Magyarság, 1934. február (15. évfolyam, 25-47. szám)
1934-02-01 / 25. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK:Félévre 24 pengő, negyedévre 12 pengő, EGY HÓRA 4 PENGŐ. EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 16 FN, VASÁRNAP 32 Fll.l. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDENNAP FEUILŐS SZERKESZTŐI MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, VL KERÜLET, ARADI UTCA 8. TELEFON; *278—99 (25 MELLÉKÁIL.). LEVÉLCÍM: BUDAPEST 62. POSTAFIÓK 129 FIÓKKIADÓHIVATAL, BUDAPEST, IV. ESKÜ ITT. FELEM. T. *888 664 MELLÉKAI . POSTATAKAREKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA: 28990. BUDAPEST, 1934 FEBRUÁR 1. CSÜTÖRTÖK XV. ÉVFOLYAM, 25. (3868.) SZÁM Hitler napja Hitler nagy békebeszédet mondott, amely bizonyára legalább pillanatnyilag enyhített a világpolitikai feszültség vihar hangulatos depresszióján. A német diktátor meleg, őszinte békevágyat sugárzó szavai nem is tévesztenék el hatásukat, mert szerencsés lélektani alkalmat ragadott meg, hogy hirdesse és bizonyítsa a harmadik birodalomnak minden kalandos vállalkozástól ment, pacifisztikus szellemét és érzületét. Ha a nyugati hatalmak kormányához és közvéleményéhez appelláló szózatának kicsendülő értelme és célzata a majdnem mindenáron való békevágyat mondja is, azért korántsem megalázkodó, egyáltalán nem csengő s mi sem áll tőle messzebb, mint az, hogy a német önérzet mérséklésének árán koldulja és rimánkodja népe számára a megértést, a békességet és a nyugalmat. Erre azonban nincs is rászorulva. Háta mögött a német—lengyel megegyezésnek roppant horderejű sike tévéi s mint abszolút képviselője, tolmácsa és végrehajtó akarata az egész német faj politikai érzésvilágának és öntudatának, nincs arra kényszerítve, hogy weimari elődjeinek példájára részvétalamizsnákat könyörögjön a nagyvilágtól és szó nélkül vágja zsebre a legsúlyosabb inzultusokat is. Németország napja felkelőben van — állapítják meg az angol lapvélemények is. Nem lehet tagadni, hogy a harmadik birodalom — hosszú ideig tartó erkölcsi és politikai elszigeteltsége után — nemcsak belsőleg izmosodott meg, hanem külpolitikai jelentőségében és tekintélyében is. Minden jel szerint vége felé járnak a német forradalom kezdetének zordonabb külpolitikai hónapjai. És ha azzal a váddal is illetik a népkancellárt, hogy békeakaratának hangoztatásában szinte továbbment minden elődénél, ha a diplomáciai összeütközések anyagából kikapcsolta is a danzigi folyosó kérdését, amire egyetlen weimari államférfi se mert volna vetemedni, a német nép számára valóban aranyigazság és reálpolitikai érvényű alaptétel az, hogy a holnap neki dolgozik. Hitlerék országuknak úgyszólván minden határvonalán defenzívára szorítkoznak. Megalkusznak és kompromiszszumokat kötnek, érdektelenségüket jelentik ki olyan pontokon is, ahol nemrég még lángoló propagandájuk a világbékét fenyegette, elfogadják és szentesítik a locarnói megállapodásokat és évtizedekre kötelező megnemtámadási ajánlatokkal ostromolják a francia közvéleményt. Úgy hisszük azonban, hogy mindez csak azért történik, hogy egyirányban annál szabadabb és szilajabb energiával érvényesíthessék akaratukat. Hitler úgyszólván minden hatalom felé barátságos szavakat mond és barátságos tényekkel iparkodik aláhúzni szavainak jelentőségét, csak Ausztriával szemben volt a hangja érdes, rideg, majdnem fenyegető. Nem azért, mintha a benne megtestesült új porosz önérzet érezné sértve magát a kicsiny osztrák köztársaság ellenállása által. Másfél évtizeden át sokkal magasabban lobogtak a német lélekben a lengyel gyűlölet tüzei, mint a testvér osztrák nemzettel szemben. Csakis Hitleren áll — annyira föltétlen gazdája a mostani németek érzés- és gondolatvilágának —, hogy ezen a ponton is harot mondjon és leszerelje az elvakult szenvedélyeket. Hiszen a latin nagyhatalmak és Anglia egy emberként állanak Ausztria függetlenségének fenntartása mellett és a csatlakozás ellen, anélkül, sajnos, hogy az osztrák kérdés szerves és gyökeres rendezése tekintetében egyetlen épkézláb gondolat megvalósításának sokáig megerőltették volna magukat. Hitlerék azonban ezen az egy ponton nem tágítanak, éppen azért, mert a nagyhatalmaknak máig sincs egyöntetű és nagyszabású programjuk Ausztria sorsának megoldása tekintetében, még kevésbé határozott irányuk és arra való készségük, hogy a Mohamed koporsója gyanánt a menny és a föld között lebegő Ausztriát valamilyen végleges, európai érdeket szolgáló helyen és ponton lerögzítsék. Hitler annak az embernek megsemmisítő nyugalmával és megzavarhatatlan fölényével folytatja Ausztria ostromát, mint aki teljesen tisztában van a kitűzött célok és a felhasználható eszközök viszonyával, aki pontosan ki tudja számítani hadműveletének minden húzását és azt is tudja, hogy a fölmentő hadak messze, nagyon messze vannak s azonkívül tétovák, egyenetlenek, meghasonlottak egymással. A céltudatos, szabatos irányzat, még ha pillanatnyilag kisebb erőre támaszkodik is, föltétlenül biztosítja magának a sikert az erősebb tényezőknek ingadozó akaratával és gyámoltalan eljárásával szemben. A német—lengyel példa nagy okulás lehetne a francia politika részére, legalább is annyiban, hogy addig adjon határozott programot az Anschluss elhárítására és a dunai kérdés rendezésére, amíg az ehhez való erővel és hatalmi súllyal föltétlenül rendelkezik. Ha Hitler beszéde után is, akár sivár belpolitikai viszonyai miatt, aikár államférfiainak szánalmas tehetetensége és gyámoltalansága folytán képtelen Ausztria részére gazdasági és politikai életformát teremteni a dunai kérdés szerves megoldásával kapcsolatban, akkor majd megoldja és elrendezi a harmadik birodalom, éspedig olyan alakban és olyaneredménnyel, amely teljesen ki fogja szorítani Franciaország befolyását Középeurópából és végképp ledönti vezető nagyhatalmi rangjának magaslatáról. Ha Ausztria elesik, a Duna völgye alig tud védekezni a nagy német erő gazdasági és politikai vonzásával szemben. Ha ezen az osztrák kapun sikerül a német hatalmi eszme betörése, a kisántánt se nem tud, se nem akar többé helytállani egy, az ő szemében már csak plátói értéket jelentő francia politikáért. Hiszen maga Benes jelentette ki nemrég, hogyha Csehországnak választania kell az Anschluss és a magyar—osztrák kapcsolat között, inkább elfogadja az előbbit, mint az utóbbit. Délszlávia és Románia pedig félig-meddig már amúgy is benne vannak a német orientációban, egyrészt azért, hogy a nagy német piacot megmenthessék mezőgazdaságuk számára, másrészt azért, hogy a Középeurópának eljövendő új gazdája zsirálja mai birtokállományukat. A magáramaradt, megcsonkított, életképtelen Magyarország hogyan tudna ellenállni a német hatalomnak, amikor minden reményétől és eszközétől megfosztották, hogy az európai egyensúlynak erős és értékes tényezőjévé válhasson? Dollfuss kancellár február 7-én és 8-án Budapesten visszadta Gömbös Gyula tavalyi látogatását Bécs, január 31 Dollfuss dr. szövetségi kancellár a magyar kormánynak tudomására juttatta, hogy Gömbös Gyula miniszterelnök múlt évi júliusi látogatásának viszonzására a legközelebbi napokban Budapestre készül. A szövetségi kancellár kétnapos látogatásának időpontját egyetértők" ideiglenesen február 7-ére és 8 ára tűzték ki. Beavatott bécsi politikai körökben úgy tudják, hogy a kétnapos látogatás során Dollfuss kancellár és Gömbös Gyula miniszterelnök több ízben is módot fognak találni a két országot kölcsönösen érdeklő kérdések részletes megvitatására. A tárgyalások, hír szerint főleg a két ország gazdasági kapcsolatainak elmélyítését célozzák, s jelentős részükben a Mussolini által felvetett olaszosztrák-magyar gazdasági kapcsolat előké-szítésére irányulnak. Bécsi politikai körökben annál is inkább hangsúlyozzák a három állam közötti szorosabb gazdasági kapcsolat megteremtésére irányuló tárgyalások fontosságát, mert Savici olasz külügyi államtitkár, aki nemrég járt Bécsben, Dollfuss a kancellár budapesti látogatását követőlegszintén Budapestre érkezik. Az olasz és az angol kormány közzétette a leszerelési javaslatát Mindkét nagyhatalom sürgős megegyezést kíván az egyenjogúság alapján. Németország részvételével Mussolini emlékirata 1940-ig tartó, a Macdonaldkormány tízéves egyezményt ajánl A megoldatlan leszerelési kérdés fenyegető veszedelmeinek tudata az utóbbi hónapokban egyre jobban nyugtalanítja a világhatalmak irányító politikusait. A fegyverkezések fokozásával és a megegyezés kilátásainak sivárságával együtt járó, folyton növekvő kockázat rendkívül meggyorsította a kancelláriák munkáját. Amíg a leszerelési konferencia hosszú negyedéveket töltött el azzal, hogy az ellentétek nyilvánvalóvá érlelésével önmagát szinte nevetségessé, a leszerelési problémát pedig úgyszólván megoldhatatlanná tegye, addig az ősz óta rohamossá vált az események kifejlődése. Október első napjaiban jutottak odáig a nyugati nagyhatalmak, hogy bizonyos javaslatokat tegyenek Németországnak. Erre Németország otthagyta a konferenciát s magát a népszövetséget is. November elején megkezdődtek az úgynevezett német—francia közvetlen tárgyalások, amelyek jórészben a leszerelés körül forogtak. Alig néhány hétre rá az angol külügyminiszter Mussolinival tárgyalt az olasz fővárosban,a, ismét csak hetekre volt szükség,ahogy szerdán, Hitler kancellár birodalmi gyűlési beszédét követően, nyilván nem véletlenül, egyszerre kerüljön a diplomáciai piacra a német—francia megbeszélések alapján készült angol közvetítő leszerelési javaslat, valamint a Mussolini és Sir John Simon angol külügyminiszter római tárgyalásainak alapjául szolgáló olasz leszerelési emlékirat. . / ■ . Az új olasz és angol leszerelési álláspontlényegileg abban áll, hogy a sürgető szükség hatása alatt mindkét kormány, elveinek fenntartásával,a jogegyenlőség és a biztonság egyidejű hangoztatásával, a gyakorlatilag lehetséges keretben mindenáron létre akarja hozni az általános leszerelési egyezményt, amely tehát Németországra is kiterjed. Mussolini 1910 január 31-ig, az angol kormány tíz évre tervezi ezt az egyezményt. Mindkét részről úgy vélik, hogy a múlt tavasszal közzétett létszámegyenlősítő Mac-,donald-terv és a német kívánságok között nincs mélyreható különbség. Mindketten úgy látják, hogy a tényleges leszerelés nagyarányú és gyors megvalósítása helyett a lefegyverzetteknek védelmi téren tett engedményekkel kell kiegyenlíteni a mai hallatlan, aránytalanságot. Az olasz emlékirat sok vonatkozásban kifejezetten hangsúlyozza a német jogegyenlőségi követelések természetszerű jogosságát-,de a római és a londoni álláspont egyaránt határozottan a megegyezés alapvető feltételének nyilvánítja, hogy Németország térjen vissza a népszövetség keretébe. Az angol és az olasz leszerelési emlékiratról a következő jelentések érkeztek: ■ Mussolini leszerelési emlékirata a német önvédelmi követelések teljesítését kívánja Rómából jelentik. Szerdán este az olasz kormány közzétette Mussolini leszerelési emlékiratát, amelyet a Sir John Simon angol külügyminiszterrel való január 3-iki és 4-iki megbeszélések során adott át az olasz miniszterelnök az angol külügyminiszternek. A rendkívül nagyfontosságú okmány mindenekelőtt megállapítja, hogy a leszerelés kérdésében a tárgyalások már a végső határnál tartanak, amelyen belül ez a kérdés még megoldható. Az eddigi eljárás a legalaposabb kétségekre ad okot a megegyezés tekintetében. A jegyzék rámutat arra, hogy a német álláspont szerintNémetország már teljes mértékben megvalósította a tényleges leszerelést és ezért nem lehet azt kívánni, hogy ezután valósítsa meg. A tényleges leszerelés német. Ára 16 fillér .mw:í »*•'« m Л. - l,. ^ , .bt i . . L, • ;■ : i.. ... ) и ,чг i