Magyarság, 1934. január (15. évfolyam, 1-24. szám)
1934-01-03 / 1. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 16 FILIÓ, VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDENNAP FELELŐS SZERKESZTŐ: MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL) VL KERÜLET, ARADI UTCA 8. TELEFON] *278—9. (25 MEI.LÉKÁLL.). LEVÉLCÍM: BUDAPEST 02. POSTAFIÓK 120. FIÓKKIADÓHIVATAL, BUDAPEST, IV. ESKU-UTC. FÉLEM. T.) *888 00. (4 MEILÉKÁLL., POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA) 28990. BUDAPEST, 1934 JANUÁR 3. SZERDA XV. ÉVFOLYAM., 1. (3844.) SZÁM A mi hallgatásunk F. Llewellyn-Jones, a magyarbarát angol képviselőcsoport egyik legtevékenyebb és legderekabb tagja, az új esztendő első napján azt mondta a Magyar Távirati Iroda munkatársának, hogy a trianoni szerződés aláírása óta sohase voltak oly kedvezők a módosítás kilátásai, mint most. Egyébként is minden jel szerint az 1934-es évben tetőpontra érkezik világrészünknek politikai és gazdasági válsága. Ezt a szónak abban az értelmében gondoljuk, hogy az újév alkalmasint döntő fordulatot hoz a Dunavölgy kérdésének fejlődésében és a magyar békerevízió reálpolitikai kiérlelődéseiben. Minthogy a Dunamedence gazdasági és politikai ziláltsága az európai krízis gennyedésének gócpontja, akkor — ha a nagyhatalmak kormányaiban és Európa nemzeteiben van még elegendő erkölcsi és szellemi forrás, hogy egészséges alapokra fektessék kontinensünk életének fejlődését, és az orvoslást is ott kell kezdeni, ahol a seb lobosodásban van, ahol a betegség a legnagyobb pusztításokat okozta és okozza és ahol a kórtelep fészkét már rég felismerték. Benes, a háború utáni idők e politikai szélkakasa, a maga módja szerint szintén ennek a fordulatnak hajnalát kukorékolta el felvidéki körútján tett nyilatkozataiban. Miközben kétségbeesett erőfeszítéseket tesz, hogy megmentse a menhetőt és azt új dplomáciai bástyákkal övezze, ugyanakkor soha nem hallott szirénhangokkal csábítja magához a magyar-tót Felvidék őslakóit. Mint a cigányprímás, az arcára fagyott mosollyal, muzsikálja el minden fizető kávéházi vendégnek nótáját. Benes úr is mézédes arccal zengi tirádáit a magyar nemzet nagy történelmi múltjáról és a status quo keretei között szabadon fejlődhető, dicsőséges hivatásáról. E mosoly mögött azonban nem nehéz észrevenni és felismerni a megszorult szerencse is reszkető aggodalmait. Hiszen nemcsak a magyar nép elszakított részei számára hozhat felszabadulást és megváltást az új esztendő. Ha Benesnek homlokát még komorabb redők árnyékolják, annak oka a szlovák autonomista mozgalom elcsöndesíthetetlen és elhazudhatatlan ereje. Ennek az autonomista mozgalomnak belső forrásai és belső megnyilvánulásai se nem leplezhetők, se nem korrumpálhatók, se nem dorongolhatók le többé. És ha otthon, a cseh impérium alatt zsibbadó szlovák és magyar nemzeti kisebbség szájára lakatot tehet is egyszer-másszor, ha elnémíthatja, vagy megfélemlítheti is sajtójukat, ha megpróbálkoznék is vele, hogy a vezéreket a régi bevált recept szerint egyenként szedje le lábukról: a szlovák emigráció képviselete, a Tót Tanács, élén a nemes vándor-apostollal, Jehlicska főtisztelendő úrral, kivül esik Benesék eszközeinek hatáskörén. És Jehlicska nemcsak Londonban tett hitvallást a magyar állammal való kapcsolat fölélesztése mellett, de a magyar szellem uj nemzetiségi irányzatának európai tekintélyű képviselője, Bethlen István gróf is, leszögezte magát és a magyar politikát az uj korszellemhez méltó tájékozódás alapvonalaihoz a szlovák kérdésben. Ennek — dicsekvés nélkü legyen mondva — e lap hasábjain mi voltunk úttörői és igehirdetői és talán nem egészen méltatlan képviselői igaz és nagy magyarok fenkölt eszméinek és hagyományainak. Csak éppen az hiányzott a szlovák és a magyar szellem ek egymásra találásából, hogy a magyar kormánypolitika üsse rá a lelkek és szellemek e frigyére a maga hivatalos pecsétjét. Nem mintha Bethlen István grófnak, vagy e kérdésben a vele egyformán gondolkozóknak szükségük lenne arra, hogy illetékességük és tekintélyük hivatalos megerősítésre szoruljon. Nem Bethlennek, vagy nekünk kell követelnünk azt, hogy a magyar kormány a gyakorlati politika ércfedezetével lássa el forgalomban levő eszméinket. Az ügy politikai érdeke sürgeti, hogy a magyar kormány teljes hivatalos auktoritásával valljon szint a revíziónak e főbenjáró kérdésében. Gömbös Gyula miniszterelnök úr nem tartozik a Talleyrand-féle politikai személyiségek közé, akik számára a nyelv arra való volt, hogy elpalástolják vele igazi gondolataikat és érdekeiket. Gömbös teljességgel ellentétes típus akár Bethlen István grófnak gyakran oly titokzatos hallgatagságával, akár Károlyi Gyula grófnak szerény, halk, szinte hangsúlytalan természetével. Néha szinte többet és gyakrabban beszél a kelleténél. Most azonban, a karácsony és az ujesztendei ünnepeken csodálatosképpen hallgatott. Lehet, hogy neki is eszébe jutott a régi soloni bölcsesség: a tett halála a sok beszéd. Lehet, hogy a nagy elhatározások és tettek jele ez a hirtelen némaság, mint Morley írta a francia forradalom egnémább és legkomorabb alakjáról, Jillaud Varenne-ról: hallgatása olyan, mint a mennydörgés elnémulása a vihar tetőpontján. De bármi ok rejlik is a miniszterelnök úr környékén támadt szokatlan csendességben, tettekkel fölérő nyilatkozattal maradt adós Gömbös Gyula az évvégi és az újévi ünnepek megilletődöttebb hangulatában. Az ország közvéleménye teste-várta, várjon mit mond Magyarország miniszterelnöke Benes felvidéki csáldalaihoz és mit a szlovák autonomisták mozgalmához; mindenki leste várta, hogy a miniszterelnök úr aláhúzza és megtámassza Bethlen István gróf londoni nyilatkozatát a szlovák kérdésben és hogy a maga hivatalos megállapításával Jehlicskáéknak a magyar kapcsolatot hirdető szózataira ráüsse a kormányhatalom bélyegzőjét. A miniszterelnök úr nem használta ki sem az ünnepeknek rendkívüli atmoszféráját, sem a részint ellenséges, részint baráti részről való gesztusokat, hogy azokra megfelelő viszonzásokkal válaszoljon. Sajnos, ilyen alapvető és főbenjáró kérdésben, amely akkor is problémája marad nemzeti életünknek, amikor a nemzeti egység pártjának sírdombja fölött már a hálás utókor rebegi el a kegyelet szavait, hallgatni lehetetlen. Mert az igazán mindegy, hogy mi a neve az egységes pártnak, ki a hivatalos tagja és mi a jelvénye, ki az elnöke és a fővárosi kirendeltsége. De a magyar miniszterelnök nem hallgathat akkor, amikor a revízió gondolata végre-valahára leereszkedik a szólamok és a frázisok híg sztra*toszférájából a valóság láthatárára s amikor a fölvetett kérdésekben szabatos, tiszta, nyílt álláspontot kell elfoglalni. Átadták Berlinben a francia leszerelési emlékiratot Ai angol kormány az utolsó pillanatban a jegyzék módosítását kérte . Hitler a külpolitikai helyzet miatt elhalasztotta bajorországi téli fldillését Sir John Simon Rómába érkezett Berlinből jelentik: Francois Poncet berlini francia nagykövet újév napján átnyújtotta a francia kormány leszerelési emlékiratát Hitler kancellárnak és Neurath külügyminiszternek. A francia követ előszóval is részletesen előadta a francia álláspontot és azután átnyújtotta a választ tartalmazó emlékiratot. Hitler kancellár, aki rendes programja szerint januárban néhány hétig pihenni szokott Berchtesgaden közelében, obersalzbergi házában, elhatározta, hogy a külpolitikai helyzetre való tekintettel egyelőre Berlinben marad. Ennek következtében január végére halasztották a nemzeti szocialista párt vezérkarának e hét végére tervezett obersalzbergi értekezletét is és ahelyett január 4-én, csütörtökön Münchenben lesz rövid egynapos konferencia, amelyre valószínűleg Hitler is odautazik. A német sajtó egyáltalán nem fogadja olyan ridegen a francia emlékiratot, amint az előzetes hangulat után várni lehetett Német részről egyelőre nem hozzák nyilvánosságra a szöveget és a válasz megszövegezésére is hosszabb idő szükséges, már csak azért is, mert a francia emlékirat rendkívül magyterjedelmű. Illetékes helyen kijelentették, hogy a francia jegyzék rendkívül konciliáns hangú és lehetővé teszi a tárgyalások folytatását. Azt is nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy a külföldi sajtó ezúttal hiába vár szenzációkat, mert a francia emlékirattal kapcsolatban Németország részéről semmiféle rendkívüli lépést nem terveznek. Az angol kormány feltűnő lépése a francia emlékirat módosítására Párisi jelentés szerint a francia jegyzék berlini átadásával kapcsolatban mozgalmas diplomáciai események játszódtak le, de nem Berlinben, hanem Párisban és Londonban. Politikai és diplomáciai körökben igen nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy Francois Poncet a szombati napon, mielőtt Berlinbe utazott, hosszabb tanácskozást folytatott a francia kereskedelmi miniszterrel. Ebből arra következtetnek, hogy a francia kormány bizonyos vámintézkedéseket tervez, amelyek a német érdekeket is érintik, vagyis mintegy gazdasági nyomást óhajt gyakorolni Németországra és így szeretné a birodalmi kormányt engedékenységre birni. Még ennél is nagyobb feltűnést keltett az a hír, amelyet több párisi lap megerősít, hogy angol részről szombaton délután lépéseket tettek a francia külügyminisztériumban abban az irányban, hogy módosítsák bizonyos tekintetben a Berlinbe küldött francia emlékiratot. A francia kormány ugyanis a múlt héten elhatározta, hogy a leszerelési emlékirat szövegét előzetesen közli az angol, olasz, belga és a kisántant-kormányokkal. Hír szerint elsősorban az angol kormány, továbbá az olasz diplomácia is, különösen ez ellen az előzetes közlét ellen emel kifogást azzal az indokolással, hogy a német birodalmi kormány ilyen körülmények között könnyen azt a benyomást merítheti, hogy ismét Németország ellen irányuló közös frontról van szó, holott ez a valóságos helyzetnek nem felel meg. Az angol kormány lépése azonban eredménytelen maradt, mert a berlini nagyköveti már útnak indult. Lapjelentések szerint a francia kormány éppen azért sürgette Francois-Poncet elutazását, hogy angol vagy olasz ellenvetések ne tehessék vita tárgyává a francia álláspontot még a jegyzék átadása előtt. Sőt a Liberté úgy tudja, hogy Paul Boncour külügyminiszter szombaton este telefonon még külön utasítást is adott Francois-Poncetnek, hogy haladéktalanul adja át a jegyzéket. A jobboldali Journal des Debats ezt a sietséget helyteleníti és a hozzáfűzött magyarázatot sem tartja kielégítőnek, mert azt mondja, hogy a francia kormány csak megfutamodásszerű eljárással tudta megvédeni álláspontját. Az angol külügyminiszter Rómában szerdán tanácskozik Mussolinival Rómából jelentik: Sir John Simon angol külügyminiszter kedden Capriból Rómába utazott és a szerdai napon megkezdi tárgyalásait Mussolinival. A római angol—olasz tárgyalásnak igen nagy jelentőséget tulajdonítanak a nagyhatalmak fővárosaiban, mert úgy vélik, hogy bár a francia kormány a maga emlékiratában állást foglalt a leszerelés kérdésében, a német válasz tartalma és az angol és az olasz kormánynak állásfoglalása csak a római tanácskozások alapján fog kialakulni és így ezek a tanácskozások közvetve Franciaország irányában is érvényesülni fognak. Azt is hozzáteszi, hogy Rómában ezúttal a népszövetség reformjáról is tárgyalni fognak és ebben a kérdésben a további lépések attól függnek, hogy az illetékes angol és olasz tényezők miben állapodnak meg. • Sir John Simon kedden délután 3 óra 20 perckor érkezett repülőgépen Capriból Róma légikikötőjébe, Ostiába. A gépet Bisco őrnagy vezette, aki részt vett az atlantióceáni rajrepülésben is. A légikikötőből, ahol Savich államtitkár, Drummond angol nagykövet és számos diplomáciai előkelőség fogadta Ára 16 UU ér