Magyarság, 1935. május (16. évfolyam, 98-123. szám)

1935-05-26 / 120. szám

Olcsóbb lesz a színház A Magyarság íróasztalán nem egy levél fekszik, amelyben olvasóink a túlságosan magas ruhatári díjak, de a színházi belyárak leszállítását is indítványozzák. Értesülésünk szerint a ruhatári díjak mérséklésére már hathatós mozgalom indult és tárgyalások folynak a színházi helyárak megfelelő ren­dezéséről is. Még mielőtt a színigazgatók szövetsége értekezletet hívott volna össze a színházak helyárainak rendezése ügyében, a közönség örömmel vette tudomásul, hogy el­sőnek a Magyar Színház mérsékelte jelentő­sen helyárait. A Nemzeti Színház már a sze­zon kezdetén végrehajtotta azt a helyárreví­­ziót, amelynek következtében színházi szóra­kozáshoz juthatott a társadalomnak az a művelt, elszegényedett rétege, amely a 4—5 pengős helyárakat eddig megfizetni nem tudta. A Nemzeti Színházban ma a legjobb jegy sem kerül többe négy pengőnél s ebből a példából kiindulva, mérsékelte helyárait most a Magyar Szinház úgy, hogy negyven fillértől négy pengő nyolcvan fillérig válthatja meg jegyét a szinház pénztáránál a közönség. A helyárleszállítással kapcsolatban kérdést intéztünk Bródy Pál dr.-hoz, a Magyar Szín­ház igazgatójához, aki a következő érdekes felvilágosítást adta: — Nagyon jól tudjuk, hogy különösen a szerényebb viszonyok között élő és az érté­kesebb szórakozást a drága helyárak miatt nélkülözni kénytelen tisztviselőrétegnek te­szünk nagy szolgálatot a helyárak kellő csökkentésével. Egyelőre csak szezonvégi akcióról van szó, azonban jövő évi progra­munknak egyik legfontosabb pontja részben a helyárak rendezése, részben pedig — és itt ismét elsősorban a tisztviselőosztályra gon­dolunk — érdekes, új rendszerű­ bérletsorozat bevezetése. Nagyon örülnénk, ha a helyárak kérdésében elfoglalt szociális és nemcsak a közönségre, hanem minden bizonnyal a szín­házra is előnyös helyár politikát magáévá tenné a színigazgatók szövetsége is és olyan megoldást lehetne találni, amely olcsóbbá tenné ugyan a színházat, de éppen ezáltal növelné a forgalmat és látogatottságot. OPERAHÁZ Bemutatkozó szerepében, a Sába király­nőjé- ben láttuk viszont szombaton este Huszka Rózsit, az Operaház vendégmű­vész­­nőjét. Még a múltkorinál i­s nagyobb sikere volt, művészien kidolgozott, benső ízlésre épített, meggyőző játékával és énekével. Kü­lönösen Bodó Erzsi, Halmos és Réthy Esz­ter osztoztak sikerében. A művésznő Aidá­ját az eddigiek után igen nagy érdeklődéssel várhatjuk. KÉT JUBILEUM Ezen a héten két színházi siker érkezik el az ötvenedik előadásihoz. Kedden kerül színre ötvenedszer az Andrássy­ úti Színházban Molnár Ferenc A cukrászat és Menyegző címü vígjátéka, míg szerdán este ötvenedszer kerül színre a Magyar Színházban a Történ­nek még csodák című operett, Bársony Rózsi főszereplésével. Az eredeti tervtől eltérően egyelőre a két színház közül egyik sem zárja be kapuit, s a Történnek még csodák zene­karának vezénylését az ötvendik jubiláns előadástól kezdődően ismét Ábrahám Pál, a világhírű magyar zeneszerző veszi át. A JÚNIUSI HETEK ÉS AZ OPERAHÁZ Június 6-án kezdődik a nagyszabású júniusi kultúrünnepség. A júniusi hetek művészi programjába jelentékenyen kapcsolódik be az Operaház, amely pénteken, június 7-én a Kuruc mese, a Fából faragott királyfi és a Szent fáklya előadásával nyitja meg ünnepi előadássorozatát. Kedden, június 11-én Né­meth Mária fellépésével a Turandot, csü­törtökön, június 13-án Müller Mária fellépé­sével az Aida, pénteken, június 14-én Ros­­waenge Helge fellépésével a Pillangókis­asszony, vasárnap, június 16-án Roswaenge Helge fellépésével a Márta, kedden, június 18-án pedig Müller Mária és Lorenz Max fel­lépésével a Lohengrin kerül színre. A júniusi hetek zárónapján, csütörtökön, június 20-án a szabadtéri játékok bizottságának rendezésé­ben a tatatóvárosi Esterházy-parkban Németh Mária és Lorenz Max főszereplésével a Tannhäuser kerül színre. VÁROSI SZÍNHÁZ Az Álarcos bál-t tűzte műsorára szombat este a Városi Színház. Szépszámú közönség hallgatta a sikerült előadást, melynek fősze­replői voltak Érdi Pál, Szabó László, Ta­kács Klementin, Moyser Margit, Tauber Mária és Penninger Antal. Komor Vilmos vezényelt. PiCKFORD MARY A SZÍNPADON LÉPETT FEL NAGY SIKERREL Londonból jelentik: Pick­ford Mary vissza­tért a színpadhoz. A seattlei városi színházban a Coquette című dráma női főszerepét játszotta. Tizenháromszor szólították a függöny elé. A színésznő könnyekig meghatva mondott köszö­netet az ünneplésért és kijelentette, hogy régi vágya teljesült, amikor ismét személyesen lép­hetett közönsége elé. IRREDENTA DRÁMA BEMUTATÓJA JÁSZ­BERÉNYBEN A jászberényi városi színház május 20-én mu­tatja be Szegedi Lehel Az árva föld című négy­­felvonásos irredenta színmű­vét. A dráma alap­­gondolata az a machiavellista elv: a szent cél érdekében minden eszköz megengedhető. Ez a szent cél az idegen bitorlók hatalmába jutott, ár­va magyar föld magyar kézben való megőrz­ése. A lehetséges szerző feltél­en értékkel gazdagí­­totta revíziós irodalmunkat­ .Az árva föld bemu­tatóját n agy érdeklődés előzi meg. BOLVÁRY GÉZA BUDAPESTEN KÉSZÍTI A STRADIVARIUS KÜLSŐ FELVÉTELEIT Szombaton Budapestre érkezett Bolváry Géza, a világhírű magyar filmrendező és társulata. Bol­váry Budapesten, illetve Magyarországon készíti Stradivarius című legújabb filmjének külső fel­vételeit. A filmtársulat egyik tagja, Wittem Jean francia színész súlyos betegen érkezett Buda­pestre, úgy, hogy helyettesítéséről kellett gon­doskodni. Szerencsére találtak a pesti színészek között valakit, aki megjelenésben a megtéveszté­sig hasonlít Willemre. Ez a színész Keleti László, aki már át is vette megbetegedett francia kollé­gájának szerepét. Francia nyelven beszélő jele­neteit természetesen csak úgy tudják felvenni, hogy a magyar színész színész csupán a száját tátogatja és a beszédet szinkronizálás útján utólag viszik rá a filmszalagra. ügyvédek az ügyvédnél Szombaton este a most műsoron lévő Az ügyvéd dilemmája című filmből díszelőadást rendeztek a budapesti ügyvédi kar számára. A díszelőadáson a páholysorokat a budapesti ügyvédi kar előkelői foglalták el, akiknek so­raiban ott láttuk: Kövess Béla dr.-t, az ügyvédi kamara elnökét, Oppler Emil dr.-t és Lévy Béla dr.-t, az ügyvédi kamara társelnökeit, to­vábbá Désy Géza dr.-t, Bezzegh-Huszágh Mik­lós dr., Párkány Frigyes dr. kormányfőtaná­csost, Halász Lajos dr. miniszteri tanácsost, Bátor Viktor dr. kormányfőtanácsost, Ribáry Géza dr.-t és az ügyvédi kar számos tagját, akik a legnagyobb figyelemmel és érdeklődés­sel nézték végig a filmet, amely az ügyvédi foglalkozásnak és a családi életnek érdekes drámai összeütközését tárgyalja. A megjelen­tek a színház igazgatója előtt a legnagyobb el­ismeréssel nyilatkoztak a film főszereplőiről, Lou Myrna és Powell William művészi játéká­ról. A FILMGYÁROS ÉS A PRIMADONNA VÉRES ÖSSZETŰZÉSE A FELBONTOTT SZERZŐDÉS MIATT Los Angelesből jelentik: A súlyosan megsebe­sített Goldwyn Sam filmproducer állapota javul. Az amerikai lapok már nyíltan imák arról, hogy Goldwynt legutóbbi felfedezettje, Sten Anna, az orosz származású filmszínésznő sebesítette meg a köztük támadt éles vita során. Goldwyn két évvel ezelőtt szerződtette Sten Annát Holly­woodba, de a színésznő nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket s ezért a producer felbontotta szerződését. A szerződés körül támadt vita hevé­ben a színésznőt annyira elragadta vérmérséklete, hogy az íróasztalon lévő papírvágókéssel Goldwynra támadt. A furcsa afférnak folytatása lesz a bíróság előtt is: Sten Anna kártérítésért, Goldwyn pedig súlyos testi sértés miatt indít pert. A kis Furvaengler sikere A Fórumban óriási sikerrel kerül színre a Kismama mellett az Icipici revü, amelyben a pompás szereplő­gárdának minden előadásban rendkívül sikere van, de külön nagy sikert arat a kis társulat 4 éves karmestere, akit a kis „Furvaengler“-nek kereszteltek el. Az Ici­pici revü még egy hétig kerül színre a Fórum­ban, azután külföldi turnéra indul. Gilbert John elvált felesége Slimen Hollywoodi filmkörökben nagy érdeklődéssel várták Bruce Virginia első felléptét. A mű­vésznő tudvalevőleg Gilbert John felesége volt. Gilbert John egy newyorki színház színpadán ismerte meg a művésznőt, de a házasság fel­tétlenül kikötötte, hogy nem szabad sem szín­padon, sem filmen fellépnie. Bruce Virginia a válás után határozta el, hogy filmen fog ját­szani és most került a közönség elé első filmje, amelyet a Metro-stúdióban készített. A film magyar címe: Nyelc óra az élet, és The Society Doctor címen nemrég került bemutatásra Ame­rikában. A film nagy sikerében oroszlánrésze volt az új sztárnak. HÁRMAN PÁLYÁZNAK A DEBRECENI színház bérletére Debrecenből jelentik: A Csokonay Színház bér­letére eddig Müller János dr., pécsi ügyvéd, Andor Zsigmond, a szegedi Városi Színház volt igazgatója és Kardos Géza, a színház eddigi igaz­gatója nyújtotta be ajánlatát. Úgyszólván biz­tosra veszik Debrecenben, hogy a három pá­lyázó közül ismét Kardos Gézáé lesz a Csokonay Színház. A pályázat eldöntésénél figyelembe ve­szik Kardosnak, a Signum Laudisszal kitüntetett színigazgatónak azokat a művészi és kulturális érdemeit, amelyek révén az ország egyik legelső vidéki színházává fejlődött a Csokonay Színház. AZ EMBER TRAGÉDIÁJA — NYÍREGYHÁZÁN Nyíregyházáról jelentik: Sebestyén Mihály, a miskolci színház igazgatója, teljesen új dísz­letekkel, nagy sikerrel díszelőadásban mutatta be Madách Imre halhatatlan remekművét. Az ember tragédiáját. A nagysikerű előadás előtt Szohor Pál dr., Nyíregyháza polgármestere mondott ünnepi beszédet. Az olcsó, nyári helyárak óriási sikere a Magyar Színházban A Magyar Színház évadzáró szopar­andaként a Történnek még csodák utolsó sorozatának előadásait olcsó, nyári helyárral tartja. Vasár­nap délután 30 fillértől 3.80-ig, az esti előadá­sokon 40 fillértől 4.80-ig kaphatók jegyek. Az olcsó előadások premierje tegnap este volt. A közönség teljesen megtöltötte a színházat és lelkesen tapsolt Bársony Rózsinak és a nagy­szerű együttesnek, továbbá Ábrahám Pál pom­pás zenéjének és a rendkívül mulatságos da­rabnak, amelynek szerdán lesz az 50-ik ünnepi előadása. (Jegypénztári telefon: 33—8—33.) SZERELMES LESZ, olyan szép az új margitszigeti PÁRISIÉN GRILL Jfen­AiWWna WSBBPBBBa—— Nyitás szerdán, május 29-én Molnár Ferenc remekműveinek 50-ik előadása az Andrássy úti Színházban Az egész sajtó — csaknem kivétel nélkül — „remekműveknek“ jelezte Molnár Ferenc „A cukrászné'1 c. gyönyörű színművét és a „Me­nyegző“ c. roppant mulatságos vígjátékát, me­lyek sorozatos zsúfolt házaikat jutnak el ked­den, május 28-án az 50-ik ünnepi előadáshoz. A jubiláris előadáson is Tőkés Anna, Törzs Jenő, Kabos Gyula, Gózon Gyula, Kertész Dezső és a premier többi kitűnő szereplője játssza a főszerepeket, akiknek előadása külön eseményt jelent. Vasárnap délutáni előadás, olcsó hely, árakkal. BALETT-EST Varga Troganoff balletnövendékei nagysikerű előadással szerepeltek szombaton a Fővárosi Operettszínházban. Az első szám egy Chopin­­egyveleg volt, másodiknak Csajkovszky-bailet (Hattyúk tava) került előadásra, végül két pöttömnyi helyes gyerek polkája után Vincze Ferenc: Palm Beach című kompozíciója zárta a műsort. Az egész esti anyag koreográfiája Troyanoff műve volt. A díszleteket Gara Zol­tán tervezte. A szereplők közül elsősorban Pulay Etelka nevét emelhetjük ki. Zavartalan művészi élvezetet keltett. Lábtechnikája egyene­sen boszorkányos. A kis Hermann Kitty el­ragadóan kedves jelenség, végtelenül ügyes. Zsoldos László erőteljes form­amegoldásával, szép mozgásával tűnt föl. Sikeres volt Soós Magda és Ungl Klári keringője. A gyermek­­szereplők aranyosak voltak, mindenki szerete­­tükbe fogadta őket. Nagy közönség tapsolt a szereplőknek és mesterüknek. (E. Z.) A FODOR ZENEISKOLA NYILVÁNOS HANG­VERSENYE Szombat este kezdte meg szokásos évvégi hangversenysorozatát a Fodor-iskola. Az első estén vegyes műsor számolt be a jóhírű inté­zetben folyó komoly és eredményes művészi nevelő munkáról. Legkiemelkedőbb száma volt Benedikt Klára vérbeli muzsikusra valló zon­­gorajátéka (Beethoven Esz-dúr verseny). Meg kell említenünk még a tehetséges ifj. Zsurka Pétert (hegedű), ifj. Rényi Albertet (hegedű) és Meszlényi Irén szép reményekre jogosító koloratúr énekét. MŰEGYETEMIEK HANGVERSENYE A Műegyetemi Zenekar május 39-én, szerdán fél 8 órakor hangversenyt rendez a műegyetem dísztermében. Kenessey Jenő vezényel, közremű­ködik ifj. Eitler István és jászapáti Kaszás Géza. Műsormegváltás személyenként 50 fillér, diákok­nak 20 fillér. Rózsavölgyi hangversenyei Legszebb pünkösdvasárnapi kirándulás Eszter­gomba. Olcsó külön hajó- és vasútjáratok. A bazilikában du. 5 Liszt koronázó mise Németh Máriával Prospektus Rózsavölgyinél és Ibusznál: Júniusi Hetek. Ormándy Milstein zenekari est május 29. (Városi Színű. ..) 1935 május 28. vasárnap MŰVÉSZET CSÓK ISTVÁN — SÁREGRES DÍSZPOLGÁRA Székesfehérvárról jelentik: A fejér megyei Sár­egres község díszpolgárává választotta szülöttét, Csók István festőművészt. A díszpolgári oklevél átadása ünnepélyes külsőségek között május 30-án, Áldozócsütörtökön lesz Székesfehérvárott. KRÓNIKA Szombaton délután Utry Anna énekelt ma­gyar nótákat cigányzenekari kísérettel. Már volt alkalmunk méltatni az előadó finom és szívhezszóló nótázását, most csak annyit, hogy ezúttal is kellemes órát szerzett a hallgatónak kedves, behízelgő hangjával, jó előadásával. MŰSOR: Vasárnap, május 20 BUDAPEST I. 9.15: Hírek. — 10: Református istentisztelet a Kálvin-téri templomból. Prédikál Ravasz László dr. püspök. — 11: Egyházi ének és szentbeszéd a Jézus Szive templomból. A szentbeszédet mise után P. Bangha Béla dr. jé­zus társasági házfőnök mondja. Énekel a Jézus Szive énekkar, Deák-Bárdos György vezényleté­vel. Orgonái Faludi Béla. — 1220: Pontos idő­jelzés, időjárás- és vízállásjelentés. — 12­30: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. Vezényel Rékai Nándor. Közreműködik Lászlóffy Margit (zongora). — 14: „Hősök napján.“ vitéz Somogy­­váry Gyula előadása. — 14.15: Lakatos Gyula és Lakatos Vince cigányzenekara. — 15: „Időszerű gazdasági tanácsadó.“ Székács Elemér gazdasági főtanácsos előadása. — 15.50: Bertha István sza­lonzenekara. — 16.30: „A falu és a város az irodalomban.“ Hankiss János dr. egyetemi tanár előadása. — 17: A „Kőszegi Éneklő Ifjúság“ hangversenyének közvetítése Kőszegről. — 18: „Az időről, a sajtóról, avagy ki a művelt em­ber?“ Laczkó Géza csevegése. — 18.30: Hang­lemezek. — 1945: „Mindennapi bosszúságok.“ Harsányi Zsolt felolvasása. — 20.15: Operett­­részletek. „Katonai szerepek.“ Közreműködik Szabó Ilonka, Rosier Endre és a Budapesti Hang­verseny Zenekar. Vezényel Nagypál Béla. —­ 21.45: Hírek, sport- és lóversenyeredmények. —* 22.15: Bachmann József jazz-zenekarának mű­sora. — 23: Horváth Gyula és cigányzenekara muzsikál. — 0.05: Hírek. — BUDAPEST II. 12.40: Rendőr-fúvószenekar. Vezényel Szőllőssy Ferenc. — 15: Mit üzen a rádió. — 15.15: Báldy Annát énekel, zongorán kíséri Polgár Tibor. — 16.35: Bertha István szalonzenekara. — 17.35: A „Száz könyv“ sorozatban Szerb Antal Goethe „Werther‘‘-jéről beszél. — 18: Kárpát Zoltán dr, magyar nótákat zongorázik. — 18.35: „Nagyapa és unokája.“ Feszty Masa felolvasása Jókai csa­ládi életéről. — 19.10: A Hubay Társaság hang­versenyének közvetítése a Nemzeti Szalonból. —• 2045: Berend Endre jazz-zenekarának műsora. — 21.25: Hírek, sport- és lóversenyeredmények. — RÖVIDHULLÁMON. 15: „Mit üzen a rádió?“ — 15.15: Báthy Anna énekel, zongorán kiséri Polgár Tibor. — 15.45: „Mi újság Magyar­­országon?“ Hétfő, május 27 BUDAPEST I. 645: Torna. Utána hangleme­­zek. — 10: Hirek. — 10.20: „A kincs nem bol­dogít.“ Szenczi Molnár Albert elmélkedése 1630- ban." (Felolvasás.) — 1045: „Az ízlelésről.“ (Felolvasás.) — 11.10: Nemzetközi vizjelzőszol­­gálat. — 12: Déli harangszó az egyetemi tem­plomból, időjárásjelentés. — 12.05: Hanglemez­­ek. Közben hirek. — 13.20: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. — 13.30: A József nádor 2. honvédgyalogezred zenekara. Vezényeli Seregi Artúr. — 1440: Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhirek. — 16.10: A rádió diák­félórája: „Cabpitól Amundsenig“. Halász Gyulai előadása. — 16.45: Pontos időjelzés, időjárás­­jelentés, hirek.— 17: „Sakkmesterek — sakkver­senyek.“ Chalupetzky Ferenc dr., a Magyar Sakkszövetség alelnökének előadása. Felolvassa Kóbert Ferenc. — 17.30: Jakabfy Magda zongo­rázik. — 18.10: Német nyelvoktatás. (Szel­t- Györgyi Ede dr.) — 1840: Szűcs László énekel, zongorakisérettel. — 19.20: „A német—lengyel együttműködés.“ Csiszár Béla dr. előadása. — 19.50: Doszaly Ignác tárogatózik zongorakiséret­tel. —• 20.15: Szinműelőadás a stúdióban. „A ron­gyos katona.“ Mesejáték két képbeli. Irta Zilahyi Lajos. Zenéjét szerzette és vezényel Polgár Tibor. Rendező Odry Árpád. — 21.10: Hírek. — 21.30: Az Emericana Liszt Ferenc Zenekara. Vezényel Melles Béla. Közben időjárásjelentés. — 23: Károlyi Árpád és cigányzenekara muzsikál. — 0.05: Hírek. — BUDAPEST II. 18.15: Budai György és cigányzenekara. — 1945: „A benső ember felfedezése.“ (A római stoikusok.) Halasy Nagy József dr. egyetemi tanár előadása. — 20.20: Antos Ilona énekel, zongorán kiséri Koza­­csay Tibor. — 20.55: Hirek. — 21.15: Vajda Sándor és Pártos Ernő szalonzenekara. — RÖ­­VIDHULLáMON. 24: „Mit üzen a rádió?“ — 0.151 Báthy Anna énekel, zongorán kiséri Polgár Ti­bor. •— 045: Mi újság Magyarországon? Fizető-venyigyii­t­­ elhelyeznénk bel- és külföldieket szép vidéken. Földbirtokosok é® nyaralótulajdonosok ajánlatát kérjük pontos le­írással „Utazási iroda“ jeligére Rudolf Mosse­­jj hoz, Váci­ utca 18.

Next