Magyarság, 1935. június (16. évfolyam, 124-146. szám)

1935-06-01 / 124. szám

1935 június 1, szombat Olaszország újabb három hadosztályt mozgósított Abesszínia ellen Rómából jelentik. Az olasz sajtóállamtit­kárság az abessziniai viszállyal kapcsolatos mozgósításokról most adta ki 7-es számú hi­­vatalos jelentését, amely közölte, hogy a Duce, mint hadügyminiszter elrendelte a Gran Sasso nevű Aquiliában székelő hadosz­tály mozgósítását Terziani tábornok parancs­noksága alatt. Ugyancsak elrendelte, hogy egy újabb, Gran Sasso II. elnevezésű had­osztályt létesítsenek Terzieri tábornok veze­tése alatt. A­ továbbiakban elrendelték a 3-as és 4-es fasiszta­ hadosztályok mozgósítását s ugyanekkor jelentős szármú tisztet, altisztet, közlegényt és szakkatonát az olasz haditen­gerészet köréből újra szolgálattételre hív­tak be szabályos behívójegyekkel. A Vörös­­tengeren állomásozó valamennyi olasz ten­geri haderő parancsnokává Barone ellenten­gernagyot nevezték ki, aki már meg is ér­kezett Massauaba. A mozgósítás mindenütt a legnagyobb rendben folyik. A kormámy szerint a mozgósítást Abesszí­nia állandó fegyverkezése, nagy lőszerrende­­lése tették szükségessé annyival inkább, mert ott már állítól­ag egymillió ember felfegyver­­zéséről van szó. A római kormány újabb csapattesteket indít útnak Keletafrikába. Az italia gőzös indult el a nápolyi kikötőből fe­délzeten 1000 emberrel, nehéz tüzérséggel és 133 tiszttel és altiszttel. A hajó ezenkívül 300 tonna hadiszert szállít. Ugyanezzel a hajóval hidászok és útépítő­­munkások indultak útnak Keletafrikába. To­vábbi hat gőzös áll készenlétbe­n Nápolyban és több más kikötőbein, hogy elinduljon Ke­­letafrikába. Újabb abesszin erőszakosságok Mondata Rómából jelenti a Stefani-ügynökség, hogy az olasz é­ abessziniai határvidékről újabb abesszin erőszakosságokról érkeznek jelentések. Május 12-ikén az abesszin kato­náik elfogták és bebörtönözték a mondani olasz konzul postáját szállító futárokat. A konzul tiltakozására a futárokat szabadon engedték és a postát tartalmazó zsákokat visszaszolgáltatták, de a zsákokat felbontot­ták és megdézsmálták. Ez nem az első eset, hogy az olasz postaszolgálat futárait meg­támadták. Jellemző az abessziniaiak idegen­gyűlöletére, hogy a császári palota kapujá­ban őrtálló katonák puska­tussal élei­veszé­ly­esen összevertek egy Heliga nevű­ csell­ószerelőt és ennek két fiát, aki szerelési mun­kát akart végezni, megbízásra, a palotában.­­Az őrség parancsnoka nem akadályozta meg­­ a támadást. A szerelőt és két fiát súlyos sé­rüléseikkel kórházba vitték. Támadások az ipari minisztérium ellen a felsőház bizottsági ülésén Teleszky János nem tartja valószínűnek nagyobbszabású gazdasági reformprogram megvalósítását A felsőház egyesített bizottsága Teleszky­­János elnöklésével pénteken az ipari minisz­tériumról szóló javaslatot tárgyalta­ Az el­nök kegyeletes szavakkal emlékezett meg a pénzügyi bizottság elhalt kiváló elnökéről, Popovics Sándorról, kiemelve azt a rendkí­vül értékes munkásságot, amelyet a felsőház bizottságaiban nagyszabású közgazdasági és pénzügyi tudásával kifejtett. Hoepfner Guido részletesen ismertette a törvényjavaslatot. Az általános vita során elsőnek Somssich László gróf szólalt fel. Aggodalommal töltik el azok az újabb költségek, amelyeket az iparügyi minisztérium okozni fog. Teljes elismerés illeti a magyar ipart a fejlődés nagymérvű teljesítményéért, de azt kívánja, hogy az ipar boldogulását ne a fogyasztó terhére keresse. A mai általános elzárkózási politika mellett alig van lehetőség az ipar­cikkek nagyobb mérvű külföldi elhelyezésére. A velünk kereskedelmi szerződéseket, vagy kompenzációs megegyezéseket kötni kívánó államok csak úgy hajlandók tőlünk mező­gazdasági terményeket átvenni, ha ennek ellenében mi tőlük iparcikkeket veszünk. Csak olyan ipart szabad fejleszteni, amely­nek életképessége túlzott vámvédelem nélkül biztosítható. Az államnak nem szabad túl­zott kincstári haszonrészesedéssel drágítani az árut. Az új minisztérium ne legyen csak elhelyezkedési lehetőség, tisztviselőitől hozzá­értést és szakképzettséget kell követelni. Somssich László bizalmatlansággal fogadja az új minisztériumot Tiltakozik az ellen, hogy a kereskedelem­ügyi minisztérium újjászervezésével kapcso­latban a földmivelésügyi minisztérium egyes osztályait vagy intézményeit elvonják. Meg kell akadályozni a benzin drágítását és el kell törölni az autóadót. Kérdi, hogy ha be­olvasztják a külkereskedelmi intézetet a ke­reskedelmi minisz­tériumba, miként biztosít­ják a földmivelésügyi miniszter ingeren­­ciáját erre az intézetre? Az új minisztérium­­szervezését bizalmatlansággal fogadja. Vé­gül kérte a vámtanács újból való életrekel­­tését. Harrer Ferenc kérte a minisztert, hogy tíz építésügy maradjon meg a kereskedelmi és közlekedésügyi minisztériumban. Chorin Ferenc elismeréssel szólott a keres­kedelemügyi minisztérium munkásságáról. A javaslatot elfogadta, mert a szétválasztást aggályai ellenére sem tartja principális kér­désnek s a javaslat megindokolása megnyug­tatja az új minisztérium célkitűzései tekin­tetében. Meggyőződése, hogy az ipar fejlődése és fejlesztése a mezőgazdaságnak is érdeké­ben áll, növeli a belföldi elhelyezési lehető­ségeket. Figyelmeztet arra, hogy éppen a hazai anyagokat feldogozó legnagyobb ipar, a malomipar, a hazai mezőgazdasággal ha­sonlóan kiviteli nehézségekkel küzd. Nehéz a cukoripari export helyzete is. Az ipari árszín­vonal Magyarországon épp úgy csökkent, mint külföldön. Az a vámvédelem, amelyet az autonóm vámtarifa adott, már régen nem áll fenn, a vámokat lefaragták s­ jelenleg a mi vámjaink alacsonyabbak a körülöttünk levő államok vámjainál. Örömmel üdvözölné a vámtanács újból való életbeléptetését. »Nem lehet az országot agrárországnak beállítani!« Székács Antal Somssiich László gróffal szemben hangoztatta, hogy az államháztartás minden újabb megterhelésénél az a kérdés, vájjon az újabb kölcsön hasznára válik-e a közgazdaságnak. Az ipar további fejlesztése érdekében az uj minisztérium felállítása feles­leges, mert a kereskedelemügyi minisztérium inkább ipari minisztérium volt és az ipar eddig is igen szép fejlődésre tett szert. A kereskedelemügyi minisztérium kettéválasz­tására nem az ipar kedvéért van szükség, hanem a kereskedelem kedvéért, hogy végre az elnyomott kereskedelmi érdekeknek is meglegyen a maga őre és gazdája. Nem lehet az országot agrárországnak beállítani. Wekerle Sándor nem tartja szükségesnek az új minisztérium felállítását. Szerinte az ipar és a kereskedelem ügyét egy tárca kere­tében is helyesen el lehet látni. A kereske­delemügyi tárca keretében az ipar rohamosan kifejlődött. Fél, hogy a szétválasztás követ­keztében túlságosan kifejlődik a Máv öncélú­­sága. Az államvasutaknak a közgazdasági életet is szabályozó tarifa­politikája helyeseb­ben valósítható meg, ha az ipar és a keres­kedelem egy tárca keretében egyesítve van. Szontagh Jenő nem tartja időszerűnek a mai rossz gazdaságú viszonyok mellett új minisztérium felállítását. Ez újabb állások létesítését vonja maga után, ami az ország lakossága körében rossz hatást kelt. A tör­vényjavaslatot nem fogadja el. Bejelentette, hogy álláspontját a plénumban részletesen kifejti. Teleszky aggályai Teleszky János kijelentette, hogy aggályai vannak a javaslattal szemben, részben azért, mert a mai költségvetési viszonyok között, amikor az állami adminisztráció le­egyszerűsítésére volna szükség, a javaslat 1o- HN­CS 8»Zllil! M HSzott a Budafokon Dunára épített terrassza látványosság, külön termek a Vadászkastélyban Szabad gazon feasasztó as SSaKKen Cigányzene vábbi lépést jelent az adminisztráció diffe­renciálása tekintetében, másrészt azért, mert a mai viszonyok között az értékesítés irá­nyításának a termelés irányításától való to­vábbi elválasztása nem látszik helyesnek. Mégis, minthogy a kormány gazdasági re­formprogramjának alapjául tekinti a külön ipari minisztérium felállítását, a javaslatot elfogadja, bár addig, amíg a mai világgaz­dasági helyzet meg nem változik, nagyobb­szabású gazdasági reformprogram megvaló­sítását a kormány legjobb szándékai elle­nére sem tartja valószínűnek. Felvilágosítást kért a kereskedelemügyi minisztertől, ho­gyan tervezi a kormány a jövőben az értéke­sítés irányításának megoldását. f­ortiemisza Géza kereskedelmi miniszter válaszában hangsúlyozta, hogy a törvény­­javaslat az ipari termelés és az értékesítés irányításának szétválasztását célozza, ami elsősorban az agrárérdekeket szolgálja. A külkereskedelmi tárgyalásokon egyedül az új kereskedelmi és közlekedésügyi minisz­térium előadói vesznek majd részt, a föld­­m­­­­ve-­­és­ügyi és ipari érdekek összeegyezte­tése már idehaza megtörténik. A közlekedés az új kereskedelmi és közlekedési miniszté­rium hatáskörébe fog tartozni. A kormány tarifapolitikájának az általános közgazdasági szempontokait tartja szem előtt, az ügykörök szétválasztása ezt elősegíti. Az előálló költ­ségtöbbletet nem lehet egyedül a növekedés szempontjából megítélni, mert az iparü­gyi minisztériumra új feladatok megoldása és már meglevő ügykörök kiterjesztése is hárul. Arra törekszik majd, hogy a kereske­delemügyi minisztérium szétválas­ztása mi­nél kisebb zökkenővel járjon. Wolff Károly tiltakozott az ellen, hogy a városháza „kormányintézmény“ legyen A törvényhatlósági választásokra már min­den előkészület megtörtént. Szombaton fal­ragaszokon tudatják a szavazókkal, hogy a szavazatszedő küldöttségek hol fognak mű­ködni. Figyelmeztetik a választókat a köte­lező szavazásra is, az indokolatlan távol­­maradást száz pengőig terjedő pénzbüntetés­sel sújtják. A legutóbbi választáson, 1930-ban az összes választók 90,7 százaléka szava­zott le. Vasárnap reggel 8 órától, este 8 óráig, hétfőn pedig reggel 8 órai kezdettel este 8-ig tart a szavazás, de a megállapított időn túl zárórát fognak kitűzni. A választás alatt szesztilalom lesz. A visszaélések megakadályozására Csil­­léry András, az igazolóválasztmány elnöke, összeállította az 1930. év óta elhunyt válasz­tók névjegyzékét, s ezt a szavaz­ókörzetek szerint illetékes szavazóküldöttségek meg­kapják. Azonossági tanuknak a feladata lesz őrködni arra, hogy sem a halottak helyett, sem pedig a ki nem kézbesített szavazóiga­zolványok gazdái helyett idegenek ne szavaz­zanak. Akik a választói névjegyzékbe fel­vannak véve, szavazócédula nélkül is gya­korolhatják jogaikat és helyes hogyha va­sárnap reggel az elsők között szavaznak, mert ezáltal elejét veszik az esetleges vissza­éléseknek. Minden Keresztény A keresztény községi párt második kerü­leti szervezetének gyűlésén Wolff Károly beszédében rámutattott arra, hogy milyen nagy horderejű kérdésekről van szó a mos­tani választáson. — A csapatokat már hadirendbe állítot­ták — mondta — már tudjuk milyen ellen­felek csapnak össze. A csapatok száma ke­vesebb. Megtépve áll a szociáldemokrácia és veszített erejéből az ellenzék is. Tulajdon­képpen két nagy erő áll egymással szemben, amelyekről azt beszélik, hogy testvérek. Én mindig testvéri lojalitással küzdöttem. Azt mondják: Wolffék gyűlölik őket. Hát ez­ek­en egész lelkemmel tiltakozom. Itt nem szeretetről vagy gyűlöletről van szó, hanem arról, hogy csalással nem lehet semmit el­érni. Én pártom összes funkcionáriusainak kifejezett utasítást adtam, hogy üldözzenek minden visszaélést és felkértem a postát, hogy kövessen el mindent ilyenek megaka­­dályozására. Most olyan frivol­ játék folyt, amely szinte elképzelhetetlen. Birkamódra csereberélték a híveket az összes pártokkal, arra se ügyelve, hogy más pártok felírása ne maradjon a baletták hátlapján. — Igen különös dolog — folytatta Wolff Károly — alkotmányos világban, ha az ellenőrzésre hivatott felügyelő hatóság bele-, nyúl az autonómia kérdésébe, holott a vá­rosháza nem lehet kormányintézmény, ha­nem egyedül a polgárság tulajdona. Mi­ a városházát a szenvedő kisembereik szolgála­tára ajánlottuk fel, de csakis színtiszta ke­resztény alapon, öntsünk végre tiszta bort a pohárba, mert ha a főváros lehull a porba egy felemás uralom hatása alatt, történelmi hivatását nem tudja betölteni. Minden sza­vazó, aki nem jelenik meg az urnánál ke­­resztény létére, az felelős a város jövőjéért. Most kell megmutatnunk mi a cselekvés, a választó szavazzon! kitartás és a hűség. Mi tiszta keresztény ala­pon reorganizálni akarjuk a fővárost, ezt az életet és meg akarjuk menteni a magyar jö­vendőt, nekünk csak folytatni kell a munkát abban a hitben, hogy végre is eljön az idő, amikor nem a kompromisszum, hanem a meggyőződés alapján sikerül megteremteni a keresztény városházát. I? k­WáMP fiZC tort mm BtMx-ftUJL Butok­áruházbsu) vásárol. VI., Vilmos császár­ út 43. (Báthory­ utcával szemközt). Rombanás szobák, hálók, nyíldrok mélyen leszállított árakon A hegyvidéki választók ingyen használhatták vasárnap az autóbuszt és a fogaskerekűt Csilléry András dr. intervenciójára Szendy Károly polgármester a Beszkárt igazgatósá­gát arra kérte, hogy a 9. szavazókörzet Lenke-úti iskolai helyisége és a farkasréti temető között a választás első napján, va­sárnap reggel nyolc órától kezdődően külön autóbuszt járasson, amely a választókat díj­mentesen szállítsa a szavazóhelyiséghez. Az autóbuszkülönjárat a farkasréti temetőtől reggel nyolc órától kezdődően egyórai idő­közzel indul és félórás időközben vissza is szállítja a szavazókat. Ezt az autóbuszt a 9. szavazókörzetbe tartozó választópolgárok díjmentesen vehetik igénybe, a kocsira való felszállásra a szavazóigazolvány jogosít, vissza pedig a­­szavazóigazolvány, amely le­szavazás után is a választó birtokában ma­rad, csupán a sarkát tépi le az elnök, szolgál jegyül. A 17. szavazókörzet területén­­Sváb­hegy lakói a Németvölgyi­ úti óvoda helyisé­geiben elhelyezett szavazóköri helyiséghez a fogaskerekű vasút menetrendszerű járatait vehetik vasárnap díjmentesen igénybe. Iga­zolásul itt is a szavazójegy szolgál. Iparosjelölt a Józsefvárosba A józsefvárosi iparosok, kereskedők és frontharcosok lelkesedéssel fogadták Fü­redi­ Lajos, az Asztalos Ipartestü­let főtitká­rának a törvényhatósági választáson való jelölését. Füredy Lajos több mint ötven gyűlésen ismertette programját. Az iparosok, kereskedők, valamint a frontharcosok igye­keznek elősegíteni megválasztását. s Balatonnál Balatonalmádi Balatonlelle Keszthely, Siófok Balaton szemei A bizottság ezután a javaslatot általános­ságban és részleteiben elfogadta.

Next