza van Pali bácsinak ! Ezután a pénteki ülés napirendjét állapí­­tották meg. Folytatják pénteken a Nemzeti Bankra vonatkozó törvényjavaslat tárgyalá­sát, de valószínűleg sorra kerül a nyugdíj­­javaslat is. Az ülés egynegyed tíz órakor ért véget. Próbálja ki 1ЙййШШ.ШГ.ДаШШ|8Э1No1! Csak ГВт báli«, december 1»-én. A « о г »j e KJ Ara: E*és i P 2.- FélP 1.60 Főnyeremény 40.000 zengő. Kapható M. Kir. l’éniH gyigíz­atóság, Buda­­pest, V., Szatav поза la., továbbá az összet* dwifiny­­tőzsd­ékben, ’toisjepryárusítoknál és bangóiban. Siessen, mél ma vásároljon! шшш 1933 december 1. Szombaton Gödöllőn temetik Takács Menyhértet Takács Menyhért dr. jászói prépost ha­lála az egész magyar társadalomban nagy­­részvétet és meg­leződést váltott ki. Csütör­tökön a premontrei rend budapesti csonka plébániájára és a gödöllői házfőnökséghez az ország minden részéből és külföldről nagyszámú részvéttávirat érkezett. A miniszterelnök a következő részvét­­táviratot intézte a rendhez: „Mély megs­e­­tődéssel értesültem méltóságos és főtiszte­lendő Takács Menyhért dr. urnak, a jászói, leleszi és váradhegyfoki prépostság apátjá­nak elhunytéról, aki munkás és érdemek­ben gazdag életében kiváló képességeit min­denkor önzetlen odaadással és fáradhatat­lan munkakészséggel állította hazájának és egyházának szolgálatába. Mélyem átérezve a nagy veszteség súlyát, úgy a magam, mint a magyar királyi kormány nevében őszinte részvétemet nyilvánítom. Gömbös Gyula miniszterelnök.“ A kormány tagjai közül Slóman Bálint küldött még részvéttáviratot. A temetési szertartás pénteken délelőtt tíz órakor kezdődik az egyetemi templom­ban, ahol Breyer István dr. esztergomi fel­szentelt püspök az elhunyt főpap kívánsága szerint egyszerű keretek között végzi a be­szerelést. Beszentelés után Takács Meny­hért földi maradványait Gödöllőre szállítják és a premontrei főgimnázium nagy kápol­­nájában ravatalozzák fel, ahol délután két órakor a rend összes tagjainak a jelenlété­ben megkezdődik a halotti zsolozsma. A gödöllői premontrei reálgimnázium és Szent Norbert-nevelőintézet ifjúsága alapítójától szombaton reggel külön gyászmisén búcsú­zik, majd tíz órakor Hanauer István dr. váci megyéspüspök főpapi misét pontifikál és ennek keretében temeti el a rend nagy halottját. Kiújultak a nemzeti szocialista tüntetések Ausztriában Bécsből jelentik: A csütörtökre virradó éjszaka rendkívül nyugtalanul telt el Inns­bruckban, Tirol fővárosában. A város kü­lönböző részein mintegy harminc petárda robbant fel. A rendőrség több embert őri­zetbe vett, a kétségtelen tetteseket azonban nem sikerült megtalálni. Az alsóausztriai wöllersdorfi koncentrációs tábor már nem elegendő az internáltak elhelyezésére s így Tirolban is koncentrációs táborul rendezték be a Finstermünz nevű régi erődítményt. Az internálások itt is megkezdődtek. A nemzeti szocialista agitáció olyan nagymérvű Tirol­ban, hogy egyedül ebből a tartományból hétszáz emigráns osztrák állampolgárságát semmisítették meg. Csütörtökön éjjel Grác­­ban is rakétákat robbantgattak fel a város több pontján. Három kirakat és egy kávé­házi ablak összezúzódott. Az anyagi kár je­lentékeny. ifi. Belelőtt a prímásba. Még­se járja, hogy a szegény győri cigányprímás a dáridó végén golyót kapott a hasába. A tényállás valószínűvé teszi, hogy a mu­lató fiatalember véletlenül lőtt bele a francia vezérébe, ivás után, az éjjeli sze­renád lezajlása után, mikor már otthon ittak tovább a lakásban, ahol a vendég addig játszadozott a pisztollyal, míg a golyója mennyezet helyett a prímás ha­sába fúródott. Rettenetes rombolás volt az is, amikor még a nagybőgőbe rúgott bele az öncélú ifjúság, vagy a tükröknek estek neki s a hangulat tetőfokán széke­ket törtek össze, vagy a nagy kirakat­üveget verték be a kiürített poharakkal. Egy-egy film, vagy a Nemzeti Színház egyik-másik lojális darabja még vissza­hozza olykor ezt a szilaj kort, amikor még nem számított az anyag értéke s a férfiúi búbánatnak semmiféle szentség se tudott útjába állani. Mióta azonban tom­bol a válság, sőt amióta tombolt a há­ború és amióta tombol a szociális étkez­tetés, azóta a nagybőgők, poharak, tük­rök és más drága berendezési tárgyak türelmi időt élveznek, afféle Treuga Dei van köztük és a duhajság között. Ezt a bajbajött győri zenekarvezetőt borzalma­san meglephette az a fordulat, hogy hangszerei helyett őt magát szemelték ki arra, hogy valaki pontot tegyen a mu­latozás végére. A cigányt csak fenyegetni volt szokás, bankót ragasztani a homlo­kára. Testi épségét eddig még senki se veszélyeztette. Hiszen közösen panasz­kodtak egymásnak a vendég és cigány. A vendég rendszerint a nő miatt, a ci­gány a viszonyok miatt. És találkoztak a közös hangulatban, amelyik egyfor­mán leverte őket a lábukról. Csókkal váltak el, vagy öleléssel, de semmiesetre se golyóval a hasukban. Ilyen tempó mellett legközelebb ki lehet nyitni a gáz­csapot a zenészekbe. Mi vár még szegény muzsikusokra, ha már a hegedülés is az életveszélyes fog­lalkozási ágak közé sodródik. A politizá­lás már régen az. Börtön, üldözés, lelep­lezés jár ki érte, hacsak az illető nem tart mindig a hatalommal. Aki új han­got mer megütni a társadalmi koncerten, az legyen rá elkészülve, hogy a denun­­ciánsok belerúgnak. Vagy belemarnak. Sötét hangulatban lesnek a láthatár szé­lén, hogy hol bukkan fel valami új prí­más és ráeresztik a mérgesgázt. Talán már tényleg csak a cigány az, aki ma­kacsul ittmaradt és kitartóan ragaszko­dik ahhoz, hogy ő itt vidám hangulatot teremt, mégpedig a régi módszerek sze­rint. Üresek a kávéházak, konganak a legjobb éttermek, konganak a zsebek és a szívek, s ő rendületlenül kiáll a középre és rázendít az „édesbús“ dalokra. Háta mögött a gépzene dübörög, a mozikból száműzték őket, ahová néznek, ott min­denütt gágog a dzsessz, trombiták, tubák, dobok és súrolókefék hintik szét a han­gulatot , s ők még hisznek a feltáma­dásban. Nem csodálatos ez a szívósság? A malacbandák éheznek a kisebb vidéki kávéházakban, de el nem mennének más pályára semmi pénzért se. Ott bóbiskol­nak a magyar dal mellett, munka hiá­nyában a szemük is leragad a tétlenség­ben, az úri pazarlókat, a nagy vendége­ket rég elvesztették, nincs már nagy vad a vonók és bőgők világában, nincs még kicsi se, fixre kell szerződniük, s ha ki is teszik a „Zene“ felirású porcellán­­tányért a gyanús szalvétával, ez már csak hagyomány, rossz szokáso­kért tudják, hogy nikkelpénz hull beléje. Ki tartsa el őket, ki mulasson ma ki­világos kivirradtig? Talán azok a smok­kok és parvenük, akik a bőgőrugást előbb otthon gyakorolták, hogy hajnalban jól sikerüljön és tapsoljon nekik a társaság? Ezeknek soha nem ment vérükbe az „édesbús“ meg a sirvavigadás. A pénz eltolódott s a cigány nem tanult meg belemenni. Azt hiszi, hogy az úr igazi tartozéka. Utálja a hangos, a rikoltozó, a dünnyögű gépzenét. Ismerek egy zse­niális prímást, aki azért fog maholnap éhenhalni, Inert nem tanul meg egyetlen­egy dzsessz­-dalt se. Inkább belepusztul. Sehová se szerződtetik. Füstös pofájá­val, ragyás arcával egy malaclopó köpö­nyegben kóborol a ferencvárosi putikok közt, éhesen és banda nélkül, hóna alatt a száraz fával, de még ezek az alsó réteg­­beli gavallérok is kikergetik az esőbe, mert nekik a „tenyerem hordozom én“ , kell és semmi közük már ahhoz, hogy „Messze, messze Csikország“-ban mi tör­tént. Vagy hogy miért van tele a város akácfavírággal. Nem is lehet se rajtuk, se a cigányon semmiféle hatósági közmun­­kával, mulattatási szellemi szükségmun­kával segíteni, a cigányt ma előkelő és üres éttermekbe, falusi kocsmákba és különleges budai mulatókba száműzték, mert hazugság kell a népnek, nem szív és nem érzés, mint ahogyan Őse azt gör­csösen hajtogatják. Hol van már a mai közönség a cigány régi hízelgő vigyor­gásától! Ma színész legyen a bandavezér, komédiás, szemtelenül szmoloingos, asz­talról asztalra járó bohóc, ha ki akar csikarni egy néhány pengőt a savanyú „paliból.“ Térdeljen le a bandájával együtt a hölgy előtt, hőköljön, udvarol­jon, énekeljen. Tegyen иду, mintha hangja volna. Akasszon tölcsért a torka elé, hogy a recsegést rá lehessen fogni a pléhmasinára. Ugráljon a mélyen tisztelt publikum előtt, ne játssza a repülő lelkű, a síró szívű, érzékeny muzsikust, hanem, mutassa, hogy muszklijai vannak, hogy sportol és dobogjon a lábával is, ha fo­kozni akarja a hangulatmeccs hatását. Rémes, hogy milyen elmaradott ma a cigány. Még mindig a szivén át akar a zseb felé haladni. Felmegy a győri la­kásba, hadd öntse ki egészen a fájdal­mát az a szegény vendég és a végén golyóval fizetnek neki. Biztos, hogy vé­letlen a dolog, mert ilyen nagyfokú ré­szegség, vagy elkeseredés még nem is volt a világon. A hajtókat a közvadásza­ton is véletlenül szokták lepuffantani Nem nagyon romantikus ez a véletlen,­ az bizonyos, de a cigány ezen sem okul­ majd, ezután se változik meg s ha ki­bírja a mostani belföldi szán­tkivetést,, még vele szemben is meglepetéseket hoz­hat az ízlés revíziója. Papp Jenő Lemondott a német evangélikus egy­ház egész vezetősége Berlinből jelentik. A német evangélikus egyház kebelében kitört válság, amely az új német államegyház bomlásával fenyeget, újabb fordulóponthoz érkezett. A birodalmi evangélikus sajtószolgálat jelentése szerint­ Hessenfelder püspök, egyházi miniszter le­mondása után, most az új államegyház égési vezetősége benyújtotta lemondását. Malitt birodalmi püspök elfogadta a vezetőség le­­mondását. Több bajor papot letartóztattak rémhírterjesztésért Münchenből jelentik. A bajor politikai rendőrség közli: A politikai rendőrséghez, több oldalról az a jelentés érkezett, hogy né­­hány müncheni katolikus pap a dachaui gyű­jttőtáborban történt állítólagos esemé­nyekről hihetetlen rémhíreket terjeszt, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy ily módon fel­háborodást és nyugtalanságot keltsenek. A ba­jor politikai rendőrség abbeli törekvésében, hogy a konkordátum által célul kitűzött val­­lási békét megóvja, haladéktalanul megindí­totta a szükséges nyomozást, amelynek során több lelkész letartóztatása elkerülhetetlenné vált. A letartóztatás az államügyészséggel való előzetes megbeszélés után történt. A va­­lótlan hírek terjesztőjeként Mahler Emil dr. városi káplánt, bajor néppárti városi taná­csost sikerült kinyomozni, akit szintén letar­tóztatott a rendőrség. Egyúttal bűnvádi el­járás indult a letartóztatottak ellen. A nyo­mozás folyik. A magyar Rádió Hot, MMMHKM december 2-től 10-ig IV^JSosszatííJLetek nyitva d. e. 9-től este 10 óráig Nyilvános Stúdió-előmódá­sok, rádióüzenetok Belépőjegy a kiállítási pénztárnál 50 fillér, Ked­vezményes belépőjegy 30 fillérért a dohánytőzs­­dékben, rádiókereskedőknél, hírlapoknál kaphatók.

Next