Magyarság, 1934. február (15. évfolyam, 25-47. szám)

1934-02-01 / 25. szám

felfogás szerint a jövőben csakis a felfegy­­verzett hatalmak feladata. Az olasz kormány mindig leszerelési politikát folytatott és ezért csatlakozott feltétel nélkül a múlt év már­cius 16-án közölt angol tervhez. Ma is azt a megoldást tartja kívánatosnak s a folyamat­ban levő tárgyalások alapos reményt nyújta­­nak arra, hogy a hatalmak egyhangúlag el­határozzanak számbavehető leszerelési­­ren­delkezéseket. Olaszország arra törekszik, hogy elérje Németország újrafegyverkezésé­­nek nagyobb mértékű korlátozását, mint amilyet ellenkező esetben el lehetne érni. A siker reményével azonban csak olyan megál­lapodás kecsegtet, amelyet nem kötnek más hatalmak számára eleve elfogadhatatlan zá­radékokhoz. ki újrafegyverkezést nem megakadályozni, hanem szabályozni kell A rendkívüli sürgősségre való tekintettel az olasz kormány utal három alapvető el­gondolásra, amelyek meghatározzák a lehet­séges megoldások módozatait, a tényleges viszonyokat, a jogi helyzetet és a valószínű­ségeket. A tényleges viszonyok körében az a körül­mény, hogy ,ás egyezmény és így a pari­tás nincs szabályozva, magában foglalja a szankciók elvét, ami magában véve jellemzi a helyzet komolyságát. A jogi viszonyok körébe tartozik az, hogy a békeszerződések ünnepélyesen elismerték Németország és a többi lefegyverzett állam jogegyenlőségét. A valószínűségeket tekintve, az olasz kor­­m­ány a legnagyobb mértékben számításba veszi Hindenburg és Hitler békenyilatkoza­tait s meggyőződése, hogy Németország tisz­­teletben tartaná az esetleg létrejövő helyesen meghatározott egyezményt. A nagy belső át­alakító munka bajosan volna összeegyeztet­hető háborús kezdeményezésekkel. Mindezeket figyelembevéve az olasz kor­mány még mindig lehetségesnek tartja a le­szerelési egyezményt s e tekintetben a leg­fontosabb gyakorlati kérdésnek nem a német újrafegyverkezés megakadályozását tartja, hanem azt, hogy az újrafegyverkezés ne tör­ténjék szabályozatlanul és ellenőrizetlenül A vegyiháborút is a légibombázást el kell tiltani Az olasz emlékirat­­ ezután részletezi, hogy mit kellene magában foglalnia az egyez­ménynek, amely elgondolása szerint 1910 január 31-ig lehetne érvényben. A leszere­lési egyezménynek el kell törölnie a vegyi háborút és az arra való előkészületeket. El kell tiltania a polgári lakosság bombázá­sát. A mostani színvonalra kell korlátozni a katonai kiadásokat és magát a szárazföldi hadianyagot. Ami a német kívánságokat illeti, a 300.000 főnyi katonaság kérdésének eldöntése attól függ, hogy a többi nagyhatalom csökkenti-e létszámát a Macdonald-tervben javasolt mér­tékre. Olasz vélemény szerint a Macdonald­­tervben szereplő arányokat Németország ja­vára már alig lehet javítani, ha a mai fran­cia, lengyel és cseh tényleges haderőt figye­lembe vesszük. Az egyezmény megkötésé­nek gyorsítására az olasz kormány hajlandó a státus quó és a német ajánlat alapján tár­gyalni úgy, hogy a Németország részéről felajánlott korlátozások fokozatonként egy­mást felváltó kötelezettségek értelmében va­lósulnának meg. A védőfegyverek tekinteté­ben nehéz megtagadni a német követelése­ket s Németország tengerészeti állományá­nak revízióját a legközelebbi tengerészeti ér­tekezlet elé lehetne utalni. Franciaország megtarthatja fegyverkezését, Németország térjen vissza Genfbe Az Oyen egyezményben foglalt engedmé­nyek ellenértéke abban van, hogy Francia­­ország megtarthatja egész fegyverkezését, ami a határokon levő védelmi rendszerekkel­­­ és az érvényben levő szerződésekkel együtt -f elvitathatatlanul garantálja biztonságát. ,* Olaszország úgy érzi, hogy kötelezi a locar­­nói egyezmény s a támadások elleni legutóbbi diplomáciai kötések csak csökkentik a ga­ranciák értékét A német kívánságok teljesítésének végső és alapvető fontosságú ellenérték é s a biz­tonság újabb alátámasztása lehetne, ha Né­metország kötelezettséget vállalna arra, hogy visszatér Genfbe, nemcsak az általános le­szerelési egyezmény aláírására, hanem azért is, hogy újra elfoglalja helyét a népszövet­ségben. Ehhez elsőrendű érdek fűződik. Jane nászaira megy Írta: Oláh Lilian Szomorú, hűvös, tavaszi vasárnap dél­után volt. Az eső még délelőtt eleredt. Úgy látszott, hogy nem is fog egyhamar elállni. A csupaszágú magnoliafák hatal­mas tányéra, fehér virágai csüggedten horgasztották le vízcseppektől ragyogó fejüket. Ámbár Harryt ritkán szokta el­hagyni a jókedve, most mogorván gubbasztott a volán mellett. Minden figyelmét az útnak kellett szentelnie. Új volt az autó Keveset gurult még és nem volt gyerekjáték most az esőáz­tatta, sikos után vezetni. Megkönnyeb­bülten lélegzett fel, amikor átvágva a nagy téren, végre befordult a Garden Streetre. Néhány méter még és ott lesz. Nagyot tülkölt, amikor megérkezett.­­Azt remélte, hogy June meghallja a tül­kölést és a fogadására siet. Ámbár ön­maga előtt is szégyelte szentimentaliz­­musát, Harry nagyon vágyódott valami kis szívből jövő melegségre. Tudja az ég, talán az idő volt az oka. June nem állt az ajtóban. Harry las­san, csalódottan ment fel a verandára. Csengetett. Winnie, a szobalány jött elő a csengetésre. Harrynak fájt, hogy June nem jött elébe. Belépett a szalonba. Menyasszonya a kandalló előtt hevert a szőnyegen és a pattogó rőzse lángjába bámult. — Halló, June — mondta Harry. — Halló, Harry — felelt a leány és nyugodtan meredt maga elé továbbra is. A fiatalember leheveredett melléje a szőnyegre. Egy doboz Melachrino, ciga­rettát vett elő. June csak ezeket szívta, mert harmincöt centbe kerü­ltek A Lucky Strike és a többi standard­­cigaretta pedig tizenhétbe. June ezeket megvetette, mert olcsók voltak és a nagy tömegek számába készültek. June még a cigarettája kiválasztásával is mutatni akarta, hogy egyéniség. Nem tűrte, hogy Harry hű maradjon a Lucky Strikehez, amelyet azelőtt szívott, így hát a fiatalember igyekezett hozzászokni az előkelő, drága, egyéni Melachrino-ciga­­rettához. Egy öröme mindenesetre volt hála a Melachrinoknak. June úgy szokta felbontani a dobozt, mint valami kiváncsi gyermek és sikongott örömé­ben, amikor a skatulyában rejtőzködő, apró, tarka zászlócskát megtalálta. Ma csendes közönnyel vette szemügyre a kék-fehér sávos nicaraguai zászlócskát, azután bedobta a tűzbe. A kis szalag­darab pillanat alatt elhamvadt­. Harry megütközve nézett Junera. Nem értette. Hiszen gyűjtötték a tarka zászlócská­kat. De a leány feleslegesnek tartott minden magyarázatot. Hallgatagon, duz­zogva bámulta táncoló lángokat — Mi újság, June? — kérdezte a fiatalember. . A leány pillanatokig nem felelt. Végre nagy húzódozva megszólalt: — Dorothy Wakefieldnél voltam ma délelőtt. — Igen — jegyezte meg a fiatalember és azon tűnődött, hogy mi köze van Dorothynak June rosszkedvéhez. — Igen. Menyasszony. Csodaszép gyűrűt kapott Charlestól, nagy brilliáns szoliterrel. Legalább ötszáz dollárba került. Hát innen fúj a szél. Harrynak a szívébe markolt az „ötszáz dollár.“ Észrevette, hogy June milyen lenéző ajkbiggyesztéssel vetett egy pillantást a saját eljegyzési gyűrűjére. Dorothy gyű­rűjének a tizedrészébe került éppen. De nem vehetett drágábbat, mert June kö­vetelte, hogy új autót vegyen. Kijelen­tette, hogy többé nem ül fel az ócska Fordjára. Kétségtelen, hogy Junenak igaza volt. Egyetlen barátnője sem jár Fordon. Miért éppen ő jár­jon azon? Így hát Harry megvette azt a legújabb típusú, sötétkék, négyüléses Chrysler­­kocsit, ami megnyerte June tetszését. Szerencse, hogy megelégedett egy Chryslerrel. Így is nyöghet majd eleget a részletek miatt. De mit meg nem tesz az ember a menyasszonya kedvéért? — Gyönyörű virágai vannak Dorothy­­nak, Charles naponta küld neki virágot, cukrot és még más mindenfélét. Do­rothy már azt sem tudja, hogy hova rakja a sok ajándékot. Harry megértette a szavak között buj­káló szemrehányást. Juna igazán nem várhatja, hogy a­ dúsgazdag Charles Ha­­miltonhoz hasonlóan viselkedjék Nem panaszkodhatik, szépen keres, de luxusra azért nem telik. June jól tudja ezt Mire jó hát az összehasonlítás? June folytatta: — Persze, már májusban megtartják az esküvőt. Dorothy kijelentette, hogy egy világért sem lenne „júniusi meny­asszony“, mint annyi rengeteg leány. Kinevetett, amikor megmondtam neki hogy maga ragaszkodik ahhoz, hogy júniusban legyen az esküvőnk. Igazán, Harry, annyiszor kértem már magát, hogy ne esküdjünk júniusban. Az új­ságok alig fognak foglalkozni az es­küvőnkkel a rengeteg más júniusi há­zasság miatt. Miért ne tarthatnánk meg máskor az esküvőnket? M­iért olyan makacs? — De, June, kedves, már annyiszor magyaráztam meg magának, hogy csak júniusban tudok elutazni. Nekem igazán mindegy volna különben, de maga akar mindenáron nászútra menni. Az irodát nem hagyhatom szabadjára most, ami­kor kezd fellendülni. És június hatodi­­kán van egy fontos tárgyalásom, ame­lyen személyesen kell megjelennem. Nem bízhatom helyettesre a dolgot. A leány bosszúsan rántotta fel a vállát. — Eh, üres kifogás az egész. Maga éppen olyan sablon­ ember mint a többi amerikai. Vallja be, hogy nem mer a szokásos júniusi esküvőtől eltérni. Fél, hogy kibeszélik Harrynak reszkettek az orreimpái az elfojtott haragtól. — Hogy mondhatja ezt? Tudja jól, hogy ez nem igaz. Ha maga lemond a nászútról, akár holnap is megeskü­d­hetünk. A leány élesen felnevetett — Azt már nem. Azt akarom, hogy nagy esküvőnk legyen, amiről az ujsá­­gok írnak és amiről mindenki beszél. A maga irodájának ez csak reklám lesz. Elvégre nem mindenkinek jut olyan szerencse osztályrészéül, hogy Boston egyik legrégibb patrícius-családjának a leányát veheti el feleségül. — De, June, ez igazán nem lényeges. Én magát akkor is boldogan venném el, ha nem az Adams-familiából származna. — Óh, tudom, Harry — mondta a leány és aznap először nézett moso­lyogva a vőlegényére. — Tudom. De azért mégis bosszant, hogy júniusban akar megesküdni és nem akar Európába vagy a Bermudákra menni nászútra. Mit is mondott, mennyi szabadságot kap­hat? Két hetet? A fiatalember zavarba jött. Pillanatig habozott, azután mégis úgy határozott, hogy jobb mielőbb átesni a kínos vallo­máson. — Sajnos, June, csak egy hétre me­hetek el. A leány tágra nyílt szemmel meredt rá. — Mit mond? Egy hétre? Hiszen ak­kor még öt napot sem tölthetünk Flori­dában. Szép kis nászút, mondhatom. Igazán szeretném tudni, hogy miért ne mehetne el legalább két hétre. — Azért, mert Chicagóba kell men­nem. Fontos megbízatásban kell el­jár­nom. Milliós üzletfélről van szó. — Pil­lanatig habozott, azután hozzátette: — Ezért is legjobb szeretném, ha a Niagarárára mennénk nászútra, miután ez a chicagói útvonalon fekszik. Onnan azután tovább mennénk Chicagóba. De, Harry, csak nem gondolja ko­molyan, hogy a Niagarára megyek nász­­útra? Remélem, hogy nem képzeli, hogy iűen nevetségessé teszem magamat? Mindenki rajtam nevetne, ha oda men­nék nászútra, ahová száz jászutas pár közül kilencvenkilenc. Nem, erről szó sem lehet.­­ De lássa be, hogy komoly üzleti ér­dekek forognak kockán. Ha nem me­gyek Chicagóba, elveszthetek egy fontos ügyfelet. 1934 február 1. csütörtök" Az olasz kormány végül nyomatékosan a hatalom külügyminisztereinek, vagy kör­­hangsúlyozza, hogy a kérdést el kell mozdít­­mányfőinek összejövetelre hívását, amelyre tűnt a holtpontról. A most folyamatban levő meg lehetne hívni a többi nagyobb érdekelt eszmecserék igazolják a négy nyugati nagy-­­hatalom képviselőit is. Az angol emlékirat közvetítő megoldásokat kíván a jogegyenlőség alapján Londonból jelentik. Az angol kormány le­szerelési emlékirata, amelyet a legutóbbi na­pokban adtak át a nagyhatalmaknak, abból indul ki, hogy ez időszerint elérhetetlen, hogy a lefegyverzett hatalmaknak megtiltott fegy­vereket a többi hatalom is megsemmisítse, de másrészt a megtagadott fegyverektől nem lehet a végtelenségig eltiltani a lefegyverzet­­teket. Minthogy az újabb fegyverkezési­­ ver­senyt mindenáron el kell kerülni, csak két megoldásról lehet szó: vagy lemondanak bi­zonyos fegyverekről a legerősebben felfegy­­verzett államok, vagy legalább kötelezzék magukat, hogy nem növelik jelenlegi fegy­verkezésüket. Az angol kormány a legkomo­lyabban ajánlja az első megoldási módot, amelynél gondoskodni kell a biztonságról, a jogegyenlőségről és a tényleges leszerelésről. A biztonságot az angol emlékirat a leg­utóbbi angol tervezethez csatolt újabb ren­delkezésekkel kívánja szolgálni, amelyeknek lényege az, hogy ha az állandó leszerelési bizottság azt jelenti, hogy az egyezmény valamelyi aláírója nem tartotta be az egyez­ményt, az aláírók szigorúan kötelesek meg­akadályozni, vagy jóvátenni az egyezmény megsértését. Ezek a rendelkezések a meg­nemtámadási egyezményre vonatkozó német javaslattal együtt elfogadható biztonságot nyújtanának. A jogegyenlőséget illetően az angol kor­mány kijelenti, hogy a jogegyenlőség elvének gyakorlati alkalmazása az egyezményben nem kevésbé fontos, mint a biztonsági elv. A leszerelés tényleges végrehajtása kérdé­sének egyik része az, hogy a német kancellár önként lemondott a támadó fegyverekről, másik része pedig az, hogy az erősen fel­fegyverzett államok tényleges leszerelése nagyban mérsékelhetné a Németország részé­ről várható követeléseket. A légiflotta és a tüzérség terén egyenjogúság Magyarország számára is Az angol kormány tízéves egyezményt ja­vasol a következő megállapodásokkal: A létszám ügyében fontosabb az egyenlő­ség elve, mint maguk a számok, tehát a 300.000 főre vonatkozó német kívánság és az angol terv szerinti 200—200.000 főnyi fran­­­­­ia, olasz, lengyel és német hadsereg között az angol kormány kiegyezésre is hajlandó, s a tizenkét hónapi szolgálat helyett haj­landó hosszabb szolgálati időt is elfogadni. A megállapított létszámot négy év alatt kell elérni. Az angol tervezet megszüntetné a légi el­hárító ágyukra nézve Németországra nehe­zedő korlátozásokat és öt év alatt fokozato­san megszüntetné a 10 tonnásnál nagyobb tankokat Hozzájárul ahhoz is, hogy a rövid szolgálati idejű német hadsereget legföljebb 0 tonnás tankokkal lássák el. A szárazföldi ágyuk ügyében Anglia továbbra is a 115 mm-es maximumot ajánlja, de hajlandó a 155 mm-es határt is elfogadni. Ugyanilyen rendezéshez járulna hozzá az osztrák, ma­gyar és bolgár tüzérség és tankok tekinte­tében. Ha az állandó leszerelési bizottság nem­ határozta el két éven belül a légi haderők megszüntetését, akkor minden hatalomnak lehessenek katonai repülőgépei. Nyolc év alatt fokozatos leszállítás és felemelés útján érjék el e tekintetben az egyenlőséget Az angol kormány az egyezmény létre­jötte esetén hajlandó állandó és automatikus leszerelési ellenőrzést elfogadni. Az angol emlékirat végül kiemeli annak szükségét, hogy Németország visszatérése Genfbe és a népszövetség keretébe a meg­egyezés egyik lényeges előfeltétele kell, hogy legyen. Amatőr fényképezőknek nélkülöz­hetetlen kézikönyv Vydareny István: A felvétel és negatív eljárás c. munkája. Ára 2,50 pengő. Kapható a „Magyarság“ köny­vosztályában, b­udapest, IV Eskü­ ut 6, félem.

Next