Magyarság, 1934. február (15. évfolyam, 25-47. szám)

1934-02-01 / 25. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:Félévre 24 pengő, negyedévre 12 pengő, EGY HÓRA 4 PENGŐ. EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­NAP 16 FN­­­, VASÁRNAP 32 Fll.l. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KI­VÉTELÉVEL MINDENNAP FEUILŐS SZERKESZTŐI MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, VL KERÜLET, ARADI UTCA 8. TELEFON; *278—99 (25 MELLÉKÁIL.). LEVÉLCÍM: BUDAPEST 62. POSTAFIÓK 129 FIÓKKIADÓHIVATAL, BUDAPEST, IV. ESKÜ ITT­. FELEM. T.­ *888 66­­4 MELL­ÉKAI . POSTATAKAREKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA: 28990. BUDAPEST, 1934 FEBRUÁR 1. CSÜTÖRTÖK XV. ÉVFOLYAM, 25. (3868.) SZÁM Hitler napja Hitler nagy békebeszédet mondott, amely bizonyára legalább pillanatnyilag enyhített a világpolitikai feszültség vihar hangulatos depresszióján. A német dik­tátor meleg, őszinte békevágyat sugárzó szavai nem is tévesztenék el hatásukat, mert szerencsés lélektani alkalmat raga­dott meg, hogy hirdesse és bizonyítsa a harmadik birodalomnak minden kalan­dos vállalkozástól ment, pacifisztikus szellemét és érzületét. Ha a nyugati ha­talmak kormányához és közvéleményé­hez appelláló szózatának kicsendülő ér­telme és célzata a majdnem mindenáron való békevágyat mondja is, azért koránt­sem megalázkodó, egyáltalán nem csengő s mi sem áll tőle messzebb, mint az, hogy a német önérzet mérséklésének árán koldulja és rimánkodja népe szá­mára a megértést, a békességet és a nyu­galmat. Erre azonban nincs is rászo­rulva. Háta mögött a német—lengyel megegyezésnek roppant horderejű sike tévéi s mint abszolút képviselője, tol­mácsa és végrehajtó akarata az egész német faj politikai érzésvilágának és ön­tudatának, nincs arra kényszerítve, hogy weimari elődjeinek példájára részvétala­mizsnákat könyörögjön a nagyvilágtól és szó nélkül vágja zsebre a legsúlyosabb inzultusokat is. Németország napja fel­kelőben van — állapítják meg az angol lapvélemények is. Nem lehet tagadni, hogy a harmadik birodalom — hosszú ideig tartó erkölcsi és politikai elszigeteltsége után — nem­csak belsőleg izmosodott meg, hanem kül­politikai jelentőségében és tekintélyében is. Minden jel szerint vége felé járnak a német forradalom kezdetének zordonabb külpolitikai hónapjai. És ha azzal a vád­dal is illetik a nép­kancellárt, hogy béke­akaratának hangoztatásában szinte to­vábbment minden elődénél, ha a diplo­máciai összeütközések anyagából kikap­csolta is a danzigi folyosó kérdését, amire egyetlen weimari államférfi se mert volna vetemedni, a német nép számára való­ban aranyigazság és reálpolitikai érvényű alaptétel az, hogy a holnap neki dolgo­zik. Hitlerék országuknak úgyszólván minden határvonalán defenzívára szo­rítkoznak. Megalkusznak és kompromisz­­szumokat kötnek, érdektelenségüket je­lentik ki olyan pontokon is, ahol nem­rég még lángoló propagandájuk a világ­békét fenyegette, elfogadják és szentesítik a locarnói megállapodásokat és évtize­dekre kötelező megnemtámadási ajánla­tokkal ostromolják a francia közvéle­ményt. Úgy hisszük azonban, hogy mindez csak azért történik, hogy egy­­irányban annál szabadabb és szilajabb energiával érvényesíthessék akaratukat. Hitler úgyszólván minden hatalom felé barátságos szavakat mond és barátságos tényekkel iparkodik aláhúzni szavainak jelentőségét, csak Ausztriával szemben volt a hangja érdes, rideg, majdnem fe­nyegető. Nem azért, mintha a benne meg­testesült új porosz önérzet érezné sértve magát a kicsiny osztrák köztársaság el­lenállása által. Másfél évtizeden át sok­kal magasabban lobogtak a német lélek­ben a lengyel gyűlölet tüzei, mint a test­vér osztrák nemzettel szemben. Csakis Hitleren áll — annyira föltétlen gazdája a mostani németek érzés- és gondolat­­világának —, hogy ezen a ponton is har­ot mondjon és leszerelje az elvakult szenvedélyeket. Hiszen a latin nagyhatal­mak és Anglia egy emberként állanak Ausztria függetlenségének fenntartása mellett és a csatlakozás ellen, anélkül, sajnos, hogy az osztrák kérdés szerves és gyökeres rendezése tekintetében egyet­len épkézláb gondolat megvalósításának sokáig megerőltették volna magukat. Hit­lerék azonban ezen az egy ponton nem tágítanak, éppen azért, mert a nagy­hatalmaknak máig sincs egyöntetű és nagyszabású programjuk Ausztria sor­sának megoldása tekintetében, még ke­vésbé határozott irányuk és arra való készségük, hogy a Mohamed koporsója gyanánt a menny és a föld között lebegő Ausztriát valamilyen végleges, európai érdeket szolgáló helyen és ponton lerög­zítsék. Hitler annak az embernek megsemmi­sítő nyugalmával és megzavarhatatlan fölényével folytatja Ausztria ostromát, mint aki teljesen tisztában van a kitűzött célok és a felhasználható eszközök viszo­nyával, aki pontosan ki tudja számítani hadműveletének minden húzását és azt is tudja, hogy a fölmentő hadak messze, nagyon messze vannak s azonkívül této­vák, egyenetlenek, meghasonlottak egy­mással. A céltudatos, szabatos irányzat, még ha pillanatnyilag kisebb erőre tá­maszkodik is, föltétlenül biztosítja magá­nak a sikert az erősebb tényezőknek in­gadozó akaratával és gyámoltalan eljárá­sával szemben. A német—lengyel példa nagy okulás lehetne a francia politika részére, legalább is annyiban, hogy addig adjon határozott programot az Anschluss elhárítására és a dunai kérdés rendezé­sére, amíg az ehhez való erővel és ha­talmi súllyal föltétlenül rendelkezik. Ha Hitler beszéde után is, akár sivár bel­politikai viszonyai miatt, aikár államfér­­fiainak szánalmas tehetet­­ensége és gyá­moltalansága folytán­­ képtelen Ausztria részére gazdasági és politikai életformát teremteni a dunai kérdés szerves meg­oldásával kapcsolatban, akkor majd meg­oldja és elrendezi a harmadik birodalom, és­pedig olyan alakban és olyan­­ered­ménnyel, amely teljesen ki fogja szorí­tani Franciaország befolyását Közép­­európából és végképp ledönti vezető nagyhatalmi rangjának magaslatáról. Ha Ausztria elesik, a Duna völgye alig tud védekezni a nagy német erő gazdasági és politikai vonzásával szemben. Ha ezen az osztrák kapun sikerül a német ha­talmi eszme betörése, a kisántánt se nem tud, se nem akar többé helytállani egy, az ő szemében már csak plátói értéket jelentő francia politikáért. Hiszen maga Benes jelentette ki nemrég, hogyha Cseh­­országnak választania kell az Anschluss és a magyar—osztrák kapcsolat között, inkább elfogadja az előbbit, mint az utóbbit. Délszlávia és Románia pedig félig-meddig már amúgy is benne van­nak a német orientációban, egyrészt azért, hogy a nagy német piacot meg­menthessék mezőgazdaságuk számára, másrészt azért, hogy a Középeurópának eljövendő új gazdája zsirálja mai birtok­­állományukat. A magáramaradt, meg­csonkított, életképtelen Magyarország ho­gyan tudna ellenállni a német hatalom­nak, amikor minden reményétől és esz­közétől megfosztották, hogy az európai egyensúlynak erős és értékes tényezőjévé válhasson? Dollfuss kancellár február 7-én és 8-án Budapesten visszadta Gömbös Gyula tavalyi látogatását Bécs, január 31 Dollfuss dr. szövetségi kancellár a magyar kormánynak tudomására juttatta, hogy Göm­bös Gyula miniszterelnök múlt évi júliusi lá­togatásának viszonzására a legközelebbi na­pokban Budapestre készül. A szövetségi kan­cellár kétnapos látogatásának időpontját egyetértők" ideiglenesen február 7-ére és 8 ára tűzték ki. Beavatott bécsi politikai körökben úgy tudják, hogy a kétnapos látogatás során Dollfuss kancellár és Gömbös Gyula minisz­terelnök több ízben is módot fognak találni a két országot kölcsönösen érdeklő kérdések részletes megvitatására. A tárgyalások, hír szerint főleg a két ország gazdasági kapcso­latainak elmélyítését célozzák, s jelentős ré­szükben a Mussolini által felvetett olasz­­osztrák-magyar gazdasági kapcsolat előké-­­szítésére irányulnak. Bécsi politikai körök­ben annál is inkább hangsúlyozzák a há­rom állam közötti szorosabb gazdasági kap­csolat megteremtésére irányuló tárgyalások fontosságát, mert Savici olasz külügyi ál­lamtitkár, aki nemrég járt Bécsben, Dollfuss a kancellár budapesti látogatását követőleg­­szintén Budapestre érkezik. Az olasz és az angol kormány közzétette a­ leszerelési javaslatát Mindkét nagyhatalom sürgős megegyezést kíván az egyen­jogúság alapján. Németország részvételével Mussolini emlékirata 1940-ig tartó, a Macdonald­­kormány tízéves egyezményt ajánl A megoldatlan leszerelési kérdés fenyegető veszedelmeinek tudata az utóbbi hónapok­ban egyre jobban nyugtalanítja a világhatal­­mak irányító politikusait. A fegyverkezések fokozásával és a megegyezés kilátásainak sivárságával együtt járó, folyton növekvő kockázat rendkívül meggyorsította a kancel­láriák munkáját. Amíg a leszerelési konfe­rencia hosszú negyedéveket töltött el azzal, hogy az ellentétek nyilvánvalóvá érlelésével önmagát szinte nevetségessé, a leszerelési problémát pedig úgyszólván megoldhatat­lanná tegye, addig az ősz óta rohamossá vált az események kifejlődése. Október első napjaiban jutottak odáig a nyugati nagy­hatalmak, hogy bizonyos javaslatokat tegye­nek Németországnak. Erre Németország ott­hagyta a konferenciát s magát a népszövet­séget is. November elején megkezdődtek az úgynevezett német—francia közvetlen tárgya­lások, amelyek jórészben a leszerelés körül forogtak. Alig néhány hétre rá az angol kül­ügyminiszter Mussolinival tárgyalt az olasz fővárosban,­a, ismét csak hetekre volt szük­­ség,a­hogy­ szerdán, Hitler kancellár birodalmi gyűlési beszédét követően, nyilván nem vé­letlenül, egyszerre kerüljön a diplomáciai piacra a német—francia megbeszélések alap­ján készült angol közvetítő leszerelési javas­lat, valamint a Mussolini és Sir John Simon angol külügyminiszter római tárgyalásainak­ alapjául szolgáló olasz leszerelési emlék­irat. . / ■ . Az új olasz és angol leszerelési álláspont­­lényegileg abban áll, hogy a sürgető szükség hatása alatt mindkét kormány, elveinek fenntartásával,­­a jogegyenlőség és a bizton­ság egyidejű hangoztatásával, a gyakorlati­lag lehetséges keretben mindenáron létre akarja hozni az általános leszerelési egyez­ményt, amely tehát Németországra is kiter­­­jed. Mussolini 1910 január 31-ig, az angol kormány tíz évre tervezi ezt az egyezményt. Mindkét részről úgy vélik, hogy a múlt tav­­asszal közzétett létszámegyenlősítő Mac-,­donald-terv és a német kívánságok között nincs mélyreható különbség. Mindketten úgy­ látják, hogy a tényleges leszerelés nagy­­arányú és gyors megvalósítása helyett a le­­f­egy­verzetteknek védelmi téren­­ tett enged­ményekkel kell kiegyenlíteni a mai hallatlan, aránytalanságot. Az olasz emlékirat sok vo­­­natkozásban kifejezetten­ hangsúlyozza a né­met jogegyenlőségi követelések természet­szerű jogosságát-,de a római és a londoni ál­láspont egyaránt határozottan a megegyezés alapvető feltételének nyilvánítja, hogy Né­metország térjen vissza a népszövetség ke­retébe. Az angol és az olasz leszerelési em­lékiratról a következő jelentések érkeztek: ■ Mussolini leszerelési emlékirata a német önvédelmi követelések teljesítését kívánja Rómából jelentik. Szerdán este az olasz kormány közzétette Mussolini leszerelési em­lékiratát, amelyet a Sir John Simon angol külügyminiszterrel való január 3-iki és 4-iki megbeszélések során adott át az olasz minisz­terelnök az angol külügyminiszternek. A rendkívül nagyfontosságú okmány min­denekelőtt megállapítja, hogy a leszerelés kérdésében a tárgyalások már a végső határ­nál tartanak, amelyen belül ez a kérdés még megoldható. Az eddigi eljárás a legalaposabb­ kétségekre ad okot a megegyezés tekinte­tében.­­ A jegyzék rámutat arra, hogy a német ál­láspont szerint­­Németország már teljes mér­­tékben megvalósította a tényleges leszerelést és ezért nem lehet azt kívánni, hogy ezután valósítsa meg. A tényleges leszerelés német. Ára 16 fillér .mw:í »*•'« m Л. - l,. ^ , .bt i . . L, • ;■ : i.. ... ) и ,чг i

Next