Magyarság, 1935. június (16. évfolyam, 124-146. szám)
1935-06-25 / 142. szám
10 Hogyan szanálja Románia postatakarákját Bukarestből jelentik: Rendkívül ötletes módon akart pénzt szerezni a román kormány a postatakarékpénztárnak; elkészült egy törvénytervezet, amely elrendeli, hogy az elemi és középiskolai tanulók számára fejenként külön betétkönyveket kell váltan a postatakaréknál. Az elemi iskolások után évenként legalább 50, a középiskolások után legalább 100 lejt kell befizetni, de ezt az öszszeget kamataival együtt zárolt letétként kezelik és csak akkor fizetik ki az illetőknek ha elérték nagykorúságukat, illetőleg ha leányok férjhez mennek, vagy a fiúk bevonulnak katonai szolgálatra. Az iskolai beiratkozásoknál már be kell mutatni a posta takarékkönyvecskéjét, mert különben nem veszik fela gyermeket az iskolába. Kivételt csak a teljes tandíjmentes diákok élvezhetnek. A törvényjavaslat azt is elrendeli, hogy minden papnak évenként legalább négyszer kell pré■ dikálni a postatakarékpénztár szükségességéről; a végrehajtási utasítás fogja megállapítani ezeknek a propaganda-prédikációknak idejét. Az iskolákban havonként legalább egy órán kell propagálni a postatakarék pénztár intézményét. Azok a tanulók, akik nagyobb betéteket helyeznek el a postatakarékban, jobb előmeneteli minősítést kapnak az osztályzásnál, azok a papok és tanítók pedig, akik a postatakarék üzletfelszerzési munkáját nagyobb sikerrel támogatják „adott esetekben kedvezőbb elbírálásban részesülnek“. Iskolai és egyházi körökben nagy megbotránkozást keltett ez az új törvényjavaslat mely üzleti célokra sajátítja ki a templom szószéket és az iskolai tanítást is. — Szolnok megye uj főjegyzője. Szolnok megye törvényhatósági bizottsága Szalay Szabolcs dr. aljegyző tb. főszolgabírót egyhangulag főjegyzővé választotta meg. — A szegedi honvédek ezrednapja. Szegedről jelentik: A Hunyadi János 9. honvédgyalogezred vasárnap tartotta ezrednapját A volt 5-ös honvédek és a volt 46-os gyalogezred hősi emlékműveinek megkoszorúzása után vitéz Baló Zoltán ezredes, ezredparancsnok mondott ünnepi beszédet amelyben a nap jelentőségét méltatta. Az ünnepség diszmenettel végződött. A Busch-cirkusz igazgatósága közli, hogy a júniusi nagy műsor már csak néhány napig szerepel. Egyúttal sajnálattal jelenti, hogy a világhírű D’Angelis villámzsonglőrcsoportot, mely elképzelhetetlen mutatványaikkal napról napra bámulatba ejtik a közönséget, nem sikerült a júliusi hónapra prolongálnia, mert szerződésük máshová köti őket. Úgyszintén a Rico Alex & Co. zenehumoristák is csak még néhány napig láthatók. A július elsejétől teljesen új rekordműsort később megjelenő hirdetéseinkben fogjuk közölni. OTtfiKAR Lift könyvakciója 2 pengős egységárban Babay József: Vándorlegények. Beczássy Judit: A menekültek. Bibó Lajos: Viharvertek. Bokor Malvin: A befalazott ajtó. Bordeaux: Egy tisztességes asszony. Conrad Joseph: A szigetek száműzöttje. Dánielné: A császár udvara. Dell Ethel: Az igazi férfi, Peggy küldetése. Dénes Gizella: Tavaszi bazavetés. Falu Tamás: Öregek. Hanstein: Tenochtitlan. Harsányi Zsolt: Üstökös. Haukland Andreas: A végzet fonala. Herczeg: A nap fia. Kosáriné: Álom, Ulrik inas. Königsség gróf: Soliman ben Darja. Lewis: Rabbit. Majtényiné: Aranymálinka. Maurlas: A szerelem sivatagja. Niamessnyiné: Villámlik messziről. Oppenheim: Shaw, a nagyherceg. Papp Viktor: Beethoven. Pásztor József: Az atyafiak. Philips Gordon: A robbanópor. Salsa Carlo: Lövészárok. Székely Tibor: Mátyás tér Rózsadomb. Tercsényi: Lesz ahogy lesz, Hősök. Jimmermanns: A gyermek Jézus Flandriában. Walpole: Jeremiás. Wells: Az álom, A láthatatlan ember. Zeidler Pál: Erzsébet királyné. Zsigray: Szüts Mária házassága. Kapható a Magyarság könyvosztályában, Aradi utca 8. iwhaaraichi, 1935 június 25. kedd Az oláh csendőrség elkobozta egy székely úrnapi körmenet zászlait Kézdivásárhelyről jelentik: Végtelen elkeseredést keltett az egész Székelyföldön az oláh csendőrség brutális vallásháborgatása, amelyet az Úrnapját követő vasárnap követtek el Csík megye úgynevezett kászoni részében. Ahét kászoni község évtizedek ótaközösen tartja az úrnapi körmenetet a következő vasárnapon. Az idén is ötezernél több hívőből álló körmenet indult el a kászonfelhszi templomból, de egyszerre csak oláh csendőrök állták el a körmenet útját, elkobozták az oltáriszentség előtt vitt templomi zászlókat és letartóztatták a zászlótartókat. Azután a menetből is kirángatták és letartóztatták azokat a nőket, akik piros vagy fehér virágot tűztek fel. A csendőrök puskatussal verve terelték be foglyaikat az őrsre, az oltáriszentséget tartó esperesre pedig durván rákiabáltak, hogy menjen tovább a menettel, mert különben fegyverüket használják. Mint utólag kiderült, a csendőrök „irredenta tüntetést“ állapítottak meg az egyházi körmenetben azon a címén, hogy a zászlókon szokás szerin fehér és piros szalagok voltak, az ezüst szegek feje pedig fehér a rúdon. A körmenet sírva folytatta útját zászlók nélkül Uj kászonba. A papság a megdöbbentő vallásháborgatásról táviratban tett panaszt Majláth püspöknek és oltalmat kért a magyar párttól — Angol és francia frontharcosok barátkozása a németekkel. Londonból jelentik: Az angol hadviseltek meghívására Brightonba érkezett német frontharcosokat mindenfelé melegen fogadták. Szombat este ünnepi vacsorát rendeztek tiszteletükre és ezen felszólalt Bismarck herceg is; hangoztatta, hogy csak a frontharcosok együttműködése akadályozhatja meg az új háborút. Az angol és német frontkatonák ezután egymás katonadalait énekelték együtt. Az angolok felajánlották a vendégeknek a porosz gárda egyik zászlaját, amelyet az angolok a világháború folyamán a francia fronton zsákmányoltak. A zászlót az angol frontharcosok nemsokára Berlinbe látogató csoportja viszi magával. Szombaton este érkezett meg Németországba az első nagyobb francia frontharcos csoport: 44 hadirokkantból áll, ezek egy hétig lesznek Stuttgartban Bosch Róbert nyugalmazott őrnagy vendégei. Szívélyes üdvözlés után Wildbach fürdőn közös ebédre gyűltek össze a német hadirokkantak vezetőségével. I. Virág püspök gyermeknyaraltatás céljaira átengedte püspöknádasdi nyaralóját Pécsről jelenti a Magyarság tudósítója. A pécsi Karitász Központ idei nyaraltatási akcióját nagyon megkönnyíti az a körülmény, hogy Virág Ferenc megyés főpásztor a nyaraltatási akció céljaira átengedte a püspöknádasdi volt püspöki nyaralót. A Karitász Központ több csoportot indít Püspöknádasdra, hogy minél több gyermek örvendezhessen a vakációnak. Egy-egy csoport nyaraltatása három hétig tart. sonnhol Pensio, Semmering Tulajdonos: Dr. R. Teik. Elsfhandu családi penzió Egész évi üzem, modern berendezés, ideális fekvés Eltűnt Juhász Gyula volt kormánybiztos fogadott fia. Juhász Gyula volt pozsonyi kormánybiztos hétfőn este bejelentette a főkapitányságon, hogy Hazai-Juhász László nevű 15 éves fogadott fia, aki gimnáziumi tanuló, vasárnap eltávozott lakáukról és azóta nem jelentkezett. A volt kormánybiztos elmondotta, hogy évekkel ezelőtt fogadta örökbe fiát, aki csak a napokban tudta meg, hogy nem édes szülei nevelték , hogy édesapja Amerikában él. Az addig kitűnő tanuló búskomor lett és bár állandóan vigyáztak reá, vasárnap délután észrevétlenül eltávozott hazulról. A rendőrség intézkedett, hogy úgy Magyarországon, mint a szomszédos államokban is keresék az eltűnt kisdiákot. Felavatták a csillaghegyi új evangélikus imaházat. Csillaghegyen vasárnap délután avatta fel a hívek áldozatkészségéből létesített új imaházat Raffay Sándor püspök. A főpásztort az egyházmegye nevében Kemény Lajos esperes és Mikler Sámuel lelkész fogadták. Ezután a püspök Kemény esperessel és Mohr Henrik lelkésszel együtt elvégezte a felszentelés szertartását. Mikler Sámuel lelkész prédikált. A newyorki rendőrségnek segített nyomozni a budapesti főkapitányság. Páratlan bravúrért kapott köszönetet a budapesti rendőrség a newwyorki rendőrfőnökségtől, amely táviratilag fejezte ki háláját, mert a budapesti rendőrség nemzetközi osztálya rendőrkézre juttatta a nemrégiben lezajlott coloradói fegyenclázadás hírhedt vezérét, aki nemrégiben többszáz társával a fegyőröket legyilkolva, kimenekült a fegyházból. Walkernel, Thomasnak hívják a gonosztevőt, akii hírhedt alakja volt a nemzetközi leánykereskedelemnek is. A newyorki rendőrség nemrégen Budapestre is megküldte a gonosztevő jcképét és ujjlenyomatát. A budapesti rendőrség megállapította, hogy az ujjlenyomat feltűnően hasonlít Brown William Londonban elfogott gonosztevő ujjlenyomatához, kit valamilyen kisebb vétségért tartóztattak le az angol fővárosban. Azonnal értesítés ment Londonba a felfedezésről, amelynek alapján kiderült, hogy Brown William azonos Walkernek Thomas-szal, akit néhány hét múlva már át is adnak a newyorki rendőrhatóságoknak. — A „Júniusi Hetek“ sikere. A június 6-án megkezdődött ünnepi hetek a június 20-iki tatatóvárosi szabadtéri előadással befejezést nyertek. A két hét során hat operai est, négy hangverseny, három népies jellegű szinielőadás és egy szabadtéri előadás szerepelt és a rendezőbizottság a prospektusban hirdetett valamennyi ünnepi előadást minden változtatás nélkül bonyolította le. A „Júniusi Hetek“ során a nagy pünkösdi idegenforgalom mellett, amely sokezer vendéget vonzott fővárosunkba, 27 különféle országból közel 2200 olyan külföldi „egyéni utas“ érkezett Budapestre, akik a „Júniusi Hetek” külföldön vásárolt igazolványával jelentkeztek az irodában. Az egyéni utasok mellett 500 főből álló angol csoport és 1000 főből álló német csoport kereste fel az ünnepi előadásokat és így az egyéni és társas utazások révén 3500 külföldi látogatója volt az ünnepi estéknek. A magyar közönség édeklődése is igen élénk volt, amit legjobban az a körülmény igazol, hogy a két hét során külföldiek és a hazai közönség együttesen, kánikula ellenére 82.000 pengő értékben vásároltak jegyet az ünnepi előadásokra. — Férjgyilkosság kísérletéért — hatévi fegyház. Jánoshalmáról jelentik: A bajai törvényszék hétfőn este hirdetett ítéletet Nagy Péter gazdálkodó felesége felett, aki veronállal el akarta tenni láb alól nála húsz évvel idősebb férjét. Házastárson elkövetett gyilkosság bűntettének kísérletéért Nagsy Péternét hatévi fegyházra, bűntársát, Dallos Ilka néven ,ismert Hevesi Antalné kuruzslónőt pedig többrendbeli csalás bűntettéért nyolc hónapi börtönre ítélték. Az elitéltek fellebbeztek. — Katolikus nap Mélykúton. A mélykúti Actio Catholica szervezete szombaton és vasárnap katolikus napot rendezett. Szombaton szentbeszéd, litánia és szentségi áldás volt. A délutáni gyűlésen Lafrankó István tartott előadást. Este a Hősök Emlékkeresztje előtt eucharisztikus körmenet volt, mely alkalommal Kerner István pápaii kamarás mondott szentbeszédet. Este Veress Árpád Nagy Passio-színjátékát mutatták be Bánhegyi János igazgató-tanító rendezésében. Vasárnap a tábori oltárnál volt főpapi mise, amely alatt Csávossy Elemér mondott szentbeszédet. A második gyűlésen Léber János, Marschall Ferenc és vitéz Illés Béla ny. ezredes tartottak előadást. A záróbeszédet Baranyi Tibor főispán mondotta. Délután a szentbeszédet Gonczlik Kálmán bajai apát-plébános mondotta. ABBAZIA DR. HORVATH SZANATÓRIUM ÉS PENZIÓzemélyesen tárgyal Britannia-szállodában 11 5 tg Telefon 20 6-46 — A Mesterifjak Országos Egyesülete közgyűlése egyhangú lelkesedéssel választotta meg új tisztikart. Elnök: Sternberg Béla hangszeriparos. Alelnökök: Lederer Tibor, Schmidt József, Laub Pál. Főtitkár: Polgár Tibor. Sternberg Béla elnöki megnyitójában rámutatott, hogy gazdasági és kulturális téren milyen feladatok várnak a fiatal önálló iparosok egyesületére. Az egyesület mindent elkövet, hogy a kis- és középipar gazdasági érvényesülésének útjából a különféle adminisztrációs akadályok elhárítassanak. Főképpen a komplikált adminisztráció miatt nem fejlődhet a kisipari export, holott ennek fejlesztése biztosítaná a kisipari munkanélküliség elleni eredményes küzdelmet. Laub Pál alelnök a tisztikar nevében megköszönte a közgyűlés bizalmát. Dembitz Gyula országos díszelnök buzdította a lelkes ifjú iparosokat további lankadatlan munkára. Sternberg Béla elnök javaslatot tett a tagszervezés erőteljes új irányára, hogy azok az iparosok, akik érdekeik ellenére még nem tagjai az egyesületnek, mihamarább tagok legyenek. — Beiratás a debreceni egyetemen. A debreceni egyetem mind a négy karán a rendes beiratkozás az 1935—36. tanév első félévére szeptember 2-án kezdődik és szeptember 16-ig tart. A felvételi kérvényeket 50 filléres okmánybélyeggel ellátva augusztus 1-e és 31-e között kell az illető kar dékánjához benyújtani. Repülőnap Szolnokon Szolnokról jelenti a Magyarság tudósítója. Vasárnap ünnepélyes külsőségek között tartották meg Szolnokon a repülőnapot. A Máv milleniumi dalkör énekelte a Himnuszt. Azután Szabó Ferenc dr. főszolgabíró állt a mikrofon elé és igen hatásos beszédet mondott a repülés jelentőségéről és szükségszerű fejlesztéséről. A Szolnokon épült két motornélküli repülőgépet egy-egy pohár pezsgővel keresztelte meg Alexander Imréné, az alispán és Szaller Miklósné, a vármegyei tiszti főorvos felesége Imre, illetve Miklós névre. Szaller Miklós dr. egyesületi elnök átadta a két gépet Lovass István vitorlázó pilótának. A Gerle motoros gépek különböző mutatványai: ciping, dugóhúzó-repülés, ejtőernyő-dobás (400 méterről) stb., a közönség élénk tetszését és viharos tapsát váltották ki. A csatarepülést és légelhárítást a Bethlen Gábor 10. honvédgyalogezred V. géppuskás százada eszközölte. A Karakán vitorlázó repülőgép a motoros Gerle-gép vontatásában Bernard Mátyás nyug.ezredes és Rotter Lajos okleveles gépészmérnök vitorlázó rekorder pilóták vezetése mellett emelkedett a levegőbe, ahol szétválasztották a vontató motoros géptől és a magasban, a napfénytől bearanyozott remek gép a szebbnél-szebb lupingokat produkálta zajos tetszésnyilvánítás közepette. A versenyen résztvett öt motoros gép és a magyar konstrukciójú vitorlázó Karakán. A motoros gépet vezették: Dóczy Lóránd, Dékány András, Hadnagy Endre, Galamb és Varga. A közreműködő repülő résztvevők, katonaság, rendezőség, leventék szép és sok munkát jelentő teljesítményét nagy anyragi és erkölcsi siker koronázta. Lóversenytitkok eladásával gyanúsítják az alagi istállófiukat Néhány hónappal ezelőtt feljelentés érkezett a lovaregylethez. A feljelentés szerint egy szervezett társaság megvesztegette az alagi istállófiukat akik az egyes lovak állapotáról és a próbalovaglások eredményéről jó pénzért felvilágosításokat adtak. Arról is szó volt a feljelentésben, hogy a megvesztehetők — köztük egy ismert futtató is — jelentékenyebb összeget nyertek az istállófiúk tiltott információi révén a versenyeken. A versenyszabályok szerint az alkalmazottak a lovak formájáról és tréningeredményéről senkit sem informálhatnak, de még kondícióhírekkel sem szolgálhatnak és ha ezek ellen a szabályok ellen vétenek, örökre kitiltják őket az összes hazai versenypályákról. A feljelentés után a lovaregylet házivizsgálatot indított a furf visszaélés ügyében, s tekintve hogy a feljelentést alaposnak találta, most már a rendőrséget kérte fel az ügy végleges kivizsgálására és a bűnügyi eljárás megindítására. Leült a bürütőr Hárfán egy menekülő fegyencet Kalocsáról jelentik. Szombaton éjszaka Harfán, a rabok foglalkoztató gazdaságában, egy fegyenc szökést kísérelt meg, amiért életével fizetett. Farkasicsit István huszonnégyéves gazdalegény háromévi fegyházbüntetését töltötte, amit emberölésért kapott. Nyolc hónap óta volt a hartai fegyintézet lakója és ott kifogástalanul viselkedett, de titokban már hónapok óta szökésen törte a fejét. Szombaton este, amikor befejezték a munkát a gazdaságban, elérkezettnek látta az időt arra, hogy tervét végrehajtsa. A munka végeztével az őrök sorbaállították a rabokat, hogy visszamenjenek a fegyházba. Farrasicsit nem engedelmeskedett a felszólításnak, hanem a drótkerítés felé szaladt. Az őr először utána kiáltott, megállásra szólította, majd amikor látta, hogy a fegyenc nem engedelmeskedett, sőt vad futással igyekezett elérni a drótkerítést, lekapta válláról élesre töltött fegyverét, azt lövésre készen tartva, üldözni kezdte. A fegyőr még egyszer rákiáltott Farrasicsitra, hogy álljon meg, a menekülő rab az utolsó felszólítást sem vette figyelembe, a fegyör rálőtt a menekülőre, akit a golyó halántékon talált. Mire a fegyör odaért, Farrasicsit már halott volt. A fegyör nyomban jelentést tett az igazgatóságnál, ahol vizsgálatot indítottak s megállapították, hogy jogosan használta fegyverét. — Kifosztották az acsai Prónay-sírboltot. csendőrség hírközpontja jelenti: Junius 18—23-ika közötti időben Acsán Prónay Dezső báró családi sírboltját felfeszítették. kriptában fekvő koporsók közül hatot feltörtek és az egyik koporsóból négy karikagyűrűt hétszáztíz pengő értékben elloptak. A csendőrség a nyomozást megindította.