Magyarság, 1934. június (15. évfolyam, 122-145. szám)

1934-06-02 / 122. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM­ÁRA HÉTKÖZ­NAP 16 FIL­ IL, VASÁRNAP 32 FILL AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDENNAP FŐSZERKESZTŐ, MILOTAY ISTVÁN FŐMUNKATÁRS, PETHŐ SÁNDOR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: VL KERÜLET, ARADI UTCA 8. TELEFON: *278—00 (25 MELI.ÉKAI.L). LEVÉLCÍM: BUDAPEST 02. POSTAFIÓK 120. FIÓKKIADÓHIV­ATAL: BUDAPEST, IV. ESKÜ-UTÓ. FÉLEM. T.:*888 00 (4 MELI.ÉKAI.L.) POSTATAKAREKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA: 28000. BUDAPEST, 1934 JUNIUS 2. SZOMBAT XV. ÉVFOLY­AM, 122. (3965.) SZÁM Viharhangulat a nemzetközi politikában Genf, junius hó (A Magyarság diplomáciai munkatár­sától.) A leszerelési konferencia vajúdása egyik meglepetést hozza a másik után. A helyzet úgyszólván napról-napra válto­zik. A delegátusok messzemenő javasla­tokat hordanak a zsebükben, amelyek huszonnégy óra alatt teljesen átmódo­sulnak. Még a múlt héten a helyzet az volt, hogy a leszerelési konferencia, mint ama római, saját kardjába dől, illetve .Visszatér a népszövetséghez, helyesebben annak egyik albizottságához, amelynek kebeléből kiindult. Ezt a megoldást tá­mogatta Mussolini, Macdonald és a ha­talmak nagyobb része és úgy volt, hogy Franciaország is emellé áll, annak elle­nére, hogy ennek Litvinov Barthouval folytatott ismeretes tárgyalásai alkalmá­val nyomatékosan ellenszegült. Ha a le­szerelési konferencia csődöt kér önmaga ellen, ezzel nyilvánvalóvá válik, hogy az eddigi módszerek nem vezetnek út­hoz és így vissza kell térni a nagyhatalmak közti közvetlen tárgyalásokhoz, amint azt Mus­solini a négyes paktumban javasolta. Ez a megoldás természetesen nem tet­szett a status quo iránt remegő kis inránt­­nak, néhány, a nagyhatalmak befolyásá­tól félő kishatalomnak, a szovjetnek és Hendersonnak, a konferencia elnökének. Az utóbbit éles, sőt személyes ellentétek választják el egykori fegyvertársától, Macdonaldtől és végül is érthető, hogy ha valakire egy ilyen „történelmi konfe­rencia“ elnöksége van bízva, arról nem szívesen mond le. Így történt azután, hogy Franciaország is megváltoztatta eredeti álláspontját és végeredményben, úgy látszik, a leszerelési konferencia nem mondja ki önmaga felosztását és a több­ség hajlandó a tárgyalásoknak új alapon való továbbvitelére. Ez az új alap a biztonság problémája. Az új elgondolás szerint maga a lefegy­verzési kérdés egyelőre háttérbe szorulna ,és a garanciáké vonul előtérbe. Más szóval a lefegyverzési konferencia átalakulna biztonsági világkonferenciává. Ez a gon­­dolat is a francia—szovjet tárgyalások tűzkövéből csillant elő, mert elsősorban a két ország külpolitikai elgondolásának irányában fekszik. A francia diplomá­cia régi tétele, a „sécurité“, elsőrendű fon­tosságú. A londoni francia nagykövet diplomáciai missziója legnagyobb sikeré­nek tekintené, ha az angolokat sikerülne a francia biztonság útjára beterelni. Eb­ben az esetben Franciaország talán haj­landó volna az angol­-olasz javaslat ér­telmében Németország jelenlegi fen­gy­­verzettségét elismerni. A szovjet részéről is érthető a biztonsági kérdés előtérbe helyezése. Amióta Japán Oroszország ázsiai birtokállományát végzetesen veszé­lyezteti, azóta az orosz diplomácia nagy hajlékonysággal és leleményességgel igyekszik európai határain biztonsági helyzetet teremteni saját maga számára, így kötötte meg Litvinov a balti álla­mokkal, Lengyelországgal a különböző megnemtámadási szerződéseket és ezért támogatta a Kreml diplomáciája a leg­utóbbi Balkán-paktumot is abban a re­ményben, hogy így egész nyugati front­iján nyugalmi helyzetet biztosíthat magá­nak és tehermentesítheti ezt a hosszú stratégiai vonalat a japánok elleni küz­delemre. Azonban a megnemtámadási szerződé­sek tulajdonképpen csak negatívumok A szovjetdiplomáciának még tovább­menő ambíciói voltak. Nemcsak arra tö­rekedett, hogy támadások ellen bizto­sítsa magát, hanem arra is, hogy ilyen esetben a hatalmak segítségére is számít­hasson. Erre a célra tartogatta az orosz diplomácia az úgynevezett általános és kölcsönös segélyadás tervét. Ez a terv a legutóbbi Barthoum Litvinov-tárgyaláson beható tárgyalás alá került és akkoriban úgy látszott, hogy Litvinov Franciaország teljes támogatásával, ezzel a nagysza­bású és hatásos új szérummal fogja be­oltani a haldokló konferenciát. Ez azon­ban nem következett be, legalábbis nem az eredeti elgondolás formájában. Tíz nap diplomáciai tapogatódzása a külön­böző kancelláriákban elegendő volt ah­hoz, hogy a terv reménytelensége, leg­alábbis annak eredeti megszövegezésében kiderüljön. Litvinovék a kölcsönös se­gélyadás kötelezettségét eredetileg egész Európa területére tervezték és túlságos optimizmussal számítottak az angol köz­véleményre. Az angol külügyi hivatal azonban sokkal visszautasítóbban reagált a tervre, mint ahogy azt Moszkvában és talán Párisban is hitték. Az angol köz­véleményben mindinkább erősebben je­lentkezik az a felfogás, hogy semmiféle szárazföldi konfliktus nem éri meg egyet­len brit gránátosnak a csontját sem, sőt a szigetvilág eltávolodása a világproblé­máktól odáig megy, hogy még egy eset­leges orosz—japán háborút is közömbö­sen néznének és egyetlen hajót sem akar­nának a küzdelembe belesodorni. Utóbb az oroszok már odamódosították volna ezt az általános segélytervet, hogy az csak az Oroszország európai határával szomszédos államokra és államcsopor­tokra szorítkoznék, amelyből „csak azok maradnának ki, akik (és nyilván ez volna Magyarország esete is) önmagukat zárnák ki belőle“. De még ez a szeré­nyebb terv is elfogadhatatlannak látszik. A kisántant­ államok ugyan erősen ka­cérkodnak Oroszországgal, különösen amióta az a status quo elismerése felé halad, sőt valószínű, hogy az Orosz­országgal való diplomáciai viszony föl­vétele hamarosan meg is fog történni, ennek ellenére is úgy Romániában, mint Délszláviában a paktumban való részt­­vételnek határozott ellenségei akadná­nak. Az olasz és az angol diplomácia különben már csak azért is ellene van az orosz—francia kezdeményezésnek, mert abban Németország körü­lzárására irányuló akciót lát, amely a régi háború­­előtti Einkreisung-politika minden veszé­lyét vonhatja maga után. Többek kö­zött ezért idegenkednek a tervtől a len­gyelek is. A francia—orosz közeledés óta, Páris népszövetségi állásait szeretné a szovjet bevonásával megerősíteni. Úgy volt, hogy a szovjetnek a népszövetségbe való belé­pésére vonatkozó előterjesztése már most vagy legkésőbb szeptemberben meg fog történni. Úgy látszik azonban, hogy ezen a ponton is különböző nehézségek mu­tatkoznak. Hogy a szovjet a genfi tár­gyalóasztalhoz leülhessen, ahhoz szüksé­ges volna, hogy az összes tagállamok el­ismerjék. Már­pedig nemcsak a kis­­ántánt, hanem más államok sem ismer­ték el a szovjetet diplomáciailag, így például Hollandia, akinek semmi kedve sincs a diplomáciai viszony fölvételére és még kevésbé Svájcnak. Az elismerés érdekében Svájcra az utóbbi időben fran­cia részről erős nyomást gyakoroltak. De a helvét közvélemény ennek elle­nére élesen szembehelyezkedik ezzel a tervvel, mert ennek megvalósításától a kis köztársaság benső nyugalmát félti, visszaemlékezve azokra a kommunista­forradalmi jelenségekre, amelyek nem­régiben is Genfben véres lázadásban törtek ki. A hangulatra egyébként jel­lemző az a kampány, amelyet a Journal de Geneve az elismerés ellen megindí­tott. Egyébként is a szovjet­ alkotmány és az ottani diktatórikus rezsim megne­hezíti, ha ugyan egyenesen lehetetlenné nem tesz bizonyos intézkedéseket, ame­lyek a népszövetségi egyezségokmány szelleméből folyhatnának. A szovjetnek a népszövetségbe való fölvétele esetén állandó tanácsi helyet kellene biztosítani, márpedig ez csak úgy történhetnék meg, hogy vagy meg­változtatnák az egyezségokmány eddigi szabályait, amit sokan igen veszedelmes diplomáciai kísérletnek minősítenek, vagy pedig megfosztanák Lengyelországot az ő ideiglenes állandó tagsági helyétől. Mondanom sem kell, hogy ez is igen veszedelmes diplomáciai operáció volna és Lengyelország semmiképpen sem já­rulna hozzá. A lengyel diplomáciának még egy külön oka is van, hogy ettől a megoldástól húzódozzék. Lengyelorszá­got tudvalevőleg a békeszerződések ki­sebbségeik védelmére kötelezik. Már most ha a szovjet a népszövetségi tanács tagja, a kisebbségvédelmi címen könnyebben vetheti föl például az ukrán problémát, amit Lengyelország belpolitikájába való beavatkozásnak tekintene. Egyszóval Genfben a vajúdás teljes. A leszerelési probléma mögött tulajdon­képpen a német—francia viszony rejlik, amely egyre nyugtalanítóbbá válik és a Saar-kérdés megoldása előtt nem juthat nyugvópontra, ha ugyan egyáltalán nyugvópontra jut. A nemzetközi élet egén borús felhők vonulnak át. A szerb határsértések genfi vitáját hétfőre halasztották Genf, június 1 A népszövetség tanácsának péntek dél­előtti ülése Vasconcelloz elnöklete alatt zárt ajtók mögött folyt le és egy óra hosszat tar­tott. Kiszivárgott hírek szerint az ülésen ki­zárólag eljárási kérdéseket vitattak meg. Bo­lívia képviselője ugyanis a népszövetség­ egyezségokmány 15-ik szakaszának alkalma­zását kérte, ami azt jelenti, hogy a népszö­vetség most már hivatalból tartozik foglal­kozni a Bolívia és Paraguay közt fölmerült viszállyal. A tanácsülés jogi szempontból igye­kezett tisztázni, hogy alkalmazást n­yerhet-e ebben a kérdésben a 15-ik szakasz. Második pontként a Saar-vidék ügyével foglalkozott a tanács zárt ülése. Harmadik pontként a szerb határsértések orvoslását kérő magyar beadvány szerepelt volna a pénteki tanácsülésen. Szerb körökben azt híresztelték, hogy a népszövetségi tanács nem szeretne érdemben foglalkozni ezzel az üggyel és bizalmasan arra kérte föl a két államot, hogy közvetlen diplomáciai tárgya­lásokon intézzék el az ügyet és a népszövet­ség legközelebbi ülésszakán tegyenek róla jelentést. Ezekkel a híresztelésekkel szemben hivatalosan csak annyit jelentett a népszö­vetség főtitkársága, hogy a tanácsülés napi­rendjén szerepelt első két pont tárgyalása pénteken nem fejeződött be s így a magyar beadvány megvitatása hétfőn várható. A Saar-vidéken 1935 január 13-án tartják meg a népszavazást A saarvidéki népszavazás kérdésében pénteken este létrejött a megegyezés, amely­nek alapja Aloisi báró kompromisszumos javaslata. A népszövetségi tanács hétfőre összehívott nyilvános rendes ülésén jóvá­hagyja ezt a javaslatot és egyúttal megálla­pítja a saarvidéki népszavazás dátumát. A népszvazást 1935. január 13-án tartják meg. A kompromisszumos javaslat értelmében, amelyhez pénteken Páris és Berlin egyfor­mán hozzájárult, népszavazási bíróság gon­doskodik a választás szabad és befolyás­­mentes lebonyolításáról. A saarvidéki kor­mánybizottság felhatalmazást kap, hogy szükség esetén kiegészítse a rendes saar­vidéki rendőrséget, még­pedig elsősorban saarvidéki lakosokkal. Ha ez a kiegészítés nem volna elegendő, úgy a kormánybizott­ságnak külön felhatalmazást kell kérnie a népszövetségi tanácstól külföldi rendőrök felvételére, ezeknek a külföldi rendőröknek azonban tökéletesen kell beszélni németül. Kapkodás és új indítványok a leszerelési konferencián Genf, június­­ Barthou engesztelhetetlen beszéde döntő hatással volt a leszerelési konferenciára. Annyira, hogy az angol delegáció már befe­jezettnek is látja feladatát és Simon kül­ügyminiszter pénteken este elutazott Genf­ből. A vitát magát azonban széles mederben folytatják tovább és pénteken délután egész sor határozati javaslat került az értekezlet elé. Ezeket kétféleképpen lehet felfogni. Egyesek szerint a teljes szétzilálódás állapo­tába jutott a konferencia s a javaslatok a tanácstalanság és a kapkodás jelei. A másik felfogás szerint most egy átalakulási folya­mat zajlik le Genfben, amennyiben a fran­ciák igyekeznek átvenni a vezényletet s az egész Európára kiterjedő diplomáciai előké­születeik gyümölcseinek learatásához ké­szülnek hozzákezdeni. Arról volna ugyanis szó, hogy a leszerelés helyett elsősorban anra bizonyos biztonsági paktumról tárgyal­janak s a konferencia „biztonsági bizottsá­got'' küldjön ki. Ezt az indítványt a Balkán­blokk nevében Tevfik Rüzsdi terjesztette elő s Titulescu azonnal csatlakozott hozzá, tehát eredete nyilvánvaló. Ilyen értelemben kell felfogni Litvinov pénteki felszólalását, mely­ben azt fejtegette, hogy Locarno mintájára sorozatos megnemtámadási szerződésekkel kell a „békét“ biztosítani. A konferencia ki­látásain és a leszerelés reménytelenségén mit sem enyhítettek ezek a beszédek és ja­vaslatok, sőt csak kidomborították azt, hogy általános egyezményről és leszerelésről, vagy ilyesmiről már szinte egy szó sem esik, hanem a blokkpolitika és kíméletlen fegyverkezési verseny kialakulását mozdít­ják elő fontos nemzetközi tényezők. Kibontakozást próbálnak keresni a sem­legesek: Svájc, Norvégia, Dánia, Svédor­szág, Spanyolország és Hollandia képviselői, akikhez Belgium is csatlakozott, tanácsko­zásra ültek össze csütörtökön és megbízták Sandler svéd külügyminisztert, hogy ezek­nek az államoknak megbízásából tegye meg Ára a rádiómelléklettel együtt 16 fillér

Next